Miért száll szembe az akaratommal?

Miért tiltakozik az óvodás, amikor szólok, hogy ideje átöltözni? Miért kell közelharcot folytatnom az iskolással, hogy csinálja meg a házi feladatát? Miért háborodik fel a serdülő, amikor nem hagyom, hogy minden idejét mobilozással és gépezéssel töltse? Úgy tűnik, mintha e helyzetekben annyi volna a közös, hogy mindegyik próbára teszi a türelmemet. De többről van szó: egy tőről fakadnak.

Minden gyerek ellenáll mások akaratának; gondolkodás nélkül teszi az ellenkezőjét annak, amit mondanak neki. Nem újdonság; tapasztalja minden szülő és pedagógus. Meglepő lehet viszont, hogy a gyerekünk egy vele született ösztön parancsára száll szembe az akaratunkkal. Az ellenakarat ösztönös védekezés mások (kényszerűnek érzett) akaratával szemben, és nemcsak a gyerekekben van meg. Én se veszem jó néven, ha valaki más akarja megszabni, hogy mit gondoljak, hogy viselkedjek, vagy mit kellene éreznem. Az éretlen gyerekek heves ellenállása nehezíti ugyan a nevelést, az ellenakarat mégsem valami bűnös elhajlása az emberi természetnek. Sőt. Fontos szerepe van.

A velünk született ellenakarat védelmet nyújt. Arra szolgál, hogy védje a gyerekeket az illetéktelenek befolyásától; azokétól, akiknek nem dolguk a róluk való gondoskodás. Akkor üti fel a fejét, amikor az agy külső kényszernek érzékeli mások akaratát (vagy legfőbb ellenségétől, a szeparációtól tart). A gyerekek (belső ösztönparancsra) azokat követik, akikhez bizalmi kapcsolat fűzi őket – és ugyanez a kötődő ösztön indítja őket arra is, hogy védekezzenek azok akarata ellen, akikhez nem fűzi őket bizalmi kapcsolat. Nem direkt csinálják; megtörténik velük. Az ellenakarat ösztönös reakció.

ellenakarat

Ha egy idegen odamegy hozzá és felszólítja, hogy üljön be a kocsijába, vagy segítsen cipelni a csomagját, akkor örülünk neki, ha a gyerekünk megtagadja az engedelmességet, nem hagyja magát, és nem fogad szót. Könnyen veszélybe sodródna, ha akárkinek engedelmeskedne. Az ösztönös ellenállás tehát jó dolog: a gyerekek védelmét szolgálja azzal, hogy csak az tudja őket vezetni, akinek van hozzájuk kulcsa: akikhez bizalmi kapcsolat fűzi őket. Jó esetben ezek a szülők, a nagyszülők, a pedagógusok… egyszóval azok a felnőttek, akik felelősek érte és gondoskodnak róla. Ha az ellenakarat ösztöne jól működik egy gyerekben, akkor csak az érte felelős felnőttektől fogadja el az ennivalót és a vezetést, az idegen akaratnak pedig dacosan ellenszegül.

De miért nem fogadja el a vezetést egy kisgyerek vagy egy kamasz a saját anyukájától vagy apukájától, akikhez kötődik?

Azért, mert a kívülről érkező muszáj erősebb, mint a benne lévő akarás. Ha már elmúlt 3 éves, és jóban vagytok, akkor biztos lehetsz benne, hogy szeretne a nyomodban és a kedvedben járni. Valamennyire. Megvan benne a vágy, hogy megfeleljen az elvárásaidnak… de ha ellenkezik, akkor mégiscsak az a késztetés győzött benne, hogy ne hagyja magát. Mi lehet az oka?

Lehet, hogy a fellépésedben a kelleténél több volt a nyomás és a kényszer. Lehet, hogy pillanatnyilag kialudt a kötődése. És lehet, hogy csak annyi a gond, hogy még túlságosan éretlen. Igen, még akkor is előfordulhat, hogy a csemete hevesen tiltakozik az utasításod ellen, ha különben jó kapcsolatban vagytok, csak most éppen valami mással van elfoglalva.

Ilyenkor mi legyen? Hagyjam rá? Adjam fel? Csináljam meg helyette?

Valószínűleg nem az lesz a jó megoldás, hogy ezentúl nem kérsz tőle semmit, és mindent úgy intézel, ahogy neki tetszik! Viszont valamin mégis muszáj változtatnod. Az a legfontosabb, hogy a jó kapcsolatot a dackorszak vagy a kamaszkor viharai közepette is fenn tudd tartani, mert a nevelés egyetlen lehetséges közege a bizalmi kapcsolat.

counterwill-03

A gyerek ellenakaratára az önállósulása és a másoktól különböző önmagává fejlődése szempontjából is nagy szükség van. Amikor egy kamasz tudni szeretné, hogy ki is valójában, akkor méginkább hajlamos mások nézeteit, szándékát, akaratát és kívánságait biztos távolságban tartani magától. Amikor mások hangja erősebb, mint a sajátja, feltámad benne az ellenakarat, és erőt ad neki, hogy kikanyarítson magának némi szabad teret, ahol kialakíthaja a saját nézőpontját. Persze nehezen viselem, amikor a saját gyerekem éppen velem szemben folytat szabadságharcot. De ha értem, hogy most tanul a saját fejével gondolkodni, akkor nem fogom elsöpörni.

A gyerekek ellenakaratából nemcsak a szülőknek, hanem más felnőtteknek is kijut, például sok tanárnak. Minél fiatalabb és éretlenebb egy gyerek, annál fontosabb, hogy működő személyes kapcsolatban legyen minden egyes felnőttel, aki részt vesz a nevelésében (pl. óvónők, tanárok), mert csak akkor tud rájuk hallgatni és tőlük tanulni. A kapcsolat nyitja meg a gyerekek fülét és szívét mások befolyása előtt. Természetes hatalmunk egyetlen forrása a gyerek kötődése. Nélküle sem a szülő, sem az óvónő, sem a tanár nem tud hatni a kicsikre és az éretlenekre; a természetes hatalom híján eszköztelenné vált felnőtt csak versenyeztetéssel, vesztegetéssel, fenyegetéssel, jutalmazással vagy büntetéssel tudja rávenni a gyereket a minimális együttműködésre.

Minél inkább a szívügyemnek érzem, hogy vezessem a gyerekemet és gondoskodjak róla, annál jobban frusztrál, ha ellenállásba ütközöm. Nehéz megállni, hogy a gyerek gondolkodás nélküli ellenakaratára ne gondolkodás nélküli ellenakarattal reagáljak. De minél erősebb nyomást gyakorlok rá, az ellenkezése is annál erősebb lesz. Ha ez rendszeresen így megy, ellenfelekké válunk, és tönkremegy a kapcsolat. Ami pedig lehetetlenné teszi, hogy ebből a kátyúból kikecmeregjünk, mert az ellenállás erejét a meghittebb kapcsolattal lehetne csökkenteni. Az állandó csatározás éppen a kapcsolat elveszítése miatt kelt állandó bizonytalanságot és szorongást a gyerekekben, ami pedig a további fejlődésükre is rossz hatással van.

Mi a teendő ilyenkor?

Ha érted a ellenakarat természetét, akkor bármilyen nehéz, felkészülten tudod fogadni az ellenkezést, és főleg nem veszed személyes támadásnak. Maradj a helyeden a kapcsolatban (ne add fel a gondoskodó vezető szerepet), és szépen vezesd ki a gyereket az ellenakarat viharából. Önuralomra és belátásra lesz szükséged, és arra, hogy a pillanatnyi helyzet sűrűjében ne feledkezz meg a nagy képről sem: a jó kapcsolat nyitja meg a gyerek szívét előtted. Csak a jó kapcsolat közegében tudsz hatni rá, máskülönben ösztönösen bezárul és védekezik minden ellen, ami tőled ered. Ráadásul nyugalomra van szükség a fejődéséhez, aminek pedig szintén a jó kapcsolat a feltétele.

Mit tehetsz, amikor a gyereked csak azért se öltözik át, az iskolásod csak azért se a házi feladatával foglalkozik, a kamaszod pedig fittyet hány a digitális eszközökre vonatkozó szabályaidnak?

Először a kapcsolattal foglalkozz!

Egy gyerek annak a vezetését fogadja el, azt követi, akihez kötődik (ahogy a bibliai példázatban a juhok is azt a pásztort követik, akinek ismerik a hangját). Mielőtt tehát megmondod neki, hogy mit csináljon, kapcsold be a szunnyadó kötődését, azaz vedd fel vele a kapcsolatot! Nézd meg, mi az, ami éppen leköti a figyelmét, aztán kerülj a látóterébe, és érd el, hogy rád nézzen, mosolyogjon és bólogasson. És csak ezek után add elő a kérésedet. Akkor is a kapcsolatot vedd fel először (szemkontaktus, mosoly és bólintás), ha meg kell vele beszélned valamit, amivel nem vagy megelégedve. Amikor a kötődése már be van kapcsolva és a jó kapcsolat közegében vagytok, akkor térhetsz a tárgyra, mert akkor már meg fogja hallani, amit mondani akarsz.

Csökkentsd a vezetési stílusod kényszerítő jellegét

Néha nagyon parancsolgatós hangon adjuk elő a gyerekeinknek a kéréseinket. Ellenakaratot vált ki, amikor olyanokat mondunk, hogy kell, muszáj, kötelesség és hasonlók. A következmények kilátásba helyezése is kényszer: “Ha este 8-ig nem leszel kész, akkor…” ez és ez fog történni. Ösztönösen ellenkezéssel reagálnak a gyerekek, amikor így beszélünk hozzájuk. A szigorúskodó modor nagyon megnehezíti a szófogadást.

Állítsd le magad, szállj ki a helyzetből, és térj vissza rá később, amikor jobb a kapcsolat

Ha már benne vagytok a veszekedésben, mire észbe kapsz, általában jobban teszed, ha visszavonulót fújsz, hogy ne sérüljön tovább a kapcsolat. Értelmetlen a gyereket erőszakos taktikákkal rávenni az akaratod teljesítésére, mert nevelő hatása akkor már nem lesz, viszont rongálja a kapcsolatot. Ne menj bele a harcba, inkább mondd azt (a lehető legkiegyensúlyozottabb hangodon), hogy “Most adok egy kis gondolkodási időt, és később folytatjuk,” vagy “Úgy látom, nem ez a legalkalmasabb idő erre a beszélgetésre.”

Adj teret a gyerek saját ötleteinek és indítványainak

Ha egy gyerek már elég nagy ahhoz, hogy egyedül öltözzön, vagy önállóan rendezze a házi feladatát, talán ideje volna rábízni ezeket a dolgokat. Ha úgy látod, hogy több önállóságot és több szabadságot igényel, gondold végig, hogy melyek lehetnének az életének azok a területei, amelyekkel kapcsolatban lehetőséget és felelősséget kaphat, azaz szabadságot az általad kijelölt korlátok között. Két területet azonban tarts meg magadnak: (1) Gondoskodó vezetőként kell résztvenned az életében, tehát fontos, hogy legyen alkalmad gondoskodni róla. Akármilyen ügyes a konyhában, továbbra is tőled kapja az ennivalót az esetek döntő többségében. (2) Azt se egymaga döntse el, hogy kivel tölti a szabadidejét. Ne mondj le a kapcsolatot feltöltő, jó érzéssel együtt töltött időről a kortársak javára.

Hozd helyre a kapcsolatot, ha megsérült

Ha visszareagáltál, akkor rés keletkezett a kapcsolatban és távolabb kerültetek egymástól. Ilyenkor időt és energiát kell szánni a kapcsolat helyreállítására. Menj oda hozzá, és egyszerűen, őszintén mondd meg neki, mennyire sajnálod, amit mondtál vagy csináltál.

Nem muszáj a személyed elleni lázadásnak venned, hogy a gyereked azt kiabálja, hogy “nem te parancsolsz!” Nem muszáj ugyanolyan éretlenül visszareagálnod. Tegyél meg mindent azért, hogy továbbra is egy csónakban evezzetek, és kormányozd ki azt a csónakot az ellenakarat viharából! Akár 3 éves, akár 13, szüksége van arra, hogy a biztos menedéke legyél és rád bízhassa magát. Az önállósulás jele, ha már vannak saját elképzelései, de ez nem azt jelenti, hogy mindennek úgy kell lennie, ahogy elképzelte. Egyszer majd ő fog magának parancsolni. Amíg fel nem nevelted, addig adj teret a szárnypróbálgatásainak, de maradj a helyeden: maradj gondoskodó vezető a kapcsolatban, hogy a gyereked nyugodtan követhessen. Az engedetlenség kapcsolati probléma, a csúnya viselkedés csak tünet.