Amikor a gyermek úgy érzi, hogy egyik kötődése kizárja a másikat, egyik irányba erősebben fog kötődni, míg a másik irányba ellenáll.
GYÖKEREK sorozat » 4. rész: A KÖTŐDÉS SÖTÉT OLDALA és a RIVÁLIS KÖTŐDÉSEK
- A kötődés taszító ereje
- Miért nem áll szóba idegenekkel a kisgyermek?
- Miért alakulnak ki rivális kötődések?
- Kortárs-orientáció: amikor a gyermek kortársai a vetélytársaid lesznek
- Amikor a gyermek előbújik a kötődés bábjából, ki lép a szülők helyére?
- Hogyan építs kötődő falut a családod köré?
- Hogyan hatástalanítsd a vetélytársakat?
A kötődési összeférhetetlenség legfőbb oka a kötődés bipoláris jellegéből fakadó taszító erő. Két kötődés akkor összeférhetetlen, amikor az egyik kizárja a másikat, és a gyermek nem tudja egyidejűleg mindkettőt fenntartani. Amikor a gyermek úgy érzi, hogy egyik kötődése kizárja a másikat, egyik irányba erősebben fog kötődni, míg a másik irányba ellenáll. Az ellenállás közvetlen kiváltó oka attól függ, hogy a gyermek a kötődés melyik fejlődési szakaszánál tart.
Ha még mindig csak az érzékszervek útján kötődik (amiből a jó ütemben fejlődő gyermek a második életévben kinő), akkor már az elég a dacos ellenálláshoz, hogy nem lehet együtt egyszerre mindkét kötődésével. Tegyük fel, hogy Apa másik lakásba költözik. A gyermek mindkét szülőt szereti, de ha még mindig a konkrét fizikai együttlét jelenti neki a kapcsolatot, akkor megoldhatatlan problémát jelent neki, hogy nem lehet együtt a két szülővel egyszerre. Ezért aztán az egyikhez mégjobban ragaszkodik, a másik közeledését pedig elutasítja. Ha Anyára esik a választása, akkor Apától muszáj elfordulnia, vagy fordítva. Ezt aztán mindenki félreérti, olyannyira, hogy a gyermekelhelyezési perekben szülői elidegenítési szindrómáról beszélnek. Azt hiszik, hogy a gyerek azért utálja az egyik szülőt, mert a másik direkt ellene hangolta. Pedig egyáltalán nem biztos, hogy valóban ez történt. A kicsik és az éretlenek kötődése minden befolyásolás nélkül is polarizálódik: az egyikhez való közeledés automatikusan együtt jár a másiktól való távolodással.
Ha éppen a hasonlóság útján kötődik (ami a kétévesekre jellemző), és nem utánozhatja egyszerre Anyát, és Apát is, akkor szintén polarizálódik a gyermek kötődése. Az egyiküket másolja, a másiknak nem fogad szót.
Ha éppen az összetartás és a lojalitás útján kötődik (ami a háromévesekre jellemző), és a szülők éppen veszekednek, akkor Apa melletti kiállása egyúttal az Anyával való szembeszállást is jelenti. A kisgyermeknek szó szerint ketté hasad a szíve, amikor két ember, akiket szeret, ellenségeskedni kezd egymással. Az egyik iránti ragaszkodása ilyenkor törvényszerűen jár a másik elutasításával.
A kisgyermek még nem képes a vegyes érzelmekre, ezért akkor is hajlamos az egyik kötődésének pillanatnyilag ellenállni, amikor különben mindkét félhez jól kötődik.
A kicsik és az éretlenek fekete-fehéren látják a világot. Vagy rajonganak érted, vagy utálnak. Amint rácuppannak valaki másra, te mehetsz a lecsóba. De semmi baj, mert nem túl nehéz újraéleszteni, és akkor megint kirány(nő) leszel. Az agyuk még nem ismer olyat, hogy Anyát is szeretem, meg a Zsuzsit is, pedig még sose láttam őket együtt kávézni és nevetgélni. Kettős érzések megélésére, az össze nem tartozó dolgok (és emberek) összeegyeztetésére, több nézőpont egyidejű befogadására csak az 5-7 éves kori fejlődési ugrás után válik képessé a gyermeki agy.
A kettős érzések jelentősége és az integrált működés
A fejlődés során eleinte mindig csak vagy az egyik, vagy a másik agyfélteke fogadja a beérkező jeleket; vagy az egyik, vagy a másik szem által beérkezett képet látja a csecsemő agya. Kezdetben ugyanígy egyszerre csak egyetlen érzelem, csak egyetlen gondolat juthat a gyermek tudatába. Amikor az agy már nem tart attól, hogy két megkülönböztetendő jel értelmezhetetlenül összeolvad, akkor szépen összeengedi őket egymással.
A gyermeki agynak átlagosan 5-7 éves fejlődésre van szüksége az integrált működéshez: ahhoz, hogy különböző területei összeköttetésbe lépjenek egymással és összehangoltan működjenek tovább.
Amikor a bal és jobb agyfélteke integrálódása az utolsó fázisához ér, a prefrontális kéreg integrálódása is megkezdődik azzal, hogy a különböző érzések, gondolatok és késztetések “keverőedényévé” alakul. Ez hozza magával azt a feltűnő fejlődési ugrást, amely a legtöbb gyermeknél 5 és 7 éves kor között következik be.

Az egymásnak ellentmondó érzések és gondolatok belső konfliktust okoznak a gyermekben és megszületik a lelkiismeret. Amikor például dühében el akar dobni valamit, egyszer csak az is eszébe jut, hogy nem kellene, mert az a dolog összetörhet. Amikor megkérdezzük, hogy jó napja volt-e vagy rossz, azt feleli, hogy jó is meg rossz is. A prefrontális kéreg segítségével a gyermek képes lesz egyszerre két szemszögből látni ugyanazt; már két egymásnak ellentmondó gondolat is eszébe jut ugyanazzal kapcsolatban. Egy kiforrott személyiség két vagy több össze nem tartozó kötődést is fenn tud magában tartani. Nem muszáj az egyiktől elfordulnia ahhoz hogy a másik mellett kitartson.
A kisgyermek tudatát viszont egyszerre mindig csak egy nagy és tiszta érzés foglalja el. Ez pedig azt is jelenti, hogy a kicsik és az éretlenek egyszerre csak egyetlen kötődésben tudnak működni. Ha a hároméves ma este Apát részesíti előnyben – Apa fektet le! Apa ad puszit! Apa olvas mesét! -, akkor Anya nem tud mit kezdeni vele, mert ő – pillanatnyilag – csak Apához kötődik. Apa iránti vonzódása Anya iránti ösztönös taszítással is jár (amikor épp ő van a gyermeki kötődés negatív pólusán). De vedd személyes sértésnek, ha időnként a kötődő mágnes negatív pólusán találod magad! A kisgyermek nagyon ingatag; várj egy kicsit, és megint sorra kerülsz. Nem tehet róla, hogy egyszerre két kötődést még nem képes magában fenntartani.
A gyermek akkor is két kötődésben találja magát, amikor érte mész az anyósodhoz. És mivel ezzel a helyzettel az agya még nem tud megbirkózni, megnő benne a feszültség. Elpattan a húr és hisztizni kezd. Az anyósod pedig azt fogja mondani, hogy egész addig jól érezte magát, míg téged meg nem látott, tehát nyilván te borítottad ki. Pedig senki nem borította ki; a kétfelé kötődés az, ami sok volt neki. Még nem érett meg arra, hogy két kötődését együttesen is fenn tudja tartani, mert az agya nem képes még az integrált működésre. Ilyenkor természetes, hogy feszült lesz és rosszul fog viselkedni. Senki nem hibás, de érdemes az átadás-átvételt gyorsan lebonyolítani.
Anya volt egész nap a gyerekkel, és Apa hazaér. Úgy gondolja, hogy most ő a soros; a gyermek pedig ahelyett, hogy lelkesen odafutna hozzá, rá se akar nézni. Miért? Mert még nem képes egyszerre kétfelé kötődni. Mit tehetsz ilyenkor, ha te vagy az Anya? Add át Apának a kötődés stafétabotját (üdvözöld nagyon melegen és barátságosan Apát a gyerek előtt), utána pedig húzódj hátrébb, hogy Apa szépen fel tudja ébreszteni a gyermek szunnyadó kötődését.
Ideális esetben ezt a problémát az 5-7 éves kori fejlődési ugrás megoldja, de 7 éves korára sem lesz minden gyerek képes a kettős érzésekre. Az érzelmileg nagyon intenzív, érzékeny gyerekeknél nem ritka, hogy csak 8-9 éves korban jelennek meg az integrált működés jelei. A lelki egészség szempontjából kevésbé jó állapotban lévők pedig, akik valahol elakadtak az érzelmi fejlődésben, gyakran még felnőttként sem képesek kétféle érzés egyidejű megélésére.
Ebből következik korunk egyik széles körben tapasztalt problémája: az impulzív viselkedés. Az érzelmileg éretlen felnőtt is hirtelen felindulásból cselekszik, mert nincsenek ellentmondásos érzései. Így belső konfliktus sem keletkezik benne (intuitív kifejezéssel: nem szólal meg a lelkiismerete). Nem rendelkezik azzal a belső fékkel, ami az érettebbeknek lehetővé teszi, hogy gondolkodjanak, mielőtt cselekszenek. Az óvodásoknál ez még életkori sajátosság; a nagyobbak közül már csak azokra jellemző, akik elakadtak a fejlődésben. (Ami jó hír mert a fejlődés belénk írt programja bármikor képes újra megindulni, amikor teljesülnek a feltételei.)
A rivális kötődések legfőbb oka tehát egyszerűen az éretlenség: a gyermek még nem képes a vegyes érzelmekre. A kicsik és az éretlenek vagy téged szeretnek, vagy valaki mást, de a kettő egyszerre meghaladja a képességeiket. Nehezen tudnak hármas kapcsolatokban jól működni, mint amilyen a papa-mama-gyerek, vagy a mama-nagymama-gyerek hármasa, különösen akkor, ha a két felnőtt érzékelhetően nincs túl jóban egymással. A kicsik egy adott pillanatban leginkább csak egyvalakihez kötődnek, és néha már a harmadik személy felbukkanása is elég ahhoz, hogy kiboruljanak.
A mélyebben kötődő gyermek egyszerre több kötődésre is képes
Egy érzelmileg jól fejlődő 3-4 évesnél idősebb gyermek a kötődés hat fejlődési szakasza közül már nemcsak az érzékszervek, a hasonlóság vagy az összetartozás-lojalitás útján tud kötődni, hanem ezeknél mélyebb és sebezhetőbb módokon is. A negyedik életévben már azt számít neki, hogy mennyire fontos neked; az ötödik életévben már a gyöngéd tekintetedből és a hangod melegéből kiérzett szeretet táplálja a kötődését. A hatodik életévtől kezdve pedig már az jelenti neki a legtöbbet, hogy igazán megérted és belülről is jól ismered.

A mélyen kötődő 5-6 éves már jobban igényli a lelki intimitást, mint azt, hogy maga mellett lásson és érezzen téged. A mélyebb kötődéssel csökken a polarizáció veszélye, mert fontos lehetsz egyszerre Anyának is és Apának is; még akkor is, ha ők már nincsenek együtt. A szívedet mindkettőjüknek odaadhatod, akár külön-külön is. Mindketten ismerhetnek mélyen és teljesen; egyidejűleg mindkettőjükkel lehetsz személyre szóló, meghitt kapcsolatban.
A kötődés kezdeti, felszínesebb szintjein ez nem megy. Egyszerre nem lehetsz két emberrel fizikai közelségben, ha nincsenek együtt. Egyszerre nem lehetsz lojális mindkettőjükhöz, ha veszekednek. Ezért is annyira fontos, hogy segítsd el a gyermekedet a kötődés mélyebb szintjeire, egészen a lelki intimitásig, mert minél mélyebben tud kötődni, annál kevésbé lesz ellenséges veled csak azért, mert máshoz is kötődik.
A riválisaiddá válhatnak az új kötődések, ha nem rajtad keresztül jelennek meg a gyermek életében
Az volna ideális, ha a gyermeked rajtad keresztül ismerkedne meg élete összes többi hosszú távú szereplőjével: a többi gyerekkel és felnőttel; a pedagógusokkal, a gyerekvigyázókkal, szóval mindenkivel, akinek köze lesz hozzá a továbbiakban. Ez azt jelentené a számára, hogy mindenki együvé tartozik, és nem kell választania. Attól még, hogy barátkozik a Pistivel, vagy rajong az edzőjéért, a körülötted keringő pályájáról sem kellene letérnie. Fel tudnád nevelni, mert az újabb kapcsolatai nem idegenítenék el tőled.
Egyre több gondot okoz az a viszonylag újkeletű jelenség, hogy a tanárok és a szülők egymás ellenfeleiként jelennek meg a gyermek életében. A tanárok panaszkodnak, hogy nem tudnak tanítani, mert a szülők “mindenbe beleszólnak,” bírálják őket és rongálják a tekintélyüket a gyerekek előtt; a szülők pedig arra panaszkodnak, hogy az iskola nemcsak a gyerekkel tölthető szabadidőtől fosztja meg őket, hanem még a nevelésben is a második helyre szorítja. Pedig, ha a szülő elveszíti a nevelés jogát és felelősségét, és ha egymás ellen fordul a szülő és az iskola, az nemcsak a kötődő falu széteséséhez, hanem a társadalmi szövet szétfoszlásához is vezet.
A gyerekek lelki egészsége és a társadalom élhetősége szempontjából is alapvető fontosságú, hogy a szülő kapja vissza a gyermekek nevelésének jogát és felelősségét. Ez pedig csak úgy tud megvalósulni, ha a gyermek családon kívüli kapcsolatai (a nevelőivel is és a kortársaival is) a szülőkkel való elsődleges kötődő kapcsolatra épülhetnének. Nem tudnak a gyerekek jól fejlődni, amíg mindennapi életük színtere két vagy több egymástól teljesen elfalazott világ.
A gyerekek egymáshoz fűződő kapcsolatait is áthatja az ellenségeskedés, ha nincs velük egy olyan felnőtt, akihez mindnyájan kötődnek
Egy gyermekcsoport akkor lesz jól működő rendszer, ha tagjai úgy viszonyulnak egymáshoz, mint a Naprendszer bolygói. Az összes bolygó elsődleges kötődése a Nap, és csak ezért nem ütköznek össze. El tudjátok képzelni, micsoda káosz lenne, ha a bolygók letérnének a Nap körüli pályáról és egymás körül kezdenének keringeni?
Egy óvodáscsoportban, egy iskolai osztályban is akkor tudnak a gyerekek egymás társaságában is nyugodtan játszani, tanulni és fejlődni, ha a rendszer minden egyes tagja egy közös Nap körül kering. Ha a pedagógusnak sikerül elérnie, hogy mindenki számára ő legyen a Nap, akkor a csoport közösséggé változna, és még azok is megtalálják benne a helyüket, akik eddig terrorizálták a többieket. Egy többgyerekes családban is a “naprendszer” a rend és a nyugalom kulcsa: a gyerekek akkor tudnak egymással “jól kijönni”, ha van egy felnőtt a közelben, akihez mindannyian kötődnek.

És mi történik ellenkező esetben, amikor gyerekek úgy alkotnak csoportot, hogy nem egy közös felnőtt köré szerveződnek? Egymás között mérik fel az erőviszonyokat; a kötődő ösztön automatikusan hatalmi rangsorba rendeli a kicsiket és az éretleneket. A primitív ösztönök világában kialakul a törzsi hierarchia: az erősek felül kerekednek, elnyomják és kihasználják a gyengébbeket, és lojális alattvalóikkal törzsi csoportokat alkotnak egymás ellen. Mindenütt elharapódzik a hatalmi harc, az elnyomás és a szenvedés, ahol a kicsik és az éretlenek nem látják a Napot, és magukra maradva kénytelenek valamit kezdeni egymással. A Legyek ura c. regény érzékletes képet fest erről a folyamatról.
A testvérek is akkor jönnek ki jól egymással, amikor van a közelükben egy olyan felnőtt, akihez külön-külön is kötődnek. Egyszerre több gyereket csak akkor tudsz nevelni, ha egyenként rendezett kötődő kapcsolatban tudod tartani mindegyiket.
- A kötődés taszító ereje
- Miért nem áll szóba idegenekkel a kisgyermek?
- Miért alakulnak ki rivális kötődések?
- Kortárs-orientáció: amikor a gyermek kortársai a vetélytársaid lesznek
- Amikor a gyermek előbújik a kötődés bábjából, ki lép a szülők helyére?
- Hogyan építs kötődő falut a családod köré?
- Hogyan hatástalanítsd a vetélytársakat?