engedelmesség

Fogalomtár » szócikk: engedelmesség (submission, obedience)

A történelem során az engedelmességre hivatkozva követték el a legtöbb bűntettet. A Bibliában viszont azt olvassuk, hogy “gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek minden tekintetben” (Kolossé 3:20). Mi az engedelmesség, és hol a helye a nevelésben?

engedelmesség: kötődés függő-elfogadó szerepben (ráhagyatkozás, követés, ön-alávetés)

Önként engedek, hogy együttműködhessünk

Mindannyian törvények és hatalom alá vetve élünk. A gravitáció is hat ránk, akár tetszik, akár nem; ugyanígy az emberi együttélés írott és íratlan törvényei is korlátozzák szabadságunkat, akár tetszik, akár nem. A gravitáció alól csak az űrben vagyunk szabadok – az emberi együttélés törvényei alól pedig akkor, ha szakítunk a társadalommal. Az abszolút szabadság viszont összeegyeztethetetlen az élettel.

Ahhoz, hogy emberek együtt tudjanak működni – hogy pl. két ember élvezni tudja a teniszezést – meg kell egyezniük abban, hogy milyen közös szabályoknak vetik alá magukat. Ez az önkéntes ön-alávetés is engedelmesség. Nem kell ahhoz szolgalelkűnek lenni, hogy betartsuk a teniszjáték szabályait. Ha viszont nem vagyunk hajlandók engedni, senki nem fog velünk játszani. Alkalmatlanná válunk a közös játékra, és az együttélésre is.

Egyenlő felek együttműködésének is a kölcsönös engedelmesség az előfeltétele. Lényegét a magyar nyelv szépen kifejezi azzal, hogy az enged szótőből képzi a fogalmat.

A zenekar játékából akkor lesz zene, ha a saját hangszerén a saját szólamát mindenki a karmesterre és egymásra figyelve játssza. Akkor tudunk egymással táncolni, ha egymásra hangolódunk, figyelünk egymás jelzéseire, és ha a vezetésért való hatalmi harc helyett ugyanannak a zenének a ritmusára, összhangban, de másképp mozogva táncoljuk el a saját “szerepünket”. Két egyenlő felnőtt kötődő kapcsolata (barátság, házasság) is vezető-követő (gondoskodó-elfogadó) viszony, de folyton változik, hogy éppen melyikük a gondoskodó és az elfogadó fél. Amikor egyikünk elesik, a másik felsegíti és fordítva.

A gyermeki engedelmesség nem erkölcsi érték, hanem ösztön

A gyerekekben az a különleges, hogy feltétel nélkül szeretnek és bíznak. Már a második életév kezdetétől ösztönösen olyanok akarnak lenni, mint azok, akiket szeretnek és akikben bíznak, ezért követni és utánozni kezdik őket. Alaptermészetük az utánzás. Bíznak és utánoznak. Egy kisgyerek ösztönösen hallgat azokra, akikhez kötődik, és ellenáll azoknak, akikhez nem kötődik! A pici gyerek veleszületett adottsága, hogy bízik az anyában (abban a személyben, aki általában vele van és gondoskodik róla). A közelében igyekszik maradni, a kedvét keresi, és utánozni próbálja. Minden gyermek tehát ösztönösen és önként engedelmes.

De nem azt utánozza, aki jó példával jár elől, és nem is azt, aki a legszorosabb vérségi kapcsolatban van vele! Az ilyesmit nem tudja a pici gyerek ösztönből. Azt utánozza, akihez kötődik. Ahhoz tud kötődni, akivel sokat van együtt – akár hús-vér ember, akár egy tévéműsor, vagy ismerős történet szereplője. Arról vesz mintát, akinek a társaságában az idejét tölti. Ezért is olyan súlyos a társadalmi következménye annak, hogy a mai gyerekek többsége felnőttek híján a kortársakra és a képernyőn látott szereplőkre viszi át a kötődési igényét. Róluk vesz mintát a viselkedéséhez is.

Minden gyerek engedelmes. Utánoz, követ, és bízik. De nem mindegy, hogy ki a kötődésének, és ezzel együtt az engedelmességének a tárgya. Azt hiszed, hogy meg kell tanítanod engedelmeskedni a gyerekedet; pedig engedemeskedik ő, csak lehet, hogy nem neked, és nem az általad képviselt irányadó mértéknek, hanem a kortársainak: a többi kialakulatlan személyiségű gyereknek.

kortárs-orientáció: engedelmeskedik, csak nem a szüleinek

Nem öntörvényű és nem engedetlen. Aláveti az akaratát és elfogad egy értékrendet. Tud engedelmeskedni. Tud szót fogadni. És teszi is minden nap. Azoknak az értékrendjéhez, szokásaihoz és életmódjához igazodik, akikhez kötődik… akiknek odaadta a szívét.

Az óvodások és a kisiskolások gyerekközösségeiben kegyetlen farkastörvények uralkodnak. Kőkemény hatalmi hierarchia alakul ki közöttük, akárcsak az állatok világában. A hatalmi rangsor viszont (akárhol helyezkedik el benne) torzítja a fejlődő személyiséget. A kortárs-orientáció az egyéniség halála. Egész társadalmunkra nézve felbecsülhetetlen következményekkel jár a ma mindenütt normálisnak hitt életkor szerinti szegregáció: az, hogy a gyerekeink a hozzájuk hasonló korú gyerekek társaságában kényetelenek tölteni idejük java részét. Komolyan azt hisszük, hogy éretlen gyerekek társaságában fognak jól szocializálódni az éretlen gyerekeink?

Az engedelmesség nem erkölcsi érték, és nem is teljesítmény, amit tanítani és számonkérni kell. Minden gyerekből ösztönösen fakad. A gyerekeinket azzal tarthatjuk engedelmességben, ha személyes kapcsolatot ápolunk velük, és ebben a kapcsolatban betöltjük a gondoskodó vezető szerepét. Ezzel előzzük meg, hogy bennünket szem elől tévesztve másoknak ajándékozzák a szívüket (és helyettünk őket tekintsék tájékozódási pontnak).

“Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.”
– János 10:4-5

“Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes. ‘Tiszteld apádat és anyádat’: ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik, mégpedig ez: ‘hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön’.”
– Efezus 6:1-3

A rendezett kötődő kapcsolat gondoskodó-elfogadó viszony (természetes hierarchia). Nélküle minden utasítás és oktatás ellenállásra készteti a gyereket. A veleszületett (Isten által beprogramozott) ösztönös ellenakarat funkciója az, hogy a gyermek csak azt kövesse, aki felelős érte és gondoskodik róla.

Az ember szinte élete kezdetétől érzi a függés és a függetlenség, más szavakkal a biztonság és önállóság vágya között feszülő ellentétet. A kisgyermek kezdeti öszönös engedelmessége a biztonságát szolgálja. A kötődés egymást követő szakaszai során (ld. a kötődés gyökerei) a kötődés mélyebb és érettebb formái egyre nagyobb teret adnak az autonómiára való törekvésnek. Az érett személyiség együtt tud élni a biztonság és az önállóság iránti igény kettősségével. Már tud odaadóan szeretni valakit anélkül, hogy megfeledkezne önmagáról.

A felnőtt engedelmessége a társas szabadság feltétele

A jól működő gyerek-szülő kapcsolat természetes hierarchia (alá-fölé rendelt viszony), amelyben a kötődő ösztön kirendelt szerepei állandóak: a szülő a gondoskodó vezető, a gyerek pedig a függő-elfogadó (engedelmes) fél. A felnőtt autonóm személyiség engedelmessége viszont nem alá-fölé rendelt viszonyban valósul meg, hanem egyenlő társak kölcsönösen együttműködő, egymásról gondoskodó viszonyában. Az érett felnőttek kötődő táncában a gondoskodó és az elfogadó szerep folyton változik. Az érett vezető szolgáló vezető, aki törődik és gondoskodik azokról, akikért felelős. A vezetői szerep nem hatalmi rangot, hanem a rábízottak gondjának felelősségteljes viselését jelenti.

A Biblia kapcsolati modellje a Szentháromság tagjainak kapcsolata (perikorézis), amelynek elengedhetetlen része az egység, a különbözőség és az egyenlőség:

kapcsolati-rendszer-isten-szeretet-3-csalad — A személyes kapcsolatok modellje

Az ember veleszületett igénye a biztonság (függés) mellett a függetlenség, a személyes autonómia iránti igény is. Amikor valamire azt mondom, hogy veleszületett, azt is értem alatta, hogy a teremtő Istentől kapott sajátja. Függetlenség alatt pedig az érzelmi önállóságot értem: azt az életet, amelyben valaki a felnőttek egyenrangú, kiegyensúlyozott kapcsolatokon nyugvó közösségi életét képes élni. A felnőtté válás az a folyamat, amely során a gyermek a teljes külső szabályozottság és függés állapotából eljut az önszabályozásig és az érzelmi önállóságig. Az érett felnőtt már kellő önszabályozással és érzelmi önállósággal rendelkezik; szabad arra, hogy legjobb belátása szerint (bibliai kifejezéssel: hitből) cselekedjen.

Az érett felnőttek kapcsolata az egyenlő és különböző társak kölcsönös engedelmessége. Érett felnőttnek kell lenni ahhoz is, hogy valaki gyerekekről érzelmi biztonságot nyújtva gondoskodjon.

Az engedelmesség a szabad élet feltétele

Közhelyszerű filozófiai alapvetés, hogy a személyes szabadságom ott végződik, ahol a másik ember személyes szabadsága kezdődik. Akkor lehetünk viszonylag szabadok egy társadalom, közösség, család vagy kapcsolat tagjaként, ha tekintettel vagyunk egymás különbözőségére és egyéni szabadságára. Az engedelmesség tehát nem kizárja, hanem megteremti a szabadságot: társas kapcsolatainkban önként engednünk is kell valamennyit a saját szabadságunkból ahhoz, hogy egyéni szabadságunk ne korlátozza mások szabadságát. Bizonyos fokú engedésre szükség van ahhoz, hogy élvezhessük a társas lét, a közös játék és a közös alkotás örömét.

Szabó Sipos Máté karnagy és énekművész barátaival

Az engedelmesség sötét oldala

A történelem során az engedelmességre hivatkozva követték el a legtöbb bűntettet. Mire vagyunk képesek engedelmességből? Erre keresi a választ az Emberkert:

Kapcsolódó írások: