Aki vállalkozószellemű: elindul és meg akarja csinálni

A merész, vállalkozószellemű, szárnyaló lendület is az önállósulás jele. Amikor valakinek a szeretettankja feltöltődik,az amygdala (a limbikus rendszer félelem-szeretet kapcsolója) a kötődés munkájával járó küzdelemből átvált nyugalomba. Mintha csak azt mondaná: “Most már nincs semmi gondom. Megyek, csinálok valamit! Fölfedezem a világot!” Ez a vállalkozószellem nyilvánult meg abban a hároméves kisfiúban is, aki egész délelőtt az apukáját várta. Amikor a papa hazaért, fölvette és jól megszeretgette. Amint jóllakott a kötődő éhsége, már csúszott is le az apukája öléből és szaladt játszani. Három évesen persze még nem tudja az ember, hogy mit akar felfedezni. Lehet, hogy minden követ felfordít a kertben, mert bogarat akar látni. Vagy belső forrásból merítve játszik és alkot valamit.

Miben nyilvánul meg az önállósulás merész, vállalkozószellemű energiája?

  • el akarja hagyni a biztos bázist – elindul világot látni
  • vonzza az új és ismeretlen
  • eredeti: ő akarja kitalálni
  • ő akarja megcsinálni

El akarja hagyni a biztos bázist – elindul világot látni

Ez is szándék és nem teljesítmény kérdése. Amikor a kisebbik lányom 3 éves volt, pár hónapig a szüleimnél laktunk két költözés között. Vendégek voltak nálunk, és amíg velük foglalkoztam, Panni együtt kertészkedett a nagypapájával. Jól feltöltődhetett a szeretettankja, mert miután a vendégeket kikísértük, kijelentette, hogy most ő is elmegy és meglátogatja a barátait. Már sötétedett, de ő komolyan el akart indulni. A nővére megjegyezte, hogy nincsenek is barátai, és még én is lehangolóan reagáltam:
– Nem lehet, este van, nemsokára le kell feküdni.
A pszichológus apukámnak viszont támadt egy ötlete, és a fülembe súgta:
– Nem várjuk meg inkább, hogy mi történik, ha hagyjuk elindulni? Nézzük meg, meddig fog elmenni!
Rám is átragadt a kísérletezőkedve, így hát szabad utat adtam a kis kalandornak:
– Jól van, Pannika. Meggondoltam magam. Elmehetsz és meglátogathatod a barátaidat.
Ő pedig útnak indult. Egyedül lelépett mind a 3 lépcsőfokon, és határozottan közeledett a kertkapu felé, de az út felénél véget ért a láthatatlan köldökzsinórja. Nem jutott messzire, de megpróbálta. A vállalkozószellem csak addig tudta vinni, amíg a kötődése engedte, de a szárnyai megmozdultak. Még a megtorpanást is méltósággal viselte:
– Mami, te is jöhetsz, ha akarsz!

Ezt a vállalkozókedvet nem lehet egy gyerekbe kívülről belevinni. Az érés csodája, hogy egyszer csak felbuzog, és a gyermek megpróbál eltávolodni a biztos bázistól. Elfogja a függetlenség vágya, és megsuhogtatja a szárnyait.

Vonzza az új és ismeretlen

Egy kisgyerekről könnyen megállapítható, hogy mi érdekli: az, amit éppen néz. Nos, mit néz? Az ismerős dolgokat szereti nézni? Megragad annál, amit már ismer? A figyelmét is mindig csak az köti le, amihez már kötődik? Vagy az ismeretlen is vonzza? Ezt nevezzük kíváncsiságnak. Jó jel, ha időnként (eleinte rövid, de idővel egyre hosszabb időre) fellángol egy gyerek érdeklődése, és ezt a lelkes, vállalkozószellemű figyelmet már olyan dolgok is lekötik, amihez még nem kötődik; ami még idegen, ami még nem az ő világa. Ilyen kalandvágyó a figyelem, amikor vállalkozó szellemű.

Ő akarja kitalálni!

Ha az ötévesünket eltölti ez a vállalkozószellemű, szárnyaló lendület, könnyen konfliktusba is keveredünk vele. Csak annyi kell hozzá, hogy reggel gyanútlanul olyasmit találj mondani, hogy:
– Jaj, de szépen kisütött a nap! Gyönyörű kék az ég!
Egy önállósuló ötévesnek ez nem fog tetszeni, különösen, amikor lendületben van.
– Nem is kék! – fogja mondani. Miféle dolog ez? Csak nem egy kezdődő viselkedészavar?
– Nyilvánvaló, hogy az ég kék! – mondod te, egy kis ingerültséggel a hangodban, dehát végül is tényekről van szó, az igazságot minden körülmények között meg kell védeni.
– Egyáltalán nem! – jelenti ki az ötéves.
– Dehogynem, nézd csak meg!
– Egyáltalán nem kék!.

Mi ütött belé? Az önállósuló ötévesednek az a baja, hogy nem ő vette észre először, hogy milyen különösen szép kék ma az ég, így hát meg kell cáfolnia. Minden, amit mondasz, csak akkor lehet igaz, ha az ő ötlete volt. Ezt egy kicsit kellemetlen elviselni, különösen, ha olyan helyen dolgozol, ahol egy sereg önállósuló gyerek van rád bízva, de ez is egy természetes fejlődési szakasz. Ilyenkor a gyerekek úgy érzik, hogy a dolgok értelme, és a tettek indítéka mind-mind csak akkor elfogadható, ha ők vették észre, ők találták ki és ők jöttek rá először. Nehéz dolguk van, mert a felnőttek lépten nyomon letörik a lelkesedésüket, és megmosolyogják az ő eredeti, egyszeri és különleges heuréka-élményüket.

Ő akarja megcsinálni!

A szándék a lényeg, nem a teljesítmény. Egy ismerősünk kisfia csodás pár cowboy-csizmát kapott az amerikai rokonoktól. Olyan igazit, amit segítség nélkül ugyanúgy képtelenség egyedül felhúzni, mint egy pár korcsolyát. De a kisfiú egyedül akarta felhúzni. Az apukája segíteni akart neki, de ő: “Nem! Egyedül akarom!” Csodálatos! A felnőtt persze világosan látja, hogy nem fog menni. ”Kisfiam, ezt nem tudod egyedül megcsinálni. Ez Apa dolga. Apa kell, hogy segítsen.” ”De tudom egyedül!” Az apuka engedte, hogy próbálkozzon, a kisfiú pedig fél órán keresztül próbálta egyedül felhúzni a csizmát. Már csurogtak a könnyei, de még mindig próbálkozott. Sikerült neki? Persze hogy nem!

Személyiségfejlődési szempontból az a legfontosabb kérdés, hogy meg akarja-e csinálni önállóan a dolgokat, és nem az, hogy meg tudja-e csinálni. Ez akkor is így van, ha egy gyereknek hiányoznak a kezei és nagyon kevés dolgot tud egyedül megcsinálni. Az a fontos, hogy akar-e önállóvá és függetlenné válni? Nem a teljesítmény a legfőbb kérdés, hanem a szándék. Van-e benne akarás, van-e vállalkozószellem? Ez az, aminek meg kell lennie.

Nagyon igyekszünk a gyerekeket önállóságra nevelni, de ennek is belülről kell fakadnia. Az önállóság a belül megszülető szándékkal, a saját elhatározással kezdődik. Az önállósulás útján haladó gyerek akkor is akar valamit csinálni, amikor még nem képes értékelhető teljesítményre. A vállalkozószellem is a természet műve.

