elengedés könnyei

Fogalomtár » szócikk: elengedés könnyei (tears of futility)

“A könny nem a gyöngeség,
hanem a nyitott szív jele.”
– Anne Voskamp

A sírás komoly szerepet játszik az emberi adaptáció folyamatában. Amikor a mély érzések szintjén is felfogjuk vágyaink hiábavalóságát (hiába vágyunk valamire, az nem teljesülhet; ami nem működik, az nem is működhet), az amygdala jeleket küld a könnymirigyeknek, és a szemünk megtelik könnyel. Az elengedés könnyeit a csalódottság és a szomorúság gyengéd érzelmei kísérik. Ez a várva várt jele annak, hogy a frusztráció egészséges kiutat talált, és megtörtént az alkalmazkodáshoz szükséges belső fordulat: a dühös küzdelemből a szomorúságba.

adaptáció: a könnyes fordulat a dühből a szomorúságba, a küzdelemből a nyugalomba

Ilyenkor a hiábavalóság mély átérzése fakasztja könnyekre a gyermeket. Az elengedés könnyei azt jelzik, hogy kész elengedni azt, ami nem sikerülhet. A kisebb csalódások miatt persze nem muszáj ténylegesen sírva fakadnia. Az viszont fontos, hogy átjárja a szomorúság, a csalódás érzése… azaz legalább befelé sírjon.

Azért annyira fontos, hogy a gyermek (vagy a felnőtt) mélyen átérezze a hiábavalóságot, mert az akadályok hatására akkor tud ő maga változni, ha átérzi, hogy magán az akadályon nem tud változtatni. Ezzel az adaptálódás útján egy lépést tesz előre az ÉRÉS irányába.

Az elengedés bánatos könnyei tele vannak azokkal a méreganyagokkal, amelyeket a szervezetünk a frusztráció hatására termel. Ez a biológiai magyarázata annak, hogy megkönnyebbülünk, miután jól kisírtuk magunkat. Sírás közben szó szerint is megszabadulunk a méregtől.

az elengedés könnyei

A hiábavalóság veszteség-élménye (vágyunk hiábavaló, mert nem teljesülhet), és a vele járó bánat átérzése fontos a gyermek érzelmi fejlődése, érése szempontjából. A bánat azonban a sebezhetőség átérzésével is jár. A gyermek csak biztonságot nyújtó kapcsolatban mer sírni, ahol nem kell attól tartania, hogy megszégyenítik vagy elutasítják. A kortárskapcsolatok nem nyújtják ezt a biztonságot, és ez az oka annak, hogy a kortárs-orientált gyerekek hamar elveszítik a gyengéd érzéseiket; védekezniük kell a sebezhetőség ellen, ezért társaiknál kevesebbet sírnak.

Frusztrált (dühös, elégedetlen) érzelmeink kezelésében tehát az az első, hogy egyszerűen nézzünk szembe a valósággal és érezzük át meghiúsult törekvéseink, teljesületlen vágyaink és összetört álmaink miatt bennünk lévő bánatot és csalódást! Hangolódjunk rá azokra az érzelmekre, amelyeket életünk váratlan fordulatai és kedvezőtlen eseményei felkavarnak bennünk.

A Bibliában bőségesen találunk példát az elengedés könnyeire: Nehémiás leült és sírt, amikor megtudta, hogy Jeruzsálem falai romokban hevernek. Tudatosan adott magának teret ahhoz, hogy mélyen átérezze az események súlyát. Miután jól kisírta magát, lelkesen, elszántan, és ötletekkel gazdagon sietett az újjáépítés megszervezésére. Anna egy templom kövén sírta el a bánatát Istennek; erre volt szüksége ahhoz, hogy bele tudjon merülni Isten szeretetébe. Megnyugodva ment haza. A fájdalmát Istennél hagyta. Elfogadta, hogy Isten akarata jó. Hazament, oda, ahol elvették az örömét. Az Atyánál megtalált nyugalmából új erőre kapott; talpraállt és kivirágzott. Többé nem járkált keserű arccal [ld. Anna, aki Istennek öntötte ki a szívét]. Maga Jézus is időt szánt arra, hogy könnyek között szembenézzen a küszöbön álló halállal, mielőtt elfogták, megkínozták és kivégezték. Mélységesen átélt gyötrelme megerősítette abban, hogy véghezvigye Atyja akaratát.

Hajlamosak vagyunk védekezni és menekülni saját fájó, kényelmetlen vagy kínos érzéseink elől. Tompítani próbáljuk őket akár vallásos eszközökkel (pl. elmondunk egy rövid imát, felidézünk egy igeverset), akár úgy, hogy kellemes érzésekkel próbálunk egyensúlyt találni (elmajszolunk valami rágcsálnivalót, vagy előidézünk egy kis szexuális örömöt). Oldjuk a feszültséget (sporttal, relaxációval vagy agresszív viselkedéssel), vegyi anyagokkal módosítjuk a feszültségbe ragadt tudatállapotot, vagy másra tereljük a figyelmünket: megnézünk egy filmet, vagy elmerülünk a fantáziánk világában). Rendkívül leleményesen tudjuk kiiktatni fájó érzelmeinket. De akár károsak, akár ártalmatlanok bevett módszereink az egészségünkre, közös bennük, hogy az önismeret és az érettség útját kerüljük el velük.

Nem az az erős ember, aki nem sír! Ha az lenne, a bibliai Pál is gyönge ember volna, hiszen teljes intenzitással élte át emelkedett állapotait és mélypontjait is. Az érzelmeinket mélyen át kell éreznünk (és ez nem jelenti azt, hogy uralkodnak rajtunk). Ha át merjük érezni a fájó érzéseinket, akkor megismerkedhetünk a saját szívünk tartalmával: hogy milyen természetű a “tulajdon kívánságunk”, amelynek meghiúsulása a kielégítetlen dühöt, a csalódást és a bánatot okozza. A veszteségek és az akadályok – és az őket kísérő fájó érzések – az érés útján segítenek előre bennünket, de csak akkor, ha könnyek között elengedjük, amit nem tarthatunk meg.

“Mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága.”
– Jakab 1:14 (Károli ford.)

“Mint a mély kútban a víz,
olyan az ember szívében a szándék,
de az értelmes mégis a felszínre hozza!”
– Példabeszdek 20:5 (Egyszerű ford.)

Lásd még: adaptáció, érés, kortárs-orientáció, reziliencia, védekező állapot a sebezhetőség ellen

Kapcsolódó írások: