Miért nem büntetéssel nevelünk? – a bibliai ok

Jézus nem azért halt meg, hogy kereszthalálával egy haragos Istent kiengeszteljen! Az emberi bűn és harag gyilkolta meg, nem a haragos Isten. Mindannyian megváltásra szorulunk, a megváltást és a helyreállást viszont maga az “igaz bíró”, Jézus Krisztus végezte el helyettünk ingyen kegyelméből. Ezért nem ítélkezhetünk embertársaink fölött. A gyerekeinket is ezért nem büntetjük. 

Fő bajunk és megoldása

Bibliai értelemben a bűn elsősorban kapcsolati és nem morális probléma. Az önmagát odaadó Isten világában az a bűn, hogy nem bízunk benne. Jézus így határozza meg a bűn fogalmát:

“A bűn az, hogy nem hisznek énbennem.”
– János 16:9

(Bővebben a bűn fogalmáról »)

Az Ó- és Újszövetség egybehangzóan megerősíti, hogy a bűn szeparációt (szakadást, elidegenedést, elhagyottság-élményt) okozott az embernek az Istenhez fűződő kapcsolatában. A tönkrement kapcsolat helyreállításáról maga a sértett, Isten gondoskodott azzal, hogy Krisztusban emberré lett, meghalt a kereszten (ezzel magára vette helyettünk a bűn “zsoldját”, a halált), és feltámadt (ezzel legyőzte a halált).

“Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel! Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.”
– 2Korinthus 15:17-21

Helyreállította a kapcsolatot

A héber kippur ill. kaphar (angolul atonement) szó helyreállítást vagy békéltetést jelent, bár gyakrabban – pontatlanul – “engesztelés”-nek fordítják. Jézusban teremtő Istenünk öltött emberi testet; személyében megvalósult Isten és az ember tökéletes egysége. Jézus nem azért halt meg, hogy kereszthalálával egy haragvó Istent kiengeszteljen! Az emberi bűn és harag gyilkolta meg, nem Isten. Ám Jézus a kereszten mégsem ellenünk, hanem értünk kiáltott az Atyához: “Atyám, bocsáss meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek!” Tökéletesen azonosult velünk; emberként átélte, amit mi is: a kételkedést, a szenvedést és a halált. Nem hagyott magunkra bennünket, sőt! A pokolba is velünk tartott. Feltámadása bizonyítja, hogy teljesen helyre is állított bennünket. Ami Krisztussal történt, az velünk is történt! Vele együtt mi is meghaltunk, és vele együt mi is feltámadtunk. Halála és feltámadása felmentett minket minden bűnvád alól.

roma8-nem-buntetes-kek-neveles

Nem ítél el minket

Jézus Krisztus személyében és megváltó művében Isten megbékéltette magával az emberiséget úgy, hogy nem tulajdonítja nekünk a bűneinket. Nem azért tette, mert megérdemeltük, hanem kegyelemből: azért, mert drágának és becsesnek tart, annak ellenére, hogy elfordultunk tőle.

“…nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.”
– Róma 3:22-24

“…a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.”
– Róma 6:23

“Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak, mert az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.”
– Róma 8:1-2

Mi a teendőnk tehát?

Fogadjuk el bizalommal, ami már a miénk: a helyreállított jó viszonyunkat Istennel! Fussunk hozzá és bízunk benne!

A kapcsolatot Ő állította helyre, nem tőlünk várja, hogy helyrehozzuk. Nincs közöttünk szakadék; ha valami még mindig elválaszt minket Istentől, az a saját alaptalan félelmünk: a bizalmatlanság (ami maga a bűn). “Isten megcsókolt… csókoljuk vissza!” – mondta André Rabe egy előadásában.

Jézus Krisztus “békéltető műve” vagy “engesztelő áldozata” tehát azt jelenti, hogy ő állította helyre a kapcsolatunkat Istennel helyettünk. Nem biblikus az az elképzelés, hogy a haragvó Isten és a szerető, áldozatkész Jézus két külön valaki! Jézus a háromszemélyű Isten egyik személye (ld. Szentháromság). Isten egyszerre szent, és maga a szeretet! Nem valaki mást küldött el szenvedni és meghalni, hanem Ő maga jött, hogy áthidalja a szakadékot, ami elválasztott tőle minket. A saját halálával és feltámadásával Ő hozta helyre, amit elrontottunk, amikor megvontuk tőle a bizalmunkat.

Az élettel nem összeegyeztethető a valós következmény

A bűnnek Isten szent és igazságos törvénye szerint olyan következménye van, ami nem összeegyeztethető az élettel. Az élet forrásától, Istentől való elszakadás halállal jár. Egyedül Jézus volt képes elviselni és utána élve felállni belőle, mert egyedül Ő az Isten-ember. A bűneink “zsoldját”, a halált Jézus vette magára, mert mi nem éltük volna túl a halált nélküle. Isten az igazságtétel és az ítélkezés jogát is Jézus Krisztusnak adta, nem nekünk.

Ezért nem büntethetünk

Ezért nem ítélkezhetünk embertársaink fölött. A gyerekeinket is ezért nem büntetjük (de fegyelmezzük). A büntetés szeparációt okoz: nem helyreállítja, hanem rongálja és megöli a kapcsolatot, ami nélkül lehetetlen nevelni. Ezért nem lehet nevelőeszköz a büntetés. A jó (fegyelmezett, másokra is tekintettel lévő, morális) viselkedés az érettség gyümölcse, az érés anyaméhe pedig a kapcsolat. A gyerekeink zabolátlan magatartására nem az elrettentő büntetés a megoldás, nem az elkülönítő, a félelemkeltő vagy a megszégyenítő fegyelmezési módszerek, hanem a biztonságot nyújtó kapcsolat, amelyben a gyerek valóban “gyermeki” bizalommal, függő viszonyban kötődhet a róla gondoskdó felnőtthöz, akinek a gyerek kötődése természetes hatalmat ad a vezetéshez és a korlátozáshoz is. Szeretetben, félelemkeltés nélkül.

“A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet.”
– 1János 4:18

Az igazi bűn, a bizalmatlanság “zsoldja” nem kevesebb, mit a halál: büntetéssel, és a büntetés elkerülése érdekében “engedelmes” viselkedéssel nem lehet rajta segíteni. A gyerekeinket nem arra kellene tanítanunk, hogy igyekezzenek jók lenni, mert különben megemlegetik. Úgy kellene róluk gondoskdnunk, hogy bízzanak bennünk, értük felelős felnőttekben. Egészséges “jóság” csak bizalomból születhet, nem félelemből. A neveléshez olyan közegre, olyan kapcsolatra van szükség, ami nem védekező eltávolodásra, hanem kötődő függésre indítja a gyerekeket.

Egészséges “jóság” csak bizalomból születhet

Ha különféle büntetésekkel próbáljuk jobb viselkedésre bírni a gyerekeinket, akkor a bűn súlyát sem értjük, és azt sem, hogy mi indítja jóra az emberi szívet. Mindannyian megváltásra szorulunk, amit maga az “igaz bíró”, Jézus Krisztus elvégzett helyettünk. Nem valamiért cserébe, hanem azért, mert szeret. A saját megváltásunkért tehát semmit nem tehetünk; nem lehet kiérdemelni, nem lehet érte megfizetni. Csak elfogadni lehet, mert ajándék.

“Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.”
– Efezus 2:8-9

Ami Krisztussal történt, az velünk is történt!

____________
A témában érdemes még elolvasni Lovas András lelkész Fenyítés!? c. prédikációjának szövegét is, amelynek alapigéje a Zsidókhoz írt levél 12. fejezetében található: “Szenvedjétek el a fenyítést…”