A való életben az önállósulás minden jele hullámzó: hol felerősödik, hol alábbhagy. Egyetlen gyerek sem szárnyal vacsoraidőben, amikor éhes és fáradt. De ez nemcsak a gyerekekkel van így: nagyon kevés felnőttön mutatkozik meg a felelősségérzet, az eleven érdeklődés és a vállalkozókedv vacsoraidőben. Éhesen és fáradtan senkin nem ütköznek ki a folyamatban lévő érésnek ezek a jelei, mert az érés luxus.

_________________
A kéz nélkül született, örökbefogadott és szeretett pici lány, Vasilina Facebook oldala

Aki eleven: játszik, tanul és felfedez

Amikor a baba megszületik, a biológiai “élet” jeleit ellenőrzik: Mozog? Elég jól ver a szíve? Elég erős, elég életrevaló? Enélkül nem tud élni, de nyilvánvaló, hogy ennél több az élet. Jézus azt mondta, hogy “én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” A bőségről a fejlődéshez szükséges nyugalom kapcsán már szót ejtettünk [Várakozáson felül adjunk!]. De mi ez az élet?

A görög zoé jelenti a biológiai életnél (bios) több, belülről fakadó vitalitást, ami az emberi potenciál része: spontán, természetes úton kiteljesedhetne mindenkiben, mégsincs meg sokakban. Milyen jelek utalnak rá egy fejlődő gyermeknél?

Például azt, hogy eleven és érdeklődő. Vannak ötletei. Akar valamit kezdeni magával. Van szárnyaló képzelete, kísérletezőkedve. Kíváncsi rá, hogy mi miért van, hogyan készül, hogy működik. Belülről fakadó tudásszomj ösztönzi a világ megismerésére. Legfontosabb jele a belülről vezéreltség, a belső motiváció, ami nélkül nem alkalmas egy gyerek az önálló, szabad tanulásra, hiába adunk lehetőséget rá.

Amikor kívülről nem érkezik inger vagy információ, amikor a gyermek épp nem a képernyő előtt ül és nem is szórakoztatja senki, ugyanakkor éppen tele van a szeretettankja, nyugalmi állapotban kell lennie [ld. Mi végezzük a kötődés munkáját!]. Ilyenkor kellene, hogy előbuzogjon belőle a belső tartalom. Ilyenkor kellene, hogy megjelenjen a szabad játék. Ekkor derül ki, hogy van-e otthon valaki? Elkezd-e játszani? Elkezd-e alkotni? Felfedezni? Olvasni? De van, akinél az ötletek, a tudásszomj, a képzelet és a kísérletezőkedv helyén ilyenkor is csak egy tátongó vákuumot látunk. Szenved az unalomtól, mert nem jön belőle semmi, ami kitöltené az űrt. A belső üresség beszippant és elnyel minden energiát [ld. Az akadály, ami a fejlődés útját elállja].

Az élet hiánya

A gyakori unatkozás az eleven belső tartalom hiányára utal. Egy gyerek akkor unatkozik, amikor benne sincs semmi, amivel ki tudná tölteni az üres perceket. Amikor a saját képzelete, a saját gondolatai, a saját ötletei hiányoznak, és nem tud mit kezdeni magával, amikor a kívülről érkező foglalkoztatás és szórakoztatás abbamarad. A belső élet hiányzik abból a gyerekből, akinek belülről semmi nem mozgatja a fantáziáját, nem fűti az érdeklődését, nem indítja el a kreativitását. Ha egy gyerek azonnal unatkozni kezd, amikor kívülről nem kötjük le: nem kapcsolunk be neki valamit, nem foglalkoztatjuk, akkor a benne tátongó vákuum mindent beszippant, amit csak talál. Azt hisszük, hogy többet kellene foglalkoztatni, de ez nagy tévedés. Az unalom nem azt jelzi, hogy több külső ingerre van szüksége. A belső élete felpezsdüléséért kell tennünk valamit!

Minél inkább kisegítjük az unatkozó gyerekünket azzal, hogy elé teszünk valamit, amit beszippanthat: többet szórakoztatjuk, több érdekességgel vesszük körül vagy bekapcsolunk neki egy képernyős kütyüt, annál kevésbé orvosoljuk a probléma igazi okát! A mai gyerekek minden korábbi generációnál többet szórakozhatnak, és ennyi unatkozó gyereket sose hordott még hátán a föld! Az unalom megoldása nem a folytonos foglalkoztatás, szórakoztatás és szervezett időtöltés! Nem volna szabad kitöltenünk a gyerekek minden percét!

Az űrt a belső életnek kellene kitöltenie: a saját gondolatvilága, a saját képzelete, a belülről spontán megjelenő játék kellene, hogy foglalkoztasson minden gyereket! Ha egy gyerek minden alkalommal unatkozni kezd, amikor senki nem játszik vele és képernyő sincs előtte, akkor belülről kellene életre keltenünk!

Nem arról beszélek, hogy soha nem unatkozhat. Minden gyerek elveszíti az elevenségét, amikor éhes, fáradt, lázas, vagy éppen halálosan szomorú, mert elveszett a kiskutyája. Időnként mindenkinek lemerülnek a tartalékai, és akkor nem kreatívak vagyunk, hanem nyűgösek. De tragédia, hogy az óvodások még kíváncsiak, de a középiskolások már unatkoznak! Hova lett a kalandvágy? A lelkesedés? A tudásszomj? Miért nem játszanak vagy olvasnak a gyerekek, amikor unatkoznak?

A belső elevenség hiánya rengeteg fiatal tragédiája.
– Mihez kezdesz, amikor kikerülsz az iskolából?
– Nem tudom.
– Azért csak érdekel valami? Csak van valamihez kedved, valami ötleted…
– Nem tudom.
Semmi nem tölti meg őket belülről. Az egyetlen erő, ami mozgatja őket, a csillapíthatatlan kötődő éhség, ami miatt egész álló nap kapaszkodniuk kell valakibe vagy valamibe, akihez (vagy amihez) kötődhetnek. Együtt kell lógniuk a haverokkal, ha máshol nem, legalább a Facebookon. Kémiai anyagokkal kell csillapítaniuk a belső vákuum mardosó fájdamát. Szívszorító és veszélyes, amikor az élet helyén fekete lyuk tátong.

Egy igazán élő, belülről is eleven gyerek:

  • tele van kíváncsisággal és kísérletezőkedvvel
  • a felfedezés és megismerés öröméért tanul
  • saját gondolatai, eredeti ötletei vannak

Tele van kíváncsisággal és kísérletezőkedvvel

A valódi tudásszomj könnyen összetéveszthető a beszűkült érdeklődéssel. Iskolásokkal gyakran előfordul, hogy leragadnak egy témánál, de mindig olyasminél, amiről ők tudják a legtöbbet; nem az köti le a figyelmüket, amiről még keveset tudnak. Válaszokkal vannak tele, nem kérdésekkel. Az ilyen beszűkült fókuszt nem jó összetéveszteni az ismeretlen iránti kíváncsi érdeklődéssel (nem bízhatjuk rá a saját tanulását, ha nincs meg benne a szükséges belső motiváció).

A szárnybontogató érdeklődés, a valódi tudásszomj egész más természetű. Nem szűkül be az érdeklődése egyetlen területre. Tudásának bizonygatása helyett a megismerés vágya és a felfedezés öröme ösztönzi tanulásra. Kérdésekkel van tele. Aki mindenre tudja a választ és mindig az övé az utolsó szó, az tudálékos, nem kíváncsi. A kíváncsi embert az vonzza, amit még nem ismer. Az új dolgok izgatják. Kérdésekkel és kísérletezőkedvvel van tele.

A tudásszomj könnyen összetéveszthető a négyévesek folytonos miértjeivel is. Piaget azon gondolkodott, vajon miért van az, hogy a gyerekek olyan gyakran használják képzeletüket. Megfigyelte, hogy mivel nem folytatnak deduktív és analitikus gondolkodást, nincs okuk arra, hogy határozottan elkülönítsék a valós és a nem valós világot. Mivel gondolkodásuk nem oksági viszonyok és bizonyítékok szerint működik, minden lehetségesnek tűnik.

