A gyerekeknek először az értük felelős felnőttekbe kellene belegyökerezniük, hogy a kötődésük “gyökerein” keresztül fel tudják szívni az éretté fejlődéshez szükséges tápanyagokat. Ezért olyan fontosak a kötődés gyökerei a nevelésben!
GYÖKEREK sorozat » 2. rész: A KÖTŐDÉS GYÖKEREI
- A kötődés gyökerei – A kapcsolatkészség fejlődésének hat szakasza
- Mi akadályozza, hogy egy gyerek “kötődésbe essen”?
- Hogy óvjuk meg a gyerekünk lelki épségét (“érző szívét”)?
A kapcsolatkészség hat fejlődési szakaszát Dr. Gordon Neufeld írta le, miután alaposan áttanulmányozta az emberi kapcsolódás különféle formáit, és összehasonlította az összes létező kötödés-elméletet. Közben jött rá, hogy a kapcsolatkészség kialakulása is fejlődési folyamat, és egymást követő szakaszai vannak. Ezekkel fogunk most ismerkedni.
Ideális esetben egy gyerek a kapcsolatkészség mind a hat fejlődési szakaszán már élete első hat éve alatt végigjut, és mire iskolába kerül, már a legmélyebb szinten képes kötődni.
A kapcsolatkészség fejlődési folyamatát agyunkban a limbikus rendszer irányítja, az érzelmi agy; ez is szívügy tehát. Kapcsolataink mélysége az érzelmi érettségünkkel függ össze, nem a logikus gondolkodással. ÉQ, nem IQ kérdése. A folyamat szemléltetéséhez a fejlődő növény analógiáját használjuk:
A hajtások helyén lévő nyilak azt jelentik, hogy fejlődésben van, még növekszik. Amit látunk belőle, az csak a föld fölötti rész. A legfontosabb rész pont az, amit nem látunk.
“Nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.”
– 1Sámuel 16:7
Az idézet nem a Kis Hercegből való, hanem az Ószövetségből, és kb. 2900 éves. Nem az a fontos, amit lát az ember. Ami a gyerekeinkből szem előtt van – ahogy viselkednek, ahogy kinéznek, ahogy beszélnek – az mind felszíni jelenség. Tünet, amiből következtetni tudunk az állapotukra. De ami igazán lényeges, az belül zajlik, az indítékok helyszínén, a “szívben“.
A növény a gyökerein keresztül kötődik a talajba, ahol vizet és táplálékot talál. Az Újszövetségből tudjuk, hogy az ember “szívét”, lelki épségét az óvja meg, ha mélyen belegyökerezik Krisztusba:
“Mélyen gyökerezzetek bele Krisztusba —
ő legyen az a szilárd alap, amelyre az életetek felépül!”
– Kolossé 2:7
A gyerekeknek először az értük felelős felnőttekbe kellene belegyökerezniük. A kötődésük “gyökerein” keresztül kellene magukba szívniuk az éretté fejlődéshez szükséges lelki-szellemi tápanyagokat. Ezért olyan fontosak a kötődés gyökerei a nevelésben!
Az egyre mélyebb és egyre sebezhetőbb kapcsolatra való képesség hat fejlődési szakasza:
1. Kötődés az érzékszervek útján: TESTKÖZEL, fizikai kontaktus
Aki már olvasott a kötődéselméletről, biztosan hallotta Konrad Lorenz (1935), John Bowlby (1944, 1956), és Harry Harlow (1958) nevét.
Mind a hárman a kapcsolatkészség első fejlődési szakaszát, az érzékszervek útján való kötődést tanulmányozták. Azokhoz, akikhez kötődünk, szívesen vagyunk az érzékszerveinkkel is érzékelhető közelségben: szívesen látjuk, halljuk, tapintjuk és szagoljuk őket.
Már az újszülött is addig keres a szemével, amíg meg nem látja anya arcát és szemét. Anya tekintete jelenti számára az első biztos bázist. Másfelé is nézeget, de a tekintete mindig visszatér, és megkeresi anya tekintetét. Kezdetben nagyon fontos a babának, hogy testközelben maradjon. A reflexei is a fizikai kontaktust szolgálják. A kapaszkodó és a szopóreflex is kötődő reflex.
Noémi lányom 3 és fél éves korában próbált meggyőzni, hogy ne kelljen külön aludnia. “Mami, annyira egyedül vagyok éjszaka!” Én akkoriban még nem olvastam a blogomat, ezért azt mondtam neki: “Hát, helyet kell adnod ennek a magányosságnak, Noémi. Meg kell tanulnod egyedül is aludni.” Erre ő: “De Mami, te a Papával alhatsz, én pedig aludjak egyedül?”
A fizikai kontaktus minden további kötődési forma alapja. Még mi, felnőttek is szeretünk egymás közelében szuszogni. Ez a természetes. Nekünk szabad, de a gyerekeknek… Szerintem csak azért nem alhatnak velünk, mert zavarnak minket.
Korunk egyik újdonsága a kötődés technológiája: feltaláltuk, hogy lehetünk éjjel-nappal kontaktusban bárkivel, aki számít. Először a telefon könnyítette meg a közelség nélküli kontaktust. Ma már magunknál hordjuk a mobilunkat. Noémit én is csak képernyőn keresztül látom mert tőlem 7350 kilométerre lakik tőlünk. A kötődés az a hajtóerő bennünk, ami miatt el akarjuk érni egymást. De annyira eluralkodott ez a virtuális kapcsolódási forma, hogy a legtöbben felkelés után először az üzeneteiket nézik meg. Első a kontaktus. Csak utána reggeliznek.
Valamikor a 20. század derekán érdekes vita folyt erről két híres kutató, Freud és Harlow között. Freud azt állította, hogy az ennivaló a legfontosabb, Harlow viszont azt mondta, hogy dehogy is! A kontaktus a legfontosabb!
Kipróbálta a majmokon. Stresszes helyzetbe hozta őket, és megnézte, hol keresnek menedéket a stressz elől. És persze a kontaktust választották, nem az ennivalót (1958). A majmok is szeretik a hasukat, de az ennivalónál is fontosabb nekik a kontaktus.
A legtöbb embernek is. Ezért nézegetjük az üzeneteinket (kontaktus) már reggeli előtt. És aztán csodálkozunk, hogy amikor a gyerekeink rászabadulnak az elektronikus kapcsolattartásra, akkor függővé válnak. A kapcsolódás terén még éretlen gyerekek nem tudnak uralkodni magukon, ha mindig a kezük ügyében van egy eszköz, amelyen bármikor érintkezésbe léphetnek egymással.
A kapcsolódás legegyszerűbb módja az érzékszerveken keresztül történik. Arról szól, hogy minden áron kontaktusban akarunk lenni egymással. Az első életévben ez az egyetlen mód, ahogy a kisbaba kötődni tud. Mindennek az alapja, de csak az első a kötődés hat fejlődési szakasza közül.
2. Kötődés a HASONLÓSÁG, az utánzás útján
A második életévben, amikor a kicsi már önállóan tud helyet változtatni, a kapcsolódás új módja bukkan fel: a HASONLÓSÁG (utánzás) útján való kötődés. A kis totyogó figyelmét mindennél jobban leköti, hogy olyan legyen, mint azok, akikhez kötődik.
Ha egy szuperhőshöz kötődik, akkor a szuperhőst utánozza. Ha Apához, akkor őt kezdi utánozni. Néha egész kínos, amikor a gyerekeink utánoznak minket. Oda kell figyelni, milyen szavakat használunk, mert a gyerekeink mindent kimondanak. Miközben együtt vagyunk, figyelnek és másolnak; azzal foglalkoznak, hogy hasonlítsanak hozzánk.
Így tanulnak meg a nyelvünkön beszélni. Mi a nyelvtanulás titka? Nagyon egyszerű. Úgy beszélünk, mint azok, akikhez kötődünk. Utánzással tanuljuk a nyelvet – hogy olyanok legyünk, mint azok, akikhez közelebb akarunk kerülni. Ha ezt megértjük, a pedagógiánk is megváltozik.
Miért csökkent drasztikusan az elmúlt évtizedekben a serdülők szókincse és szövegértése? Mert a gyerekek annak a beszédét veszik át, attól tanulják meg a nyelvet, akit tájékozódási pontnak tekintenek, mert hasonlítani szeretnének hozzá. És a nyelv a gondolkodás alapja. Ha egymáshoz kötődnek, hogy fognak beszélni és gondolkodni? Ahogy a társaik. Akkor pedig semmi nem indítja őket a fejlődés irányába. Az előző generáció kultúráját kellene előbb átvenniük (ezért járatjuk őket iskolába), hogy azután ők is hozzátegyék a saját gyümölcseiket. De a tanulás nem megy parancsszóra. A gyerekek azokhoz próbálnak hasonlítani, akikhez kötődnek.
A hasonlóság útján való kötődés már a második életévben működik. De a kapcsolatkészség fejlődésének ez még mindig csak a kezdete.
3. Kötődés az ÖSSZETARTOZÁS és a LOJALITÁS útján
Mire a gyerek a harmadik évébe lép, úgy akar közel kerülni, hogy minél inkább kisajátít.
Az én anyukám! Nem állhat közénk senki és semmi! Különösen nem az a kis jövevény, aki csak most érkezett, üvölt és büdös, mégis mindenki körülötte ugrál. Az én anyukám senki másé nem lehet! Ha nem lehet olyan, mint Anya és Apa, akkor legalább szeretne velük összetartozni.
A hároméves – és az ő szintjén rekedt felnőtt – értékítéletét az határozza meg, hogy kihez tartozik. Azon még nem gondolkodik, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Amire a szeretett személy rábólint, arra ő is rábólint. Azt fogadja el, amit az övéi mondanak, ami pedig ettől eltér, azt elutasítja.
A hároméves kiáll azok mellett, akikhez kötődik, mások ellenében is: ez a lojalitás. Sok kamasz ezért nem szól, ha a társa veszélyes dolgokat próbálgat. Akinek a szemében a jó kapcsolat a lojalitással egyenlő, az nem árulja el, mit tesz a barátja, akkor sem, ha ezzel menthetné meg. Aki így kötődik, az hajlamos gondolkodás nélkül engedelmeskedni azoknak, akikkel összetartozik.
A “törzsi” gondolkodás jellemző a háromévesekre: vagyunk mi, és vannak a mások. A mieink a jók, a mások pedig a rosszak. Az a legjobb ország, amelyikben mi születtünk, és az a legjobb csapat, amelyiknek mi drukkolunk. Ez a mentalitás az oka, hogy mérkőzés után az ellenfelek drukkerei ripityára verik egymást, és ez van a szélsőséges nacionalizmus hátterében is.
Megrekedtek a háromévesek szintjén. Emberek emiatt képesek faji, vallási, nemzeti vagy politikai hovatartozás alapján, és bármilyen csoportba tartozás vagy nem tartozás alapján szeretni vagy gyűlölni egymást. A kötődés erői néha egészen sötét formában mutatkoznak meg, de ezek is a kötődő ösztön termékei. Ha a fejlődése félúton megreked, ijesztő dolgokat produkál.
Koruktól függetlenül a kötődésnek csak ezen az első három szintjén élik meg a kapcsolataikat azok a gyerekek, akik az értük felelős felnőttek helyett egymáshoz kötődnek. Együtt akarnak lenni: minden eszközzel keresik a kontaktust, és amikor csak tehetik, egymással lógnak. Utánozzák egymást: egymás stílusában járnak és beszélnek. Összetartanak: nem árulják el egymást, igazat adnak egymásnak, kiállnak egymásért.
A deviáns fiatalokra különösen jellemzőek ezek a motívumok. A magatartásuk nagy részét meg lehet magyarázni a primitívebb kötődési formákkal. A hároméves nevelését viszont megkönnyíti, ha kicsi szívének minden szenvedélyével egyet akar érteni velünk, csak azért, mert hozzánk tartozik. Az önkéntes engedelmesség külön ösztökélés nélkül hullik az ölünkbe ilyenkor – persze, csak ha mi vagyunk azok, akihez kötődik.
Kétéves korában még egyetlen porcikája sem vágyott engedelmességre. A dackorszak idején a jó kapcsolat még nem ösztönzi engedelmességre a gyerekeket. Az egy- és kétéves csak hozzád akar bújni, és csak olyan szeretne lenni, mint te. Az engedelmesség megszületésére várnod kell. Aki ezt nem tudja, szorgalmasan fenyíti a dacos kétévesét, pedig csak a kapcsolatot kellene táplálni, és meg kellene várni, hogy megjelenjen a kötődés zöld kis gyümölcskezdeménye: a belülről fakadó engedelmesség hároméves kor tájékán. Amikor a fejlődés feltételei adottak, a kötődés gyökerei tovább fejlődnek a mélyebb kapcsolódási formák irányába.
4. Kötődés a FONTOSSÁG útján
A negyedik életév folyamán a gyerek rájön, hogy Anya és Apa azzal foglalkozik, amit vagy akit fontosnak tart. Ekkor születik az egész életünket végigkísérő vágy, hogy fontosak legyünk, sokat jelentsünk valakinek. Akkor érezzük magunkat közel valakihez, ha jelét adja, hogy számítunk neki, és jókat gondol rólunk.
Amikor arról mesélünk a négyévesünknek, hogy mennyire vártuk, hogy megszülessen, újra meg újra hallani akarja ezeket a történeteket. Ha apró jelekkel is kifejezzük a fontosságát (például azzal, hogy odafigyelünk rá, amikor mond valamit, nem felejtjük el, amit ígértünk), madarat lehet vele fogatni.
A négyéves azt akarja, hogy nagyra értékeld, gondolj rá, sőt, sok jót gondolj felőle, mert ebből érti meg, hogy közel vagytok egymáshoz. Ezért olyan könnyű a négyévesekkel: a kedvünkben akarnak járni. A négyéves igyekszik megfelelni annak, akihez kötődik, mert úgy érzi, ezen az úton kerülhet még közelebb. Azt hiszi, hogy ha “jó” lesz a kedvedért, akkor többet fog jelenteni, értékesebb lesz a számodra.
A feltétel nélküli szeretet még felfoghatatlan a számára ezen a szinten – ki akarja érdemelni, hogy fontos neked. Milyen sokan tartunk itt felnőttként is!
A négyéves úgy próbálja a szeretteit boldog közelségben tartani, ha megfelel az elvárásaiknak. Jól akar viselkedni a kedvedért. A jóságra való törekvés, a jó szándék nem a jutalmazás és a büntetés eredménye. Belülről fakad, a jó kapcsolat közegében, amikor elérkezik az ideje. A négyéves leolvassa az arcodról, és kiolvassa a viselkedésedből az értékítéletedet és az elvárásaidat. Keresi a jeleket, hogy fontos-e neked. Mindent megtesz, hogy az legyen. És fáj neki minden jel, ami arra mutat, hogy nem számít annyit, mint más dolgok az életedben.
De ha minden jól megy, és még mindig biztonságot nyújt számára a kapcsolat, a kötődés gyökerei mélyebbre merészkednek.
5. Kötődés az ÉRZELMI SZERETET útján
Valamikor az ötödik évben a limbikus rendszer (az érzelmi agy), ami kezdettől fogva vezérelte a kötődést, kiengedi a fékeket. Az érzelmi zsilip kinyílik, és az ötéves kis lelkéből óriási erővel törnek elő a forró érzelmek. Így jön el a kapcsolatkészség ötödik fejlődési szakasza, az érzelmi “SZERETET” útján való kötődés. A gyerek ekkor a szívét is odaadja azoknak, akikhez kötődik. A “szeretet” szót használtam. Sokféle szeretet van, itt most az érzelmi intimitásról beszélek: amikor valaki a szívét is odaadja annak, aki fontos a számára.
A kapcsolatkészség fejlődési folyamatában ez nagyon lényeges mozzanat. Ha a gyerekünk öt év körüli és rendben zajlik az érzelmi fejlődése, akkor észre fogjuk venni ennek a korszaknak a félreérthetetlen jeleit. Most egész másképp mondja ki, hogy “szeretlek”. Ha a családban nem szégyelljük kimondani, akkor a gyerekek is mondják, mert utánoznak minket. De az ötévesnek, életében először, forró érzelmek vannak a szavai mögött.
Előfordul, hogy szülőktől megkérdezem: “Mikor adta neked a szívét a gyereked? Mikor mondta ki érzéssel, hogy szeretlek? Mikor rajzolt szíveket?” Nem mindig tudják, hogy miről beszélek.
A nehezen kezelhető kamaszok életében nem történt még olyan, hogy odaadták volna a szívüket az apukájuknak vagy az anyukájuknak. Jó hír, hogy soha nem késő. Rossz hír viszont, hogy nem igazán tudunk hatni egy olyan gyerekre, aki nem adta nekünk a szívét. Nem tudjuk tanítani, nem tudjuk vezetni, nem tudjuk átadni neki az értékrendünket, amíg nem a miénk a szíve.
Ha továbbra is biztonságot nyújt a kapcsolat, akkor, mire a gyerekünk hat éves lesz, a kapcsolódásnak egy még ennél is mélyebb és kockázatosabb szintjére merészkednek a kötődés gyökerei.
6. Kötődés a MÉLY MEGISMERÉS útján: az “ismerni és ismerve lenni” élménye, lelki intimitás
Hatévesünk minden titkát meg akarja osztani azokkal, akikhez kötődik. Mindent, ami benne van. Rájön, hogy ahhoz lehetünk igazán közel, akivel teljesen ismerjük egymást. Úgy, hogy semmi rejtegetnivalónk nincs egymás előtt. A hatéves azt akarja, hogy a belső világát is lássa, hallja és értse az, akihez kötődik.
A lelki közelség (pszichológiai intimitás) szintjén nem elég, ha csak kívülről lát és hall minket valaki. Arra vágyunk, hogy egészen ismerjen, belülről is. Amikor a gyerekünk már így is tud kötődni, akkor a titkait is megosztja azzal, akihez igazán közel akar kerülni.
Kamasz koromban, miután késő este elmeséltem a szüleimnek, hogy mi történt azon a bulis helyen, ahonnan akkor jöttem haza, kifakadt belőlem: “A barátaim ki lennének akadva, ha ezt hallanák. Miért érzem úgy, hogy mindent el kell mondanom?” Apukám már félig aludt, úgy válaszolta: “Krisztikém, szerintem tudod.” Hát persze. Nem meséltem volna el nekik mindent, ha nem tudtam volna, hogy ők azok, akik a legjobban ismernek.
Egyik lányom pedig így jött oda hozzám serdülő korában: “Mami, szeretnék elmondani valamit, de attól félek, hogy sírni fogsz.” Elmondta, és sírtam. Erre megkérdezte: “Most nagyot csalódtál bennem? Mami, még mindig szeretsz?” “Hát persze, hogy szeretlek, drágám. Szomorú vagyok, de ugyanúgy szeretlek.” Nem voltak mindig angyali jó gyerekek (és én sem). De sokkal könnyebb egy olyan serdülővel, akit jól ismerünk, mint egy olyannal, aki az ügyeit a hátunk mögött intézi.
A házasságban is így kellene, hogy legyen. Akkor állunk igazán közel egymáshoz, ha a lelki intimitás is megvan közöttünk. Így élhetjük át, hogy az a másik ember olyannak ismer, amilyen vagyok. Nem kell előtte megjátszanom magam, nem kell rejtegetnem a szégyenletes dolgokat. Ismer, és mégis szeret. Ez az “ismerni és ismerve lenni” élménye, amiben akkor lehet részünk, ha tudunk mély és kockázatos szinten is kapcsolódni.
A feltétel nélküli szeretet másképp nem is jut el hozzánk. A bibliai héber yadah szó pontosan ezt jelenti: “Ádám ismerte a feleségét.” Testileg-lelkileg leplezetlenül. Mindannyian a mély megismerés, a meghitt bizalmi kapcsolat lehetőségével születünk. Emberi mivoltunk, az emberi potenciál része ez, mert társas lények vagyunk, akiket Isten a saját képmására teremtett.
A kapcsolódás ezen a szinten már nagyon kockázatos. Nem mindenkinek van olyan embere, akivel ilyen fokú bizalmi kapcsolat lehetséges. Pál apostolon keresztül teremtő Atyánk azt is a tudtunkra adta, hogy ki az, akiben teljes bizalommal meggyökerezhetünk.
Bizalommal Krisztusba gyökerezve mindannyian felnőhetünk érett, virágzó és gyümölcstermő önmagunkká. Akármilyen rosszul bántak is velünk a szüleink és akárhány évesek vagyunk.
Ideális esetben persze a gyerekeknek először az értük felelős felnőttekkel való kapcsolatban kellene bejárniuk a kapcsolatkészség kibontakozásának mind a hat szintjét. És már az iskolába lépés előtt, évekkel a kamaszkor előtt át kellene élniük a legmélyebb szintű kötődést, a bizalmi kapcsolatot a feltétel nélküli szeretet nyújtotta biztonságban. Fontos volna, hogy legyen saját élményük egy igazi és mély kapcsolatról, mielőtt bekerülnek a dzsungelbe: egy 25-30 fős kortárscsoportba.
A kapcsolat az a lelki anyaméh, amelyen belül egy gyerek önálló és érett személyiséggé, virágzó és gyümölcstermő emberré tud fejlődni. Minél mélyebb szinteken tud hozzánk kötődni, annál nyitottabb felénk, annál jobban érdekli, amit mondunk, és annál inkább tudunk rá hatni.
Ha biztonságos számára a hozzánk fűződő kapcsolat, előbb-utóbb magától bele fog esni az egyre mélyebb kötődésbe. Miközben fejlődik, spontán “szerelembe esik” velünk. Ha mégsem így történik, annak oka van. A természetes folyamatot valami megakadályozza…
- A kötődés gyökerei – A kapcsolatkészség fejlődésének hat szakasza
- Mi akadályozza, hogy egy gyerek “kötődésbe essen”?
- Hogy óvjuk meg a gyerekünk lelki épségét (“érző szívét”)?
GYÖKEREK sorozat » 2. rész: A KÖTŐDÉS GYÖKEREI
KÉK nevelés 