Miért hatásos büntetés az elkülönítés, amikor hat?

Az erőszakmentesnek szánt szeparációs nevelési módszerek az elvetettség élményében mártják meg a gyermeket. Bármilyen hatásosan is lehet vele irányítani viselkedését, az érzelmi manipuláció nem lehet a fegyelmezés jó és egészséges eszköze.

Bővebben

Miért hatásos a kiabálás, amikor hat?

Agyunk riasztórendszerének az a rendeltetése, hogy figyelmeztessen a veszélyre. A gyakori ijesztő fellépés és a rendszeres kiabálás éppen a gyermek riasztórendszerét rongálja.

Bővebben

A fegyelmezés arra a gyerekre hat, akiben a vegyes érzések belső konfliktust okoznak

Óriási dolog, amikor a gyermek előre gondolkozik, mielőtt cselekszik, mert ez az önfegyelem lényege. Fegyelmezés közben éppen ezen fáradozunk:”Gondolkozz, mielőtt csinálsz valamit! Ne ugorj fejest mindenbe! Legyél tekintettel másokra is! Ne első felindulásból cselekedj. Gondold végig, mi hova vezet.”

Bővebben

A fegyelmezés arra a gyerekre hat, akiben a jószándék már megvan

Az emberek akkor fogadják szívesen az útbaigazítást, amikor el akarnak jutni valahová. A saját céljaik megvalósításához kérnek segítséget. Csak a gyerekeket próbáljuk olyan irányba kormányozni, amit nem tettünk a sajátjukká; amit csak mi akarunk, nem ők.

Bővebben

A fegyelmezés arra a gyerekre hat, aki a hiábavalóság szívfájdalmát is érzi

A könnyen nevelhető gyerekekre az is jellemző, hogy elmozdíthatatlan akadályba ütközve át tudják érezni, hogy hiába igyekeznek: nem fogják elérni, amit akartak. A természet metszőollója távolítja el az olyan viselkedést, ami nem visz sehova.

Bővebben

A fegyelmezés arra a gyerekre hat, akinek működik a riasztórendszere

Az érző és nyitott szívű gyermeket egy tekintettel, egy arckifejezéssel vagy egy szóval elég figyelmeztetni ahhoz, hogy irányt váltson. Akinek viszont elromlott a riasztórendszere, az fel sem fogja ezeket a jelzéseket.

Bővebben

Videó: A kötődés gyökerei

GYÖKEREK sorozat » 2. rész: A KÖTŐDÉS GYÖKEREI

A kecskeméti Szülők Szombatja második előadása videofelvételről, benne:

Hogy lehet egyre mélyebb és nyitottabb a gyermek szülőhöz fűződő kapcsolata?

– A kötődés hat fejlődési szakasza Dr. Gordon Neufeld nyomán: testközel (érzékszervek), hasonlóság, összetartozás-lojalitás, fontosság, érzelmi intimitás (szeress), lelki intimitás (ismerj meg)
– Mi akadályozhat meg egy gyermeket abban, hogy mélyebb kötődésbe essen az érte felelős felnőttekkel?
– Sebezhetőség és védekezés – miért hátrál ki egy gyermek a kapcsolatból?
– Miért és hogyan óvd a gyermekeid érző szívét?
– Miért ne használj elkülönítő (szeparációs) nevelési módszereket?
– Hogy orvosolhatod a gyerekek szeparációs problémáit?

Bővebben

Hívjuk elő a saját jószándékát!

Sokan mondják, hogy “a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.” A jószándék nem ér semmit. A teljesítmény! Az a valami! Nos, amíg valaki nem akar eljutni valahova, addig nem is fog odaérni (hacsak nem viszik). Minden teljesítmény az elhatározással kezdődik.

Az utóbbi néhány év alatt kicsit elpunnyadtam és magamra szedtem néhány fölösleges kilót. Jelen pillanatban még cipelem, de már elszántam magam a változtatásra. Látható eredményhez hónapokra lesz szükség, a döntő fordulat viszont már megtörtént azzal, hogy eldöntöttem: egészségesebb életmódra váltok, hogy a szervezetem visszanyerje megbomlott egyensúlyát. Ha néhány hónapon belül fittebb leszek, akkor tudni fogom, hogy ezt az életmódot kell továbbra is fenntartanom; ha pedig nem sikerül változtatnom, akkor jobban fogom érteni a problémám okát.

A jobb bizonyítvány, a szoba rendben tartása, a verekedés abbahagyása, az elegendő alvás, a cigiről vagy a nassolásról való leszokás mind a szándékkal kezdődik. Az is, hogy a serdülő hajlandó a családi asztalhoz ülni és beszélgetni a családtagokkal. Az is, hogy udvariasan köszönti a vendégeket. Akármit szeretnénk elérni a gyerekeink viselkedésében, először az arra vonatkozó szándékot kell… nem beléjük verni, hanem belőlük előhívni!

Valódi szándék nélkül a jó viselkedés csak mutatvány, ami neked szól, és meg is szűnik, ha felhagysz az ösztönzéssel. Csak a saját szándékból lehet valódi és maradandó eredmény. Csak a szív, a lelkület valódi változása hoz igazi változást a viselkedés és a tettek szintjén.

Akinek szándéka van, az már célba vesz valamit. Ha egy gyereknek van úticélja, akkor arrafelé próbál kormányozni. A saját szándék előhívásával tudjuk a gyerekünket az élet vezetőülésébe ültetni. Az önállósulási folyamat erről szól, mert a vezetőülésen, kormánnyal a kezében az ember már cselekvőképesnek érzi magát: tudja, hogy rajta múlik, merre fordítja a kormányt és merre halad. A KÉK nevelés egyik mesterfogása a gyermek saját jószándékának (elhatározásának) előhívása.

Miért a saját jószándék előhívása a legjobb fegyelmezési stratégia?

– mert mindenki csak akkor érzi magát képesnek a cselekvésre, ha már van saját szándéka

Amikor egy gyerek megérzi, hogy ő vezet, mert a kezében a kormány, akkor fogja el a cselekvőképesség érzete (az önkormányzó képesség felismeréséből fakadó tettvágy). Akkor kezd kicsírázni a felelősségtudata. A mi dolgunk annyi, hogy segítsük az indulást és támogassuk a folyamatot.

– mert ha már van saját szándéka, akkor ő maga próbál a jó irányba kormányozni

A jószándék előhívásával ültetjük a gyerekeket a vezetőülésbe; így érjük el, hogy ő maga próbáljon a jó irányba kormányozni. Nem kell noszogatni, elég támogatni.

– mert a jószándék előhívásával vetjük el az értékrendünk magját a szívében

A jószándék rengeteg mindent elvégez egy gyerek szívében! A szándék (az elhatározás) akkor is fontos, ha a megvalósítás még nem sikerül. Az élő mag előbb-utóbb kicsírázik.

Milyen más alternatíva létezik arra, hogy egy gyereket a megfelelő útra tereljünk? Nemkívánatos következmények bevetésével (büntetéssel) is lehet a gyerekek viselkedését módosítani, de a szívet a saját szándék előhívásával lehet megcélozni. Sokkal tartósabb változást lehet vele elérni, mint a büntetéssel. Miért?

A büntetés lényegében arról szól, hogy korlátozzuk a gyermek hozzáférését valamihez, ami fontos a számára. Nincs foci, amíg meg nem csinálod a házit. Nem gépezhetsz, amíg ki nem takarítottad a szobádat. Két hétig nem találkozhatsz a barátaiddal, ha hármasnál rosszabb lesz a témazáród. Ha nem eszed meg a spenótot, nincs süti. A jutalmazás ennek a fordítottja: kap valamit, amit értéknek tart. Nem akarja megcsinálni amit mondunk, de tudjuk, hogy szereti a nyalókát? Hát nyalókát kap, ha azt teszi, amit mondunk, és a nyalókát vesszük el, ha nem engedelmeskedik. Az ő értékrendjére építünk. Mi motiválja abban, hogy megcsinálja, amit várunk? A nyalóka! Akkor mit teszünk értékessé a szemében? A nyalókát!

Kinek az értékrendje vezéreli ezt a nevelést? A miénk vagy az övé? Amikor büntetünk, akkor a gyerek értékrendjét használjuk és erősítjük! Tényleg ezt akartuk? Tényleg olyan jó ötlet a gyerek meglévő értékrendjét használni csak azért hogy megcsinálja, amit akarunk?

Ha következményekkel (jutalmazással és büntetéssel) nevelünk, hogy jutunk el az értékrendünk átadásához? Sehogy! Még a legszigorúbb behavioristák is elismerik, hogy értékközvetítésre, az erkölcsi nevelésre nem alkalmasak a módszereik! Idomítani jutalom és büntetés, “logikus következmény” bevetésével is lehet, de ettől nem lesznek érettebbek. A jellemükre nem hat, mert a szívüket is érintetlenül hagyja.

A saját értékrended magjait szeretnéd elvetni a gyerekeid szívében? Melyik szülő nem? Értsd meg, hogy ezt nem fogod elérni azzal, hogy az ő értékrendjüket használod! A saját értékeid magját kell elvetned! Hogyan? Úgy, hogy logikus következmények kilátásba helyezése helyett a saját elhatározását hozod ki belőle – azt, hogy ő akar tanulni a vizsgára; hogy ő akar segítséget kérni tőled, amikor frusztrált (ahelyett, hogy verekedésbe kezdene), hogy ő akarja a tőle telhető legjobban elvégezni a munkáját, hogy ő akar türelmesebben bánni a testvérével!

– mert ha a szándék már a sajátja, akkor a tanácsainkra is kíváncsi lesz és elfogadja a segítséget

A gyermek saját szándéka teszi lehetővé, hogy segítsünk neki. Ha már akar változtatni, csak a megvalósítás megy nehezen, lehet neki segíteni, mert igényli. Beleszólásnak és gyötrésnek érzi viszont, ha olyan irányba húzzuk-vonjuk-tanácsoljuk, ami neki nem elég fontos. Abban lehet bátorítani és támogatni, amit ő akar; ami már az ő ügye:
– Tudom, hogy nem akartad bántani a testvéredet. Emlékszem, mondtad is, hogy nem akarod bántani.
– Tudom, hogy nagyon fáj neked ez az egyes. Emlékszem, amikor mondtad, hogy jobb jegyeket akarsz szerezni. Ne félj, sikerülni fog. Azt hiszem, tudnék neked segíteni…

edzo-kekneveles

Ha előhívjuk a gyermek jószándékát, és csak utána kezdjük támogatni a magáénak érzett cél elérésében, akkor már nem az ellenséges partvonalról dirigálunk! Ha abban segítünk, amit ő már jobban akar, mint mi, akkor úgy veszünk részt az életében, mint egy tanácsadó, mentor vagy edző.

Említettem a küzdelmemet a kilókkal. Nem szeretem, ha valaki kéretlen jótanácsokkal próbál “segíteni”. Hiába mondta az anyukám, hogy “Krisztikém, rengeteget híztál! Jobban oda kellene figyelned, hogy mit eszel, és többet kellene mozognod!”, a megjegyzései csak bosszantottak. Ha viszont már saját elhatározásból is szeretnék változtatni, én magam kérek segítséget.  Kellemetlenségeket is kiállok és az akaraterőmet latba vetve önként engedelmeskedem annak, aki a célom megvalósítását támogatva utat mutat, bátorít és számonkér. Még ez is csak akkor működik, ha bízom benne. A kéretlen kritika és jótanács viszont ellenakaratot vált ki. Csak a saját szándékaink megvalósításához igénylünk és fogadunk el segítséget!

– mert a fegyelmezésnek ez az a módja, ahogy a gyerekünk elméjében is rendet tudunk tartani

A fegyelmezés a rend fenntartását jelenti. Amikor előhívod a gyereked saját jószándékát, akkor nem a tetteit próbálod irányítani, hanem az elméjében tartasz rendet, már jóval azelőtt, hogy a tetteiben is megmutatkozna a rend. A belső változáshoz az irányítóközpontot, a szívet kell megcéloznunk, és a jószándék előhívásával éppen ezt tesszük.

– mert a saját szándék előhívásához nincs szükség erőszakoskodásra: a természetes hatalmunkra támaszkodhatunk a nevelésben

A jószándék, a gyermek saját elhatározása teszi azt is lehetővé, hogy erőszakoskodás helyett a természetes hatalmunkra támaszkodjunk a nevelésben. Nem kell valamit elvennünk tőle, ha nem azt csinálja, amit akarunk. Nem kell a kötődéseit felhasználnunk ellene. Elég, ha a kötődésből adódó természetes hatalmunkat használjuk, miután felvettük vele a jó kapcsolatot. [ld. Mi a különbség a természetes és az erővel szerzett hatalom között?Mielőtt munkához látsz, teremts kapcsolatot!]

Egy jó kereskedő ösztönösen is ezt csinálja. Felveszi a szemkontaktust, eléri, hogy a vevő mosolyogjon és bólogasson, és ekkor mondja el, amit akar. Amikor a gyerekünk a szemünkbe néz és mosolyogva bólogat, akkor tudjuk, hogy a mi oldalunkon van. Nem az ellenfelet látja bennünk. Ha már átállt a mi oldalunkra, akkor jó esélyünk van rá, hogy a saját elhatározásából is azt fogja akarni, amit mi akarunk.

– mert ha már nagyon akarja a jót, akkor arra is könnyebben fény derül, hogy mi lehet a megvalósítás akadálya

Ha jobban akar tanulni, ha eleget akar aludni, ha időben el akar indulni, ha rendben akarja tartani a holmiját, ha beszélgetni akar a családdal vacsora közben, de mégsem sikerül, akkor nem olyan nehéz megtalálni, hogy miért nem tudja megvalósítani a célját. De először akarnia kell abbahagyni a dohányzást ahhoz, hogy kiderüljön, miért nem tudja abbahagyni. Először akarnia kell leszokni a drogról ahhoz, hogy megtudjuk, mennyire súlyos a függősége és milyen segítségre van szüksége. Saját szándék, saját elhatározás nélkül viszont semmit nem lehet elkezdeni. Ez igaz minden apróságra és minden nagy dologra. A szándék az első lépés; az akarás elvetett magja.

Csak mert egy gyerek azt mondja, hogy “jobb bizonyítványt akarok”, még nem fogja a következő dolgozatát ötösre megírni. De a siker fejben dől el. Ott kezdődik, hogy a tanulás terén már meg akarja valósítani a benne lévő potenciált. Már akar fejlődni. Amikor idáig eljutottunk, akkor az is kiderül, hogy mi akadályozza a tanulásban, és elfoglalhatjuk mellette az edző, a mentor, a tanácsadó helyét. A fejlődés folyamat, és ha már megindult, akkor idővel a gyümölcstermésre is számíthatunk.

Ha a saját szándék előhívása ennyire jól működik, miért nem használja több szülő? Valószínűleg a sietség miatt. A KÉK nevelés kertészeti munka, amihez idő kell. Az igazi gyümölcs megjelenésére sokat kell várni. A műgyümölcs hamarabb készen van. A jószándék nem azonnal termi a gyümölcsöt. Sok bajt okoz, hogy annyira sietünk, és a jószándék előhívása helyett a teljesítményt sürgetjük. Hinnünk kell az érés csodájában, mert csak akkor leszünk hajlandóak a hosszútávú kertészeti munkára.

Hogy lehet a gyermek jószándékát előhívni?

Gondold végig, hogy milyen szándéknak kellene megszületnie a gyerekedben ahhoz, hogy jobb irányba kezdjen haladni. Először viszont a kapcsolaton dolgozz, mert a jószándék előhívása csak akkor sikerülhet, ha a gyereked nem ellenfélnek tekint, hanem ő is úgy érzi, hogy azonos oldalon álltok.

– kerülj befolyásos pozícióba

Hozd helyre a kapcsolatot úgy, hogy te legyél a gyermek biztos bázisa és a tájékozódási pontja, mert ez a feltétele annak, hogy hallgasson rád és kövessen [ld. A nyugalom forrása: A KAPCSOLAT (de milyen kapcsolat?)]. Manapság az az egyik baj a neveléssel, hogy olyankor próbálunk nevelni, amikor épp helyzet van, ahelyett, hogy olyankor csak megjegyeznénk magunknak, hogy ezzel a dologgal foglalkozni kell. Nem a viharban hallgatnak ránk a gyerekeink. Nem olyankor van természetes hatalmunk, mert viharban a kapcsolat is viharos, és nem sok esélyünk van arra, hogy a gyerekünket a saját oldalunkra hozzuk. Akalmas időt kell választanod ahhoz, hogy befolyásos pozícióból tudj hatni a gyerekeidre. Egy gyerek arra hallgat, akihez függő-elfogadó szerepben kötődik. Vedd fel a kapcsolatot – amikor akarsz valamit a gyerekedtől, mindig a kapcsolatfelvétel az első! (Tudod: tekintet, mosoly, bólogatás). Menj el vele sétálni, és olyankor beszéld meg vele az ügyeket, amikor jó a kapcsolat! Szánd rá az időt (a gyümölcstermés hosszútávú cél)! Ne erőből próbáld gyorsan helyre tenni, ami félresiklott!

– segíts neki reális, megvalósítható célokat kitűzni

Erre akkor kerülhet sor, ha már azonos oldalon álltok. Ha igényli a segítségedet, szívesebben is fogadja.

– felkészülten várd a problémákat

Némi tapasztalatszerzés után azt is előre fogod látni, hogy miből lehet baj. Amikor a nagymama ebédre hív benneteket, már előre eszedbe jut, hogy a lányod utálja a fasírtját, és legutóbb megsértette a nagymamát. A múltkori esetből tanulva előre tudsz dolgozni a megelőzésen. Ha látod, hogy hol várható a gubanc, fel tudsz készülni rá. Megbeszélhetsz a lányoddal egy titkos jelet, amit a nagymama jelenlétében is leadhat neked, ha nem szereti főztjét. Vagy megtaníthatod, hogy hogy mondja meg kellő tapintattal, hogy csak keveset szeretne kérni, vagy ha egyáltalán nem szeretne enni a nem szimpatikus ételből. Nagyon mókás és hasznos, ha a jelenetet párszor el is gyakoroljátok.

Amikor az unokatestvérek átjönnek játszani, már idejekorán eszedbe jut, hogy legutóbb rosszul sült el a látogatásuk, mert a fiad heves tiltakozásba kezdett, amikor játszani akartak a játékaival. Most, hogy megint jönnek, megpróbálhatod megelőzni a bajt. A jószándékát kellene előhívnod… de hogyan? Vedd fel a jó kapcsolatot, és amikor már mosolyogva néz rád és bólogat, térj a tárgyra: „Azt hiszem, jó lenne, ha az unokatestvéreidnek is megengednéd, hogy játsszanak néhány játékoddal. Talán már elég nagy is vagy hozzá. Mit gondolsz, számíthatok rád?” Remélhetőleg továbbra is mosolyogva bólogat. „Rendben, gondoljuk át, mivel játszhatnak az unokatesók? Amivel nem, azt el kellene pakolni. Segítsek?” Sok bajt megelőzhetsz azzal, ha erőszakos utasítgatás helyett minden alkalommal odafigyelsz arra, hogy egy csónakban evezzen veled, a te oldaladon álljon, és az ő saját szándékát hívd elő. Ha sikerül elérned, hogy a saját ügyének tekintse a bajok megelőzését, a felkészülésben is együtt fog veled működni, hiszen ő akarja, te pedig neki segítesz.

És ha nem sikerül? Ha megint utálkozni kezd az étel miatt a vendégségben? Ha megint veszekszik a játékokon az unokatesókkal? Akkor mit csináljunk?

Olyankor nem sokat lehet tenni. Rosszul alakultak a dolgok. A kapcsolatot kell menteni, hogy a kudarc se távolítson el bennünket egymástól, a jövőre nézve pedig ebből az esetből tanulni kell. És vajon kinek kell a leckét megtanulnia? Annak, aki felelős a kicsik és az éretlenek tetteiért. Ezek általában mi vagyunk, a szülők. Nem a gyereknek kell megtanítani a leckét. Nekünk, felnőtteknek kell megtanulnunk. Az a kérdés, hogy én, a felnőtt mit tanulhatok ebből a jövőre nézve, hogy legközelebb bölcsebb előrelátással hozzam ki a gyerekemből azt az elhatározást, ami beállítja a megfelelő irányba.

Ne felejtsük el, hogy a kicsik jószándéka még nem elég erős. Egy négyéves a legőszintébb szívvel igéri meg, hogy lehozza neked a csillagokat is az égről, és megeshet, hogy semmit nem tart be belőle, mert valami más eltereli a figyelmét. Nagy türelemre van szükség ebben is. Az 5-6-7 éves már jobban be tudja tartani az ígéreteit (prefrontális kéreg). Már a kicsiknél is nagyon hasznos, de iskoláskortól kezdve lesz igazán fontos a jószándék előhívása a nevelési gyakorlatunkban.

Mit tegyünk, miután a jószándék megszületett?

– szurkolj lelkesen a partvonalról

A serdülőre bízott területeken a felelősséget és a következményeket is ő viseli a döntéseiért [ld. Bízzunk rá felelősséget!]. Mi, szülők a továbbiakban a lelkes szurkoló és a tanácsadó szerepét töltjük be.

– nyugalomba vonult tanácsadó legyél, ne parancsnok

Különösen fontos ez, amikor az elhatározások megvalósítása nehezen megy. A kitűzött cél feladása komoly kísértés, ha valaki már hetek óta eredménytelenül igyekszik a célját elérni. Nem csoda, ha elege van, túl sok neki, belefárad és fel akarja adni. Ilyenkor kell mellette állni! “Semmi baj, odáig is el fogsz jutni. Csak tarts ki, már úton vagy, ne add föl. Sikerülni fog. Van egy ötletem, mi lenne, ha megpróbálnád…” Kitartóan támogassuk és segítsük a haladását!

– továbbra is a jószándékot nézd, ne a teljesítményt

Nagyon nehezen hiszi el az ember, hogy többre képes, ha mindig csak negatív visszacsatolást kap.

Még akkor is, ha csak azért ígér meg valamit, hogy kibújjon a felelősségre vonás alól:
– Nem akartam… nem direkt volt! – mentegetőzik, és nyilvánvaló, hogy csak azért mondja, hogy ne kerüljön bajba. Még ez is jó alkalom, amit ki lehet használni a jószándék előhívására. Még ezt a jószándékot is meg lehet támogatni:
– Nagyon örülök, hogy olyan ember vagy, aki szándékosan nem csinál ilyet.
Még egy ilyen helyzet is nagyszerű lehetőséget nyújt arra, hogy a szívét célozd meg a neveléssel és a szándékát nézd, ne a teljesítményét.

