A kicsik és az éretlenek biztonságos fegyelmezése

Hogyan fegyelmezzük a kicsiket és az éretleneket, amíg következmények kilátásba helyezésének nincs értelme, mert tényleg nem tudnak magukon uralkodni?

Legutóbb, az impulzív viselkedés kapcsán már írtam arról, hogy a hirtelen felindulást a vegyes érzelmek belső konfliktusa csillapítja, ami annak a fejlődési ugrásnak a része, ami a prefrontális kéreg éréséhez kötött, és legkorábban is csak 5 és 7 éves kor között jelenik meg.

Csak az 5-7 éves kori fejlődési ugrást követően lesz a gyermek képes egyszerre két szemszögből látni ugyanazt; csak ekkor fog eszébe jutni két egymásnak ellentmondó gondolat ugyanazzal kapcsolatban, és csak ezután tudja össze is rendezni egymással a vegyes indítékait és érzéseit.

Az óvodások impulzív, zabolátlan, érzelmi leolvadásokkal és dühkitörésekkel tarkított magatartása nem azt jelenti, hogy kudarcot vallottunk a nevelésben, hanem életkori sajátosság. Azt jelzi, hogy agyuk vezérigazgatója, a prefrontális kéreg még nem érett meg az indulatok szabályozására. A kicsik és az éretlenek nem tudnak magukon uralkodni, mert teljes mértékben az érzelmek és az indulatok uralkodnak rajtuk. Hirtelen felindulásból csinálnak valamit, és csak utólag jut eszükbe, hogy nem kellett volna.

Kérdés, hogy mit csináljunk velük addig?

Óvjuk a gyermek érző szívét

Addig a fegyelmezésnél fontosabb, hogy ne próbáljunk elutasító, megszégyenítő vagy fenyegető nevelési módszerekkel hadakozni az éretlen viselkedés ellen, mert ezeket a problémákat nem a fegyelmezés, hanem az érés oldja meg. Az érés viszont csak csak addig halad, amíg az érző szív épségben marad.

A biztonságot nyújtó kapcsolat az érző szív védőpajzsa

Az agy fejlődése spontán zajlik, de nem elkerülhetetlen. Az egészséges fejlődés feltétele, hogy a gyermek mély bizalommal kötődhessen az életében folyamatosan jelenlévő felnőttekhez, akik vezetik, gondoskodnak róla és óvják a lelki épségét. Az óvodás személyiségből adódó problémákra természetes megoldást hoz az agy érése, de ezt az érést nem idézi elő és még csak nem is gyorsítja fel a következetes fegyelmezés.

„Az agy fejlődése azon múlik, hogy a gyermeket milyen kapcsolat fűzi azokhoz, akikhez kötődik.”

Daniel Siegel és Tina Payne Bryson: A gyermeki elme

A kapcsolatra és a fejlődésre nézve is biztonságos fegyelmezés

A fegyelmezés a rend fenntartása az éretlen (tetteiért még felelősségre nem vonható) gyermek életében. Sokkal inkább a felnőtt felelősségteljes magatartása, mint technika vagy módszer.

A kapcsolatra és a fejlődésre nézve biztonságos fegyelmezéshez mindenek előtt azt kell megértenünk, hogy az impulzív viselkedés az ösztönök és az indulatok mélyebb rétegeiből fakad, ezért a nevelés hosszú távú munkájának is a szív belső indítékait kell megcéloznia, nem pedig a felszínen megjelenő tüneteket, magát a zavaró viselkedést. Hiába sikerül változtatnunk a formán (a viselkedésen), ha a tartalom (a szív, a lelkület) változatlan marad.

Az ábra rajzait Gaál Éva készítette

A fegyelmezés azt jelenti, hogy rendben tartom a gyermek viselkedését és életkörülményeit. Biztonságos fegyelmezés alatt pedig azt értem, hogy olyan nevelési eszközöket használok, amivel

  • nem rongálom a kötődő kapcsolatot, és
  • nem akadályozom a fejlődés belülről fakadó természetes folyamatait.

Minden kisgyermek fellélegezne a megkönnyebbüléstől, ha az érte felelős felnőttek tudnák, hogy ő őszintén és igazán felnéz azokra, akikhez kötődik, és általában igyekszik is az elvárásaiknak is megfelelni. De csak a jelenben él és ha valami elvonja a figyelmét, egyik pillanatról a másikra kiesik a fejéből, hogy mit mondott az anyukája. Minden kisgyermek örülne, ha az Apukája és az Anyukája nem hibáztatná azért, hogy őt még az ösztönei irányítják és első felindulásból cselekszik.

A most következő stratégiák a kicsik és az éretlenek (az óvodáskorúak érettségi szintjén lévő bármilyen korúak) biztonságos fegyelmezésére valók, és arra szolgálnak, hogy legyen idejük felnőni.

1. KAPCSOLATTEREMTÉS

Mielőtt a gyermeket irányítani kezded, ébreszd fel a kötődését!

Ez az irányítás előtti kapcsolódás elve. A kisgyermek egyszerre csak egy valamire vagy valakire tud figyelni. Amikor mással foglalkozik, a kötődésből is kiesik. 

Könnyebben tud engedelmeskedni, ha, mielőtt megmondod neki, hogy mit csináljon, előbb felébreszted a szunnyadó kötődését. Ha bekapcsol a kötődése, egyúttal a vágy is felébred benne, hogy kövessen téged és azt csinálja, amit mondasz. 

Hogyan?

Kedves és barátságos ábrázattal jelenj meg előtte és próbáld vele felvenni a szemkontaktust (akivel nem lehet, a fülkontaktust), például úgy, hogy arról beszélsz hozzá, amiben éppen el van merülve (bővebben itt írtam erről). Ezzel a gyengéd, de határozott figyelemfelkeltéssel éred el, hogy elfogadja az irányítást; így tudod kiküszöbölni a süket füleket, az engedetlenséget és a makacs ellenállást.

Könyörgés és parancsolgatás helyett:

2. RENDSZER

Rutin és jó szokások segítségével tartsd fenn a rendet!

Ha van kiszámítható rendszer és rutin az életében, a gyermek parancsolgatás nélkül is tudja, hogy mikor mi következik. 

Még külön e célra kitalált (és minden nap megismételt) versekkel és dalokkal is jelezhetjük, hogy mikor indulunk fürödni, pizsamát fölvenni, fogat mosni. Nagyszerű eszköz például Gryllus Vilmos és Tóth Krisztina közös CD-könyve, a Dalok reggeltől estig. Van benne dal a fogmosásról, a kézmosásról, az ébredésről, és még arról is, hogy “sapka-sál, sapka-sál, elkerül a fagyhalál.” 

A megszokott rutin pótolja a kisgyermekből még hiányzó tudatos előrelátást. Játékos eszközökkel, verssel, dallal, mesével könnyebb a kötődésre nézve biztonságos és fejlődésbarát módon rendet tartani az életében.

3. JÓSZÁNDÉK

A jó kapcsolat segítségével belülről hozd elő a szükséges motivációt! 

A viselkedését nem tudod közvetlenül irányítani, mert nem távirányítóval működik, de ha a szándéka megváltozik, akkor a viselkedése is

A kisgyerekekkel az egyik legjobb fegyelmezési megközelítés az, hogy elébe megyünk a küzdelemnek: például már kiderült, hogy nem akarja megfogni a kezünket az utcán, vagy nem hajlandó mással megosztani a játékát. Ha már előre sejted, hogy mire számíthatsz, akkor ne várd meg az újabb jelenetet; helyette már indulás előtt hozd elő a gyermek saját jószándékát az adott üggyel kapcsolatban. 

Hogyan? 

Először is (az első pont): ébreszd fel a kötődését: vond jó meleg függő kapcsolatba, és érd el, hogy rád nézzen, mosolyogjon, bólogasson valamire, amit mondasz. 

Aztán pedig tedd fel neki a kérdést:

– Amikor kint leszünk az utcán, fontos lesz, hogy fogd a kezem. Ugye számíthatok rád? 

Jó kötődésben a gyermek őszintén fog válaszolni. Ha igent mond, akkor kint az utcán is elég lesz emlékeztetni az ígéretére. Ha nemet mond, akkor (továbbra is jó kapcsolatban) mondd el neki újra, hogy az utcán vagy az úttesten fontos, hogy fogja a kezedet.

Ha nem várjuk meg, hogy a probléma bekövetkezzen, hanem előre magunk és a fontos ügy mellé állítjuk a kisgyermeket, sokkal kevesebb dührohamot és hisztit kell kezelnünk.

A PREFRONTÁLIS KÉREG érésére is érdemes előre gyúrni egy kicsit:

4. BELSŐ KONFLIKTUS:

Hívd fel a figyelmét a saját vegyes érzelmeire!

Az impulzív viselkedést ugyanis a hirtelen felindulás okozza, a hirtelen felindulást pedig a vegyes érzelmek belső konfliktusa csillapítja.

A viharos helyzetben csak annyit mondtál, hogy

– Erről később még beszélünk. 

Amikor a kedélyek lecsillapodtak, hozzáláthatsz a vegyes érzések tudatosításához. Ha eljött az alkalmas idő, először (első pont) vond a gyermeket jó meleg kötődésbe (szemkontaktus, mosoly, bólogatás), aztán idézd fel az emlékezetében a történteket. Mondjuk az történt (előző nap, vagy néhány órával ezelőtt), hogy megütötte a testvérét.

– Tudom, mennyire szeretsz játszani a testvéreddel… és emlékszel, tegnap nem akarta azt csinálni, amit te akartál, ami tényleg nagyon bosszantó dolog. Mérges lettél és sajnos meg is ütötted, ami rossz volt. Pedig a másik részed jót akart; játszani szerettél volna vele, nem verekedni. 

MIÉRT használjuk ezt a műveletet? Azért, mert a gyermeket hosszú távon arra akarjuk rávezetni, hogy: 

  • ne első felindulásból cselekedjen, hanem több szempontból is gondolja át, amit tenni készül
  • ne csak magával törődjön, hanem másokkal is: vegye figyelembe mások javát, mások érzéseit és szempontjait is

Az a cél, hogy a fejében egyidejűleg jelenjen meg a saját két ellentétes érzése vagy indítéka. Egy nagy és erős indulat mellé nem könnyű egy másikat is előhívni, mert minden mást kiszorít a beszűkült tudatból, ezért nem is azon melegében, az éles helyzetben próbálkozunk vele. Emlékezetből viszont nagyszerűen fel lehet idézni még a támadó indulatot is, és mellé tudjuk tenni azt is, ami megfékezhette volna, ha a gyermeknek eszébe jut. 

Ha a gyermek tényleg képes lesz belátni a két egymásnak ellentmondó indítékát, akkor utólag is bekövetkezik a belső konfliktus és megszólal a lelkiismeret hangja. Ennek a műveletnek az a célja, hogy eddzük a prefrontális kéregben a belátó gondolkodás és az indulatszabályozás képességét. Ezzel hosszú távon az integrálódás érési folyamatát támogatjuk.

Idézd tehát a gyermek emlékezetébe hogy mennyire dühös lett hirtelen a testvérére. Ha ez megvan, hozd felszínre a jószándékát is: pl. hogy mennyire szereti a testvérét és igazából jobban szeretett volna vele játszani, mint megverni; vagy, ha ez nem igaz, akkor azt, hogy fél a várható következményektől. Illetve félt volna, ha dühében nem feledkezett volna meg róla.

Bármilyen valóban meglévő indíték lehet az a “mérséklő elem”, ami, ha a gyermek érettebb lett volna, magától is eszébe juthatott volna és esélyt adott volna neki, hogy gondolkodjon, mielőtt cselekszik. Az önuralom az érés gyümölcse, nem lehet neveléssel kialakítani, de a kettős érzések tudatosításával addig is lehet egyengetni az útját. 

Az vegyes érzelmek integrációjának nem az önuralom az egyetlen gyümölcse, hanem sok más erény is, pl. a bátorság. A hatéves kisfiad lelkesen készül egy szereplésre, nagyon várja, de az előadás napján megrohanja a félelem. Nem mer kiállni a színpadra; fél, hogy belesül és ki fogják nevetni. Mivel a vegyes érzelmek konfliktusát még nem képes elviselni, amint úrrá lesz rajta a félelem, eltűnik a lelkes várakozás. Amíg lelkesedett, eszébe sem jutott, hogy a szereplés kockázatos is lehet. 

A kisgyermek vagy csak a kincset látja (vágyik a szereplésre), vagy csak a kincset őrző sárkányt (fél, hogy kinevetik). Nem látja egyszerre a kincset ÉS a sárkányt. Mi a megoldás? Az, hogy: 

– Ne félj kicsim, nem lesz semmi baj, ügyes leszel! – ??? Nem!

A bátorság megjelenését azzal tudod elősegíteni, hogy EGYSZERRE láttatod vele a sárkányt és a kincset: hogy vágyik is a szereplésre, és ugyanakkor tart is tőle. A heves vágyát mérsékeltebbé teszi, hogy a félelmét is érzi, a heves félelmét pedig mérsékeltebbé teszi, ha a vágyát is érzi. Akkor tudja kiegyensúlyozottan mérlegelni, hogy mit tegyen, és akkor lesz csak képes arra, hogy a félelme ellenére bátran kiálljon szerepelni, ha egyszerre találkozik mindkét érzésével. Ebben lehet neki segíteni: 

– Most félsz is egy kicsit, de szeretnél is szerepelni.

A jó kapcsolat közegében meg tudod neki mutatni a kincset is és a sárkányt is. 

A bátorság is a vegyes érzelmek belső konfliktusából fakad

Egyetlenegy 3-4 éves sem bátor! Nem képesek rá, mert soha nem érzik egyidejűleg a félelmüket is és a vágyakozásukat is, csak vagy ezt, vagy azt. 

És így van ez a többi érzéssel is. Először külön-külön kell megismerkedniük velük a gyerekeknek, hogy aztán idővel összekeveredjenek.

Amikor tehát az éretlen gyermeket egyetlen erős indulata vezérli, és emiatt féktelenül viselkedik, azon kezdj el gondolkozni, hogy “Mi más lehet benne, ami ezt ki tudná egyensúlyozni? Mi lehetne az a “mérséklő elem”, ami lehetővé tenné, hogy mérlegeljen és gondolkozzon, mielőtt cselekszik?

Egy kisgyermek fejlődését látva az érés csodája zajlik a szemünk előtt. Impulzív ösztönlényként kezdi, aki zabolátlan, féktelen és indulatos, de ha az érző szívét folyamatosan óvja a biztonságos kötődés védőpajzsa, néhány év alatt civilizált lénnyé érik, akit nem az indulatok vezérelnek, hanem a megfontolás. Képes lesz magán uralkodni, kitartóan tud majd dolgozni, tud majd türelmesen várni, és bátor tettekre lesz képes akkor is, ha fél.

Ezek a tulajdonságok mind az integrálódás fejlődési folyamatának a gyümölcsei, ami azt jelenti, hogy minden gyermekben megvan a lehetőség, hogy egyszer majd ilyen legyen. 

Szülőként fontos szerepünk van a gyermekeink éretté fejlődésében, például pótolnunk kell az éretlenségükből eredő hiányosságokat, civilizáltabb önkifejezésre kell őket tanítanunk, és közben gondoskodnunk is kell róluk. De ha elvégezzük a munka ránk eső részét és gondosan ápoljuk a biztonságot nyújtó kapcsolatot, számíthatunk rá, hogy a természet is elvégzi a maga munkáját: végig tud futni bennük a fejlődés programja (amit Isten beleírt a génjeikbe), és a gyerekeink nemcsak MEGNŐNEK majd, de FEL IS FOGNAK NŐNI.