A KAPCSOLAT – Amelyben teljesülnek a fejlődés feltételei

A magzat a méhen belül érik meg a méhen kívüli életre, a gyermek pedig a kapcsolaton belül érik meg az önálló felnőtt életre. Az érés feltétele a kapcsolat. A fejlődés mindig “méhen belül”, a kapcsolaton belül történik.

Dr. Neufeld nevéhez fűződő kötődéselméleti-fejlődéslélektani megközelítés összefoglalása:

  1. A CÉL – Amit ne tévesszünk szem elől
  2. A FOLYAMAT – Ahogy a gyermek érett személyiséggé válhat
  3. A PROBLÉMA – Ami közös a nehezen kezelhető gyerekekben
  4. A DÖNTÖ TÉNYEZŐ – Ami a fejlődést mozgásban tartja
  5. AZ AKADÁLY – Ami a fejlődés útját elállja
  6. A KAPCSOLAT – Amelyben teljesülnek a fejlődés feltételei

Leaf-Line-Divider-280

Volt idő, amikor azt hittük, hogy a kapcsolat hátráltatja a fejlődést. Azt gondoltuk, hogy a gyerekek azért nem nőnek fel, mert túlságosan kötődnek, túlságosan függenek. A családrendszer elmélet például a szoros kötődéseket csúnya szavakkal illeti, úgymint egybefonódás, fúzió, kodependencia és hasonlók! Azt hisszük, hogy a gyerek kötődhet túlzottan is a szüleihez, és minél előbb függetlenné kell válnia ahhoz, hogy fel tudjon nőni. Ez éppen olyan, mintha azt mondanánk, hogy jobb volna a magzatot minél korábban világra hozni, mert ha teljes kilenc hónapon át a méhben marad, nem lesz elég felkészült a méhen kívüli életre. A köldökzsinór visszatartja attól, hogy később önállóan egyen.

Éppen ellenkezőleg! Ahogy a magzati fejlődés teljes időszakát a méhen belül töltő újszülött lesz elég érett a méhen kívüli életre, és nem az, aki idő előtt jön a világra, a biztonságos kapcsolat anyaméhében fejlődő gyermek lesz elég érett az önálló életre, és nem az, akit idő előtt kiszakítanak belőle.

Az érés anyaméhe a biztonságot nyújtó kapcsolat

  • NEM a szerep
  • NEM a gyakorlat
  • NEM a program

Az önálló életre a biztonságot nyújtó kapcsolatban érik meg az ember. Az anyaméh tápláló védelmében érik a magzat, és a személyes kapcsolat tápláló védelmében érik a személyiség.

A gyermek érése addig nem áll le, amíg a kapcsolaton belül fejlődhet. A fiatal nem azért nő fel, mert leválik a szüleiről. Nem is nő fel teljesen, ha idejekorán leválik! Az éréshez folyamatosan védett és tápláló környezet kell. A magzatnak az anyaméh, a gyermeknek a kapcsolat biztosítja a védett és tápláló környezetet. Egyedül a biztonságot nyújtó személyes kapcsolatban vannak meg az ember éretté fejlődésének elengedhetetlen feltételei.

NEM a szerep

Az európai társadalom szerepekre épül. A tanár szerepe a gyerekek tanítása, tehát fogja magát, és elkezd tanítani. Kapcsolat nélkül viszont nem hallgatnak rá.

Jézus mondta a jó pásztorról szóló példázatában:

“Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját.
Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.”
-János 10:4-5

A gyerek arra hallgat, akihez személyes kapcsolat fűzi. Akinek nem ismeri a hangját, annak ellenáll. A nevelésre a gyerek kötődő függése hatalmaz fel bennünket; a függő kapcsolat az a környezet, amelyben tanulni tud, fejlődni tud, és fel tud nőni. A fejlődő személyiség anyaméhe a kapcsolat. Lehetsz tanár, vagy igazgató; szülő, vagy nevelőszülő, de nem a szereped az,  ami számít. A kapcsolat számít. Az tesz alkalmassá a nevelésre, hogy a gyerek tőled várja a vezetést. A fejlődés feltételeiről tehát az a felnőtt tud gondoskodni, aki a gyereket a személyes kapcsolat anyaméhében hordozza. A nevelésre nem a szerep, hanem a gyerek függő kötődése hatalmaz fel minket.