Ha azzal azonosítunk egy gyereket, amit csinált (meggondolatlanul, hirtelen felindulásában), azzal olyan tükröt tartunk elé, amilyennek nem akarjuk látni. Azt mondjuk vele, hogy látod, ilyen vagy! Ha viszont a gyönge teljesítmény helyett a jószándékát nézzük, és látjuk benne azt is, amilyen akkor lehet, amikor érettebb lesz, akkor sokkal nagyobb valószínűséggel lesz ereje tovább fejlődni abba az irányba.

“Nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.”
– 1Sámuel 16:7

Összefoglaló gondolat:

Tápláld a kapcsolatot: töltögesd a szeretettankját meghitt együttléttel,
adj teret a fejlődésnek: biztosíts elég üres helyet és időt, és
bízzál az önállósulás természetes folyamatában!

Elégítsd ki a gyermek kötődő éhségét!

GYÖKEREK sorozat » 5. rész: SZEPARÁCIÓ és HÍDÉPÍTÉS

Amikor a kötődő éhsége kielégületlen, a gyermek nyugtalan lesz, kapaszkodós, féltékeny és ingerlékeny. Elkeseredetten próbálja magára vonni a figyelmet. A gyerekek “rossz” viselkedésének hátterében nagyrészt a szeretet utáni kielégítetlen szomjúság rejlik.

  1. Hidalj át minden szakadékot!
  2. Elégítsd ki a gyermek kötődő éhségét!
  3. Mellőzd a kapcsolatrongáló módszereket!

Társas lények vagyunk, ami azt jelenti, hogy szükségünk van kapcsolatra. A szeretet-szükségletünket más embereknek kell kielégíteniük. Nemcsak arról van szó, hogy az emlősöket a túlélésért vívott küzdelem arra ösztönzi, hogy egymás közelében maradjanak. A kisbaba nem a túlélésért, hanem a közelségért küzd, amikor sír, hogy vegyük fel, pedig már megetettük és tisztába tettük. És a szívünk mélyén mindannyian nagy csecsemők vagyunk. Ezt kell mgértenünk ahhoz, hogy az érzelmekre ne megfejthetetlen talányként tekintsünk.

“Csak akkor veszi kezdetét a valódi függetlenség keresése, ha a függési igényeket kielégítettük. Ha ellenállunk a függésnek, letévedünk a függéshez vezető útról, és sokkal később jutunk el a célunkhoz.” (Gordon Neufeld)

Ne felejtsük el, hogy az érettség és az önállóság is a kielégítő függés gyümölcse! Egy gyereknek még nincsenek érzelmi tartalékai. A róla gondoskodó felnőttek osztják meg vele a sajátjukat. A fejlődés elengedhetetlen feltétele a biztonságot nyújtó kapcsolat, amelyben a gyermek újra meg újra feltöltekezhet. Így válhat ő is érett felnőtté, akinek saját tartalékai vannak (amelyből ő is táplál majd másokat).

szeretettank-kekneveles

A szeretettank fogalma Ross Campbelltől származik, aki házasságterapeuta. Mint könyveiben kifejti, ha a szeretettankunk csordultig tele van a másoktól kapott szeretettel, akkor van miből szeretnünk másokat, és jó körülöttünk lenni. Ha a gyermek érzi, hogy szeretik, akkor boldog, szívesen szót fogad, nyugodtan elmerül a játékában, és még az akadályokkal is könnyebben megbirkózik. Amikor a tank kiürül, akkor nyugtalan lesz, kapaszkodós, féltékeny és ingerlékeny. Elkeseredetten próbálja magára vonni a figyelmet. Ha azt látjuk, hogy a gyerekünk nem bír magával, valószínűsíthetjük, hogy az érzelmi tartalékai elfogytak.

Minél jobban telítődik otthon, annál kevésbé akar jóllakni idegen helyen.
Minél mélyebb a kapcsolat, annál kevésbé pótolható mással.

Minden gyereknek kell legalább egyvalaki, aki gyönyörködik benne, figyel rá, és akivel meleg, bensőséges viszonyban lehet. Akinél fontosnak érezheti magát, akinek számít. Aki eloltja a szomját a hasonlóság, az összetartozás, a lojalitás és a fontosság iránt (ld. a kötődés gyökerei).

Ki lesz az a valaki, ha nem mi? Kitől kaphatja meg mindezt egy biztonságot nyújtó kapcsolaton belül? Ki más szereti őt annyira, hogy nem fogja kihasználni szomjas kiszolgáltatottságát? Ki máson keresztül sejthetné meg, hogy a mennyei Atya is gyönyörködik benne, “drágának és becsesnek” tartja (Ézsaiás 43), törődik vele és gondoskodik róla? Kitől tudja meg, hogy bízhat, mert nem fog visszaélni a bizalmával?

Ha otthon feltöltődhet a szeretettankja, nem fogja a szomjúsága olyanok karjaiba kergetni, akiknél nagy árat kell fizetnie a “tankolásért” (ld. kortárs-orientáció).

Nálunk van, ami a szomját oltja

“Anya, vegyél fel! Anya, gyere, nézd! Anya, én is jövök!” Hányszor halljuk ezt egy nap? “Anya, szeretlek” – mondja, és teljes erőből átfogja a lábadat, miközben épp igyekszel valahova. Percenként vág egy vicces pofát, és addig nem tágít, amíg fel nem nézel a munkádból és rá nem nevetsz. Hordja hozzád a rajzait, és mindet meg kell csodálnod. Egymás után hozza a könyveket, hogy abból is olvassál. Nem tudja, mire van szüksége; ezért nem azt mondja, hogy “szomjas vagyok, tölts belém egy kis szeretetet”!

kapaszkodik-kek-neveles

Te elfoglalt vagy és kezd benned felmenni a pumpa, ő pedig egyre vadabb. Már nyafog, rugdos, dobál, összetör valamit, vagy beleköt a testvérébe. Majdnem bánni kezded, hogy nem ültetted a tévé elé, mint annyi ismerősöd. Kénytelen vagy foglalkozni vele. De mit csinálsz? Dühösen kiabálsz? A sarokba küldöd? Ígérsz egy fenekest? Ha tudod, hogy mindenek előtt a szeretettankjának kell tele lennie, talán magadra erőltetsz egy kis nyugalmat, és szemrehányó mellékzöngék nélkül felveszed, magadhoz öleled, és úgy tartod a karjaidban, mint aki nem siet sehová. Mire megtelik a tank, a vad és követelődző gyerek megnyugszik és újra szót fogad. Újra el tud merülni a játékában, és újra tanítható lesz.

Az odafigyelés, a szeretet ugyanúgy termelődik bennünk, mint az anyatej. Minél többet adunk, annál több lesz megint. És ugyanúgy, mint az anyatejhez, a tápláló szeretethez is rajtunk keresztül, a személyes kapcsolatban kellene a gyerekeinknek hozzájutnia. A gyermeki agyat a szeretet táplálja; éretté fejlődésének legfőbb feltétele a biztonságot nyújtó kapcsolat. Teremtő Istenünk nagyszerűen kitalálta.

“Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék!
Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek.”
-János 7:37-38

“Ha segítségül hívod az Urat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok!
Az Úr vezet majd szüntelen; kopár földön is jól tart téged, és csontjaidat megerősíti.
Olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz.”
– Ézsaiás 58:9,11

“Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére,
hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal.
Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja.”
– Zsoltárok 1:1-3

Örökkévaló Atyánk folyamatosan adja a szeretetet és az odafigyelést, amire szükségünk van. A szeretteinken keresztül jut el hozzánk, és – ha ismerjük őt – közvetlenül is. A tiszta forrás, az élő víz a rendelkezésünkre áll. Nem kell kiizzadnunk; csak azt kell továbböntenünk a gyerekeinkbe, amit mi is úgy kaptunk, és ami – egy biztonságot nyújtó kapcsolatban – bennünk is termelődik, akárcsak az anyatej.

A gyerekeink töltögetése, locsolása is a “kertészeti” munkánk része. Nem kell sehová érzelmileg szomjasan elengednünk! Isten bennünket bízott meg a nevelésével: azzal, hogy tápláljuk, gondozzuk és eddzük (ld. Mit jelent nevelni?). Ha mi feltöltve tartjuk a szeretettankját, ha újra meg újra eloltjuk a szomját, nem szorul rá, hogy a barátokkal, a videojátékokkal vagy függőséget okozó pótszerekkel próbálja oltani!

Ha megértjük, hogy amikor “rosszalkodik”, többnyire valódi figyelmet kér tőlünk, szeretetet, amire igazán szüksége van, a legtöbb nyúzásra, nyafogásra, dühkitörésre és ideges összetűzésre nem is fog sor kerülni. Megelőzzük azzal, hogy feltöltve tartjuk a szeretettankját.

szeretettank-kek-neveles-01

Adjunk többet, mint amennyit kér vagy igényel!

A gyerekünknek folyamatosan hallania és éreznie kell a meghívást, hogy a mi asztalunkál egyen. Mégis, hányszor küldjük el egy-egy nap folyamán? Az olyan kapcsolat a termékeny nyugalom forrása, amelyben bőséges, a szükségleteken felüli a gondoskodás. Amelyben a gyermek többet talál, mint amennyit el tud fogyasztani (erről megint az anyatej jut szembe). Nyugodt lehet, mert Anya szeretete nem fog kiapadni.

A Bibliában a bőséges gondoskodás egyik jelképe a lakoma. Atyánk terített asztalán több van, mint amennyi elég az éhség és a szomjúság csillapításához. A szabadító Messiásban bőségesen gondoskodott rólunk. “Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek” – mondta Jézus (János 10:10).

Nem kimért. Többet ad, mint amennyi elegendő. Miért? Azért, mert a gondoskodó vezető, a pásztor sajátja a bőséges gondoskodás. Ő a nyugalom forrása, aki mellett nincs okunk aggodalomra. Jézus olyan pásztor, aki bőségesen gondoskodik. Ezt énekelte meg Dávid a huszonharmadik zsoltárban:

barany-pasztor-02-kek-neveles“Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.
Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget.
Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.
Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.
Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam.
Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az Úr házában lakom egész életemben.”
– Zsoltárok könyve 23.

A gyerekünk is akkor nyugodt, ha azt érzi, hogy több szeretet, több türelem, több elkötelezettség, több gondoskodás van a tarsolyunkban, mint amennyit el tud fogyasztani. Hadd olvassa ki a hangunkból és a mozdulatainkból, hogy nem kell aggódnia, nem maradhat szomjas! Tudjuk, mire van szüksége, és nálunk többet talál. Nem kell kikövetelni, és nem kell mással kipótolni. Jó lenne, ha még a serdülő is azt olvashatná ki a viselkedésünkből, hogy “Gyere haza, itt van a lakoma. A mi asztalunknál egyél. Nyugodj meg és bízzál bennünk. Bízd ránk magad; a mi dolgunk, hogy kielégítsük a szükségleteidet!”

Nagyszerű, ha olyan gyerekünk van, akinek a szeretettankját fel lehet tölteni. A jó hangulatú együttlétek alatt szinte érezzük, ahogy feltöltődik és megnyugszik. Amikor megtelt, megújult érdeklődéssel fordul a külvilág felé. Felbuzog benne a vállalkozó szellemű, szárnyaló energia, és már indul is, hogy felfedezzen vagy alkosson valamit. De nem mindenkit lehet ilyen eredményesen feltölteni. Van, akinek kilyukadt a szeretettankja. Szerető gondoskodásunk annyi eredményre vezet, mintha egy lyukas vödröt próbálnánk teletölteni. Mit kezdjünk vele?

Akinek kilyukadt a szeretettankja

Annak lyukas a szeretettankja, aki védekező állapotba került a saját sebezhetőségével szemben. A védekező állapot a kielégítő függés hiányából fakad. A fejlődéshez szükséges nyugalom, a gondtalan játékkal töltött gyermekkor hiányában az alkotó szárnyalás és az önállóvá fejlődés helyett megreked a fejlődésben a védekezésbe vonult gyerek.

Állandóan szirénázik a riasztórendszere, mert a saját idegrendszere számára az elviselhetőnél nagyobb elszakadást (szeparációt) él át. Agya csak úgy tud megbirkózni a fájdalommal, hogy beadja az érzéstelenítőt (az ACTH és a kortizol nevű stresszhormonok tartósan magas szinten tartásával). A kialakult stresszállapot gátolja az agyműködést és az emésztést, akadályozza a gyermek pszichoszociális fejlődését. Első jelei közé tartozik, hogy egymás után kapja el a kisebb-nagyobb fertőző betegségeket, mert az állandó stresszkészültség csökkenti a szervezet ellenállóképességét a betegségekkel szemben.

A sebezhetőség elleni védekezés tartóssá vált állapotában a gyermek már nem érzi a saját érzelmeit: már azt sem érzékeli, ha valaki nem tart igényt a társaságára. Mivel a társas érintkezés finom jelzéseit agya már nem érzékeli, a társai egyre jobban elutasítják. Vakmerővé válik, mert nem ijed meg semmitől, ezért a figyelmeztetésre is közömbösen reagál. A szeretet jelei iránt sem fogékony többé, érzelmi szomjúságát sem érzi. Nem jön oda hozzánk egy ölelésért, nem igényli a gyengédséget; eltűnnek a gyengéd érzései. Amikor valami nem megy neki, már nem sírja el magát bánatában, csak forr benne a düh. Egyre agresszívabban viselkedik. Ilyen állapotban nem lehet a szeretettankját feltölteni.

Ilyenkor nem az a helyzet, hogy nem adunk eleget, hanem az, hogy (a kertészeti példához visszatérve) olyan “kemény talajjá” vált, ami nem tudja magába szívni és befogadni, amit beletöltünk. Nem telik meg. Lepereg róla, vagy átfolyik rajta minden szeretet, amit ráöntünk, anélkül, hogy táplálná.

Mi a megoldás? Vissza kell fordítanunk a megkeményedés folyamatát, mert amíg tart, addig nem tud tovább fejlődni! Mindenek előtt azon kell dolgoznunk, hogy a szíve visszanyerje az érző képességét, mert az a baja, hogy megkeményedett: érzéketlenné vált, mert beleragadt a saját sebezhetősége elleni védekezésbe.

Távollétek előtt mindig tele tankkal engedjük el

A reggeli indulás előtt, ne csak a gyomrát töltsük meg! Lelkileg se indítsuk útnak éhesen és szomjasan! Néhány egyszerű családi szokás meghonosítása segít feltölteni a gyerekeink szeretettankját:

  • üljünk le együtt az asztalhoz reggelizni
  • búcsúzáskor öleljük és pusziljuk meg egymást, és mondunk valamit, ami előre vetíti a visszatérést
  • hetente többször is vacsorázzunk együtt az asztalnál, ne tálcáról a TV előtt
  • a közös étkezések alkalmával a jó hangulatú beszélgetésre törekedjünk; ne ilyenkor tegyünk fel kínos, vagy számonkérő kérdéseket
  • tartsunk távol minden elektronikus kütyüt a családi asztaltól – ha a gyerekeink sose látnak minket a telefonunkba mélyedni a tányér fölött, nem lesz olyan nehéz tőlük is elvárni, hogy a családi együttlétek alatt ne a kütyükkel foglalkozzanak

Miért annyira fontosak ezek a fenntartható, egyszerű szokások? Mert felszabadítanak bennünket arra, hogy a folytonos rendreutasítás helyett a gyerekeink szeretettankját tudjuk töltögetni. Akkor lesznek erősek és okosak a külvilágban, ha tele tankkal indulnak útnak. Teli szeretettankra van szükségük ahhoz is, hogy a kapcsolatunk biztonságot nyújtson számukra a távollét alatt: tudjanak tanulni, tudjanak magukon uralkodni, és a stresszel is legyen erejük megküzdeni. A szeretettankjuk feltöltésével gondoskodunk arról is, hogy a távollét ne eméssze fel a jó kapcsolatot!

  1. Hidalj át minden szakadékot!
  2. Elégítsd ki a gyermek kötődő éhségét!
  3. Mellőzd a kapcsolatrongáló módszereket!

GYÖKEREK sorozat » 5. rész: SZEPARÁCIÓ és HÍDÉPÍTÉS

Hidalj át minden szakadékot!

GYÖKEREK sorozat » 5. rész: SZEPARÁCIÓ és HÍDÉPÍTÉS

A négy éves Petra minden reggel sírva búcsúzott az anyukájától az óvodában. Az óvónő azt mondta neki, hogy Harisnyás Pippi és Harry Potter szülők nélkül is remekül elboldogult, és ő sem kivétel, csak össze kellene szednie magát.

Ez nem nyugtatta meg Petrát, akkor pedig kifejezetten megrémült, amikor anyukáját nyomatékosan megkérte az óvónó, hogy máskor ne is kísérje be, hanem már a kapuban vegyen tőle határozott búcsút. Ebédidőben se vigye haza; ha délutánig bent marad, hamarabb hozzászokik a gyerektársasághoz. Ezen kívül a “rendellenes szorongás” kivizsgálását is javasolta.

Az édesanya viszont nem ijedt meg. Továbbra is azt tette, amiről úgy gondolta, hogy Petra javára válik. Minden nap bekísérte az öltözőbe, és azzal búcsúzott, hogy ebédidőben érte jön. Sőt, egy szívecskés kulcstartót is tett a zsebébe, hogy ha elszomorodik, a szívecskét megtapogatva eszébe jusson, hogy Anya a távol töltött órák alatt is gondol rá.

Év végén az óvónő megjegyezte, milyen szépen kivirágzott Petra – ami alatt azt értette, hogy jó ütemben fejlődött. A fejlődés mindig halad a maga természetes útján, amíg a gyermek kötődő gyökereit biztonságot nyújtó kapcsolat táplálja.

Petra, aki ma már 12 éves, nemrég elmesélte, hogy abban a nehéz időszakban az egyik dadus néni leguggolt hozzá, és komolyan a szemébe nézve azt mondta: “Nem baj, hogy sírsz. Persze, hogy hiányzik az anyukád.”

Vállalj felelősséget a kapcsolatért!

A kapcsolat kezdeményezése és fenntartása a mi dolgunk, nem a gyerekeké. Az egészséges felnőtt-gyerek kapcsolatban a felnőtt a gondoskodó vezető, a felelős fél. A gondoskodásunkat nem szabad függővé tennünk attól, ahogy a gyerekünk viselkedik. Vállalnunk és viselnünk kell a felelősséget a kapcsolatért! Hogyan?

  • Minden konfliktushelyzetben éreztessük vele, hogy ő fontosabb nekünk, mint a viselkedése, vagy a teljesítménye.
  • Tartsuk melegen a gyerekünkben az érzést, hogy összetartozunk – nem kell megdolgoznia azért, hogy jóban legyünk.
  • Véletlenül se keltsük azt a benyomást, hogy ő a felelős a mi érzéseinkért: ha haragszunk, ha kétségbe esünk, ha örülünk, vagy ha sírunk miatta!
  • Világosan adjuk tudtára, hogy semmi nem szakíthatja ki a szeretetünkből; semmi nem választhatja el tőlünk. Folyamatosan küldjük az üzenetet, hogy nem tud olyat tenni, amivel elveszítené a kapcsolatot.
  • Mi gondoskodunk a kapcsolat fenntartásáról és helyreállításáról. Véletlenül se küldjünk olyan üzeneteket, hogy rajta múlik, jóban vagyunk-e!

athidalas-kek-neveles1

Hidalj át minden valós és képzelt szeparációt!

Hidat kell építenünk minden távolság fölé; például amikor a gyerekünk nélkülünk tölti a napját az óvodában vagy az iskolában. A megoldás mindig az, hogy búcsúzáskor biztossá tesszük a következő együttlétet. Azzal, hogy a tátongó szakadék helyett az együttléthez vezető hidat látja maga előtt, átsegítjük a szeparációs szorongáson. Este nyugodtabban el tud aludni, nap közben pedig felszabadultabban játszik vagy tanul.

Rengeteg távolságot, sok-sok szakadékot kell áthidalnunk minden élő kapcsolatban. Sok gyerek könnyeben alszik el, ha hidat építünk az elalvás okozta szeparáció fölé. De még a halál szakadékát is át lehet hidalni.

Ha tudod, hogy beteg vagy és nemsokára meghalsz, segítesz a gyerekednek még a közelgő halálod feldolgozásában is. Előre megépítheted azokat a hidakat, amelyek majd átívelnek a halálod völgye fölött. Írhatsz egy levelet, amit majd az ötödik születésnapján olvasnak fel neki, egy másikat a tizenötödik születésnapjára, egy másikat pedig az érettségije vagy a diplomája ünneplésekor, egy újabbat az esküvőjén. Sokféleképpen gondoskodhatsz róla, hogy ne a szeparáció szakadékába essen, hanem a hídon tudjon maradni, a találkozás felé haladva, reménységgel.

A rövidebb-hosszabb távollétek áthidalására valók a fényképeid is az ágya körül, hogy amikor lefekszik, ott legyél a szeme előtt. Egyik kis híd után következik a másik, estéről estére, és minden alkalommal megmarad az összekötő kapocs. Így lehet áthidalni nemcsak az alvás, hanem még a halál okozta szeparációt is.

Hogyan építs hidat bármi fölé, ami elválaszthat?

A visszatérést hangsúlyozd, amikor megint együtt lesztek a jó kapcsolatban!

A gyerekünk ronda hisztis jelenetet rendez vásárlás közben, pedig nagyon jól tudja, mennyire utáljuk az ilyen viselkedést? Elvittük a tett színhelyéről, és már le is csillapodott, de most kerüli a tekintetünket. Éket vert közénk, hogy úgy érzi: megbántott és most nem vagyunk jóban. Mi a teendő ilyenkor?

Egyszerűen hozzunk szóba egy közeli eseményt, valami közös programot, ami nemsokára lesz, egy-két órán belül, amikor valami jó dolgot fogunk együtt csinálni: olyasmit, amit máskor is szoktunk, amikor derült idő van a kapcsolatunkban.

“Amikor hazaérünk, kiválasztunk egy szép narancsot és elfelezzük!” “A tegnap esti fejezet, amit elalvás előtt olvastunk, olyan izgalmas volt! Alig várom a folytatást!”

Hidald át a “rossz” viselkedést!

A gyerekkel való kapcsolatért mindig mi, felnőttek vagyunk a felelősek. Nekünk kell áthidalnunk azt a szakadékot is, ami az ő rossz viselkedése miatt keletkezett köztünk. Amikor olyanokat mondunk neki, hogy “ezt nem szabad, ilyet nem csinálhatsz, ebből baj lesz, nem viselkedhetsz így akkor sem, ha valami felbosszantott, nem bánthatod a testvéredet”, távolabb húzódik tőlünk. Amikor megakadályozzuk valamiben, rászólunk, leállítjuk, korlátozzuk, kiveszünk a kezéből valamit, akkor is szakadék keletkezik közöttünk. Ő is ugyanazt érzi, amit mi, amikor egy jó barátunk szól valamiért, amit rosszul csináltunk: “Vajon még mindig jóban vagyunk? Így is szeret?”

Amikor a gyerekünk olyasmit művel, ami helytelen, a mi felelősségünk, hogy helyreigazítsuk. De bármilyen igazságosan és szeretetteljesen szembesít valaki bennünket is a hibánkkal, mi az első villám, ami belénk csap? “Jaj, te jó ég, ideje volna megtanulnom a leckét!” Dehogy! Egyáltalán nem ez az első gondunk! Hanem az, hogy: “Vége a kapcsolatnak? Vagy megmarad?” Emberek vagyunk, társas lények, akiknek az első mindig a kapcsolat. Ezért, amikor konfliktus keletkezik köztünk, amikor szembesítünk valakit a hibájával, vagy amikor egy gyerekre rászólunk és leállítjuk, mindennél fontosabb, hogy hozzátegyünk valamit, amiből tudhatja, hogy bármit tett, bármekkora csalódást vagy bosszúságot okozott, a kapcsolat megmarad.

“Már nagyon várom, hogy este megint együtt fussunk.” “Holnap lesz az a kiállítás, amire megyünk, emlékszel?” Amikor valami elválaszt, a visszatérést hangsúlyozzuk, amikor megint együtt leszünk a jó kapcsolatban!

Nem kell, hogy nagy dolog legyen; az a lényeg, hogy a konfliktust követően ne hagyjuk a gyereket (vagy bárki mást) beleesni a szeparáció szakadékába! Félreérthetetlenül legyen ott a levegőben, hogy “továbbra is az anyád (az apád, a tanárod, a feleséged) vagyok, a kapcsolatunk nem változott, ugyanolyan jóban vagyunk”. Minél rosszabbat csinált, annál fontosabb tudatni vele, hogy a kapcsolatunk nem a teljesítményén múlik; elkötelezettek vagyunk hozzá, és minden megmarad köztünk a régiben.

Ha párunkkal veszekszünk, és a veszekedés kellős közepén sikerül valami olyasmit is mondanunk, hogy “jó, hogy ma randizni megyünk, ránk fér a közös kikapcsolódás”, akkor tudatjuk vele, hogy részünkről a konfliktust túléli a kapcsolat. Ezt a gyerekünknek is tudnia kell.

A gyakorlatban ez nagyon egyszerű, ha gondolunk rá. A gyerek (vagy a párunk) helyébe képzeljük magunkat és átgondoljuk, hogy mi miatt érezheti úgy, hogy távolság van közöttünk. Ezután pedig hidat építünk minden szakadék fölé, ami (az ő szemében) elválaszthat minket. Arról kell gondoskodnunk, hogy – bármi rosszat tett – a szeparációs szakadék helyett a kapcsolat hídját lássa maga előtt. Például úgy, hogy nem duzzogunk egészen addig, amíg oda nem jön bocsánatot kérni, hanem csak úgy megbocsátunk.

Hidald át a fegyelmezést!

Ha rendre utasítottuk a gyerekünket, ha megvontunk tőle egy kiváltságot, ha megtiltottunk neki valamit, át kell hidalnunk az érzelmi távolságot, ami a fegyelmezés miatt keletkezett köztünk! A fegyelmezésnek a viselkedést kell korlátoznia, nem a kapcsolatot!

Mi a teendőnk? A kapcsolatról úgy gondoskodunk, hogy távozáskor mindig biztosítjuk a másikat a következő találkozásról. Irányítsuk figyelmét a következő alkalomra, amikor jó kapcsolatban együtt leszünk megint, hogy világos legyen: szembeszálltunk az akaratával, megakadályoztuk, helyreigazítottuk, de továbbra is vele vagyunk, nem ellene. A részünkről nem változott a kapcsolat. Ugyanolyan drága és becses a szemünkben, mint eddig.

Ha tanár vagy, és egy gyereket ki kell küldened az osztályból, mert zavarja az órát, egy mondat elég a szakadék áthidalásához: “Amint az osztályban helyreáll a rend, utánad megyek és megnézem, hogy jól vagy-e.” Vagy “a következő órán a te versedet fogom felolvasni, remélem, addigra bent leszel megint”. Ebből kiderül, hogy nem fordultál ellene. Nagyon fontos, hogy ezt a nehezebben kezelhető gyerekekkel is meg tudjuk értetni! Sértő, megszégyenítő és ellenséges megjegyzések nélkül is fenn lehet tartani a rendet. “Ma nem tudsz magadon uralkodni, nekem pedig tanítanom kell az osztályt.”

A nevelés csak akkor fog egészségesen működni, ha a kapcsolatra épül. A gyerek legfőbb gondja: “Jóban vagyunk? Meg akarsz tartani?” Csak akkor fog hozzánk ragaszkodni, ha érzi, hogy mi jobban ragaszkodunk hozzá. Akármilyen gond is van vele, következetesen azt kell tőlünk hallania, hogy bármit tesz, mi kitartunk mellette és ragaszkodunk hozzá.

Hidald át a gyermek hibáit!

Csaba tudja, hogy a foci mennyire fontos Apának, és mennyire büszke rá, amikor gólt rúg. A döntő meccs kritikus pillanatában neki passzolják a labdát, ő pedig minden igyekezetét összeszedi, és rúg egy hatalmas kapufát! Rajta múlt, hogy nyer-e a csapat, és most veszített. Egy ilyen helyzet nagyszerű magas labda az apa számára. Ha eszébe jut, hogy ez is egy szakadék, aminek az áthidalása rá vár, képes lesz azt mondani, hogy “Nem baj, kisfiam. Most is büszke vagyok rád. Jóban vagyunk. Elmegyünk fagyizni és megünnepeljük, hogy derekasan helytálltál. És ne felejtsd el, hogy ez csak egy játék.”

Ilyesmire akkor kínálkozik a legjobb alkalom, amikor a gyerek kudarcot vall. Amikor valami olyat ront el, ami fontos lett volna a számunkra. Ilyenkor tudjuk neki megmutatni, hogy ő több, mint a teljesítménye. Minden gyereknek ezt kellene átélnie, mert a kapcsolatunk csak így nyújt neki biztonságot!

Amikor úgy érzi, hogy vele alig lehet bírni, akkor ez az, ami fölé hidat kell építenünk. A gyereknek soha nem kellene úgy éreznie, hogy vele nem bír az érte felelős felnőtt. Még ha úgy érezzük, hogy nem bírunk vele, akkor is azt kell tőlünk hallania, hogy “Ne aggódj, kicsim, megoldjuk. Ezen is túl leszünk. Bármi történik… én vagyok a Mamid.”

A gyerekünknek, ha önálló életre még nem képes, éreznie kell, hogy támaszkodhat ránk (még akkor is, ha kétszer akkora, mint mi vagyunk). El kell hinnie, hogy bírunk vele. Akár igaz, akár nem, ezt kell mondanunk, és aztán gondoskodnunk kell róla, hogy így is legyen. Egy gyereknek túl nagy teher, ha úgy érzi, hogy ő túl nagy teher. Efölé is hidat kell építenünk. “Megoldjuk. Túl leszünk rajta. Bármi történik, én vagyok az Apukád, az Anyukád. Én vagyok a tanárod. Itt leszek, számíthatsz rám.”

Megbukott a pótvizsgán. 16 éves, és kicsúszott alóla a talaj. Hidat kell építenünk a hibái és a rossz döntései fölé. Nekünk kell a szakadékot áthidalnunk akkor is, amikor csalódást okoz a félévi bizonyítványa. Ez a megfelelő alkalom, amikor át tud menni az üzenet: “én sem vagyok tőle boldog, de ezek csak osztályzatok. Valamit tennünk kell az ügyben, de nem ezen múlik a kapcsolatunk.” A kontextus, amelyben tanítani tudjuk a gyerekeinket: a biztonságot nyújtó kapcsolat.

Hidalj át minden haragot és csalódást!

A gyermekét is és a sajátunkat is. Az övét könnyebb: “Azt hiszem, a helyedben én is dühös volnék rám. Nagyot csalódtál, amiért nem engedtelek el a barátaiddal!” A gyerek ránk irányuló haragja vagy csalódottsága fölé könnyen építhetünk hidat azzal, hogy kimutatjuk, hogy megértjük. És máris a következő együttlétre tehetjük a hangsúlyt.

Ami nehezebb, hogy a saját haragunk és csalódottságunk fölé is meg kell építenünk a jó kapcsolat hídját: “Nagyon dühös lettem, amikor kiderült, hogy elveszítetted a fuvoládat. Még most is mérges leszek, amikor rágondolok. De annál jobban várom, hogy együtt süssünk palacsintát, amit elterveztünk.” Nyugodtan kimondhatjuk, hogy dühösek lettünk (a gyerek úgyis tudja), és egyszerűen a legközelebbi együttlétre, a jó kapcsolatra tesszük a hangsúlyt, ami azt fejezi ki, hogy bármi is történt, bármennyire dühösek vagy csalódottak lettünk, a kapcsolat a helyén maradt.

Hidald át a gyermek védekező elhatárolódását!

Vannak érzékeny kicsik, akik néhány rossz tapasztalat után már előre számítanak rá, hogy Anya vagy Apa csalódást fog nekik okozni: Nem váltja be az ígéretét, nem érkezik meg, amikor várták… és a csalódottság ellen védekező elhatárolódásba vonulnak. Érzelmileg bezárulnak. A kamasz pedig bevágja maga után az ajtót és üvölt, hogy “hagyjál békén! Ne szólj hozzám! Ne érj hozzám! Tűnj el az életemből!”

A bezárkózás, a védekező elhatárolódás fölé is hidat kell építenünk. Ilyenkor a lehető legrosszabb higgadtságot színlelve olyasmit mondani, hogy “Rendben. Legyen úgy, ahogy akarod.” Ezzel csak tovább mélyítenénk a szakadékot.

Persze egy 14 éves szobájába csak úgy nem nyithatunk be azzal, hogy “Hadd öleljelek meg!” Különösen nem ilyenkor. Amikor egy gyerek elzárkózik előlünk, mi pedig ezzel nem törődve átlépjük a határait, könnyen elszabadulnak az agresszív indulatok. Tehát többnyire nem bölcs dolog csak úgy átlépni a gyerekünk határait. Bölcs dolog viszont a tudtára adni, hogy visszavárjuk a jó kapcsolatba.

Isten már áthidalt minden szakadékot

Semmi nem választhat el a szeretetétől! Semmit nem tettünk érte, és el sem veszíthetjük. Az Ő szeretetét visszatükröző feltétel nélküli szeretet az egészséges és jó bánásmód a gyerekeink számára is. Emiatt ültette el bennünk Isten azokat az intuíciókat, amelyek segítenek jól szeretni a gyerekeinket. Ne küzdjünk ellenük; ne próbáljunk okosabbak lenni a Teremtőnknél!

“Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez
nem tőletek van: Isten ajándéka;
nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.”
– Efezus 2:8-9

El kell oszlatnunk magunkban azt az elképzelést, hogy jónak kell lennünk ahhoz, hogy Isten szeressen, különben kieshetünk a kegyelemből. A gyerekünknek azt az elképzelését is oszlassuk el, hogy jónak kell lennie ahhoz, hogy szeressük.

Szeretettek vagyuk. Nem mindig szeretnivalók, de mindig szeretettek. Nem tudunk mindig jók lenni, és a gyerekeink sem. Ha a szeretettség teljesítményhez kötődik, a legfontosabb szükségletünk (kötődő kapcsolat) a szorongás forrása lesz! Tudnunk kell, hogy Isten elkötelezett, feltétel nélküli, “annak ellenére” való szeretete nem azért a mienk, mert elég jók vagyunk. Egy kicsit sem a teljesítményünkön múlik, hanem azon, hogy ő “előbb szeretett” minket. Azért vagyunk, mert ő akart minket. A gyermekeivé fogadott minket, még mielőtt eldöntöttük volna, hogy akarunk-e lenni, akarunk-e a gyermekei lenni és viszont fogjuk-e szeretni. Az elfogadottságunk, a szeretettségünk nem a mi érdemünk. Nem mi tettük magunkat méltóvá rá, és el sem veszíthetjük a “gyermeki jogunkat”. Ajándékba kaptuk, kegyelemből: csak úgy, mert Isten örömmel adja. Nem tudunk elég rosszak lenni ahhoz, hogy kiessünk Isten szeretetéből. Semmi nem választhat el tőle.

Bízhatunk benne, mert szeretettek vagyunk!

  • Nem kell megdolgoznunk azért, hogy Istennel jóban legyünk;
  • Semmi nem szakíthat el minket Isten szeretetétől;
  • Isten maga gondoskodott a kapcsolat fenntartásáról és helyreállításáról.

“Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak,
sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.”
– Róma 8:38-39

Isten szeretete nem attól függ, hogy én mit teszek és mit nem, hanem azon, amit Jézus tett. Helyettünk Jézus adja meg az emberi engedelmességet Istennek. Az örömhír: Isten szeret, és a legdrágábbat adta! Feltétel nélkül! Az nem örömhír, hanem neurózis, hogy “Isten szeret, ha…”, és “Jézus meghalt érted, de…”!

Az örömhírnek örüljünk, és bízzunk Istenben bátran! A gyerekeinket is szeressük bátran, mindenféle feltételek nélkül! Amikor bíznak bennünk és hallgatnak ránk, kényszer, ijesztgetés és manipuláció nélkül is meg tudjuk nekik tanítani, hogy mi a jó, mi a rossz, és hogyan él egy másokkal is törődő ember.

Azért szeretjük, mert a szülei vagyunk.

Minden gyerekünknek tudnia kell, hogy azért szeretjük, mert a szülei vagyunk, és nem azért, mert (és amikor, vagy amíg) szép, kedves, ügyes, okos és jó. Bármennyire próbára teszi a türelmünket, bármekkora csalódást, bosszúságot vagy szenvedést okoz, a kapcsolatunk túléli. Ezt az üzenetet kell közvetítenünk sikeres és kudarcos időkben egyaránt. A gyerekeink abban a kapcsolatban tudnak fejlődni, amelyik mindig adott, és nem a teljesítményükön múlik. Hogyan teremtsük meg a gyermekkor nyugalmát?


Új Forrás: Soha semmi nem választhat el (szerző: Pálhegyi Dávid)

 

GYÖKEREK sorozat » 5. rész: SZEPARÁCIÓ és HÍDÉPÍTÉS