autonómia, autonóm személyiség

Fogalomtár » szócikk: autonómia

autonóm = önálló, önműködő, nem akaratlagos (pl. idegrendszer)
autonómia = önállóság, önrendelkezés, önkormányzás, függetlenség

Személyiségfejlődési szempontból az autonómia az emberi potenciál része, az érett személyiség tulajdonsága. Pszichológiai önállóság, amely belső vezéreltséggel és a felelős cselekvés szabadságával (lelkiismereti szabadsággal) jár együtt.

A gyermek születésétől a felnőtté válásig a teljes függéstől a függetlenség felé vezető úton halad. Az önállósulás érési folyamata során jut el a külső vezéreltség és szabályozottság állapotából az érett, autonóm emberre jellemző belső vezéreltségig és önszabályozásig. Függetlenség alatt nem a magányos farkas elszigetelt életét értem, hanem az önállóságot: azt az életet, amelyben valaki a felnőttek egyenlő kapcsolatokon nyugvó közösségi életét éli.

Az autonóm személyiség belső motivációval és megfelelő önszabályozással rendelkező, pszichológiai szempontból önálló ember, aki szabad arra, hogy legjobb belátása szerint cselekedjen. Az autonóm személyiségek a legalkalmasabbak a közösségeken belül gyümölcsöző kapcsolatokra és együttműködésre, és arra is, hogy a gyerekekről gondoskodjanak, akikből a támogatásukkal szintén önmagukat szabályozni képes felnőttek válhatnak.

Az ember szinte az élete kezdetétől érzi a biztonság és az önállóság iránti kétféle igény között feszülő ellentétet. A személyiségfejlődés során biztonság iránti igényünk helyébe fokozatosan az autonómiára való törekvés lép, a kötődés helyébe pedig az individuáció. Egyik sem szűnik meg teljesen, de az érett személyiségben egyik sem nyomja el tartósan a másikat.

Az önszabályozás felnőttkori megerősödésével növekszik az autonómia iránti igény is, ami valójában a hiteles, őszinte döntések meghozatalának szabadsága. Bármi ássa alá ezt az autonómiát, azt stresszforrásnak érzékeljük. A stressz annál nagyobb, minél kevésbé képes az ember hatékonyan válaszolni a környezetére. Amikor valaki tehetetlennek érzi magát, nincs értelmes választási lehetősége; ekkor veszélybe kerül az autonómia.

Az autonómiát ugyanakkor úgy kell gyakorolni, hogy épségben maradjanak a társas kapcsolatok – akár a bizalmas érzelmi kapcsolatokról, akár a munkaadókhoz vagy a munkatársakhoz fűződő viszonyról van szó. Minél kevésbé tudott kibontakozni valakiben az önállósulás folyamata, felnőtt korában annál inkább függ majd a különböző kapcsolataitól. A nem autonóm, az érzelmi függetlenségre nem érett, dependens (függő) személyiség úgy érzi, saját egyensúlyát csak másokra támaszkodva képes fenntartani.

Az éretlen, érzelmileg nem felnőtt ember az, aki hajlamos lehet nemcsak a társfüggőségre (kodependencia), hanem a különböző anyagoktól vagy tevékenységektől való függőségre is. Minél nagyobb valakinél a függőség, annál nagyobb veszélyt jelent, ha megszűnnek vagy bizonytalanná válnak a kapcsolatai. Ebből következik, hogy a stresszel szembeni ellenállóképesség (reziliencia) egyenesen arányos az érzelmi önállósággal.

hr2

Kapcsolódó írások:

_______________________________
Felhasznált irodalom:
Dr. Máté Gábor: A test lázadása – Ismerd meg a stresszbetegségeket (Libri, 2013) 288-289.