szocializáció

Fogalomtár » szócikk: szocializáció (socialization)

A szocializáció az érett személyiséggé válás egyik fejlődési folyamata, az integrálódás része. Érési folyamat, amelynek során a gyermeki egocentrikus (önközpontú) világkép  szociocentrikussá (másokkal is törődővé, közösségivé) válik, miközben az érlelődő személyiség egyre alkalmasabbá válik arra, hogy egyenlőségen alapuló kapcsolatok, a közösség és a társadalom építő tagja legyen úgy, hogy közben másoktól különböző önmagát sem veszíti el.

A fejlődés alapja a gyermek kötődése a róla gondoskodó felnőttekhez. Az anyával való teljes azonosságból kell a gyermeknek elindulnia a másoktól különbözővé válás (önállósulás / differenciálódás / individuáció) útján.

Amikor egy gyermek a legfontosabb kapcsolataiban megtalálja a biztos bázist és a tájékozódási pontot, a másoktól különböző önmagává válás nyomán spontán megtörténik a tényleges szocializáció. Az érett, jól szocializálódott ember egyszerre a közösség építő tagja ÉS autonóm önmaga: másokkal is törődik, miközben önmagát sem veszíti el.

Jézus a “nagy parancsolatban” fogalmazta meg, mit is jelenthetne ember közösségi érettsége (szocializációja): szeresd a másik embert is úgy, mint önmagadat.

“Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?”
Jézus így válaszolt:
“Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.
Ez az első és a nagy parancsolat.
A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.
E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”
– Máté 22:36-40

Szükség van-e gyermekközösségre a szocializálódáshoz?

Dr. Gordon Neufeld szerint tévhit, hogy a gyermekközösségben töltött idő segíti a kicsik szocializációját. A szocializáció NEM annyi, hogy a gyermek jól kijön a társaival. A pszichológiai önállósulásnak (individuációnak) jó úton kell haladnia a gyermek életében, mielőtt sikeresen integrálódhat, azaz huzamosabb időt közösségben tölthet, különben nem tud a többiekkel úgy együtt lenni, hogy közben önmagát el ne veszítse:

A jól szocializált ember úgy tud “jól kijönni” másokkal, hogy közben önmagához is hű marad: pl. nem tesz meg valamit, amit különben nem akar, csak azért, hogy elfogadják, vagy ki ne csúfolják. Az 5-7 éves váltás előtt (a prefrontális kéreg éretlensége miatt) a kisgyermeknek még nincs kialakult énmagja, és a személyes határai sem alakultak még ki. Túl korán közösségbe kerülve a többiekhez igyekszik hasonlítani és nekik próbál megfelelni (ld. kortárs-orientáció). A korai közösségi nevelés elnyomja az egyéniséget ahelyett, hogy a kibontakozását segítené, és visszaveti a személyiségfejlődést.

korai-szocializacio-kekneveles

Kisgyermekkorban a szocializációt nem a kortársközösség segíti, hanem az, hogy a gyermek a róla gondoskodó felnőttekhez (ideális esetben a szüleihez) fűződő kapcsolatában talál biztos bázist és a tájékozódási pontot. Nem a kortársai, hanem a felnőttjei tudnak neki abban segíteni, hogy az érettség felé vezető úton haladjon.


Kapcsolódó írások: