ortogenetikus elv

Fogalomtár » szócikk: ortogenetikus elv (orthogenetic principle)

Az ortogenezis szó jelentése: fölfelé fejlődés; görög orthos (jelentése: előre, fölfelé, azaz “egyre jobb” irányba) + görög genesis (jelentése: teremtés, létrehozás). Fogalmi rokona a latin evolvere, ami kibomlást, kibontakozást jelent, és belőle származik a közismert evolúció szó is.

Az ortogenetikus elv Heinz Werner (1890-1964) bécsi pszichológus nevéhez fűződik. Werner ortogentikus elve: A fejlődés mindenütt a viszonylagos általánosság és tagolatlanság állapotából halad az egyre kifejezettebb különbözőség, tagoltság és hierarchikus rendezettség állapota felé.

A gyermek a fejlődés útját járja. Már elindult, de még nem érkezett meg: valahol útközben van. Ha meg akarjuk ismerni, azt kell kiderítenünk, hogy honnan és hová vezet az útja. Megismerni pedig éppen azért szeretnénk, hogy segíteni tudjuk az előrehaladásban.

Az ortogenetikus elv a fejlődés-szempontú megközelítés alapja, mert a fejlődés “honnan-hova” rendjét fogalmazza meg: fejlődni annyit jelent, mint a tagolatlan egységből (fúzió) a differenciálódáson keresztül a szervezett összerendeződés (integráció, unió) felé tartani.

A fejlődésnek ez a meghatározása biológiai és pszichológiai szempontból egyaránt érvényes:

• Biológiai példa: A megtermékenyített petesejt osztódni kezd, de úgy, hogy az egymástól elkülönült (differenciálódott) részek együtt maradnak és kapcsolatok jönnek létre közöttük, minden egyes differenciálódott rész nagyobb egységbe épül be (integrálódik). A végeredmény az emberi szervezet.
• Pszichológiai példa: A gondolkodás fejlődésének kezdeti stádiumában még nem beszélhetünk fogalmakról, hanem csak tagolatlan (diffúz, azaz differenciálatlan) szenzomotoros élményvázlatokról (szkémákról). A gondolati műveletek megjelenése a különböző elemeket egymástól elkülöníti (differenciálja), majd fogalmi struktúrákba rendezi össze (integrálja).

Ortogenezis a személyiségfejlődésben

A fejlődés a kötődés biztonságából indulva tart az önállósulás és az integrálódás fejlődési folyamatain keresztül az önmagával és másokkal egyaránt törődő személyiség kibontakozása felé.

• A tagolatlanságból a szervezett struktúra felé.
• A függőségből az autonómia felé.
• Az önközpontú létből (egocentrizmus) a másokkal is törődő élet (szociocentrizmus) felé.
• A gyermeki személyiségből az érett személyiség felé.

A túl korai szocializáció hatása

Ha egy gyermek közösségi beilleszkedése túl fontos szempont a nevelésben, és túl korán (a kellő differenciálódás előtt) várjuk el a közösségi magatartást, még mielőtt ki tudná jelölni a saját határait, még mielőtt a prefrontális kéreg megérett volna az integrációs műveletek elvégzésére, akkor a beilleszkedés összetöri az egyéniséget, az önállósulás folyamata elakad, és a gyermek visszahúzódik a kötődés felszínesebb, kevésbé sebezhető szintjeire (lojalitás, utánzás, testközel).

A közösségi létre még nem érett gyerekek közösségbe illesztése visszafordítja a személyiségfejlődés irányát. A különbözővé válás helyett a hasonulás vágya formálja, ami önállósulás és integrálódás helyett beolvadáshoz és kortárs-orientációhoz vezet.

---

Kapcsolódó írások:

• A KAPCSOLAT – amelyben teljesülnek a fejlődés feltételei

Szakirodalom:

• Werner, H. (1940): Comparative psychology of mental development (New York: International Universities Press)
• Werner, H. (1957): The concept of development from a comparative and organismic point of view. In D. B. Harris (Ed.), The concept of development. (Minneapolis: University of Minnesota Press) p. 126.
• Pálhegy Ferenc: Pedagógiai kalauz – Útmutató a családorientált pedagógiai gondolkodáshoz (Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, 1996) p. 90.