NEM a gyakorlat

Nem a gyakorlat teszi a mestert. Ez már a nyolcvanas években bebizonyosodott. Összevetették a különböző pszichoterápiákat, és kiderült, hogy az eredmény nem a gyakorolt módszereken múlik, hanem azon, ahogy a kliens viszonyul a terapeutához. Az számít, hogy mennyire bízik benne.

Nem a jól megtanult és megfelelően gyakorolt készségeken múlik, hogy tudunk-e valakinek a fejlődésében segíteni, hanem a hozzánk fűződő kapcsolatán. Ennek ellenére még mindig az az általános nézet, hogy a nevelési gyakorlat a siker kulcsa. A szülők is a jó fogásokat, az ügyes trükköket keresik a könyvekben és várják a szakértőktől: “Mit csináljak, amikor…?” Pedig nem az a legfontosabb, hogy mit mondasz és mit csinálsz. Nem ez a döntő, hanem az, hogy a gyerek mennyire bízik benned. A kapcsolaton múlik a nevelés sikere.

Hányszor megtörténik, hogy egy tanulási zavarral küzdő gyerek elkezd szépen haladni, azután egy nap a megszokott tanárát valaki más helyettesíti, aki hiába folytatja ugyanazt a gyakorlatot ugyanúgy, az eredmény lesújtó! A gyerek nem halad. Miért? Mert nem ismeri a helyettes tanárt és ezért nem bízza rá magát. Az eredmény nem a gyakorlaton múlik. Nem is a programokon.

NEM a program

Sokan bíznak a különféle fejlesztő programokban. De minden program annyira hatékony, amennyire erős az a bizalmi kapcsolat, amely a gyermeket a vele foglalkozó felnőtthöz fűzi. Ez a helyzet még a drogelvonó programokkal is. Az utólagos kikérdezések alkalmával mindig kiderül, hogy a sikeres leszokás a személyes kapcsolat műve, nem a programé. Akik valamilyen program keretében valóban megszabadulnak a függőségtől, egy személyes kapcsolathoz kötik a szabadulásukat. Egy másik személyből merítettek erőt, nem a programból. A szabadultak mindig valakinek a nevét mondják, aki fontossá vált a számukra, és akiben meg tudtak kapaszkodni.

A személyiség fejlődése a személyes kapcsolat védő és tápláló anyaméhében történik spontán, belülről, az érési folyamatok segítségével:

anyameh-kapcsolat-kekneveles-abra

Biztonságot nyújtó kapcsolatban a gyermek

  • másoktól különböző önmagává válik (önállósulás),
  • veszteség és csalódás hatására fejlődik (adaptálódik), és
  • önmagát is képes lesz szabályozni, miközben másokra tekintettel van (integrálódik).

másoktól különböző önmagává válik – ÖNÁLLÓSUL (differenciálódik)

Mikor válik a gyerek önállóvá, azaz másoktól különböző önmagaként is életképessé? Amikor mély és kielégítő személyes kapcsolat tartja BIZTONSÁGBAN. Találóan fogalmazott Dr. Neufeld három és fél éves kisfia, amikor az édesanyja egy este hosszan magához ölelte: “Anya, amikor így ölelsz, repülni is tudok!”

Erről van szó. Anya ölében terem az előrelendítő, növekedésre serkentő, szárnyaló energia. Miért kell magunkhoz ölelnünk a gyerekeinket? Azért, hogy legyen erejük és bátorságuk a saját szárnyukra kelni. Hogy ki tudjanak repülni! Az anyai ölelés nem visszatartja, hanem támogatja a gyerek önállóságát. A gyerek szárnyai az anyaölben bontakoznak ki. A jól “karban tartott” gyerek akar a saját lábán járni. Bátran indul útnak, kockáztatni is mer, érdekli az ismeretlen, mert biztos bázisa van.

akadály hatására fejlődik – ALKALMAZKODIK (adaptálódik)

A csalódás, a kudarc és a veszteség is elviselhető, ha van, aki a karjában tart. A gyerek a VIGASZTALÓ kapcsolatban tudja elengedni, ami nem megy. A biztonságot nyújtó kapcsolatból meríti az erőt ahhoz, hogy felfogja: itt értelmetlen a küzdelem, nincs mit tenni, mint sírni. Akinek van vigasztalója, az fel tudja dolgozni, hogy nem ő nyert a játékban, kiabált vele az edző, nem hívták meg egy szülinapra, kicsúfolták, vagy nem lehet valamiben olyan, mint mindenki más.

Anya és Apa ölében terem a lelkierő, a reziliencia. Ahhoz, hogy a gyerek ne roppanjon bele a veszteségeibe, a személyiségét ne torzítsa el a fogyatékossága, ne tegye tönkre egy trauma, kell, hogy legyen legalább egy vigasztalója, akihez odabújhat és elsirathatja, ami nem lehet meg, amin nem tud változtatni, és ami végleg elveszett. Amikor a bánatával odamehet valakihez, aki előtt nem szégyen sírni, akkor előmerészkednek az elengedés érzékeny könnyei, és a gyerek előrelép az adaptálódás érzékeny és rendkívül fontos fejlődési folyamatában.

önmagát korlátozza, miközben másokkal törődik – INTEGRÁLÓDIK

A biztonságot nyújtó kapcsolat az ÉRZŐ SZÍV védőpajzsa. Csak a meghitt kapcsolat védi meg úgy a gyereket a külvilág nyilai: az elutasítás, megszégyenítés és a szorongást keltő élmények mérgező hatása ellen. Ha a kapcsolatban vigaszt és menedéket talál, nem válik keménnyé és érzéketlenné. Mélyen kell kötődnie ahhoz, hogy a felnőtt meg tudja őrizni a szívét a túl nagy érzelmi stressz ártalmas hatásától.

A fejlődés rendje

ortogenezis-fejlodes-rendje

Az ortogenetikus elv a fejlődés-szempontú megközelítés alapja, és minden fejlődés “honnan-hova” rendjét fogalmazza meg: fejlődni annyit jelent, mint a tagolatlanságból a szervezettség felé tartani, a differenciálódás és az integrálódás egymást kölcsönösen kiegészítő folyamatai által. 

Ortogenezis a személyiségfejlődésben:

ortogenezis-szemelyisegfejlodes-rendje

egység (fúzió) és kötődés  függés egy biztonságot nyújtó kapcsolatban

A differenciálódást, a különbözővé válást megelőzően a kötődő éhségnek kell jóllaknia. A fejlődést mindig a függő kapcsolat biztosítja. Az érés anyaméhe a biztonságot nyújtó kapcsolat. Csak a gyökerek után jöhetnek a szárnyak.

A kicsikkel töltött időnk sokszor azzal telik, hogy “ne legyél irigy! add oda neki is! ne vedd el tőle! ne bántsd!” Ilyenkor magunk próbáljuk kifaragni az érés integratív, közösségi gyümölcsét, pedig ez is belülről terem: a sikeres különbözővé válás gyümölcse! Ahhoz, hogy a gyerekeink másokra is tekintettel tudjanak lenni, előbb azzal kell tisztában lenniük, hogy ők maguk mit akarnak, hol vannak a határaik, és mit éreznek. És még ez is gyümölcs: a biztonságot nyújtó kapcsolat gyümölcse. A biztonságos függés mindennek az alapja; eleinte erre kell szánnunk a legtöbb energiát. Ha a stabil kapcsolatot folyamatosan biztosítjuk, az érés belülről fakadó természetes folyamata gondoskodik a többiről.

differenciálódás (különbözővé válás)

Az integrálódást a differenciálódás, a különbözővé válás előzi meg: “én én vagyok, te te vagy”. Mások vagyunk, és nem vagyunk egyformák. A differenciálódás az önállósulás érési folyamatának a része, és az egyéniséggé válást is jelenti. Mielőtt a kisbaba térlátása kialakul, hol csak az egyik, hol csak a másik szeme segítségével nézegeti a külvilágot: a szemei által közvetített képeket eleinte csak külön-külön tudja az agya feldolgozni. Mielőtt a két agyfélteke képessé válik az összehangolt (integrált) működésre, külön-külön szereznek gyakorlatot a működésben. Mielőtt a benne forrongó emóciókat egyszerre élné át “vegyes érzelmek” formájában, a gyerek külön-külön találkozik velük. Eleinte egyszerre csak egy kép, egy érzés, egy gondolat jut a tudatába, mert több képet, több érzést és több gondolat összerendezéséhez meg kell az agyának érnie. Kezdeti egyoldalúságra van szüksége ahhoz, hogy felismerje a saját érzéseit (és később másokét is). Ha erre nem adunk neki időt, később homályos zűrzavarnak látja majd az emberi érzéseket és mások finom jelzéseit.

integrálódás  éretté válás a társas, közösségi életre

Az integrálódás a személyiség érésének fejlődés befejező szakasza: “én én vagyok, te te vagy, és én veled is tudok törődni anélkül, hogy magamról megfeledkeznék”. Ekkor a fekete-fehér “vagy-vagy” gondolkodást felváltja az “egyrészt-másrészt”. A gyerek nem vagy csak a vágyott kincset látja, és vagy csak a kincset őrző sárkányt, hanem egyszerre látja a kincset is ÉS a sárkányt is. Már látja a dolgok különböző aspektusait, mérlegelni kezd és egyre megfontoltabbá válik. Másoknak adni, szeretettel szolgálni is akkor tud majd, ha nem veszíti el önmagát, amikor másokra figyel. Az érett ember nem uralkodóként és nem is alávetettként, hanem egyenlőként vesz részt a közösség életében. “Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Máté 22:39, 3Mózes 19:18).

Az érés eseményei spontán követik egymást, jelei is spontán bukkannak fel, egészen addig, amíg a fejlődés feltételei megvannak. A mi dolgunk tehát az, hogy megteremtsük a személyes kapcsolat védő és tápláló anyaméhét; a környezetet, amelyben az érés spontán, a maga rendje szerint és a maga idejében megtörténhet.

Együttlétre kell törekednünk egy olyan világban, amelyben minden a különlétre sarkall. Magunkhoz kell ölelnünk a gyerekeinket, hogy legyen erejük önállóvá válni. A gyökereiket kell táplálnunk ahhoz, hogy szárnyaik kinőjenek. A szavaink és a tetteink hatása is attól függ, hogy a gyerekünket a saját gyökerei mennyire mélyen kötik össze velünk, a tápláló talajjal.

Hogyan mélyül és erősödik a gyerek hozzánk fűződő kapcsolata? Hogy fejlődnek a személyes kapcsolódás gyökerei?

A társas kapcsolódás hat fejlődési szakasza

A kötődés gyökerei a felszín alatt ereszkednek egyre mélyebbre a kapcsolat táptalajába. Az érés jeleit látjuk, ahogy a fejlődő növény leveleit, virágait és gyümölcseit is. A gyökerek viszont elrejtve fejlődnek, pedig rajtuk múlik minden.

“Nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van.”
– 1Sámuel 16:7

Dr. Neufeld következő ábráján az látható, ahogy a kötődés hatféle módja egymás után kialakul. Mivel az ember társas lény, személyiségünk érését a kapcsolódás egyre mélyebbre hatoló és egyre sebezhetőbb gyökerei táplálják.

gyokerek-eres-keknevelesA talaj fölött a három érési folyamat látható: az adaptálódás, az önállósulás és az integrálódás. A talajban pedig a kötődés különböző gyökerei hatolnak egyre mélyebbre.

1. Testközel, érzékszervek

A kötődéselmélet úttörői etológusok voltak: Konrad Lorenz a madarakkal és Harlow a majmokkal. Az ő nyomukban indult el Bowlby a munkatársaival. Az érdekelte őket, ami bennünk és az állatokban közös. Az érzékszerveken keresztül megvalósuló kötődést tanulmányozták.

A kötődéselmélet úttörői: Lorenz, Bowlby és Harlow

A kötődéselmélet úttörői: Lorenz, Bowlby és Harlow

Megállapították, hogy azok közelében szeretünk lenni, akikhez kötődünk. Már a csecsemő is ösztönösen keresi az anya közelségét. Az élete múlik azon, hogy látó, szagló, halló, és tapintható távolságban maradjon. A kötődésnek ez a módja az érzékszerveken keresztül valósul meg, de csak a kezdet.

2. Hasonlóság, utánzás

Mire a második életév beköszönt, a kicsi már nemcsak Anya és Apa közelében akar lenni, hanem arra vágyik, hogy olyan legyen, mint ők. A hasonlóságra törekvés ösztönzi a nyelvelsajátítást is; úgy beszél, ahogy azok, akikhez kötődik.

Az iskolai oktatás is lényegében a nyelvelsajátításról szól. Magasabb szinten, de mégiscsak nyelvelsajátítás. A taníthatóság alapja, hogy úgy beszélünk, ahogy azok, akikhez kötődünk. Ma azonban vesztésre állunk a műveltségért vívott harcban. A serdülők szókincse és szüvegértése fokozatosan csökken, annak ellenére, hogy a civilizált országok rengeteg pénzt áldoznak az oktatásügyre. Az ok nagyon egyszerű. A gyerekek nem a tanáraikhoz kötődnek, hanem egymáshoz, ahhoz pedig nincs szükség túl sok szóra, hogy egymással szót értsenek. Ha a társalgás sms-ben folyik, akkor még kevésbé.

A hasonlóság tehát a kötődésnek az a módja, amikor a gyerek olyan próbál lenni, mint az, akihez kötődik: úgy jár, úgy beszél, úgy akar kinézni. A kétéves szintje, és arra való, hogy átadjuk neki a saját formáinkat.

3. Összetartozás és lojalitás

A harmadik életévben a gyerek rájön, hogy Anyát úgy tarthatja közel, ha birtokolja, ezért aztán féltékennyé válik. A közelség most nemcsak azt jelenti a számára, hogy Anya az enyém, hanem azt is, hogy Anyának mindenben igaza van. A háromévesek szintjén kapcsolódó ember mindenben annak a pártjára áll, akivel egy csoportba tartozik. “Aki nincs velünk, az ellenünk van” a mottója. Lojálisan kiáll az övéiért, szolgál és engedelmeskedik.

A kicsik nevelését megkönnyíti ez a nagyszerű ösztön; nagyon nehéz olyan gyereket nevelni, aki nem érzi úgy, hogy hozzád tartozik és a te csapatodban játszik. Ahhoz, hogy hallgasson rád, előbb kötődnie kell hozzád, ez pedig egy hároméves szintjén már nemcsak abban nyilvánul meg, hogy a közeledben akar lenni és hozzád akar hasonlítani, hanem abban is, hogy neked akar engedelmeskedni, és még másokkal szemben is neked ad igazat.

4. Fontosság

Ha a fejlődés rendben folytatódik, az élet negyedik évében a gyerek fontos szeretne lenni a számodra, sokat akar jelenteni neked. Rájön, hogy drágának és becsesnek tartjuk azt, akihez közel állunk.

Minél mélyebbre nyúlnak a kötődés gyökerei, annál sebezhetőbbek. Ma a legtöbb gyerek számára olyan sok fájdalommal jár, ha ragaszkodnak valakihez, hogy a gyökereik ritkán merészkednek mélyebbre. Pedig a kapcsolódás mind a hatféle módjának ki kellene fejlődnie az első hat évben, még mielőtt idejük jelentős részét nem a róluk gondoskodó felnőttek és a testvéreik társaságában, hanem a kortársak nagy csoportjában töltik a gyerekek.

Sok gyerek, amikor a fontosság jeleivel kezdi azonosítani a szeretet jeleit, mélyen megrendül, amikor úgy találja, hogy mégsem elég fontos annak, aki az ő számára az egész világot jelenti, hiszen más dolga van, mással is foglalkozik. Ha a fájdalom túl nagy, nem is ereszt ennél mélyebb gyökereket. Amikor a szeretetet abból érted meg, hogy minden másnál fontosabb vagy valakinek, akkor fáj minden jel, ami arra utal, hogy más fontosabb neki. Ezek a gyerekek életükben először ízlelik meg a szeretettel járó fájdalmat, és már négyévesen vissza is menekülnek a felszínesebb, kevesebb sérüléssel járó kapcsolódási formákba.

Még serdülőként is csak együtt lógnak, egymást utánozzák, és az egyetlen intimitás, amit el tudnak képzelni, a fizikai kontaktus. Ennyi élményük van a kapcsolatokról, ami rettenetes. A testközel és a hasonlóság a kisbabák és a kétévesek szintje. Nem mintha ne volna fontos, de csak a kezdet. A teljes emberi életnek a mélyrehatóbb és kockázatosabb kapcsolatok élménye is része.

