Az értelmes élet luxusa

Bevezetésképpen szeretnék felsorolni néhány jellemvonást, amelyeket szerintem mindannyian szívesen látnánk a gyerekeinkben (meg a párunkban, és persze saját magunkban is).

Az érett ember (az önálló, autonóm személyiség) néhány jellemvonása

  • szívesen játszik és alkot egyedül is
  • szívesen próbál ki új dolgokat
  • saját gondolatai vannak
  • érdeklődő és kíváncsi
  • belülről motivált a tanulásban
  • értékeli mások különbözőségét
  • tiszteletben tartja mások határait
  • értékeli az eredetiséget és a kreativitást
  • élénk a képzelet- és gondolatvilága
  • tele van tervekkel és ötletekkel
  • függetlenségre törekszik
  • nagyon ritkán unatkozik
  • felelősséget érez a tetteiért
  • belátja, hogy a saját döntésein is múlik, hogy mi történik vele
  • egyéni akar lenni, nem mások másolata…

Nem sok ilyen embert ismerek, de néhányat igen. Az a kérdés, hogy mitől lesz valaki ilyen? Honnan erednek ezek a tulajdonságok? Ha egyesekben megvannak, másokban pedig nem, akkor jó volna tudni, hogy minek köszönhetjük őket, hátha így többet tehetünk azért, hogy a gyerekeink ilyenek legyenek.

Örökölhet ilyesmit a gyerek? Nem, úgyhogy hiába hibáztatjuk a párunk felmenőit, ha nem ilyenek a gyerekeink; ha pedig ilyenek, az sem annak köszönhető, hogy jó vér csörgedez az ereikben. Ezek nem örökletes tulajdonságok. Hát akkor? Ki lehet őket alakítani neveléssel? Sokak elképzelése szerint a nevelés arról szól, hogy a gyerekek jellemét szorgalmas munkával a kívánt mintára alakítjuk. De mindig kiderül, hogy ez nem megy. Az önálló tanuláshoz szükséges kíváncsi érdeklődéssel kapcsolatos vizsgálatok például azt állapították meg, hogy amikor meg akarják erősíteni egy gyerekben, akkor eltűnik. És ez igaz az összes többi jellemvonásra is, amit felsoroltam; még a felelősségérzetre is. Ha módszeresen próbáljuk rögzíteni (pl. jutalmat adunk érte), akkor elillan. Finoman kell vele bánni.

jutalmazas-kekneveles

Nem bölcs dolog egy gyereket rendszeresen jutalmazni, mert ha a jutalomért próbálja újra megcsinálni azt, amiért jutalmaztuk, akkor már nem a saját ‘jóérzése’ ösztönzi (a felelősségérzet, vagy a tanulás, a játék, a segítés öröme), hanem a jutalom. De miért baj ez? Azért, mert ilyenkor megmarad ugyan a forma, de a tartalom elvész. A belülről motivált cselekvés kiüresedik a külső megerősítés hatására.

Kibontakozik magától, de nem mindenkinél

Nem örökletes, és neveléssel sem kialakítható jellemvonások ezek. Senki nem születik ilyennek, de minden csecsemőben megvan e mélységesen emberi vonások csírája, mert mind az emberi potenciál része. Minden egyes csecsemőben megvan a lehetőség, hogy élete során kíváncsi érdeklődéssel forduljon az ismeretlen világ felé és szomjasan szívja magába a tudást; hogy a saját fejével gondolkodjon, és hogy a választási lehetőségeit felismerve felelősségteljes döntéseket hozzon. Mégis tele van a világ olyan emberekkel, akikből hiányzik a kíváncsi érdeklődés, akiket nem tölt el különös örömmel, hogy maguktól jönnek rá dolgokra, akiknek nem fontos, hogy nagyszerű és eredeti alkotásokat hozzanak létre, és akikben nagyítóval is alig lehet némi felelősségérzetet felfedezni, mert mindig a körülmények áldozatának érzik magukat és másokat hibáztatnak a kudarcaikért. A legtöbb ember csak megnő, de soha nem nő fel egészen. Többé-kevésbé éretlenek maradunk, ezek a nagyszerű vonások pedig természetes úton, maguktól teremnek: egy érési folyamat, az ÖNÁLLÓSULÁS gyümölcsei.

0-gyumolcs-onall-kekneveles

Az önállósulás – a többi érési folyamathoz hasonlóan – spontán ugyan, de nem elkerülhetetlen: útközben bárhol elakadhat. Idővel abból a gyerekből lehet az itt látható gyümölcsöket is termő érett felnőtt, akinek a kötődő éhsége újra meg újra kielégül egy biztonságot nyújtó kapcsolatban. Első hallásra meglepőnek tűnhet, de tény, hogy a függetlenség a kielégítő függés gyümölcse. A belülről motivált, alkotó és felelősségteljes személyiség belülről bontakozik ki; viselkedésformáló nevelési módszerekkel, a jó teljesítmény jutalmazásával nem lehet kialakítani.

Az egyéniség megjelenésének érési folyamata

Hétköznapi értelemben azt a gyereket tekintjük önállónak, aki már sok mindent meg tud egyedül csinálni. Személyiségfejlődési szempontból az önállósulás az egyéniség (az autonóm személyiség) megjelenésének érési folyamata, amelynek során a teljes mértékben másoktól függő gyermek önállóan is életképes, belülről vezérelt és felelősséggel cselekvő felnőtté válik.

Az értelmes élet luxusa

Már írtam korábban is, hogy a szükségletek rangsorában a kötődés az első, az érés pedig luxus. Itt már nem a túléléshez szükséges hajtóerőkről van szó, amilyen a kötődés (a közelség elérésére és fenntartására irányuló hajtóerő). Az érés a puszta létnél magasabbra tör; nem a túlélésre, hanem az értelmes emberi élet luxusára törekszik, ami a biológiai léttől minőségileg különbözik.

ertelmes-elet-kekneveles

Emberi mivoltában kiteljesedve válik valaki másoktól különböző önmagává, egyéniséggé, érett személyiséggé. Ez az a luxus, az a többlet, aminek révén a puszta létnél többről szól az élet: értelmes emberi életet élhetünk. Az önállósulás a valakivé válás, a kibontakozás és a szárnyalás luxusa, az értelmes élet luxusa.

De parancsszóra senki nem lesz életképes és érdeklődő. Parancsszóra senkiből nem jön elő a vállalkozókedv. Nincs rá mód, hogy ezeket a belső hajtóerőket szervezett foglalkoztatással, fejlesztő programokkal, több információ, több inger, több stimuláció révén kívülről kialakítsuk. Beszélhetünk “fejlesztésről”, de a fejlődést mesterségesen nem tudjuk megcsinálni, mert az ember kibontakozása természetes, belülről kifelé (nem kívülről befelé) zajló folyamat. Az érés csodája. Nem a fejlesztéssel, hanem a fejlődés feltételeiről gondoskodva fogunk eredményt elérni.

Milyen jelek utalnak arra, hogy már érlelődik a gyümölcs, és jó úton halad a gyerekünk önállósulása? Erről szól a következő bejegyzés…

Miért ne faragjunk gyereket?

Mi a célunk a neveléssel? Az, hogy a gyerekeink minél teljesebb emberi érettségre jussanak? Vagy az, hogy minél hamarabb fölvegyék a kívánt formát és beilleszkedjen a társadalomba? Kertészeti, vagy szobrászati tevékenységnek tekintjük a nevelés munkáját?

Bővebben

A természet szerepe

Ha nem a fejlesztés és az ösztökélés, akkor mi hajtja előre a gyerekeket a fejlődés útján? A természet munkáját azért érdemes megismerni, hogy ne olyasmire pazaroljuk az erőnket és az időnket, amit azét nem tudunk megcsinálni, mert nem is a mi dolgunk.

Bővebben

Mit jelent nevelni?

