Az erőszakmentesnek szánt szeparációs nevelési módszerek az elvetettség élményében mártják meg a gyermeket. Bármilyen hatásosan is lehet vele irányítani viselkedését, az érzelmi manipuláció nem lehet a fegyelmezés jó és egészséges eszköze.
HOGY MŰKÖDNEK A BEVETT FEGYELMEZÉSI MÓDSZEREK (amikor működnek)?
- Miért hatásos a kiabálás, amikor hat?
- Miért hatásos a testi fenyítés, amikor hat?
- Miért hatásos az elkülönítés, amikor hat?
- Miért alszik el a kisgyermek, ha nem mész be hozzá, amikor sír?
- Miért hatásos a logikus következmény, amikor hat?
Az előző két bejegyzésben a félelemkeltő módszerek voltak terítéken, és az a kategória nagyjából lefedi a fegyelmezés hagyományos módszereit. Arról volt szó, hogy miért kapja össze magát a gyermek, amikor rákiabálunk, és miért vált be évszázadokon keresztül a verés.
Mielőtt a biztonságos és egészséges fegyelmezésre rátérek, az elkülönítő vagy szeparációs módszerek hatásmechanizmusával és kritikájával is szeretnék foglalkozni, mert a régi erőszakos módszerek helyett ma ezeket a korszerű és erőszakmentes megoldásokat ajánlják. Kérdés, hogy jobb-e, egészeségesebb módszer-e az elhagyás színlelése, a levegőnek nézés vagy a büntetésbe küldés, mint kiabálás, a pofon vagy a fenekes?
Miért hatásos az elhagyás színlelése és az elkülönítő büntetés?
– Indulnunk kell, Lujzika! Indulunk!
– Még nem akajoook!
– Indulnunk kell. Időben szóltam (ahogy a könyv tanácsolta), most pedig indulunk.
– Nem megyek!
– Lujzika!!!
Anya tudja, hogy most már tényleg muszáj indulni. Valamit ki kell találnia, mielőtt kitör a cirkusz.
– Rendben van, Lujzi. Te itt maradsz, Anya elmegy. Szia! Pá-pá! – És elindul. Igazából esze ágában sincs otthagyni, de Lujzika ezt nem tudja és megijed.
– Anya-Anya-Anyaaa! Ne menj el! Várjál meg, Anya!
És a kicsi csapot-papot, mindent feledve már rohan is az anyukája után. Hatásos volt a trükk. De vajon mi hatott Lujzikára ekkora erővel? És miért viselkedik jobban a gyermeked (vagy a férjed), ha egy ideig nem szólsz hozzá és levegőnek nézed?
Mi változtatja meg a dühöngő totyogó viselkedését, amikor az anyukája pár percre magára hagyja a járókában, hogy elhallgasson? Mi hat a rosszalkodó gyermekre, amikor egy időre sarokba állítják, vagy beküldik a szobájába, hogy higgadjon le és gondolkodjon el azon, amit csinált? És hogy hatnak az olyan szövegek, mint:
– Ha így folytatod, nem leszünk jóban!
– Menj a szobádba! Nem akarlak látni, amikor hisztizel!
– Addig ne kerülj a szemem elé, amíg nem tudsz rendesen viselkedni!
– Ha össze nem szeded magad, nem maradhatsz velünk!
Ezek az erőszakmentes módszerek sokkal civilizáltabbnak tűnnek, mint a verés vagy a pofon. Hatásosak is, egy ideig legalábbis. Hogy érdemes-e használni őket, az attól függ, hogy hogyan hatnak és milyen kockázatokkal vagy mellékhatásokkal jár a használatuk.
Az elkülönítő fegyelmezési módszerek azért hatásosak, mert a szeretetkapcsolat az ember legerősebb szükséglete, elveszítésének lehetősége pedig olyan erős stresszhatás, amelyre az agy azonnal reagál: a gyermek ösztönparancsot kap a kötődő kapcsolat helyreállítására. Bármit akart is azelőtt, amint az agyában megszólal a vészcsengő, azon fog igyekezni, hogy mentse a kapcsolatot. Az érző szívű gyermeked, akinek még jól működik a riasztórendszere, mindent meg fog tenni, hogy el ne veszítsen. Utánad fut, elhalmoz a szeretetével és igyekszik megfelelni az elvárásaidnak… egyszóval csupa olyasmit művel, aminek láttán azt gondolhatod, hogy csodálatos megoldást találtál a viselkedési problémák kezelésére.
Az elkülönítő módszerek hatásmechanizmusa
A szeparációt (a kötődésvesztés veszélyét) a limbikus rendszer sürgős életveszélyként kezeli, és a gyermek idegrendszerét azonnal riadókészültségi állapotba kapcsolja (melynek fizikai és kémiai hatásairól e sorozat első részében írtam). A biztonságát jelentő személytől való elszakadás veszélye a három elsöprő erejű elemi indulat közül kettőt azonnal kivált: a veszélyérzetet és a kötődési hajszát.
A hirtelen feltámadt kötődési hajsza kapaszkodásra indítja a gyermeket. Lujzi, aki az előbb még hisztizett, mert nem akart hazamenni a játszótérről, most felugrik és az anyukája után rohan. Semmi más nem számít, csak az, hogy Anyával maradjon.
Veszélyérzet hatására a szervezet felkészül a menekülésre. Amikor a kisgyermeket az a veszély fenyegeti, hogy az anyukájától elszakad, az agyában megszólal a vészcsengő: vigyázz, baj van! Résen lesz és figyel; a játék, amit annyira nem akart otthagyni, most már egyáltalán nem érdekli.
Agyunk limbikus rendszere a kötődést az életben maradás zálogának tekinti, a szeparációt pedig életveszélynek. Ez a magyarázata annak, hogy bármivel is foglalkozott a gyermek, bármit is akart, amikor a szeparáció gombját megnyomod rajta, az idegrendszere azonnal dolgozni kezd a kapcsolat helyreállításán. Az elszakadás, vagy az attól való félelem megszólaltatja benne a szirénát, hogy baj van (veszélyérzet), és kapaszkodni kell (kötődési hajsza). Bármi áron, de oda kell mennie hozzád és rendbe kell hoznia a kapcsolatot. Ez a titka annak, hogy a szeretettel való manipuláció fizikai erőszak nélkül is csodákat művel. Ideig-óráig el lehet vele érni a “jó” viselkedést. De a cél nem szentesíti az eszközt.
Ez a magyarázata annak is, hogy amikor este azt mondod egy kisgyereknek, hogy most már maradjon szépen az ágyában, nem szabad kijönni, és a nyomaték kedvéért még kilátásba helyezel valami büntetést is, ő mégis kijön. A szeparáció annyira megviseli a kisgyermeket, hogy annál bármilyen büntetés, még a verés is elviselhetőbb a számára. Ha sikeresen tudod sarokba állítással vagy a szobájába küldéssel büntetni, az is azért van, mert amíg kötődik hozzád, addig a biztonságot jelentő közelséged mindennél fontosabb a számára. Ne élj vele vissza!
A hatékonyság feltételei
Az elkülönítő büntetés csak addig hatásos, amíg a gyermek elég erősen kötődik ahhoz a személyhez, akitől az elszakadás veszélye fenyegeti, és amíg érzi az érzelmeit: az agya nem védekezik az elszakadással kapcsolatos fájó érzések ellen.
Az elszakadás fájdalmára épülő trükkök hatékonyságának első feltétele tehát, hogy a gyermek még kötődjön ahhoz, akitől az elszakadás veszélye fenyegeti. Ha a felnőtt azt mondja, hogy “Én most már megyek, szia!” –, de olyan gyereknek mondja, aki nem különösebben kötődik hozzá, akkor nincs is hatása. Az elhagyás színlelése és a kiküldés, szobába száműzés, sarokba állítás, bezárás, kizárás mind olyan trükk, ami a gyermek függését és ragaszkodását játssza ki ellene; ahol ez nincs meg, ott nem is működik.
És csak olyan gyereket lehet az elkülönítő technikákkal sikeresen manipulálni, aki még nem növesztett védőpáncélt a szíve köré. De aki egy érző szívű gyereket rendszeresen a ragaszkodásánál fogva manipulál, rövid időn belül tapasztalni fogja, hogy túllőtt a célon. A kezdeti hatékonyság hamar megszűnik. Túl sok olyan gyerek szaladgál ma a világban, akit már nem érdekel, hogy nélküle indul haza a játszótérről a mamája. Ők azok, akik már golyóálló mellényt hordanak a szeretet fájdalma ellen.
Kockázatok és mellékhatások
– megfosztja a gyermeket a biztonságérzetétől és aláássa az önállósulás érési folyamatát
Kapaszkodni kezd beléd, minden energiájával a közelség elérésére és megtartására törekszik… ami viszont akadályozza az önállóan is életképes személyiséggé válás folyamatát. Sok ember egy életen át szenved a biztonságvesztéstől. Fogékony kisgyermekként azt tapasztalta, hogy a szeretetnek feltételei vannak: aki szeret, az addig szeret, amíg az elvárásainak megfelelően viselkedem.
A szeparációs büntetés hatásos, de gyökeresen eltér attól, ami biztonságos, egészséges, jó és természetes. A gyerekek lelkét az a stabil és feltétel nélküli szeretet táplálja, ami Isten szeretetéhez hasonlít. Lényege a feltétel nélküliség. Amit ki kell érdemelni, amiért meg kell dolgozni, amit el lehet veszíteni, az lehet a jó vélemény, lehet a jutalom, lehet ezernyi más dolog… de nem a szeretet. A gyermek alapszükséglete, hogy teherbíró, elnyűhetetlen és megingathatatlan szeretetet találjon annál, aki legfőbb menedéke és biztonságának forrása.
Ne tedd neurotikussá a gyerekeidet akkor sem, ha körülötted mindenki más ezt csinálja! Tudniuk kell, hogy nem kell megdolgozniuk azért, hogy szívesen lásd őket! Nem kell jósággal kivívniuk a szeretetedet! Egy biztonságos kapcsolatban a szeretet nem lehet feltételekhez kötött! Ha a gyermek csak akkor részesül szeretetben, amikor kiérdemli, akkor egészséges fejlődésének a legfőbb feltétele hiányzik! A feltételhez kötött szeretet, az érzelmi manipuláció megakadályozza, hogy a gyermek idővel önálló és stabil szeretetkapcsolatra képes felnőtté váljon.
“Szeretni azt jelenti, hogy kiöntöm magamat a másikért: őt magammal szemben is előnyben részesítem. Kutatom, hogy mire van szüksége, és arra törekszem, hogy betöltsem a szükségleteit. A szeretet a jó indíték, a jó irányába ható energia a kapcsolatban. A feltétel nélküli szeretet kegyelem: sem megszerezni, sem elveszteni nem lehet.”
– Dr. Pálhegyi Ferenc
A szeretettel nem szabad visszaélni! Bármilyen hatásosan is lehet vele irányítani a gyermek viselkedését, az érzelmi manipuláció nem lehet a gyermeknevelés jó és egészséges eszköze.
– túl erős stresszor – rongálja a gyermek riasztórendszerét
Nem is értem, hogy javasolhat bárki olyan fegyelmező módszert, aminek az a lényege, hogy a gyermek addig ne kaphasson a biztonságát jelentő személy közelségéből szeretetéből, amíg jól nem viselkedik! Hogy az édesanyja addig ne vegyen róla tudomást, ne szóljon hozzá, ne legyen mellette, amíg eleget nem tesz valamilyen elvárásnak! Minek alapján gondolja bárki, hogy a tomboló gyermek attól fog megnyugodni, ha elküldik a szobájába, a sarokba, vagy bárhova, ahol egyedül van?
A kisgyerekek számára a közelség és a gyengédség egyenlő a szeretettel. Amikor Édesanyja elküldi, amikor úgy tesz, mintha nem látná szívesen, a gyermek úgy érzi, hogy az anyukája akár el is tudná hagyni. Megtörtént már veled, hogy elhagyott valaki, akit teljes szívedből szerettél? Milyen volt? Egy világ dőlt össze benned! Égszakadás, földindulás!
– frusztrációt gerjeszt, ami agresszióhoz vezethet
Amikor úgy teszel, mintha el akarnád hagyni a gyerekedet, aki ragaszkodik hozzád; amikor azt hiszi, hogy nem látod szívesen, akkor a gyermekban is égszakadás-földindulás zajlik. Agyának érzelmi központja, a limbikus rendszer a szeparációra válaszul aktiválja a három nagyerejű zsigeri indulatot.
A gyermeket először a KÖTŐDÉI HAJSZA keríti hatalmába: “Anya, ne menj el!” – és utánad szalad. Amikor újra melletted van, azt hinnéd, hogy minden rendben, szent a béke, elmúlt a nagy megrázkódtatás… a gyermek váratlanul vadulni kezd. Felszínre tör az addig háttérbe szorult FRUSZTRÁCIÓ. Néha csak néhány perc, de van, amikor két óra is eltelik, és senki nem érti, mi ütött belé, miért dühöng, miért rombol, miért ugrik neki ok nélkül a testvérének. Később, amikor az agresszió is elmúlik, elfogja VESZÉLYÉRZET: rátör a félelem. Este nem tud elaludni, szörnyek vannak az ágy alatt.
Ezek az elemi indulatok egymásnak adják a stafétabotot, ami miatt úgy tűnik, hogy a gyermek szélsőséges hangulatember – rövid idő alatt óriási érzelmi változásokon esik át. Az egyszerű magyarázat: a szeparáció megoldására mozgósított nagyerejű indulatok csak egymást váltva tudnak kitörni, mivel a gyermek agya még nem képes őket integrálni. Egyik pillanatban kapaszkodva bújik hozzád, kis idő múlva viszont dühödten neked támad, éjjel pedig fél a sötétben vagy rémálmok gyötrik. Mindez a szeparáció okozta stressz következménye.
– önvédelmi reakciókat indít el, ami a fejlődés elakadásához, és számos magatartási problémához vezet
Mi történik, amikor több az elszakadás, mint amit a gyerek el tud viselni? Védekezésbe vonul. Páncélba öltözteti a lelkét, védőkérget növeszt a szíve köré. A védekező mechanizmusok állandósulása pedig a fejlődés elakadásához vezet, és egy sor magatartási problémához.
Gyakori védekező mechanizmus a VÉDEKEZŐ DOMINANCIA: Már a hároméves is elkezdhet parancsolgatni és követelőzni. Úgy érzi, hogy a biztonság kedvéért nála kell, hogy legyen a kontroll. Amikor a kisgyermek több elszakadást él át, mint amennyit kezelni tud, nem tudja rád bízni magát. Feszült, mindig neki áll feljebb, irányít és parancsolgat, mert nem tud hozzád függő viszonyban kötődni.
A védekező állapot másik tünete a VÉDEKEZŐ ÁTKÖTŐDÉS. A gyemek hirtelen egy rongyihoz, bújókendőhöz, plüssállathoz, valamilyen megnyugtató tárgyhoz kezd mindenkinél jobban ragaszkodni, mert úgy érzi, hogy a felnőttjeire nem igazán számíthat. Jó, ha van kéznél egy rongyi, ami szükség esetén megnyugtatja. De amikor a gyermek sokat szenved a szeparációtól és a rongyi Anya és Apa hiányát pótolja, az már nem annyira jó. Ha pótolhatók vagytok, később veszélyesebb dolgok is pótolhatják a hiányotokat.
A SEBEZHETŐSÉGTŐL VALÓ MENEKÜLÉSNEK a védekező elhatárolódás a legdurvább formája. Akkor alakul ki, amikor a gyermeket a sorozatos tapasztalatai meggyőzik, hogy túl fájdalmas bárkit közel engedni a szívéhez. A kapcsolat több fájdalmat okoz, mint jóleső közelséget.
Agya meg akarja védeni ettől, ezért hátramenetbe kapcsol: nem akar kiszolgáltatott lenni, nem akar sebezhetően közel maradni többé senkihez. Amint meglátja Anya vagy Apa tekintetében, hogy indulni készül, már kiabál is:“Menj innen! Menj ki a szobámból!” Megfeszül a háta, amikor megöleled. Még a búcsúpuszit is elutasítja.
A házasságban is eljátsszuk ezt. Valamitől megbántódsz, sebet kapsz, és hirtelen szertefoszlik a vágy, hogy közel legyél a párodhoz. Nem kívánsz a közelében lenni. Távol tartod, különben fájdalmat okoz. Ha nem múlik el hamar, hanem elmélyül és állandósul ez az állapot, tönkre is teheti a kapcsolatot. Felébresztettük a szörnyet.
– rongálja a nevelés egyetlen lehetséges közegét, a meghitt bizalmi kapcsolatot
Akármilyen nehezen bírsz a gyerekeddel, ne engedj a kísértésnek! Ne vesd be ellene a végső fegyvert: a hozzád fűződő kapcsolatát! Ne próbáld a kapcsolat felfüggesztésével, a szereteted elveszíthetőségével manipulálni! Amint láttuk, rengeteg a kockázata és a mellékhatása; azon kívül, miért akarna egy gyerek mélyen és sebezhető módon kötődni valakihez, ha a ragaszkodása újra meg újra fájdalmat okoz? A gyermek ragaszkodásával való visszaélés: az elhagyás színlelése és az elkülönítő büntetés azt a kötődő kapcsolatot teszi tönkre, ami az érző szív védőpajzsa, a fejlődés feltétele, és a nevelés egyetlen lehetséges közege!
Az elhagyás színlelése és az elkülönítő büntetés visszaüt
A hagyományos nevelési módszerek: az ijesztgetés és a testi fenyítés biztonságos alternatívájának szánták, de nem jött be, mert nem kevésbé kockázatos! Nem ez tehát a biztonságos és egészséges megoldás. Persze az éremnek másik oldala is van. Ha egyszer úgy érzed, hogy vagy agyonütöd azt a gyereket, vagy elzavarod a szobájába, akkor inkább küldd a szobájába! De igazából kit kellene ilyenkor a szobájába küldeni? Azt, aki nem bír magával.
Sok gondot okoznak a gyerekek viselkedési problémái, és időnként nagyon nehéz őket elviselni. Szülőként felelősnek érezzük magunkat a gyerekeink jellemének alakulásáért. Azt akarjuk, hogy mire felnőnek, meg tudják különböztetni a rosszat a jótól, és a jó cselekvésére törekedjenek. Ne legyenek önzőek és erőszakosak, tudjanak uralkodni az indulataikon, legyenek becsületesek és legyenek tekintettel másokra is. Fontos, hogy gondosan végezzük a nevelés munkáját. De nem volna szabad a problémás viselkedést összekötni a kapcsolat lehetséges elveszítésével, mert az mélységes biztonságvesztést okoz, védekező reakciókat eredményez, és rongálja a kapcsolatot. Minél kiakasztóbb egy gyerek, minél inkább átlépi a határokat, minél rosszabbul viselkedik, annál fontosabb, hogy tudja: a szereteted és a kapcsolatotok nem forog kockán. Bármit tesz, hozzád mindig jöhet. A kapcsolat mindig fontosabb, mint a viselkedés.
Az elkülönítő büntetés üzenete
A hagyományos büntetés általában valamilyen száműzetés. A dolog úgy működik, hogy az emberi társaságra méltatlan rendbontó szűrét egy időre kiteszik a családból. Közlik vele, hogy rossz volt, és a szülő majd szól neki, amikor letelt a bünti ideje. Azt is hozzá szokták tenni, hogy amíg egyedül van, gondolkozzon azon, amit tett. Van, ahol azt is elvárják, hogy a kis bűnös szabadulás előtt kérjen bocsánatot.
Amikor a végén még bocsánatot is kell kérnie ahhoz, hogy elhagyhassa a büntetés helyét, kényszer eredménye a bocsánatkérés. Nem teszi a gyermeket igazán szomorúvá amiatt, amit csinált. Képmutatást tanul, de azt nem, hogy másokra is tekintettel legyen, vagy együttérezzen azzal, akit bántott a viselkedésével. Nem születik benne sem őszinte bűnbánat, sem őszinte vágy arra, hogy helyrehozza a dolgot. Azt tanulja meg helyette, hogy a bocsánatkérés tárgyalástechnikai eszköz.
A kiállítós bünti kíméletesebbnek tűnik, mint a verés, mert nem okoz kék foltokat. Legalábbis testileg nem. A lélekben azonban okozhat. Azt az üzenetet közvetíti, hogy a kapcsolat feltétele a jó viselkedés. Ha elfogadhatatlanul viselkedsz, ki vagy közösítve; ha jó vagy, akkor szeretünk. Ez a feltételekhez kötött szeretet üzenete! Mi lenne, ha Isten így bánna velünk? Sajnos sokan azt hiszik, hogy így is bánik.
Isten feltétel nélkül szeret
“A szeretet türelmes, jóságos… Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat… Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik.”
– 1Korinthus 13 – részletek“A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet.”
– 1János 4:18“Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? … Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, … sem jelenvalók, sem eljövendők, … sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.”
– Róma 8 – részletek
KÉK nevelés 