Mi a különbség a természetes és az erővel szerzett hatalom között?

A természetes hatalom kapcsolatra épül. Ezt a hatalmat nem kell erővel megragadni, ügyeskedéssel megszerezni.

GYÖKEREK sorozat » 1. rész: A SZÜLŐI HATALOM FORRÁSA

Milyen gyereket könnyű nevelni?
Hogy hatalmaz fel bennünket a nevelésre a gyerekünk kötődése?
Mi a különbség a természetes és az erővel szerzett hatalom között?

A szívükbe írt kötődő ösztönnek köszönhetően a gyerekek MÁR tisztelnek és MÁR engedelmesek. A kérdés csak az, hogy kit tisztelnek, mert annak engedelmeskednek. A kortársaknak akarnak megfelelni? Szuperhősökről és sztárokról próbálják lenézni, hogy néz ki, hogy beszél és hogy gondolkodik egy ember? Jövőnk és társadalmi jólétünk záloga is, hogy a gyerekek az értük felelős felnőtteket tiszteljék: rájuk hallgassanak, és tőlük várják az útmutatást. Csak így tudjuk továbbadni az értékrendünket és a kultúránkat a következő generációnak.

Sokak kérdése, hogy mennyire összeegyeztethető a KÉK nevelés a “hagyományos”, tiszteletre és engedelmességre épülő neveléssel? Remélem, mindenki számára kiderül majd, hogy a valóban biblikus nevelés (mint ahogy az evangélium is, a Krisztusról szóló örömhír) a bizalmi kapcsolatra épül, nem a büntetésre. A Szentírás üzenetével összhangban álló vezetés természetes hatalom, nem erővel szerzett:

A pásztor, “amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.” (János 10:4-5)
“Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes. Tiszteld apádat és anyádat…” (Efezus 6:1-2)

Mi történik, amikor hiányzik a kötődés természetes hatalma?

Gondjaink támadnak a neveléssel, mert a gyerekünk nem hallgat ránk. Ha a kamaszod szíve nem a tiéd, akkor nem is szeretne megfelelni az elvárásaidnak. A barátainak szeretne megfelelni, ha hozzájuk kötődik. Őket követi, tőlük vár vezetést, és azt csinálja, ami az ő szemükben számít vagány-zsírkirály-atomkaraj-tutkeráj viselkedésnek.

Hogy szoktunk reagálni, amikor a gyerekünk nem fogad szót?

azt hisszük, hogy a hozzáértésünkkel van baj, és jobb módszereket keresünk
lemondunk a felelősségről, mielőtt a munkát elvégeztük volna
kényszerhez folyamodunk, nyomást gyakorlunk, vagy manipulálunk

Ha azt hisszük, hogy a hozzáértésünkkel van baj, elindulunk jobb módszereket keresni

Ma itt tartunk – erről szól a legtöbb nevelési könyv. Nehéz beismerni, hogy egyszerűen tehetetlenek vagyunk, mert nincs hatalmunk. Úgy látszik, a tudatlanságot kevésbé szégyelljük. Könnyebb azt hinni, hogy csak nem értünk hozzá.

A készen kapott nevelési módszerek pont a legnagyobb problémát nem orvosolják: a természetes hatalmunk hiányát. Sőt! Minél jobban tudjuk, mit kellene csinálni, annál kétségbeejtőbb, ha mégsem tudunk hatni a gyerekeinkre! Ha nem te vagy a tájékozódási pontja és a vigasztalója, ha nem tőled várja az útmutatást, akkor minél többet tudsz a nevelésről, annál jobban szenvedsz attól, hogy nem a tiéd a gyereked szíve!

Mert ez a baj! Nem a miénk a gyerekeink szíve. Ahhoz, hogy hallgassanak ránk, előbb a szívünkben kell, hogy megszülessen a szándék, az igazi vágy, hogy utánunk jöjjenek, és azt csinálják, amit mi mondunk. Ezen nem segít, ha ügyes fogásokat ismerünk.

Sokan elfáradnak, mielőtt a munkát elvégezték volna

A serdülők szülei közül sokan bedobják a törülközőt. Amikor hiába próbálunk meg mindent, nem bírunk a gyerekkel, egy idő után beletörődünk, hogy úgysem hallgat ránk. Ha már nem tudjuk megvédeni saját magától, legalább béke legyen. Hagyjuk, hogy azt tegye, amit akar, és néha megmentjük, amikor bajba kerül. Reménykedünk a túlélésben.

És végül…

Van, akik kényszerhez folyamodik, nyomást gyakorol és manipulál

Amikor megkérjük a gyerekünket, hogy terítse meg az asztalt, és már abból, ahogy ránk néz, látjuk, hogy a dolog nem fog szépen menni, mert a szavunknak nincs elég ereje, a gyerek nem szándékozik megcsinálni, amit mondunk, nem szófogadó, nem engedelmes, akkor keresünk rajta valami fogást. Ha szép szóval nem megy, megoldjuk csellel vagy erőből.

Felemeljük a hangunkat. “A füleden ülsz, fiam? Terítsd meg az asztalt! Ne mondjam még egyszer!” Vagy túljárunk az eszén: manipulálunk, ügyeskedünk és trükközünk. Keresünk valamit, ami fontos a számára – mert intuitív szinten tisztában vagyunk vele, hogy a hatalom forrása a kötődés. Ha a gyerek nem teszi meg a kedvünkért, mert nem hozzánk kötődik, megteszi valami másért, amihez kötődik. “Egész délután nem gépezhetsz, ha azonnal meg nem teríted az asztalt!”

“Határozottabbnak kell lennem! Keményebb fellépésre van szükség! Nem?” – Nem! Nem a keményebb fellépéstől lesz nagyobb a hatalmad, hanem attól, hogy a gyerek neked akar megfelelni, a te kedvedért akar jó lenni! Ez a hatalmad forrása.

Mi a különbség a természetes és a szerzett hatalom között?

A TERMÉSZETES HATALOM kapcsolatra épül: forrása a gyerek kötődése. A juhok követik a pásztort, mert ismerik a hangját. A gyerek követi az anyját, mert ismeri őt. Ezt a hatalmat nem kell megszerezni, nem kell a másik eszén túljárva ügyesen megragadni. A kapcsolat ruházza ránk: a gyerek kötődése. A nevelés hatalma azé, akihez a gyerek kötődik. Az a juhok pásztora, akinek ismerik a hangját.

Ha a gyerek egy másik gyerekhez kötődik, akkor kinek fogad szót? A másik gyereknek. De ez nincs rendben. Ha a Bála bácsihoz kötődik, akkor kinek fogad szót? A Béla bácsinak. Akkor is, ha a Béla bácsinak esze ágában sincs érte felelősséget vállalni és róla gondoskodni. Ha leginkább a testvéréhez kötődik, akkor őrá hallgat, akkor is, ha a testvére nem alkalmas arra, hogy felnevelje.

Azé a nevelés hatalma, akihez a gyerek leginkább kötődik. A hatalom a kötődés velejárója; úgy is fogalmazhatnék, hogy a szófogadás a szeretet gyümölcse. Ezért annyira fontos, hogy a gyerekek a megfelelő emberekhez kötődjenek – egy jó pásztorhoz, nem egy rablóhoz, és nem is a többi birkához. A gyerek fejlődésének a feltételeit csak az olyan felnőtt tudja megteremteni, aki felelősséget vállal érte, és tud róla gondoskodni. A gyerekek akkor vannak biztonságban, ha a nevelésre felhatalmazó kötődés és a nevelői szerep ugyanazoké. Ha rá van bízva egy óvónőre vagy egy tanárra, akkor a gyereknek az óvónőhöz vagy a tanárhoz kell kötődnie, különben nem tud rá vigyázni. A nagyszülő, a nevelőszülő és a szomszéd lány is csak akkor tud rá vigyázni, ha a megbízatása mellett a gyerek függő-elfogadó kötődése is felhatalmazza a felelősségteljes szerepre.

Nem elég, hogy valaki jó pedagógus. Lehet valaki a világ legjobb pedagógusa, és csordultig tele lehet a gyerekek iránti szeretettel. De csak azzal a gyerekkel tudni bánni, aki szereti és felnéz rá. Ezen múlik, hogy tud-e vele mit kezdeni a pedagógus, a nagyszülő vagy bárki más, aki felelős érte. Máskülönben nem megy. A természetes hatalom tehát a kapcsolatra épül: forrása a gyerek kötődése.

A POZÍCIÓBÓL SZÁRMAZÓ vagy ERŐVEL SZERZETT HATALOM a felnőtt pozíciójából adódik; azé, aki a körülményeket megszabja és a forrásokkal rendelkezik. El tudom venni tőled, amihez ragaszkodsz. Ha nem teszed, amit mondok, vége a jó világnak! Velem gyűlik meg a bajod. Ha packázol velem, azt megemlegeted. A szerzett hatalmat csak a gyerek ellenében, vagy őt kijátszva lehet érvényesíteni.

A TERMÉSZETES HATALOM a háttérben működik; nem kell külön felhívni rá a figyelmet. A háttérben működik a legjobban. Soha nem mondanám a gyerekeimnek, hogy Noémi, Panni, tudom, hogy mindig megcsináljátok, amit mondok, mert annyira szerettek. Nem mondok ilyet, az az én titkom. Sőt, igazából gondolnom sem kell rá, tudnom sem kell, ha jól működik. Csak azért kell róla beszélnünk úgy, ahogy most is, mert a legtöbb családban nem működik elég jól. De a kötődésből fakadó hatalomra nem kell felhívni a figyelmet.

AZ ERŐVEL SZERZETT HATALOM viszont jobban működik, ha hangoztatják. “El fogom venni a zsírkrétádat és nem lesz mivel rajzolnod, ha még egyszer itt hagyod az asztalon!” “Szó sem lehet róla, hogy a biciklid közelébe menj! Napok óta könyörgök, hogy vidd a garázsba, amikor nem használod, és ott ázik a kertben. Amíg ennyit ér a szavam, nincs biciklizés!” “Harmadszor mondom, hogy kapcsold ki a tévét. Ne várd meg, hogy odamenjek!” Amikor a hatalmunk csak a szerepünkben létezik, de a gyerek kötődése nem ruházza ránk, állandóan emlékeztetni kell rá. A valódi hatalmat nem kell mutogatni. Mintha nem is lenne. Őrizzük a titkát, mert nélküle nem hallgatnak ránk a gyerekeink.

A TERMÉSZETES HATALOM hatni akar. Kényszerítés helyett befolyásol. Gondoljunk a köldökzsinórra! Rajta keresztül folyik a tápanyag az anyából a magzatba. Azt tudod befolyásolni, aki nyitott az irányodba, akivel összeköt a láthatatlan köldökzsinór. A gyerekeinkbe a szellemi táplálékot is csak ezen a láthatatlan köldökzsinóron keresztül tudunk juttatni. Ha a köldökzsinórt valami elzárja, vagy ha egyáltalán nincs is meg, nem tudjuk táplálni a gyerekeinket. A növekedésükhöz viszont táplálék kell. Kötődő kapcsolatban a gyerek keresi az összeköttetést, amire szükség van, hogy táplálni tudjuk. Ezen keresztül tudjuk őket vezetni, érlelni, és még vigasztalni is.

AZ ERŐVEL SZERZETT HATALOM viszont le akarja győzni a gyereket. “Megmondtam! Azonnal megcsinálod, mert különben!” A szívre nem tud hatni, ezért behódolásra kell kényszerítenie a gyereket, hogy megadja magát és engedelmeskedjen.

A TERMÉSZETES HATALOM tiszteletet ébreszt és szófogadásra indítja a gyereket. Őszinte nagyrabecsülést és önkéntes engedelmességet vált ki. A gyerek nem érzi úgy, hogy megalázták. Ő akar szót fogadni, a kedvünkben járni és követni. Tényleg fontosnak érzi, ami nekünk fontos. Tényleg nagyra tartja, ami nekünk érték. Az egész természetes úton zajlik, tehát nem kell megsértenünk az emberi méltóságát ahhoz, hogy a helyes úton tartsuk és vigyázzunk rá.

A POZÍCIÓBÓL SZÁRMAZÓ vagy ERŐVEL SZERZETT HATALOM haragra ingerli és ellenállásra ösztönzi a gyereket. Megviseli az önérzetét, és visszafelé sülhet el. Ha végül behódol, úgy érzi, hogy hűtlen lett önmagához.

A kapcsolatra épülő természetes hatalom GONDOSKODÁSRA való. Isten minden hatalmat gondoskodásra ad. Ránk bízta a gyerekeinket. A tanárnak a gyerek műveléséről, szellemi táplálásáról kellene gondoskodnia. Csak annak tudunk utat mutatni, aki ránk figyel és tőlünk akarja tudni az útirányt. A gyerek kötődésén, a gyerek figyelmén keresztül tudjuk őt táplálni és a jó irányba vezetni. A forrásvizekhez és a füves legelőkre. Ha összeköt minket a kötődés láthatatlan köldökzsinórja, akkor tudjuk megteremteni gyerekünk számára a fejlődés anyaméhét, a biztonságot nyújtó kapcsolatot, amelyben éretté fejlődhet.

Az erővel szerzett hatalom az, amit mások kontrollálására, URALKODÁSRA használunk. Amikor a gyerek magától nem követ, kénytelenek vagyunk rá pórázt tenni, hogy mégiscsak velünk jöjjön. Ha nem ismerünk jobb eszközöket, a póráz a megoldás… de csak látszatmegoldás, mert a szívre nem hat. A póráz nem nevel. Amikor elengedjük, a gyerek el fog rohanni abba az irányba, amerre a szíve már addig is húzta.

Kire hallgat tehát a gyermek?

A kötődő ösztöne rendeli őt függő-elfogadó szerepre a kapcsolatban, és arra indítja, hogy kövessen, tiszteljen, és szót fogadjon.

Akihez kötődik, azt követi. Akit követ, menet közben annak adja oda a szívét. Akié a szíve, annak adja a bizalmát is. Arra hallgat, akihez bizalmi kapcsolat fűzi.

Az elején a nevelés céljával kezdtem. Az a célunk, hogy a gyerekeink ne csak megnőjenek, hanem valóban felnőjenek; érett, virágzó és gyümölcstermő emberré teljesedjenek ki. Az éretté fejlődésben akkor tudjuk őket támogatni, ha bíznak bennünk és hallgatnak ránk.

Mit tegyünk, hogy hallgassanak ránk a gyerekeink?

Ne direkt azon dolgozzunk, hogy a gyerekek engedelmesebbek legyenek! Ne célzottan azon fáradozzunk, hogy kitakarítsák a szobájukat! A kapcsolaton dolgozzunk – szerezzük meg, vagy szerezzük vissza a szívüket!

Néhány ötlet:

reggelenként bújjatok össze 10 percre; ébreszd fel a gyerekeid kötődését, mielőtt elkezdődik a nap
mosolyogj sokat a családtagjaidra – hadd lássák, hogy felerül az arcod, amikor meglátod őket
fogadd őket örömmel, amikor hazajönnek, és legyen hozzájuk egy jó szavad, amikor elmennek melletted
meséld el sokszor a gyerekeknek, hogy milyen volt, amikor ti, a szüleik egymásba szerettetek; mennyire vártátok az érkezésüket és milyen jó dolog az anyukájuknak, a pukájuknak lenni
nézegessetek együtt családi albumokat, videókat!
éreztesd velük, hogy mennyire örülsz nekik!
érj hozzájuk sokat: simogasd meg őket, vakargasd a hátukat, öleld meg őket
ne szégyelld kimondani, hogy “szeretlek”, “örülök neked”, “úgy szeretek veled lenni”, “milyen jó nekem, téged kaptalak ajándékba”
legyél olyan, akivel legtöbbször jó együtt lenni
emlékeztesd őket gyakran, hogy a kapcsolatotoknak sose lesz vége
keress benne valami szeretetre méltót (ha nagyítóval kell keresni, akkor is)
gondoskodj olyan alkalmakról, amikor élvezhetitek egymás társaságát
ne felejtsd el, hogy a gyerekeid agya még építési terület; figyelemre, útbaigazításra és gyakorlásra van szükségük
a család legyen a gyakorlás helye, ahol hibázni is lehet (nem pedig az előadásé, kritikus tekintetek kereszttüzében)
tartsd frissen a közös élményeket és a hozzájuk fűződő fontos igazságokat: emlegesd őket, amikor együtt vagytok: reggelente, út közben, vacsora közben, kiránduláson, bármikor (ld. 5Mózes 6:4-7)
gyűjtsetek sok közös emléket – járjatok kirándulni, menjetek nyaralni, ünnepeljétek meg az ünnepeket, és néha soron kívül is okozzatok emlékezetes meglepetést
vacsorázzatok együtt – a nap végén üljetek le együtt az asztal köré, képernyős külyük hatótávolságán kívül –, és hallgassátok meg egymást: hadd meséljen mindenki, hogy milyen volt a napja
az esti elalvás előtt olvass a gyerekeidnek (kicsiknek-nagyoknak), szeretgesd meg őket, és úgy köszönj el tőlük, hogy ne az elváláson, hanem a következő találkozáson legyen a hangsúly: “Jó éjszakát, Picim! Reggel találkozunk!” – így még aludni is nyugodtabban fognak

Ha a kapcsolatunk a helyére kerül, a rend helyreáll magától. A gyerekek hallgatnak arra, akihez kötődnek.