hálózatépítítés

Fogalomtár » szócikk: hálózatépítés (matchmaking)

Hálózatépítés alatt azt értjük, a gyermek és egy (vagy több) másik ember között találkozást hozunk létre, és az érzelmi kötődést is megkönnyítjük a számukra.

Mi, szülők ösztönösen is ezt tesszük, amikor a jó kapcsolatot egyengetjük a testvérek között, vagy a gyerekek és a nagyszüleik között. A hálózatépítés vagy kapcsolatközvetítés munkáját végezzük akkor is, amikor a gyerekekkel megszerettetünk egy másik felnőttet, akire rábízzuk, és azt akarjuk, hogy hallgasson rá és tanuljon tőle; és akkor is, amikor a gyermeket igyekszünk élete többi felnőtt szereplője szemében kedvesebbé tenni.

Amíg a gyermek kötődik hozzád, ösztönösen nyitott lesz mások felé is, akik számunkra kedvesek. Személyes kötődése révén fel tudod benne ébreszteni az érdeklődést nagyszerű (akár már nem is élő) emberek iránt is. Megszerettetheted vele a történelem, az irodalom és a tudomány kiváló alakjait, akiktől szívesen tanul, akikről örömmel és külön noszogatás nélkül példát is vesz. Mindez az érzelmek útján történik, észrevétlenük. Nem szükséges győzködés és magyarázat. Elég, ha ápolod a kötődő kapcsolatot a gyerekeddel és a kamaszoddal, és a kapcsolat kontextusában engeded, hogy lássa, ki mindenkit tisztelsz és szeretsz: kinek a könyveit olvasod szívesen, milyen zenét szeretsz, milyen tudományterület érdekel.

Hasonló módon működik az értékközvetítés: értékrended, a hited magjait is ezen a természetes úton tudod elvetni a gyerekeidben.

Ez az ösztönös kötődési tánc a kötődő falu kialakításában is nagy szerepet játszik.

Kapcsolódó írások: