A kötődés egyik fő akadálya a gyermek sebezhetőségével, lelki sérülékenységével függ össze. Elhatárolja magát a közelségtől, hogy ne kelljen éreznie a kapcsolatból származó fájdalmat. Minél többet jelent neki valaki, annál inkább megviseli a tőle érkező elutasítás, megszégyenítés vagy fenyegetés.
GYÖKEREK sorozat » 2. rész: A KÖTŐDÉS GYÖKEREI
- A kötődés gyökerei – A kapcsolatkészség fejlődésének hat szakasza
- Mi akadályozza, hogy egy gyermek “kötődésbe essen”?
- Hogy óvjuk meg a gyerekünk lelki épségét (“érző szívét”)?
Melyek a mélyebb kötődést hátráltató tényezők?
Mi akadályozza, hogy a gyerekünk spontán “szerelembe essen” velünk?
A kötődés egyik fő akadálya a gyerekek sebezhetőségével, lelki sérülékenységével függ össze. Elhatárolja magát a közelségtől, hogy ne kelljen éreznie a kapcsolatból származó fájdalmat. Bízni és megnyílni mindig kockázatos dolog. Amikor valakivel együtt szeretnénk lenni, akkor fáj minden jel, ami arra utal, hogy ő nem akar velünk lenni. Amikor szeretünk valakit, és észrevesszük, hogy a szeme nem csillan fel, amikor meglát, akkor fájdalmat érzünk. Felnőttként is belefacsarodik a szívünk, ha nem lát szívesen az, aki sokat jelent nekünk. Erről írt C. S. Lewis is “A szeretet négy arca” c. könyvében:
Amikor valaki nagyon fontos nekünk, akkor a távolság, a szeparáció minden jele az elevenünkbe vág. Annál jobban fáj, minél mélyebben kötődünk. Kockázatos dolog szeretni. Ha szeretsz, sebezhető vagy.
A szív – a Biblia intuitív nyelvén is – belső indítékaink székhelyét jelképezi. De nemcsak az indítékok, hanem az emberi sebezhetőség szimbóluma is.
Könnyen kapunk érzelmi sebeket, és az agyunk ezt nem viseli tétlenül. Ha a félelem vagy az érzelmi fájdalom kezd elviselhetetlen lenni a számára, agyunk védekező üzemmódba kapcsol. Mozgósítja a szimpatikus idegrendszert, és készültségi állapotba hoz bennünket. A tudatunk beszűkül, a felszabaduló kémiai anyagok pedig beadják az érzéstelenítőt. Egy kicsit bezárjuk a szívünket, egy ideig becsukjuk a fülünket, egy darabig nem vagyunk olyan érzékenyek és nyitottak, mint máskor. Felvesszük azt a kis páncélt, mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy minden kósza nyíl eltaláljon. Nem lehetünk mindig nyitottak és védtelenek.
Ha a veszély elmúltával a készültségi állapot is megszűnik, akkor nincs is semmi baj. Ahhoz, hogy a lelki épségünk megmaradjon, vissza kell nyernünk szívünk érző képességét, amint túl vagyunk egy-egy stresszhelyzeten. Ehhez viszont érzelmi tartalékokra is szükségünk van. De hol tesz szert a gyermek érzelmi tartalékokra? Megfelelési kényszertől és szégyenkezéstől mentes környezetben. Olyan biztonságot nyújtó kapcsolatban, amelyben nyugalmat talál; amelyben feltételek nélkül fogadják el, és nincs oka a félelemre.
Sajnos a legtöbb gyerek már csecsemő korától azt tapasztalja, hogy a világ keményebb hely, mint amit az idegrendszere épségben el tud viselni. Agyuk védekező üzemmódba kapcsol. Amikor pedig hosszabb időn át érkezik túl sok mérgező nyíl, a védekező állapot állandósul. Mitől lehet “túl sok” a mérgező nyíl, ami tartós védekező állapotba kényszerítheti a gyerekeket?
A legtöbb sebet az ELUTASÍTÁS mérgező nyila okozza, mert a közelségre van a legnagyobb szükségünk. A túl sok elutasítás és a büntető jellegű elkülönítés komoly sérüléseket okozhat (később lesz még szó az “elkülönítő” fegyelmezési módszerekről).
A MEGSZÉGYENÍTÉS is mérgező nyíl. Amikor a gyermeket megszégyenítik, azt hiszi, hogy ővele van a baj, ő a nem normális, az élhetetlen, a figyelmetlen, a buta, a gyenge. Ez is sérülést okoz. A rendszeres szégyenkezéssel a legtöbb gyermek csak úgy tud együtt élni, hogy vakká és süketté válik mások finomabb jelzéseire.
És a FENYEGETÉS is mérgező nyíl; minden, ami félelmet kelt és biztonságvesztést okoz. Senki nem marad egészséges, akinek folyton szirénázik a risztórendszere. Amikor folyamatosan úgy érzi, hogy támadás alatt áll, az idegrendszerünk önvédelemre rendezkedik be. Stresszhormonok segítségével beadja az érzéstelenítőt, és az érző szív érzéketlenné válik. A gyermek olyanokat mond, hogy “nem érdekes”, “nem számít”, “kit érdekel?” Vakmerő lesz, mert félelmet sem érez. Az állandósult védekezés, a riadókészültség bezárja és megkeményíti az emberi szívet.
A gyerekek lelki sérüléseinek legfőbb okozói ma már a kortársak
Miért? Azért, mert velük töltik az idejüket, őket utánozzák, és velük érzik összetartozónak magukat. Az tudja őket mélyebben megsebezni, akire jobban hallgatnak. Intuitív módon ezt mindnyájan tudjuk. Ha a kamasz lányunk odaadja a szívét egy fiúnak, mit érzünk, amikor meghalljuk? “Jaj, ne!” Mert tudjuk, hogy össze fog törni a szíve. Elkerülhetetlen. Minél többet jelent neki ez a fiú, annál inkább meg fogja viselni a szakítás.
Ha ezt értjük, akkor megértjük azt is, ami a 3-4 évesünkkel is történik az oviban. Minél többet jelent neki valaki, annál inkább megviseli, amikor nem játszik vele vagy nem ül mellé. Az elutasítás elviselhetetlen érzés, ha attól érkezik, aki a legfontosabb. Ezért kellene mindent megtennünk azért, hogy hozzánk, a róluk gondoskodó felnőttekhez közelebb álljanak a gyerekeink, mint a kortársaikhoz!
A kortárs-orientált gyerekeket, akik nem a szüleikbe, hanem a társaikba kapaszkodnak a gyökereikkel, annyi stressz éri a megfelelési kényszer és a sok megszégyenítés és elutasítás miatt, hogy az agyuk kénytelen berendezkedni az állandó védekezésre. Elveszítik a lelki épségüket. Bezárulnak és megkeményednek. Süketté, vakká és érzéketlenné válnak a finom jelzések iránt; már észre sem veszik például, amikor valaki számára éppen nem kívánatos a társaságuk.
Mi történik a kapcsolatkészségükkel? A társas intelligenciájukkal? Megreked a fejlődésben. Elefántok lesznek a porcelánboltban. Visszahúzódnak a kötődés felszínesebb, kevésbé kockázatos formáiba.
Ez az oka annak, hogy a mai serdülők között annyira ritka az egymás megismerésére épülő tartós barátság. A gyökereik nagyon ritkán nyúlnak le a kapcsolatok mélyebb régióiba. Nem ismerik az érzelmi intimitást, nem élik át, milyen megosztani a szívük mélyét valakivel. Csak együtt “lógnak”, üzeneteket pötyögnek és hatalmi játszmákat játszanak egymással, ami óriási stresszforrás. Felszínes szinteken tartanak kapcsolatot: az érzékszervek, a hasonlóság és az összetartozás-lojalitás szintjein. De a fontosság, a szeretet és egymás mély ismerete hiányzik a kapcsolataikból. Pedig az igazi barátság a kapcsolódás mély szintjein valósul meg.
A kortárs-orientáció a lelki sérülések fő forrása, tehát oda kell rá figyelni a gyerekeinknél. Később részletesebben is kitérünk majd az okaira, amikor a rivális kötődésekről lesz szó. De az a lényeg, hogy minél fontosabb a számunkra valaki, annál nagyobb a sérülés és a védekezésbe vonulás kockázata.
A félelem védekezést, bizalmatlanságot és további szeparációt okoz, mert eltávolítja, elidegeníti tőlünk a gyerekeinket. Csak feltétel nélküli szeretetben, biztonságot nyújtó légkörben tudnak bízni, kinyílni és fejlődni.
Ahhoz, hogy a gyerekeink ne akadjanak el, hanem tovább tudjanak haladni a fejlődésben, meg kell óvnunk a szívüket a megkeményedéstől. Valahogy meg kell őriznünk a lelki épségüket. De hogyan?
- A kötődés gyökerei – A kapcsolatkészség fejlődésének hat szakasza
- Mi akadályozza, hogy egy gyermek “kötődésbe essen”?
- Hogy óvjuk meg a gyerekünk lelki épségét (“érző szívét”)?
GYÖKEREK sorozat » 2. rész: A KAPCSOLATKÉSZSÉG GYÖKEREI
KÉK nevelés 