Adjunk neki lehetőséget!

“A hajóépítést ne azzal kezdd, hogy tervrajzot meg szerszámokat osztasz, hogy fát fűrészeljenek és vitorlát varrjanak az embereid, hanem először a vágyat ébreszd fel bennük a vitorlázás és a távoli földrészek iránt!”
– Antoine De Saint-Exupéry

Ébresszünk benne vágyat és hagyjuk dolgozni a belső motivációt!

Gyerekkoromban sok szép könyvünk volt otthon, és a szüleim megengedték, hogy bármikor kézbevegyük és nézegessük őket. Akkoriban a két kedvencem egy nagy képes történelemkönyv volt és egy nagy színes könyv az állatok világáról. Egyik sem kisgyerekeknek készült, a nagy képek alatt feliratok voltak, és az oldalakon sok-sok kisméretű betű töltötte ki a képek közötti helyet.

Az öcsém meg én rengeteget rajzoltunk egy jó nagy készlet kemény olajpasztellel.

gioconda-hard-pastel-kekneveles

Fogalmam sincs, hogy a hatvanas években hogy juthattak ilyen kincshez a szüleim, de rengeteg volt belőle és nem féltették tőlünk. A könyvekből szerzett élmények megihlették a fantáziánkat. A fejünkben nyüzsgő történeteket jelenítettük meg a papíron és a játékainkban.

A felnőttek sokszor olvastak nekünk, de nem eleget. Volt más dolguk is, így hát kézbe kellett vennem az ügyet: addig-addig próbálkoztam, amíg megtanultam olvasni. Annyira izgalmas volt felfedezni a girbegurba jelek titkát! Egy világ tárult fel előttem! Már ki tudtam betűzni az érdekes képek alatti feliratokat is! Az iskolától se féltem. Úgy éreztem, hogy ha ezeket a rejtjeleket sikerült megfejtenem, akkor bármi mást is meg tudok tanulni.

Ma már kevés gyereknek lehet része a boldog felfedezésben, hogy saját maga is rá tud jönni, mit jelentenek ezek a kis jelek. Pedig aki nagyon vágyik rá, az megtanul olvasni. Ne kezdjük gyakoroltatni a betűk felismerését, még mielőtt a gyermek maga vágyna rá, mert hosszú távon nem ebből származik előnye az iskolában, hanem abból, ha szereti a könyveket és van kedve tanulni! Ne fosszuk meg az önálló felfedezés örömétől! Inkább ébresszünk benne vágyat és hagyjuk dolgozni a belső motivációt!

Ürítsük ki a terepet és hagyjuk unatkozni!

Mit értek ezalatt? A folytonos foglalkoztatás, a folytonos irányítás, és a folytonos segítségnyújtás hiányát. Egy gyereknek szabadidőre is szüksége van a kibontakozáshoz. Alakítsunk ki olyan napirendet, amiben elég ideje jut a kreativitásra: a belső tartalmak előhozására! Ezt csak úgy tudjuk megcsinálni, ha korlátozzuk azokat a tevékenységeket, amelyek elveszik a kreatív játéktól az időt!

Az önálló játékot a kicsiknél úgy tudjuk előidézni, hogy először feltöltjük őket meghitt együttléttel, mert a belső tartalékok megléte a kreativitás feltétele. A videókon ugyanaz a kisfiú (az unokám) látható 12 és 19 hónapos korában, amint rövid időre önálló játékba merül az anyukája közelében:

Egy kicsi gyereknek a szeretettartálya is kicsi, az önálló játékra szánt eleinte rövid időt tehát minden alkalommal szeretetteljes együttlétnek kell megelőznie. Töltsd meg a gyereked szeretettankját, ha kiürült, akármennyi idős; utána viszont ne kösd le! Minél fiatalabb, annál fontosabb neki, hogy a közvetlen közeledben maradhasson, de a további interakcióra nyugodtan mondhatsz nemet:

– Mami, játszol velem? Papa, játszol velem? – kérdezi a 3-4 éves, és válaszold nyugodtan, hogy:
– Nem, most nem játszunk. De itt leszek a konyhában / itt fogok dolgozni az asztalomnál.
– De játsszál velem légy szíves!
– Most nem lehet; nem most van a játékidőnk.

Sok felnőtt hiszi azt, hogy ha a gyereke unatkozik, le kell tennie a munkáját és játszania kell vele, vagy ki kell találnia valami érdekeset, de nem kell ezt csinálnod! Ha kielégítő együttléttel már feltöltötted a gyermek szeretettankját, nem kell megszabadítanod az unalomtól! Nem muszáj mindig játszanod vele! De ne is adj neki képernyős kütyüt, ami elszórakoztatja! Ne adj neki könnyű és passzív kiutat, sőt! Zárd össze az unalommal! Akkor rákényszerül, hogy belülről hozzon elő valami érdekeset, ami kitölti az unalom helyét!

Egyetlen jó oka lehet annak, hogy egy gyereket a szobájába küldesz: ha panaszkodik, hogy unatkozik. Ilyenkor nyugodtan mondhatsz olyasmit, hogy “most az lesz a legjobb, ha bemész a szobádba és addig ülsz ott, amíg elő nem bukkan belőled valami érdekes. Várd meg, amíg támad valami jó ötleted.” Nem azért küldjük el az unatkozó gyereket, hogy távol legyen tőlünk, hanem azért, hogy egyedül maradva legyen alkalma felfedezni, mi minden van a belsejében.

alkotó magány

A fejlődő gyermeknek azért van szüksége üres időre és térre, hogy rákényszerüljön a belső tartalmai előhozására. Teremts körülötte kitöltetlen űrt, ahol a szabad játék és az alkotó tevékenység helyét nem foglalja el semmilyen irányított foglalkoztatás, vagy passzív szórakozás! Alakíts ki olyan napirendet, amelyben a szabadidő fontos helyet kap a nap aktív szakaszában. Olyan szabadidő, amikor képernyő- és foglalkoztatásmentes helyzetben a gyermeknek ki kell találnia valamit, hogy ne unatkozzon; amikor a kitöltetlen űrt csak a belső tartalmai előhozásával tudja megtölteni, mert senki nem zavarja az önálló játékban vagy az alkotásban. Jót tesz a gyerekeknek az alkotó magány: ha addig kell ülniük egy üres rajzlap mellett, amíg elő nem jön belőlük valami érdekes! A gyerekszoba sem akkor segíti az alkotást, ha nyüzsög benne a sok színes játék és látványelem, hanem, ha jobban hasonlít egy üres rajzlaphoz, mint egy játékbolthoz!

alkoto-szabad-jatek-kekneveles

Hogy állapítja meg egy fejlődéskutató, hogy egy kisgyerek jól halad-e az önállósulás útján? Azt nézi, hogy miután a szeretettankja jól feltöltődik a számára legfontosabb kapcsolatban és nyugvópontra jut, mennyi idő alatt merül szabad játékba magától. Nem olyan tevékenységbe, amiért megdicsérik, hanem amit a tevékenység öröméért csinál. Az önálló, szabad játék a belső hajtóerők meglétét jelzi. Arra utal, hogy a gyermek jól halad az önállósulás útján: van többlet-energia a rendszerében, amiből futja az érés luxusára. Ha minden szabadidejét társas interakcióval tölti, nem jut elég egyedül tölthető időhöz, nem tud elmerülni a saját világában, és nem tud a képzelete előhívásával játszani vagy olvasni. Az olvasást kísérő belső képalkotás is kreatív tevékenység – ez a nagy különbség az olvasás és a filmnézés között. Amikor egy gyerek ugyanazt a mesét filmen látja, nem aktivizálódik a fantáziája. Kreatív belső képalkotás helyett passzívan szórakozik, mert a filmet nem kell képzeletben megalkotnia.

jótékony hanyagolás, mesteri be nem avatkozás

Amikor a nagy 18. századi dán teológust, Kierkegaardot megkérdezték, hogy mire van szüksége egy kamasznak ahhoz, hogy igazán felnőjön, azt mondta, hogy mindenek előtt jótékony hanyagolásra (benign neglect). Kierkegaard a békén hagyásról beszélt a kielégítő kapcsolat közegében. Charlotte Mason, a 100 évvel ezelőtt élt nagyszerű angol pedagógus a mesteri be nem avatkozás (masterly inactivity) kifejezést használta ugyanerre.

játék: szabad mozgás kötött térben

Gordon Neufeld szerint a fejlődés elengedhetetlen feltételei közé tartozik a játék, amely “szabad mozgás kötött térben“. Kötött tér alatt ugyanazt érti, mint Mason a “mesteri” alatt: a gyerekeknek korlátokkal védett szabadságra (kiűrített terepre) van szükségük az értük felelős felnőttek felügyelete alatt. A szabad játékhoz, a kreativitáshoz szükséges “kötött tér” a kapcsolat határokat kijelölő biztonságában valósul meg.

Töltsük fel még a serdülő szeretettankját is, lakassuk jól újra meg újra a bőségesen terített asztalunknál, járjunk előtte követhető vezetőként, jó pásztorként, de hagyjuk békén! Csak különlegesen indokolt esetben álljunk az útjába, és ne avatkozzunk minden dolgába! Adjunk neki teret és időt, hogy önmaga lehessen, felismerje a választási lehetőségeit, meghozhassa a saját döntéseit, hibázzon és újrakezdjen; hadd próbálgassa a saját szárnyait!

Amikor hiányzik a belső motiváció

Csak az önállósulás útján haladó (az önállósulás jeleit mutató életképes, eleven és vállalkozószellemű) gyerekeknek tesz jót a jótékony hanyagolás! Ha olyan gyerekkel van dolgunk, aki elakadt a fejlődésben, akit nem vezérel belső hajtóerő, akkor ugyanaz a hanyagolás már gondatlanság. Ha egy belsőleg motiválatlan gyerek dolgaiba nem avatkozunk bele, akkor az eredmény fejetlenség lesz a fejlődés helyett. Ráadásul, ha önállóan nem boldogul, és mi sem fogjuk a kezét, fennáll a veszély, hogy helyettünk másokra fog támaszkodni [ld. kortárs-orientáció]. Amikor a belső motiváció hiányzik, ne hagyjuk magára a gyereket, hanem a kapcsolat javításán dolgozzunk! Az ő életéből is nyugodtan iktassuk ki a foglalkoztató programokat és a passzív szórakozást, de “jótékony hanyagolás” helyett fordítsunk rá az eddigieknél több személyes figyelmet! [ld. Hogy lesz a kötődésből önállóság?]

Találkoztam egy szorgalmas anyával, aki teljesen kifárasztotta a kislányát. Reggel 7 és este 9 között minden idejét beosztotta. A kislány ki volt merülve, és egy szemernyi kreativitás sem volt benne. Semmi belső motiváció. De látszott, hogy a kapcsolatban elég sok szeretet-tartalék van ahhoz, hogy ha lassítanak, a gyerek ki fogja pihenni magát. Ha pedig megtelik a szeretettankja és megnyugszik, akkor belőle is elő fog jönni a kreatív lendület. Amikor az anya ezt megértette, szépen lelassított, és kiiktatta a gyerek életéből az összes stimuláló programot. A kislány eleinte sírt és panaszkodott, hogy ezt se lehet, meg azt se lehet, és az érdekes programok helyett Anyával kell beérnie. De sok töltögetést kapott a szeretettankjába, és egyszer csak megjelent az első zsenge hajtás: a kapcsolatból kihajtott a gyönyörű önálló játék. Az anya meg volt döbbenve. Soha semmiben nem látta még a lányát ilyen örömmel elmerülni… de csak azért nem, mert eddig még soha nem csinált helyet neki. Nem ürítette ki a terepet.

Adj lehetőséget a gyerekednek arra, hogy a belső hajtóerői mozgásba lendüljenek és elindítsák az önállósulás folyamatát! Töltsd meg a szeretettankját, és aztán hagyd addig unatkozni, amíg eszébe nem jut valami érdekes! Hozd olyan helyzetbe, ahol csak a belülről kihozott tartalommal tudja lekötni magát, és meg fogod látni: egyszer csak önálló játékba merül.

Hozzuk elő, ami megvan benne!

“A gyermek feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani.”
– Galileo Galilei

Most arról lesz szó, hogy mit tegyünk azoknak a gyerekeknek az önállósulásáért, akikben működik némi belső hajtóerő; akiknél a születő egyéniség mutatja az életjeleket? Mit tegyünk, hogy ez a születés a lehető legkevesebb komplikációval történjen? Az a koncepció lényege, hogy nem kívülről neveljük bele a gyerekekbe azt, aminek meg kell lennie, hanem belőlük hozzuk elő. Persze egy kútból is csak akkor lehet előhozni a vizet, ha van benne. Egy gyerekből is csak akkor lehet előhozni a belső hajtóerőt, ha megvan benne.

Hogy lehet az önállósághoz szükséges belső hajtóerőt felszínre hozni?

Töltsük fel meghitt együttléttel!

Az önálló cselekvéshez szükséges energiával a meghitt együttlét tölti fel a gyerekeket. Mindig meg kellene töltenünk a gyermek szeretettankját, amikor szüksége lesz a belső tartalékaira, pl. mielőtt azt szeretnénk, hogy játsszon mellettünk, amíg dolgozunk, mielőtt óvodába vagy iskolába indítjuk, és mielőtt lefektetjük aludni. Egy kisgyerektől még az önálló elalvás is sok lelkierőt igényel. Minden elszakadás és minden önálló tevékenység előtt töltsük fel a szeretettankját bőségesen!

Sajnos gyakori, hogy már reggel mérgelődünk és sürgetjük egymást. Már a nap elején lemerítjük egymás érzelmi tartalékait ahelyett, hogy feltöltenénk. Deficittel indul a nap. Egyre nagyobb ritkaság, hogy egy család együtt nyugodtan meg tud reggelizni. Egyre kevesebb családban tudnak a gyerekek testileg-lelkileg jóllakni a szülők asztalánál, mielőtt elkezdődik a napjuk. Nincs idő meleg együttlétre. Nincs idő töltekezésre.

Ha egy gyerek lemerült elemekkel érkezik az óvodába, hogy fog tudni a stresszel megbirkózni és kreatívan játszani? Ha érzelmileg éhesen érkezik az iskolába, hogy lesz kedve és energiája tanulni? Nem lesz kíváncsi. Nem meri föltenni a kezét. Nem fogják érdekelni az új dolgok, amikről hall. Miért olyan közömbösek a gyerekek? Miért nem érdekli őket semmi? Miért nem lelkesednek? Miért nem kíváncsiak? Mert már reggel üres szeretettankkal érkeznek.

Sokkal jobban fejlődnének, és jobban megállnák a helyüket az óvodában meg az iskolában, ha az energiatartalékok feltöltésére is gondolnánk, amikor kialakítjuk a napirendjüket. Képzeljük csak el, mi lenne, ha minden család reggel 8 és 9 között nyugodtan együtt megreggelizhetne, és csak fél 10-kor kezdődne az iskola? Kevesebb idő jutna tanítási órákra, de mennyivel aktívabban részt tudnának venni a gyerekek! Micsoda kérdéseik lennének! Csak úgy áradna belőlük a gyermeki kíváncsiság! Mennyivel boldogabban és hasznosabban telne az a rövidebb idő!

A belső motivációt legjobban a kötődő éhség kielégülése (a beteljesülés érzése) szabadítja fel. Akkor tesszük a legtöbbet a gyerekeink önálló tanulásáért, ha egy kis meghitt együttléttel a kötődő éhségüket is kielégítjük, mielőtt útnak indítjuk őket. A közelség keresése ekkor átvált szárnyalásba, a belső hajtóerő kiáramlik, és a gyermek készen áll az aznapi kihívásokra. Van ereje élni az életét. Először tehát töltsük fel meghitt együttléttel, azután indítsuk el:

Ihlessük meg érdeklődéssel és remekművekkel!

“Nem az a mester, aki megtanít valamire, hanem aki
megihleti a tanítványt, hogy legjobb tudását latba vetve
fölfedezze, amit már eddig is tudott.”
– Paulo Coelho

Egy gyerekeket könnyű megihletni, mert tele van kreativitással, és kikívánkozik belőle a sok-sok tartalom.

Érezze rajtad, hogy komolyan érdekelnek a gondolatai és a művei!

Tekints méltónak a komoly érdeklődésedre mindent, ami a gyerekedből fakad: az eredeti gondolatait, a saját ötleteit, a kérdéseit, a vágyait, a céljait és a műveit. Ha kapsz tőle egy rajzot, vagy egy termésekből összeragasztott valamit, ne azt nézd, hogy szépen sikerült-e! Az a fontos, hogy ő maga csinálta. Ne azt nézd, hogy mi rajta a javítanivaló. Azért értékes, mert belülről jött.

Ha a gyereked csillogó szemmel újságolja, hogy “Mami! Mami! Ezt én csináltam! Én egyedül!”, örülhetsz, mert szépen halad az önállósulás útján. Ha azt kérdezgeti, hogy tetszik-e, tudd, hogy ez még a kötődés kérdése. Az egyéniséggé válás útján fontosabb lesz neki, hogy “egyedül én csináltam.” Amikor azt tapasztalja, hogy amit kitalál, az tényleg érdekli a számára fontos felnőtteket, előmerészkedik belőle, ami odabent van (mint a csigabiga szarvai). De az érzékeny csigaszarvak könnyen vissza is húzódnak, ha a belülről fakadó kreatív megnyilvánulásokat minősítjük (jutalmazzuk vagy megmosolyogjuk, megbíráljuk, javítgatjuk, vagy humoros megjegyzéseket teszünk rá).

Apukám mellett már gyerekként is érezhettem, hogy érdekli, ami bennem van. Amikor visszaadtam neki egy befejezett könyvet, vagy elmeséltem neki egy élményemet, gyakran megkérdezte, hogy “Mit gondolsz? Mi a véleményed?” Ettől szárnyakat kaptam. Már 4-5 évesen szerettem elméleteket kitalálni. Apukám volt az első, aki helyet adott a gondolataimnak: “Mi jut erről eszedbe? Szerinted hogy van ez?” Nem töltött velem rengeteg időt, de sokat tett azért, hogy gondolkodó embernek ismerjem meg magam. Még ma is emlékszem néhány ötéveskori teóriámra. Azért születhettek, mert valakit érdekelt, hogy mit gondolok. Azzal, hogy teret adott az elképzeléseimnek, szinte előhívta belőlem a kreatív gondolkodást. Egy ötéves gyerek elképzeléseinek persze nem sok köze van a valósághoz, és ezt nyilván ő is tudta. De én azt hittem, hogy nagyszerű gondolataim vannak, mert az apukám, amikor időt szakított rám, meghallgatta őket. Tudta, hogy az önálló gondolkodást is el kell kezdeni valahol. Megihletett a figyelmével. Amikor pedig nem volt, aki meghallgasson, megpróbáltam lerajzolni az elképzeléseimet. Rengeteg eredeti gondolat tud egy gyerekből előjönni, ha kíváncsi rá a felnőtt, aki fontos neki.

Ismertesd össze nagyszerű elmék remekműveivel!

“A zenepedagógia út a remekművekhez.”
– Kodály Zoltán

Vigyük gyerekeket igazi múzeumba, igazi hangversenyre is! Olvassunk nekik igazi könyveket! A velünk lakó nagymamám szívesen olvasott bármelyik unokájának, aki szombat-vasárnap kora reggel megjelent az ágyában. Sok sok igényes és inspiráló remekművet olvasott fel nekünk: Andersen meséit, a legtöbb Fekete István regényt, néhány Gárdonyit, Coopert, Vernét, Kiplinget, Jack Londont… Élő könyveket, amelyek nagyszerű elmékkel hoztak kapcsolatba, akik újabb kérdésekre ösztönöztek, fokozták az étvágyunkat a szellemi kalandozásra, az önálló tanulásra.

Rengeteget teszünk a gyerekeink önálló lényének a kibontakozásáért, ha minden nap átélhető és inspiráló könyvekből olvasunk nekik, amelyek szereplőihez személyesen is tudnak kapcsolódni. Ne azzal a céllal olvassunk, hogy olvasni tanuljanak! Egyszerűen élvezzük a közös élményt, és tegyük lehetővé, hogy új gondolatokkal találkozzanak, és közben a képzeletük is és a szókincsük is gazdagodjon. Az igényes olvasmányok, az irodalmi, zenei és képzőművművészeti remekművek nagyszerű elmékkel ismertetik össze a gyerekeket, és a szellemi étvágyukat is fokozzák.

Lássuk el kreatív alapanyagokkal!

Ahhoz, hogy előhozzuk a gyerekeinkből, ami odabent van, némi anyagbeszerzésre is szükség lehet – el kell látnunk őket kreativitásra csábító, jó minőségű eszközökkel és anyagokkal.

Tartsunk otthon kevesebb kész játékot, és több papírt, zsírkrétát, színes ceruzát, ollót, ragasztót, festéket, fonalat, színes rongyot, kavicsot, faanyagot, szerszámot, építőkockát és Legót. Ne dobjuk ki azonnal a háztartási gépek nagy kartondobozait sem… gyűjtsünk bármit, amiből a gyerekek örömmel alkothatnak!

A kamaszunknak szép üres füzetet és könnyen író tollat is ajándékozhatunk, hogy naplót írhasson, megírja a történeteit, összerendezze a gondolatait és ki tudja magát fejezni életének abban a szakaszában, amikor az önkifejezés nehezen megy.

Adjunk alkalmat az ajándékozásra is! Amikor a gyerekek maguk készíthetik az ajándékaikat, sokkal fontosabbá válik számukra az ajándékozás, mint az, hogy ők mit fognak kapni. Minden ünnep remek alkalom a kreatív hajtóerők kiáramlására. Ha ellátjuk őket elég alapanyaggal és arra is figyelünk, hogy idejük is maradjon a kreativitásra, csodálkozni fogunk, mennyi alkotókedv és önállóság nyilvánul meg az ajándékaikban. Ajándékkészítési lázban fognak égni!

A karácsonyi készülődés (egy kis szülői segítséggel) nagyszerű alkalom az eredeti ötletek és a szárnyaló képzelet megnyilatkozására. Csak legyen mivel és legyen mikor rajzolni, vágni, ragasztani, fúrni-faragni, verset írni és zenét szerezni!

Aki vállalkozószellemű: elindul és meg akarja csinálni

A merész, vállalkozószellemű, szárnyaló lendület is az önállósulás jele. Amikor valakinek a szeretettankja feltöltődik,az amygdala (a limbikus rendszer félelem-szeretet kapcsolója) a kötődés munkájával járó küzdelemből átvált nyugalomba. Mintha csak azt mondaná: “Most már nincs semmi gondom. Megyek, csinálok valamit! Fölfedezem a világot!” Ez a vállalkozószellem nyilvánult meg abban a hároméves kisfiúban is, aki egész délelőtt az apukáját várta. Amikor a papa hazaért, fölvette és jól megszeretgette. Amint jóllakott a kötődő éhsége, már csúszott is le az apukája öléből és szaladt játszani. Három évesen persze még nem tudja az ember, hogy mit akar felfedezni. Lehet, hogy minden követ felfordít a kertben, mert bogarat akar látni. Vagy belső forrásból merítve játszik és alkot valamit.

