Miért olyan impulzív: féktelen, meggondolatlan, önző és indulatos a kisgyermek?

Mitől lehet ilyen zabolátlan? Mit jelez a meggondolatlanság, a figyelmetlenség, az önzés, a minduntalan leolvadás, a dühöngés vagy a hiszti?

Nem mindegy, hogy MIT LÁTOK, amikor a kisgyermek féktelenül viselkedik. Ha úgy gondolom, hogy tudna ő sokkal kevésbé idegesítő is lenni, ha akarna, akkor azon fogom törni a fejem, hogy milyen módszerrel vegyem rá, hogy uralkodjon magán (főleg, ha már ezerszer megmondtam, hogy mit várok tőle). Ha viszont azt látom, hogy az érettségének megfelelően viselkedik, és most ez telik tőle, akkor a megoldást is egész más irányban fogom keresni.

A kulcskérdés nem az, hogy MIT CSINÁLJAK? Mi lehet a gyorsan ható módszer?  Hanem, hogy MIT KELLENE LÁTNOM? Mi lehet a kisgyermek féktelensége és meggondolatlansága mögött? Mire képes, milyen állapotban van és mi irányítja a viselkedését?

A hisztik és a dührohamok mögött is látnom kellene az éretlen gyermeket, akit egyetlen domináns indulata úgy sodor magával, mint engem egy erős tengeri hullám. Semmi esélye vele szemben. Ha ezt látom, akkor nem az lesz az első kérdésem, hogy milyen módszerrel szűntessem be ezt a ronda viselkedést, mielőtt én is elveszítem a fejem, hanem további kérdések merülnek fel bennem: 

– Hogy segítsek neki, hogy ne sodorja bajba az éretlensége? 

– Mivel segíthetem elő, hogy megfontoltabb legyen és tudjon magán uralkodni, amikor eljön az ideje?

Az óvodás személyiség

Az “óvodás személyiség” az agy éretlenségéből fakad. Egy kisgyermek amellett, hogy aranyos és elbűvölő, indulatos és erőszakos is; egyszerre önző és nagylelkű, meggondolatlan, kényszeres és kiszámíthatatlan. Mi is ilyenek voltunk. A kicsik agya még nem képes összerendezni és értelmezni a rá zúduló élmények, érzések, késztetések és vágyak hatalmas áradatát. Az óvodás személyiség e jellegzetes vonásai az éretlenség tünetei, a valódi megoldást pedig az érés fogja majd elhozni. 

Sajnos az is gyakori, amikor egy iskolás, egy serdülő, vagy egy felnőtt viselkedik olyan meggondolatlanul, gátlástalanul és indulatosan, mint az óvodások: nem tudja türtőztetni magát és minduntalan elveszíti a fejét. Ez azt jelzi, hogy valahol megrekedt az éretlenségben. Ő is akkor fog változni, ha a belátó gondolkodásért és az indulatszabályozásért felelős agyi terület érése kimozdul az elakadásból és tovább folytatódhat.

Daniel Siegel és Tina Payne Bryson: A gyermeki elme c. könyvéből megtudjuk, hogy az ember sokkal fejletlenebb állapotban jön a világra, mint a többi emlősállat. Az embercsecsemő agya születéskor még teljesen nyitott arra, hogy olyan képességeket fejlesszen ki, amire abban a környezetben lesz szüksége, ahol élni fog. Mivel (az állatoktól eltérően) az emberi agy fejlődésének döntő része nem a méhen belül, hanem a születés után történik, az agyfejlődés sebessége és minősége azon múlik, hogy gyermeket milyen kapcsolat fűzi azokhoz, akikhez kötődik

Az idegsejtek az első három életévben a legaktívabbak. Az idegpályák gyors növekedése lehetővé teszi, hogy az idegsejtek egyre gyorsabban, hatékonyabban és kifinomultabban kommunikáljanak egymással. A kapcsolatokban szerzett élmények újabb és újabb idegpályákat hoznak létre, a meglévőket pedig aktív működésre serkentik. Agyunk páratlan képességeinek egyike, hogy önmaga átalakításával rugalmasan alkalmazkodik a körülményeihez.

Minden kisgyermek impulzív: első felindulásra cselekszik, mert az indulatai mozgatják, és még nem tudja őket szabályozni. Az éretlen emberek jellegzetes személyiségvonásait (az óvodás szindrómát) az okozza, hogy — mint az óvodások — ők is egyszerre csak egy jelhalmazra tudnak figyelni. Amikor a kisgyermek valamire fókuszál, az agya minden más ingert kiiktat, ami elvonná a figyelmét attól, amivel éppen foglalkozik. 

Azért tudja ilyen elmerülten nézegetni a tengerparton talált kagylót, mert az agya gondosan kizár a tudatából minden más környezeti ingert, hogy zavartalanul tanulmányozhassa a kagyló alakját, méretét, anyagát és hangját. Ezért aztán teljesen váratlanul éri, amikor nyakon önti egy hullám… és egy pillanat alatt méregbe gurul az alattomos támadástól. 

De a környezetre való odafigyelés hiánya nem azt jelenti, hogy a gyermeknek felróható figyelmetlenség történt. Nem is a figyelemhiány-zavar előjele, hanem a benne futó tervszerű fejlődési program jelen állomása. Értelme és célja van ennek a szűklátókörűségnek. Olyan, mint a lovak szemellenzője: arra való, hogy ne zavarja meg a sok fölösleges látnivaló. A kisgyermek agya is szemellenzős: minden más ingert kizár, hogy tanulni tudjon, és még egy kis kagylót is alaposan meg tudjon nézni a rengeteg látnivaló közepette. 

Nemcsak a tanulás, hanem az érzelmi fejlődés terén is hasonló a helyzet. A kisgyermek agyában egyszerre csak egy emóciónak van hely. Első felindulásra cselekszik, mert az az egy mindent elsöprő érzelmi-indulati töltet teljesen a hatalmába keríti. Nem tud mit tenni ellene. Ez pedig rettenetesen próbára teszi minden felnőtt türelmét, annyira, hogy nevelés helyett egyfolytában az éretlenség tünetei ellen vívunk szélmalomharcot. Pedig a kicsik féktelen, önző és indulatos viselkedése elleni küzdelem egyetlen eredménye a kimerültség és a kapcsolat rongálódása lehet. Az ilyen viselkedés ugyanis, bár valóban nehéz elviselni, mégsem hiba, hanem a bennük futó fejlődési program része: ahhoz, hogy a gyermek később bánni tudjon az érzelmeivel és az indulataival, szüksége van arra, hogy először egyesével ismerkedjen velük.

Az önuralom kibontakozása

Amikor már kellőképpen meg tudja különböztetni egymástól a különféle külső ingereket, a fejlődő agy szürőrendszere egyszerre többet is beenged, a beérkező ingereket pedig a prefrontális kéregbe továbbítja, amely fokozatosan képessé válik azokat össze is rendezni (integrálni). A szemellenző lekerül, és a gyermek előtt fokozatosan feltárul a világ a maga összetett, zavaró, ellentmondásos valóságában. Ettől kezdve készen áll az egymással vetélkedő ingerek és az egymásnak ellentmondó érzések és indítékok összerendezésére is.

Az egymással konfliktusba keveredő érzések és indítékok összerendezésének és együttes feldolgozásának a képessége legkorábban is csak valamikor 5 és 7 éves kor között kezdődik, de az intenzívebb gyerekeknél gyakran csak 8-9 éves korban, mert a mindent elsöprő érzelmeket nehéz bármi mással összeintegrálni. Bármikor is jelenik meg, óriási előrelépést jelent ez a fejlődési ugrás, mert a vegyes érzések belső konfliktusa az önuralom első csírája. Ezentúl már nem egyetlen erős indulat vezérli a gyermeket, mert az egymásnak ellentmondó érzések, indulatok és gondolatok belső konfliktusa mérsékli a heves impulzusokat. A gyermek megtorpan, amikor két irányba húzzák a vegyes érzései. Két ellentétes indíték találkozása szó szerint bénító hatású, mert a cselekvésre indító energiát holtpontra juttatja. Vívódása megfontolásra készteti: muszáj lesz gondolkodnia, mielőtt cselekszik. Az ártatlan gyermeki önzésnek is vége szakad ezzel, mert a sajátjai mellett már mások szempontjai is eszébe jutnak.

A vegyes érzések integrálásának képessége idézi elő az 5-7 éves kori fejlődési ugrást. Ekkor valóban ugrásszerűen fejlődik a belátó gondolkodás, a problémamegoldás, a kommunikációs készség és a mások iránti figyelmesség képessége. A vegyes érzések nyomában a lelkiismeret is megszületik, és megindul az integrálódás hosszú fejlődési folyamata, melyne során az agy keverőedénye és vezérigazgatója, a prefrontális kéreg képessé válik az indulatok szabályozására. A prefrontális kéreg érése teszi lehetővé, hogy valaki a következmények és morális szempontok figyelembevételével megfontoltan cselekedjen. Az 5-7 éves kori fejlődési ugrás véget vet a kicsikre és az éretlenekre jellemző impulzivitásnak, és beköszönt a józan ész kora.

A hirtelen felindulást a vegyes érzések belső konfliktusa csillapítja.

Miből lehet ezt észrevenni? Mik a bíztató jelek?

Ha megkérdezzük a gyermeket, hogy jó napja volt-e vagy rossz, akkor azt feleli, hogy jó is volt meg rossz is. Elmeséli, hogy el akart venni valamit, ami nem az övé, de még időben eszébe jutott, hogy nem helyes elvenni a másét. Majdnem hozzávág valamit a másikhoz dühében, de nem teszi, nehogy sérülést is okozzon neki. Mérges lesz a testvérére, de nem ront neki, mert már az erős felindulás hatása alatt sem feledkezik meg a lehetséges következményekről. Szinte látszik rajta, ahogy az ellentétes érzelmek egymásnak feszülnek.

Ha ilyesmit látsz, bonts pezsgőt és ünnepelj, mert a gyermeked döntő lépést tett előre a fejlődés útján.

Folytatás: Mi a teendő, AMIKOR a kisgyermek féktelenül viselkedik?