Címke: taníthatóság

Amikor a baba megszületik, a biológiai “élet” jeleit ellenőrzik: Mozog? Elég jól ver a szíve? Elég erős, elég életrevaló? Enélkül nem tud élni, de nyilvánvaló, hogy ennél több az élet. Jézus azt mondta, hogy “én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” A bőségről a fejlődéshez szükséges nyugalom kapcsán már szót ejtettünk [Várakozáson felül adjunk!]. De mi ez az élet?

A görög zoé jelenti a biológiai életnél (bios) több, belülről fakadó vitalitást, ami az emberi potenciál része: spontán, természetes úton kiteljesedhetne mindenkiben, mégsincs meg sokakban. Milyen jelek utalnak rá egy fejlődő gyermeknél?

Például azt, hogy eleven és érdeklődő. Vannak ötletei. Akar valamit kezdeni magával. Van szárnyaló képzelete, kísérletezőkedve. Kíváncsi rá, hogy mi miért van, hogyan készül, hogy működik. Belülről fakadó tudásszomj ösztönzi a világ megismerésére. Legfontosabb jele a belülről vezéreltség, a belső motiváció, ami nélkül nem alkalmas egy gyerek az önálló, szabad tanulásra, hiába adunk lehetőséget rá.

Amikor kívülről nem érkezik inger vagy információ, amikor a gyermek épp nem a képernyő előtt ül és nem is szórakoztatja senki, ugyanakkor éppen tele van a szeretettankja, nyugalmi állapotban kell lennie [ld. Mi végezzük a kötődés munkáját!]. Ilyenkor kellene, hogy előbuzogjon belőle a belső tartalom. Ilyenkor kellene, hogy megjelenjen a szabad játék. Ekkor derül ki, hogy van-e otthon valaki? Elkezd-e játszani? Elkezd-e alkotni? Felfedezni? Olvasni? De van, akinél az ötletek, a tudásszomj, a képzelet és a kísérletezőkedv helyén ilyenkor is csak egy tátongó vákuumot látunk. Szenved az unalomtól, mert nem jön belőle semmi, ami kitöltené az űrt. A belső üresség beszippant és elnyel minden energiát [ld. Az akadály, ami a fejlődés útját elállja].

Az élet hiánya

A gyakori unatkozás az eleven belső tartalom hiányára utal. Egy gyerek akkor unatkozik, amikor benne sincs semmi, amivel ki tudná tölteni az üres perceket. Amikor a saját képzelete, a saját gondolatai, a saját ötletei hiányoznak, és nem tud mit kezdeni magával, amikor a kívülről érkező foglalkoztatás és szórakoztatás abbamarad. A belső élet hiányzik abból a gyerekből, akinek belülről semmi nem mozgatja a fantáziáját, nem fűti az érdeklődését, nem indítja el a kreativitását. Ha egy gyerek azonnal unatkozni kezd, amikor kívülről nem kötjük le: nem kapcsolunk be neki valamit, nem foglalkoztatjuk, akkor a benne tátongó vákuum mindent beszippant, amit csak talál. Azt hisszük, hogy többet kellene foglalkoztatni, de ez nagy tévedés. Az unalom nem azt jelzi, hogy több külső ingerre van szüksége. A belső élete felpezsdüléséért kell tennünk valamit!

Minél inkább kisegítjük az unatkozó gyerekünket azzal, hogy elé teszünk valamit, amit beszippanthat: többet szórakoztatjuk, több érdekességgel vesszük körül vagy bekapcsolunk neki egy képernyős kütyüt, annál kevésbé orvosoljuk a probléma igazi okát! A mai gyerekek minden korábbi generációnál többet szórakozhatnak, és ennyi unatkozó gyereket sose hordott még hátán a föld! Az unalom megoldása nem a folytonos foglalkoztatás, szórakoztatás és szervezett időtöltés! Nem volna szabad kitöltenünk a gyerekek minden percét!

Az űrt a belső életnek kellene kitöltenie: a saját gondolatvilága, a saját képzelete, a belülről spontán megjelenő játék kellene, hogy foglalkoztasson minden gyereket! Ha egy gyerek minden alkalommal unatkozni kezd, amikor senki nem játszik vele és képernyő sincs előtte, akkor belülről kellene életre keltenünk!

Nem arról beszélek, hogy soha nem unatkozhat. Minden gyerek elveszíti az elevenségét, amikor éhes, fáradt, lázas, vagy éppen halálosan szomorú, mert elveszett a kiskutyája. Időnként mindenkinek lemerülnek a tartalékai, és akkor nem kreatívak vagyunk, hanem nyűgösek. De tragédia, hogy az óvodások még kíváncsiak, de a középiskolások már unatkoznak! Hova lett a kalandvágy? A lelkesedés? A tudásszomj? Miért nem játszanak vagy olvasnak a gyerekek, amikor unatkoznak?

A belső elevenség hiánya rengeteg fiatal tragédiája.
– Mihez kezdesz, amikor kikerülsz az iskolából?
– Nem tudom.
– Azért csak érdekel valami? Csak van valamihez kedved, valami ötleted…
– Nem tudom.
Semmi nem tölti meg őket belülről. Az egyetlen erő, ami mozgatja őket, a csillapíthatatlan kötődő éhség, ami miatt egész álló nap kapaszkodniuk kell valakibe vagy valamibe, akihez (vagy amihez) kötődhetnek. Együtt kell lógniuk a haverokkal, ha máshol nem, legalább a Facebookon. Kémiai anyagokkal kell csillapítaniuk a belső vákuum mardosó fájdamát. Szívszorító és veszélyes, amikor az élet helyén fekete lyuk tátong.

Egy igazán élő, belülről is eleven gyerek:

• tele van kíváncsisággal és kísérletezőkedvvel
• a felfedezés és megismerés öröméért tanul
• saját gondolatai, eredeti ötletei vannak

Tele van kíváncsisággal és kísérletezőkedvvel

A valódi tudásszomj könnyen összetéveszthető a beszűkült érdeklődéssel. Iskolásokkal gyakran előfordul, hogy leragadnak egy témánál, de mindig olyasminél, amiről ők tudják a legtöbbet; nem az köti le a figyelmüket, amiről még keveset tudnak. Válaszokkal vannak tele, nem kérdésekkel. Az ilyen beszűkült fókuszt nem jó összetéveszteni az ismeretlen iránti kíváncsi érdeklődéssel (nem bízhatjuk rá a saját tanulását, ha nincs meg benne a szükséges belső motiváció).

A szárnybontogató érdeklődés, a valódi tudásszomj egész más természetű. Nem szűkül be az érdeklődése egyetlen területre. Tudásának bizonygatása helyett a megismerés vágya és a felfedezés öröme ösztönzi tanulásra. Kérdésekkel van tele. Aki mindenre tudja a választ és mindig az övé az utolsó szó, az tudálékos, nem kíváncsi. A kíváncsi embert az vonzza, amit még nem ismer. Az új dolgok izgatják. Kérdésekkel és kísérletezőkedvvel van tele.

A tudásszomj könnyen összetéveszthető a négyévesek folytonos miértjeivel is. Piaget azon gondolkodott, vajon miért van az, hogy a gyerekek olyan gyakran használják képzeletüket. Megfigyelte, hogy mivel nem folytatnak deduktív és analitikus gondolkodást, nincs okuk arra, hogy határozottan elkülönítsék a valós és a nem valós világot. Mivel gondolkodásuk nem oksági viszonyok és bizonyítékok szerint működik, minden lehetségesnek tűnik.

Amikor egy gyerek azt kérdezi: “Mi lenne, ha angyal lennék?”, a felnőtt a kérdést nem találja komoly megfontolásra alkalmasnak, mivel az a realitás világán kívül esik. De egy gyerek számára nemcsak, hogy minden lehetséges, hanem minden megmagyarázható is, mivel nem szükséges hozzá objektív logika. Értelmük kielégítéséhez csak indítékra van szükség – a labda le akart gurulni a dombról, ezért le is gurult. Egy 6 éves gyerek úgy gondolhatja, hogy a folyó azért folyik lefele a hegyről, mert le akar folyni. Egy évvel később ugyanezt úgy magyarázza: “a víz mindig lefele folyik, ezért folyik erről a hegyről is lefele a folyó.”
– Jean Piaget: The Language and Thought of the Child (A gyermek nyelve és gondolkodása)

A négyévesek miértje tájékozódó kérdés. Nem mindig kíváncsiságból fakad; csak tudniuk kell, hogy valami mit akar, és mi lesz vagy lehet, mert igazodniuk kell valamihez. Ez még inkább kényszer, mint kíváncsiság, de nem mindig könnyű megkülönböztetni ezeket a dolgokat. Az önálló szárnybontogatás viszont tele van saját ötletekkel és kísérletezőkedvvel.

A felfedezés és megismerés öröméért tanul (szeret tanulni)

A belső motivációval rendelkező gyerek a tanulás kedvéért akar tanulni: szeret kutatni és kísérletezni. A tanulási kedv belőle fakad. Nincs szüksége külön megerősítésre. Nem kell noszogatni, ösztökélni, jutalmazni. Sőt, a jutalom csak megzavarja. Számára tanulás boldog felfedezés – önmaga jutalma. Az érdeklődő gyermek a tanulás kedvéért tanul, mert megtalálja benne a beteljesülés örömét. Ezzel szemben a kívülről érkező jutalom, könnyen megfosztja a tevékenységet kísérő örömtől. A külső ösztönzők, mint a verseny és az érdemjegy, érdektelenek a belülről motivált gyerekek számára, és inkább nehezítik, mint segítik a belső motiváció kifejlődését.

“Minden jutalom, amelyet csak keveseknek osztunk, a többi gyerek számára egy kétfedelű üzenet: te nem vagy olyan jó, hogy ezt megérdemelnéd. A jutalom, legyen az egy jó jegy, vagy akármi más, könnyen megfosztja a tevékenységet kísérő örömtől. Másképp fogalmazva a külső jutalom csak arra ösztönöz, hogy a morális fejlődés konformista vagy irracionális követő fokozatára lépj, de soha nem ösztönöz a racionális önzetlenségre.”
– Fóti Péter: A gyerekek morális fejlődése

A szárnyait bontogató, kíváncsi gyerek, aki önmagáért élvezi a tanulást, azt csinálja meg a legnehezebben, amit muszáj. Többnyire olyan kérdések izgatják, amik nem tartoznak a kapott feladathoz. Viszont magától eljut a könyvtárba (illetve eljutna, ha maradna rá ideje) és kutatja a számára érdekes témát. Osztályzatot nem kap érte, de elég neki a kíváncsiság.

Saját gondolatai, eredeti ötletei születnek

Egy eleven gyerek sose marad veszteg. Amikor elemében van, tele van ötlettel, gondolattal és érdeklődéssel. Fűti a szenvedély. Természetesen ez is ingadozó (hol felerősödik, hol visszahúzódik). A kicsiknél csak időnként villan fel, de ha a fejlődés töretlen, a belső elevenség is fokozatosan erősödik és egyre maradandóbb lesz.

Az eleven gyerek mások élményeire és gondolataira is kíváncsi. Az érés anyaméhe a kapcsolat. Saját gondolatok, eredeti ötletek is a kapcsolat méhében születnek. Ha lebutított, kivonatolt tananyag helyett élő könyveket adunk a kezébe, a tudományok és az irodalom terén is közvetlen tanítómesterei lehetnek az emberiség nagyjai, akikkel hús-vér valójukban sohasem találkozhat.

Az élet személy

A görög zoé szó azt a vitalitást jelenti, amihez nem elég a szívünk dobogása; aminek az élő Isten a forrása. Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy az élő, teremtő Isten emberré lett, közöttünk élt és belénk költözött. Földi élete során mondta Jézus:

“Én vagyok az út, az igazság és az élet (zoé)”
– János 14:6

Ez a rövid nevelési cikk nem alkalmas az élet teológiájának bővebb kifejtésére, de az emberi vitalitás témájához fontosnak tartom hozzátenni, hogy az élet élő, személyes forrása a bennünk élő Krisztus. Az emberi potenciálnak ez a része nemcsak biológiai, nem is csak pszichológiai vagy szellemi. Mindez, és mégis több. A teremtő, kreatív Isten, aki örömmel alkotott, hogy szeressen, olyan eleven és szárnyaló, kreatív élet csíráját ültette el bennünk, ami őrá jellemző (önmagához hasonlóvá teremtett), és belőle fakad (a bennünk élő Krisztus életéből).

A potenciál mindenkiben megvan. A gyötrő vákuumal járókban is. A függőségekbe kapaszkodókban is. De találkozniuk kell vele, hogy az élet forrásából akarjanak meríteni. Az emberi vitalitás forrása élő kapcsolat. Minden embert belülről is élőnek szánt a teremtő Isten. Mindenki akkor él egészen, amikor meggyökerezik az Élet forrásában. Krisztus ugyanúgy az élet forrása, ahogy a szeretet forrása is, mert Isten maga a szeretet (ld. 1János 4:7-21). Ahogy szeretet nélkül nem tud teljes emberré fejlődni egy gyerek, ugyanúgy vitalitás, zoé nélkül sem.

Az élet személyes valaki! Ugyanaz, aki a szeretet! Tárt karokkal hív, hogy bízzunk és nyugodjunk meg benne. Eresszük őbelé a kötődő gyökereinket hogy fejlődjünk, virágozzunk és teremjük az élő gyümölcsöket. Az ő életében meggyökerezve egészen élhetünk! Az életet még belőlünk szívogató éretlen gyerekek rajtunk keresztül ízlelhetik meg az élet forrását, aki azért jött az emberek közé, hogy “életük legyen és bőségben éljenek.”

“Akié a Fiú (Krisztus), azé az élet (zoé); akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.”
– 1János 5:12