Miért alszik el a kisgyermek, ha nem mész be hozzá, amikor sír?

Ha Anya nem elérhető és megnyugtató, akkor a kicsi nem ismeri meg a kapcsolati megnyugvás élményét. A kapcsolatkészség fejlődésének már az első szakaszában zavar keletkezhet, mert a legkisebbeknek az Anya fizikai közelsége jelenti a biztonságot.


HOGY MŰKÖDNEK A BEVETT FEGYELMEZÉSI MÓDSZEREK (amikor működnek)?


Hogy hatnak az önálló elalvásra nevelő szeparációs módszerek, amikor hatnak?

Amikor valaki már sírni tudna az álmosságtól, akkor örül, ha valamivel rá tudja venni a babát arra, hogy egyedül aludjon el. Nálunk is megjelentek azok a könyvek, amelyek a végsőkig elcsigázott szülők előtt felcsillantják a reményt: megtaníthatod a babádat arra, hogy nyugodtan végigaludja az éjszakát! A probléma jelentőségét csak az nem érti, akinek még nem volt dolga nappal alvó, éjjel virgonc csecsemővel, nyugtalanul alvó kisgyerekkel. Emiatt tehát szinte minden szülő megismerkedik az önálló elalvásra szoktatás népszerű módszereivel.

A Ferber módszer (Dr. Richard Ferber) lényege: hagyd sírni, majd abbahagyja, és egy idő után le is szokik arról, hogy felsírjon az éjszaka közepén. Anya csak egyre hosszabb várakozás után válaszol a baba sírására. Nem adja be a derekát a szánalmas könyörgésre.

A Ferber módszert csak 3 hónaposnál idősebb babák szüleinek ajánlják. Először hagyni kell a babát sírni 5 percen keresztül. Ha nem alszik el, Anya odamegy és megnyugtató hangon beszél hozzá, megsimogatja, de nem veszi fel. Utána elmegy, és újabb 10 percen keresztül hagyja a babát sírni. Megint visszamegy, megint beszél hozzá, miközben simogatja, és megint elmegy. Ezúttal 15 percet vár, mielőtt újra visszamegy. Ha a baba közben hányt a stressztől, igyekszik úgy megtisztogatni, hogy közben se vegye föl, és így folytatja, mindig 5 perccel hosszabb időt várva a visszatéréssel, egészen addig, amíg a baba elalszik.

A kivételesen kitartó baba eleinte képes egész éjjel ordítani, de a legtöbben kimerülnek és elalszanak pár órán belül. Ha a baba újra felébred és sírni kezd, meg kell ismételni az eljárást. A második forduló rendszerint rövidebb ideig tart (a baba vagy kezdi feladni az Anya közelségéért folytatott küzdelmét, vagy már túlságosan kimerült). De van olyan elszánt csecsemő, akinél a második forduló hosszabb ideig tart, mint az első. A következő éjszakák során viszont még a kitartóbb baba sírása is alábbhagy; megtanulja, hogy hiába várja, éjszaka Anya nem fog vele maradni. A legtöbb baba belátható időn belül leszokik arról, hogy Anyát hívja. Ő is felébred néhányszor, de nem sír, és előbb-utóbb visszaalszik. A kisbaba mindig a jelenben él, és egyébként sem tudja szavakkal kifejezni az érzéseit, tehát soha nem fogja elmondani, mit érzett, amikor egyedül sírt, vagy csöndben, a közelség reménye nélkül feküdt az ágyában.

Az édesanyákat is rendkívül igénybe veszi a tortúra, mivel olyan dolgot tesznek, ami merőben ellentmond anyai ösztöneiknek. A módszer hívei szerint a gyermek ily módon hamar megtanulja “megnyugtatni” saját magát. Jó eredménynek tartják, hogy már nem várja a szülői babusgatást. Sokat vitatott módszer ez, de népszerű, mert a kitartás gyümölcse a legtöbb esetben valóban az, hogy a baba ritkábban zavarja meg szülei éjszakai nyugalmát.

Amerikában külön támogató csoportokat szerveznek, hogy legyen kit felhívni az éjszaka kellős közepén, amikor a baba ordít, a szülők szíve pedig kezd megszakadni. A támogató csoport tagjai egymásban tartják a lelket, hogy gyenge pillanataikban se vegyék fel a síró babát… aki végül kimerül és elalszik. Megérte a kínlódás, véget érnek az álmatlan éjszakák.

Az “Aludj jól, gyermekem” (Sylvia de Béjar, Eduard Estivill) a Ferber módszer enyhébb változata, de a lényeget tekintve ugyanarról a fokozatos fárasztásról szól: időnként be kell menni megnyugtatni a kicsit, majd ki kell jönni, de felvenni nem szabad. Az időközök egyre nőnek, csak rövidebbek, tehát eleinte egy perc múlva megy be Anya, majd 3 perc múlva, végül 5 percenként.

Ferber egy felnőttekkel foglalkozó alváskutató intézet orvosa volt. A testi orvosláshoz értett, ezen belül is a felnőttek alvási problémáihoz; a lelki egészség terén azonban képzetlen volt. Fogalma sem volt a csecsemők és a kisgyerekek lelkivilágáról. Módszere azonban még ma is óriási népszerűségnek örvend világszerte. Nagy igény van a gyorsan ható megoldásokra, és arra már kevesebben gondolnak, hogy nem minden egészséges, ami hatékony. Nem mindegy, milyen úton jutunk el a vágyott eredményhez.

A kórházak újszülött osztályán, ahol a lámpák éjjel-nappal égnek, és egyfolytában zavaró ingerek érik a babákat (fények, hangok, vizsgálatok), az újszülöttek átlag 16 órát alszanak naponta. Kiderült, hogy ez a rengeteg alvás önvédelmi reakció, a szeparációs stressz elleni védekezés egy formája, amit a sok zavaró inger vált ki, és árt a csecsemő idegrendszerének. Amikor ez a tény tudományosan beigazolódott, a nyugati kórházakban megszűntették a zavaró ingereket – leoltották a villanyt, és nem csörömpölnek annyit a babák körül. A babák pedig felébredtek. A napnál is világosabb lett, hogy korábban a stressz elől menekültek alvásba az újszülöttek. Az alvás a védekező idegrendszer utolsó menedékét jelentette. Nálunk sok újszülött osztályon még ma is meg lehet figyelni, hogyan alszik a csecsemő, amikor nem nyugodt. Időnként hullámozni kezd a mellkasa, hüppögve veszi a levegőt, úgy alszik tovább. Az alvással töltött percek minden kisgyerekes szülőnek kincset érnek. De nem hiszem, hogy van szülő, aki arra vágyna, hogy a gyermeke otthon is a stressz elől meneküljön az alvásba.

Az egyedül sírni hagyás módszerű elalvásra nevelés az ébrenlétet is kikapcsoló önvédelem révén hat, tehát nem nyugodtan pihen a magára hagyott kisbaba. Éjszakai nyugalmunk érdekében szoktatjuk rá, hogy a biztonságot nyújtó kapcsolat helyett a védekező mechanizmusok révén találjon megoldást a nyugtalanságára!

Az önálló elalvásra nevelő szeparációs módszerek hatékonyságának feltétele

A baba vagy a kisgyermek sírni hagyása egyedül az ágyában akkor jár sikerrel, ha a kicsi hajlamos a stressz elől alvásba menekülni önvédelem gyanánt. Egyesek hajlamosabbak erre, mások kevésbé. A fiúk talán valamivel hajlamosabbak rá, mint a lányok. Veled is megtörtént már, hogy szóba hoztál valami stresszes dolgot a férjednek, mire ő hirtelen elálmosodott? Az emberek (így a kisbabák) többségében kisebb-nagyobb mértékben megvan ez a hajlam, tehát jó esélye van a rá épülő eljárások hatékonyságának majdnem mindenkinél.

Kockázatok és mellékhatások

  • A szeparációs nevelési módszerek kockázata, amelyekről az előző részben volt szó.
  • Akadályozza az adaptációs folyamatot (leszokik a sírásról, de már nem a kötődő kapcsolat a vigasz és a nyugalom forrása a számára).

Ha a kisgyermeket, aki még nem érett meg rá, mégis arra kényszerítjük, hogy egyedül aludjon el, akkor fordított irányban indítjuk el az érzelmi érettség felé vezető úton. Szembe mindennel, ami fontos lenne ahhoz, hogy végigjárja a fejlődés útját és azzá váljon, aki Isten belé helyezett lehetőségei alapján lehetne.

Miért olyan nagy ügy az esti elszakadás a csecsemő és a kisgyermek számára?

Azért, mert a kötődő ösztöne elsöprő erővel parancsolja, hogy tartsa fenn a kontaktust a számára legfontosabb személlyel! Minden áron, mert ez az első és a legfontosabb! Ha Anya nincs a közelben, szirénázik a kisgyermek riasztórendszere. Eközben kellene nyugodtan és elengedetten álomba szenderülnie, ami lehetetlen. A lefektetés idejét, ha elszakadással is jár, a kicsik agya életveszélyes helyzetnek tekinti, ami ellen minden áron tiltakoznia kell.

Ha elutazom, vagy a férjem elutazik, igyekszünk valamivel áthidalni a távolságot, pedig már kinőttünk a csecsemőkorból. Én jobban alszom, ha ott van velem a levetett trikója, ő pedig gyakran telefonál, különösen este, elalvás előtt. Még mi, felnőttek is a közelség megőrzésére törekszünk, és nem arra, hogy minél előbb leszoktassuk egymást magunkról. Nem tenne jót a kapcsolatunknak, ha szisztematikusan elhidegíteném magamtól a férjemet, és már nem igényelné, hogy legalább telefonon keresztül hallja a hangomat, amikor úton van. Az tesz jót a kapcsolatunknak, ha úgy érezheti, hogy szinte ott vagyok vele, még akkor is, ha egy óceán választ el bennünket. Ezért veszem föl a telefont, és mondok neki aranyos dolgokat. Az is jól esik neki, ha kis üzeneteket teszek a csomagjába, amiket később megtalál. Búcsúzás előtt arról is beszélünk, hogy mit csinálunk majd, amikor újra találkozunk. A távollét ideje alatt a találkozás meghitt pillanatait várjuk. Még nekünk, felnőtteknek sem az a megoldás az elszakadás nyugodtabb elviselésére, hogy leszokunk egymásról, és megtanuljuk, hogy ne legyünk rászorulva senki babusgatására, hanem az, hogy a külön töltött idő alatt is fenntartjuk a kapcsolatot. Erre kell tehát megoldást keresnünk ahhoz, hogy egészséges módon oldjuk meg az altatási gondokat a gyerekeinkkel.

A szeparációs nevelési módszerek összes kockázatával jár

  • Elbizonytalanít – aláássa az önállósulás érési folyamatát
  • Túl nagy stressz – Rongálja a riasztórendszert
  • Frusztrációt kelt, ami agresszív magatartáshoz vezethet
  • Elindítja a védekező mechanizmusokat, ami számos lelki és magatartási problémához vezet
  • Rongálja a nevelés egyetlen lehetséges közegét, a kötődő kapcsolatot

Ha Anya nem elég elérhető és megnyugtató, akkor a kicsi nem ismeri meg a kapcsolati megnyugvás élményét. A kapcsolatkészség, az érzelmi intelligencia fejlődésében zavar keletkezik már akkor, amikor a szeretetet és a biztonságot Anya testi közelsége jelenti a babának. Bővebben: A kötődés gyökerei – A kapcsolatkészség fejlődésének hat szakasza »

Az adaptáció érési folyamatát is akadályozza

Anyukája, vagy Apukája nem tudja megvigasztalni és megnyugtatni azt a gyermeket, aki már csecsemőkorában leszokott arról, hogy sírjon, amikor nyugtalan, bánatos, vagy magányos. Az ön-nyugtatásra nevelt csecsemőt, aki megtanulta, hogy hiába sír, Anya úgysem jön, nagyon nehéz újra olyan kisgyermekké nevelni, aki bizalmi kapcsolatot igényel és viszonoz.

Egy gyermeknek a szerető szülők karjaiban kellene elsírnia a bánatát olyankor is, amikor nem lehet meg az, amit akar. Ez az élmény a rugalmas alkalmazkodóképesség (adaptáció) és a lelki immunrendszer (reziliencia) kialakulásának fontos feltétele. A kisgyermek számára nem természetes és nem is egészséges, hogy egyedül sírja álomba magát! A biztonságot nyújtó felnőttjeihez bújva tud csak megvigasztalódni és valóban megnyugodni. Nem véletlen, hogy a kisbaba sírását az édesanya nem bírja nyugodtan hallgatni. Egyetlen babának és kisgyereknek sem volna szabad magányosan sírnia! A szeretett személyt nélkülöző sírás erős stressz-terheléshez és testi-lelki kimerültséghez vezet, nem egészséges alkalmazkodáshoz, aminek része a megnyugvás is.

Az önálló elalvásra nevelő szeparációs módszerek visszaütnek

  • A szeparációs stessz erős veszélyérzetet vált ki – az egészséges alváshoz pedig nyugalomra volna szükség.
  • Az adaptációs folyamatot akadályozza, amely alkalmazkodni segítene ahhoz, amin nem tudunk változtatni.

Amikor önálló elalvásra próbálod nevelni a kisbabát, és magára hagyod, erős veszélyérzet fogja el. Az idegrendszere elrendeli a másodfokú riadókészültséget, és testileg-lelkileg hatalmas lármát csap benne… pedig az alváshoz ennek az ellenkezőjére volna szüksége: NYUGALOMRA.

Mi, felnőttek sem tudunk nyugodtan elaludni, ha elalvás előtt feszültség ér minket. Ha a férjem távol van és feszült a hangja, amikor felhív telefonon, nem tudok jól aludni. Tudnom kell, hogy annak ellenére, hogy most nem lehetünk együtt, továbbra is közel vagyunk egymáshoz. Még mindig szeretjük egymást, még mindig egy húron pendülünk.

A jó kapcsolat állandó és folyamatos. Nem ingadozik, és nem kell attól félni, hogy megszakad. A meghitt pillanatokat nem követik menetrendszerűen a bántó pillanatok. A biztonságot nyújtó kapcsolatnak az a lényege, hogy ami a legfontosabb, az rendben van. Számíthatunk egymásra. Ezért a kapcsolatra nézve kockázatos időszakban kell leginkább tudnunk, hogy továbbra is minden rendben van köztünk. A csecsemő és a kisgyermek számára az esti lefektetés is ilyen kockázatos pillanat, hiszen számára végtelenül hosszú elszakadás következik. A csecsemő még nem tudja “fejben” megtartani a kapcsolatot, amikor fizikailag nem érzi Anya közelségét. Neki még hiába mondjuk, hogy aludjon nyugodtan, később még bejövünk puszit adni, betakarni, róla fogunk álmodni, és reggel találkozunk. Mégis éreznie kell, hogy nyugodtan lehunyhatja a szemét, mert nem veszíthet el, amíg alszik. Esti fektetéskor az a legfontosabb “trükk”, hogy semmi olyasmit ne tegyünk, amitől szirénázni kezd a kicsi riasztórendszere. Sok kisbaba számára az az egyetlen megoldás, hogy valóban ott szuszogunk a közelében. A 3-4 éves, ha egyébként kiegyensúlyozott lelkiállapotban van, esetleg már akkor is képes nyugodtan elaludni, ha tudja, hogy pár óra múlva, mielőtt mi is lefekszünk, még bejövünk hozzá, betakarjuk és megpusziljuk. Az 5-6 éves talán már azt is megérti, hogy érdemes hamar elaludni, mert akkor hamarabb itt lesz a reggel, amikor újra találkozunk.

A síró gyermek hosszas magára hagyása éppen azt az alkalmazkodási folyamatot teszi lehetetlenné, amely során a gyermek később, amikor már elég érett hozzá, képessé válhatna a rugalmas alkalmazkodásra – például, hogy amikor este lefektették, akkor ne mászkáljon ki, hanem pihenjen szép csöndben és nyugodtan, amíg el nem alszik.

A kemény, nehezen nevelhető gyerekek szüleitől hallott történetekből gyakran kiderül, hogy a könnyei az esti lefektetés körüli küzdelem során száradtak fel. Az érzékeny kisgyermek leszokott a sírásról, és kemény szívű, védekező, bizalmatlan és ellenséges nagyobb gyerek lett belőle. Senkinek nem ajánlom, hogy a gyermeke alkalmazkodókészségét kockáztassa.

A szeretet gyógyít, a félelem megbetegít

Testi-lelki egészségünk alapvető feltétele, hogy az életünkben az a “törvény” érvényesüljön, amelynek megfelelően Isten alkotta meg ezt a világot, és benne minket, embereket is: a szeretet törvénye. Mi, felnőttek, sajnos már hozzászoktunk ahhoz, hogy a bűnnel fertőzött világban az győz, aki erősebbnek látszik. Normálisnak fogadjuk el, pedig nem az, hogy igazán nem bízhatunk senkiben, és senkire sem számíthatunk. Azt hisszük, hogy a saját érdekeinket (pl. a nyugodt alváshoz való jogot) még a gondoskodásunkra szoruló kisbabánkkal szemben is meg kell védenünk!

A bizalom és a szeretet törvényét csírájában irtjuk ki a gyerekeinkből, amikor a pár hónapos babát módszeresen arra szoktatjuk, hogy ne tőlünk várja a megnyugvást, hanem nyugtassa meg saját magát, minket pedig hagyjon aludni. Ezzel hozzájárulunk ahhoz, hogy lelkében egy másik törvény, a bizalmatlanságot és az önvédelmet szükségessé tevő törvény, a félelem és az erő törvénye kezdjen uralkodni. Az erősebb győz. Ha nem győzök, legyőznek. A félelem és az erő törvényét a bűn hozta a világba, és rendkívül egészségtelen, mert ellentétes azzal, amire Isten teremtett bennünket! Árt az agyműködésünknek, árt az idegrendszerünknek és az egész szervezetünknak az állandó riadókészültség, amibe a “fortélyos félelem” kényszerít bennünket. Testi és lelki betegségeink, társadalmi, gazdasági és ökológiai bajaink forrása. És mi, ahelyett, hogy a gyerekeinknek az egészséges fejlődés nyugodt és biztonságos szigetét biztosítanánk a családunkban, bedőlünk ennek a megtévesztő, hazug, de általánosan elfogadott mentalitásnak, és a drága, szeretett, ránk szoruló gyerekeink lelkéből nevelés címén irtani kezdjük a bizalom legelső csíráit. Miért? Mert nem merünk megbízni teremtő Istenünkben, aki jól ismer, önzetlenül szeret és jót akar nekünk. Nem nála keressük az útmutatást.

Minden anyának szörnyű a gyerekszoba csukott ajtaja előtt hallgatni a kisbaba kétségbeesett sírását. Szorító bűntudatot okoz még annak is, aki nem kényelemből, hanem meggyőződésből teszi, mert azt hiszi, hogy “ez a helyes”. Vajon Teremtőnk szerint is így indul a jó anya-gyerek kapcsolat? Isten hogy bánik velünk?

“Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltottam, és ő meghallgatott engem. A halál torkából kiáltottam segítségért, és te meghallottad hangomat.”
– Jónás 2:3

“Te hoztál ki engem anyám méhéből, biztonságba helyeztél anyám emlőin.”
– Zsoltárok 22:10

“Akik az ÚRhoz kiáltanak, azokat meghallgatja, és kimenti őket minden bajból. Közel van az ÚR a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti. Sok baj éri az igazat, de valamennyiből kimenti az ÚR.”
– Zsoltárok 34:18-20

“Én pedig Istenhez kiáltok, és az ÚR megsegít engem. Bár reggel, délben, este gondban vagyok és sóhajtozom, ő meghallja hangomat.”
– Zsoltárok 55:17-18

“Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az ÚR az istenfélőkhöz.”
– Zsoltárok 103:13

“…csitítottam, csendesítettem lelkemet, mint anya a gyermekét. Mint a gyermek, olyan most a lelkem. Bízzál, Izráel, az ÚRban most és mindörökké!”
– Zsoltárok 131:2-3

“Amikor kiáltottam, meghallgattál engem, bátorítottál, lelkembe erőt öntöttél.”
– Zsoltárok 138:3

“Közel van az ÚR mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja. 19Teljesíti az istenfélők kívánságát, meghallja kívánságukat, és megsegíti őket.”
– Zsoltárok 145:18-19

“Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad!”
– Ézsaiás 49:15

“Bizony, ezt mondja az ÚR: … Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket.”
– Ézsaiás 66:12-13

