Fogalomtár » szócikk: engedelmesség (submission, obedience)
A történelem során az engedelmességre hivatkozva követték el a legtöbb bűntettet. A Bibliában viszont azt olvassuk, hogy „gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek minden tekintetben” (Kolossé 3:20). Mi az engedelmesség, és hol a helye a nevelésben?
engedelmesség: kötődés függő-elfogadó szerepben (ráhagyatkozás, követés, ön-alávetés)
Önként engedek, hogy együttműködhessünk
Mindannyian törvények és hatalom alá vetve élünk. A gravitáció is hat ránk, akár tetszik, akár nem; ugyanígy az emberi együttélés írott és íratlan törvényei is korlátozzák szabadságunkat, akár tetszik, akár nem. A gravitáció alól csak az űrben vagyunk szabadok – az emberi együttélés törvényei alól pedig akkor, ha szakítunk a társadalommal. Az abszolút szabadság viszont összeegyeztethetetlen az élettel.
Ahhoz, hogy emberek együtt tudjanak működni – hogy pl. két ember élvezni tudja a teniszezést – meg kell egyezniük abban, hogy milyen közös szabályoknak vetik alá magukat. Ez az önkéntes ön-alávetés is engedelmesség. Nem kell ahhoz szolgalelkűnek lenni, hogy betartsuk a teniszjáték szabályait. Ha viszont nem vagyunk hajlandók engedni, senki nem fog velünk játszani. Alkalmatlanná válunk a közös játékra, és az együttélésre is.
Egyenlő felek együttműködésének is a kölcsönös engedelmesség az előfeltétele. Lényegét a magyar nyelv szépen kifejezi azzal, hogy a szót az enged szótőből képzi.
A zenekar játékából akkor lesz zene, ha a saját hangszerén a saját szólamát mindenki a karmesterre és egymásra figyelve játssza. Akkor tudunk egymással táncolni, ha egymásra hangolódunk, figyelünk egymás jelzéseire, és ha a vezetésért való hatalmi harc helyett azonos zene ritmusára, egymással összhangban táncoljuk el a saját, egymástól különböző lépéseinket. Két egyenlő felnőtt kötődő kapcsolata (barátság, házasság) is vezető-követő (gondoskodó-elfogadó) viszony. A partneri egyenlőség abban mutatkozik meg, hogy a – szaknyelven – „dominancia viszonyok” nem állandóak. Helyzetről helyzetre változik, hogy melyikük a gondoskodó, és melyikünk az elfogadó fél. Amikor egyikünk elesik, a másik felsegíti és fordítva. Mindketten vezetjük a másikat az élet bizonyos területén, és mindketten követjük a másik vezetését más területeken. Hol adunk és gondoskodunk, hol kapunk és fogadjuk a másik gondoskodását. Egy személyes partneri viszonyban (amilyen a házasság is) nem merev hierachia vagy szereposztás szerint, hanem a kölcsönös egymásra figyelés, törődés, tisztelet és bizalom „táncában.”
A gyermeki engedelmesség nem erkölcsi érték, hanem ösztön
A gyerekekben az a különleges, hogy feltétel nélkül szeretnek és bíznak. Ösztönösen olyanok akarnak lenni, mint azok, akiket szeretnek és akikben bíznak, ezért kezdik a kicsik követni és utánozni a felnőtteket. Alaptermészetük az utánzás. Bíznak és utánoznak. Egy kisgyerek ösztönösen hallgat azokra, akikhez kötődik, és ellenáll azoknak, akikhez nem kötődik! A pici gyerek veleszületett adottsága, hogy bízik az anyában (abban a személyben, aki általában vele van és gondoskodik róla). A közelében igyekszik maradni, a kedvét keresi, és utánozni próbálja. Minden kisgyerek gyári beállítása, hogy ösztönösen és önként engedelmes.
