A fegyelmezés arra a gyerekre hat, akiben a jószándék már megvan

Az emberek akkor fogadják szívesen az útbaigazítást, amikor el akarnak jutni valahová. A saját céljaik megvalósításához kérnek segítséget. Csak a gyerekeket próbáljuk olyan irányba kormányozni, amit nem tettünk a sajátjukká; amit csak mi akarunk, nem ők.

Bővebben

Bízzunk rá felelősséget!

Az önállósuló gyereknek és serdülőnek egyre több autonómiára, egyre nagyobb birodalomra van szüksége, ahol ő uralkodik, ő gondoskodik és övé a felelősség is: a tette vagy a mulasztása természetes következményét is ő viseli.

Bővebben

Adjunk neki lehetőséget!

Ébressz a gyermekben vágyat és hagyd dolgozni a belső motivációt! Teremts körülötte kitöltetlen űrt, ahol a kreatív játék helyét nem foglalja el sem az irányított foglalkoztatás, sem a passzív szórakozás! Hagyd addig unatkozni, amíg eszébe nem jut valami érdekes!

Bővebben

Hozzuk elő, ami megvan benne!

“A gyermek feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani.”
– Galileo Galilei

Most arról lesz szó, hogy mit tegyünk azoknak a gyerekeknek az önállósulásáért, akikben működik némi belső hajtóerő; akiknél a születő egyéniség mutatja az életjeleket? Mit tegyünk, hogy ez a születés a lehető legkevesebb komplikációval történjen? Az a koncepció lényege, hogy nem kívülről neveljük bele a gyerekekbe azt, aminek meg kell lennie, hanem belőlük hozzuk elő. Persze egy kútból is csak akkor lehet előhozni a vizet, ha van benne. Egy gyerekből is csak akkor lehet előhozni a belső hajtóerőt, ha megvan benne.

Hogy lehet az önállósághoz szükséges belső hajtóerőt felszínre hozni?

Töltsük fel meghitt együttléttel!

Az önálló cselekvéshez szükséges energiával a meghitt együttlét tölti fel a gyerekeket. Mindig meg kellene töltenünk a gyermek szeretettankját, amikor szüksége lesz a belső tartalékaira, pl. mielőtt azt szeretnénk, hogy játsszon mellettünk, amíg dolgozunk, mielőtt óvodába vagy iskolába indítjuk, és mielőtt lefektetjük aludni. Egy kisgyerektől még az önálló elalvás is sok lelkierőt igényel. Minden elszakadás és minden önálló tevékenység előtt töltsük fel a szeretettankját bőségesen!

Sajnos gyakori, hogy már reggel mérgelődünk és sürgetjük egymást. Már a nap elején lemerítjük egymás érzelmi tartalékait ahelyett, hogy feltöltenénk. Deficittel indul a nap. Egyre nagyobb ritkaság, hogy egy család együtt nyugodtan meg tud reggelizni. Egyre kevesebb családban tudnak a gyerekek testileg-lelkileg jóllakni a szülők asztalánál, mielőtt elkezdődik a napjuk. Nincs idő meleg együttlétre. Nincs idő töltekezésre.

Ha egy gyerek lemerült elemekkel érkezik az óvodába, hogy fog tudni a stresszel megbirkózni és kreatívan játszani? Ha érzelmileg éhesen érkezik az iskolába, hogy lesz kedve és energiája tanulni? Nem lesz kíváncsi. Nem meri föltenni a kezét. Nem fogják érdekelni az új dolgok, amikről hall. Miért olyan közömbösek a gyerekek? Miért nem érdekli őket semmi? Miért nem lelkesednek? Miért nem kíváncsiak? Mert már reggel üres szeretettankkal érkeznek.

Sokkal jobban fejlődnének, és jobban megállnák a helyüket az óvodában meg az iskolában, ha az energiatartalékok feltöltésére is gondolnánk, amikor kialakítjuk a napirendjüket. Képzeljük csak el, mi lenne, ha minden család reggel 8 és 9 között nyugodtan együtt megreggelizhetne, és csak fél 10-kor kezdődne az iskola? Kevesebb idő jutna tanítási órákra, de mennyivel aktívabban részt tudnának venni a gyerekek! Micsoda kérdéseik lennének! Csak úgy áradna belőlük a gyermeki kíváncsiság! Mennyivel boldogabban és hasznosabban telne az a rövidebb idő!

A belső motivációt legjobban a kötődő éhség kielégülése (a beteljesülés érzése) szabadítja fel. Akkor tesszük a legtöbbet a gyerekeink önálló tanulásáért, ha egy kis meghitt együttléttel a kötődő éhségüket is kielégítjük, mielőtt útnak indítjuk őket. A közelség keresése ekkor átvált szárnyalásba, a belső hajtóerő kiáramlik, és a gyermek készen áll az aznapi kihívásokra. Van ereje élni az életét. Először tehát töltsük fel meghitt együttléttel, azután indítsuk el:

Ihlessük meg érdeklődéssel és remekművekkel!

“Nem az a mester, aki megtanít valamire, hanem aki
megihleti a tanítványt, hogy legjobb tudását latba vetve
fölfedezze, amit már eddig is tudott.”
– Paulo Coelho

Egy gyerekeket könnyű megihletni, mert tele van kreativitással, és kikívánkozik belőle a sok-sok tartalom.

Érezze rajtad, hogy komolyan érdekelnek a gondolatai és a művei!

Tekints méltónak a komoly érdeklődésedre mindent, ami a gyerekedből fakad: az eredeti gondolatait, a saját ötleteit, a kérdéseit, a vágyait, a céljait és a műveit. Ha kapsz tőle egy rajzot, vagy egy termésekből összeragasztott valamit, ne azt nézd, hogy szépen sikerült-e! Az a fontos, hogy ő maga csinálta. Ne azt nézd, hogy mi rajta a javítanivaló. Azért értékes, mert belülről jött.

Ha a gyereked csillogó szemmel újságolja, hogy “Mami! Mami! Ezt én csináltam! Én egyedül!”, örülhetsz, mert szépen halad az önállósulás útján. Ha azt kérdezgeti, hogy tetszik-e, tudd, hogy ez még a kötődés kérdése. Az egyéniséggé válás útján fontosabb lesz neki, hogy “egyedül én csináltam.” Amikor azt tapasztalja, hogy amit kitalál, az tényleg érdekli a számára fontos felnőtteket, előmerészkedik belőle, ami odabent van (mint a csigabiga szarvai). De az érzékeny csigaszarvak könnyen vissza is húzódnak, ha a belülről fakadó kreatív megnyilvánulásokat minősítjük (jutalmazzuk vagy megmosolyogjuk, megbíráljuk, javítgatjuk, vagy humoros megjegyzéseket teszünk rá).

Apukám mellett már gyerekként is érezhettem, hogy érdekli, ami bennem van. Amikor visszaadtam neki egy befejezett könyvet, vagy elmeséltem neki egy élményemet, gyakran megkérdezte, hogy “Mit gondolsz? Mi a véleményed?” Ettől szárnyakat kaptam. Már 4-5 évesen szerettem elméleteket kitalálni. Apukám volt az első, aki helyet adott a gondolataimnak: “Mi jut erről eszedbe? Szerinted hogy van ez?” Nem töltött velem rengeteg időt, de sokat tett azért, hogy gondolkodó embernek ismerjem meg magam. Még ma is emlékszem néhány ötéveskori teóriámra. Azért születhettek, mert valakit érdekelt, hogy mit gondolok. Azzal, hogy teret adott az elképzeléseimnek, szinte előhívta belőlem a kreatív gondolkodást. Egy ötéves gyerek elképzeléseinek persze nem sok köze van a valósághoz, és ezt nyilván ő is tudta. De én azt hittem, hogy nagyszerű gondolataim vannak, mert az apukám, amikor időt szakított rám, meghallgatta őket. Tudta, hogy az önálló gondolkodást is el kell kezdeni valahol. Megihletett a figyelmével. Amikor pedig nem volt, aki meghallgasson, megpróbáltam lerajzolni az elképzeléseimet. Rengeteg eredeti gondolat tud egy gyerekből előjönni, ha kíváncsi rá a felnőtt, aki fontos neki.

Ismertesd össze nagyszerű elmék remekműveivel!

“A zenepedagógia út a remekművekhez.”
– Kodály Zoltán

Vigyük gyerekeket igazi múzeumba, igazi hangversenyre is! Olvassunk nekik igazi könyveket! A velünk lakó nagymamám szívesen olvasott bármelyik unokájának, aki szombat-vasárnap kora reggel megjelent az ágyában. Sok sok igényes és inspiráló remekművet olvasott fel nekünk: Andersen meséit, a legtöbb Fekete István regényt, néhány Gárdonyit, Coopert, Vernét, Kiplinget, Jack Londont… Élő könyveket, amelyek nagyszerű elmékkel hoztak kapcsolatba, akik újabb kérdésekre ösztönöztek, fokozták az étvágyunkat a szellemi kalandozásra, az önálló tanulásra.

Rengeteget teszünk a gyerekeink önálló lényének a kibontakozásáért, ha minden nap átélhető és inspiráló könyvekből olvasunk nekik, amelyek szereplőihez személyesen is tudnak kapcsolódni. Ne azzal a céllal olvassunk, hogy olvasni tanuljanak! Egyszerűen élvezzük a közös élményt, és tegyük lehetővé, hogy új gondolatokkal találkozzanak, és közben a képzeletük is és a szókincsük is gazdagodjon. Az igényes olvasmányok, az irodalmi, zenei és képzőművművészeti remekművek nagyszerű elmékkel ismertetik össze a gyerekeket, és a szellemi étvágyukat is fokozzák.

Lássuk el kreatív alapanyagokkal!

Ahhoz, hogy előhozzuk a gyerekeinkből, ami odabent van, némi anyagbeszerzésre is szükség lehet – el kell látnunk őket kreativitásra csábító, jó minőségű eszközökkel és anyagokkal.

Tartsunk otthon kevesebb kész játékot, és több papírt, zsírkrétát, színes ceruzát, ollót, ragasztót, festéket, fonalat, színes rongyot, kavicsot, faanyagot, szerszámot, építőkockát és Legót. Ne dobjuk ki azonnal a háztartási gépek nagy kartondobozait sem… gyűjtsünk bármit, amiből a gyerekek örömmel alkothatnak!

A kamaszunknak szép üres füzetet és könnyen író tollat is ajándékozhatunk, hogy naplót írhasson, megírja a történeteit, összerendezze a gondolatait és ki tudja magát fejezni életének abban a szakaszában, amikor az önkifejezés nehezen megy.

Adjunk alkalmat az ajándékozásra is! Amikor a gyerekek maguk készíthetik az ajándékaikat, sokkal fontosabbá válik számukra az ajándékozás, mint az, hogy ők mit fognak kapni. Minden ünnep remek alkalom a kreatív hajtóerők kiáramlására. Ha ellátjuk őket elég alapanyaggal és arra is figyelünk, hogy idejük is maradjon a kreativitásra, csodálkozni fogunk, mennyi alkotókedv és önállóság nyilvánul meg az ajándékaikban. Ajándékkészítési lázban fognak égni!

A karácsonyi készülődés (egy kis szülői segítséggel) nagyszerű alkalom az eredeti ötletek és a szárnyaló képzelet megnyilatkozására. Csak legyen mivel és legyen mikor rajzolni, vágni, ragasztani, fúrni-faragni, verset írni és zenét szerezni!

Aki vállalkozószellemű: elindul és meg akarja csinálni

A merész, vállalkozószellemű, szárnyaló lendület is az önállósulás jele. Amikor valakinek a szeretettankja feltöltődik,az amygdala (a limbikus rendszer félelem-szeretet kapcsolója) a kötődés munkájával járó küzdelemből átvált nyugalomba. Mintha csak azt mondaná: “Most már nincs semmi gondom. Megyek, csinálok valamit! Fölfedezem a világot!” Ez a vállalkozószellem nyilvánult meg abban a hároméves kisfiúban is, aki egész délelőtt az apukáját várta. Amikor a papa hazaért, fölvette és jól megszeretgette. Amint jóllakott a kötődő éhsége, már csúszott is le az apukája öléből és szaladt játszani. Három évesen persze még nem tudja az ember, hogy mit akar felfedezni. Lehet, hogy minden követ felfordít a kertben, mert bogarat akar látni. Vagy belső forrásból merítve játszik és alkot valamit.

Miben nyilvánul meg az önállósulás merész, vállalkozószellemű energiája?

  • el akarja hagyni a biztos bázist – elindul világot látni
  • vonzza az új és ismeretlen
  • eredeti: ő akarja kitalálni
  • ő akarja megcsinálni

