Miért száll szembe az akaratommal?

Miért tiltakozik az óvodás, amikor szólok, hogy ideje átöltözni? Miért kell közelharcot folytatnom az iskolással, hogy csinálja meg a házi feladatát? Miért háborodik fel a serdülő, amikor nem hagyom, hogy minden idejét mobilozással és gépezéssel töltse? E helyzetekben nem pusztán annyi a közös, hogy mindegyik próbára teszi a türelmemet.

A gyerekek természetes módon ellenállnak mások kényszerűnek érzett akaratának; gondolkodás nélkül teszik az ellenkezőjét annak, amire felszólítják őket. Nem újdonság; tapasztalja minden szülő és pedagógus. Meglepő lehet viszont, hogy a gyerekünk egy vele született ösztön parancsára száll szembe az akaratunkkal olyankor, amikor nem aktív a kötődése. Az ellenakarat ösztönös védekezés mások kényszerűnek érzett akaratával szemben, és nemcsak a gyerekekben van meg. Én se veszem jó néven, ha valaki más akarja megszabni, hogy mit csináljak, mit gondoljak, hogyan viselkedjek, vagy mit kellene éreznem. A gyerekek heves ellenállása nehezíti ugyan a nevelést, az ellenakarat mégsem valami bűnös elhajlása az emberi természetnek. Sőt, fontos rendeltetése van.

A velünk született ellenakarat védelmet nyújt. Arra szolgál, hogy védje a gyerekeket az illetéktelenek befolyásától; azokétól, akiknek nem dolguk a róluk való gondoskodás. Akkor üti fel a fejét, amikor az agy külső kényszernek érzékeli mások akaratát (vagy legfőbb ellenségétől, a szeparációtól tart). A gyerekek (belső ösztönparancsra) azokat követik, akikhez bizalmi kapcsolat fűzi őket – és ugyanez a kötődő ösztön indítja őket arra is, hogy védekezzenek azok akarata ellen, akikhez nem fűzi őket bizalmi kapcsolat. Nem direkt csinálják; megtörténik velük. Az ellenakarat ösztönös reakció.

Ha egy idegen odamegy hozzá és felszólítja, hogy üljön be a kocsijába, vagy segítsen cipelni a csomagját, akkor örülünk neki, ha a gyerekünk megtagadja az engedelmességet, nem hagyja magát, és nem fogad szót. Könnyen veszélybe sodródna, ha akárkinek engedelmeskedne. Az ösztönös ellenállás tehát jó dolog: a gyermek védelmét szolgálja, mert csak az tudja vezetni, akinek van hozzá kulcsa: akihez bizalmi kapcsolat fűzi. A gyermek csak azokat követi szívesen, akikhez függő viszonyban kötődik. Jó esetben ezek a szülők, a nagyszülők, a pedagógusok… egyszóval azok a felnőttek, akik felelősek érte és gondoskodnak róla. Ha az ellenakarat ösztöne jól működik egy gyerekben, akkor csak a saját felnőttjeitől fogad el ennivalót és vezetést, az idegen akaratnak pedig ellenszegül.

De miért nem fogadja el a vezetést a saját anyukájától vagy apukájától, akikhez kötődik?

Azért, mert a kívülről érkező muszáj erősebb, mint a benne lévő akarás. Ha már elmúlt 3 éves, és jóban vagytok, akkor biztos lehetsz benne, hogy szeretne a nyomodban és a kedvedben járni. Valamennyire. Megvan benne a vágy, hogy megfeleljen az elvárásaidnak… de ha ellenkezik, akkor mégiscsak az a késztetés győzött benne, hogy ne hagyja magát. Mi lehet az oka?

Lehet, hogy a fellépésedben a kelleténél több volt a nyomás és a kényszer. Lehet, hogy pillanatnyilag kialudt a kötődése, például azért, mert belemerült a játékába. És lehet, hogy csak annyi a gond, hogy még túlságosan éretlen. Igen, még akkor is előfordulhat, hogy a csemete hevesen tiltakozik az utasításod ellen, ha különben jó kapcsolatban vagytok, csak most éppen valami mással van elfoglalva.

Ilyenkor mi legyen? Hagyjam rá? Adjam fel? Csináljam meg helyette?

Természetesen nem az lesz a jó megoldás, hogy ezentúl nem kérsz tőle semmit, és mindent úgy intézel, ahogy neki tetszik! Viszont valamin mégis muszáj változtatnod. Az a legfontosabb, hogy a jó kapcsolatot a dackorszak vagy a kamaszkor viharai közepette is fenn tudd tartani, mert a nevelés egyetlen lehetséges közege a bizalmi kapcsolat.

A gyermeknek az önállósulása (a másoktól különböző önmagává fejlődése) szempontjából is nagy szüksége van az ellenakaratára. Amikor a serdülőt az foglalkoztatja, hogy ki is valójában, de még bizonytalan, akkor hajlamos mások nézeteit, szándékát, akaratát és kívánságait biztos távolságban tartani magától. Amikor mások hangja erősebb, mint a sajátja, feltámad benne az ellenakarat, és erőt ad neki, hogy kikanyarítson magának némi szabad teret, ahol kialakíthaja a saját nézőpontját. Nehéz elviselni, amikor a saját gyereked veled szemben vívja a szabadságharcát. De ha érted, hogy most tanul a saját fejével gondolkodni, akkor nem veszed személyes sértésnek és nem fogod elsöpörni.

A gyerekek ellenakaratából nemcsak a szülőknek, hanem más felnőtteknek is kijut, például sok tanárnak. Minél fiatalabb és éretlenebb egy gyerek, annál fontosabb, hogy rendezett kötődő kapcsolatban legyen minden egyes felnőttel, aki részt vesz a nevelésében (óvónőkkel, tanárokkal), mert csak akkor tud rájuk hallgatni és tőlük tanulni. A saját kötődése nyitja meg a gyermek szívét mások befolyása előtt. Természetes hatalmunk forrása a gyermek kötődése. Kötődő kapcsolat nélkül sem a szülő, sem az óvónő, sem a tanár nem tud hatni a kicsikre és az éretlenekre. Természetes hatalom híján az eszköztelen felnőtt csak versenyeztetéssel, vesztegetéssel, fenyegetéssel, jutalmazással vagy büntetéssel, tehát pozitív vagy negatív kényszerrel tudja rávenni a gyermeket a minimális együttműködésre.

Minél inkább a szívügyednek érzed, hogy a rád bízott gyerekek gondoskodó vezetője legyél, annál jobban frusztrál, ha ellenállásba ütközöl. Nehéz megállni, hogy a gyermek gondolkodás nélküli ellenakaratára ne gondolkodás nélküli ellenakarattal reagálj. De minél erősebb nyomást gyakorolsz rá, az ellenkezése is annál erősebb lesz. Ha ez rendszeresen így megy, ellenfelekké váltok, és tönkremegy a kapcsolat. Ami pedig lehetetlenné teszi, hogy ebből a kátyúból kikecmeregj, mert az ellenállás erejét csak a kötődő kapcsolat megerősítésével lehetne csökkenteni. Az állandó csatározás pedig a kapcsolatvesztés miatt bizonytalanságot és szorongást kelt a gyerekekben, ami pedig a további fejlődésükre is rossz hatással van.

Mi a teendő ilyenkor?

Ha érted a gyermeki ellenkezés természetét, akkor képes leszel felkészülten fogadni, és főleg nem veszed személyes sértésnek. Maradj a helyeden a kapcsolatban (ne add fel a gondoskodó vezető helyét), hogy a gyermek függő viszonyban tudjon hozzád kötődni, és szépen vezesd ki az ellenakarat viharából. Önuralomra és belátásra lesz szükséged, és arra, hogy a pillanatnyi helyzet sűrűjében sem feledkezz meg arról, hogy a jó kapcsolat nyitja meg előtted a gyermek szívét. Csak a jó kapcsolat közegében tudsz hatni rá, máskülönben ösztönösen bezárul és védekezik minden ellen, ami tőled ered.

Mit tehetsz, amikor a gyereked csak azért se öltözik át, az iskolásod csak azért se a házi feladatával foglalkozik, a kamaszod pedig fittyet hány a digitális eszközökre vonatkozó szabályaidnak?

Először a kapcsolattal foglalkozz!

Egy gyerek annak a vezetését fogadja el, azt követi, akihez kötődik (ahogy a bibliai példázatban a juhok is azt a pásztort követik, akinek ismerik a hangját). Mielőtt tehát megmondod neki, hogy mit csináljon, kapcsold be a szunnyadó kötődését, azaz teremts kapcsolatot! Nézd meg, mi az, ami éppen leköti a figyelmét, aztán kerülj a látóterébe, és érd el, hogy rád nézzen és mosolyogva bólogasson. És csak ezek után add elő a kérésedet. Először aktiválnod kell a gyermek kötődését (szemkontaktus, mosoly, bólogatás) akkor is, ha meg kell vele beszélned valamit, amivel nem vagy megelégedve. Ha a kötődése már be van kapcsolva és a jó kapcsolat közegében vagytok, akkor térhetsz a tárgyra, és meg fogja hallani, amit mondani akarsz.

Csökkentsd a vezetési stílusod kényszerítő jellegét

Néha nagyon parancsolgatós hangon adjuk elő a gyerekeinknek a kéréseinket. Ellenakaratot vált ki, amikor olyanokat mondunk, hogy kell, muszáj, kötelesség és hasonlók. A következmények kilátásba helyezése is kényszer: “Ha este 8-ig nem leszel kész, akkor…” ez és ez fog történni. Ösztönösen ellenkezéssel reagálnak a gyerekek, amikor így beszélünk hozzájuk. A szigorúskodó modor nagyon megnehezíti a szófogadást.

Állítsd le magad, szállj ki a helyzetből, és térj vissza rá később, amikor jobb a kapcsolat

Ha már benne vagytok a veszekedésben, mire észbe kapsz, általában jobban teszed, ha visszavonulót fújsz, hogy ne sérüljön tovább a kapcsolat. Értelmetlen a gyereket erőszakos taktikákkal rávenni az akaratod teljesítésére, mert nevelő hatása akkor már nem lesz, viszont rongálja a kapcsolatot. Ne menj bele a harcba, inkább mondd azt (a lehető legkiegyensúlyozottabb hangodon), hogy “Most adok egy kis gondolkodási időt, és később folytatjuk,” vagy “Úgy látom, nem ez a legalkalmasabb idő erre a beszélgetésre.”

Adj teret a gyermek saját ötleteinek és indítványainak

Ha egy gyerek már elég nagy ahhoz, hogy egyedül öltözzön, vagy önállóan rendezze a házi feladatát, talán ideje volna rábízni ezeket a dolgokat. Ha úgy látod, hogy több önállóságot és több szabadságot igényel, gondold végig, hogy melyek lehetnének az életének azok a területei, amelyekkel kapcsolatban lehetőséget és felelősséget kaphat, azaz szabadságot az általad kijelölt keretek között. Két területet azonban tarts meg magadnak: (1) Gondoskodó vezetőként kell résztvenned az életében, tehát fontos, hogy legyen alkalmad gondoskodni róla. Akármilyen ügyes a konyhában, továbbra is tőled kapja az ennivalót az esetek döntő többségében. (2) Azt se egymaga döntse el, hogy kivel tölti a szabadidejét. Ne mondj le a jó érzéssel együtt töltött szabadidőről a kortársak javára!

Hozd helyre a kapcsolatot, ha megsérült

Ha dühösen reagáltál, repedés keletkezett a kapcsolatban akkor is, ha minden okod megvolt rá. Ilyenkor időt és energiát kell szánnod a kapcsolat helyreállítására. Mindegy, ki volt a hibásabb, te vagy a felelős felnőtt, tehát te orvosold a kapcsolatot. Menj oda a gyermekedhez, és egyszerűen és őszintén mondd meg neki, mennyire sajnálod, amit mondtál vagy csináltál.

Nem muszáj személyes sértésnek venned még azt sem, hogy “nem te parancsolsz!” Főleg nem muszáj ugyanolyan éretlenül visszareagálnod. Tegyél meg mindent azért, hogy továbbra is egy csónakban evezzetek, és kormányozd ki azt a csónakot az ellenakarat viharából! Akár 3 éves, akár 13, a gyermekednek szüksége van arra, hogy a biztos menedéke legyél. Az önállósulás örvendetes jele, ha már vannak saját elképzelései, de ez nem azt jelenti, hogy mindennek úgy kell lennie, ahogy elképzelte. Egyszer majd ő fog magának parancsolni. Amíg fel nem nevelted, addig adj teret a szárnypróbálgatásainak, de maradj a helyeden: maradj gondoskodó vezető a kapcsolatban, hogy a gyermek nyugodtan követhessen. Az engedetlenség kapcsolati probléma, a csúnya viselkedés pedig csak egy tünet.