De nem azt utánozza, aki jó példával jár elől, és nem is azt, aki a legszorosabb vérségi kapcsolatban van vele! Az ilyen szempontok mérlegelésére nem képes egy pici gyerek ösztönkészlete. Akár egy kiskacsa, azt követi és utánozza, akihez kötődik. Ahhoz tud kötődni, akivel sokat van együtt – akár hús-vér ember, akár egy tévéműsor, vagy ismerős történet szereplője. Arról vesz mintát, akinek a társaságában az ideje zömét tölti. Ezért is olyan súlyos a társadalmi következménye annak, hogy a mai gyerekek többsége az első néhány év után a kortársakra és a képernyőn látott szereplőkre viszi át a kötődési igényét. Beléjük dugja a kötődés konnektorát. Tőlük várja a biztonságot és az útmutatást. A viselkedéséhez is onnan vesz mintát, ahova kötődik.
Minden gyerek „engedelmes.” Utánoz, követ, és bízik. De nem mindegy, hogy ki a kötődésének, és ezzel együtt az engedelmességének a tárgya. Azt hiszed, hogy engedelmességre kell nevelned a gyerekedet; pedig engedemeskedik ő, amennyire csak tud. Csak lehet, hogy nem neked, hanem a kortársainak: a többi kialakulatlan személyiségű gyereknek. A kötődő ösztöne parancsára azoknak igyekszik megfelelni, akikkel a napját tölti.
Nem öntörvényű és nem is engedetlen. Aláveti az akaratát és elfogad egy értékrendet. Tud engedelmeskedni. Tud szót fogadni. És teszi is minden nap. Azoknak az értékrendjéhez, szokásaihoz és életmódjához igazodik, akikhez kötődik… akiknek a szívét odaadta. Ez az oka, hogy a kamaszod nem az általad képviselt irányadó mértéket tekinti a maga számára mérvadónak.
Az óvodások és a kisiskolások gyerekközösségeiben, ahol a csoport nem az értük felelős felnőtt köré szerveződik, kegyetlen farkastörvény uralkodik. Kőkemény hatalmi hierarchia alakul ki közöttük, akárcsak az állatok világában. Ez is a kötődő ösztön műve. A hatalmi rangsor viszont (akárhol helyezkedik el benne) torzítja a fejlődő személyiséget. A kortárs-orientáció az egyéniség halála. Egész társadalmunkra nézve felbecsülhetetlen következményekkel jár a ma mindenütt normálisnak elfogadott életkor szerinti szegregáció: az, hogy a gyerekeink a hozzájuk hasonló korú gyerekek társaságában töltik idejük java részét. Komolyan azt hisszük, hogy éretlen gyerekeink a többi éretlen gyerek társaságában fognak közösségi emberré válni? Jól szocializálódni?
Az engedelmesség nem erkölcsi érték, és nem is teljesítmény, amit tanítani kell és számonkérni. Minden gyerekből ösztönösen fakad, beépített kötődő ösztöne révén. A gyerekeinket azzal tarthatjuk engedelmességben, ha személyes kapcsolatot ápolunk velük, és ebben a kapcsolatban betöltjük a gondoskodó vezető szerepét. Ezzel előzzük meg, hogy bennünket szem elől tévesztve másoknak adják a szívüket (és helyettünk őket tekintsék biztos bázisnak és tájékozódási pontnak).
„Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.”
– János 10:4-5
„Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes. ‘Tiszteld apádat és anyádat’: ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik, mégpedig ez: ‘hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön’.”
– Efezus 6:1-3
A rendezett kötődő kapcsolat gondoskodó-elfogadó viszony: természetes hierarchia. Nélküle minden utasítás és oktatás ellenállásra készteti a gyereket. A veleszületett (Isten által beprogramozott) ösztönös engedetlenség, az ellenakarat funkciója is az, hogy a gyerek csak azt kövesse, akihez kötődik. Ahhoz kellene kötődnie, aki felelős érte és gondoskodik róla – és ez az, ami rajtunk múlik.
Az ember szinte élete kezdetétől érzi a függés és a függetlenség, más szavakkal a biztonság és önállóság vágya között feszülő ellentétet. A kisgyermek kezdeti, öszönös engedelmessége a biztonságát szolgálja. A kötődés egymást követő szakaszai során (ld. a kötődés gyökerei) a kötődés egyre mélyebb és érettebb formái fokozatosan egyre nagyobb teret adnak a függetlenségre, az autonómiára való törekvésnek. Az érett személyiség együtt tud élni a biztonság és az önállóság, a kapcsolódás és az elszakadás iránti igény ellentmondásos kettősségével. Az érett ember tud odaadóan szeretni valakit anélkül, hogy feladná önmagát.
A felnőtt engedelmessége a társas szabadság feltétele
A jól működő gyerek-szülő kapcsolat természetes hierarchia (alá-fölé rendelt viszony), amelyben a kötődő ösztön kirendelt szerepei állandóak: a szülő a gondoskodó vezető, a gyerek pedig a függő-elfogadó (engedelmes) fél. A felnőtt autonóm személyiség engedelmessége viszont nem alá-fölé rendelt viszonyban valósul meg, hanem egyenlő társak kölcsönösen együttműködő: egymásról gondoskodó és egymásnak engedő viszonyában. Az érett felnőttek kötődő táncában a gondoskodó és az elfogadó szerep folyton változik. Az érett ember nem azért akar vezető lenni, hogy másokat maga alá hajtson és kihasználjon. Az érett ember szolgáló vezető, aki felelősséget vállal, törődik és gondot visel. A vezetői szerep nem erőpozíciót és előjogokat, nem hatalmi rangot jelent, hanem a rábízottak gondjának felelősségteljes viselését jelenti. Az erősebbeknek, a több lehetőséghez jutóknak nem nagyobb kiváltság jár, hanem nagyobb teherviselét. Több felelősség. Több szolgálat.
A Biblia kapcsolati modellje a Szentháromság tagjainak kapcsolata (perikorézis), amelynek elengedhetetlen része az egység, a különbözőség és az egyenlőség:
Az ember veleszületett igénye a biztonság (függés) mellett a függetlenség, a személyes autonómia iránti igény is. Amikor valamire azt mondom, hogy veleszületett, azt is értem alatta, hogy a teremtő Istentől kapott sajátja. Függetlenség alatt pedig az érzelmi önállóságot értem: azt az életet, amelyben valaki a felnőttek egyenrangú, kiegyensúlyozott, kapcsolatokon nyugvó közösségi életét képes élni. Ennek értelmében a felnőtté válás az a folyamat, amely során az ember a teljes külső szabályozottság és függés állapotából eljut az önszabályozásig és az érzelmi önállóságig. Érett felnőtt az, aki már kellő önszabályozással és érzelmi önállósággal rendelkezik; szabad arra, hogy legjobb belátása szerint (bibliai kifejezéssel: hitből) cselekedjen. Érett felnőttnek kell lenni ahhoz is, hogy valaki gyerekekről érzelmi biztonságot nyújtva gondoskodjon. Az érett felnőttek egymással való személyes kapcsolata pedig az egyszerre egyenlő és különböző partnerek kölcsönös engedelmessége. És a gyerekekről is az érett felnőttek tudnak leginkább érzelmi biztonságot nyújtva gondoskodni. Ám az is igaz, hogy szülőség sokat segít abban, hogy magunk is felnőjünk.
Az engedelmesség a szabad élet feltétele
Közhelyszerű filozófiai alapvetésnek tűnik, valójában a demokrácia alapja, hogy a személyes szabadságom ott végződik, ahol a másik ember személyes szabadsága kezdődik. Ó, bárcsak valóban alapvetés lenne!
Egy társadalom, közösség, család vagy kapcsolat tagjaként egyéni szabadságunk viszonylagos. Feltétele, hogy tekintettel legyünk mindenki más különbözőségére és egyéni szabadságára. Az engedelmesség tehát nem kizárja, hanem megteremti a szabadságot: társas kapcsolatainkban önként engednünk is kell valamennyit a saját szabadságunkból ahhoz, hogy egyéni szabadságunk ne lehetetlenítse el mások szabadságát. Bizonyos fokú engedésre szükség van ahhoz, hogy élvezhessük a társas lét, a közös játék és a közös alkotás örömét.
Az engedelmesség sötét oldala
A történelem során az engedelmességre hivatkozva követték el a legtöbb bűntettet. Mire vagyunk képesek engedelmességből? Erre keresi a választ az Emberkert:
Kapcsolódó írások: