limbikus rendszer

Fogalomtár » szócikk: limbikus rendszer, határkérgi rendszer (limbic system)

A limbikus rendszer a nagyagy központi része, mely körülöleli a két nagyagy-féltekét összekapcsoló kérgestestet, valamint az agyféltekék és az agytörzs kapcsolódási területét. Nevét a latin limbus szóból kapta, amely határt jelent.

A limbikus rendszert “érzelmi agynak” vagy “kötődő agynak” is nevezzük, mert alapvető szerepe van a tudattalan érzelmek és indulatok (emóciók) és az ösztönélet szabályozásában. Az agytörzs és a hipotalamusz ösztönös késztetéseinek ellenőrzésével a limbikus rendszer teszi lehetővé az adaptációt (a környezet változásaihoz és az akadályokhoz való rugalmas alkalmazkodás fejlődési folyamatát).

A limbikus rendszer kapcsolati útvonalak teremtésével ahhoz is hozzájárul, hogy környezetből érkező igen változatos ingerek hatására keletkező impulzusaink a prefrontális kéregben integrálódjanak, és az egymással konfliktusba keveredő érzések, vágyak, indítékok és szempontok tudatos mérlegelésével hozzuk meg döntéseinket.

A limbikus rendszer főbb részei

Az amygdala (mandulamag) páros magcsoport a féltekék halántéklebenyi részén. Összeköttetésben áll többek között a hippocampusszal, a prefrontális kéreggel és a talamusszal. Ezen összeköttetések révén tölti be fontos szerepét az érzelmi életünkben, amely nemcsak a hangulatunkat, hanem az emberi kapcsolatainkat is meghatározza.

hippocampus a hosszú távú emlékezetben, és ezáltal a tapasztalatokból való tanulásban tölt be jelentős szerepet. A gyermek a hippocampus segítségével tudja a múltbeli tapasztalataival összevetni a jelen helyzetet. Ami miatt korábban már bajba került, azzal kapcsolatban veszélyérzete támad, ami arra ösztönzi, hogy a hasonló helyzeteket igyekezzen a jövőben elkerülni. Akinél a hippocampus mindkét oldalon súlyosan sérül vagy elpusztul, az nem tudja az élményeit elraktározni és arra sem emlékszik, amit pár perccel azelőtt hallott.

A thalamus az érzékelés kapuőre, az érzékelési szűrőrendszer (sensory gating system) központi része. Az érzékszervek által közvetített infomációkat fogadja, szűri, és a fontosabbakat a prefrontális kéregbe (a tudatos érzelmi döntések központjába) továbbítja. Az autizmus spektrumzavar legfőbb jellemzője az érzékelési szűrők nem megfelelő működéséből eredő folyamatos szenzoros túlterheltség (sensory overload).

A hypothalamus kapcsolja össze az autonóm idegrendszert az endokrin rendszerrel. Gondoskodik a szervezet belső környezetének viszonylagos állandóságáról (homeosztázis), így szintén meghatározó szerepet tölt be az adaptációban és a kiegyensúlyozott lelkiállapot fenntartásában.

Az amygdaláris rendszer elsősorban az életben maradást szolgáló egyszerű, tudattalan, zsigeri emóciók kódolásáért és tárolásáért felelős. Hatáskörébe tartozik a SZEPARÁCIÓ (az elszakadás, vagy annak lehetősége), mint legfőbb veszélyforrás által kiváltott három elemi indulat: a kötődési hajsza (intenzív közelség-keresés), a veszélyérzet (pánikszerű riadókészültség, amely menekülésre ösztönöz), és a frusztráció (ingerült feszültség, amely aktív cselekvésre, változtatásra és problémamegoldásra késztet, de ha más kiutat nem talál, támadáshoz vezet). Az amygdala feladata a veszély felismerése és az önvédelem megszervezése.

Kapcsolatokból érkező káros stresszorok, a “mérgező nyilak” (túl sok elszakadás, fenyegetés és megszégyenítés) hatására az amygdaláris rendszer jelez (megszólal a “riasztórendszer”): a szimpatikus idegrendszer aktiválódik, és az egész szervezet készültségi (Selye János kifejezésével: “harcolj vagy menekülj”) állapotba kerül.

Az akarattól független vegetatív idegrendszer nyugalmi és izgalmi állapota a szervek működését is meghatározza.

Állatkísérletekben a két amygdala elpusztítása válogatás nélküli szexualitáshoz, és teljes érzelmi közönyhöz vezet: a kutya eszik, iszik és járkál, de nem üdvözli örömmel a gazdáját, a különben rejtőzködő őz pedig közönyösen tűri, ha közelítenek hozzá. Az amygdala sérülése után a gyengédség és a fenyegetés jeleire a kísérleti alany közömbös marad, az érintett területek elektromos ingerlése pedig viharos agressziót vált ki belőle.

Ha az amygdala sérül, az ember érzelmi töltései csökkennek vagy megszűnnek, és mások érzéseinek a jeleit sem tudja értelmezni. Mindenkit felismer, de érzelmileg “megvakul”. Az arckifejezésekből és a hanghordozásból nem tudja a másik ember fenyegető, avagy barátságos állapotát kiolvasni. Nem veszi a lapot, ha valaki már befejezte a beszélgetést és szeretne tovább menni. Nem veszi észre, ha valaki nem szívesen fogadja a közeledését. A szeretet jeleit sem tudja felfogni. Nincs benne együttérzés, nem hatódik meg, nem fogja el a bánat, és nem fakad sírva. Senki és semmi iránt nem érez semmit. Nem fél semmitől, de nem is szeret senkit.


A limbikus rendszer témájához kapcsolódó bejegyzések: