Miért nem áll szóba idegenekkel a kisgyermek?

Nem félénkségből nem akarja megmondani meg, hogy hívják és hány éves. Nem udvariatlanságból nem köszön. Nem azért képtelen puszit adni az anyósod unokahúgának, mert nem tanítottad meg rendesen viselkedni.

GYÖKEREK sorozat » 4. rész: A KÖTŐDÉS SÖTÉT OLDALA és a RIVÁLIS KÖTŐDÉSEK

A tartózkodó ellenállás talán a leginkább félreértett gyermeki tulajdonság. Az emberek általában rossz néven veszik, ha bizalmatlan velük szemben egy kisgyerek. Egyesek megsértődnek, mások félénkségnek vagy puszta udvariatlanságnak tartják.

Még szakmai berkekben is előfordul, hogy “szociális szorongásos zavarnak” tekintik a kicsik visszahúzódó magatartását, pedig csak azokkal szemben tartózkodóak, akikhez nem kötődnek! Az idegenektől való ösztönös elfordulás a meglévő kötődések védelmét szolgálja. Ez a szemérmesség teljesen természetes, sőt szükséges és egészséges jelenség. Annak a jele, hogy a gyermek érzelmileg épségben van: pszichológiailag jól működik és a fejlődés útján halad előre. A kisgyermeknek muszáj elutasítania azokat, akikhez nem kötődik; ez nem bizonytalanság, nem félénkség, és főleg nem szorongásos zavar. Nem nyitott az új kapcsolatokra, mert már foglalt a szíve.

A tartózkodó ellenállás nehezen megközelíthetővé teszi  a gyermeket azok számára, akikhez nem kötődik.

A kisgyermek úgy érzi, hogy rá se szabad néznie azokra, akikhez nem kötődik, és semmiképpen nem állhat velük szóba. Lesüti a szemét, egyszavas válaszokat ad a kérdésekre; még egy futó mosolyt is nehéz előhívni belőle. A meglévő kötődéseit megkerülve szinte lehetetlen vele kapcsolatot teremteni, de ez így van rendjén, mert az ösztönös tartózkodás a meglévő kötődési hálózat védelmét szolgálja. Arra való, hogy a gyermeket ne tudja bárki befolyásolni; hogy az érte felelős felnőttek fel is tudják nevelni.

Ne erőltesd, hogy viselkedjen barátságosan az idegenekkel, inkább próbálj belátni a felszín alá és értsd meg a gyermekedet! Nem szándékosan nem válaszol, amikor megkérdezik tőle, hogy hogy hívják és hány éves. Nem udvariatlanságból nem köszön. Nem az a baj, hogy nem tanítottad meg rendesen viselkedni. A tartózkodó ellenállás belső parancsa olyan erős, hogy egy kisgyermek nem tud úrrá lenni rajta, de ez így van rendjén, mert ez a hasznos ösztönkésztetés a gyermek meglévő kötődéseit védi.

Két visszahúzódó szülő gyermeke valószínűleg az átlagnál is tartózkodóbb lesz. Azoknál a népeknél, ahol a genetikai összetétel évszázadok óta nem sokat változott, erősebb az idegenekkel szembeni tartózkodásra való hajlam. Legerősebb az elzárt közösségek leszármazottainak körében, de például a kelták és a skótok is erősen tartózkodó természetűek. Az amerikai és az ausztrál bennszülöttek is. Az ausztrál fehérek viszont a legkevésbé visszahúzódóak a világon, és ha belegondolunk a történelmükbe, akkor nem is csodálkozunk rajta. Az USA pedig, a “népek olvasztótégelye” a második legkevésbé tartózkodó népség. A hagyományos kultúrák szemérmessége viszont örökölt tulajdonság, és az övéikhez való kötődést szolgálja.

A tartózkodó ellenállás lebutítja és lebénítja a gyermeket, amíg vissza nem kerül az övéi közé.

Arra ösztönzi, hogy maradjon a szerettei körében, mert csak ott tud rendesen működni. Amikor az intelligencia mérése még gyerekcipőben járt, a kutatók észrevették, hogy amikor a gyermeket egy olyan felnőtt vizsgálja, akihez nem kötődik, akkor átlagosan 21 ponttal alacsonyabbra jön ki az IQ-ja ahhoz képest, mint amikor az anyukája ölében ülhet vizsgálat közben, vagy mint amikor olyan valaki végzi a vizsgálatot, akivel már összebarátkozott.

A gyerekek iskolai teljesítményét is visszafogja az, hogy olyanok tanítják és kérik számon őket, akikhez nem kötődnek! Mennyivel jobban teljesítenének, ha kötődnének a tanáraikhoz! De a gyerekek nem úgy vannak megtervezve, hogy a kötődő kapcsolat “anyaméhén” kívül is jól teljesítsenek! Ezért hangoztatom úton-útfélen, hogy a lelki épség és a fejlődés anyaméhe a gyermek biztonságos kötődése, ő pedig csak biztonságot nyújtó kapcsolatban tud biztonságosan kötődni, amely minden elutasítástól, félelemkeltéstől és megszégyenítéstől mentes.

Vannak olyan gyerekek, akik hetekig, vagy akár hónapokig alig szólalnak meg az óvodában, a felnőttek pedig ezt rendellenességnek tekintik.
– Szelektív mutizmus! – jelenti ki az óvónő – Tudjuk, hogy tud beszélni, de nem hajlandó!
– Igen? És ki az, akivel már látták beszélni?”
– Csak az anyukája.
– Ó, hát akkor csak azokkal szemben zárkózott, akikhez nem kötődik, de megnyílik azok felé akikhez kötődik. Ez nem rendellenesség… illetve dehogynem. De a társadalom rendellenessége, nem a gyerekeké.

