A kötődés taszító ereje

GYÖKEREK sorozat » 4. rész: A KÖTŐDÉS SÖTÉT OLDALA és a RIVÁLIS KÖTŐDÉSEK

Ha van kedvenc sportcsapatod, akkor a csapatod ellenfelének az ellendrukkere is leszel. Önkénytelenül is feltámadt benned az ellenszenv a csapatod riválisa ellen, mert a kötődés ereje téged is polarizál. Akik a vonzódásaink ellenpólusán tartózkodnak, akik a mieinkkel szemben állnak, azokat ösztönösen mi is ellenszenves idegennek érezzük. Aki nincs velünk, az az ellenségünk. Ezért hajlamosak a nacionalizmusra, az idegengyűlöletre és mindenféle ellenségeskedésre azok, akik felnőttként is kisgyermeki módon kötődnek: a hasonlóság vagy az összetartozás alapján. Amíg például valakinek az identitását a nemzeti hovatartozása jeleni, addig ellenszenvesnek érez mindenkit, aki más származású. Az éretlen szeretet, az ösztön-vezérelt szeretet túloldalán mindig ott van a gyűlölet is.

A kötődés bipoláris jellege (vonzó-taszító természete) a csoport-összetartást is erősíti. Másokkal szemben fognak össze egymással. Ha sikerül közös ellenséget találniuk, jobban összetartanak. Érdekes, hogy ma, a globalizálódás korában mennyire felerősödött a törzsi szellem, a csoportösszetartásra való ösztönös törekvés. A fiatalokra soha korábban nem volt ennyire jellemző a primitív kötődés: a hasonlóság alapján történő csoportképzés. A csoporthoz való lojalitás, a haverokkal való összetartás aztán elidegeníti őket azoktól a kötődéseiktől, akiknek a hatására fejlődni tudnának.

Az iskolai fizikaóráról biztosan ismerős az a kísérlet, amikor a mágnesre helyezett papírlapra vasreszeléket szórunk, és a vasreszelék szépen elrendeződik – a darabkák mind beállnak a mágnes két ellentétes pólusa által meghatározott irányba: polarizálódnak. A mágnes egyik végén fellépő vonzás a másik végén ugyanakkora taszítást hoz létre, és ez nem két külön erő, hanem ugyanannak az erőnek a két pólusa. Ez a mágnes bipoláris (kétpólusú) természete.

A kötődés ugyanúgy bipoláris (vonzó-taszító) hatóerő, mint a mágnesesség. Amikor közelebb akarunk kerülni valakihez, taszítani kezd, aki másfelé húz. Minél erősebb kötődést érez egy személy vagy csoport iránt a gyermek, annál erősebben áll ellen azoknak, akik “mások” a szemében.  Amikor egy gyermek kortárs-orientálttá válik, ezek a “mások” tragikus módon az érte felelős felnőttek lesznek: a szülők és a pedagógusok. Semmi esélyük arra, hogy a gyermek hallgasson rájuk, ha a szemében ők az aktívan keresett kötődések riválisai vagy ellenfelei.

A kötődés vonzó-taszító természete 5-6 hónapos korban mutatkozik meg először. Egész addig szinte bárki felveheti a kisbabát. Nem fogja feltétlenül mosollyal üdvözölni az idegent, de nem is fog különösebben tiltakozni ellene. A kis jövevény életének első néhány hónapja fontos minden kötődő faluközösségben. Körbeadják a babát, hogy megismerje mindazok szagát, hangját és az arcát, akik majd segédkeznek a fölnevelésében.

De aztán történik valami. Ül az öledben, egy idegen rámosolyog és beszélni kezd hozzá, erre mit tesz a féléves vagy annál idősebb baba? Elfordul az idegentől, és beléd fúrja az arcát. Mi történt vele?

Valamikor a hatodik hónapban egyszer csak azt mondja a kötődő agy, hogy “köszönjük elég, többet nem kérünk, a gyermek már elég kapcsolattal rendelkezik ahhoz, hogy szépen felnevelkedjen; mostantól a kapcsolatok minőségén dolgozunk, nem a mennyiségén.” Ettől kezdve a gyermek tiltakozik az idegenek ellen: ösztönösen ellenáll mindenkinek, akihez nem kötődik. A tartózkodó ellenállás a kisgyermek életkori sajátossága, és ez nem véletlen: a kötődés taszító ereje ugyanis a meglévő kötődések védelmét szolgálja.