El akarja hagyni a biztos bázist – elindul világot látni

Ez is szándék és nem teljesítmény kérdése. Amikor a kisebbik lányom 3 éves volt, pár hónapig a szüleimnél laktunk két költözés között. Vendégek voltak nálunk, és amíg velük foglalkoztam, Panni együtt kertészkedett a nagypapájával. Jól feltöltődhetett a szeretettankja, mert miután a vendégeket kikísértük, kijelentette, hogy most ő is elmegy és meglátogatja a barátait. Már sötétedett, de ő komolyan el akart indulni. A nővére megjegyezte, hogy nincsenek is barátai, és még én is lehangolóan reagáltam:
– Nem lehet, este van, nemsokára le kell feküdni.
A pszichológus apukámnak viszont támadt egy ötlete, és a fülembe súgta:
– Nem várjuk meg inkább, hogy mi történik, ha hagyjuk elindulni? Nézzük meg, meddig fog elmenni!
Rám is átragadt a kísérletezőkedve, így hát szabad utat adtam a kis kalandornak:
– Jól van, Pannika. Meggondoltam magam. Elmehetsz és meglátogathatod a barátaidat.
Ő pedig útnak indult. Egyedül lelépett mind a 3 lépcsőfokon, és határozottan közeledett a kertkapu felé, de az út felénél véget ért a láthatatlan köldökzsinórja. Nem jutott messzire, de megpróbálta. A vállalkozószellem csak addig tudta vinni, amíg a kötődése engedte, de a szárnyai megmozdultak. Még a megtorpanást is méltósággal viselte:
– Mami, te is jöhetsz, ha akarsz!

Ezt a vállalkozókedvet nem lehet egy gyerekbe kívülről belevinni. Az érés csodája, hogy egyszer csak felbuzog, és a gyermek megpróbál eltávolodni a biztos bázistól. Elfogja a függetlenség vágya, és megsuhogtatja a szárnyait.

Vonzza az új és ismeretlen

Egy kisgyerekről könnyen megállapítható, hogy mi érdekli: az, amit éppen néz. Nos, mit néz? Az ismerős dolgokat szereti nézni? Megragad annál, amit már ismer? A figyelmét is mindig csak az köti le, amihez már kötődik? Vagy az ismeretlen is vonzza? Ezt nevezzük kíváncsiságnak. Jó jel, ha időnként (eleinte rövid, de idővel egyre hosszabb időre) fellángol egy gyerek érdeklődése, és ezt a lelkes, vállalkozószellemű figyelmet már olyan dolgok is lekötik, amihez még nem kötődik; ami még idegen, ami még nem az ő világa. Ilyen kalandvágyó a figyelem, amikor vállalkozó szellemű.

Ő akarja kitalálni!

Ha az ötévesünket eltölti ez a vállalkozószellemű, szárnyaló lendület, könnyen konfliktusba is keveredünk vele. Csak annyi kell hozzá, hogy reggel gyanútlanul olyasmit találj mondani, hogy:
– Jaj, de szépen kisütött a nap! Gyönyörű kék az ég!
Egy önállósuló ötévesnek ez nem fog tetszeni, különösen, amikor lendületben van.
– Nem is kék! – fogja mondani. Miféle dolog ez? Csak nem egy kezdődő viselkedészavar?
– Nyilvánvaló, hogy az ég kék! – mondod te, egy kis ingerültséggel a hangodban, dehát végül is tényekről van szó, az igazságot minden körülmények között meg kell védeni.
– Egyáltalán nem! – jelenti ki az ötéves.
– Dehogynem, nézd csak meg!
– Egyáltalán nem kék!.

Mi ütött belé? Az önállósuló ötévesednek az a baja, hogy nem ő vette észre először, hogy milyen különösen szép kék ma az ég, így hát meg kell cáfolnia. Minden, amit mondasz, csak akkor lehet igaz, ha az ő ötlete volt. Ezt egy kicsit kellemetlen elviselni, különösen, ha olyan helyen dolgozol, ahol egy sereg önállósuló gyerek van rád bízva, de ez is egy természetes fejlődési szakasz. Ilyenkor a gyerekek úgy érzik, hogy a dolgok értelme, és a tettek indítéka mind-mind csak akkor elfogadható, ha ők vették észre, ők találták ki és ők jöttek rá először. Nehéz dolguk van, mert a felnőttek lépten nyomon letörik a lelkesedésüket, és megmosolyogják az ő eredeti, egyszeri és különleges heuréka-élményüket.

Ő akarja megcsinálni!

A szándék a lényeg, nem a teljesítmény. Egy ismerősünk kisfia csodás pár cowboy-csizmát kapott az amerikai rokonoktól. Olyan igazit, amit segítség nélkül ugyanúgy képtelenség egyedül felhúzni, mint egy pár korcsolyát. De a kisfiú egyedül akarta felhúzni. Az apukája segíteni akart neki, de ő: “Nem! Egyedül akarom!” Csodálatos! A felnőtt persze világosan látja, hogy nem fog menni. ”Kisfiam, ezt nem tudod egyedül megcsinálni. Ez Apa dolga. Apa kell, hogy segítsen.” ”De tudom egyedül!” Az apuka engedte, hogy próbálkozzon, a kisfiú pedig fél órán keresztül próbálta egyedül felhúzni a csizmát. Már csurogtak a könnyei, de még mindig próbálkozott. Sikerült neki? Persze hogy nem!

Személyiségfejlődési szempontból az a legfontosabb kérdés, hogy meg akarja-e csinálni önállóan a dolgokat, és nem az, hogy meg tudja-e csinálni. Ez akkor is így van, ha egy gyereknek hiányoznak a kezei és nagyon kevés dolgot tud egyedül megcsinálni. Az a fontos, hogy akar-e önállóvá és függetlenné válni? Nem a teljesítmény a legfőbb kérdés, hanem a szándék. Van-e benne akarás, van-e vállalkozószellem? Ez az, aminek meg kell lennie.

Nagyon igyekszünk a gyerekeket önállóságra nevelni, de ennek is belülről kell fakadnia. Az önállóság a belül megszülető szándékkal, a saját elhatározással kezdődik. Az önállósulás útján haladó gyerek akkor is akar valamit csinálni, amikor még nem képes értékelhető teljesítményre. A vállalkozószellem is a természet műve.

A való életben az önállósulás minden jele hullámzó: hol felerősödik, hol alábbhagy. Egyetlen gyerek sem szárnyal vacsoraidőben, amikor éhes és fáradt. De ez nemcsak a gyerekekkel van így: nagyon kevés felnőttön mutatkozik meg a felelősségérzet, az eleven érdeklődés és a vállalkozókedv vacsoraidőben. Éhesen és fáradtan senkin nem ütköznek ki a folyamatban lévő érésnek ezek a jelei, mert az érés luxus.

_________________
A kéz nélkül született, örökbefogadott és szeretett pici lány, Vasilina Facebook oldala

Aki életképes: kötődései nélkül is önmaga marad

Már a hároméveseknél is gyakran látjuk ezt a csodálatos büszkeséget! Nagyszerű érzés különálló lényként is életképesnek lenni! Amikor egy gyerek belül lehet elégedett magával azért, amit csinált, egész lénye ujjong: kezdek megérkezni!

Bővebben

Az értelmes élet luxusa

Az önállósulás az egyéniség megjelenésének érési folyamata, amelynek során a teljes mértékben másoktól függő gyermek önállóan is életképes, belülről vezérelt és felelősséggel cselekvő felnőtté válik.

Bővebben

A természet szerepe

Ha nem a fejlesztés és az ösztökélés, akkor mi hajtja előre a gyerekeket a fejlődés útján? A természet munkáját azért érdemes megismerni, hogy ne olyasmire pazaroljuk az erőnket és az időnket, amit azét nem tudunk megcsinálni, mert nem is a mi dolgunk.

Bővebben

Elégítsd ki a gyermek kötődő éhségét!

GYÖKEREK sorozat » 5. rész: SZEPARÁCIÓ és HÍDÉPÍTÉS

Amikor a kötődő éhsége kielégületlen, a gyermek nyugtalan lesz, kapaszkodós, féltékeny és ingerlékeny. Elkeseredetten próbálja magára vonni a figyelmet. A gyerekek “rossz” viselkedésének hátterében nagyrészt a szeretet utáni kielégítetlen szomjúság rejlik.

  1. Hidalj át minden szakadékot!
  2. Elégítsd ki a gyermek kötődő éhségét!
  3. Mellőzd a kapcsolatrongáló módszereket!

Társas lények vagyunk, ami azt jelenti, hogy szükségünk van kapcsolatra. A szeretet-szükségletünket más embereknek kell kielégíteniük. Nemcsak arról van szó, hogy az emlősöket a túlélésért vívott küzdelem arra ösztönzi, hogy egymás közelében maradjanak. A kisbaba nem a túlélésért, hanem a közelségért küzd, amikor sír, hogy vegyük fel, pedig már megetettük és tisztába tettük. És a szívünk mélyén mindannyian nagy csecsemők vagyunk. Ezt kell mgértenünk ahhoz, hogy az érzelmekre ne megfejthetetlen talányként tekintsünk.

“Csak akkor veszi kezdetét a valódi függetlenség keresése, ha a függési igényeket kielégítettük. Ha ellenállunk a függésnek, letévedünk a függéshez vezető útról, és sokkal később jutunk el a célunkhoz.” (Gordon Neufeld)

Ne felejtsük el, hogy az érettség és az önállóság is a kielégítő függés gyümölcse! Egy gyereknek még nincsenek érzelmi tartalékai. A róla gondoskodó felnőttek osztják meg vele a sajátjukat. A fejlődés elengedhetetlen feltétele a biztonságot nyújtó kapcsolat, amelyben a gyermek újra meg újra feltöltekezhet. Így válhat ő is érett felnőtté, akinek saját tartalékai vannak (amelyből ő is táplál majd másokat).

szeretettank-kekneveles

A szeretettank fogalma Ross Campbelltől származik, aki házasságterapeuta. Mint könyveiben kifejti, ha a szeretettankunk csordultig tele van a másoktól kapott szeretettel, akkor van miből szeretnünk másokat, és jó körülöttünk lenni. Ha a gyermek érzi, hogy szeretik, akkor boldog, szívesen szót fogad, nyugodtan elmerül a játékában, és még az akadályokkal is könnyebben megbirkózik. Amikor a tank kiürül, akkor nyugtalan lesz, kapaszkodós, féltékeny és ingerlékeny. Elkeseredetten próbálja magára vonni a figyelmet. Ha azt látjuk, hogy a gyerekünk nem bír magával, valószínűsíthetjük, hogy az érzelmi tartalékai elfogytak.

Minél jobban telítődik otthon, annál kevésbé akar jóllakni idegen helyen.
Minél mélyebb a kapcsolat, annál kevésbé pótolható mással.

Minden gyereknek kell legalább egyvalaki, aki gyönyörködik benne, figyel rá, és akivel meleg, bensőséges viszonyban lehet. Akinél fontosnak érezheti magát, akinek számít. Aki eloltja a szomját a hasonlóság, az összetartozás, a lojalitás és a fontosság iránt (ld. a kötődés gyökerei).

Ki lesz az a valaki, ha nem mi? Kitől kaphatja meg mindezt egy biztonságot nyújtó kapcsolaton belül? Ki más szereti őt annyira, hogy nem fogja kihasználni szomjas kiszolgáltatottságát? Ki máson keresztül sejthetné meg, hogy a mennyei Atya is gyönyörködik benne, “drágának és becsesnek” tartja (Ézsaiás 43), törődik vele és gondoskodik róla? Kitől tudja meg, hogy bízhat, mert nem fog visszaélni a bizalmával?

Ha otthon feltöltődhet a szeretettankja, nem fogja a szomjúsága olyanok karjaiba kergetni, akiknél nagy árat kell fizetnie a “tankolásért” (ld. kortárs-orientáció).

Nálunk van, ami a szomját oltja

“Anya, vegyél fel! Anya, gyere, nézd! Anya, én is jövök!” Hányszor halljuk ezt egy nap? “Anya, szeretlek” – mondja, és teljes erőből átfogja a lábadat, miközben épp igyekszel valahova. Percenként vág egy vicces pofát, és addig nem tágít, amíg fel nem nézel a munkádból és rá nem nevetsz. Hordja hozzád a rajzait, és mindet meg kell csodálnod. Egymás után hozza a könyveket, hogy abból is olvassál. Nem tudja, mire van szüksége; ezért nem azt mondja, hogy “szomjas vagyok, tölts belém egy kis szeretetet”!

kapaszkodik-kek-neveles

Te elfoglalt vagy és kezd benned felmenni a pumpa, ő pedig egyre vadabb. Már nyafog, rugdos, dobál, összetör valamit, vagy beleköt a testvérébe. Majdnem bánni kezded, hogy nem ültetted a tévé elé, mint annyi ismerősöd. Kénytelen vagy foglalkozni vele. De mit csinálsz? Dühösen kiabálsz? A sarokba küldöd? Ígérsz egy fenekest? Ha tudod, hogy mindenek előtt a szeretettankjának kell tele lennie, talán magadra erőltetsz egy kis nyugalmat, és szemrehányó mellékzöngék nélkül felveszed, magadhoz öleled, és úgy tartod a karjaidban, mint aki nem siet sehová. Mire megtelik a tank, a vad és követelődző gyerek megnyugszik és újra szót fogad. Újra el tud merülni a játékában, és újra tanítható lesz.

Az odafigyelés, a szeretet ugyanúgy termelődik bennünk, mint az anyatej. Minél többet adunk, annál több lesz megint. És ugyanúgy, mint az anyatejhez, a tápláló szeretethez is rajtunk keresztül, a személyes kapcsolatban kellene a gyerekeinknek hozzájutnia. A gyermeki agyat a szeretet táplálja; éretté fejlődésének legfőbb feltétele a biztonságot nyújtó kapcsolat. Teremtő Istenünk nagyszerűen kitalálta.

“Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék!
Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek.”
-János 7:37-38

“Ha segítségül hívod az Urat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok!
Az Úr vezet majd szüntelen; kopár földön is jól tart téged, és csontjaidat megerősíti.
Olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz.”
– Ézsaiás 58:9,11

“Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére,
hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal.
Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja.”
– Zsoltárok 1:1-3

Örökkévaló Atyánk folyamatosan adja a szeretetet és az odafigyelést, amire szükségünk van. A szeretteinken keresztül jut el hozzánk, és – ha ismerjük őt – közvetlenül is. A tiszta forrás, az élő víz a rendelkezésünkre áll. Nem kell kiizzadnunk; csak azt kell továbböntenünk a gyerekeinkbe, amit mi is úgy kaptunk, és ami – egy biztonságot nyújtó kapcsolatban – bennünk is termelődik, akárcsak az anyatej.

A gyerekeink töltögetése, locsolása is a “kertészeti” munkánk része. Nem kell sehová érzelmileg szomjasan elengednünk! Isten bennünket bízott meg a nevelésével: azzal, hogy tápláljuk, gondozzuk és eddzük (ld. Mit jelent nevelni?). Ha mi feltöltve tartjuk a szeretettankját, ha újra meg újra eloltjuk a szomját, nem szorul rá, hogy a barátokkal, a videojátékokkal vagy függőséget okozó pótszerekkel próbálja oltani!

Ha megértjük, hogy amikor “rosszalkodik”, többnyire valódi figyelmet kér tőlünk, szeretetet, amire igazán szüksége van, a legtöbb nyúzásra, nyafogásra, dühkitörésre és ideges összetűzésre nem is fog sor kerülni. Megelőzzük azzal, hogy feltöltve tartjuk a szeretettankját.

szeretettank-kek-neveles-01

Adjunk többet, mint amennyit kér vagy igényel!

A gyerekünknek folyamatosan hallania és éreznie kell a meghívást, hogy a mi asztalunkál egyen. Mégis, hányszor küldjük el egy-egy nap folyamán? Az olyan kapcsolat a termékeny nyugalom forrása, amelyben bőséges, a szükségleteken felüli a gondoskodás. Amelyben a gyermek többet talál, mint amennyit el tud fogyasztani (erről megint az anyatej jut szembe). Nyugodt lehet, mert Anya szeretete nem fog kiapadni.

A Bibliában a bőséges gondoskodás egyik jelképe a lakoma. Atyánk terített asztalán több van, mint amennyi elég az éhség és a szomjúság csillapításához. A szabadító Messiásban bőségesen gondoskodott rólunk. “Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek” – mondta Jézus (János 10:10).

Nem kimért. Többet ad, mint amennyi elegendő. Miért? Azért, mert a gondoskodó vezető, a pásztor sajátja a bőséges gondoskodás. Ő a nyugalom forrása, aki mellett nincs okunk aggodalomra. Jézus olyan pásztor, aki bőségesen gondoskodik. Ezt énekelte meg Dávid a huszonharmadik zsoltárban:

barany-pasztor-02-kek-neveles“Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.
Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget.
Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.
Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.
Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam.
Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az Úr házában lakom egész életemben.”
– Zsoltárok könyve 23.

A gyerekünk is akkor nyugodt, ha azt érzi, hogy több szeretet, több türelem, több elkötelezettség, több gondoskodás van a tarsolyunkban, mint amennyit el tud fogyasztani. Hadd olvassa ki a hangunkból és a mozdulatainkból, hogy nem kell aggódnia, nem maradhat szomjas! Tudjuk, mire van szüksége, és nálunk többet talál. Nem kell kikövetelni, és nem kell mással kipótolni. Jó lenne, ha még a serdülő is azt olvashatná ki a viselkedésünkből, hogy “Gyere haza, itt van a lakoma. A mi asztalunknál egyél. Nyugodj meg és bízzál bennünk. Bízd ránk magad; a mi dolgunk, hogy kielégítsük a szükségleteidet!”

Nagyszerű, ha olyan gyerekünk van, akinek a szeretettankját fel lehet tölteni. A jó hangulatú együttlétek alatt szinte érezzük, ahogy feltöltődik és megnyugszik. Amikor megtelt, megújult érdeklődéssel fordul a külvilág felé. Felbuzog benne a vállalkozó szellemű, szárnyaló energia, és már indul is, hogy felfedezzen vagy alkosson valamit. De nem mindenkit lehet ilyen eredményesen feltölteni. Van, akinek kilyukadt a szeretettankja. Szerető gondoskodásunk annyi eredményre vezet, mintha egy lyukas vödröt próbálnánk teletölteni. Mit kezdjünk vele?

Akinek kilyukadt a szeretettankja

Annak lyukas a szeretettankja, aki védekező állapotba került a saját sebezhetőségével szemben. A védekező állapot a kielégítő függés hiányából fakad. A fejlődéshez szükséges nyugalom, a gondtalan játékkal töltött gyermekkor hiányában az alkotó szárnyalás és az önállóvá fejlődés helyett megreked a fejlődésben a védekezésbe vonult gyerek.

Állandóan szirénázik a riasztórendszere, mert a saját idegrendszere számára az elviselhetőnél nagyobb elszakadást (szeparációt) él át. Agya csak úgy tud megbirkózni a fájdalommal, hogy beadja az érzéstelenítőt (az ACTH és a kortizol nevű stresszhormonok tartósan magas szinten tartásával). A kialakult stresszállapot gátolja az agyműködést és az emésztést, akadályozza a gyermek pszichoszociális fejlődését. Első jelei közé tartozik, hogy egymás után kapja el a kisebb-nagyobb fertőző betegségeket, mert az állandó stresszkészültség csökkenti a szervezet ellenállóképességét a betegségekkel szemben.

A sebezhetőség elleni védekezés tartóssá vált állapotában a gyermek már nem érzi a saját érzelmeit: már azt sem érzékeli, ha valaki nem tart igényt a társaságára. Mivel a társas érintkezés finom jelzéseit agya már nem érzékeli, a társai egyre jobban elutasítják. Vakmerővé válik, mert nem ijed meg semmitől, ezért a figyelmeztetésre is közömbösen reagál. A szeretet jelei iránt sem fogékony többé, érzelmi szomjúságát sem érzi. Nem jön oda hozzánk egy ölelésért, nem igényli a gyengédséget; eltűnnek a gyengéd érzései. Amikor valami nem megy neki, már nem sírja el magát bánatában, csak forr benne a düh. Egyre agresszívabban viselkedik. Ilyen állapotban nem lehet a szeretettankját feltölteni.

Ilyenkor nem az a helyzet, hogy nem adunk eleget, hanem az, hogy (a kertészeti példához visszatérve) olyan “kemény talajjá” vált, ami nem tudja magába szívni és befogadni, amit beletöltünk. Nem telik meg. Lepereg róla, vagy átfolyik rajta minden szeretet, amit ráöntünk, anélkül, hogy táplálná.

Mi a megoldás? Vissza kell fordítanunk a megkeményedés folyamatát, mert amíg tart, addig nem tud tovább fejlődni! Mindenek előtt azon kell dolgoznunk, hogy a szíve visszanyerje az érző képességét, mert az a baja, hogy megkeményedett: érzéketlenné vált, mert beleragadt a saját sebezhetősége elleni védekezésbe.

Távollétek előtt mindig tele tankkal engedjük el

A reggeli indulás előtt, ne csak a gyomrát töltsük meg! Lelkileg se indítsuk útnak éhesen és szomjasan! Néhány egyszerű családi szokás meghonosítása segít feltölteni a gyerekeink szeretettankját:

  • üljünk le együtt az asztalhoz reggelizni
  • búcsúzáskor öleljük és pusziljuk meg egymást, és mondunk valamit, ami előre vetíti a visszatérést
  • hetente többször is vacsorázzunk együtt az asztalnál, ne tálcáról a TV előtt
  • a közös étkezések alkalmával a jó hangulatú beszélgetésre törekedjünk; ne ilyenkor tegyünk fel kínos, vagy számonkérő kérdéseket
  • tartsunk távol minden elektronikus kütyüt a családi asztaltól – ha a gyerekeink sose látnak minket a telefonunkba mélyedni a tányér fölött, nem lesz olyan nehéz tőlük is elvárni, hogy a családi együttlétek alatt ne a kütyükkel foglalkozzanak

Miért annyira fontosak ezek a fenntartható, egyszerű szokások? Mert felszabadítanak bennünket arra, hogy a folytonos rendreutasítás helyett a gyerekeink szeretettankját tudjuk töltögetni. Akkor lesznek erősek és okosak a külvilágban, ha tele tankkal indulnak útnak. Teli szeretettankra van szükségük ahhoz is, hogy a kapcsolatunk biztonságot nyújtson számukra a távollét alatt: tudjanak tanulni, tudjanak magukon uralkodni, és a stresszel is legyen erejük megküzdeni. A szeretettankjuk feltöltésével gondoskodunk arról is, hogy a távollét ne eméssze fel a jó kapcsolatot!

  1. Hidalj át minden szakadékot!
  2. Elégítsd ki a gyermek kötődő éhségét!
  3. Mellőzd a kapcsolatrongáló módszereket!

GYÖKEREK sorozat » 5. rész: SZEPARÁCIÓ és HÍDÉPÍTÉS