Amikor egy gyerek azt kérdezi: “Mi lenne, ha angyal lennék?”, a felnőtt a kérdést nem találja komoly megfontolásra alkalmasnak, mivel az a realitás világán kívül esik. De egy gyerek számára nemcsak, hogy minden lehetséges, hanem minden megmagyarázható is, mivel nem szükséges hozzá objektív logika. Értelmük kielégítéséhez csak indítékra van szükség – a labda le akart gurulni a dombról, ezért le is gurult. Egy 6 éves gyerek úgy gondolhatja, hogy a folyó azért folyik lefele a hegyről, mert le akar folyni. Egy évvel később ugyanezt úgy magyarázza: “a víz mindig lefele folyik, ezért folyik erről a hegyről is lefele a folyó.”
– Jean Piaget: The Language and Thought of the Child (A gyermek nyelve és gondolkodása)

A négyévesek miértje tájékozódó kérdés. Nem mindig kíváncsiságból fakad; csak tudniuk kell, hogy valami mit akar, és mi lesz vagy lehet, mert igazodniuk kell valamihez. Ez még inkább kényszer, mint kíváncsiság, de nem mindig könnyű megkülönböztetni ezeket a dolgokat. Az önálló szárnybontogatás viszont tele van saját ötletekkel és kísérletezőkedvvel.

A felfedezés és megismerés öröméért tanul (szeret tanulni)

A belső motivációval rendelkező gyerek a tanulás kedvéért akar tanulni: szeret kutatni és kísérletezni. A tanulási kedv belőle fakad. Nincs szüksége külön megerősítésre. Nem kell noszogatni, ösztökélni, jutalmazni. Sőt, a jutalom csak megzavarja. Számára tanulás boldog felfedezés – önmaga jutalma. Az érdeklődő gyermek a tanulás kedvéért tanul, mert megtalálja benne a beteljesülés örömét. Ezzel szemben a kívülről érkező jutalom, könnyen megfosztja a tevékenységet kísérő örömtől. A külső ösztönzők, mint a verseny és az érdemjegy, érdektelenek a belülről motivált gyerekek számára, és inkább nehezítik, mint segítik a belső motiváció kifejlődését.

“Minden jutalom, amelyet csak keveseknek osztunk, a többi gyerek számára egy kétfedelű üzenet: te nem vagy olyan jó, hogy ezt megérdemelnéd. A jutalom, legyen az egy jó jegy, vagy akármi más, könnyen megfosztja a tevékenységet kísérő örömtől. Másképp fogalmazva a külső jutalom csak arra ösztönöz, hogy a morális fejlődés konformista vagy irracionális követő fokozatára lépj, de soha nem ösztönöz a racionális önzetlenségre.”
Fóti Péter: A gyerekek morális fejlődése

A szárnyait bontogató, kíváncsi gyerek, aki önmagáért élvezi a tanulást, azt csinálja meg a legnehezebben, amit muszáj. Többnyire olyan kérdések izgatják, amik nem tartoznak a kapott feladathoz. Viszont magától eljut a könyvtárba (illetve eljutna, ha maradna rá ideje) és kutatja a számára érdekes témát. Osztályzatot nem kap érte, de elég neki a kíváncsiság.

Saját gondolatai, eredeti ötletei születnek

Egy eleven gyerek sose marad veszteg. Amikor elemében van, tele van ötlettel, gondolattal és érdeklődéssel. Fűti a szenvedély. Természetesen ez is ingadozó (hol felerősödik, hol visszahúzódik). A kicsiknél csak időnként villan fel, de ha a fejlődés töretlen, a belső elevenség is fokozatosan erősödik és egyre maradandóbb lesz.

Az eleven gyerek mások élményeire és gondolataira is kíváncsi. Az érés anyaméhe a kapcsolat. Saját gondolatok, eredeti ötletek is a kapcsolat méhében születnek. Ha lebutított, kivonatolt tananyag helyett élő könyveket adunk a kezébe, a tudományok és az irodalom terén is közvetlen tanítómesterei lehetnek az emberiség nagyjai, akikkel hús-vér valójukban sohasem találkozhat.

Az élet személy

A görög zoé szó azt a vitalitást jelenti, amihez nem elég a szívünk dobogása; aminek az élő Isten a forrása. Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy az élő, teremtő Isten emberré lett, közöttünk élt és belénk költözött. Földi élete során mondta Jézus:

“Én vagyok az út, az igazság és az élet (zoé)”
– János 14:6

Ez a rövid nevelési cikk nem alkalmas az élet teológiájának bővebb kifejtésére, de az emberi vitalitás témájához fontosnak tartom hozzátenni, hogy az élet élő, személyes forrása a bennünk élő Krisztus. Az emberi potenciálnak ez a része nemcsak biológiai, nem is csak pszichológiai vagy szellemi. Mindez, és mégis több. A teremtő, kreatív Isten, aki örömmel alkotott, hogy szeressen, olyan eleven és szárnyaló, kreatív élet csíráját ültette el bennünk, ami őrá jellemző (önmagához hasonlóvá teremtett), és belőle fakad (a bennünk élő Krisztus életéből).

A potenciál mindenkiben megvan. A gyötrő vákuumal járókban is. A függőségekbe kapaszkodókban is. De találkozniuk kell vele, hogy az élet forrásából akarjanak meríteni. Az emberi vitalitás forrása élő kapcsolat. Minden embert belülről is élőnek szánt a teremtő Isten. Mindenki akkor él egészen, amikor meggyökerezik az Élet forrásában. Krisztus ugyanúgy az élet forrása, ahogy a szeretet forrása is, mert Isten maga a szeretet (ld. 1János 4:7-21). Ahogy szeretet nélkül nem tud teljes emberré fejlődni egy gyerek, ugyanúgy vitalitás, zoé nélkül sem.

Az élet személyes valaki! Ugyanaz, aki a szeretet! Tárt karokkal hív, hogy bízzunk és nyugodjunk meg benne. Eresszük őbelé a kötődő gyökereinket hogy fejlődjünk, virágozzunk és teremjük az élő gyümölcsöket. Az ő életében meggyökerezve egészen élhetünk! Az életet még belőlünk szívogató éretlen gyerekek rajtunk keresztül ízlelhetik meg az élet forrását, aki azért jött az emberek közé, hogy “életük legyen és bőségben éljenek.”

“Akié a Fiú (Krisztus), azé az élet (zoé); akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.”
– 1János 5:12

Az önállósulás jelei

Milyen jelek utalnak arra, hogy a gyermek halad az önállósulás útján?

Óvodáskorban

A 3-4 éves kicsiknél az önállósulás jele, hogy rövid időszakokra már egyedül is tudnak játszani, és az is, hogy tiltakoznak, amikor korlátozzuk a szabadságukat. Minél jobban tudják, hogy mit akarnak, annál nagyobb frusztrációt éreznek, amikor nemet mondunk és akadályt gördítünk az útjukba. Természetesen kell nemet mondani és kell korlátozni, mert mi vagyunk a felelősek a tetteikért és a biztonságukért is, de szomorú tévedés, amikor a kicsik függetlenségi törekvéseit a bűnös természet megnyilvánulásának, szándékos engedetlenségnek tekintjük és büntetjük. Az érés folyamat. A kicsik ellenkezése az egészséges fejlődés része, ugyanúgy, mint az, hogy a kisbaba négykézláb jár, pedig az embernek kétlábon kell járnia. Ahogy a négykézláb járásról sem kell lenevelni a babát, mert idővel maga mögött hagyja ezt a fontos fejlődési stádiumot, a 2-3 évesek tiltakozása is életkori sajátosság, egy fontos fejlődési szakasz velejárója. Nehéz elviselni, tudni kell kezelni, de nem a büntetés a megoldása, hanem a türelem, a biztonságot nyújtó korlátozás, és az érés támogatása.

