6. ELLENÁLLÁS, ELLENKEZÉS, ELLENAKARAT

GYÖKEREK sorozat 1 · 2 · 3 · 4 · 5 · 6 · 7 · 8 · 9

kek-ellenakarat-fb

Mindannyiunkban megvan az ösztön, hogy csak azért se azt tegyük, amit várnak tőlünk. Nem kell erre egy gyereket se külön megtanítani, vagy külön rossz példát mutatni neki. Nem az váltja ki, hogy megerősítettünk benne valamivel. És nem a család másik ágáról örökölte. Minden egyes emberi lényben megvan az az ösztön, hogy az ellenkezőjét tegye annak, amit várnak tőle: megszegje a szabályokat, engedetlen legyen, konokul ellenálljon, visszavágjon és megmakacsolja magát.

Az engedetlenség nem jellembeli, hanem kapcsolati probléma. Ezt azért jó tudni, mert a felnőttek meg is tudják változtatni ezt a viszonyt, ha megváltoztatják a benne játszott szerepüket.

gyoker-kunkor

  • Mit csináljak, ha parancsolgat a gyerekem? - Egyre több olyan gyerekkel találkozunk, aki beragadt a domináns szerepbe: még a felnőtteket is utasítgatja, és dühbe gurul, ha valaki nem hajol meg az akarata előtt. A többi gyerektől is elvárja, hogy azt csinálja, amit ő mond. Követel, parancsokat oszt és dirigál. Erősnek és függetlennek látszik, pedig nem az. Valami nagyon hiányzik neki, és ez okozza a bajt.
  • Miért száll szembe az akaratommal? - Miért tiltakozik az óvodás, amikor szólok, hogy ideje átöltözni? Miért kell közelharcot folytatnom az iskolással, hogy csinálja meg a házi feladatát? Miért háborodik fel a serdülő, amikor nem hagyom, hogy minden idejét mobilozással és gépezéssel töltse? És ilyenkor mit csináljak vele?

jegyzet (pdf)