A gyermek direkt úgy van megalkotva, hogy csak az tudja tanítani, akihez kötődik. Ha sikerül elérni, hogy kötődjön a többi felnőtthöz is, akire rábízzuk a nevelését, akkor az óvodában is meg fog szólalni, és az iskolában is a képességei szerint fog teljesíteni.

Élete újabb szereplőivel a meglévő kötődésein keresztül kellene megismerkednie

Ha a gyermek Anyához kötődik, akkor a többi felnőttet, aki még részt fog venni a nevelésében, Anya kell, hogy bemutassa neki. Ha te vagy az új gyerekvigyázója vagy az új pedagógusa, és el akarod érni, hogy kötődjön hozzád, hagyd békén a gyereket, és először az anyukájával legyél barátságos! Beszéld meg az anyujájával, hogy a gyermek jelenlétében öt percet beszélgessetek egymás szemébe nézve, mosolyogva, bólogatva, mint a jó barátok. A gyerek figyelni fog. “Anya kedvel téged… akkor én is kedvelhetlek.” A zárkózott gyereket úgy tudod megnyitni, hogy az anyukájával haverkodsz a szeme láttára, nem pedig vele. Ha anya visszamosolyog rád, akkor a gyerek is. Pár perc és ő is a tiéd lesz.

A szívébe írt törvény nem engedi, hogy átlépje a falu határát. A gyerekek csak az övéik körében, a saját kötődési hálózatán belül nyitottak és felszabadultak, és csak ezen a körön belül fogadnak el irányítást és tanítást. A “kötődő falu” olyan biztonságot nyújtó kapcsolati háló, amelyben a gyerekek akkor is otthon érzik magukat, amikor nincsenek velük a szüleik.

A kötődő falu a gyermeknek azt jelenti, hogy nyugodtan bízhat mindenkiben, aki gondot viselt róla. A kötődései nem ellenségeskednek egymással, így hát nem is kell közülük választania. Mindenki egy csapatban játszik. A kötődő mágnes ellentétes pólusán csak az idegenek vannak, akikkel szemben pedig rendjén való tartózkodó ellenállás.

Manapság is élhetnének kötődő faluban a gyerekeink, ha rajtunk keresztül kötődhetnének a többi felnőtthöz is, akikkel a napjukat töltik. Ismerkedj meg előre előre az óvónőkkel, akikhez a kisfiad járni fog, hogy személyes ismerősödként mutathasd be neki őket! Ha pedig pedagógus vagy, próbálj előre egyenként megismerkedni a családokkal, hogy minden egyes gyermek a bizalmába fogadjon, még mielőtt szülő nélkül kell veled maradnia!

Mennyivel sikeresebb lenne az óvodai beszoktatás és az iskolakezdés, ha az új pedagógus nem az idegen világ része lenne a gyermek szemében, hanem Anya és Apa kedves ismerőse! Ha a gyermek kötődik a pedagógusaihoz, akkor képes lesz tőlük tanulni is. A saját kapcsolati hálóján belül egy visszhúzódó gyermek is kinyílik. Ha a kisgyermek a pedagógushoz is biztonságosan kötődhet, akkor az óvodában és az iskolában is lesz neki “anyja helyett anyja”. Elmúlik a tartózkodó ellenállás, megered a nyelve, lehet vele játszani és lehet tanítani is, mert hallgat is azokra, akikhez kötődik. Ehhez csak az kellene, hogy a szülők ne felejtsék el a gyerekkel együtt átadni a pedagógusnak a kötődés stafétabotját is, ő pedig átvegye.

Engednünk kellene, hogy a gyermek természetes úton nője ki a tartózkodását, amikor a családi kötődések bábjából előbújik

Az oldódás és a külvilág felé való nyitás természetes úton magától is megtörténik, amikor eljön az ideje. Az önállósulás fejlődési folyamatának gyümölcse az is, hogy a gyermek egyre önazonosabb és öntudatosabb lesz, mások felé pedig akkor nyit, amikor már önmaga elveszítése nélkül is képes lesz kapcsolódni (erre mindjárt visszatérek a szocializáció kapcsán). Nem kellene sürgetnünk a gyerekek közösségbe járatását, hacsak nem kényszerülünk rá. A gyerekek zavartalan fejlődése szempontjából jobb, ha hagyjuk, hogy maguk bújjanak elő a családi kötődések bábjából, amikor felkészültek rá. Addig pedig a fejlődés elősegítése a feladatunk.

Egyszerű dologról van szó; csak tiszteletben kellene tartanunk a kötődés negatív pólusát: a szívükbe írt törvény szerint akihez a gyerekek nem kötődnek, annak ellenállnak. Mint a juhok Jézus példázatában:

“Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját.
Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.”
– János 10:4-5

Manapság nagyon korán vagyunk kénytelenek a gyerekeket más felnőttekre bízni, de a szívükbe írt törvény nem változott. A fejlődés anyaméhe még mindig a biztonságos kötődő kapcsolat. Ebben a helyzetben az a legjobb kompromisszum, ha megoldjuk, hogy a gyermekeink számára ne legyenek idegenek a nevelésükkel megbízott felnőttek!