Elég gyakran előfordul, hogy le kell állítanunk a gyermeket, sőt, hűvösre kell tennünk egy időre, mert nem folytathatja azt, amit csinál. De ehhez nem kell megvonnunk tőle saját magunkat is!
GYÖKEREK sorozat » 5. rész: SZEPARÁCIÓ és HÍDÉPÍTÉS
- Hidalj át minden szakadékot!
- Elégítsd ki a gyermek kötődő éhségét!
- Mellőzd a kapcsolatrongáló módszereket!
Ne használjunk olyan fegyelmező módszereket, amelyek eltávolítják tőlünk a gyerekeinket! Csak akkor tudjuk őket jó úton tartani, ha a módszereinkkel nem ássuk alá a bizalmi kapcsolatot! Mellőznünk kell a kapcsolatot rongáló fegyelmezési módszereket! Ami nem olyan egyszerű, mert néhány olyan bevett gyakorlattól is meg kell válnunk, amelyet eddig ártalmatlannak hittünk, és gyakran használunk.
Eltávolítjuk és szembefordítjuk magunkkal a gyereket, amikor elküldjük magunktól, úgy teszünk, mintha el akarnánk hagyni, vagy megvonjuk tőle a szeretetünk jeleit. A szakadék mélyül közöttünk, amikor a szavaink vagy a magatartásuk arra utal, hogy nem leszünk jóban, ha nem viselkedik elég jól.
Manapság mintha ez lenne a norma. Szeparációs szorongásra épülő fegyelmező módszereket javasolnak azok a tanácsadók, akik a testi fenyítés kiváltására próbálnak korszerű alternatívát ajánlani, de nem ismerik a gyermeki fejlődés feltételeit: nem tudják hogy a kapcsolat rongálásával a nevelés egyetlen lehetséges közegét veszítjük el. A biztonságot nyújtó kapcsolat az egészséges fejlődés alapfeltétele, és a gyerekeink csak addig fogadnak szót önként és szívesen, amíg ösztönös függő-elfogadó kötődésük hozzánk fűzi őket.
– Amikor levegőnek nézzük, vagy nem szólunk hozzá
Szeparációs módszer a szeretet jeleinek a megvonása is, pl. amikor úgy teszünk, mintha ott se lenne. Nem veszünk róla tudomást. Levegőnek nézzük. Vagy sértődötten nem szólunk hozzá. Még az is, amikor fenyegető hangon háromig számolunk. Miért? Mert amint ez elhangzik, a kicsi gyerek a lehető legrosszabbra gondol: ha rossz lesz, nem leszünk jóban, nem fogjuk szeretni. A legérzékenyebb gombokat nyomja meg rajta, ezért annyira hatásos.
– Amikor büntetésbe küldjük
A szeparációban mártjuk meg a gyerekünket akkor is, amikor egy időre büntetésbe küldjük: beküldjük a szobájába, sarokba állítjuk, vagy csak elküldjük onnan, ahol vagyunk. Az elkülönítő módszerek azt az üzenetet küldik, hogy “amíg nem viselkedsz rendesen, addig nem akarlak látni”. Az egészséges változat így néz ki: “ezt nem csinálhatod tovább”, vagy “amíg így viselkedsz, addig nem lehetsz itt”, és most jön a lényeg: “gyere”. És magunkkal visszük valahova, ahol nem tudja folytatni azt, amit addig csinált, vagy leültetjük magunk mellé. Elég gyakran előfordul, hogy le kell állítanunk a gyereket, sőt, hűvösre kell tennünk egy időre, mert nem folytathatja azt, amit csinál. De ehhez nem kell megvonnunk tőle saját magunkat is!
Amíg a gyermek nem rendelkezik kellő önfegyelemmel, muszáj fegyelmeznünk, de nem mindegy, hogy közben mire tanítjuk! Ha arra akarjuk tanítani, hogy “ne így viselkedj, hanem így”, akkor véletlenül se arra tanítsuk, hogy “amikor így viselkedsz, nem akarlak látni!” Ne felejtsük el, hogy gyengéd és határozott szülők vagyunk, és mi viseljük a felelősséget a biztonságot nyújtó kapcsolatért. A szeretetünk nem lehet az idegességünk függvénye, ha egyszer feltétel nélkül adott! Semmi nem állhat közénk, még a vásott kölyök engedetlensége sem. Amikor olyasmit tesz, amit nem engedünk, akkor leállítjuk. Ha kell, ki is emeljük abból a helyzetből, ahol nem tudott magán uralkodni, de ilyenkor magunkkal visszük, magunk mellé ültetjük, nem pedig elküldjük.
– Amikor úgy teszünk, mintha ott akarnánk hagyni
Az elhagyás színlelése is a szeparációs módszerek közé tartozik. Indulnánk haza a játszótérről, de a gyermek maradni akar. Különösen kínos, amikor mások szeme láttára nem bírunk egy kis tökmaggal zöld ágra vergődni.
– Indulnunk kell, Lujzika! Indulunk!
– Még nem akarok!
– Indulnunk kell. Időben szóltam, (ahogy a könyv tanácsolta), most pedig indulunk.
– Nem megyek!
– Lujza!
Anya tudja, hogy most már tényleg muszáj indulni. Valamit ki kell találnia, gyorsan, mielőtt kitör a cirkusz.
– Rendben. Te itt maradsz, Anya elmegy. Szia! Pá-pá! – És elindul. Igazából esze ágában sincs otthagyni Lujzát, de ő ezt nem tudja és megrémül.
– Anya-Anya-Anya, ne menj el! NE MENJ EL!!!
Hatásos volt a trükk. Anya könnyen és gyorsan elérte, hogy a kicsi csapot-papot, mindent feledve rohanjon utána. De vajon mi hatott Lujzára ekkora erővel?
Őszintébb volna, ha ezeket az eljárásokat a valódi nevükön neveznénk: szeretetmegvonás, elutasítás, kiközösítés. Vajon hogy hat a gyerekre, ha kiközösítjük, amikor rossz fát tett a tűzre? Jobban meg tudjuk válogatni a módszereinket, ha tudjuk, milyen üzeneten közvetítenek a gyerekeinknek.
Hagyományos kultúrákban gyereket soha nem közösítettek ki, mert tudták, milyen veszélyes. Csak felnőtteket büntettek a közösségből való kizárással, elzárással vagy száműzetéssel, és csak végső esetben, mert rosszra is fordulhat: akit kizárnak, az végleg elvághatja a közösséghez fűző kötelékeket.
– Amikor annál fogva manipuláljuk, ami fontos neki
Időnként életbe kell léptetnünk valamilyen szankciót, meg kell vonnunk valamilyen kiváltságot. Korlátoznunk kell a gyermek idejét a számítógép előtt, vagy el kell tőle vennünk a zsírkrétát, amivel mindent összefirkál. Van, amikor nem engedhetjük el valahova. Úgy kell döntenünk, hogy valamivel nem játszhat, vagy valakivel nem találkozhat. Vannak dolgok, amiket muszáj megtiltanunk a saját érdekében.
A korlátozásból akkor lesz szeparációs módszer, amikor nem azt vesszük ki a gyermek kezéből, ami árt neki, hanem olyasminek az elveszítését helyezzük kilátásba, ami kedves a számára. Tudjuk, hogy az engedelmesség kulcsa a kötődés, és ha nem elég a szép szó, mert hozzánk nem kötődik eléggé, valami mással manipuláljuk, amihez viszont kötődik. A kötődése tárgyánál fogva kényszerítjük engedelmességre. Ha nem fogad szót, elszakítjuk attól, ami (vagy aki) fontos a számára, mert megtehetjük. Természetes hatalmunk akkor volna, ha a legjobban hozzánk kötődne… de még mindig kiszolgáltatott helyzetben van. Ha olyat tesz, amit mi nem akarunk, akkor mi is olyat teszünk, amit ő nem akar. Tovább mélyítjük a köztünk lévő szakadékot, tovább rongáljuk a kapcsolatot, mert visszaélünk azzal, hogy jól ismerjük: ellene használjuk azt, amiről tudjuk, mennyire fontos neki.
Mi a baj ezekkel a módszerekkel?
Nincs semmi, ami jobban felzaklatna egy társas lényt, mint a SZEPARÁCIÓ (az elszakadás, vagy annak veszélye). Azonnal két elsöprő erejű emóciót (elemi indulatot) kavar fel minden emberben: KÖTŐDÉSI HAJSZÁT (szaknyelven szeparációs distresszt) és VESZÉLYÉRZETET.
Amikor a kisgyermek azt hiszi, hogy elveszítheti azt, aki mindennél fontosabb a számára, kapaszkodni kezd, miközben halálra rémül. A VESZÉLYÉRZET riadókészültségi állapotba hozza az idegrendszerét, amiből mi annyit látunk, hogy végre ránk figyel; a KÖTŐDÉSI HAJSZA pedig arra ösztönzi, hogy szorosabban kapaszkodjon és el ne mozduljon mellőlünk. Ezért lesz a kisgyerek olyan, mint a kezes bárány, miután faképnél hagyjuk a játszótéren, egy darabig levegőnek nézzük, vagy bezavarjuk a szobájába.
Minden energiájával a kapcsolat megtartásán dolgozik, pedig a kapcsolat fenntartása a mi dolgunk, nem a gyerekeké! A félelem és a kapaszkodás minden érző szívű gyermeket arra ösztönöz, hogy jobban viselkedjen, de ez nem az az egészséges szófogadás, ami a fejlődését segíti. A gyermek még két óra múlva is a nyomodban lesz, le se tudod vakarni, és mindent megtesz, hogy megfeleljen az elvárásaidnak. A szeparációs módszerek hatására tehát eleinte majdnem minden gyerek jobban viselkedik. Úgy tűnik, hogy a szeparációs büntetés használ.
Működnek, de milyen áron?
frusztráció és agresszió: Amikor a veszélyérzet alábbhagy, és a felfokozott közelségkeresés is lecsendesül, az addig felgyülemlett feszültség egyszer csak kitör. Egy kis késéssel a FRUSZTRÁCIÓ is megérkezik, az ingerült feszültség, és a gyermek váratlanul agresszív viselkedésben tör ki.
Vannak olyan gyerekek, akik azonnal agresszív módon reagálnak: megkapják a szeparációs büntetést és már robbannak is. De a legtöbb gyereknél úgy jelenik meg az agresszió, mintha semmi köze nem lenne a korábbi incidenshez. Két órával a szeparációs incidens után egyszer csak behúz egyet a testvérének. És, mivel a dolog két órával később történt, senki nem látja az összefüggést. Eszünkbe sem jut, hogy a korábbi megrázkódtatás utórengése a durva viselkedés. De ezzel még nincs vége.
biztonságvesztés: A szeparációs büntetés megrázó biztonságvesztéssel is jár, mert a gyermek nem tekintheti magától értetődőnek a jó kapcsolatot. Egy olyan kapcsolatot, amit elveszíthetünk, többé már nem lehet természetesnek venni, mindig adottnak tekinteni. Ha a gyermek úgy érzi, hogy rajta múlik a kapcsolat, akkor nem nyújt biztonságot. A gyermek számára, aki a szeparáció rémítő sötétjében megmártózott, nem számít ránk minden körülmények között, és ez óriási hatással van arra, ahogy a továbbiakban részt vesz a kapcsolatban.
védekező DOMINANCIA: Mivel már nem tűnik biztonságosnak a szülőktől való függés, a gyermek gyakran domináns szerepre tör. Minden kötődő kapcsolatban egyszerre csak egyikőnk a gondoskodó fél, a másikunk pedig az, aki rábízza magát és elfogadja a gondoskodást. A rendezett szülő-gyerek kapcsolatban a gyermek függő viszonyban kötődik; a felnőtt a gondoskodó fél (ld. Hogy hatalmaz fel bennünket a nevelésre a gyermek kötődése?).
Ez borul fel akkor, amikor a gyermek dominánssá válik. Főnökösködni kezd, parancsolgat és követel; megmondja, hogy mit, mikor és hogyan csináljunk, és mindig az övé kell hogy legyen az utolsó szó. Nemcsak a szeparációs büntetések, hanem az elhanyagoló és a bizonytalan szülői fellépés is védekező dominanciához vezet.
védekező ÁTKÖTŐDÉS: Az a gyermek, aki nem érzi, hogy a felnőtjei mellette állnak és feltétel nélkül szeretik, kapcsolatra éhesen és szeretetre szomjasan járkál a világban. Hiába vannak szerető szülei, elveszettnek érzi magát; mintha nem lenne senkije, aki erősen tartaná, akire számíthat, akire támaszkodhat, akit biztos bázisnak tekinthet. Keresni kezdi, hogy kihez kötődhet. A szeparáció nyomában keletkezett kötődési űrt szépen betöltik a rivális kötődések, és megtörténik az átkötődés. Ha a kortársai azok, akik egész nap elérhető közelségben vannak, akkor beléjük fogja csatlakoztatni kötődő ösztöne dugóját – és azzal telik meg, ami belőlük folyik. A kapcsolódás vágya hatalmas hajtóerő a gyerekeinkben.
MENEKÜLÉS A SEBEZHETŐSÉGTŐL: A szeparációs módszerek rendszeres használata érzelmi sebeket ejt a felnőttben bízó gyermek nyitott szívén. A legfontosabb kapcsolatban kapott sebek a legfájdalmasabbak. A gyermek agya védekezni kezd a visszatérő fájdalom ellen, ami érzéketlenséghez és keménységhez vezet.
Ezek fényében talán jobban értjük, mire figyelmeztette Pál apostol a szülőket az Újszövetségben:
“Ne ingereljétek”!
“Ti apák pedig ne ingereljétek (parorgizo)[1] gyermekeiteket, hanem neveljétek (ektrepho)[2] az Úr tanítása szerint fegyelemmel (paideia)[3] és intéssel (nouthesia)[4].
– Efezus 6:4
Az “ingerel” a görög parorgizo szó fordítása, ami egészen pontosan azt jelenti, hogy frusztrál: kielégítetlen dühre ingerel.
Egy gyereknek sem használ, ha “ingereljük”, és éppen ezt tesszük, amikor szeparációs módszerekkel próbáljuk jobb viselkedésre bírni. Amikor annál fogva manipuláljuk, ami fontos a számára, az olyan, mintha azt mondanánk: “Tudom, hogy én nem vagyok neked elég fontos, és csak azzal tudok rád hatni, ha elveszem azt, ami viszont fontos neked. Add ide a telefonodat! Nem találkozhatsz a barátaiddal!”
- sértjük a meglévő kapcsolatunkat
- eláruljuk, hogy nem bízunk a természetes hatalmunkban – csökken a tekintélyünk
- tudatosítjuk benne, hogy a kedvenc dolgait és embereit jobban szereti, mint minket
- arra ösztönözzük, hogy semmi ne legyen fontos a számára
- azt fogja hinni, hogy ellene vagyunk, nem pedig érte
Ha ellenfélként lépünk fel a gyerekünkkel szemben, akkor a tőlünk való függést rossz dolognak, vesztes állapotnak érzi és küzdeni fog a kiszolgáltatottság ellen. Arra fog törekedni, hogy minél előbb a maga ura legyen. A félelem, a féltékenység, a harag és a védekezés éket ver közénk. A szeparációs módszerek megkeményítik a szívet és rongálják a kapcsolatot. Elidegenítik tőlünk a gyerekeinket, ezért kell őket mellőzni, amikor csak lehet.
Mit tegyünk helyette? A fenti idézetből ezt is kiolvashatjuk. Gondoskodjunk a fejlődésük feltételeiről azzal, hogy tápláljuk és gondozzuk őket; fegyelmezzük őket, amíg ki nem alakul az önfegyelmük, és tanítjuk őket! Ez óriási program, ha belegondolunk! Ha már muszáj más felnőttekre hagynunk a gyermekeink a táplálását, fegyelmezését és tanítását, akkor is sokat javíthatunk a helyzeten, ha folyamatosan óvjuk az érző szívüket, áthidalunk minden szakadékot és újra meg újra jóllakatjuk a kötődő éhségüket.
[1] görög parorgizo – frusztrál (kielégítetlen dühre ingerel)
[2] görög ektrepho – táplál, gondoz, növel: az érés feltételeiről gondoskodik, “nevelés”
[3] görög paideia – képzés, edzés, önfegyelemre nevelés (amit egy személyi edző, coach vagy mentor is tesz); gyakorlás személyes irányítással, “nevelés” (sok helyen fenyítésnek fordítják, ferdítik)
[3a] görög paideuo – képez, edz: (ön)fegyelmet gyakoroltat; tévesen: “fenyít”
[4] görög nouthesia – figyelemfelhívás: szóbeli figyelmeztetés a lehetséges következményekre, “intés”
A nevelésre vonatkozó bibliai szavak témájában lásd még:
- Hidalj át minden szakadékot!
- Elégítsd ki a gyermek kötődő éhségét!
- Mellőzd a kapcsolatrongáló módszereket!
GYÖKEREK sorozat » 5. rész: SZEPARÁCIÓ és HÍDÉPÍTÉS
KÉK nevelés 