5. Érzelmi intimitás (szeretet)

kire-hallgatAz ötödik év vége felé a gyermek a szívét is odaadja azoknak, akikhez kötődik.

Ez rendkívül lényeges mozzanat! Egy idősebb gyerekre nagyon nehéz hatni, ha nem a mienk a szíve. Egy tanár is csak annak az elméjéhez fér hozzá, akinek megkapja a szívét. A családban pedig csak akkor tudunk olyan szülők vagy nagyszülők lenni, amilyenre szükségük van, ha a gyerekeink nekünk adták a szívüket. A rajongó ötéves rajzai is megtelnek szívekkel. Lépten-nyomon mondja, hogy szeret. Csodálatos élmény az érzelmi fejlődésnek ez a szakasza minden szülőnek, akinek része lehet benne.

6. Lelki intimitás: az ismerni és ismerve lenni élménye

Ha a gyermek érzelmi fejlődése még mindig rendben zajlik, a hatodik évben kitárja előtted egész belső lényét. Azt akarja, hogy teljes valójában lásd, halld és ismerd. Ez a lelki intimitás szintje, és azt jelenti, hogy ahhoz állok közel, akivel megosztom a titkaimat. Akit szeretek, az elől semmit nem akarok rejtegetni. Arra vágyom, hogy ismerjen, mindent tudjon rólam, és úgy szeressen, ahogy vagyok.

Ez nagyszerű! Ötéves korában forrón szeretett ugyan, de még nem volt átlátszó és őszinte; hatévesen viszont a szívével együtt annak minden titkát is felajánlja neked! Az ötéves még azt hiszi, hogy amit Anya nem lát, abból nem lehet baj. Ha a kamaszod az ötévesek szintjén marad, fogalmad sem lesz róla, hogy mi mindent csinál. Azt hiszi, neked is és neki is jobb, ha megkímél életének azoktól a részleteitől, amelyeknek nem örülnél. Hány házasságra jellemző ez a mentalitás!

Ahhoz, hogy az idősebb gyerekkel is el tudd látni szülői feladatodat, jó volna, ha ennél mélyebben és sebezhetőbben kötődhetne hozzád. Minél mélyebben, minél sebezhetőbben kötődik, annál jobban tudsz rá vigyázni akkor is, amikor nem vagy mellette. Egy kamasznak mély bizalmi kapcsolatra van szüksége az éretté fejlődéshez, nem egyre lazábbra! A magasra repítő szárnyak kifejlődéséhez mély gyökerek kellenek.

Az egyéniség és a szárnyak meghitt kapcsolatban születnek

Az önállósuláshoz, a kreativitáshoz, és a saját egyéniség kibontakozásához is érzékeny, sebezhető, mélyen kapcsolódó gyökerekre van szükség. A kötődés gyökerei a tápláló talajban fejlődnek ki. Minden gyereknek szüksége van legalább egy érett felnőttre, aki vállalja, hogy a jó talaja lesz; akiben meggyökerezhet. Ideális esetben ilyen jó talaj és biztos bázis mind a két szülő, sőt a nagyszülők is. De sok gyereknek egyáltalán nincs ilyen valaki a családjában. Szükség esetén egy tanár, egy edző, egy rokon, egy szomszéd, sőt egy szociális munkás is betöltheti a biztos bázis szerepét. Az a fontos, hogy minden gyerek életében legyen legalább egy felnőtt, aki felelősséggel gondoskodik róla, a bizalmi kapcsolat terén is. Társadalmunk sok-sok bajára is ez volna a hatékony orvosság.

Minél mélyebben kötődik hozzád a gyermeked, annál kevésbé érzi úgy, hogy minden áron meg kell felelnie a többiek izlésének és elvárásainak. Ha egy-két érett felnőtthöz kötődik, az egyénisége teret kap és kibontakozhat. Ha viszont a többiekhez kötődik, akkor nekik akar megfelelni. Az éretlen barátok pedig csak akkor fogadják be, ha mindenben hozzájuk idomul. A kortárs-orientáció az egyéniség halála.

Ha valaki kamasz korában még mindig a háromévesek összetartozás és lojalitás szintjén mozog, akkor úgy érzi, hogy mindenben egyet kell értenie azokkal, akik fontosak a számára. Nem is fogadja el azokat, akik nem értenek egyet vele, vagy az általa követett ikonokkal mindenben.

Az a serdülő, aki a négyévesek fontosság szintjén rekedt, már tudja, hogy nem muszáj mindenben egyetérteni, de elutasításnak éli meg, és elutasítással is válaszol, ha egy barátja mással több időt tölt: vacsoraidőben haza akar menni, nem válaszol mindjárt a facebookon, vagy a tanulnivalójával foglalkozik bandázás helyett.

Aki az ötévesek érzelmi intimitás szintjéig is eljutott, már nem keresi folyton annak a bizonyítékait, hogy fontosabb-e a másiknak, mint valami más. Nem rendez féltékenységi jeleneteket, és nem állítja a barátait választás elé, mert meríteni tud már az érzelmi szeretet, a gyengédség jeleiből is.

Akinek a gyökerei a személyes kapcsolódás legmélyebb szintjét, a pszichológiai intimitást is elérik, ami ideális esetben a hatodik életévben megtörténik, az akkor sem esik kétségbe, amikor az idő kicsit kevesebb és a kapcsolat érzelmi töltete időnként alacsonyabb.

Az “ismerve lenni” élménye, amikor a gyerek tudja, hogy a felnőtt jól ismeri, és mégis drágának és becsesnek tartja, teherbíró kapocs. Ez a feltétel nélküli szeretet, ahol nincs értelme szerepet játszani. Lehet hibázni. Nem kell magát takargatnia, a titkait rejtegetnie. Aki valóban ismeri és mégis szereti, arra a felnőttre számíthat, és benne tényleg bízhat. Az ilyen kapcsolat a megnyugvás és a feltöltődés helye. Amelyik gyerek életében van legalább egy olyan felnőtt, akibe ilyen mély, sérülékeny, kockázatos gyökereket ereszthet, mert bízhat – és minden gyerek eljuthat ide a hatodik életévben, ha addig nem szerzett olyan sebeket, amelyek visszariasztották volna a felszínesebb, kevésbé kockázatos kötődésekbe – az a gyerek növeszt jó erős, teherbíró “szárnyakat”, és válhat idővel érett önmagává.

Az érés addig tart, ameddig a biztonságot nyújtó kapcsolat

kapcsolat-vedopajzs-kekneveles

Az érés anyaméhe (és az érző szív védőpajzsa) a biztonságot nyújtó kapcsolat. Ez az a védett környezet, ahol a kamasz is teret kap a fejlődéséhez, hogy ne másokhoz idomuljon, hanem virágzó és gyümölcsöző önmagává nőjön fel. Az a serdülő, aki nem hozzánk kötődik, lázadni fog, amikor mást várunk tőle, mint azok, akiknek meg akar felelni. Akinek a gyökerei a hozzánk fűződő kapcsolatából táplálkoznak, annak nem kell lázadnia.

kapcsolat-eres-anyamehe1-kekneveles

Mit tesz a kapcsolat?

  1. A kapcsolat az érző szív VÉDŐPAJZSA: megvédi a gyermeket a kívülről érkező stressz káros hatásaitól. Lehetővé teszi, hogy megőrizzük a sebezhetőségét, ami viszont lehetővé teszi az érését. [Ld.: Hogy óvjuk meg a gyerekünk lelki épségét (“érző szívét”)?]
  2. A kapcsolat a fejlődő személyiség ANYAMÉHE. Lehetővé teszi, hogy tápláljuk a gyermek növekedését azzal, hogy jóllakva tartjuk a kötődő éhségét (feltöltve tartjuk a szeretettankját).
  3. A kapcsolat az a BIZTOS BÁZIS, ahonnan a gyermek fel mer szállni, hogy próbálgassa a szárnyait. Lehetővé teszi, hogy a biztonságérzet megteremtésével az önállósulását segítsük.
  4. A kapcsolat avat minket a gyermek VIGASZTALÓJÁVÁ és TÁJÉKOZÓDÁSI PONTJÁVÁ. Lehetővé teszi, hogy megmondjuk, mi az, ami nem megy, teret adjunk a bánatnak és a csalódásnak, és előhívjuk az elengedés könnyeit – és mindezzel az alkalmazkodóképességét támogassuk.
A gyerekek szárnyait a kapcsolódás gyökerei táplálják!