integráció, integrálódás, integritás

Fogalomtár » szócikk: integráció, integrálódás, integritás (integration process, G.N.; integrity)

integráció (lat. integratio) = a beépülés; egyetlen egész kialakulása az összetevők mélyülő kölcsönhatása, egységesülése és egyszerűsödése révén

integrálás = összevonás, összehangolás, egyesítés

A személyiségfejlődésben az INTEGRÁLÓDÁS a társas lénnyé válás érési folyamata; az emberi potenciál része. Spontán (belső program szerint zajló) folyamat, amelynek során a különböző (olykor egymásnak ellentmondó) belső tartalmak (ambivalens késztetések, “vegyes érzések”, ellentmondásos nézetek) egyetlen összehangolt, új egésszé rendeződnek.

Az integrálódás gyümölcsei

E hosszú időn át tartó érési folyamat gyümölcsei közé tartozik a különböző szempontokat egyidejűleg belátó gondolkodás (ebből következik az egyre megfontoltabb cselekvés és az egyre kiegyensúlyozottabb véleményalkotás képessége, a szélesedő látókör és a perspektivikus “látás”), és a másokkal is törődő (a szeretetteljes kapcsolatokra és felelősség- és áldozatvállalásra kész) jellem. Az érett ember jellemzője az integritás: az értékvezérelt életvitel, amelyben a belsővé vált értékek és a döntések összhangja érvényesül.

A kisgyermek (és az érzelmi éretlenségben rekedt felnőtt) szó szerint “együgyű” – egyszerre csak egy ügy fér a fejébe; a pillanatnyilag legmeghatározóbb érzése hatása alatt cselekszik (ezt nevezzük impulzivitásnak). Amikor mások kedvében jár, megfeledkezik magáról; amikor pedig akar valamit, nem tud tekintettel lenni mások szempontjaira. Az integrációt végző prefrontális kéreg “keverőedény” funkciója a legjobban fejlődő gyerekeknél sem indul meg 5-6 éves kor előtt, de ha fejlődésének feltételei nem adottak, ez a kezdet bármeddig kitolódhat, és a fejlődési folyamat is bármikor elakadhat.

A prefrontális kéreg szerepe

Az integrálódási folyamat a prefrontális kéreg érésének függvénye. A prefrontális kéreg a vegyes érzések “keverőedénye”. Kifejlődése a feltétele az integrálódási folyamat fentebb felsorolt gyümölcseinek. A fejlődésnek indult prefrontális kéreg működését jelzi, hogy a gyerekben (legkorábban a hatodik életévben) az ellenséges indulatok már keverednek saját, ellentétes irányú érzéseivel (pl. a szeretettel, a részvéttel, vagy a következményektől való félelemmel). Az egymással ütköző érzések vagy indítékok keveredése belső konfliktust okoz. Ez a belső konfliktus fékezi meg a korábban impulzív (a pillanatnyilag legerősebb indulatának kiszolgáltatott) gyereket; a prefrontális kéreg érettsége tehát meghatározó az önszabályozás (önuralom, önfegyelem, önkontroll) kialakulásában. A gyerekünk nagyobb önfegyelemét tehát a fejlődés feltételeiről való gondoskodással tudjuk maradandó hatékonysággal elősegíteni: ld. A kapcsolat, amelyben teljesülnek a fejlődés feltételei

integracio-ellentmondasok

Az eltérő érzelmek, indulatok vagy érvek keveredéséből alakul ki az érett személyiségre jellemző összehangolt működés (integrative functioning). 

integracio-onszabalyozas

 

Személyes integritás: az értékekkel koherens magatartás

Az integritás értékvezérelt életvitelt jelent (amelyben az értékek és a döntések összhangja érvényesül). A köznyelvben erre a belső összehangoltságra, erkölcsi épségre hivatkozunk úgy, mint tisztességes, becsületes jellem, vagy belső tartás (‘jó’ magatartás). A személyes integritást a kellő differenciálódás vagy individuáció (önmagunk megkülönböztetése másoktól: különbözővé válás, öntudatra ébredés) előzi meg, ami egy másik érési folyamat, az önállósulás keretében zajlik.

Integritás és befolyásolhatóság

Az emberi kapcsolatok világában a személyes integritás abban mutatkozik meg, hogy valaki képes egy közösség tagjaként is megőrizni a saját különbözőségét.  Az érett ember akkor sem feledkezik meg saját meggyőződéséről, értékrendjéről és emberi méltóságáról, amikor együtt van másokkal, akik hatnak rá, és akikkel összetartozásra vágyik. Nem könnyen befolyásolható: a társaság nem tudja olyasmibe belesodorni, amit ő különben nem akarna. Annak az egyénisége nem olvad bele másokéba, aki egész emberként (személyi integritását megtartva) lép a kapcsolataiba. Az érett ember egyszerre kapcsolatok tagja ÉS önálló egyéniség: mások befolyása nem elég nagy ahhoz, hogy önmagát elhagyja. Magához is hű marad, miközben másokkal törődik.

Integritás és képmutató vagy korrupt magatartás

Az integritással ellentétes a képmutató magatartás is, amikor valaki nem a kinyilvánított értékei és hangoztatott elvei szerint cselekszik, hanem álarcot visel. Olyannak mutatja magát, ami nem felel meg valódi énjének, általában azért, hogy másoknak jobban megfeleljen. Az integritás egyéni és szervezeti szinten is átlátható, számonkérhető és etikus cselekvésben nyilvánul meg, amely egyúttal a képmutatás és a korrupció kizárását is jelenti.

Az érés gyümölcse

Gyerekeink jövőbeni erkölcsi integritása (‘jó’ magatartása) az integrálódási folyamat érettségén múlik. Az integritás az emberi potenciál része, az érett ember tulajdonsága. Kézenfekvő, hogy a belső értékekkel koherens magatartás nem örökletes, de nem is a tanítás vagy a fegyelmezés műve, hanem az érés gyümölcse. Az otthoni és az iskolai neveléssel az integrálódás érési folyamatát kellene támogatnunk, ha arra vágyunk, hogy a gyerekünknek idővel tudatos és következetes értékrendje legyen, és a tettei összangban legyenek ezzel az értékrenddel.

eresi-folyamatok-02.png

A személyiség három fő érési folyamata: az (1) önállósulás (más néven differenciálódás vagy individuáció), az (2) adaptáció és a (3) pszichológiai integráció.

Pedagógiai és társadalmi integráció (szocializáció)

A társadalmi integráció (szocializáció) lényege, hogy mennyire tudunk másokkal keveredni (közösségben lenni) anélkül, hogy beolvadnánk (vagy arra kényszerítsünk másokat). Az érett emberek egy közösségben tudnak élni, és együtt is tudnak működni egymással anélkül, hogy egyformává kellene válniuk. Milyen világban élnénk, ha érett embereket választanánk vezetőkké?

A pedagógiai integráció azt jelenti, hogy összevont formában együtt nevelünk eltérő képességű, érettségű, korú, vagy különböző kulturális háttérből érkező gyerekeket. Az integrált nevelés célja nem lehet az, hogy a “kisebbség” saját karakterét elveszítve a többségbe olvadjon, és – ahol a csoport a felnőtt köré szerveződik – attól sem kell tartani, hogy a rosszabbul teljesítő gyerekek “lehúzzák” a jobban teljesítőket. Az integrált nevelés célja, hogy a felnőttek által teremtett biztonságos és védett (kiközösítéstől, megszégyenítéstől és félelemkeltéstől mentes) keretek között a különböző gyerekek:

  1. megismerjék, és különbözőségükkel együtt fogadják el saját magukat, miközben feldolgozzák azt is, ahogy mások látják őket;
  2. megismerjék, és különbözőségükkel együtt fogadják el egymást másmilyennek, de egyenlően értékesnek; és
  3. egymás megsebzése nélkül gyakorolják az együttélést és az együttműködést.

A kortársközösségbe való korai beillesztés hatása

Egy gyerek csak akkor elég érett arra, hogy kortársközösségbe járjon, amikor a pszichológiai integrálódás jelei már felfedezhetők rajta: belső konfliktust él át, mielőtt dönt; előre megfontoltan cselekszik (nem hirtelen felindulásból), és társaságban is megőrzi önmagát: mások kedvéért sem tesz meg olyasmit, amit különben nem tenne. Nincs védtelenül kiszolgáltatva a mások befolyásának, a csoport sodrásának. Az ilyen emberre mondjuk azt, hogy “tudja, kicsoda”, és “van tartása”. A társadalmi elvárásoknak való túl korai megfeleltetés és a kortársközösségbe való túl korai beillesztés ezt az érési folyamatot akadályozza. A korai szocializáció az egyéniség halála.

A gyerekek nevelése a családban is és a nagyobb közösségben is az érte felelős felnőttek (ideális esetben Anya és Apa) feladata. Téves és a fejlődésre veszélyes hiedelem az, hogy a gyerekek a közösségben egymást “nevelik”. A gyerekek szeretnek a kortársaikkal együtt lenni; általában “jól elvannak”, a társaság elszórakoztatja őket, ami sok terhet levesz a felnőttek válláról. Mégsem tesz nekik jót, ha a sérülékeny és kiforratlan gyerekek a napjaikat kortársközösségben töltik, mert éretlenségüknél fogva nem tudják egymásnak azt a biztonságot nyújtó légkört megteremteni, amely a fejlődés előfeltétele. Kapcsolataikban elkerülhetetlen az erőviszonyok szerinti rangor kialakulása, aminek természetes velejárója az egyéniség kibontakozására mérgező hatású megszégyenítés, megfélemlítés és kiközösítés. Az éretlen emberekből álló közösség meghatározó eleme a félelem, nem a szeretet; a kisgyerekek pedig még életkoruknál fogva éretlenek. A kicsik fejlődését kifejezetten gátolja az olyan közösségi helyzet, amely (a magas létszám vagy más okok miatt) nem tud egy-egy felnőtt köré szerveződni, és amely spontán önszerveződő csoportként működik, amelynek tevékenységeit a felnőttek csak kívülről irányítják.

Minél éretlenebbek a gyerekek, a kortársközösség annál inkább akadályozza a személyiségfejlődésüket. A kicsik és az éretlenek egymás aznak nem tudják megadni azt, ami az érés nélkülözhetetlen feltétele: a biztonságot nyújtó (kiközösítéstől, megszégyenítéstől és megfélemlítéstől mentes) kapcsolat légkörét. Ahhoz, hogy az érésük el ne akadjon, a kicsiknek és az éretleneknek arra van szükségük, hogy a legerősebb érzelmi szálak (a kötődés gyökerei) a nevelésükért felelős felnőttekhez fűzzék őket, ne a kortársakhoz.



AZ INTEGRÁCIÓRÓL, az INTEGRÁLÓDÁS FOLYAMATÁRÓL, és a SZEMÉLYES INTEGRITÁSRÓL SZÓLÓ ÍRÁSOK:

  1. A CÉL – Amit ne tévesszünk szem elől
  2. A FOLYAMAT – Ahogy a gyermek teljes érettségre juthat
  3. A DÖNTŐ TÉNYEZŐ – Ami a fejlődést mozgásban tartja
  4. AZ AKADÁLY – Ami a fejlődés útját elállja
  5. A KAPCSOLAT – Amelyben teljesülnek a fejlődés feltételei
  6. Az agresszív viselkedés problémája
  7. Hogy lehet a frusztrációt jobb útra terelni?