Várakozáson felül adjunk!

Parancsolgat és követelődzik a gyerekünk? Ne kevesebb, hanem több figyelmet, több közelséget, több törődést adjunk! Kapaszkodik belénk, amikor eljött az esti vagy a reggeli búcsú ideje? Ragaszkodjunk hozzá jobban! Tartsuk erősebben! Múljuk felül, amit a gyerek vár! Akkor nyugszik meg, ha telítődik.

Bővebben

Elégítsd ki a gyermek kötődő éhségét!

GYÖKEREK sorozat » 5. rész: SZEPARÁCIÓ és HÍDÉPÍTÉS

Amikor a kötődő éhsége kielégületlen, a gyermek nyugtalan lesz, kapaszkodós, féltékeny és ingerlékeny. Elkeseredetten próbálja magára vonni a figyelmet. A gyerekek “rossz” viselkedésének hátterében nagyrészt a szeretet utáni kielégítetlen szomjúság rejlik.

  1. Hidalj át minden szakadékot!
  2. Elégítsd ki a gyermek kötődő éhségét!
  3. Mellőzd a kapcsolatrongáló módszereket!

Társas lények vagyunk, ami azt jelenti, hogy szükségünk van kapcsolatra. A szeretet-szükségletünket más embereknek kell kielégíteniük. Nemcsak arról van szó, hogy az emlősöket a túlélésért vívott küzdelem arra ösztönzi, hogy egymás közelében maradjanak. A kisbaba nem a túlélésért, hanem a közelségért küzd, amikor sír, hogy vegyük fel, pedig már megetettük és tisztába tettük. És a szívünk mélyén mindannyian nagy csecsemők vagyunk. Ezt kell mgértenünk ahhoz, hogy az érzelmekre ne megfejthetetlen talányként tekintsünk.

“Csak akkor veszi kezdetét a valódi függetlenség keresése, ha a függési igényeket kielégítettük. Ha ellenállunk a függésnek, letévedünk a függéshez vezető útról, és sokkal később jutunk el a célunkhoz.” (Gordon Neufeld)

Ne felejtsük el, hogy az érettség és az önállóság is a kielégítő függés gyümölcse! Egy gyereknek még nincsenek érzelmi tartalékai. A róla gondoskodó felnőttek osztják meg vele a sajátjukat. A fejlődés elengedhetetlen feltétele a biztonságot nyújtó kapcsolat, amelyben a gyermek újra meg újra feltöltekezhet. Így válhat ő is érett felnőtté, akinek saját tartalékai vannak (amelyből ő is táplál majd másokat).

szeretettank-kekneveles

A szeretettank fogalma Ross Campbelltől származik, aki házasságterapeuta. Mint könyveiben kifejti, ha a szeretettankunk csordultig tele van a másoktól kapott szeretettel, akkor van miből szeretnünk másokat, és jó körülöttünk lenni. Ha a gyermek érzi, hogy szeretik, akkor boldog, szívesen szót fogad, nyugodtan elmerül a játékában, és még az akadályokkal is könnyebben megbirkózik. Amikor a tank kiürül, akkor nyugtalan lesz, kapaszkodós, féltékeny és ingerlékeny. Elkeseredetten próbálja magára vonni a figyelmet. Ha azt látjuk, hogy a gyerekünk nem bír magával, valószínűsíthetjük, hogy az érzelmi tartalékai elfogytak.

Minél jobban telítődik otthon, annál kevésbé akar jóllakni idegen helyen.
Minél mélyebb a kapcsolat, annál kevésbé pótolható mással.

Minden gyereknek kell legalább egyvalaki, aki gyönyörködik benne, figyel rá, és akivel meleg, bensőséges viszonyban lehet. Akinél fontosnak érezheti magát, akinek számít. Aki eloltja a szomját a hasonlóság, az összetartozás, a lojalitás és a fontosság iránt (ld. a kötődés gyökerei).

Ki lesz az a valaki, ha nem mi? Kitől kaphatja meg mindezt egy biztonságot nyújtó kapcsolaton belül? Ki más szereti őt annyira, hogy nem fogja kihasználni szomjas kiszolgáltatottságát? Ki máson keresztül sejthetné meg, hogy a mennyei Atya is gyönyörködik benne, “drágának és becsesnek” tartja (Ézsaiás 43), törődik vele és gondoskodik róla? Kitől tudja meg, hogy bízhat, mert nem fog visszaélni a bizalmával?

Ha otthon feltöltődhet a szeretettankja, nem fogja a szomjúsága olyanok karjaiba kergetni, akiknél nagy árat kell fizetnie a “tankolásért” (ld. kortárs-orientáció).

Nálunk van, ami a szomját oltja

“Anya, vegyél fel! Anya, gyere, nézd! Anya, én is jövök!” Hányszor halljuk ezt egy nap? “Anya, szeretlek” – mondja, és teljes erőből átfogja a lábadat, miközben épp igyekszel valahova. Percenként vág egy vicces pofát, és addig nem tágít, amíg fel nem nézel a munkádból és rá nem nevetsz. Hordja hozzád a rajzait, és mindet meg kell csodálnod. Egymás után hozza a könyveket, hogy abból is olvassál. Nem tudja, mire van szüksége; ezért nem azt mondja, hogy “szomjas vagyok, tölts belém egy kis szeretetet”!

kapaszkodik-kek-neveles

Te elfoglalt vagy és kezd benned felmenni a pumpa, ő pedig egyre vadabb. Már nyafog, rugdos, dobál, összetör valamit, vagy beleköt a testvérébe. Majdnem bánni kezded, hogy nem ültetted a tévé elé, mint annyi ismerősöd. Kénytelen vagy foglalkozni vele. De mit csinálsz? Dühösen kiabálsz? A sarokba küldöd? Ígérsz egy fenekest? Ha tudod, hogy mindenek előtt a szeretettankjának kell tele lennie, talán magadra erőltetsz egy kis nyugalmat, és szemrehányó mellékzöngék nélkül felveszed, magadhoz öleled, és úgy tartod a karjaidban, mint aki nem siet sehová. Mire megtelik a tank, a vad és követelődző gyerek megnyugszik és újra szót fogad. Újra el tud merülni a játékában, és újra tanítható lesz.

Az odafigyelés, a szeretet ugyanúgy termelődik bennünk, mint az anyatej. Minél többet adunk, annál több lesz megint. És ugyanúgy, mint az anyatejhez, a tápláló szeretethez is rajtunk keresztül, a személyes kapcsolatban kellene a gyerekeinknek hozzájutnia. A gyermeki agyat a szeretet táplálja; éretté fejlődésének legfőbb feltétele a biztonságot nyújtó kapcsolat. Teremtő Istenünk nagyszerűen kitalálta.

“Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék!
Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek.”
-János 7:37-38

“Ha segítségül hívod az Urat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok!
Az Úr vezet majd szüntelen; kopár földön is jól tart téged, és csontjaidat megerősíti.
Olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz.”
– Ézsaiás 58:9,11

“Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére,
hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal.
Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja.”
– Zsoltárok 1:1-3

Örökkévaló Atyánk folyamatosan adja a szeretetet és az odafigyelést, amire szükségünk van. A szeretteinken keresztül jut el hozzánk, és – ha ismerjük őt – közvetlenül is. A tiszta forrás, az élő víz a rendelkezésünkre áll. Nem kell kiizzadnunk; csak azt kell továbböntenünk a gyerekeinkbe, amit mi is úgy kaptunk, és ami – egy biztonságot nyújtó kapcsolatban – bennünk is termelődik, akárcsak az anyatej.

A gyerekeink töltögetése, locsolása is a “kertészeti” munkánk része. Nem kell sehová érzelmileg szomjasan elengednünk! Isten bennünket bízott meg a nevelésével: azzal, hogy tápláljuk, gondozzuk és eddzük (ld. Mit jelent nevelni?). Ha mi feltöltve tartjuk a szeretettankját, ha újra meg újra eloltjuk a szomját, nem szorul rá, hogy a barátokkal, a videojátékokkal vagy függőséget okozó pótszerekkel próbálja oltani!

Ha megértjük, hogy amikor “rosszalkodik”, többnyire valódi figyelmet kér tőlünk, szeretetet, amire igazán szüksége van, a legtöbb nyúzásra, nyafogásra, dühkitörésre és ideges összetűzésre nem is fog sor kerülni. Megelőzzük azzal, hogy feltöltve tartjuk a szeretettankját.

szeretettank-kek-neveles-01

Adjunk többet, mint amennyit kér vagy igényel!

A gyerekünknek folyamatosan hallania és éreznie kell a meghívást, hogy a mi asztalunkál egyen. Mégis, hányszor küldjük el egy-egy nap folyamán? Az olyan kapcsolat a termékeny nyugalom forrása, amelyben bőséges, a szükségleteken felüli a gondoskodás. Amelyben a gyermek többet talál, mint amennyit el tud fogyasztani (erről megint az anyatej jut szembe). Nyugodt lehet, mert Anya szeretete nem fog kiapadni.

A Bibliában a bőséges gondoskodás egyik jelképe a lakoma. Atyánk terített asztalán több van, mint amennyi elég az éhség és a szomjúság csillapításához. A szabadító Messiásban bőségesen gondoskodott rólunk. “Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek” – mondta Jézus (János 10:10).

Nem kimért. Többet ad, mint amennyi elegendő. Miért? Azért, mert a gondoskodó vezető, a pásztor sajátja a bőséges gondoskodás. Ő a nyugalom forrása, aki mellett nincs okunk aggodalomra. Jézus olyan pásztor, aki bőségesen gondoskodik. Ezt énekelte meg Dávid a huszonharmadik zsoltárban:

barany-pasztor-02-kek-neveles“Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.
Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget.
Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.
Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.
Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam.
Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az Úr házában lakom egész életemben.”
– Zsoltárok könyve 23.

A gyerekünk is akkor nyugodt, ha azt érzi, hogy több szeretet, több türelem, több elkötelezettség, több gondoskodás van a tarsolyunkban, mint amennyit el tud fogyasztani. Hadd olvassa ki a hangunkból és a mozdulatainkból, hogy nem kell aggódnia, nem maradhat szomjas! Tudjuk, mire van szüksége, és nálunk többet talál. Nem kell kikövetelni, és nem kell mással kipótolni. Jó lenne, ha még a serdülő is azt olvashatná ki a viselkedésünkből, hogy “Gyere haza, itt van a lakoma. A mi asztalunknál egyél. Nyugodj meg és bízzál bennünk. Bízd ránk magad; a mi dolgunk, hogy kielégítsük a szükségleteidet!”

Nagyszerű, ha olyan gyerekünk van, akinek a szeretettankját fel lehet tölteni. A jó hangulatú együttlétek alatt szinte érezzük, ahogy feltöltődik és megnyugszik. Amikor megtelt, megújult érdeklődéssel fordul a külvilág felé. Felbuzog benne a vállalkozó szellemű, szárnyaló energia, és már indul is, hogy felfedezzen vagy alkosson valamit. De nem mindenkit lehet ilyen eredményesen feltölteni. Van, akinek kilyukadt a szeretettankja. Szerető gondoskodásunk annyi eredményre vezet, mintha egy lyukas vödröt próbálnánk teletölteni. Mit kezdjünk vele?

Akinek kilyukadt a szeretettankja

Annak lyukas a szeretettankja, aki védekező állapotba került a saját sebezhetőségével szemben. A védekező állapot a kielégítő függés hiányából fakad. A fejlődéshez szükséges nyugalom, a gondtalan játékkal töltött gyermekkor hiányában az alkotó szárnyalás és az önállóvá fejlődés helyett megreked a fejlődésben a védekezésbe vonult gyerek.

Állandóan szirénázik a riasztórendszere, mert a saját idegrendszere számára az elviselhetőnél nagyobb elszakadást (szeparációt) él át. Agya csak úgy tud megbirkózni a fájdalommal, hogy beadja az érzéstelenítőt (az ACTH és a kortizol nevű stresszhormonok tartósan magas szinten tartásával). A kialakult stresszállapot gátolja az agyműködést és az emésztést, akadályozza a gyermek pszichoszociális fejlődését. Első jelei közé tartozik, hogy egymás után kapja el a kisebb-nagyobb fertőző betegségeket, mert az állandó stresszkészültség csökkenti a szervezet ellenállóképességét a betegségekkel szemben.

A sebezhetőség elleni védekezés tartóssá vált állapotában a gyermek már nem érzi a saját érzelmeit: már azt sem érzékeli, ha valaki nem tart igényt a társaságára. Mivel a társas érintkezés finom jelzéseit agya már nem érzékeli, a társai egyre jobban elutasítják. Vakmerővé válik, mert nem ijed meg semmitől, ezért a figyelmeztetésre is közömbösen reagál. A szeretet jelei iránt sem fogékony többé, érzelmi szomjúságát sem érzi. Nem jön oda hozzánk egy ölelésért, nem igényli a gyengédséget; eltűnnek a gyengéd érzései. Amikor valami nem megy neki, már nem sírja el magát bánatában, csak forr benne a düh. Egyre agresszívabban viselkedik. Ilyen állapotban nem lehet a szeretettankját feltölteni.

Ilyenkor nem az a helyzet, hogy nem adunk eleget, hanem az, hogy (a kertészeti példához visszatérve) olyan “kemény talajjá” vált, ami nem tudja magába szívni és befogadni, amit beletöltünk. Nem telik meg. Lepereg róla, vagy átfolyik rajta minden szeretet, amit ráöntünk, anélkül, hogy táplálná.

Mi a megoldás? Vissza kell fordítanunk a megkeményedés folyamatát, mert amíg tart, addig nem tud tovább fejlődni! Mindenek előtt azon kell dolgoznunk, hogy a szíve visszanyerje az érző képességét, mert az a baja, hogy megkeményedett: érzéketlenné vált, mert beleragadt a saját sebezhetősége elleni védekezésbe.

Távollétek előtt mindig tele tankkal engedjük el

A reggeli indulás előtt, ne csak a gyomrát töltsük meg! Lelkileg se indítsuk útnak éhesen és szomjasan! Néhány egyszerű családi szokás meghonosítása segít feltölteni a gyerekeink szeretettankját:

  • üljünk le együtt az asztalhoz reggelizni
  • búcsúzáskor öleljük és pusziljuk meg egymást, és mondunk valamit, ami előre vetíti a visszatérést
  • hetente többször is vacsorázzunk együtt az asztalnál, ne tálcáról a TV előtt
  • a közös étkezések alkalmával a jó hangulatú beszélgetésre törekedjünk; ne ilyenkor tegyünk fel kínos, vagy számonkérő kérdéseket
  • tartsunk távol minden elektronikus kütyüt a családi asztaltól – ha a gyerekeink sose látnak minket a telefonunkba mélyedni a tányér fölött, nem lesz olyan nehéz tőlük is elvárni, hogy a családi együttlétek alatt ne a kütyükkel foglalkozzanak

Miért annyira fontosak ezek a fenntartható, egyszerű szokások? Mert felszabadítanak bennünket arra, hogy a folytonos rendreutasítás helyett a gyerekeink szeretettankját tudjuk töltögetni. Akkor lesznek erősek és okosak a külvilágban, ha tele tankkal indulnak útnak. Teli szeretettankra van szükségük ahhoz is, hogy a kapcsolatunk biztonságot nyújtson számukra a távollét alatt: tudjanak tanulni, tudjanak magukon uralkodni, és a stresszel is legyen erejük megküzdeni. A szeretettankjuk feltöltésével gondoskodunk arról is, hogy a távollét ne eméssze fel a jó kapcsolatot!

  1. Hidalj át minden szakadékot!
  2. Elégítsd ki a gyermek kötődő éhségét!
  3. Mellőzd a kapcsolatrongáló módszereket!

GYÖKEREK sorozat » 5. rész: SZEPARÁCIÓ és HÍDÉPÍTÉS

Hidalj át minden szakadékot!

GYÖKEREK sorozat » 5. rész: SZEPARÁCIÓ és HÍDÉPÍTÉS

A négy éves Petra minden reggel sírva búcsúzott az anyukájától az óvodában. Az óvónő azt mondta neki, hogy Harisnyás Pippi és Harry Potter szülők nélkül is remekül elboldogult, és ő sem kivétel, csak össze kellene szednie magát.

Ez nem nyugtatta meg Petrát, akkor pedig kifejezetten megrémült, amikor anyukáját nyomatékosan megkérte az óvónó, hogy máskor ne is kísérje be, hanem már a kapuban vegyen tőle határozott búcsút. Ebédidőben se vigye haza; ha délutánig bent marad, hamarabb hozzászokik a gyerektársasághoz. Ezen kívül a “rendellenes szorongás” kivizsgálását is javasolta.

Az édesanya viszont nem ijedt meg. Továbbra is azt tette, amiről úgy gondolta, hogy Petra javára válik. Minden nap bekísérte az öltözőbe, és azzal búcsúzott, hogy ebédidőben érte jön. Sőt, egy szívecskés kulcstartót is tett a zsebébe, hogy ha elszomorodik, a szívecskét megtapogatva eszébe jusson, hogy Anya a távol töltött órák alatt is gondol rá.

Év végén az óvónő megjegyezte, milyen szépen kivirágzott Petra – ami alatt azt értette, hogy jó ütemben fejlődött. A fejlődés mindig halad a maga természetes útján, amíg a gyermek kötődő gyökereit biztonságot nyújtó kapcsolat táplálja.

Petra, aki ma már 12 éves, nemrég elmesélte, hogy abban a nehéz időszakban az egyik dadus néni leguggolt hozzá, és komolyan a szemébe nézve azt mondta: “Nem baj, hogy sírsz. Persze, hogy hiányzik az anyukád.”

Vállalj felelősséget a kapcsolatért!

A kapcsolat kezdeményezése és fenntartása a mi dolgunk, nem a gyerekeké. Az egészséges felnőtt-gyerek kapcsolatban a felnőtt a gondoskodó vezető, a felelős fél. A gondoskodásunkat nem szabad függővé tennünk attól, ahogy a gyerekünk viselkedik. Vállalnunk és viselnünk kell a felelősséget a kapcsolatért! Hogyan?

  • Minden konfliktushelyzetben éreztessük vele, hogy ő fontosabb nekünk, mint a viselkedése, vagy a teljesítménye.
  • Tartsuk melegen a gyerekünkben az érzést, hogy összetartozunk – nem kell megdolgoznia azért, hogy jóban legyünk.
  • Véletlenül se keltsük azt a benyomást, hogy ő a felelős a mi érzéseinkért: ha haragszunk, ha kétségbe esünk, ha örülünk, vagy ha sírunk miatta!
  • Világosan adjuk tudtára, hogy semmi nem szakíthatja ki a szeretetünkből; semmi nem választhatja el tőlünk. Folyamatosan küldjük az üzenetet, hogy nem tud olyat tenni, amivel elveszítené a kapcsolatot.
  • Mi gondoskodunk a kapcsolat fenntartásáról és helyreállításáról. Véletlenül se küldjünk olyan üzeneteket, hogy rajta múlik, jóban vagyunk-e!

athidalas-kek-neveles1

Hidalj át minden valós és képzelt szeparációt!

Hidat kell építenünk minden távolság fölé; például amikor a gyerekünk nélkülünk tölti a napját az óvodában vagy az iskolában. A megoldás mindig az, hogy búcsúzáskor biztossá tesszük a következő együttlétet. Azzal, hogy a tátongó szakadék helyett az együttléthez vezető hidat látja maga előtt, átsegítjük a szeparációs szorongáson. Este nyugodtabban el tud aludni, nap közben pedig felszabadultabban játszik vagy tanul.

Rengeteg távolságot, sok-sok szakadékot kell áthidalnunk minden élő kapcsolatban. Sok gyerek könnyeben alszik el, ha hidat építünk az elalvás okozta szeparáció fölé. De még a halál szakadékát is át lehet hidalni.

Ha tudod, hogy beteg vagy és nemsokára meghalsz, segítesz a gyerekednek még a közelgő halálod feldolgozásában is. Előre megépítheted azokat a hidakat, amelyek majd átívelnek a halálod völgye fölött. Írhatsz egy levelet, amit majd az ötödik születésnapján olvasnak fel neki, egy másikat a tizenötödik születésnapjára, egy másikat pedig az érettségije vagy a diplomája ünneplésekor, egy újabbat az esküvőjén. Sokféleképpen gondoskodhatsz róla, hogy ne a szeparáció szakadékába essen, hanem a hídon tudjon maradni, a találkozás felé haladva, reménységgel.

A rövidebb-hosszabb távollétek áthidalására valók a fényképeid is az ágya körül, hogy amikor lefekszik, ott legyél a szeme előtt. Egyik kis híd után következik a másik, estéről estére, és minden alkalommal megmarad az összekötő kapocs. Így lehet áthidalni nemcsak az alvás, hanem még a halál okozta szeparációt is.

Hogyan építs hidat bármi fölé, ami elválaszthat?

A visszatérést hangsúlyozd, amikor megint együtt lesztek a jó kapcsolatban!

A gyerekünk ronda hisztis jelenetet rendez vásárlás közben, pedig nagyon jól tudja, mennyire utáljuk az ilyen viselkedést? Elvittük a tett színhelyéről, és már le is csillapodott, de most kerüli a tekintetünket. Éket vert közénk, hogy úgy érzi: megbántott és most nem vagyunk jóban. Mi a teendő ilyenkor?

Egyszerűen hozzunk szóba egy közeli eseményt, valami közös programot, ami nemsokára lesz, egy-két órán belül, amikor valami jó dolgot fogunk együtt csinálni: olyasmit, amit máskor is szoktunk, amikor derült idő van a kapcsolatunkban.

“Amikor hazaérünk, kiválasztunk egy szép narancsot és elfelezzük!” “A tegnap esti fejezet, amit elalvás előtt olvastunk, olyan izgalmas volt! Alig várom a folytatást!”

Hidald át a “rossz” viselkedést!

A gyerekkel való kapcsolatért mindig mi, felnőttek vagyunk a felelősek. Nekünk kell áthidalnunk azt a szakadékot is, ami az ő rossz viselkedése miatt keletkezett köztünk. Amikor olyanokat mondunk neki, hogy “ezt nem szabad, ilyet nem csinálhatsz, ebből baj lesz, nem viselkedhetsz így akkor sem, ha valami felbosszantott, nem bánthatod a testvéredet”, távolabb húzódik tőlünk. Amikor megakadályozzuk valamiben, rászólunk, leállítjuk, korlátozzuk, kiveszünk a kezéből valamit, akkor is szakadék keletkezik közöttünk. Ő is ugyanazt érzi, amit mi, amikor egy jó barátunk szól valamiért, amit rosszul csináltunk: “Vajon még mindig jóban vagyunk? Így is szeret?”

Amikor a gyerekünk olyasmit művel, ami helytelen, a mi felelősségünk, hogy helyreigazítsuk. De bármilyen igazságosan és szeretetteljesen szembesít valaki bennünket is a hibánkkal, mi az első villám, ami belénk csap? “Jaj, te jó ég, ideje volna megtanulnom a leckét!” Dehogy! Egyáltalán nem ez az első gondunk! Hanem az, hogy: “Vége a kapcsolatnak? Vagy megmarad?” Emberek vagyunk, társas lények, akiknek az első mindig a kapcsolat. Ezért, amikor konfliktus keletkezik köztünk, amikor szembesítünk valakit a hibájával, vagy amikor egy gyerekre rászólunk és leállítjuk, mindennél fontosabb, hogy hozzátegyünk valamit, amiből tudhatja, hogy bármit tett, bármekkora csalódást vagy bosszúságot okozott, a kapcsolat megmarad.

“Már nagyon várom, hogy este megint együtt fussunk.” “Holnap lesz az a kiállítás, amire megyünk, emlékszel?” Amikor valami elválaszt, a visszatérést hangsúlyozzuk, amikor megint együtt leszünk a jó kapcsolatban!

Nem kell, hogy nagy dolog legyen; az a lényeg, hogy a konfliktust követően ne hagyjuk a gyereket (vagy bárki mást) beleesni a szeparáció szakadékába! Félreérthetetlenül legyen ott a levegőben, hogy “továbbra is az anyád (az apád, a tanárod, a feleséged) vagyok, a kapcsolatunk nem változott, ugyanolyan jóban vagyunk”. Minél rosszabbat csinált, annál fontosabb tudatni vele, hogy a kapcsolatunk nem a teljesítményén múlik; elkötelezettek vagyunk hozzá, és minden megmarad köztünk a régiben.

Ha párunkkal veszekszünk, és a veszekedés kellős közepén sikerül valami olyasmit is mondanunk, hogy “jó, hogy ma randizni megyünk, ránk fér a közös kikapcsolódás”, akkor tudatjuk vele, hogy részünkről a konfliktust túléli a kapcsolat. Ezt a gyerekünknek is tudnia kell.

A gyakorlatban ez nagyon egyszerű, ha gondolunk rá. A gyerek (vagy a párunk) helyébe képzeljük magunkat és átgondoljuk, hogy mi miatt érezheti úgy, hogy távolság van közöttünk. Ezután pedig hidat építünk minden szakadék fölé, ami (az ő szemében) elválaszthat minket. Arról kell gondoskodnunk, hogy – bármi rosszat tett – a szeparációs szakadék helyett a kapcsolat hídját lássa maga előtt. Például úgy, hogy nem duzzogunk egészen addig, amíg oda nem jön bocsánatot kérni, hanem csak úgy megbocsátunk.

Hidald át a fegyelmezést!

Ha rendre utasítottuk a gyerekünket, ha megvontunk tőle egy kiváltságot, ha megtiltottunk neki valamit, át kell hidalnunk az érzelmi távolságot, ami a fegyelmezés miatt keletkezett köztünk! A fegyelmezésnek a viselkedést kell korlátoznia, nem a kapcsolatot!

Mi a teendőnk? A kapcsolatról úgy gondoskodunk, hogy távozáskor mindig biztosítjuk a másikat a következő találkozásról. Irányítsuk figyelmét a következő alkalomra, amikor jó kapcsolatban együtt leszünk megint, hogy világos legyen: szembeszálltunk az akaratával, megakadályoztuk, helyreigazítottuk, de továbbra is vele vagyunk, nem ellene. A részünkről nem változott a kapcsolat. Ugyanolyan drága és becses a szemünkben, mint eddig.

Ha tanár vagy, és egy gyereket ki kell küldened az osztályból, mert zavarja az órát, egy mondat elég a szakadék áthidalásához: “Amint az osztályban helyreáll a rend, utánad megyek és megnézem, hogy jól vagy-e.” Vagy “a következő órán a te versedet fogom felolvasni, remélem, addigra bent leszel megint”. Ebből kiderül, hogy nem fordultál ellene. Nagyon fontos, hogy ezt a nehezebben kezelhető gyerekekkel is meg tudjuk értetni! Sértő, megszégyenítő és ellenséges megjegyzések nélkül is fenn lehet tartani a rendet. “Ma nem tudsz magadon uralkodni, nekem pedig tanítanom kell az osztályt.”

A nevelés csak akkor fog egészségesen működni, ha a kapcsolatra épül. A gyerek legfőbb gondja: “Jóban vagyunk? Meg akarsz tartani?” Csak akkor fog hozzánk ragaszkodni, ha érzi, hogy mi jobban ragaszkodunk hozzá. Akármilyen gond is van vele, következetesen azt kell tőlünk hallania, hogy bármit tesz, mi kitartunk mellette és ragaszkodunk hozzá.

Hidald át a gyermek hibáit!

Csaba tudja, hogy a foci mennyire fontos Apának, és mennyire büszke rá, amikor gólt rúg. A döntő meccs kritikus pillanatában neki passzolják a labdát, ő pedig minden igyekezetét összeszedi, és rúg egy hatalmas kapufát! Rajta múlt, hogy nyer-e a csapat, és most veszített. Egy ilyen helyzet nagyszerű magas labda az apa számára. Ha eszébe jut, hogy ez is egy szakadék, aminek az áthidalása rá vár, képes lesz azt mondani, hogy “Nem baj, kisfiam. Most is büszke vagyok rád. Jóban vagyunk. Elmegyünk fagyizni és megünnepeljük, hogy derekasan helytálltál. És ne felejtsd el, hogy ez csak egy játék.”

Ilyesmire akkor kínálkozik a legjobb alkalom, amikor a gyerek kudarcot vall. Amikor valami olyat ront el, ami fontos lett volna a számunkra. Ilyenkor tudjuk neki megmutatni, hogy ő több, mint a teljesítménye. Minden gyereknek ezt kellene átélnie, mert a kapcsolatunk csak így nyújt neki biztonságot!

Amikor úgy érzi, hogy vele alig lehet bírni, akkor ez az, ami fölé hidat kell építenünk. A gyereknek soha nem kellene úgy éreznie, hogy vele nem bír az érte felelős felnőtt. Még ha úgy érezzük, hogy nem bírunk vele, akkor is azt kell tőlünk hallania, hogy “Ne aggódj, kicsim, megoldjuk. Ezen is túl leszünk. Bármi történik… én vagyok a Mamid.”

A gyerekünknek, ha önálló életre még nem képes, éreznie kell, hogy támaszkodhat ránk (még akkor is, ha kétszer akkora, mint mi vagyunk). El kell hinnie, hogy bírunk vele. Akár igaz, akár nem, ezt kell mondanunk, és aztán gondoskodnunk kell róla, hogy így is legyen. Egy gyereknek túl nagy teher, ha úgy érzi, hogy ő túl nagy teher. Efölé is hidat kell építenünk. “Megoldjuk. Túl leszünk rajta. Bármi történik, én vagyok az Apukád, az Anyukád. Én vagyok a tanárod. Itt leszek, számíthatsz rám.”

Megbukott a pótvizsgán. 16 éves, és kicsúszott alóla a talaj. Hidat kell építenünk a hibái és a rossz döntései fölé. Nekünk kell a szakadékot áthidalnunk akkor is, amikor csalódást okoz a félévi bizonyítványa. Ez a megfelelő alkalom, amikor át tud menni az üzenet: “én sem vagyok tőle boldog, de ezek csak osztályzatok. Valamit tennünk kell az ügyben, de nem ezen múlik a kapcsolatunk.” A kontextus, amelyben tanítani tudjuk a gyerekeinket: a biztonságot nyújtó kapcsolat.

Hidalj át minden haragot és csalódást!

A gyermekét is és a sajátunkat is. Az övét könnyebb: “Azt hiszem, a helyedben én is dühös volnék rám. Nagyot csalódtál, amiért nem engedtelek el a barátaiddal!” A gyerek ránk irányuló haragja vagy csalódottsága fölé könnyen építhetünk hidat azzal, hogy kimutatjuk, hogy megértjük. És máris a következő együttlétre tehetjük a hangsúlyt.

Ami nehezebb, hogy a saját haragunk és csalódottságunk fölé is meg kell építenünk a jó kapcsolat hídját: “Nagyon dühös lettem, amikor kiderült, hogy elveszítetted a fuvoládat. Még most is mérges leszek, amikor rágondolok. De annál jobban várom, hogy együtt süssünk palacsintát, amit elterveztünk.” Nyugodtan kimondhatjuk, hogy dühösek lettünk (a gyerek úgyis tudja), és egyszerűen a legközelebbi együttlétre, a jó kapcsolatra tesszük a hangsúlyt, ami azt fejezi ki, hogy bármi is történt, bármennyire dühösek vagy csalódottak lettünk, a kapcsolat a helyén maradt.

Hidald át a gyermek védekező elhatárolódását!

Vannak érzékeny kicsik, akik néhány rossz tapasztalat után már előre számítanak rá, hogy Anya vagy Apa csalódást fog nekik okozni: Nem váltja be az ígéretét, nem érkezik meg, amikor várták… és a csalódottság ellen védekező elhatárolódásba vonulnak. Érzelmileg bezárulnak. A kamasz pedig bevágja maga után az ajtót és üvölt, hogy “hagyjál békén! Ne szólj hozzám! Ne érj hozzám! Tűnj el az életemből!”

A bezárkózás, a védekező elhatárolódás fölé is hidat kell építenünk. Ilyenkor a lehető legrosszabb higgadtságot színlelve olyasmit mondani, hogy “Rendben. Legyen úgy, ahogy akarod.” Ezzel csak tovább mélyítenénk a szakadékot.

Persze egy 14 éves szobájába csak úgy nem nyithatunk be azzal, hogy “Hadd öleljelek meg!” Különösen nem ilyenkor. Amikor egy gyerek elzárkózik előlünk, mi pedig ezzel nem törődve átlépjük a határait, könnyen elszabadulnak az agresszív indulatok. Tehát többnyire nem bölcs dolog csak úgy átlépni a gyerekünk határait. Bölcs dolog viszont a tudtára adni, hogy visszavárjuk a jó kapcsolatba.

Isten már áthidalt minden szakadékot

Semmi nem választhat el a szeretetétől! Semmit nem tettünk érte, és el sem veszíthetjük. Az Ő szeretetét visszatükröző feltétel nélküli szeretet az egészséges és jó bánásmód a gyerekeink számára is. Emiatt ültette el bennünk Isten azokat az intuíciókat, amelyek segítenek jól szeretni a gyerekeinket. Ne küzdjünk ellenük; ne próbáljunk okosabbak lenni a Teremtőnknél!

“Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez
nem tőletek van: Isten ajándéka;
nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.”
– Efezus 2:8-9

El kell oszlatnunk magunkban azt az elképzelést, hogy jónak kell lennünk ahhoz, hogy Isten szeressen, különben kieshetünk a kegyelemből. A gyerekünknek azt az elképzelését is oszlassuk el, hogy jónak kell lennie ahhoz, hogy szeressük.

Szeretettek vagyuk. Nem mindig szeretnivalók, de mindig szeretettek. Nem tudunk mindig jók lenni, és a gyerekeink sem. Ha a szeretettség teljesítményhez kötődik, a legfontosabb szükségletünk (kötődő kapcsolat) a szorongás forrása lesz! Tudnunk kell, hogy Isten elkötelezett, feltétel nélküli, “annak ellenére” való szeretete nem azért a mienk, mert elég jók vagyunk. Egy kicsit sem a teljesítményünkön múlik, hanem azon, hogy ő “előbb szeretett” minket. Azért vagyunk, mert ő akart minket. A gyermekeivé fogadott minket, még mielőtt eldöntöttük volna, hogy akarunk-e lenni, akarunk-e a gyermekei lenni és viszont fogjuk-e szeretni. Az elfogadottságunk, a szeretettségünk nem a mi érdemünk. Nem mi tettük magunkat méltóvá rá, és el sem veszíthetjük a “gyermeki jogunkat”. Ajándékba kaptuk, kegyelemből: csak úgy, mert Isten örömmel adja. Nem tudunk elég rosszak lenni ahhoz, hogy kiessünk Isten szeretetéből. Semmi nem választhat el tőle.

Bízhatunk benne, mert szeretettek vagyunk!

  • Nem kell megdolgoznunk azért, hogy Istennel jóban legyünk;
  • Semmi nem szakíthat el minket Isten szeretetétől;
  • Isten maga gondoskodott a kapcsolat fenntartásáról és helyreállításáról.

“Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak,
sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.”
– Róma 8:38-39

Isten szeretete nem attól függ, hogy én mit teszek és mit nem, hanem azon, amit Jézus tett. Helyettünk Jézus adja meg az emberi engedelmességet Istennek. Az örömhír: Isten szeret, és a legdrágábbat adta! Feltétel nélkül! Az nem örömhír, hanem neurózis, hogy “Isten szeret, ha…”, és “Jézus meghalt érted, de…”!

Az örömhírnek örüljünk, és bízzunk Istenben bátran! A gyerekeinket is szeressük bátran, mindenféle feltételek nélkül! Amikor bíznak bennünk és hallgatnak ránk, kényszer, ijesztgetés és manipuláció nélkül is meg tudjuk nekik tanítani, hogy mi a jó, mi a rossz, és hogyan él egy másokkal is törődő ember.

Azért szeretjük, mert a szülei vagyunk.

Minden gyerekünknek tudnia kell, hogy azért szeretjük, mert a szülei vagyunk, és nem azért, mert (és amikor, vagy amíg) szép, kedves, ügyes, okos és jó. Bármennyire próbára teszi a türelmünket, bármekkora csalódást, bosszúságot vagy szenvedést okoz, a kapcsolatunk túléli. Ezt az üzenetet kell közvetítenünk sikeres és kudarcos időkben egyaránt. A gyerekeink abban a kapcsolatban tudnak fejlődni, amelyik mindig adott, és nem a teljesítményükön múlik. Hogyan teremtsük meg a gyermekkor nyugalmát?


Új Forrás: Soha semmi nem választhat el (szerző: Pálhegyi Dávid)

 

GYÖKEREK sorozat » 5. rész: SZEPARÁCIÓ és HÍDÉPÍTÉS

Előre adj valamit, amit elfogadhat és meg is tarthat!

A kapcsolatot az építi, ha olyan meghívást tudunk adni, amit nem kell kiérdemelni. Ami nemcsak azoknak szól, akik az elvárásoknak megfelelően teljesítenek. Amiből a gyermek megtudja, hogy örülsz neki, és gyönyörködsz benne, csak úgy.

Bővebben

Mi akadályozza, hogy egy gyermek “kötődésbe essen”?

A kötődés egyik fő akadálya a gyermek sebezhetőségével, lelki sérülékenységével függ össze. Elhatárolja magát a közelségtől, hogy ne kelljen éreznie a kapcsolatból származó fájdalmat. Minél többet jelent neki valaki, annál inkább megviseli a tőle érkező elutasítás, megszégyenítés vagy fenyegetés.

Bővebben

Hogy lehet helyrehozni a nem túl jó kapcsolatot?

Amikor kiderül, hogy a gyerekünk problémás viselkedése valójában a nem megfelelő kapcsolatunk tünete, magától értetődik a kérdés: Mit tegyünk, hogy újra közel kerüljünk egymáshoz? Hogyan javítsunk a kapcsolaton? Nincs túl késő? Nem az elején kellett volna mindent másképp csinálni? Meddig lehet helyrehozni a kapcsolatot? Bővebben

A nyugalom forrása: A KAPCSOLAT (de milyen kapcsolat?)

A biztonságot nyújtó kapcsolat az érző szív védőpajzsa. A gyermeket a felnőtthöz fűződő kapcsolata védheti meg attól, hogy a bántások és az élet viszontagságai ellen ne vonuljon önlefagyasztó, kemény védekezésbe, amitől érzéketlen lesz a szíve. De mitől lesz biztonságos számára az érte felelős felnőttekhez fűződő kapcsolata?

Bővebben

A játék feltétele: A NYUGALOM (de milyen nyugalom?)

A gyermeknek ugyanúgy nem kellene rászolgálnia a szeretetünk jeleire, mint ahogy arra sem, hogy enni adjunk neki. Nem kell jónak lennie azért, hogy érezze: örömmel látjuk és minden körülmények között gondoskodunk róla.

Bővebben