Az érés motorja

A fejlődő növény és a gyökerek hasonlata a szülői szerepről szólt, a hajtómotor hasonlat pedig a természet szerepéről: arról a rejtélyes valamiről, ami a gyermek fejlődését belülről mozgatja.

Az érés motorja

Az „érés motorja” adja a hajtóerőt az éréshez. A tudomány számára csak az elmúlt 15-20 évben derült ki, hogy az érés motorja az emóció.

Az emóció az az érzelmi-indulati töltet, ami belülről megindít (mozgásba hoz, cselekvésre indít) minket. A kisgyerek (és minden éretlen ember) cselekvését teljes egészében az emóció mozgatja, legalább addig, amíg tudatos szándékai is eléggé megerősödnek ahhoz, hogy a tetteit megfontolt döntések útján maga szabályozza. Cselekedeteink emocionális mozgatórugója az indíték, a tudatos elhatározás pedig a szándék.

Ahhoz, hogy egy kisgyerek belülről motivált legyen valamire (pl. a tanulásra), meg kell hogy legyen benne a megfelelő belső indíték (saját motiváció). Egy gyerek sohasem ‘tanulja meg’ az igazi felelősséget. Valaminek belülről kell őt felelősségre indítania, hogy a felelős gondolkodás és cselekvés gyümölcse megteremjen rajta. És valaminek figyelmességre kell őt indítania ahhoz, hogy figyelmesen cselekedjen. Először a megfelelő emóciónak kell meglennie, és ez a szülők szerepe: érzelmileg mi állunk közel a gyerekhez, így leginkább mi tudjuk belőle a jó indítékát és szándékát előhívni.

Testünk motorja a szívünk, és az emóció jelképe is a szív: a belső indítékok és szándékok székhelye. Tetteink és szavaink azokat az indítékokat tükrözik, amelyekkel tele van a szívünk. A szív sokféle dologra indítja az embert; pl. körültekintésre, törődésre, elrejtőzésre, reménységre, közeledésre, bizalomra.

Érző szív, kemény szív

A gyerekünket az érző szíve indítja arra, hogy önállóan akarjon megállni a saját lábán; hogy a világot két részre ossza: én és nem én; hogy önállóságra és függetlenségre törekedjen, igyekezzen felelősséggel cselekedni, megpróbálja kibontakoztatni a képességeit , és hogy másokra is tekintettel legyen. De a szív nagyon-nagyon sérülékeny; a belső motivációk is nagyon sérülékeny érzések. Agyunk pedig nemcsak a fejlődést vezérli. Van egy másik fontos dolga is: hogy védekezzen a túlságosan fájó érzések ellen. Beadja az érzéstelenítőt: kikapcsolja minden olyan inger észlelését, amelyek fájó érzéseket okozhatnak. A védekezésnek pedig az a következménye, hogy a szív megkeményedve nem tudja tovább ezekre a jó dolgokra indítani a gyereket.

Az emberi agy kétféle üzemmódra képes: vagy a fejlődéssel foglalkozik, vagy a védekezéssel.  A fejlődés irányítását úgy látja el, hogy a gyereket kötődő gyökerek révén egyre mélyebb és sebezhetőbb kapcsolódásra ösztönzi. A fejlődéshez szükséges belső hajtóerőt a kötődő kapcsolatból nyerik a gyerekek. De ha az elviselhetőnél fájdalmasabb stresszhatások érik (megfélemlítés, megszégyenítés, elutasítás), az agy nem tud a fejlődéssel foglalkozni, mert a saját sebezhetősége ellen kell védekeznie.Több fontos feladat egyidejű ellátására pedig nem képes az éretlen agy. A sebezhetőség elleni védekező állapot, a ‘kemény szív’ az érés legfőbb kerékkötője.

Amikor a nevelés nem megy, szinte mindig az a baj, hogy nem az indítókulccsal indítjuk be az érés motorját (a gyerekeink szívét), hanem nekiveselkedünk, és erőből próbáljuk előretolni az érésüket. Ami nem megy, bárhogy erőlködünk. Nem érdemes erőlködve tolnunk olyasmit, ami magától is megindulna! Egyetlen kisgyereket sem kell nagy erőfeszítéssel ránevelni, hogy fel akarjon állni, vagy meg akarjon tanulni beszélni, mert magától is akar, amikor eljön az ideje! Arra sem erővel kellene rávenni, hogy segítsen, tanuljon, és tisztességesen viselkedjen, mert van kulcsunk a szívéhez! Elég lenne begyújtani a hajtómotort azzal a kulccsal, amit a természettől kaptunk!

Élt egyszer egy indián törzs, amelynek a tagjai szentül hitték, hogy a nap csak akkor kel fel, ha a legjobb harcosok egész éjjel táncolnak. Több generáción át lázasan áttáncoltak minden éjszakát, mert azt hitték, hogy különben nem kell föl a nap. Ezek a kiváló férfiak súlyos kimerültségtől szenvedtek, mert azon fáradoztak, ami nem az ő dolguk volt.

Az a benyomásom, hogy mi is túl sokat fáradozunk azon, ami nem a mi dolgunk. Végkimerülésig toljuk előre a gyerekeinket, pedig kulcsunk is van a szívükhöz. Csak rá kell jönnünk, hogy működik az indítókulcs. Nem kell erőlködnünk; nyugodtan együttműködhetünk a természettel, mert ugyanazon dolgozik, amin mi: hogy a gyerekeink eljussanak a teljes érettségre.

Befejezésül tekintsük át, hogy kinek mi a szerepe az emberi potenciál megvalósulásában:

A természet a fő MOZGATÓ

Az érés csoda, ami természetes úton történik. Isten a szíven keresztül adja hajtóerőt és a mestertervet is az éréshez.

“Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be.
Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek.”
– Jeremiás 31:33

A szülő a fő GONDOSKODÓ

A szülő a kertész, aki a fejlődés feltételeiről gondoskodik: ő adja a biztonságot nyújtó kapcsolatot, a nyugalmat és a mozgásteret a szabad játékhoz.

“Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.”
– Efezus 6:4

A gyermek a fogadókész VÁLASZADÓ

A gyereknek is van szerepe az érés folyamatában: hogy készségesen válaszoljon. Ő a fogadókész válaszadó.

Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes. „Tiszteld apádat és anyádat”: ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik, mégpedig ez: „hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön”.
– Efezus 6:1-3

A szülőnek akkor van természetes hatalma a nevelésre, ha a gyerek függő-elfogadó szerepben kötődik hozzá, bízik benne és követi; bibliai kifejezésekkel: tiszteli és engedelmeskedik neki (szívből, belső indíttatásra). Az engedelmesség viszont nem megy mindig símán. Amikor egy gyerek korlátokba ütközik és nem teheti azt, amit szeretne, át kell éreznie a bánatát, hogy el tudja sírni az elengedés könnyeit. A szívfájdalmat is el kell viselnie, különben megkeményedik (védekezésbe vonul a sebezhetőség ellen). Egy gyereknek némi rugalmasságra is szert kell tennie ahhoz, hogy az alkalmazkodások sorozata révén fejlődni tudjon.

Bővebben az érés motorjáról: A DÖNTŐ TÉNYEZŐ – Ami a fejlődést mozgásban tartja 
Bővebben a sebezhetőség elleni védekezésről: AZ AKADÁLY – Ami a fejlődés útját elállja

AZ ÉRÉS CSODÁJA ÉS A NEVELÉS MUNKÁJA c. sorozat:

  1. Mit jelent nevelni?
  2. Az érés csodája
  3. A természet szerepe az emberi potenciál megvalósulásában
  4. A szülők szerepe az emberi potenciál megvalósulásában
  5. Miért ne faragjunk gyereket?
  6. “Magától terem a föld…”
  7. Az érés motorja és a gyerek szerepe az emberi potenciál megvalósulásában

Ez a cikksorozat a 2017. szeptember 16-án elhangzott előadásom alapján készült. Folytatás: október 14-én, Hogy teremtsük meg a gyermekkor nyugalmát? címmel. Tudnivalók és jelentkezés: Szülők Szombatja

Miért száll szembe az akaratommal?

Miért tiltakozik az óvodás, amikor szólok, hogy ideje átöltözni? Miért kell közelharcot folytatnom az iskolással, hogy csinálja meg a házi feladatát? Miért háborodik fel a serdülő, amikor nem hagyom, hogy minden idejét mobilozással és gépezéssel töltse? Úgy tűnik, mintha e helyzetekben annyi volna a közös, hogy mindegyik próbára teszi a türelmemet. De többről van szó: egy tőről fakadnak.

Minden gyerek ellenáll mások akaratának; gondolkodás nélkül teszi az ellenkezőjét annak, amit mondanak neki. Nem újdonság; tapasztalja minden szülő és pedagógus. Meglepő lehet viszont, hogy a gyerekünk egy vele született ösztön parancsára száll szembe az akaratunkkal. Az ellenakarat ösztönös védekezés mások (kényszerűnek érzett) akaratával szemben, és nemcsak a gyerekekben van meg. Én se veszem jó néven, ha valaki más akarja megszabni, hogy mit gondoljak, hogy viselkedjek, vagy mit kellene éreznem. Az éretlen gyerekek heves ellenállása nehezíti ugyan a nevelést, az ellenakarat mégsem valami bűnös elhajlása az emberi természetnek. Sőt. Fontos szerepe van.

A velünk született ellenakarat védelmet nyújt. Arra szolgál, hogy védje a gyerekeket az illetéktelenek befolyásától; azokétól, akiknek nem dolguk a róluk való gondoskodás. Akkor üti fel a fejét, amikor az agy külső kényszernek érzékeli mások akaratát (vagy legfőbb ellenségétől, a szeparációtól tart). A gyerekek (belső ösztönparancsra) azokat követik, akikhez bizalmi kapcsolat fűzi őket – és ugyanez a kötődő ösztön indítja őket arra is, hogy védekezzenek azok akarata ellen, akikhez nem fűzi őket bizalmi kapcsolat. Nem direkt csinálják; megtörténik velük. Az ellenakarat ösztönös reakció.

ellenakarat

Ha egy idegen odamegy hozzá és felszólítja, hogy üljön be a kocsijába, vagy segítsen cipelni a csomagját, akkor örülünk neki, ha a gyerekünk megtagadja az engedelmességet, nem hagyja magát, és nem fogad szót. Könnyen veszélybe sodródna, ha akárkinek engedelmeskedne. Az ösztönös ellenállás tehát jó dolog: a gyerekek védelmét szolgálja azzal, hogy csak az tudja őket vezetni, akinek van hozzájuk kulcsa: akikhez bizalmi kapcsolat fűzi őket. Jó esetben ezek a szülők, a nagyszülők, a pedagógusok… egyszóval azok a felnőttek, akik felelősek érte és gondoskodnak róla. Ha az ellenakarat ösztöne jól működik egy gyerekben, akkor csak az érte felelős felnőttektől fogadja el az ennivalót és a vezetést, az idegen akaratnak pedig dacosan ellenszegül.

De miért nem fogadja el a vezetést egy kisgyerek vagy egy kamasz a saját anyukájától vagy apukájától, akikhez kötődik?

Azért, mert a kívülről érkező muszáj erősebb, mint a benne lévő akarás. Ha már elmúlt 3 éves, és jóban vagytok, akkor biztos lehetsz benne, hogy szeretne a nyomodban és a kedvedben járni. Valamennyire. Megvan benne a vágy, hogy megfeleljen az elvárásaidnak… de ha ellenkezik, akkor mégiscsak az a késztetés győzött benne, hogy ne hagyja magát. Mi lehet az oka?

Lehet, hogy a fellépésedben a kelleténél több volt a nyomás és a kényszer. Lehet, hogy pillanatnyilag kialudt a kötődése. És lehet, hogy csak annyi a gond, hogy még túlságosan éretlen. Igen, még akkor is előfordulhat, hogy a csemete hevesen tiltakozik az utasításod ellen, ha különben jó kapcsolatban vagytok, csak most éppen valami mással van elfoglalva.

Ilyenkor mi legyen? Hagyjam rá? Adjam fel? Csináljam meg helyette?

Valószínűleg nem az lesz a jó megoldás, hogy ezentúl nem kérsz tőle semmit, és mindent úgy intézel, ahogy neki tetszik! Viszont valamin mégis muszáj változtatnod. Az a legfontosabb, hogy a jó kapcsolatot a dackorszak vagy a kamaszkor viharai közepette is fenn tudd tartani, mert a nevelés egyetlen lehetséges közege a bizalmi kapcsolat.

counterwill-03

A gyerek ellenakaratára az önállósulása és a másoktól különböző önmagává fejlődése szempontjából is nagy szükség van. Amikor egy kamasz tudni szeretné, hogy ki is valójában, akkor méginkább hajlamos mások nézeteit, szándékát, akaratát és kívánságait biztos távolságban tartani magától. Amikor mások hangja erősebb, mint a sajátja, feltámad benne az ellenakarat, és erőt ad neki, hogy kikanyarítson magának némi szabad teret, ahol kialakíthaja a saját nézőpontját. Persze nehezen viselem, amikor a saját gyerekem éppen velem szemben folytat szabadságharcot. De ha értem, hogy most tanul a saját fejével gondolkodni, akkor nem fogom elsöpörni.

A gyerekek ellenakaratából nemcsak a szülőknek, hanem más felnőtteknek is kijut, például sok tanárnak. Minél fiatalabb és éretlenebb egy gyerek, annál fontosabb, hogy működő személyes kapcsolatban legyen minden egyes felnőttel, aki részt vesz a nevelésében (pl. óvónők, tanárok), mert csak akkor tud rájuk hallgatni és tőlük tanulni. A kapcsolat nyitja meg a gyerekek fülét és szívét mások befolyása előtt. Természetes hatalmunk egyetlen forrása a gyerek kötődése. Nélküle sem a szülő, sem az óvónő, sem a tanár nem tud hatni a kicsikre és az éretlenekre; a természetes hatalom híján eszköztelenné vált felnőtt csak versenyeztetéssel, vesztegetéssel, fenyegetéssel, jutalmazással vagy büntetéssel tudja rávenni a gyereket a minimális együttműködésre.

