Mi akadályozza, hogy egy gyermek “kötődésbe essen”?

A kötődés egyik fő akadálya a gyermek sebezhetőségével, lelki sérülékenységével függ össze. Elhatárolja magát a közelségtől, hogy ne kelljen éreznie a kapcsolatból származó fájdalmat. Minél többet jelent neki valaki, annál inkább megviseli a tőle érkező elutasítás, megszégyenítés vagy fenyegetés.


GYÖKEREK sorozat » 2. rész: A KÖTŐDÉS GYÖKEREI


Mi akadályozza, hogy a gyerekünk spontán “szerelembe essen” velünk? Melyek a mélyebb kötődést hátráltató tényezők?

A kötődés egyik fő akadálya a gyerekek sebezhetőségével, lelki sérülékenységével függ össze. Elhatárolja magát a közelségtől, hogy ne kelljen éreznie a kapcsolatból származó fájdalmat. Bízni és megnyílni mindig kockázatos dolog. Amikor valakivel együtt szeretnénk lenni, akkor fáj minden jel, ami arra utal, hogy ő nem akar velünk lenni. Amikor szeretünk valakit, és észrevesszük, hogy a szeme nem csillan fel, amikor meglát, akkor fájdalmat érzünk. Felnőttként is belefacsarodik a szívünk, ha nem lát szívesen az, aki sokat jelent nekünk. Erről írt C. S. Lewis is “A szeretet négy arca” c. könyvében:

“Ha szeretsz, sebezhető vagy. Szeress bármit, és biztosra veheted, hogy megszakad a szíved, de legalábbis sebet kap.”

C. S. Lewis: A szeretet négy arca

Amikor valaki nagyon fontos nekünk, akkor a távolság, a szeparáció minden jele az elevenünkbe vág. Annál jobban fáj, minél mélyebben kötődünk. Kockázatos dolog szeretni. Ha szeretsz, sebezhető vagy.

A szív – a Biblia intuitív nyelvén is – belső indítékaink székhelyét jelképezi, amelyek mozgatnak és cselekvésre indítanak bennünket. De nemcsak az indítékok, hanem emberi sebezhetőség szimbóluma is.

Könnyen kapunk érzelmi sebeket, és az agyunk ezt nem viseli tétlenül. Ha a félelem vagy az érzelmi fájdalom kezd elviselhetetlen lenni a számára, agyunk védekező üzemmódba kapcsol. Mozgósítja a szimpatikus idegrendszert, és készültségi állapotba hoz bennünket. A tudatunk beszűkül, a felszabaduló kémiai anyagok pedig beadják az érzéstelenítőt. Egy kicsit bezárjuk a szívünket, egy ideig becsukjuk a fülünket, egy darabig nem vagyunk olyan érzékenyek és nyitottak, mint máskor. Felvesszük azt a kis páncélt, mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy minden kósza nyíl eltaláljon. Nem lehetünk mindig nyitottak és védtelenek.

Ha a veszély elmúltával a készültségi állapot is megszűnik, akkor nincs is semmi baj. Ahhoz, hogy a lelki épségünk megmaradjon, vissza kell nyernünk szívünk érző képességét, amint túl vagyunk egy-egy stresszhelyzeten. Ehhez viszont belső érzelmi tartalékokra van szükségünk, amely a megfelelési kényszertől és szégyenkezéstől mentes környezetben alakul ki a gyerekekben. Olyan biztonságot nyújtó kapcsolatban, amelyben nyugalmat talál; amelyben feltételek nélkül fogadják el, és nincs oka a félelemre.

Sajnos a legtöbb gyerek már csecsemő korától azt tapasztalja, hogy a világ keményebb hely, mint amit az idegrendszere épségben el tud viselni. Stressz alatt az agyuk védekező üzemmódba kapcsol a sebezhetőség ellen. Amikor pedig hosszabb időn át túl sok mérgező nyíl érkezik, a védekező állapot állandósul. Mitől lehet “túl sok” a mérgező nyíl, ami tartós védekező állapotba kényszerítheti a gyerekeket?

A legtöbb sebet a SZEPARÁCIÓ mérgező nyila okozza (az elszakadás és az elvetettség érzése), mert a közelségre van a legnagyobb szükségünk. A túl sok elutasítás és a büntető jellegű elkülönítés komoly sérüléseket tud okozni (később lesz még szó az “elkülönítő” fegyelmezési módszerekről).

A MEGSZÉGYENÍTÉS is mérgező nyíl. Amikor a gyereket megszégyenítik, azt hiszi, hogy ővele van a baj, ő a nem normális, az élhetetlen, a figyelmetlen, a buta, a gyenge. Ez is sérülést okoz. A rendszeres szégyenkezéssel a legtöbb gyerek csak úgy tud együtt élni, hogy vakká és süketté válik mások finomabb jelzéseire.

És természetesen a FÉLELEMKELTÉS: a fenyegetés és a biztonság hiánya is mérgező nyíl. Senki nem marad egészséges, akinek folyton szirénázik a risztórendszere. Amikor folyamatosan úgy érezzük, hogy támadás alatt állunk, akkor az idegrendszerünk önvédelemre rendezkedik be. Hogy ne érezzük a fájdalmat, érzéketlenné válunk. Olyanokat mondunk, hogy “nem érdekes”, “nem számít”. Nem érezzük a félelmet sem. Az állandósult védekezés, a mozgósítás, a harci készültség bezárja és megkeményíti az emberi szívet.

De a gyerekek lelki sérüléseinek legfőbb okozói ma már nem a szülők, hanem a kortársak. Miért? Azért, mert velük töltik az idejüket, őket utánozzák, és velük érzik összetartozónak magukat. Az tudja őket mélyebben megsebezni, akire jobban hallgatnak. Intuitív módon ezt mindnyájan tudjuk. Ha a kamasz lányunk odaadja a szívét egy fiúnak, mit érzünk, amikor meghalljuk? “Jaj, ne!” Mert tudjuk, hogy össze fog törni a szíve. Elkerülhetetlen. Minél többet jelent neki ez a fiú, annál inkább meg fogja viselni a szakítás.

Ha ezt értjük, akkor megértjük azt is, ami a 3-4 évesünkkel is történik az oviban. Minél többet jelent neki valaki, annál inkább megviseli, amikor nem játszik vele vagy nem ül mellé. Az elutasítás elviselhetetlen érzés, ha attól érkezik, aki a legfontosabb. Ezért kellene mindent megtennünk azért, hogy hozzánk, a róluk gondoskodó felnőttekhez közelebb álljanak a gyerekeink, mint a kortársaikhoz!

A kortárs-orientált gyerekeket, akik nem a szüleikbe, hanem a társaikba kapaszkodnak a gyökereikkel, annyi stressz éri a megfelelési kényszer és a sok megszégyenítés és elutasítás miatt, hogy az agyuk kénytelen berendezkedni az állandó védekezésre. Elveszítik a lelki épségüket. Bezárulnak és megkeményednek. Süketté, vakká és érzéketlenné válnak a finom jelzések iránt; már észre sem veszik például, amikor valaki számára éppen nem kívánatos a társaságuk.

Mi történik a kapcsolatkészségükkel? A társas intelligenciájukkal? Megreked a fejlődésben. Elefántok lesznek a porcelánboltban. Visszahúzódnak a kötődés felszínesebb, kevésbé kockázatos formáiba.

Ez az oka annak, hogy a mai serdülők között annyira ritka az egymás megismerésére épülő tartós barátság. A gyökereik nagyon ritkán nyúlnak le a kapcsolatok mélyebb régióiba. Nem ismerik az érzelmi intimitást, nem élik át, milyen megosztani a szívük mélyét valakivel. Csak együtt “lógnak”, üzeneteket pötyögnek és hatalmi játszmákat játszanak egymással, ami óriási stresszforrás. Felszínes szinteken tartanak kapcsolatot: az érzékszervek, a hasonlóság és az összetartozás-lojalitás szintjein. De a fontosság, a szeretet és egymás mély ismerete hiányzik a kapcsolataikból. Pedig az igazi barátság a kapcsolódás mély szintjein valósul meg.

A kortárs-orientáció a lelki sérülések fő forrása, tehát oda kell rá figyelni a gyerekeinknél. Később részletesebben is kitérünk majd az okaira, amikor a rivális kötődésekről lesz szó. De az a lényeg, hogy minél fontosabb a számunkra valaki, annál nagyobb a sérülés és a védekezésbe vonulás kockázata.

“A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet.”
– 1János 4:18

szeretet-felelem2-kek-neveles

A félelem védekezést, bizalmatlanságot és további szeparációt okoz, mert eltávolítja, elidegeníti tőlünk a gyerekeinket. Csak feltétel nélküli szeretetben, biztonságot nyújtó légkörben tudnak bízni, kinyílni és fejlődni.

Ahhoz, hogy a gyerekeink ne akadjanak el, hanem tovább tudjanak haladni a fejlődésben, meg kell óvnunk a szívüket a megkeményedéstől. Valahogy meg kell őriznünk a lelki épségüket. De hogyan?


GYÖKEREK sorozat » 2. rész: A KAPCSOLATKÉSZSÉG GYÖKEREI