Mellőzd a kapcsolatrongáló módszereket!

GYÖKEREK sorozat » 5. rész: SZEPARÁCIÓ és HÍDÉPÍTÉS

Elég gyakran előfordul, hogy le kell állítanunk a gyereket, sőt, hűvösre kell tennünk egy időre, mert nem folytathatja azt, amit csinál. De ehhez nem kell megvonnunk tőle saját magunkat is!

Ne használjunk olyan fegyelmező módszereket, amelyek eltávolítják tőlünk a gyerekeinket!

Csak akkor tudjuk a gyerekeinket a helyes úton tartani, ha a módszereinkkel nem ássuk alá a bizalmi kapcsolatot! Mellőznünk kell a kapcsolatot rongáló fegyelmezési módszereket! Ami nem olyan egyszerű, mert néhány olyan bevett gyakorlattól is meg kell válnunk, amelyet eddig ártalmatlannak hittünk, és gyakran használunk.

Eltávolítjuk és szembefordítjuk magunkkal a gyereket, amikor elküldjük magunktól, úgy teszünk, mintha el akarnánk hagyni, vagy megvonjuk tőle a szeretetünk jeleit. A szakadék mélyül közöttünk, amikor a szavaink vagy a magatartásuk arra utal, hogy nem leszünk jóban, ha nem viselkedik elég jól.

Manapság mintha ez lenne a norma. Szeparációs szorongásra épülő fegyelmező módszereket javasolnak azok a tanácsadók, akik a testi fenyítés kiváltására próbálnak korszerű alternatívát ajánlani, de nem ismerik a gyermeki fejlődés feltételeit: nem tudják hogy a kapcsolat rongálásával a nevelés egyetlen lehetséges közegét veszítjük el.  A biztonságot nyújtó kapcsolat az egészséges fejlődés alapfeltétele, és a gyerekeink csak addig fogadnak szót önként és szívesen, amíg ösztönös függő-elfogadó kötődésük hozzánk fűzi őket.

Amikor levegőnek nézzük, vagy nem szólunk hozzá

Szeparációs módszer a szeretet jeleinek a megvonása is, pl. amikor úgy teszünk, mintha ott se lenne. Nem veszünk róla tudomást. Levegőnek nézzük. Vagy sértődötten nem szólunk hozzá. Még az is, amikor fenyegető hangon háromig számolunk. Miért? Mert amint ez elhangzik, a kicsi gyerek a lehető legrosszabbra gondol: ha rossz lesz, nem leszünk jóban, nem fogjuk szeretni. A legérzékenyebb gombokat nyomja meg rajta, ezért annyira hatásos.

Amikor büntetésbe küldjük

A szeparációban mártjuk meg a gyerekünket akkor is, amikor egy időre büntetésbe küldjük: beküldjük a szobájába, sarokba állítjuk, vagy csak elküldjük onnan, ahol vagyunk. Az elkülönítő módszerek azt az üzenetet küldik, hogy “amíg nem viselkedsz rendesen, addig nem akarlak látni”. Az egészséges változat így néz ki: “ezt nem csinálhatod tovább”, vagy “amíg így viselkedsz, addig nem lehetsz itt”, és most jön a lényeg: “gyere”. És magunkkal visszük valahova, ahol nem tudja folytatni azt, amit addig csinált, vagy leültetjük magunk mellé. Elég gyakran előfordul, hogy le kell állítanunk a gyereket, sőt, hűvösre kell tennünk egy időre, mert nem folytathatja azt, amit csinál. De ehhez nem kell megvonnunk tőle saját magunkat is!

elkulonito-buntetes-kek-neveles

Amíg a gyerekünk nem rendelkezik kellő önfegyelemmel, muszáj fegyelmeznünk, de nem mindegy, hogy közben mire tanítjuk! Ha arra akarjuk tanítani, hogy “ne így viselkedj, hanem így”, akkor véletlenül se arra tanítsuk, hogy “amikor így viselkedsz, nem akarlak látni”! Ne felejtsük el, hogy gyengéd és határozott szülők vagyunk, és mi viseljük a felelősséget a biztonságot nyújtó kapcsolatért. A szeretetünk nem lehet az idegességünk függvénye ha egyszer feltétel nélkül adott! Semmi nem állhat közénk, még a vásott kölyök engedetlensége sem. Amikor olyasmit tesz, amit nem engedünk, akkor leállítjuk. Ha kell, ki is emeljük abból a helyzetből, ahol nem tudott magán uralkodni, de ilyenkor magunkkal visszük, magunk mellé ültetjük, nem pedig elküldjük.

Amikor úgy teszünk, mintha ott akarnánk hagyni

Az elhagyás színlelése is a szeparációs módszerek közé tartozik. Gyakran megesik, hogy indulnunk kell, de a gyerekünk nem akar jönni. Különösen kínos, amikor mások szeme láttára nem bírunk egy kis tökmaggal zöld ágra vergődni.

– Indulnunk kell, Lujzika! Indulunk!
– Még nem akarok!
– Indulnunk kell. Időben szóltam, (ahogy a könyv tanácsolta), most pedig indulunk.
– Nem megyek!
– Lujza!
Anya tudja, hogy most már tényleg muszáj indulni. Valamit ki kell találnia, gyorsan, mielőtt kitör a cirkusz.
– Rendben. Te itt maradsz, Anya elmegy. Szia! Pá-pá! – És elindul. Igazából esze ágában sincs otthagyni Lujzát, de ő ezt nem tudja és megrémül.
– Anya-Anya-Anya, ne menj el! NE MENJ EL!!!

Hatásos volt a trükk. Anya könnyen és gyorsan elérte, hogy a kicsi csapot-papot, mindent feledve rohanjon utána. De vajon mi hatott Lujzára ekkora erővel?

elhagyas-szinlelese-kek-neveles

Őszintébb volna, ha ezeket az eljárásokat a valódi nevükön neveznénk: kiközösítés. Vajon hogy hat a gyerekre, ha kiközösítjük, amikor rossz fát tett a tűzre? Jobban meg tudjuk válogatni a módszereinket, ha tudjuk, milyen üzeneten közvetítenek a gyerekeinknek.

Hagyományos kultúrákban gyereket soha nem közösítettek ki, mert tudták, milyen veszélyes. Csak felnőtteket büntettek a közösségből való kizárással, elzárással vagy száműzetéssel, és csak végső esetben, mert rosszra is fordulhat: akit kizárnak, az végleg elvághatja a közösséghez fűző kötelékeket.

Amikor annál fogva manipuláljuk, ami fontos neki

Időnként életbe kell léptetnünk valamilyen szankciót, meg kell vonnunk valamilyen kiváltságot, korlátoznunk kell a gyerek idejét a számítógép előtt, vagy el kell tőle vennünk a zsírkrétát, amivel mindent összefirkál. Van, amikor nem engedhetjük el valahova, és úgy kell döntenünk, hogy valakivel nem barátkozhat, vagy valamivel nem játszhat. Vannak dolgok, amiket muszáj megtiltanunk a saját érdekében.

A korlátozásból akkor lesz szeparációs módszer, amikor nem azt vesszük ki a gyerekünk kezéből, ami árt neki, hanem olyasminek az elveszítését helyezzük kilátásba, ami kedves a számára. Tudjuk, hogy az engedelmesség kulcsa a kötődés, és ha nem elég a szép szó, mert hozzánk nem kötődik eléggé, valami mással manipuláljuk, amihez még kötődik. A kötődése tárgyánál fogva kényszerítjük engedelmességre. Ha nem fogad szót, elszakítjuk attól, ami (vagy aki) fontos a számára, mert megtehetjük. Természetes hatalmunk akkor volna, ha a legjobban hozzánk kötődne… de még mindig kiszolgáltatott helyzetben van. Ha olyat tesz, amit mi nem akarunk, akkor mi is olyat teszünk, amit ő nem akar. Tovább mélyítjük a köztünk lévő szakadékot, tovább rongáljuk a kapcsolatot, mert visszaélünk azzal, hogy jól ismerjük: ellene használjuk azt, amiről tudjuk, mennyire fontos neki.

Mi a baj ezekkel a módszerekkel?

A szeparáció (vagy annak veszélye) elemi indulatokat gerjeszt

Nincs semmi, ami jobban felzaklatna egy társas lényt, mint a SZEPARÁCIÓ (az elszakadás, vagy annak veszélye). Az elhagyottság élménye azonnal két elsöprő erejű emóciót (elemi indulatot) kavar fel minden emberben: a KÖTŐDÉSI HAJSZÁT (szaknyelven szeparációs distressz) és elemi VESZÉLYÉRZETET (biztonságvesztés).

szeparacio

Amikor a kisgyermek azt hiszi, hogy elveszítheti azt, aki mindennél fontosabb a számára, kapaszkodni kezd, miközben halálra rémül. A VESZÉLYÉRZET riadókészültségi állapotba hozza az idegrendszerét, amiből mi annyit látunk, hogy végre ránk figyel; a KÖTŐDÉSI HAJSZA pedig arra ösztönzi, hogy szorosabban kapaszkodjon és el ne mozduljon mellőlünk. Ezért lesz a kisgyerek olyan, mint a kezes bárány, miután faképnél hagyjuk a játszótéren, egy darabig levegőnek nézzük, vagy bezavarjuk a szobájába.

Minden energiájával a kapcsolat megtartásán dolgozik, pedig a kapcsolat fenntartása a mi dolgunk, nem a gyerekeké! A közelség keresése és a félelem együttese minden érző szívű gyereket arra ösztönöz, hogy jobban viselkedjen, de ez nem az az egészséges szófogadás, ami a fejlődését segíti. A szeparációs módszerek hatására a gyerek azért engedelmeskedik, nehogy elveszítsen.

A szeparációs módszerek hatására tehát eleinte majdnem minden gyerek jobban viselkedik.

De milyen áron?

kötődési FRUSZTRÁCIÓ (szomjúság, kielégítetlen düh)   agresszív viselkedés (dühöng, tör-zúz, csúnya szavakat kiabál, verekszik vagy magát bántja)

A szeparáció szomjúsága kielégítetlen dühvé válik, ami előbb-utóbb kirobban. Nem azonnal, hanem valamivel később, miután a közelség keresése és a félelem ereje alábbhagy.

elemi-indulatok-frusztracio-kekneveles

Két órával a szeparációs incidens után egyszer csak behúz egyet a testvérének. És, mivel a dolog két órával később történt, senki nem látja az összefüggést. Eszünkbe sem jut, hogy a korábbi megrázkódtatás utórengése a durva viselkedés.

biztonságvesztés –> védekező dominancia (nem tud bízni, követelődzik, parancsolgat)

A szeparáció nemcsak félelmet és haragot, hanem mély biztonságvesztést is okoz, mert a közelség már nem magától értetődő: a kapcsolat elveszíti biztonságot nyújtó szerepét. Egy olyan kapcsolatot, amit elveszíthetünk, többé már nem lehet természetesnek venni, mindig adottnak tekinteni. Ha pedig nem maradandó, akkor nem nyújt biztonságot.

A gyermek számára, aki a SZEPARÁCIÓT megízlelte, már nem a róla gondoskodó felnőttek vállán nyugszik a kapcsolat. Már nem számíthat ránk minden körülmények között, ami mély veszélyérzettel és biztonságvesztéssel jár, és ez óriási hatással van arra, ahogy a továbbiakban részt vesz a kapcsolatban.

Mivel már nem tűnik biztonságosnak a szülőktől való függés, a gyerek a domináns szerepre tör. Minden kötődő kapcsolatban egyszerre csak egyikőnk a gondoskodó fél, a másikunk pedig az, aki rábízza magát és elfogadja a gondoskodást. Az egészséges szülő-gyerek kapcsolatban a gyereknek a függő-elfogadó szerepben kell maradnia ahhoz, hogy be tudja fogadni, amit a felnőttől kap; a felnőtt a gondoskodó fél (ld. Hogy hatalmaz fel bennünket a nevelésre a gyerek kötődése?).

II-2-21-nyugalom-kekneveles

Ez borul fel akkor, amikor a gyerek dominánssá válik. Főnökösködni kezd, parancsolgat és követel, megmondja, hogy mit, mikor és hogyan csináljunk, és mindig az övé kell hogy legyen az utolsó szó. Nemcsak a szeparációs büntetések, hanem a puszta elhanyagolás, vagy a bizonytalan, engedékeny szülői fellépés is ide vezet.

kötődési űr –> védekező átkötődés (lecserél, azaz helyettünk máshoz kötődik; kortárs-orientáció, pótszerek, függőségek)

konnektor-kek-nevelesA szeparáció nyomában kötődési űr is keletkezik, amelyet szépen betöltenek a rivális kötődések, és megtörténik az átkötődés. Az a gyerek, aki nem érzi, hogy mellette állunk és feltétel nélkül szeretjük, kapcsolatra éhesen és szeretetre szomjasan indul útnak. Házon kívül kezdi keresni a szeretetet, amire mindennél nagyobb szüksége van.

Ha a kortársai azok, akik egész nap elérhető közelségben vannak, akkor beléjük fogja csatlakoztatni a dugóját – és azzal telik meg, ami belőlük folyik. A kötődő ösztön, a kapcsolódás vágya hatalmas hajtóerő a gyerekeinkben.

védekező elhatárolódás –> menekülés a sebezhetőségtől (bezárkózik, érzéketlenné válik, megkeményedik)

A szeparációs módszerek rendszeres használata védekező elhatárolódáshoz vezet: érzelmi eltompuláshoz, keménységhez. A gyermek vagy a serdülő ilyenkor elhatárolja magát a gyengéd érzelmektől, nehogy újra sebezhetővé váljon.

Itt látható az összkép:

elemi-indulatok-vedekezo-mechanizmusok-kekneveles

A SZEPARÁCIÓ (az elszakadás, vagy annak lehetősége) tehát elindítja a három elemi indulatot: a kötődési hajszát (szeparációs distressz), a veszélyérzetet (riadókészültség), és kisvártatva a frusztrációt is. Ezeket pedig a védekező reakciók valamelyike (vagy mindegyike) követi: a védekező dominancia, a védekező átkötődés, és a védekező leválás (menekülés a sebezhetőségtől).

Ezek után talán jobban értjük, mire figyelmeztette Pál apostol a szülőket az Újszövetségben:

“Ne ingereljétek”!

“Ti apák pedig ne ingereljétek (parorgizo)[1] gyermekeiteket, hanem neveljétek (ektrepho)[2] az Úr tanítása szerint fegyelemmel (paideia)[3] és intéssel (nouthesia)[4].
– Efezus 6:4

Az “ingerel” a görög parorgizo szó fordítása, ami egészen pontosan azt jelenti, hogy frusztrál: kielégítetlen dühre ingerel.

Egy gyereknek sem használ, ha “ingereljük”, és éppen ezt tesszük, amikor szeparációs módszerekkel próbáljuk jobb viselkedésre bírni. Amikor annál fogva manipuláljuk, ami fontos a számára, az olyan, mintha azt mondanánk: “Tudom, hogy én nem vagyok neked elég fontos, és csak azzal tudok rád hatni, ha elveszem azt, ami viszont fontos neked. Add ide a telefonodat! Nem találkozhatsz a barátaiddal!”

  • sértjük a meglévő kapcsolatunkat
  • eláruljuk, hogy nem bízunk a természetes hatalmunkban – csökken a tekintélyünk
  • tudatosítjuk benne, hogy a kedvenc dolgait és embereit jobban szereti, mint minket
  • arra ösztönözzük, hogy semmi ne legyen fontos a számára
  • azt fogja hinni, hogy ellene vagyunk, nem pedig érte

Ha ellenfélként lépünk fel a gyerekünkkel szemben, akkor a tőlünk való függést rossz dolognak, vesztes állapotnak érzi és küzdeni fog a kiszolgáltatottság ellen. Arra fog törekedni, hogy minél előbb a maga ura legyen. A félelem, a féltékenység, a harag és a védekezés éket ver közénk. A szeparációs módszerek megkeményítik a szívet és rongálják a kapcsolatot. Elidegenítik tőlünk a gyerekeinket, ezért kell őket mellőzni, amikor csak lehet.

Mit tegyünk helyette? A fenti idézetből ezt is kiolvashatjuk. Gondoskodjunk a fejlődésük feltételeiről azzal, hogy tápláljuk és gondozzuk őket; fegyelmezzük őket, amíg ki nem alakul az önfegyelmük, és tanítjuk őket! Ez óriási program, ha belegondolunk! Ha már muszáj más felnőttekre hagynunk a gyermekeink a táplálását, fegyelmezését és tanítását, akkor is sokat javíthatunk a helyzeten, ha folyamatosan óvjuk az érző szívüket, áthidalunk minden szakadékot és újra meg újra jóllakatjuk a kötődő éhségüket.

5-zaro-gondolat-kekneveles


[1] görög parorgizo – frusztrál (kielégítetlen dühre ingerel)
[2] görög ektrepho – táplál, gondoz, növel: az érés feltételeiről gondoskodik, “nevelés”
[3] görög paideia – képzés, edzés, önfegyelemre nevelés (amit egy személyi edző, coach vagy mentor is tesz); gyakorlás személyes irányítással, “nevelés” (sok helyen fenyítésnek fordítják, ferdítik)
[3a] görög paideuo – képez, edz: (ön)fegyelmet gyakoroltat; tévesen: “fenyít”
[4] görög nouthesia – figyelemfelhívás: szóbeli figyelmeztetés a lehetséges következményekre, “intés”

A nevelésre vonatkozó bibliai szavak témájában lásd még: 

GYÖKEREK sorozat » 5. rész: SZEPARÁCIÓ és HÍDÉPÍTÉS

Hidalj át minden szakadékot!

GYÖKEREK sorozat » 5. rész: SZEPARÁCIÓ és HÍDÉPÍTÉS

A négy éves Petra minden reggel sírva búcsúzott az anyukájától az óvodában. Az óvónő azt mondta neki, hogy Harisnyás Pippi és Harry Potter szülők nélkül is remekül elboldogult, és ő sem kivétel, csak össze kellene szednie magát.

Ez nem nyugtatta meg Petrát, akkor pedig kifejezetten megrémült, amikor anyukáját nyomatékosan megkérte az óvónó, hogy máskor ne is kísérje be, hanem már a kapuban vegyen tőle határozott búcsút. Ebédidőben se vigye haza; ha délutánig bent marad, hamarabb hozzászokik a gyerektársasághoz. Ezen kívül a “rendellenes szorongás” kivizsgálását is javasolta.

Az édesanya viszont nem ijedt meg. Továbbra is azt tette, amiről úgy gondolta, hogy Petra javára válik. Minden nap bekísérte az öltözőbe, és azzal búcsúzott, hogy ebédidőben érte jön. Sőt, egy szívecskés kulcstartót is tett a zsebébe, hogy ha elszomorodik, a szívecskét megtapogatva eszébe jusson, hogy Anya a távol töltött órák alatt is gondol rá.

Év végén az óvónő megjegyezte, milyen szépen kivirágzott Petra – ami alatt azt értette, hogy jó ütemben fejlődött. A fejlődés mindig halad a maga természetes útján, amíg a gyermek kötődő gyökereit biztonságot nyújtó kapcsolat táplálja.

Petra, aki ma már 12 éves, nemrég elmesélte, hogy abban a nehéz időszakban az egyik dadus néni leguggolt hozzá, és komolyan a szemébe nézve azt mondta: “Nem baj, hogy sírsz. Persze, hogy hiányzik az anyukád.”

Vállalj felelősséget a kapcsolatért!

A kapcsolat kezdeményezése és fenntartása a mi dolgunk, nem a gyerekeké. Az egészséges felnőtt-gyerek kapcsolatban a felnőtt a gondoskodó vezető, a felelős fél. A gondoskodásunkat nem szabad függővé tennünk attól, ahogy a gyerekünk viselkedik. Vállalnunk és viselnünk kell a felelősséget a kapcsolatért! Hogyan?

  • Minden konfliktushelyzetben éreztessük vele, hogy ő fontosabb nekünk, mint a viselkedése, vagy a teljesítménye.
  • Tartsuk melegen a gyerekünkben az érzést, hogy összetartozunk – nem kell megdolgoznia azért, hogy jóban legyünk.
  • Véletlenül se keltsük azt a benyomást, hogy ő a felelős a mi érzéseinkért: ha haragszunk, ha kétségbe esünk, ha örülünk, vagy ha sírunk miatta!
  • Világosan adjuk tudtára, hogy semmi nem szakíthatja ki a szeretetünkből; semmi nem választhatja el tőlünk. Folyamatosan küldjük az üzenetet, hogy nem tud olyat tenni, amivel elveszítené a kapcsolatot.
  • Mi gondoskodunk a kapcsolat fenntartásáról és helyreállításáról. Véletlenül se küldjünk olyan üzeneteket, hogy rajta múlik, jóban vagyunk-e!

athidalas-kek-neveles1

Hidalj át minden valós és képzelt szeparációt!

Hidat kell építenünk minden távolság fölé; például amikor a gyerekünk nélkülünk tölti a napját az óvodában vagy az iskolában. A megoldás mindig az, hogy búcsúzáskor biztossá tesszük a következő együttlétet. Azzal, hogy a tátongó szakadék helyett az együttléthez vezető hidat látja maga előtt, átsegítjük a szeparációs szorongáson. Este nyugodtabban el tud aludni, nap közben pedig felszabadultabban játszik vagy tanul.

Rengeteg távolságot, sok-sok szakadékot kell áthidalnunk minden élő kapcsolatban. Sok gyerek könnyeben alszik el, ha hidat építünk az elalvás okozta szeparáció fölé. De még a halál szakadékát is át lehet hidalni.

Ha tudod, hogy beteg vagy és nemsokára meghalsz, segítesz a gyerekednek még a közelgő halálod feldolgozásában is. Előre megépítheted azokat a hidakat, amelyek majd átívelnek a halálod völgye fölött. Írhatsz egy levelet, amit majd az ötödik születésnapján olvasnak fel neki, egy másikat a tizenötödik születésnapjára, egy másikat pedig az érettségije vagy a diplomája ünneplésekor, egy újabbat az esküvőjén. Sokféleképpen gondoskodhatsz róla, hogy ne a szeparáció szakadékába essen, hanem a hídon tudjon maradni, a találkozás felé haladva, reménységgel.

A rövidebb-hosszabb távollétek áthidalására valók a fényképeid is az ágya körül, hogy amikor lefekszik, ott legyél a szeme előtt. Egyik kis híd után következik a másik, estéről estére, és minden alkalommal megmarad az összekötő kapocs. Így lehet áthidalni nemcsak az alvás, hanem még a halál okozta szeparációt is.

Hogyan építs hidat bármi fölé, ami elválaszthat?

A visszatérést hangsúlyozd, amikor megint együtt lesztek a jó kapcsolatban!

A gyerekünk ronda hisztis jelenetet rendez vásárlás közben, pedig nagyon jól tudja, mennyire utáljuk az ilyen viselkedést? Elvittük a tett színhelyéről, és már le is csillapodott, de most kerüli a tekintetünket. Éket vert közénk, hogy úgy érzi: megbántott és most nem vagyunk jóban. Mi a teendő ilyenkor?

Egyszerűen hozzunk szóba egy közeli eseményt, valami közös programot, ami nemsokára lesz, egy-két órán belül, amikor valami jó dolgot fogunk együtt csinálni: olyasmit, amit máskor is szoktunk, amikor derült idő van a kapcsolatunkban.

“Amikor hazaérünk, kiválasztunk egy szép narancsot és elfelezzük!” “A tegnap esti fejezet, amit elalvás előtt olvastunk, olyan izgalmas volt! Alig várom a folytatást!”

Hidald át a “rossz” viselkedést!

A gyerekkel való kapcsolatért mindig mi, felnőttek vagyunk a felelősek. Nekünk kell áthidalnunk azt a szakadékot is, ami az ő rossz viselkedése miatt keletkezett köztünk. Amikor olyanokat mondunk neki, hogy “ezt nem szabad, ilyet nem csinálhatsz, ebből baj lesz, nem viselkedhetsz így akkor sem, ha valami felbosszantott, nem bánthatod a testvéredet”, távolabb húzódik tőlünk. Amikor megakadályozzuk valamiben, rászólunk, leállítjuk, korlátozzuk, kiveszünk a kezéből valamit, akkor is szakadék keletkezik közöttünk. Ő is ugyanazt érzi, amit mi, amikor egy jó barátunk szól valamiért, amit rosszul csináltunk: “Vajon még mindig jóban vagyunk? Így is szeret?”

Amikor a gyerekünk olyasmit művel, ami helytelen, a mi felelősségünk, hogy helyreigazítsuk. De bármilyen igazságosan és szeretetteljesen szembesít valaki bennünket is a hibánkkal, mi az első villám, ami belénk csap? “Jaj, te jó ég, ideje volna megtanulnom a leckét!” Dehogy! Egyáltalán nem ez az első gondunk! Hanem az, hogy: “Vége a kapcsolatnak? Vagy megmarad?” Emberek vagyunk, társas lények, akiknek az első mindig a kapcsolat. Ezért, amikor konfliktus keletkezik köztünk, amikor szembesítünk valakit a hibájával, vagy amikor egy gyerekre rászólunk és leállítjuk, mindennél fontosabb, hogy hozzátegyünk valamit, amiből tudhatja, hogy bármit tett, bármekkora csalódást vagy bosszúságot okozott, a kapcsolat megmarad.

“Már nagyon várom, hogy este megint együtt fussunk.” “Holnap lesz az a kiállítás, amire megyünk, emlékszel?” Amikor valami elválaszt, a visszatérést hangsúlyozzuk, amikor megint együtt leszünk a jó kapcsolatban!

Nem kell, hogy nagy dolog legyen; az a lényeg, hogy a konfliktust követően ne hagyjuk a gyereket (vagy bárki mást) beleesni a szeparáció szakadékába! Félreérthetetlenül legyen ott a levegőben, hogy “továbbra is az anyád (az apád, a tanárod, a feleséged) vagyok, a kapcsolatunk nem változott, ugyanolyan jóban vagyunk”. Minél rosszabbat csinált, annál fontosabb tudatni vele, hogy a kapcsolatunk nem a teljesítményén múlik; elkötelezettek vagyunk hozzá, és minden megmarad köztünk a régiben.

Ha párunkkal veszekszünk, és a veszekedés kellős közepén sikerül valami olyasmit is mondanunk, hogy “jó, hogy ma randizni megyünk, ránk fér a közös kikapcsolódás”, akkor tudatjuk vele, hogy részünkről a konfliktust túléli a kapcsolat. Ezt a gyerekünknek is tudnia kell.

A gyakorlatban ez nagyon egyszerű, ha gondolunk rá. A gyerek (vagy a párunk) helyébe képzeljük magunkat és átgondoljuk, hogy mi miatt érezheti úgy, hogy távolság van közöttünk. Ezután pedig hidat építünk minden szakadék fölé, ami (az ő szemében) elválaszthat minket. Arról kell gondoskodnunk, hogy – bármi rosszat tett – a szeparációs szakadék helyett a kapcsolat hídját lássa maga előtt. Például úgy, hogy nem duzzogunk egészen addig, amíg oda nem jön bocsánatot kérni, hanem csak úgy megbocsátunk.

Hidald át a fegyelmezést!

Ha rendre utasítottuk a gyerekünket, ha megvontunk tőle egy kiváltságot, ha megtiltottunk neki valamit, át kell hidalnunk az érzelmi távolságot, ami a fegyelmezés miatt keletkezett köztünk! A fegyelmezésnek a viselkedést kell korlátoznia, nem a kapcsolatot!

Mi a teendőnk? A kapcsolatról úgy gondoskodunk, hogy távozáskor mindig biztosítjuk a másikat a következő találkozásról. Irányítsuk figyelmét a következő alkalomra, amikor jó kapcsolatban együtt leszünk megint, hogy világos legyen: szembeszálltunk az akaratával, megakadályoztuk, helyreigazítottuk, de továbbra is vele vagyunk, nem ellene. A részünkről nem változott a kapcsolat. Ugyanolyan drága és becses a szemünkben, mint eddig.

Ha tanár vagy, és egy gyereket ki kell küldened az osztályból, mert zavarja az órát, egy mondat elég a szakadék áthidalásához: “Amint az osztályban helyreáll a rend, utánad megyek és megnézem, hogy jól vagy-e.” Vagy “a következő órán a te versedet fogom felolvasni, remélem, addigra bent leszel megint”. Ebből kiderül, hogy nem fordultál ellene. Nagyon fontos, hogy ezt a nehezebben kezelhető gyerekekkel is meg tudjuk értetni! Sértő, megszégyenítő és ellenséges megjegyzések nélkül is fenn lehet tartani a rendet. “Ma nem tudsz magadon uralkodni, nekem pedig tanítanom kell az osztályt.”

A nevelés csak akkor fog egészségesen működni, ha a kapcsolatra épül. A gyerek legfőbb gondja: “Jóban vagyunk? Meg akarsz tartani?” Csak akkor fog hozzánk ragaszkodni, ha érzi, hogy mi jobban ragaszkodunk hozzá. Akármilyen gond is van vele, következetesen azt kell tőlünk hallania, hogy bármit tesz, mi kitartunk mellette és ragaszkodunk hozzá.

Hidald át a gyermek hibáit!

Csaba tudja, hogy a foci mennyire fontos Apának, és mennyire büszke rá, amikor gólt rúg. A döntő meccs kritikus pillanatában neki passzolják a labdát, ő pedig minden igyekezetét összeszedi, és rúg egy hatalmas kapufát! Rajta múlt, hogy nyer-e a csapat, és most veszített. Egy ilyen helyzet nagyszerű magas labda az apa számára. Ha eszébe jut, hogy ez is egy szakadék, aminek az áthidalása rá vár, képes lesz azt mondani, hogy “Nem baj, kisfiam. Most is büszke vagyok rád. Jóban vagyunk. Elmegyünk fagyizni és megünnepeljük, hogy derekasan helytálltál. És ne felejtsd el, hogy ez csak egy játék.”

Ilyesmire akkor kínálkozik a legjobb alkalom, amikor a gyerek kudarcot vall. Amikor valami olyat ront el, ami fontos lett volna a számunkra. Ilyenkor tudjuk neki megmutatni, hogy ő több, mint a teljesítménye. Minden gyereknek ezt kellene átélnie, mert a kapcsolatunk csak így nyújt neki biztonságot!

Amikor úgy érzi, hogy vele alig lehet bírni, akkor ez az, ami fölé hidat kell építenünk. A gyereknek soha nem kellene úgy éreznie, hogy vele nem bír az érte felelős felnőtt. Még ha úgy érezzük, hogy nem bírunk vele, akkor is azt kell tőlünk hallania, hogy “Ne aggódj, kicsim, megoldjuk. Ezen is túl leszünk. Bármi történik… én vagyok a Mamid.”

A gyerekünknek, ha önálló életre még nem képes, éreznie kell, hogy támaszkodhat ránk (még akkor is, ha kétszer akkora, mint mi vagyunk). El kell hinnie, hogy bírunk vele. Akár igaz, akár nem, ezt kell mondanunk, és aztán gondoskodnunk kell róla, hogy így is legyen. Egy gyereknek túl nagy teher, ha úgy érzi, hogy ő túl nagy teher. Efölé is hidat kell építenünk. “Megoldjuk. Túl leszünk rajta. Bármi történik, én vagyok az Apukád, az Anyukád. Én vagyok a tanárod. Itt leszek, számíthatsz rám.”

Megbukott a pótvizsgán. 16 éves, és kicsúszott alóla a talaj. Hidat kell építenünk a hibái és a rossz döntései fölé. Nekünk kell a szakadékot áthidalnunk akkor is, amikor csalódást okoz a félévi bizonyítványa. Ez a megfelelő alkalom, amikor át tud menni az üzenet: “én sem vagyok tőle boldog, de ezek csak osztályzatok. Valamit tennünk kell az ügyben, de nem ezen múlik a kapcsolatunk.” A kontextus, amelyben tanítani tudjuk a gyerekeinket: a biztonságot nyújtó kapcsolat.

Hidalj át minden haragot és csalódást!

A gyermekét is és a sajátunkat is. Az övét könnyebb: “Azt hiszem, a helyedben én is dühös volnék rám. Nagyot csalódtál, amiért nem engedtelek el a barátaiddal!” A gyerek ránk irányuló haragja vagy csalódottsága fölé könnyen építhetünk hidat azzal, hogy kimutatjuk, hogy megértjük. És máris a következő együttlétre tehetjük a hangsúlyt.

Ami nehezebb, hogy a saját haragunk és csalódottságunk fölé is meg kell építenünk a jó kapcsolat hídját: “Nagyon dühös lettem, amikor kiderült, hogy elveszítetted a fuvoládat. Még most is mérges leszek, amikor rágondolok. De annál jobban várom, hogy együtt süssünk palacsintát, amit elterveztünk.” Nyugodtan kimondhatjuk, hogy dühösek lettünk (a gyerek úgyis tudja), és egyszerűen a legközelebbi együttlétre, a jó kapcsolatra tesszük a hangsúlyt, ami azt fejezi ki, hogy bármi is történt, bármennyire dühösek vagy csalódottak lettünk, a kapcsolat a helyén maradt.

Hidald át a gyermek védekező elhatárolódását!

Vannak érzékeny kicsik, akik néhány rossz tapasztalat után már előre számítanak rá, hogy Anya vagy Apa csalódást fog nekik okozni: Nem váltja be az ígéretét, nem érkezik meg, amikor várták… és a csalódottság ellen védekező elhatárolódásba vonulnak. Érzelmileg bezárulnak. A kamasz pedig bevágja maga után az ajtót és üvölt, hogy “hagyjál békén! Ne szólj hozzám! Ne érj hozzám! Tűnj el az életemből!”

A bezárkózás, a védekező elhatárolódás fölé is hidat kell építenünk. Ilyenkor a lehető legrosszabb higgadtságot színlelve olyasmit mondani, hogy “Rendben. Legyen úgy, ahogy akarod.” Ezzel csak tovább mélyítenénk a szakadékot.

Persze egy 14 éves szobájába csak úgy nem nyithatunk be azzal, hogy “Hadd öleljelek meg!” Különösen nem ilyenkor. Amikor egy gyerek elzárkózik előlünk, mi pedig ezzel nem törődve átlépjük a határait, könnyen elszabadulnak az agresszív indulatok. Tehát többnyire nem bölcs dolog csak úgy átlépni a gyerekünk határait. Bölcs dolog viszont a tudtára adni, hogy visszavárjuk a jó kapcsolatba.

Isten már áthidalt minden szakadékot

Semmi nem választhat el a szeretetétől! Semmit nem tettünk érte, és el sem veszíthetjük. Az Ő szeretetét visszatükröző feltétel nélküli szeretet az egészséges és jó bánásmód a gyerekeink számára is. Emiatt ültette el bennünk Isten azokat az intuíciókat, amelyek segítenek jól szeretni a gyerekeinket. Ne küzdjünk ellenük; ne próbáljunk okosabbak lenni a Teremtőnknél!

“Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez
nem tőletek van: Isten ajándéka;
nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.”
– Efezus 2:8-9

El kell oszlatnunk magunkban azt az elképzelést, hogy jónak kell lennünk ahhoz, hogy Isten szeressen, különben kieshetünk a kegyelemből. A gyerekünknek azt az elképzelését is oszlassuk el, hogy jónak kell lennie ahhoz, hogy szeressük.

Szeretettek vagyuk. Nem mindig szeretnivalók, de mindig szeretettek. Nem tudunk mindig jók lenni, és a gyerekeink sem. Ha a szeretettség teljesítményhez kötődik, a legfontosabb szükségletünk (kötődő kapcsolat) a szorongás forrása lesz! Tudnunk kell, hogy Isten elkötelezett, feltétel nélküli, “annak ellenére” való szeretete nem azért a mienk, mert elég jók vagyunk. Egy kicsit sem a teljesítményünkön múlik, hanem azon, hogy ő “előbb szeretett” minket. Azért vagyunk, mert ő akart minket. A gyermekeivé fogadott minket, még mielőtt eldöntöttük volna, hogy akarunk-e lenni, akarunk-e a gyermekei lenni és viszont fogjuk-e szeretni. Az elfogadottságunk, a szeretettségünk nem a mi érdemünk. Nem mi tettük magunkat méltóvá rá, és el sem veszíthetjük a “gyermeki jogunkat”. Ajándékba kaptuk, kegyelemből: csak úgy, mert Isten örömmel adja. Nem tudunk elég rosszak lenni ahhoz, hogy kiessünk Isten szeretetéből. Semmi nem választhat el tőle.

Bízhatunk benne, mert szeretettek vagyunk!

  • Nem kell megdolgoznunk azért, hogy Istennel jóban legyünk;
  • Semmi nem szakíthat el minket Isten szeretetétől;
  • Isten maga gondoskodott a kapcsolat fenntartásáról és helyreállításáról.

“Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak,
sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.”
– Róma 8:38-39

Isten szeretete nem attól függ, hogy én mit teszek és mit nem, hanem azon, amit Jézus tett. Helyettünk Jézus adja meg az emberi engedelmességet Istennek. Az örömhír: Isten szeret, és a legdrágábbat adta! Feltétel nélkül! Az nem örömhír, hanem neurózis, hogy “Isten szeret, ha…”, és “Jézus meghalt érted, de…”!

Az örömhírnek örüljünk, és bízzunk Istenben bátran! A gyerekeinket is szeressük bátran, mindenféle feltételek nélkül! Amikor bíznak bennünk és hallgatnak ránk, kényszer, ijesztgetés és manipuláció nélkül is meg tudjuk nekik tanítani, hogy mi a jó, mi a rossz, és hogyan él egy másokkal is törődő ember.

Azért szeretjük, mert a szülei vagyunk.

Minden gyerekünknek tudnia kell, hogy azért szeretjük, mert a szülei vagyunk, és nem azért, mert (és amikor, vagy amíg) szép, kedves, ügyes, okos és jó. Bármennyire próbára teszi a türelmünket, bármekkora csalódást, bosszúságot vagy szenvedést okoz, a kapcsolatunk túléli. Ezt az üzenetet kell közvetítenünk sikeres és kudarcos időkben egyaránt. A gyerekeink abban a kapcsolatban tudnak fejlődni, amelyik mindig adott, és nem a teljesítményükön múlik. Hogyan teremtsük meg a gyermekkor nyugalmát?


Új Forrás: Soha semmi nem választhat el (szerző: Pálhegyi Dávid)

 

GYÖKEREK sorozat » 5. rész: SZEPARÁCIÓ és HÍDÉPÍTÉS

Mi akadályozza, hogy egy gyermek “kötődésbe essen”?

A kötődés egyik fő akadálya a gyermek sebezhetőségével, lelki sérülékenységével függ össze. Elhatárolja magát a közelségtől, hogy ne kelljen éreznie a kapcsolatból származó fájdalmat. Minél többet jelent neki valaki, annál inkább megviseli a tőle érkező elutasítás, megszégyenítés vagy fenyegetés.

Bővebben

Hogy lehet helyrehozni a nem túl jó kapcsolatot?

Amikor kiderül, hogy a gyerekünk problémás viselkedése valójában a nem megfelelő kapcsolatunk tünete, magától értetődik a kérdés: Mit tegyünk, hogy újra közel kerüljünk egymáshoz? Hogyan javítsunk a kapcsolaton? Nincs túl késő? Nem az elején kellett volna mindent másképp csinálni? Meddig lehet helyrehozni a kapcsolatot? Bővebben