Minél inkább a szívügyemnek érzem, hogy vezessem a gyerekemet és gondoskodjak róla, annál jobban frusztrál, ha ellenállásba ütközöm. Nehéz megállni, hogy a gyerek gondolkodás nélküli ellenakaratára ne gondolkodás nélküli ellenakarattal reagáljak. De minél erősebb nyomást gyakorlok rá, az ellenkezése is annál erősebb lesz. Ha ez rendszeresen így megy, ellenfelekké válunk, és tönkremegy a kapcsolat. Ami pedig lehetetlenné teszi, hogy ebből a kátyúból kikecmeregjünk, mert az ellenállás erejét a meghittebb kapcsolattal lehetne csökkenteni. Az állandó csatározás éppen a kapcsolat elveszítése miatt kelt állandó bizonytalanságot és szorongást a gyerekekben, ami pedig a további fejlődésükre is rossz hatással van.

Mi a teendő ilyenkor?

Ha érted a ellenakarat természetét, akkor bármilyen nehéz, felkészülten tudod fogadni az ellenkezést, és főleg nem veszed személyes támadásnak. Maradj a helyeden a kapcsolatban (ne add fel a gondoskodó vezető szerepet), és szépen vezesd ki a gyereket az ellenakarat viharából. Önuralomra és belátásra lesz szükséged, és arra, hogy a pillanatnyi helyzet sűrűjében ne feledkezz meg a nagy képről sem: a jó kapcsolat nyitja meg a gyerek szívét előtted. Csak a jó kapcsolat közegében tudsz hatni rá, máskülönben ösztönösen bezárul és védekezik minden ellen, ami tőled ered. Ráadásul nyugalomra van szükség a fejődéséhez, aminek pedig szintén a jó kapcsolat a feltétele.

Mit tehetsz, amikor a gyereked csak azért se öltözik át, az iskolásod csak azért se a házi feladatával foglalkozik, a kamaszod pedig fittyet hány a digitális eszközökre vonatkozó szabályaidnak?

Először a kapcsolattal foglalkozz!

Egy gyerek annak a vezetését fogadja el, azt követi, akihez kötődik (ahogy a bibliai példázatban a juhok is azt a pásztort követik, akinek ismerik a hangját). Mielőtt tehát megmondod neki, hogy mit csináljon, kapcsold be a szunnyadó kötődését, azaz vedd fel vele a kapcsolatot! Nézd meg, mi az, ami éppen leköti a figyelmét, aztán kerülj a látóterébe, és érd el, hogy rád nézzen, mosolyogjon és bólogasson. És csak ezek után add elő a kérésedet. Akkor is a kapcsolatot vedd fel először (szemkontaktus, mosoly és bólintás), ha meg kell vele beszélned valamit, amivel nem vagy megelégedve. Amikor a kötődése már be van kapcsolva és a jó kapcsolat közegében vagytok, akkor térhetsz a tárgyra, mert akkor már meg fogja hallani, amit mondani akarsz.

Csökkentsd a vezetési stílusod kényszerítő jellegét

Néha nagyon parancsolgatós hangon adjuk elő a gyerekeinknek a kéréseinket. Ellenakaratot vált ki, amikor olyanokat mondunk, hogy kell, muszáj, kötelesség és hasonlók. A következmények kilátásba helyezése is kényszer: “Ha este 8-ig nem leszel kész, akkor…” ez és ez fog történni. Ösztönösen ellenkezéssel reagálnak a gyerekek, amikor így beszélünk hozzájuk. A szigorúskodó modor nagyon megnehezíti a szófogadást.

Állítsd le magad, szállj ki a helyzetből, és térj vissza rá később, amikor jobb a kapcsolat

Ha már benne vagytok a veszekedésben, mire észbe kapsz, általában jobban teszed, ha visszavonulót fújsz, hogy ne sérüljön tovább a kapcsolat. Értelmetlen a gyereket erőszakos taktikákkal rávenni az akaratod teljesítésére, mert nevelő hatása akkor már nem lesz, viszont rongálja a kapcsolatot. Ne menj bele a harcba, inkább mondd azt (a lehető legkiegyensúlyozottabb hangodon), hogy “Most adok egy kis gondolkodási időt, és később folytatjuk,” vagy “Úgy látom, nem ez a legalkalmasabb idő erre a beszélgetésre.”

Adj teret a gyerek saját ötleteinek és indítványainak

Ha egy gyerek már elég nagy ahhoz, hogy egyedül öltözzön, vagy önállóan rendezze a házi feladatát, talán ideje volna rábízni ezeket a dolgokat. Ha úgy látod, hogy több önállóságot és több szabadságot igényel, gondold végig, hogy melyek lehetnének az életének azok a területei, amelyekkel kapcsolatban lehetőséget és felelősséget kaphat, azaz szabadságot az általad kijelölt korlátok között. Két területet azonban tarts meg magadnak: (1) Gondoskodó vezetőként kell résztvenned az életében, tehát fontos, hogy legyen alkalmad gondoskodni róla. Akármilyen ügyes a konyhában, továbbra is tőled kapja az ennivalót az esetek döntő többségében. (2) Azt se egymaga döntse el, hogy kivel tölti a szabadidejét. Ne mondj le a kapcsolatot feltöltő, jó érzéssel együtt töltött időről a kortársak javára.

Hozd helyre a kapcsolatot, ha megsérült

Ha visszareagáltál, akkor rés keletkezett a kapcsolatban és távolabb kerültetek egymástól. Ilyenkor időt és energiát kell szánni a kapcsolat helyreállítására. Menj oda hozzá, és egyszerűen, őszintén mondd meg neki, mennyire sajnálod, amit mondtál vagy csináltál.

Nem muszáj a személyed elleni lázadásnak venned, hogy a gyereked azt kiabálja, hogy “nem te parancsolsz!” Nem muszáj ugyanolyan éretlenül visszareagálnod. Tegyél meg mindent azért, hogy továbbra is egy csónakban evezzetek, és kormányozd ki azt a csónakot az ellenakarat viharából! Akár 3 éves, akár 13, szüksége van arra, hogy a biztos menedéke legyél és rád bízhassa magát. Az önállósulás jele, ha már vannak saját elképzelései, de ez nem azt jelenti, hogy mindennek úgy kell lennie, ahogy elképzelte. Egyszer majd ő fog magának parancsolni. Amíg fel nem nevelted, addig adj teret a szárnypróbálgatásainak, de maradj a helyeden: maradj gondoskodó vezető a kapcsolatban, hogy a gyereked nyugodtan követhessen. Az engedetlenség kapcsolati probléma, a csúnya viselkedés csak tünet.

Mellőzd a kapcsolatrongáló módszereket!

GYÖKEREK sorozat » 5. rész: SZEPARÁCIÓ és HÍDÉPÍTÉS

Elég gyakran előfordul, hogy le kell állítanunk a gyereket, sőt, hűvösre kell tennünk egy időre, mert nem folytathatja azt, amit csinál. De ehhez nem kell megvonnunk tőle saját magunkat is!

Ne használjunk olyan fegyelmező módszereket, amelyek eltávolítják tőlünk a gyerekeinket!

Csak akkor tudjuk a gyerekeinket a helyes úton tartani, ha a módszereinkkel nem ássuk alá a bizalmi kapcsolatot! Mellőznünk kell a kapcsolatot rongáló fegyelmezési módszereket! Ami nem olyan egyszerű, mert néhány olyan bevett gyakorlattól is meg kell válnunk, amelyet eddig ártalmatlannak hittünk, és gyakran használunk.

Eltávolítjuk és szembefordítjuk magunkkal a gyereket, amikor elküldjük magunktól, úgy teszünk, mintha el akarnánk hagyni, vagy megvonjuk tőle a szeretetünk jeleit. A szakadék mélyül közöttünk, amikor a szavaink vagy a magatartásuk arra utal, hogy nem leszünk jóban, ha nem viselkedik elég jól.

Manapság mintha ez lenne a norma. Szeparációs szorongásra épülő fegyelmező módszereket javasolnak azok a tanácsadók, akik a testi fenyítés kiváltására próbálnak korszerű alternatívát ajánlani, de nem ismerik a gyermeki fejlődés feltételeit: nem tudják hogy a kapcsolat rongálásával a nevelés egyetlen lehetséges közegét veszítjük el.  A biztonságot nyújtó kapcsolat az egészséges fejlődés alapfeltétele, és a gyerekeink csak addig fogadnak szót önként és szívesen, amíg ösztönös függő-elfogadó kötődésük hozzánk fűzi őket.

Amikor levegőnek nézzük, vagy nem szólunk hozzá

Szeparációs módszer a szeretet jeleinek a megvonása is, pl. amikor úgy teszünk, mintha ott se lenne. Nem veszünk róla tudomást. Levegőnek nézzük. Vagy sértődötten nem szólunk hozzá. Még az is, amikor fenyegető hangon háromig számolunk. Miért? Mert amint ez elhangzik, a kicsi gyerek a lehető legrosszabbra gondol: ha rossz lesz, nem leszünk jóban, nem fogjuk szeretni. A legérzékenyebb gombokat nyomja meg rajta, ezért annyira hatásos.

Amikor büntetésbe küldjük

A szeparációban mártjuk meg a gyerekünket akkor is, amikor egy időre büntetésbe küldjük: beküldjük a szobájába, sarokba állítjuk, vagy csak elküldjük onnan, ahol vagyunk. Az elkülönítő módszerek azt az üzenetet küldik, hogy “amíg nem viselkedsz rendesen, addig nem akarlak látni”. Az egészséges változat így néz ki: “ezt nem csinálhatod tovább”, vagy “amíg így viselkedsz, addig nem lehetsz itt”, és most jön a lényeg: “gyere”. És magunkkal visszük valahova, ahol nem tudja folytatni azt, amit addig csinált, vagy leültetjük magunk mellé. Elég gyakran előfordul, hogy le kell állítanunk a gyereket, sőt, hűvösre kell tennünk egy időre, mert nem folytathatja azt, amit csinál. De ehhez nem kell megvonnunk tőle saját magunkat is!

elkulonito-buntetes-kek-neveles

Amíg a gyerekünk nem rendelkezik kellő önfegyelemmel, muszáj fegyelmeznünk, de nem mindegy, hogy közben mire tanítjuk! Ha arra akarjuk tanítani, hogy “ne így viselkedj, hanem így”, akkor véletlenül se arra tanítsuk, hogy “amikor így viselkedsz, nem akarlak látni”! Ne felejtsük el, hogy gyengéd és határozott szülők vagyunk, és mi viseljük a felelősséget a biztonságot nyújtó kapcsolatért. A szeretetünk nem lehet az idegességünk függvénye ha egyszer feltétel nélkül adott! Semmi nem állhat közénk, még a vásott kölyök engedetlensége sem. Amikor olyasmit tesz, amit nem engedünk, akkor leállítjuk. Ha kell, ki is emeljük abból a helyzetből, ahol nem tudott magán uralkodni, de ilyenkor magunkkal visszük, magunk mellé ültetjük, nem pedig elküldjük.

Amikor úgy teszünk, mintha ott akarnánk hagyni

Az elhagyás színlelése is a szeparációs módszerek közé tartozik. Gyakran megesik, hogy indulnunk kell, de a gyerekünk nem akar jönni. Különösen kínos, amikor mások szeme láttára nem bírunk egy kis tökmaggal zöld ágra vergődni.

– Indulnunk kell, Lujzika! Indulunk!
– Még nem akarok!
– Indulnunk kell. Időben szóltam, (ahogy a könyv tanácsolta), most pedig indulunk.
– Nem megyek!
– Lujza!
Anya tudja, hogy most már tényleg muszáj indulni. Valamit ki kell találnia, gyorsan, mielőtt kitör a cirkusz.
– Rendben. Te itt maradsz, Anya elmegy. Szia! Pá-pá! – És elindul. Igazából esze ágában sincs otthagyni Lujzát, de ő ezt nem tudja és megrémül.
– Anya-Anya-Anya, ne menj el! NE MENJ EL!!!

Hatásos volt a trükk. Anya könnyen és gyorsan elérte, hogy a kicsi csapot-papot, mindent feledve rohanjon utána. De vajon mi hatott Lujzára ekkora erővel?

elhagyas-szinlelese-kek-neveles

Őszintébb volna, ha ezeket az eljárásokat a valódi nevükön neveznénk: kiközösítés. Vajon hogy hat a gyerekre, ha kiközösítjük, amikor rossz fát tett a tűzre? Jobban meg tudjuk válogatni a módszereinket, ha tudjuk, milyen üzeneten közvetítenek a gyerekeinknek.

Hagyományos kultúrákban gyereket soha nem közösítettek ki, mert tudták, milyen veszélyes. Csak felnőtteket büntettek a közösségből való kizárással, elzárással vagy száműzetéssel, és csak végső esetben, mert rosszra is fordulhat: akit kizárnak, az végleg elvághatja a közösséghez fűző kötelékeket.

Amikor annál fogva manipuláljuk, ami fontos neki

Időnként életbe kell léptetnünk valamilyen szankciót, meg kell vonnunk valamilyen kiváltságot, korlátoznunk kell a gyerek idejét a számítógép előtt, vagy el kell tőle vennünk a zsírkrétát, amivel mindent összefirkál. Van, amikor nem engedhetjük el valahova, és úgy kell döntenünk, hogy valakivel nem barátkozhat, vagy valamivel nem játszhat. Vannak dolgok, amiket muszáj megtiltanunk a saját érdekében.

A korlátozásból akkor lesz szeparációs módszer, amikor nem azt vesszük ki a gyerekünk kezéből, ami árt neki, hanem olyasminek az elveszítését helyezzük kilátásba, ami kedves a számára. Tudjuk, hogy az engedelmesség kulcsa a kötődés, és ha nem elég a szép szó, mert hozzánk nem kötődik eléggé, valami mással manipuláljuk, amihez még kötődik. A kötődése tárgyánál fogva kényszerítjük engedelmességre. Ha nem fogad szót, elszakítjuk attól, ami (vagy aki) fontos a számára, mert megtehetjük. Természetes hatalmunk akkor volna, ha a legjobban hozzánk kötődne… de még mindig kiszolgáltatott helyzetben van. Ha olyat tesz, amit mi nem akarunk, akkor mi is olyat teszünk, amit ő nem akar. Tovább mélyítjük a köztünk lévő szakadékot, tovább rongáljuk a kapcsolatot, mert visszaélünk azzal, hogy jól ismerjük: ellene használjuk azt, amiről tudjuk, mennyire fontos neki.

Mi a baj ezekkel a módszerekkel?

A szeparáció (vagy annak veszélye) elemi indulatokat gerjeszt

Nincs semmi, ami jobban felzaklatna egy társas lényt, mint a SZEPARÁCIÓ (az elszakadás, vagy annak veszélye). Az elhagyottság élménye azonnal két elsöprő erejű emóciót (elemi indulatot) kavar fel minden emberben: a KÖTŐDÉSI HAJSZÁT (szaknyelven szeparációs distressz) és elemi VESZÉLYÉRZETET (biztonságvesztés).

szeparacio

Amikor a kisgyermek azt hiszi, hogy elveszítheti azt, aki mindennél fontosabb a számára, kapaszkodni kezd, miközben halálra rémül. A VESZÉLYÉRZET riadókészültségi állapotba hozza az idegrendszerét, amiből mi annyit látunk, hogy végre ránk figyel; a KÖTŐDÉSI HAJSZA pedig arra ösztönzi, hogy szorosabban kapaszkodjon és el ne mozduljon mellőlünk. Ezért lesz a kisgyerek olyan, mint a kezes bárány, miután faképnél hagyjuk a játszótéren, egy darabig levegőnek nézzük, vagy bezavarjuk a szobájába.

Minden energiájával a kapcsolat megtartásán dolgozik, pedig a kapcsolat fenntartása a mi dolgunk, nem a gyerekeké! A közelség keresése és a félelem együttese minden érző szívű gyereket arra ösztönöz, hogy jobban viselkedjen, de ez nem az az egészséges szófogadás, ami a fejlődését segíti. A szeparációs módszerek hatására a gyerek azért engedelmeskedik, nehogy elveszítsen.

A szeparációs módszerek hatására tehát eleinte majdnem minden gyerek jobban viselkedik.

De milyen áron?

kötődési FRUSZTRÁCIÓ (szomjúság, kielégítetlen düh)   agresszív viselkedés (dühöng, tör-zúz, csúnya szavakat kiabál, verekszik vagy magát bántja)

A szeparáció szomjúsága kielégítetlen dühvé válik, ami előbb-utóbb kirobban. Nem azonnal, hanem valamivel később, miután a közelség keresése és a félelem ereje alábbhagy.

elemi-indulatok-frusztracio-kekneveles

Két órával a szeparációs incidens után egyszer csak behúz egyet a testvérének. És, mivel a dolog két órával később történt, senki nem látja az összefüggést. Eszünkbe sem jut, hogy a korábbi megrázkódtatás utórengése a durva viselkedés.

biztonságvesztés –> védekező dominancia (nem tud bízni, követelődzik, parancsolgat)

A szeparáció nemcsak félelmet és haragot, hanem mély biztonságvesztést is okoz, mert a közelség már nem magától értetődő: a kapcsolat elveszíti biztonságot nyújtó szerepét. Egy olyan kapcsolatot, amit elveszíthetünk, többé már nem lehet természetesnek venni, mindig adottnak tekinteni. Ha pedig nem maradandó, akkor nem nyújt biztonságot.

A gyermek számára, aki a SZEPARÁCIÓT megízlelte, már nem a róla gondoskodó felnőttek vállán nyugszik a kapcsolat. Már nem számíthat ránk minden körülmények között, ami mély veszélyérzettel és biztonságvesztéssel jár, és ez óriási hatással van arra, ahogy a továbbiakban részt vesz a kapcsolatban.

Mivel már nem tűnik biztonságosnak a szülőktől való függés, a gyerek a domináns szerepre tör. Minden kötődő kapcsolatban egyszerre csak egyikőnk a gondoskodó fél, a másikunk pedig az, aki rábízza magát és elfogadja a gondoskodást. Az egészséges szülő-gyerek kapcsolatban a gyereknek a függő-elfogadó szerepben kell maradnia ahhoz, hogy be tudja fogadni, amit a felnőttől kap; a felnőtt a gondoskodó fél (ld. Hogy hatalmaz fel bennünket a nevelésre a gyerek kötődése?).

II-2-21-nyugalom-kekneveles

Ez borul fel akkor, amikor a gyerek dominánssá válik. Főnökösködni kezd, parancsolgat és követel, megmondja, hogy mit, mikor és hogyan csináljunk, és mindig az övé kell hogy legyen az utolsó szó. Nemcsak a szeparációs büntetések, hanem a puszta elhanyagolás, vagy a bizonytalan, engedékeny szülői fellépés is ide vezet.

kötődési űr –> védekező átkötődés (lecserél, azaz helyettünk máshoz kötődik; kortárs-orientáció, pótszerek, függőségek)

konnektor-kek-nevelesA szeparáció nyomában kötődési űr is keletkezik, amelyet szépen betöltenek a rivális kötődések, és megtörténik az átkötődés. Az a gyerek, aki nem érzi, hogy mellette állunk és feltétel nélkül szeretjük, kapcsolatra éhesen és szeretetre szomjasan indul útnak. Házon kívül kezdi keresni a szeretetet, amire mindennél nagyobb szüksége van.

Ha a kortársai azok, akik egész nap elérhető közelségben vannak, akkor beléjük fogja csatlakoztatni a dugóját – és azzal telik meg, ami belőlük folyik. A kötődő ösztön, a kapcsolódás vágya hatalmas hajtóerő a gyerekeinkben.

védekező elhatárolódás –> menekülés a sebezhetőségtől (bezárkózik, érzéketlenné válik, megkeményedik)

A szeparációs módszerek rendszeres használata védekező elhatárolódáshoz vezet: érzelmi eltompuláshoz, keménységhez. A gyermek vagy a serdülő ilyenkor elhatárolja magát a gyengéd érzelmektől, nehogy újra sebezhetővé váljon.

Itt látható az összkép:

elemi-indulatok-vedekezo-mechanizmusok-kekneveles

A SZEPARÁCIÓ (az elszakadás, vagy annak lehetősége) tehát elindítja a három elemi indulatot: a kötődési hajszát (szeparációs distressz), a veszélyérzetet (riadókészültség), és kisvártatva a frusztrációt is. Ezeket pedig a védekező reakciók valamelyike (vagy mindegyike) követi: a védekező dominancia, a védekező átkötődés, és a védekező leválás (menekülés a sebezhetőségtől).

Ezek után talán jobban értjük, mire figyelmeztette Pál apostol a szülőket az Újszövetségben:

“Ne ingereljétek”!

“Ti apák pedig ne ingereljétek (parorgizo)[1] gyermekeiteket, hanem neveljétek (ektrepho)[2] az Úr tanítása szerint fegyelemmel (paideia)[3] és intéssel (nouthesia)[4].
– Efezus 6:4

Az “ingerel” a görög parorgizo szó fordítása, ami egészen pontosan azt jelenti, hogy frusztrál: kielégítetlen dühre ingerel.

Egy gyereknek sem használ, ha “ingereljük”, és éppen ezt tesszük, amikor szeparációs módszerekkel próbáljuk jobb viselkedésre bírni. Amikor annál fogva manipuláljuk, ami fontos a számára, az olyan, mintha azt mondanánk: “Tudom, hogy én nem vagyok neked elég fontos, és csak azzal tudok rád hatni, ha elveszem azt, ami viszont fontos neked. Add ide a telefonodat! Nem találkozhatsz a barátaiddal!”

  • sértjük a meglévő kapcsolatunkat
  • eláruljuk, hogy nem bízunk a természetes hatalmunkban – csökken a tekintélyünk
  • tudatosítjuk benne, hogy a kedvenc dolgait és embereit jobban szereti, mint minket
  • arra ösztönözzük, hogy semmi ne legyen fontos a számára
  • azt fogja hinni, hogy ellene vagyunk, nem pedig érte

Ha ellenfélként lépünk fel a gyerekünkkel szemben, akkor a tőlünk való függést rossz dolognak, vesztes állapotnak érzi és küzdeni fog a kiszolgáltatottság ellen. Arra fog törekedni, hogy minél előbb a maga ura legyen. A félelem, a féltékenység, a harag és a védekezés éket ver közénk. A szeparációs módszerek megkeményítik a szívet és rongálják a kapcsolatot. Elidegenítik tőlünk a gyerekeinket, ezért kell őket mellőzni, amikor csak lehet.

Mit tegyünk helyette? A fenti idézetből ezt is kiolvashatjuk. Gondoskodjunk a fejlődésük feltételeiről azzal, hogy tápláljuk és gondozzuk őket; fegyelmezzük őket, amíg ki nem alakul az önfegyelmük, és tanítjuk őket! Ez óriási program, ha belegondolunk! Ha már muszáj más felnőttekre hagynunk a gyermekeink a táplálását, fegyelmezését és tanítását, akkor is sokat javíthatunk a helyzeten, ha folyamatosan óvjuk az érző szívüket, áthidalunk minden szakadékot és újra meg újra jóllakatjuk a kötődő éhségüket.

5-zaro-gondolat-kekneveles


[1] görög parorgizo – frusztrál (kielégítetlen dühre ingerel)
[2] görög ektrepho – táplál, gondoz, növel: az érés feltételeiről gondoskodik, “nevelés”
[3] görög paideia – képzés, edzés, önfegyelemre nevelés (amit egy személyi edző, coach vagy mentor is tesz); gyakorlás személyes irányítással, “nevelés” (sok helyen fenyítésnek fordítják, ferdítik)
[3a] görög paideuo – képez, edz: (ön)fegyelmet gyakoroltat; tévesen: “fenyít”
[4] görög nouthesia – figyelemfelhívás: szóbeli figyelmeztetés a lehetséges következményekre, “intés”

A nevelésre vonatkozó bibliai szavak témájában lásd még: 

GYÖKEREK sorozat » 5. rész: SZEPARÁCIÓ és HÍDÉPÍTÉS

Mi a különbség a természetes és az erővel szerzett hatalom között?

GYÖKEREK sorozat » 1. rész: KIRE HALLGAT A GYEREK?

A természetes hatalom kapcsolatra épül. Ezt a hatalmat nem kell erővel megragadni, ügyeskedéssel megszerezni.



A szívükbe írt kötődő ösztönnek köszönhetően a gyerekek MÁR tisztelnek és MÁR engedelmesek. A kérdés csak az, hogy kit tisztelnek, mert annak engedelmeskednek. A kortársaknak akarnak megfelelni? Szuperhősökről és sztárokról próbálják lenézni, hogy néz ki, hogy beszél és hogy gondolkodik egy ember? Jövőnk és társadalmi jólétünk záloga is, hogy a gyerekek az értük felelős felnőtteket tiszteljék: rájuk hallgassanak, és tőlük várják az útmutatást. Csak így tudjuk továbbadni az értékrendünket és a kultúránkat a következő generációnak.

Ezért írja a Biblia:

1 Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes.
2 Tiszteld apádat és anyádat…”
– Efezus 6:1-2

Sokak kérdése, hogy mennyire összeegyeztethető a KÉK nevelés a “hagyományos”, tiszteletre és engedelmességre épülő bibliai neveléssel? Remélem, mindenki számára kiderül majd, hogy a valóban biblikus nevelés (mint ahogy az evangélium is, a Krisztusról szóló örömhír) a bizalmi kapcsolatra épül, nem a büntetésre. A Szentírás üzenetével összhangban álló vezetés természetes hatalom, nem erővel szerzett.kire-hallgat-14

Mi történik, amikor hiányzik a kötődés természetes hatalma?

Gondjaink támadnak a neveléssel, mert a gyerekünk nem hallgat ránk. Ha a kamaszod szíve nem a tiéd, akkor nincs benne vágy sem arra, hogy jó legyen a kedvedért. A barátai kedvéért akar jó lenni, ha hozzájuk kötődik. Őket követi, tőlük vár vezetést, és azt csinálja, ami az ő szemükben számít vagány-zsírkirály-atomkaraj-tutkeráj viselkedésnek.

kire-hallgat-15

Hogy szoktunk reagálni, amikor a gyerekünk nem fogad szót?

  • azt hisszük, hogy a hozzáértésünkkel van baj, és jobb módszereket keresünk
  • lemondunk a felelősségről, mielőtt a munkát elvégeztük volna
  • kényszerhez folyamodunk, nyomást gyakorlunk, vagy manipulálunk

Ha azt hisszük, hogy a hozzáértésünkkel van baj, akkor jobb módszereket keresünk

Ma itt tartunk – erről szól a legtöbb nevelési könyv. Nehéz beismerni, hogy egyszerűen tehetetlenek vagyunk, mert nincs hatalmunk. Úgy látszik, a tudatlanságot kevésbé szégyelljük. Könnyebb azt hinni, hogy csak nem értünk hozzá. Nem tudjuk, mit hogy kell csinálni és mondani. Ha tudnánk, minden megváltozna…

kire-hallgat-16-tuti-modszerA megtanulható nevelési módszerek pont a legnagyobb problémát nem orvosolják: azt, hogy hiányzik a természetes hatalmunk. Sőt! Minél jobban tudjuk, mit kell csinálni, annál kétségbeejtőbb, amikor  mégsem tudunk hatni a gyerekeinkre!

Ha nem te vagy a tájékozódási pontja és a vigasztalója, ha nem tőled várja az útmutatást, akkor minél többet tudsz a nevelésről, annál jobban szenvedsz attól, hogy nem a tiéd a gyereked szíve!

Mert ez a baj! Nem a miénk a gyerekeink szíve. Ahhoz, hogy hallgassanak ránk, előbb a szívünkben kell, hogy megszülessen a szándék, az igazi vágy, hogy utánunk jöjjenek, és azt csinálják, amit mi mondunk. Ezen nem segít, ha a hozzáértésünkön próbálunk javítani és információt gyűjtünk meg tanácsot kérük.

Sokan lemondanak a felelősségről, mielőtt a munkát elvégezték volna

kire-hallgat-16-feladasA serdülők szülei közül sokan bedobják a törülközőt. Amikor bármivel próbálkozunk, nem bírunk a gyerekkel, egy idő után beletörődünk, hogy úgysem hallgat ránk. Ha már nem tudjuk megvédeni saját magától, legalább béke legyen. Hagyjuk, hogy azt tegye, amit akar, és néha megmentjük, amikor bajba kerül. Reménykedünk a túlélésben. És végül…

Van, akik kényszerhez folyamodik, nyomást gyakorol és manipulál

Amikor megkérjük a gyerekünket, hogy terítse meg az asztalt, és már abból, ahogy ránk néz, látjuk, hogy a dolog nem fog szépen menni, mert a szavunknak nincs elég ereje, a gyerek nem szándékozik megcsinálni, amit mondunk, nem szófogadó, nem engedelmes, akkor keresünk rajta valami fogást. Ha szép szóval nem megy, megoldjuk csellel vagy erőből.

kire-hallgat-16-csel-eroszakFelemeljük a hangunkat. “A füleden ülsz, fiam? Terítsd meg az asztalt! Ne mondjam még egyszer!” Vagy túljárunk az eszén: manipulálunk, ügyeskedünk és trükközünk. Keresünk valamit, ami fontos a számára – mert intuitív szinten tisztában vagyunk vele, hogy a hatalom forrása a kötődés. Ha a gyerek nem teszi meg a kedvünkért, mert nem hozzánk kötődik, megteszi valami másért, amihez kötődik. “Egész délután nem gépezhetsz, ha azonnal meg nem teríted az asztalt!”

“Határozottabbnak kell lennem! Keményebb fellépésre van szükség! Nem?” – Nem! Nem a keményebb fellépéstől lesz nagyobb a hatalmad, hanem attól, hogy a gyerek neked akar megfelelni, a te szemedben akar űbersirály lenni, a te kedvedért akar jó lenni! Ez a hatalmad forrása.

kire-hallgat-16Mit is csinálunk, amikor elérjük, hogy a gyerekünk, aki nem kötődik hozzánk annyira, hogy tiszteljen és engedelmeskedjen, mégis megtegye, amit mondunk? Szerzünk magunknak hatalmat!

Miért van erre szükség? Mert nincs elég természetes hatalmunk. Ez van minden manipuláció és erődemonstráció hátterében. És ezért annyira csúnya szó a hatalom.

Mi a különbség a természetes és a szerzett hatalom között?

A TERMÉSZETES HATALOM kapcsolatra épül: forrása a gyerek kötődése. A juhok követik a pásztort, mert ismerik a hangját. A gyerek követi az anyját, mert ismeri őt. Ezt a hatalmat nem kell megszerezni, nem kell a másik eszén túljárva ügyesen megragadni. A kapcsolat ruházza ránk: a gyerek kötődése. A nevelés hatalma azé, akihez a gyerek kötődik. Az a juhok pásztora, akinek ismerik a hangját.

Ha a gyerek egy másik gyerekhez kötődik, akkor kinek fogad szót? A másik gyereknek. De ez nincs rendben. Ha a Bála bácsihoz kötődik, akkor kinek fogad szót? A Béla bácsinak. Akkor is, ha a Béla bácsinak esze ágában sincs érte felelősséget vállalni és róla gondoskodni. Ha leginkább a testvéréhez kötődik, akkor őrá hallgat, akkor is, ha a testvére nem alkalmas arra, hogy felnevelje.

Azé a nevelés hatalma, akihez a gyerek leginkább kötődik. A hatalom a kötődés velejárója; úgy is fogalmazhatnék, hogy a szófogadás a szeretet gyümölcse. Ezért annyira fontos, hogy a gyerekek a megfelelő emberekhez kötődjenek – egy jó pásztorhoz, nem egy rablóhoz, és nem is a többi birkához. A gyerek fejlődésének a feltételeit csak az olyan felnőtt tudja megteremteni, aki felelősséget vállal érte, és tud róla gondoskodni. A gyerekek akkor vannak biztonságban, ha a nevelésre felhatalmazó kötődés és a nevelői szerep ugyanazoké. Ha rá van bízva egy óvónőre vagy egy tanárra, akkor a gyereknek az óvónőhöz vagy a tanárhoz kell kötődnie, különben nem tud rá vigyázni. A nagyszülő, a nevelőszülő és a szomszéd lány is csak akkor tud rá vigyázni, ha a megbízatása mellett a gyerek függő-elfogadó kötődése is felhatalmazza a felelősségteljes szerepre.

Nem elég, hogy valaki jó pedagógus. Lehet valaki a világ legjobb pedagógusa, és csordultig tele lehet a gyerekek iránti szeretettel. De csak azzal a gyerekkel tudni bánni, aki szereti és felnéz rá. Ezen múlik, hogy tud-e vele mit kezdeni a pedagógus, a nagyszülő vagy bárki más, aki felelős érte. Máskülönben nem megy. A természetes hatalom tehát a kapcsolatra épül: forrása a gyerek kötődése.

A CSELLEL VAGY ERŐVEL SZERZETT HATALOM a felnőtt pozíciójából adódik; azé, aki a körülményeket megszabja és a forrásokkal rendelkezik. El tudom venni tőled, amihez ragaszkodsz. Ha nem teszed, amit mondok, vége a jó világnak! Velem gyűlik meg a bajod. Ha packázol velem, azt megemlegeted. A szerzett hatalmat csak a gyerek ellenében, vagy őt kijátszva lehet érvényesíteni.

A TERMÉSZETES HATALOM a háttérben működik; nem kell külön felhívni rá a figyelmet. A háttérben működik a legjobban. Soha nem mondanám a gyerekeimnek, hogy Noémi, Panni, tudom, hogy mindig megcsináljátok, amit mondok, mert annyira szerettek. Nem mondok ilyet, az az én titkom. Sőt, igazából gondolnom sem kell rá, tudnom sem kell, ha jól működik. Csak azért kell róla beszélnünk úgy, ahogy most is, mert a legtöbb családban nem működik elég jól. De a kötődésből fakadó hatalomra nem kell felhívni a figyelmet.

AZ ERŐVEL SZERZETT HATALOM viszont jobban működik, ha hangoztatják. “El fogom venni a zsírkrétádat és nem lesz mivel rajzolnod, ha még egyszer itt hagyod az asztalon!” “Szó sem lehet róla, hogy a biciklid közelébe menj! Napok óta könyörgök, hogy vidd a garázsba, amikor nem használod, és ott ázik a kertben. Amíg ennyit ér a szavam, nincs biciklizés!” “Harmadszor mondom, hogy kapcsold ki a tévét. Ne várd meg, hogy odamenjek!” Amikor a hatalmunk csak a szerepünkben létezik, de a gyerek kötődése nem ruházza ránk, állandóan emlékeztetni kell rá. A valódi hatalmat nem kell mutogatni. Mintha nem is lenne. Őrizzük a titkát, mert nélküle nem hallgatnak ránk a gyerekeink.