A szeretet és a bizalom gyógyít, a félelem és a vele szorosan összefüggő erőszak megbetegít. Minden szinten. Testileg és lelkileg, egyénileg és társadalmilag egyaránt. Ha csírájában irtjuk ki a csecsemőből azt, hogy édesanyjától, az odaadó, gondoskodó szeretet megtestesítőjétől várja a gondoskodást és a megnyugvást, minek alapján reméljük, hogy kiegyensúlyozott, másokkal törődő, adni akaró ember lesz belőle, mire felnőtté érik? Minek alapján reméljük egy ön-nyugtatásra szoktatott, a megnyugtatásunkat már nem váró csecsemőtől, hogy kisgyerekként, kamaszként majd bizalommal fordul hozzánk, elfogadja a gondoskodásunkat, bízni fog a vezetésünkben? Miért várna tőlünk útmutatást, amikor már tudja, hogy mindenki a saját érdekeit érvényesíti ebben a világban, és mi is? Miért ne gondolja, hogy mindennel és mindenkivel szemben neki kell megvédenie magát, mert senki másnak nem annyira fontos az ő jóléte, mint neki, magának? Miért hinné el később, hogy ha valamit nem engedünk meg neki, akkor az ő javát keressük, és nem a saját érdekeinket, a saját kényelmünket? Miért jönne oda hozzánk, amikor valami fáj neki és vigaszra van szüksége?

Miért akarna bárkivel is sebezhető, átlátszó szeretetkapcsolatban lenni? Honnan jönne elő benne az ötlet, az indíttatás, hogy hozzánk forduljon a gondjaival és a kérdéseivel, ha már pár hónapos korában módszeresen kiirtottuk belőle a bizalom és a gondoskodó szeretet elfogadásának Isten által az ösztöneibe épített csíráit?

Vedd fel a kisbabádat! Hordozd! Szoptasd! Altasd magad mellett! Ringasd és babusgasd! Szeresd! Élvezd Istentől kapott képességedet, hogy meg tudod nyugtatni pusztán azzal, hogy a közelében szuszogsz, a karodban tartod, vagy megszoptatod. Nincs jobb hely számára az ölelő karjaidnál… Mindent meg tudsz adni neki, amire szüksége van! Élvezd és gyönyörködj benne!

Erre viszont egyetlen anya sem képes hetekig, hónapokig, esetleg évekig segítség nélkül! Kedves Apák, óriási szükség van Rátok, már akkor is, amikor a babát vagy a kis totyogót legjobban az Anyukája tudja megnyugtatni! Ahol tudjátok, tehermentesítsétek a kisbabátok anyukáját, és viseljétek el, hogy egy ideig Nektek kevesebb jut belőle!

Néhány javaslat alvási problémák esetén:

  • A legfontosabb a Te saját lelkiállapotod. Ha biztonságot sugárzol (nyugodt vagy és gondoskodó, nem riadt, elgyötört és ideges), és tudod, hogy jót teszel a gyermekednek azzal, hogy mellette vagy és végigvezeted őt az önálló elalvás megtanulásának folyamatán, akkor ő is könnyebben tud rádhagyatkozni és ráhangolódni a nyugalmadra (persze csak a valódi nyugalom ér; sajnos a gyerekek érzik rajtunk az aggódás vagy a türelmetlenség feszültségét akkor is, ha ennek semmi különösebb jelét nem adjuk). A kisgyermek számára a legcsodásabb nyugtatószer a Te saját nyugodt, magabiztos, biztonságot sugárzó és ráérős jelenléted. Ugyanakkor ne az eredményen mérd a sikert, mert a gyerekek nagyon különbözőek. Lehet, hogy a barátnőd gyerekei minden különösebb hókuszókusz nélkül már rég átalusszák az éjszakát, te pedig már hallucinálsz a kialvatlanságtól, és nem rontottál el semmit, egyszerűen más természetű gyerekeket kaptatok.
  • Alakíts ki egy állandó, könnyen fenntartható rutint a fektetés idejére! Adj a babának / kisgyermeknek elég időt arra, hogy a napi pörgésből lenyugodjon. Ha kell, írd le magadnak is a fektetési ceremóniát ahogy követik egymást az események: pl. vacsora, fürdés-fogmosás, pizsama, meseolvasás, villanyoltás, 10 perces ölben ringatás és éneklés szopival vagy anélkül, ágyba fektetés, utolsó ének és távozás előtti mondat, ami mindig ugyanaz, pl.”jó éjszakát, álomországban találkozunk / később visszajövök és betakargatlak / reggel visszajövök.”
  • Ha a babád már nagyobb (6 hónaposnál idősebb), és éjszaka még mindig szopik, te pedig már kimerült vagy a sok összevissza felkelés miatt, éjszakára nyugodtan térj át a fix szopizási időkre. Akkorra időzítsd, amikor a kicsi legtöbbször ébred fel magától, pl. éjjel 11 és hajnali 3, amit később szépen 1 alkalomra is csökkenthetsz. Mind a ketten kipihentebben lesztek, ha a szervezetetek megszokja és “tervezi” a kijelölt időt.
  • Gondoskodj a gyerekeid testi kifáradásáról: játsszanak, mozogjanak sokat, hogy jól elfáradjanak.
  • Gondoskodj a gyerekeid lelki nyugalmáról: a család legyen megszégyenítés-, elutasítás- és fenyegetés-mentes övezet; a kívülről érkező bántásokat a gyermek épségben el tudja viselni, ha veletek biztonságot nyújtó kapcsolata van, ahol megnyugodhat és a sérelmeket elpanaszolhatja, a veszteségeket elsirathatja.
  • Életünk része, hogy valami mindig megzavarja a jól kialakított rutint, pl. betegség vagy utazás. Amikor beteg a gyermeked, szüksége van Rád. Ilyenkor tedd, amit tenned kell és ne foszd meg a jelenlétedtől! Ne aggódj túlságosan a rend felborulása miatt, mert utána nem kell mindent elölről kezdened. Nem kell újra megtanítanod a gyermeket elaludni, ha már megtanulta. Amikor a körülmények rendeződnek, állítsd vissza a régi, ismerős rendet. Sokkal könnyebb lesz újra visszazökkenni, mint amikor a semmiből kellett a rutint kialakítanod.
  • Az alvás egyik ellensége (minden életkorban) a föl-le ugráló vércukorszint. Ha a gyermek nyugtalanságára nincs más magyarázat, a család hétköznapi étrendjéből iktasd ki a cukros ételeket és italokat a nyers, természetes gyümölcsök, esetleg néha egy kis méz kivételével! (Ne szoktasd rá őket a kompótra, a készen kapható gyümölcslevekre, az édes üdítőkre, a sütire, a csokira és az édes joghurtokra! Amihez nem szoknak hozzá, az nem is fog nekik hiányozni.) A lisztes dolgokat is érdemes csökkenteni, különösen reggel és este, mert a szervezet abból is cukrot csinál. Ne szénhidrátdús, inkább fehérjedús reggeli után engedd a nagyobbakat iskolába (péksütemény helyett adj nekik például tojást), hogy képesek legyenek figyelni; aki nehezen alszik el, annál az esti étkezésnél is oda kell figyelni, hogy minél kevesebb cukor, vagy cukorrá alakuló gyorsfelszívódású szénhidrát kerüljön a szervezetébe.
  • Ha szoptatott babával vannak a normálisnál komolyabb alvási gondok, a lelki nyugalma (ld. fentebb) és az elegendő oxigénfelvétel (hűvös, friss levegő, elég szabad mozgás) mellett (1) figyelj oda a saját lelki nyugalmadra, a stresszre az életedben, mert a stressz által termelt, szorongást okozó anyagok a tejen keresztü a baba szervezetébe is bejutnak (tudom, könnyű ezt mondani). Ha ez nem elég, (2) iktasd ki a saját étrendedből is a cukrot és a lisztet. (3) Egyes babáknál csak akkor áll be változás, ha az édesanya még a tejtermékek fogyasztását is felfüggeszti a szoptatás idejére.
  • Summa summárum: a nyugodt elalváshoz a megnyugtató légkör és a kiszámíthatóan ismétlődő rutin a legfontosabb.

Ez az írás eredetileg a krisztamami.blog-on jelent meg, onnan hoztam át ide kis felújítással

Címkép: Katie m. Berggren @ kmberggren.com

Javasolt olvasnivaló: Sokat megtudhatsz az alvásról innen: David K. Randall: Dreamland – Adventures in the Strange Science of Sleep (2012, W.W. Norton) – az amazon.com-on meg lehet rendelni angolul, az amazon.de-n németül. E cikk megírásakor magyarul még nem találtam meg.