Miért alakulnak ki rivális kötődések?

GYÖKEREK sorozat » 4. rész: A KÖTŐDÉS SÖTÉT OLDALA és a RIVÁLIS KÖTŐDÉSEK

A kötődési összeférhetetlenség legfőbb oka a kötődés bipoláris jellegeéből fakadó taszító erő. Két kötődés akkor összeférhetetlen, amikor az egyik kizárja a másikat, és a gyermek nem tudja egyidejűleg mindkettőt fenntartani. Amikor a gyermek úgy érzi, hogy egyik kötődése kizárja a másikat, egyik irányba erősebben fog kötődni, míg a másik irányba ellenáll.

Miért olyan gyakori, hogy a gyerekek egymással tartanak össze, a felnőttjeiktől pedig elfordulnak? Azért, mert nem rajtunk keresztül ismerik meg azokat a felnőtteket, akikre rábízzuk őket. Nem mi vezetjük be őket a családon kívüli világba, csak passzívan reméljük, hogy feltalálják magukat benne. Nem építjük fel a kötődő falut, így a gyermek új társaságából éppen mi fogunk kimaradni.

Az eltávolodás kiváltó oka attól függ, hogy a gyermek éppen a kötődés melyik fejlődési szakaszánál tart.

Ha még mindig csak az érzékszervek útján kötődik (amiből a jó ütemben fejlődő gyermek a második életévben kinő), akkor már az elég a dacos ellenálláshoz, hogy nem lehet együtt egyszerre mindkét kötődésével. Tegyük fel, hogy Apa másik lakásba költözik. A gyermek mindkét szülőt szereti, de ha még mindig a konkrét fizikai együttlét jelenti neki a kapcsolatot, akkor megoldhatatlan problémát jelent neki, hogy nem lehet együtt a két szülővel egyszerre. Ezért aztán az egyikhez mégjobban ragaszkodik, a másik közeledését pedig elutasítja. Ha Anyára esik a választása, akkor Apától muszáj elfordulnia, vagy fordítva. Ezt aztán mindenki félreérti, olyannyira, hogy a gyermekelhelyezési perekben szülői elidegenítési szindrómáról beszélnek. Azt hiszik, hogy a gyerek azért utálja az egyik szülőt, mert a másik direkt ellene hangolta. Pedig egyáltalán nem biztos, hogy valóban ez történt. A kicsik és az éretlenek kötődése minden befolyásolás nélkül is polarizálódik: az egyikhez való közeledés automatikusan együtt jár a másiktól való távolodással.

Ha éppen a hasonlóság útján kötődik (ami a kétévesekre jellemző), és nem utánozhatja egyszerre Anyát, és Apát is, akkor szintén polarizálódik a gyermek kötődése. Az egyiküket másolja, a másiknak nem fogad szót.

Ha éppen az összetartás és a lojalitás útján kötődik (ami a háromévesekre jellemző), és a szülők éppen veszekednek, akkor Apa melletti kiállása egyúttal az Anyával való szembeszállást is jelenti. A kisgyermeknek szó szerint ketté hasad a szíve, amikor két ember, akiket szeret, ellenségeskedni kezd egymással. Az egyik iránti ragaszkodása ilyenkor törvényszerűen jár a másik elutasításával.

Aki még nem képes a kettős érzésekre, akkor is hajlamos az egyik kötődésének pillanatnyilag ellenállni, amikor különben mindkét félhez kötődik.

A kicsik és az éretlenek fekete-fehéren látják a világot. Mindenki vagy jó, vagy rossz; nincsenek kettős érzéseik. Vagy szeretnek valamit, vagy utálják. Az agyuk még nem ismer olyat, hogy ez is, és az is. Kettős érzések megélésére, ellentétek összeegyeztetésére, több nézőpont egyidejű befogadására csak az 5-7 éves kori fejlődési ugrás után válik képessé a gyermeki agy.

A kettős érzések jelentősége és az integrált működés

A fejlődés során eleinte mindig csak vagy az egyik, vagy a másik agyfélteke fogadja a beérkező jeleket; vagy az egyik, vagy a másik szem által beérkezett képet látja a csecsemő agya. Kezdetben ugyanígy egyszerre csak egyetlen érzelem, csak egyetlen gondolat juthat a gyermek tudatába. Amikor az agy már nem tart attól, hogy két jel értelmezhetetlenül összeolvad, akkor szépen összeengedi őket egymással.

A gyermeki agynak átlagosan 5-7 éves fejlődésre van szüksége az integrált működéshez: ahhoz, hogy különböző területei összeköttetésbe lépjenek egymással és összehangoltan működjenek tovább.

Amikor a bal és jobb félteke integrálódása az utolsó fázisához ér, a prefrontális kéreg integrálódása is megkezdődik azzal, hogy a különböző érzések, gondolatok és késztetések “keverőedényévé” alakul. Ez hozza magával azt a feltűnő fejlődési ugrást, amely a legtöbb gyermeknél 5 és 7 éves kor között következik be.

Az egymásnak ellentmondó érzések és gondolatok belső konfliktust okoznak a gyermekben és megszületik a lelkiismeret. Amikor például dühében el akar dobni valamit, egyszer csak az is eszébe jut, hogy a dobálással sérülést okozhat valakinek. Amikor megkérdezzük, hogy jó napja volt-e vagy rossz, azt feleli, hogy jó is meg rossz is. A prefrontális kéreg segítségével a gyermek képes lesz egyszerre két szemszögből látni ugyanazt; már két egymásnak ellentmondó gondolat is eszébe jut ugyanazzal kapcsolatban, és két külön kötődést is fenn tud magában tartani, nem muszáj az egyiktől elfordulnia ahhoz hogy a másik mellett kitartson.

Előtte viszont egyszerre mindig csak egyetlen érzés foglalja el a gyermek tudatát. Ez pedig azt is jelenti, hogy a kicsik és az éretlenek egyszerre csak egyetlen kötődésben tudnak működni. Ha ma este a hároméves Apát részesíti előnyben – Apa fektet le! Apa ad puszit! Apa olvas mesét! -, akkor Anya nem tud mit kezdeni velel, mert ő e pillanatban csak Apához kötődik. Apa iránti vonzódása együtt jár egy ugyanakkora taszítással Anya iránt, amikor éppen ő van a gyermeki kötődés negatív pólusán. Ne vedd tehát személyes sértésnek, ha időnként a kötődő mágnes negatív pólusán találod magad! A kisgyermek nagyon ingatag; várj egy kicsit, és megint sorra kerülsz. Viszont egyszerre két kötődést nem képes magában fenntartani.

Amikor érte mész az anyósodhoz, a gyermek egyszerre két kötődésben találja magát. És mivel ezzel a helyzettel az agya még nem tud mit kezdeni, elpattan a húr és hisztizni kezd. Az anyósod pedig azt fogja mondani, hogy egész addig jól érezte magát, míg téged meg nem látott, tehát nyilván te borítottad ki. Pedig senki nem borította ki; a kétfelé kötődés az, ami sok volt neki. Még nem érett meg arra, hogy két kötődését együttesen is fenn tudja tartani, mert az agya nem képes még az integrált működésre. Ilyenkor természetes, hogy feszült lesz és rosszul fog viselkedni. Érdemes tehát az átadás-átvételt gyorsan lebonyolítani.

Anya volt egész nap a gyerekkel, és Apa hazaér. Úgy gondolja, hogy most ő a soros; a gyerek pedig ahelyett, hogy lelkesen odafutna hozzá, tiltakozik ellene. Miért? Mert még nem képes egyszerre kétfelé kötődni. Mit tehetsz ilyenkor, ha te vagy az Anya? Add át Apának a kötődés stafétabotját (üdvözöld nagyon barátságosan a gyerek előtt), utána pedig húzódj hátrébb, hogy Apa fel tudja ébreszteni a gyermek szunnyadó kötődését.

Ideális esetben ezt a problémát az 5-7 éves kori fejlődési ugrás megoldja, de 7 éves korára sem minden gyerek képes a kettős érzésekre. Az érzelmileg nagyon intenzív, érzékeny gyerekeknél nem ritka, hogy csak 8-9 éves korban jelennek meg az integrált működés jelei. A lelki egészség szempontjából kevésbé jó állapotban lévők pedig, akik érésben elakadnak, gyakran még felnőttként sem képesek kétféle érzés egyidejű megélésére.

Ebből következik a mai társadalom egyik széles körben tapasztalt problémája: az impulzív viselkedés. Sok érzelmileg éretlen felnőtt is hirtelen felindulásból, cselekszik, mert nincsenek ellentmondásos érzései, így belső konfliktus sem keletkezik benne, amely az indulatait megfékezve lehetővé tenné, hogy gondolkodjon, mielőtt cselekszik. Az óvodásoknál ez még életkori sajátosság; a nagyobbak közül már csak azokra jellemző, akik megrekedtek az éretlenségben.

A rivális kötődések oka tehát egyszerűen az éretlenség: a gyermek még nem képes a kettős érzésekre. A kicsik és az éretlenek mindig csak vagy téged szeretnek, vagy valaki mást, de a kettő egyszerre meghaladja a képességeiket. Nem tudnak hármas kapcsolatokban jól működni, mint amilyen a papa-mama-gyerek, vagy a mama-nagymama-gyerek hármasa. Egyszerre csak egyvalakihez kötődnek, és néha már a harmadik személy felbukkanása is elég ahhoz, hogy kiboruljanak.

A mélyebben kötődő gyermek egynél több kötődésre is képes.

Egy érzelmileg jól fejlődő 3-4 évesnél idősebb gyermek a kötődés hat fejlődési szakasza közül már nemcsak az érzékszervek, a hasonlóság vagy az összetartozás-lojalitás útján tud kötődni, hanem ezeknél sebezhetőbb módokon is. A negyedik életévben már azt számít neki, hogy mennyire fontos neked; az ötödik életévben már a gyöngéd tekintetedből és a hangod melegéből kiérzett szeretet táplálja a kötődését. A hatodik életévtől kezdve pedig már az jelenti neki a legtöbbet, hogy igazán megérted és belülről is jól ismered.

A mélyen kötődő 5-6 éves már jobban igényli a lelki intimitást, mint azt, hogy maga mellett lásson és érezzen téged. A mélyebb kötődéssel csökken a polarizáció veszélye, mert fontos lehetsz egyszerre Anyának is és Apának is; még akkor is, ha ők már nincsenek együtt. A szívedet mindkettőjüknek odaadhatod, akár külön-külön is. Mindketten ismerhetnek mélyen és teljesen; egyidejűleg mindkettőjükkel lehetsz személyre szóló, meghitt kapcsolatban.

A kötődés kezdeti, felszínesebb szintjein ez nem megy. Egyszerre nem lehetsz két emberrel fizikai közelségben, ha nincsenek együtt. Egyszerre nem lehetsz lojális mindkettőjükhöz, ha veszekednek. Ezért is annyira fontos, hogy segítsd el a gyermekedet a kötődés mélyebb szintjeire, egészen a lelki intimitásig, mert minél mélyebben tud kötődni, annál kevésbé lesz ellenséges veled csak azért, mert máshoz is kötődik.

A gyermek újabb kötődései közül azok válnak a riválisaiddá, akiket nem rajtad keresztül ismert meg.

Az volna ideális, ha a gyermeked rajtad keresztül ismerkedne meg élete összes többi hosszú távú szereplőjével: a többi gyerekkel és felnőttel; a pedagógusokkal, a gyerekvigyázókkal, szóval mindenkivel, akinek köze lesz hozzá a továbbiakban. Ez azt jelentené a számára, hogy mindenki együvé tartozik, és nem kell választania. Attól még, hogy barátkozik a Pistivel, vagy rajong az edzőjéért, a körülötted keringő pályájáról sem kellene letérnie. Fel tudnád nevelni, mert az újabb kapcsolatai nem idegenítenék el tőled.

Egyre több gondot okoz az a viszonylag újkeletű jelenség, hogy a tanárok és a szülők egymás ellenfeleiként jelennek meg a gyermek életében. A tanárok panaszkodnak, hogy nem tudnak tanítani, mert a szülők “mindenbe beleszólnak,” bírálják őket és rongálják a tekintélyüket a gyerekek előtt; a szülők pedig arra panaszkodnak, hogy az iskola nemcsak a gyerekkel tölthető szabadidőtől fosztja meg őket, hanem még a nevelésben is a második helyre szorítja. Pedig, ha a szülő elveszíti a nevelés jogát és felelősségét, és ha egymás ellen fordul a szülő és az iskola, az nemcsak a kötődő falu széteséséhez, hanem a társadalmi szövet szétfoszlásához is vezet.

A gyerekek lelki egészsége és a társadalom élhetősége szempontjából is alapvető fontosságú, hogy a szülő kapja vissza a gyermekek nevelésének jogát és felelősségét. Ez pedig csak úgy tud megvalósulni, ha a gyermek családon kívüli kapcsolatai (a nevelőivel is és a kortársaival is) a szülőkkel való elsődleges kötődő kapcsolatra épülhetnének. Nem tudnak a gyerekek érzelmileg érett felnőttekké válni, amíg mindennapi életük színtere két vagy több egymástól teljesen elfalazott világ.

A gyerekek egymáshoz fűződő kapcsolatait is áthatja az ellenségeskedés, ha nincs velük egy olyan felnőtt, akihez mindnyájan kötődnek.

Egy gyermekcsoport akkor lesz jól működő rendszer, ha tagjai úgy viszonyulnak egymáshoz, mint a Naprendszer bolygói. Az összes bolygó elsődleges kötődése a Nap, és csak ezért nem ütköznek össze. El tudjátok képzelni, micsoda káosz lenne, ha a bolygók letérnének a Nap körüli pályáról és egymás körül kezdenének keringeni?

Egy óvodáscsoportban, egy iskolai osztályban is akkor tudnak a gyerekek egymás társaságában is nyugodtan játszani, tanulni és fejlődni, ha a rendszer minden egyes tagja egy közös Nap körül kering. Ha a pedagógusnak sikerül elérnie, hogy mindenki számára ő legyen a Nap, akkor a csoport közösséggé változna, és még azok is megtalálják benne a helyüket, akik eddig terrorizálták a többieket. Egy többgyerekes családban is a “naprendszer” a rend és a nyugalom kulcsa: a gyerekek akkor tudnak egymással “jól kijönni”, ha van egy felnőtt a közelben, akihez mindannyian kötődnek.

És mi történik ellenkező esetben, amikor gyerekek úgy alkotnak csoportot, hogy nem egy közös felnőtt köré szerveződnek? Egymás között mérik fel az erőviszonyokat; a kötődő ösztön automatikusan hatalmi rangsorba rendeli a kicsiket és az éretleneket. A primitív ösztönök világában kialakul a törzsi hierarchia: az erősek felül kerekednek, elnyomják és kihasználják a gyengébbeket, és lojális alattvalóikkal törzsi csoportokat alkotnak egymás ellen. Mindenütt elharapódzik a hatalmi harc, az elnyomás és a szenvedés, ahol a kicsik és az éretlenek nem látják a Napot, és magukra maradva kénytelenek valamit kezdeni egymással. A Legyek ura c. regény érzékletes képet fest erről a folyamatról.

A testvérek is akkor jönnek ki jól egymással, amikor a közelben van egy olyan felnőtt, akihez külön-külön is kötődnek. Egyszerre több gyereket csak akkor tudsz nevelni, ha egyenként is kötődésbe vonod mindegyiket.

04. Rivális kötődések

Brouwer Pálhegyi Krisztina View All →

Felnőtt lányok édesanyja, pici fiúk nagymamája, pedagógus, örök tanuló és zugíró.