szocializáció

egyszerre kapcsolatok tagja ÉS önálló egyéniség

Fogalomtár » szócikk: szocializáció (socialization, G.N.)

“Szeresd felebarátodat, mint magadat.”

A szocializáció az érett személyiséggé válás egyik fejlődési folyamata, az integrálódás része. Az a fejlődési folyamat, amelynek során a gyerek elsajátítja az emberi kapcsolódás hagyományos formáit és alkalmassá válik arra, hogy egyenlő kapcsolatok, közösség és társadalom építő tagja legyen.

A szocializáció egy fejlődési piramis csúcsán helyezkedik el. A piramis alapját a biztonságos kötődés és az egyéniséggé válás adja. Gyakran elkövetjük azt a hibát – írja Máté Gábor a Szétszórt elmék c. könyvében –, hogy a gyerekeinkkel való kapcsolatunkban a szocializációt (a közösségi viselkedés szabályait, más szóval a jó magatartást) a kötődés és az egyéniséggé válás elé helyezzük. A gyerekeket megpróbáljuk azon az áron is társas felelősséget érző személyekké formálni, hogy eközben az érzelmi biztonságukkal és az autonóm szelférzésükkel fizetnek érte. Lehet, hogy a gyerekek együttműködővé válnak, de nem a valódi morál és társas felelősségérzet belső, szerves kibontakozása következtében. Ezen a módon annyi esélyünk van a valódi szocializációra, mint arra, hogy egy piramis a csúcsára állítva megálljon.

ortogenezis-eres-rendje

A fejlődés alapja a gondoskodó felnőttekhez való kötődés; az anyával való teljes azonosságból kell a gyermeknek elindulnia a másoktól különböző egyéniséggé válás (differenciálódás) útján. A differenciálódásnak jó úton kell haladnia a gyermek életében, mielőtt sikeresen integrálódhat, azaz huzamosabb időt közösségben tölthet, különben nem tud a többiekkel úgy együtt lenni, hogy közben önmagát el ne veszítse.

Amikor egy gyerek a legfontosabb kapcsolataiban megtalálja a biztos bázist és a tájékozódási pontot, és a differenciálódás (különbözővé válás) nyomán már az integrálódás folyamata is előrehaladt, spontán megjelenik a tényleges szocializáció: a gyermek egyszerre kapcsolatok tagja ÉS önálló egyéniség. Másokra is tekintettel tud lenni, miközben önmagát sem veszíti el.

Szüksége van-e egy kisgyereknek gyermekközösségre ahhoz, hogy jól szocializálódjon?

Dr. Gordon Neufeld szerint tévhit, hogy a gyermekközösségben töltött idő segíti a kicsik szocializációját. A szocializáció NEM annyi, hogy a gyermek jól kijön a társaival. A jól szocializált ember úgy tud “jól kijönni” másokkal, hogy közben önmagához is hű marad: pl. nem tesz meg valamit, amit nem akar, csak azért, hogy ki ne csúfolják. Amikor egy gyermek túl korán kerül közösségbe, mielőtt tisztában lenne önmagával, a többiekhez igyekszik hasonlítani, nekik próbál megfelelni, ami elnyomja az egyéniségét ahelyett, hogy a kibontakozását segítené.

A szocializáció fejlődési folyamatát nem a kortársközösség segíti, hanem az, hogy a kisgyermek biztonságot nyújtó függő kapcsolatban: az érte felelős és róla gondoskodó felnőttekben találja meg a biztos bázisát és a tájékozódási pontját. Nem a kortársai, hanem a felnőttjei tudnak neki abban segíteni, hogy ő is az érettség felé vezető úton haladjon.

Jézus a “nagy parancsolatban” találóan fogalmazta meg, mit is jelentene az érett ember szocializációja:

“Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?”
Jézus így válaszolt:
“Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.
Ez az első és a nagy parancsolat.
A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.
E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”
– Máté 22:36-40


Kapcsolódó írások a szocializáció témájában:

  1. A FOLYAMAT – Ahogy a gyermek teljes érettségre juthat
  2. Először teremts kontaktust (tekintet, mosoly, bólintás)