integráció, integrálódás, integritás

Fogalomtár » szócikk: integráció, integrálódás, integritás (integration process, integrity)

integrálódás (lat. integratio): a teljes egész kiformálódása a különböző elemek összerendeződése révén

integritás: vminek az az állapota, hogy belőle egyetlen rész v. elem sem hiányzik; teljesség, a részek összhangja

integrálás = összevonás, összerendezés, összehangolás, egységbe szervezés

A személyiségfejlődésben az egyén integrálódásáról beszélünk, amely az emberi potenciál része. Spontán (belső program szerint zajló) fejlődési folyamat ez, amelynek során a különböző (olykor egymásnak ellentmondó) belső tartalmak (ambivalens késztetések, vegyes érzelmek, ellentmondásos nézetek) összehangolt, új egésszé rendeződnek. Az egocentrikus gyermeki személyiség az integrálódás során fejlődik szociocentrikus, önmagáért is és másokért is felelősséget vállaló társas lénnyé, érett személyiséggé.

E hosszú időn át tartó érési folyamat gyümölcsei közé tartozik a szélesedő látókör, a különböző szempontokat és összefüggéseket belátó gondolkodás, amely lehetővé teszi a megfontoltabb cselekvést és a kiegyensúlyozottabb véleményalkotást. A jellem kibontakozásával az önközpontúság (egocentrizmus) helyét fokozatosan elfoglalja a másokkal is törődő (törődő szeretetre, felelősség- és áldozatvállalásra kész, szociocentrikus) lelkület. Az érett ember jellemzője az integritás: az értékvezérelt életvitel, amelyben a belsővé vált értékek és a döntések összhangja érvényesül.

A kisgyermek (és az érzelmi fejlődésben elakadt, éretlen felnőtt) szó szerint “együgyű”, mert egyszerre csak egy ügy, egy meghatározó indíték vagy érzelem borítja el a tudatát, és első felindulásból cselekszik (ezt nevezzük impulzivitásnak). Amikor mások kedvében jár, megfeledkezik magáról; amikor pedig akar valamit, nem tud tekintettel lenni másokra.

A prefrontális kéreg szerepe

Az integrálódási folyamat a prefrontális kéreg érésének függvénye. A prefrontális kéreg a vegyes érzelmek “keverőedénye”. Érése a feltétele az integrálódási folyamat fentebb felsorolt gyümölcseinek. A prefrontális kéreg keverőedény-funkciója a legjobban fejlődő gyerekeknél sem indul meg 5-6 éves kor előtt, de a nagyon érzékeny és heves gyerekeknél rendszerint később, 8-9 éves kor körül következik be ez a jelentős fejlődési ugrás. Ha megszűnik az érzelmi fejlődés alapfeltétele, a biztonságos kötődő kapcsolat, akkor a fejlődés bármikor elakadhat, és az integrálódás megindulása bármeddig kitolódhat.

A prefrontális kéreg integratív működését jelzi, hogy (legkorábban a hatodik életévben) az első felinduláshoz már hozzákeverednek ellentétes irányú érzések is (pl. a törődő szeretet, a részvét, vagy az aggodalom). Az egymással ütköző érzelmek vagy indítékok keveredése belső konfliktust okoz. Ez a belső konfliktus fékezi meg a korábban heves és féktelen, impulzív (első felindulásból cselekvő) gyermeki viselkedést; a prefrontális kéreg érettsége tehát meghatározó az önszabályozás (önuralom, önfegyelem, önkontroll) kialakulásában. A kellő önfegyelmet és a civilizált viselkedést a fejlődés feltételeiről való gondoskodással lehet a leghatékonyabban elősegíteni: ld. A kapcsolat, amelyben teljesülnek a fejlődés feltételei

A vegyes érzelmeknek, az egymásnak ellentmondó indítékoknak egyidejűleg kell a tudatban megjelenniük ahhoz, hogy egymással konfliktusba keveredjenek és a gyermeket arra ösztönözzék, hogy gondolkodjon, mielőtt cselekszik. Belső vívódások sorozata révén alakul ki az érett személyiségre jellemző összehangolt működés (integrative functioning): az a képesség, hogy az ember ne hirtelen felindulás hatására, hanem szándékával és értékrendjével összhangban cselekedjen.

Személyes integritás: az értékrenddel koherens magatartás

“Megfontolás őrködik feletted, értelem oltalmaz téged.”
– Példabeszédek 2:11

“Szeresd embertársadat is úgy, mint önmagadat.”
– Máté 22:39

“A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy az Isten embere tökéletes (= kiteljesedett) és minden jó cselekedetre felkészített legyen.”
– 2Timóteus 3:16-17

A személyes integritást minden esetben az önállósulás (az énmaggal és személyes határokkal rendelkező valakivé válás) érési folyamata előzi meg:

Integritás és befolyásolhatóság

Az emberi kapcsolatok világában a személyes integritás abban is megmutatkozik, hogy valaki képes egy közösség tagjaként is megőrizni a saját különbözőségét.  Az érett ember akkor is önazonos marad, akkor sem feledkezik meg saját meggyőződéséről, értékrendjéről és emberi méltóságáról, amikor együtt van másokkal, akik hatnak rá, és akikkel összetartozásra vágyik. Nem könnyen befolyásolható: a társaság nem tudja olyasmibe belesodorni, amit ő különben nem akarna. Annak az egyénisége nem olvad bele másokéba, aki egész emberként (személyes integritását megtartva) lép a kapcsolataiba. Az érett ember egyszerre kapcsolatok tagja ÉS önálló egyéniség: mások befolyása nem elég nagy ahhoz, hogy önmagát elhagyja. Magához is hű marad, miközben másokkal törődik.

Integritás és képmutatás

Az integritással ellentétes a képmutató vagy korrupt (álságos, tisztességtelen) magatartás is, amikor valaki nem a kinyilvánított értékei és hangoztatott elvei szerint cselekszik, hanem álarcot visel. Személyes előnyszerzés (megfelelés, népszerűség, hatalom) céljából olyannak mutatja magát, ami nem felel meg valódi énjének. Az integritás egyéni és szervezeti szinten is átlátható, számonkérhető és etikus cselekvésben nyilvánul meg, amely egyúttal a képmutatás és a korrupció kizárását is jelenti.

Az integritás az érés gyümölcse

Gyerekeink jövőbeni erkölcsi integritása, morális érettsége is az integrálódási folyamat előmenetelén múlik. Az integritás az emberi potenciál része, az érett ember tulajdonsága. Kézenfekvő, hogy a belső értékrenddel koherens, másokkal is törődő magatartás nem örökletes, de nem is a tanítás vagy a fegyelmezés műve, hanem az érés gyümölcse. Az otthoni és az iskolai neveléssel az integrálódás belülről fakadó érési folyamatát kellene támogatnunk, ha arra vágyunk, hogy a gyerekünknek idővel kialakuljon a saját, belülről vezérelt lelkiismerete, és a tetteit igyekezzen az értékrendjével összangban tartani.

Pedagógiai és társadalmi integráció (szocializáció)

A társadalmi integráció (szocializáció) lényege, hogy mennyire tudunk másokkal keveredni (közösségben lenni) anélkül, hogy beolvadnánk (vagy arra kényszerítsünk másokat). Az érett emberek egy közösségben tudnak élni, és együtt is tudnak működni egymással anélkül, hogy egyformává kellene válniuk. Milyen világban élnénk, ha érett embereket választanánk vezetőkké?

A pedagógiai integráció azt jelenti, hogy összevont formában együtt nevelünk eltérő képességű, érettségű, korú, vagy különböző kulturális háttérből érkező gyerekeket. Az integrált nevelés célja nem lehet az, hogy a “kisebbség” saját karakterét elveszítve a többségbe olvadjon, és – ahol a csoport a felnőtt köré szerveződik – attól sem kell tartani, hogy a rosszabbul teljesítő gyerekek “lehúzzák” a jobban teljesítőket. Az integrált nevelés célja, hogy a felnőttek által teremtett biztonságos és védett (kiközösítéstől, megszégyenítéstől és félelemkeltéstől mentes) keretek között a különböző gyerekek:

1. megismerjék, és különbözőségükkel együtt fogadják el saját magukat, miközben feldolgozzák azt is, ahogy mások látják őket;
2. megismerjék, és különbözőségükkel együtt fogadják el egymást másmilyennek, de egyenlően értékesnek; és
3. egymás megsebzése nélkül gyakorolják az együttélést és az együttműködést.

A kortárscsoportba való korai beillesztés hatása

Egy gyermek csak akkor elég érett arra, hogy közösségbe járjon, amikor a pszichológiai integrálódás jelei már felfedezhetők rajta: belső konfliktust él át, mielőtt dönt; előre megfontoltan cselekszik (nem hirtelen felindulásból), és társaságban is megőrzi önmagát: mások kedvéért sem tesz meg olyasmit, amit különben nem tenne. Nincs védtelenül kiszolgáltatva a mások befolyásának, a csoport sodrásának. Az ilyen emberre mondjuk azt, hogy “tudja, kicsoda”, és “van tartása”.

Amikor egy gyermek közösségi beilleszkedése túl fontos szempont a nevelésben, és túl korán (a kellő differenciálódás előtt) várjuk el tőle a közösségi magatartást, még mielőtt a prefrontális kéreg megérett volna az integrációs műveletek elvégzésére, akkor a beilleszkedés összetöri az egyéniséget, az önállósulás folyamata elakad, és a gyermek visszahúzódik a kötődés felszínesebb, kevésbé sebezhető szintjeire (lojalitás, utánzás, testközel). A közösségi létre még nem érett gyerekek beilleszkedése visszafordítja a személyiségfejlődés irányát, és sikeres integrálódás helyett beolvadáshoz, kortárs-orientációhoz vezet. A korai szocializáció az egyéniség halála.

A gyerekek nevelése a családban is és a kortárscsoportban is  az értük felelős felnőttek feladata. Téves és ártalmas hiedelem, hogy a gyerekek a gyermekközösségben vannak a legjobb helyen. Már a “gyermekközösség” szó is félrevezető, mert az 5-7 éves kori fejlődési ugrás előtt álló gyerekek egyáltalán nem képesek arra, hogy közösséget alkossanak. Többnyire szeretnek a kortársaikkal együtt lenni (a hasonlóság révén kötődnek egymáshoz); általában “jól elvannak”, a társaság szórakoztatja őket, ami tényleg sok terhet levesz a felnőttek válláról. Mégsem tesz nekik jót, ha a napjaikat kortárscsoportban töltik, mert éretlenségüknél fogva nem tudnak egymásra tekintettel lenni és közben a saját határaikat is megtartani. Nem tudják egymásnak azt a biztonságot nyújtó légkört megteremteni, amely a fejlődés előfeltétele. A kicsik és az éretlenek csoportjaiban elkerülhetetlen a dominanciaharc és az erőviszonyok szerinti rangsor, aminek természetes velejárója az egyéniség kibontakozására mérgező hatású megszégyenítés, megfélemlítés és kiközösítés. Az éretlen emberekből álló csoportok meghatározó eleme a félelemkeltés és a megfelelési kényszer, nem a szeretet; a kisgyerekek pedig életkoruknál fogva éretlenek. A sérülékeny és kiforratlan személyiség fejlődését kifejezetten hátráltatja az olyan kortárscsoport, amely (a magas létszám vagy más okok miatt) nem tud egy-egy felnőtt köré szerveződni. Ilyenkor a csoport spontán, ösztönösen szerveződik, az erőviszonyok alapján; a jelenlévő felnőtt csak kívülről tudja igazgatni.

Minél éretlenebb a gyermek személyisége, fejlődését annál inkább hátráltatja a kortárscsoportban töltött idő. A kicsiknek és az éretleneknek arra volna szükségük, hogy a legerősebb érzelmi szálak (a kötődés gyökerei) a róluk gondoskodó felnőttekhez fűzzék őket, ne a kortársaikhoz.

---

kapcsolódó írások:

• Videó: A nevelés hosszútávú munkája
• Videó: Düh és Agresszió
• Miért hatásos a logikus következmény, amikor hat?
• A fegyelmezés arra a gyerekre hat, akiben a vegyes érzések belső konfliktust okoznak
• A kicsik és az éretlenek biztonságos fegyelmezése
• Miért olyan impulzív: féktelen, meggondolatlan, önző és indulatos a kisgyermek?
• Miért alakulnak ki rivális kötődések?
• A természet szerepe
• Hogy lehet a frusztrációt jobb útra terelni?
• Az agresszív viselkedés problémája