Egy jól fejlődő hároméves már arra is erős késztetést érez, hogy egyedül csinálja meg azokat a mindennapi dolgokat, amikhez segítséget szokott kapni; egyedül próbál felöltözni, egyedül akarja használni a WC-t. Sok türelmet igényel, amikor sietünk valahova, rá akarunk adni valamit, ő pedig kijelenti, hogy “én akarom!” – de ez is az önállósulás jele.

Amikor a négyéves rájön, hogy a dolgok nemcsak történnek vele, hanem az rajta is múlik, hogy mi történik, akkor megjelenik benne a cselekvőképesség érzete: a felelősségtudat első csírája. A hátsó ülésről az élet vezetőülésébe telepszik és kormányozni kezd. Közben egyre erősödő kíváncsisággal fordul az új és ismeretlen felé, ami a későbbi önálló tanuláshoz szükséges tudásszomj kezdete. Eleven képzelete önálló játékra ösztönzi; ha nem szoktatjuk hozzá ahhoz, hogy üres perceiben tévé előtt üljön, és ha nem foglalkoztatjuk egész álló nap, akkor egyre jobban elfoglalja magát. Elmerül a játékában, elragadja a saját képzelete, és nagyon ritkán unatkozik.

Iskoláskorban

Az önállósulás útján haladó 8-11 évesnek egyre határozottabb elképzelése van arról, hogy mit szeret és mit nem, és arról is, hogy kicsoda. Kezd kialakulni a saját érdeklődési köre, és már el tudja magát kötelezni bizonyos tevékenységekhez. Ideális esetben a családi munkamegosztásban is egyre jobban lehet rá számítani.

Belülről fakadó érdeklődésének, belső motiváltságának köszönhetően a tanulás öröméért tanul, és már az önálló tanulás lehetőségével is tud élni. A kormányt átadva is figyelemmel kell kísérnünk a tanulását, és időnként szüksége lehet némi beleszólásra, vezetésre, korrekcióra is, de egy jól érlelődő, elég önálló gyermeket ebben az életkorban már csak a kivételesen nehéz időszakokban kell naponta emlékeztetni, ellenőrizni és olyankor is kikérdezni, amikor nem ő kéri.

Élvezi és értelmes tevékenységgel tudja kitölteni a nagyobb felelősséggel járó nagyobb szabadságot. Eredeti ötleteit, szárnyaló gondolatait szívesen megosztja azokkal, akit a bizalmába fogad.

Serdülőkorban

A kibontakozóban lévő 14-15 éves egyéniség számára a képernyőmentes egyedüllét alkotó magány, amit ki tud tölteni belülről fakadó kreatív tevékenységgel: rajzol, ír, fest, hangszeren játszik, sportol, szerel, épít, az állataival foglalkozik, olvas, vagy a kedvenc érdeklődési területét kutatja. Már hosszabb távú célokat is kitűz maga elé (jobb bizonyítvány, egy új nyelv megtanulása, sportteljesítmény). Célja megvalósításáért képes más dolgokról lemondani, és belső tartalékait mozgósítva lépésről lépésre haladni.

Nem akar olyan lenni, mint mindenki más; nem is tetszik neki, amikor valaki másokat utánoz. Arra törekszik, hogy egyéni és eredeti legyen. Érzékeny igazságérzetét az is felháborítja, amikor valaki más tollaival ékeskedve próbál magának elismerést szerezni.

Minél intenzívebben zajlik egy kamasz saját egyéniségének a kibontakozása, annál hajlamosabb arra is, hogy vitába szálljon mások véleményével, értékrendjével, meggyőződésével. Így készít helyet a sajátjának. Az önállósuló kamaszok mindenféle külső kényszerre, szülői és tanári fafejűségre allergiás hevülettel reagálnak.