A TERMÉSZETES HATALOM hatni akar. Kényszerítés helyett befolyásol. Gondoljunk a köldökzsinórra! Rajta keresztül folyik a tápanyag az anyából a magzatba. Azt tudod befolyásolni, aki nyitott az irányodba, akivel összeköt a láthatatlan köldökzsinór. A gyerekeinkbe a szellemi táplálékot is csak ezen a láthatatlan köldökzsinóron keresztül tudunk juttatni. Ha a köldökzsinórt valami elzárja, vagy ha egyáltalán nincs is meg, nem tudjuk táplálni a gyerekeinket. A növekedésükhöz viszont táplálék kell. Kötődő kapcsolatban a gyerek keresi az összeköttetést, amire szükség van, hogy táplálni tudjuk. Ezen keresztül tudjuk őket vezetni, érlelni, és még vigasztalni is.

AZ ERŐVEL SZERZETT HATALOM viszont le akarja győzni a gyereket. “Megmondtam! Azonnal megcsinálod, mert különben!” A szívre nem tud hatni, ezért behódolásra kell kényszerítenie a gyereket, hogy megadja magát és engedelmeskedjen.

A TERMÉSZETES HATALOM tiszteletet ébreszt és szófogadásra indítja a gyereket. Őszinte nagyrabecsülést és önkéntes engedelmességet vált ki. A gyerek nem érzi úgy, hogy megalázták. Ő akar szót fogadni, a kedvünkben járni és követni. Tényleg fontosnak érzi, ami nekünk fontos. Tényleg nagyra tartja, ami nekünk érték. Az egész természetes úton zajlik, tehát nem kell megsértenünk az emberi méltóságát ahhoz, hogy a helyes úton tartsuk és vigyázzunk rá.

A CSELLEL VAGY ERŐVEL SZERZETT HATALOM haragra ingerli és ellenállásra ösztönzi a gyereket. Megviseli az önérzetét, és visszafelé sülhet el. Ha végül behódol, úgy érzi, hogy hűtlen lett önmagához.

kire-hallgat-17

A kapcsolatra épülő természetes hatalom GONDOSKODÁSRA való. Isten minden hatalmat gondoskodásra ad. Ránk bízta a gyerekeinket. A tanárnak a gyerek műveléséről, szellemi táplálásáról kellene gondoskodnia. Csak annak tudunk utat mutatni, aki ránk figyel és tőlünk akarja tudni az útirányt. A gyerek kötődésén, a gyerek figyelmén keresztül tudjuk őt táplálni és a jó irányba vezetni. A forrásvizekhez és a füves legelőkre. Ha összeköt minket a kötődés láthatatlan köldökzsinórja, akkor tudjuk megteremteni  gyerekünk számára a fejlődés anyaméhét, a biztonságot nyújtó kapcsolatot, amelyben éretté fejlődhet.

Az erővel szerzett hatalom az, amit mások kontrollálására, URALKODÁSRA használunk. Amikor a gyerek magától nem követ, kénytelenek vagyunk rá pórázt tenni, hogy mégiscsak velünk jöjjön. Ha nem ismerünk jobb eszközöket, a póráz a megoldás… de csak látszatmegoldás, mert a szívre nem hat. A póráz nem nevel. Amikor elengedjük, a gyerek el fog rohanni abba az irányba, amerre a szíve már addig is húzta.

Kire hallgat tehát a gyerek?

A kötődő ösztöne rendeli őt függő-elfogadó szerepre a kapcsolatban, és arra indítja, hogy kövessen, tiszteljen, és szót fogadjon.

kire-hallgat-18

Akihez kötődik, azt követi. Akit követ, menet közben annak adja oda a szívét. Akié a szíve, annak adja a bizalmát. Arra hallgat, akihez bizalmi kapcsolat fűzi.

Az elején a nevelés céljával kezdtem. Az a célunk, hogy a gyerekeink ne csak megnőjenek, hanem valóban felnőjenek; érett, virágzó és gyümölcstermő emberré teljesedjenek ki. Az éretté fejlődésben akkor tudjuk őket támogatni, ha bíznak bennünk és hallgatnak ránk. Mi a legfontosabb, amit ezért tehetünk?

Mit tegyünk, hogy hallgassanak ránk a gyerekeink?

kire-hallgat-19

Ne azon dolgozzunk, hogy a gyerekek engedelmesebbek legyenek! Ne azon fáradozzunk, hogy kitakarítsák a szobájukat! A kapcsolaton dolgozzunk – szerezzük meg, vagy szerezzük vissza a szívüket!

Néhány ötlet:

  • reggelenként bújjatok össze 10 percre; ébreszd fel a gyerekeid kötődését, és töltsd meg a szeretet-tankjukat, mielőtt elkezdődik a nap
  • mosolyogj sokat a családtagjaidra – hadd lássák, hogy örülsz, amikor meglátod őket
  • fogadd őket örömmel, amikor hazajönnek, és legyen hozzájuk egy jó szavad, amikor elmennek melletted
  • meséld el sokszor, hogy milyen volt, amikor a gyerekek kisbabák voltak, és milyen volt, amikor ti, a szüleik egymásba szerettetek;nézegessetek együtt családi albumokat, videókat!
  • éreztesd velük, hogy mennyire édesek
  • érj hozzájuk sokat: simogasd meg őket, vakargasd a hátukat, öleld meg őket
  • ne szégyelld kimondani, hogy “szeretlek”, “örülök neked”, “úgy szeretek veled lenni”, “milyen jó, hogy a Mamid / Papád lehetek”
  • legyél olyan, akivel jó együtt lenni
  • emlékeztesd őket gyakran, hogy a kapcsolatotoknak sose lesz vége (én mindig az anyukád / apukád leszek)
  • keress benne valami szeretetre méltót (ha nagyítóval kell keresni, akkor is)
  • gondoskodj olyan alkalmakról, amikor élvezhetitek egymás társaságát
  • ne felejtsd el, hogy a gyerekeid agya még építési terület; figyelemre, útbaigazításra és gyakorlásra van szükségük
  • a család legyen a gyakorlás helye, ahol hibázni is lehet (nem pedig az előadásé, kritikus tekintetek kereszttüzében)
  • tartsd frissen a közös élményeket és a hozzájuk fűződő fontos igazságokat (amiket menet közben tanítottál): emlegesd őket, amikor együtt vagytok: reggelente, út közben, vacsora közben, kiránduláson, bármikor (ld. 5Mózes 6:4-7)
  • gyűjtsetek sok közös emléket – járjatok kirándulni, menjetek nyaralni, ünnepeljétek meg az ünnepeket, és néha soron kívül is okozzatok emlékezetes meglepetést
  • vacsorázzatok együtt – a nap végén üljetek terített asztal köré, képernyők és külyük hatótávolságán kívül – , és hallgassátok meg egymást: hadd meséljen mindenki, hogy milyen volt a napja
  • az esti elalvás előtt olvass fel a gyerekeidnek (kicsiknek-nagyoknak), szeretgesd meg őket, és úgy köszönj el tőlük, hogy ne az elváláson, hanem találkozáson legyen a hangsúly: “Jó éjszakát, Picim! Reggel találkozunk!” – nyugodtabban alszanak így

Ha a kapcsolatunk a helyére kerül, a rend helyreáll magától. A gyerekek hallgatnak arra, akihez kötődnek.


Források:
TELJES BIBLIOGRÁFIA



GYÖKEREK sorozat » 1. rész: KIRE HALLGAT A GYEREK?