ellenakarat

Fogalomtár » szócikk: ellenakarat (counterwill)

ellenakarat = ösztönös védekezés mások (kényszerűnek érzett) akaratával szemben

Az ellenakarat szót (németül Gegenwille) elsőként Otto Rank (1884-1939) osztrák pszichoanalitikus használta. Gordon Neufeld – Máté Gábor: A család ereje c. könyve révén került a magyar köztudatba. Rank az ellenakaratot egyszerűen a mások akaratára adott ellenreakcióként határozta meg.

Gordon Neufeld szerint az ellenakarat a kötődő ösztön része: a mágnes negatív pólusa. Nem tudatos cselekvés, hanem ösztönös reakció. Tudattalan önvédelmi mechanizmus, ami mások akaratával szemben, az idegen befolyással szemben késztet védekezésre bennünket.

ellenakarat-kek-neveles

A felszólítás, a kényszer és a tiltás mindenkiből ellenérzést vált ki. Az ellenakaratnak nevezett kényszeres ellenkezés jelensége mindig egy másik akarattal szemben alakul ki. A gyermekben például olyankor, amikor egy felnőtt megpróbál rá hatni, miközben ő nem elég erősen, vagy nem függő viszonyban kötődik hozzá. Nem a gyermek saját jellemvonása, hanem az adott felnőtthöz való viszonyának egyik jellemzője. Nem az erős akarat kifejezője, hanem éppen ellenkezőleg, a saját akarat fejletlenségét vagy hiányát jelöli, ami miatt csak reagálni képes, tudatos döntésekből származó szabad cselekvésre nem.

Az ellenakarat tehát az éretlen személy automatikus védekező ellenállása, akinek az éntudata még fejletlen. Reflex-szerű, gondolkodás nélküli védekezés mások kényszerűnek érzett akaratával szemben. “Olyan természetes, ám éretlen ellenállás – írja Máté Gábor – amely az irányítottságtól való félelemből táplálkozik.” Az ellenakarat időnként mindenkit dacos ellenállásra ösztönöz; annál jellemzőbb valakire, minél kevésbé fejlődött ki benne az érett és tudatos saját akarat. Legdrámaibb formában először a második életévben jelentkezik (ez a dackorszak), másodszor pedig a serdülőkorban.

Az ellenakarat természetes ösztönkésztetés, amelynek fontos funkciója van: a gyermek biztonságos kötődését szolgálja azzal, hogy védi az idegenek befolyásától és vezetésétől. A gyermek csak arra hallgat, akihez függő viszonyban kötődik; akihez nem kötődik, annak ellenáll. Természetesnek is vesszük, hogy egy kutya csak a gazdájára hallgat, és először meg kell hódítanunk ahhoz, hogy a mi parancsainkat is teljesítse. A gyerekek ellenkezését viszont gyakran szándékos és rosszindulatú lázadásnak tekintjük, sőt bűnnek, pedig ugyanarról a természetes ösztönkésztetésről van szó.

“Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.”
– Jézus példázata a jó pásztorról, János 10:4-5

Az ellenakarat akkor nehezíti a nevelést, amikor a gyermek nem az érte felelős felnőttekhez kötődik függő viszonyban. Ha másokhoz jobban kötődik (például a kortársaihoz), akkor ők a “gazdái”: nekik akar megfelelni, tőlük fogadja el a vezetést. Ilyenkor idegen befolyásként hat rá a szülői utasítás, és gondolkodás nélkül elutasítja.

Ha túlzottan fel nem nagyítja a kortárs-orientáció vagy egyéb rivális kötődések, az ellenakarat a gyermeki individuációt (a másoktól különböző önmagává válást) segíti: miközben mások akaratát elhárítja, a sajátjának készít helyet.

Lásd még: kötődés, a kötődés bipoláris természete

Kapcsolódó írások az ellenakarat témakörében:

______________
Referenciák:

  • Gordon Neufeld, Máté Gábor: A család ereje / 6. fejezet – Libri, 2014 (Hold On to Your Kids, 2004)
  • Máté Gábor: Szétszórt elmék / 20. fejezet – Libri, 2013 (Scattered Minds, 2000)
  • Edward L. Deci (1995): Why We Do What We Do: Understanding Self-Motivation (Penguin)
  • Jon Amundson (1981): “Will in the Psychology of Otto Rank: A Transpersonal Perspective” (PDF). Journal of Transpersonal Psychology 13 (2): 113.