Miben nyilvánul meg az önállósulás merész, vállalkozószellemű energiája?

  • el akarja hagyni a biztos bázist – elindul világot látni
  • vonzza az új és ismeretlen
  • eredeti: ő akarja kitalálni
  • ő akarja megcsinálni

El akarja hagyni a biztos bázist – elindul világot látni

Ez is szándék és nem teljesítmény kérdése. Amikor a kisebbik lányom 3 éves volt, pár hónapig a szüleimnél laktunk két költözés között. Vendégek voltak nálunk, és amíg velük foglalkoztam, Panni együtt kertészkedett a nagypapájával. Jól feltöltődhetett a szeretettankja, mert miután a vendégeket kikísértük, kijelentette, hogy most ő is elmegy és meglátogatja a barátait. Már sötétedett, de ő komolyan el akart indulni. A nővére megjegyezte, hogy nincsenek is barátai, és még én is lehangolóan reagáltam:
– Nem lehet, este van, nemsokára le kell feküdni.
A pszichológus apukámnak viszont támadt egy ötlete, és a fülembe súgta:
– Nem várjuk meg inkább, hogy mi történik, ha hagyjuk elindulni? Nézzük meg, meddig fog elmenni!
Rám is átragadt a kísérletezőkedve, így hát szabad utat adtam a kis kalandornak:
– Jól van, Pannika. Meggondoltam magam. Elmehetsz és meglátogathatod a barátaidat.
Ő pedig útnak indult. Egyedül lelépett mind a 3 lépcsőfokon, és határozottan közeledett a kertkapu felé, de az út felénél véget ért a láthatatlan köldökzsinórja. Nem jutott messzire, de megpróbálta. A vállalkozószellem csak addig tudta vinni, amíg a kötődése engedte, de a szárnyai megmozdultak. Még a megtorpanást is méltósággal viselte:
– Mami, te is jöhetsz, ha akarsz!

Ezt a vállalkozókedvet nem lehet egy gyerekbe kívülről belevinni. Az érés csodája, hogy egyszer csak felbuzog, és a gyermek megpróbál eltávolodni a biztos bázistól. Elfogja a függetlenség vágya, és megsuhogtatja a szárnyait.

Vonzza az új és ismeretlen

Egy kisgyerekről könnyen megállapítható, hogy mi érdekli: az, amit éppen néz. Nos, mit néz? Az ismerős dolgokat szereti nézni? Megragad annál, amit már ismer? A figyelmét is mindig csak az köti le, amihez már kötődik? Vagy az ismeretlen is vonzza? Ezt nevezzük kíváncsiságnak. Jó jel, ha időnként (eleinte rövid, de idővel egyre hosszabb időre) fellángol egy gyerek érdeklődése, és ezt a lelkes, vállalkozószellemű figyelmet már olyan dolgok is lekötik, amihez még nem kötődik; ami még idegen, ami még nem az ő világa. Ilyen kalandvágyó a figyelem, amikor vállalkozó szellemű.

Ő akarja kitalálni!

Ha az ötévesünket eltölti ez a vállalkozószellemű, szárnyaló lendület, könnyen konfliktusba is keveredünk vele. Csak annyi kell hozzá, hogy reggel gyanútlanul olyasmit találj mondani, hogy:
– Jaj, de szépen kisütött a nap! Gyönyörű kék az ég!
Egy önállósuló ötévesnek ez nem fog tetszeni, különösen, amikor lendületben van.
– Nem is kék! – fogja mondani. Miféle dolog ez? Csak nem egy kezdődő viselkedészavar?
– Nyilvánvaló, hogy az ég kék! – mondod te, egy kis ingerültséggel a hangodban, dehát végül is tényekről van szó, az igazságot minden körülmények között meg kell védeni.
– Egyáltalán nem! – jelenti ki az ötéves.
– Dehogynem, nézd csak meg!
– Egyáltalán nem kék!.

Mi ütött belé? Az önállósuló ötévesednek az a baja, hogy nem ő vette észre először, hogy milyen különösen szép kék ma az ég, így hát meg kell cáfolnia. Minden, amit mondasz, csak akkor lehet igaz, ha az ő ötlete volt. Ezt egy kicsit kellemetlen elviselni, különösen, ha olyan helyen dolgozol, ahol egy sereg önállósuló gyerek van rád bízva, de ez is egy természetes fejlődési szakasz. Ilyenkor a gyerekek úgy érzik, hogy a dolgok értelme, és a tettek indítéka mind-mind csak akkor elfogadható, ha ők vették észre, ők találták ki és ők jöttek rá először. Nehéz dolguk van, mert a felnőttek lépten nyomon letörik a lelkesedésüket, és megmosolyogják az ő eredeti, egyszeri és különleges heuréka-élményüket.

Ő akarja megcsinálni!

A szándék a lényeg, nem a teljesítmény. Egy ismerősünk kisfia csodás pár cowboy-csizmát kapott az amerikai rokonoktól. Olyan igazit, amit segítség nélkül ugyanúgy képtelenség egyedül felhúzni, mint egy pár korcsolyát. De a kisfiú egyedül akarta felhúzni. Az apukája segíteni akart neki, de ő: “Nem! Egyedül akarom!” Csodálatos! A felnőtt persze világosan látja, hogy nem fog menni. ”Kisfiam, ezt nem tudod egyedül megcsinálni. Ez Apa dolga. Apa kell, hogy segítsen.” ”De tudom egyedül!” Az apuka engedte, hogy próbálkozzon, a kisfiú pedig fél órán keresztül próbálta egyedül felhúzni a csizmát. Már csurogtak a könnyei, de még mindig próbálkozott. Sikerült neki? Persze hogy nem!

Személyiségfejlődési szempontból az a legfontosabb kérdés, hogy meg akarja-e csinálni önállóan a dolgokat, és nem az, hogy meg tudja-e csinálni. Ez akkor is így van, ha egy gyereknek hiányoznak a kezei és nagyon kevés dolgot tud egyedül megcsinálni. Az a fontos, hogy akar-e önállóvá és függetlenné válni? Nem a teljesítmény a legfőbb kérdés, hanem a szándék. Van-e benne akarás, van-e vállalkozószellem? Ez az, aminek meg kell lennie.

Nagyon igyekszünk a gyerekeket önállóságra nevelni, de ennek is belülről kell fakadnia. Az önállóság a belül megszülető szándékkal, a saját elhatározással kezdődik. Az önállósulás útján haladó gyerek akkor is akar valamit csinálni, amikor még nem képes értékelhető teljesítményre. A vállalkozószellem is a természet műve.

A való életben az önállósulás minden jele hullámzó: hol felerősödik, hol alábbhagy. Egyetlen gyerek sem szárnyal vacsoraidőben, amikor éhes és fáradt. De ez nemcsak a gyerekekkel van így: nagyon kevés felnőttön mutatkozik meg a felelősségérzet, az eleven érdeklődés és a vállalkozókedv vacsoraidőben. Éhesen és fáradtan senkin nem ütköznek ki a folyamatban lévő érésnek ezek a jelei, mert az érés luxus.

_________________
A kéz nélkül született, örökbefogadott és szeretett pici lány, Vasilina Facebook oldala

Az értelmes élet luxusa

Bevezetésképpen szeretnék felsorolni néhány jellemvonást, amelyeket szerintem mindannyian szívesen látnánk a gyerekeinkben (meg a párunkban, és persze saját magunkban is).

Az érett ember (az önálló, autonóm személyiség) néhány jellemvonása

  • szívesen játszik és alkot egyedül is
  • szívesen próbál ki új dolgokat
  • saját gondolatai vannak
  • érdeklődő és kíváncsi
  • belülről motivált a tanulásban
  • értékeli mások különbözőségét
  • tiszteletben tartja mások határait
  • értékeli az eredetiséget és a kreativitást
  • élénk a képzelet- és gondolatvilága
  • tele van tervekkel és ötletekkel
  • függetlenségre törekszik
  • nagyon ritkán unatkozik
  • felelősséget érez a tetteiért
  • belátja, hogy a saját döntésein is múlik, hogy mi történik vele
  • egyéni akar lenni, nem mások másolata…

Nem sok ilyen embert ismerek, de néhányat igen. Az a kérdés, hogy mitől lesz valaki ilyen? Honnan erednek ezek a tulajdonságok? Ha egyesekben megvannak, másokban pedig nem, akkor jó volna tudni, hogy minek köszönhetjük őket, hátha így többet tehetünk azért, hogy a gyerekeink ilyenek legyenek.

Örökölhet ilyesmit a gyerek? Nem, úgyhogy hiába hibáztatjuk a párunk felmenőit, ha nem ilyenek a gyerekeink; ha pedig ilyenek, az sem annak köszönhető, hogy jó vér csörgedez az ereikben. Ezek nem örökletes tulajdonságok. Hát akkor? Ki lehet őket alakítani neveléssel? Sokak elképzelése szerint a nevelés arról szól, hogy a gyerekek jellemét szorgalmas munkával a kívánt mintára alakítjuk. De mindig kiderül, hogy ez nem megy. Az önálló tanuláshoz szükséges kíváncsi érdeklődéssel kapcsolatos vizsgálatok például azt állapították meg, hogy amikor meg akarják erősíteni egy gyerekben, akkor eltűnik. És ez igaz az összes többi jellemvonásra is, amit felsoroltam; még a felelősségérzetre is. Ha módszeresen próbáljuk rögzíteni (pl. jutalmat adunk érte), akkor elillan. Finoman kell vele bánni.

jutalmazas-kekneveles

Nem bölcs dolog egy gyereket rendszeresen jutalmazni, mert ha a jutalomért próbálja újra megcsinálni azt, amiért jutalmaztuk, akkor már nem a saját ‘jóérzése’ ösztönzi (a felelősségérzet, vagy a tanulás, a játék, a segítés öröme), hanem a jutalom. De miért baj ez? Azért, mert ilyenkor megmarad ugyan a forma, de a tartalom elvész. A belülről motivált cselekvés kiüresedik a külső megerősítés hatására.

Kibontakozik magától, de nem mindenkinél

Nem örökletes, és neveléssel sem kialakítható jellemvonások ezek. Senki nem születik ilyennek, de minden csecsemőben megvan e mélységesen emberi vonások csírája, mert mind az emberi potenciál része. Minden egyes csecsemőben megvan a lehetőség, hogy élete során kíváncsi érdeklődéssel forduljon az ismeretlen világ felé és szomjasan szívja magába a tudást; hogy a saját fejével gondolkodjon, és hogy a választási lehetőségeit felismerve felelősségteljes döntéseket hozzon. Mégis tele van a világ olyan emberekkel, akikből hiányzik a kíváncsi érdeklődés, akiket nem tölt el különös örömmel, hogy maguktól jönnek rá dolgokra, akiknek nem fontos, hogy nagyszerű és eredeti alkotásokat hozzanak létre, és akikben nagyítóval is alig lehet némi felelősségérzetet felfedezni, mert mindig a körülmények áldozatának érzik magukat és másokat hibáztatnak a kudarcaikért. A legtöbb ember csak megnő, de soha nem nő fel egészen. Többé-kevésbé éretlenek maradunk, ezek a nagyszerű vonások pedig természetes úton, maguktól teremnek: egy érési folyamat, az ÖNÁLLÓSULÁS gyümölcsei.

0-gyumolcs-onall-kekneveles

Az önállósulás – a többi érési folyamathoz hasonlóan – spontán ugyan, de nem elkerülhetetlen: útközben bárhol elakadhat. Idővel abból a gyerekből lehet az itt látható gyümölcsöket is termő érett felnőtt, akinek a kötődő éhsége újra meg újra kielégül egy biztonságot nyújtó kapcsolatban. Első hallásra meglepőnek tűnhet, de tény, hogy a függetlenség a kielégítő függés gyümölcse. A belülről motivált, alkotó és felelősségteljes személyiség belülről bontakozik ki; viselkedésformáló nevelési módszerekkel, a jó teljesítmény jutalmazásával nem lehet kialakítani.

Az egyéniség megjelenésének érési folyamata

Hétköznapi értelemben azt a gyereket tekintjük önállónak, aki már sok mindent meg tud egyedül csinálni. Személyiségfejlődési szempontból az önállósulás az egyéniség (az autonóm személyiség) megjelenésének érési folyamata, amelynek során a teljes mértékben másoktól függő gyermek önállóan is életképes, belülről vezérelt és felelősséggel cselekvő felnőtté válik.

Az értelmes élet luxusa

Már írtam korábban is, hogy a szükségletek rangsorában a kötődés az első, az érés pedig luxus. Itt már nem a túléléshez szükséges hajtóerőkről van szó, amilyen a kötődés (a közelség elérésére és fenntartására irányuló hajtóerő). Az érés a puszta létnél magasabbra tör; nem a túlélésre, hanem az értelmes emberi élet luxusára törekszik, ami a biológiai léttől minőségileg különbözik.

ertelmes-elet-kekneveles

Emberi mivoltában kiteljesedve válik valaki másoktól különböző önmagává, egyéniséggé, érett személyiséggé. Ez az a luxus, az a többlet, aminek révén a puszta létnél többről szól az élet: értelmes emberi életet élhetünk. Az önállósulás a valakivé válás, a kibontakozás és a szárnyalás luxusa, az értelmes élet luxusa.

De parancsszóra senki nem lesz életképes és érdeklődő. Parancsszóra senkiből nem jön elő a vállalkozókedv. Nincs rá mód, hogy ezeket a belső hajtóerőket szervezett foglalkoztatással, fejlesztő programokkal, több információ, több inger, több stimuláció révén kívülről kialakítsuk. Beszélhetünk “fejlesztésről”, de a fejlődést mesterségesen nem tudjuk megcsinálni, mert az ember kibontakozása természetes, belülről kifelé (nem kívülről befelé) zajló folyamat. Az érés csodája. Nem a fejlesztéssel, hanem a fejlődés feltételeiről gondoskodva fogunk eredményt elérni.

Milyen jelek utalnak arra, hogy már érlelődik a gyümölcs, és jó úton halad a gyerekünk önállósulása? Erről szól a következő bejegyzés…