“Arra a kérdésre, hogy mi a nevelés, akkor adhatunk jó választ, ha tudjuk: kicsoda a gyermek.”
– Pálhegyi Ferenc: Pedagógiai kalauz

Egy gyereket felnevelni azt jelenti, hogy segítünk neki felnőni: teljes érettségre jutni [ld. alant: “artios” 2Timóteus 3:17]. Úgy gondoskodunk róla, hogy fel is nőhessen azzá az érett felnőtté, akinek a “magja” benne volt, amikor megkaptuk. A kisbaba nem gyerekanyag, hanem személy; fejlődésben lévő ember, akit kezdettől emberi méltóság illet, mert Isten önmagához hasonlóvá teremtette:

“Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.”
– 1Mózes 1:27

“Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek…”
– Jeremiás 1:5

“Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna.
Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.”
– Zsoltárok 139:15-16

Minden kisbaba magában hordozza az emberi potenciált: egy virágzó és gyümölcstermő érett ember lehetőségét, mégsem nyílik alkalma mindenkinek a kibontakozásra. A fejlődés belső mozgatórugókra, belső program szerint történik, de ez nem olyan program, ami automatikusan mindenkiben lefut. Ez a különleges program kitartó gondozást igényel. Van néhány fontos feltétele. A fejlődés feltételeiről való folyamatos gondoskodás és a fejlődés folyamatos gondozása az a munka, amit nevelésnek (növelésnek) hívunk, és ami a gyerekért felelős felnőttek (elsősorban a szülők) dolga.

Isten társas lény, és – mivel a saját képmására teremtett minket – hozzá hasonlóan mi is azok vagyunk. Ez az oka annak, hogy a gyerekek nevelése (fejlődésük támogatása) csak személyes kapcsolatban lehetséges. Ezért kapcsolatra épülő a “KÉK nevelés”. A nevelés ugyanis nem viselkedésformáló módszerek révén éri el a célját, az érés folyamatát pedig közvetlenül nem is tudjuk irányítani; nem kaptunk hozzáférést, mert nem a feladatunk. A fejlődés organikus folyamat: a természet törvényei irányítják belülről, amelyeket Isten alkotott, és nem mi. Minél inkább megismerjük a gyerekeinket és a bennük is ható természeti törvényeket, annál jobban tudunk róluk gondoskodni. A nevelés ugyanolyan csodálatos és hétköznapi, boldog és gyötrelmes, törvényszerű és kusza, mint minden igazi kapcsolat.

A nevelés szavai az Újszövetségben

ektrepho = táplál, gondoz, növel

szülőknek: “Ti apák pedig ne ingereljétek (parorgizo)[1] gyermekeiteket, hanem neveljétek (ektrepho)[2] az Úr tanítása szerint fegyelemmel (paideia)[3] és intéssel (nouthesia)[4].

vezetőknek (a hatalom birtokosainak, akiktől mások függenek): “…hagyjátok a fenyegetést (apeile)[5], mivel tudjátok, hogy él a mennyekben az Úr, aki nekik is, nektek is Uratok, és aki nem személyválogató (prosopolepsia)[6].”
– Efezus 6:4, 9

A gyerekeket nem frusztrálni (dühíteni, ingerelni) kellene, hanem nevelni. A nevelés (görög ektrepho) szó jelentése: táplál, gondoz, a növekedést segíti (azzal, hogy a feltételeiről gondoskodik). A bibliai földművelő hasonlatok lényege, hogy az élővilággal és az emberekkel kapcsolatos munka mindig a fejlődés segítése, nem a gyümölcs közvetlen előállítása, lévén, hogy a gyümölcs élő valami, ami a maga idejében magától terem, ha gondoskodnak a növény életfeltételeiről. Ugyanezt a szót egy fejezettel korábban is használja Pál, amikor a férj gondoskodó vezető szerepéről ír a házasságban:

“Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti. Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza (ektrepho)[2], ahogyan Krisztus is az egyházat…”
– Efezus 5:28-29

A görög ektrepho ige fordítása itt: “táplálja és gondozza”. Senki nem gondolja, hogy a férj dolga a feleség “nevelése”, legalábbis abban a kifaragós értelemben biztosan nem, ahogy a gyerekek neveléséről szoktunk gondolkozni.

A bibliai kifejezés fejlődésközpontú szemléletet tükröz – a gondoskodó vezető (a példában a férj) a növekedésében, az érettségre jutásban segíti azt, akiért felelős (a példában a feleséget) azzal, hogy – akárcsak egy kertész – “táplálja és gondozza”. A szülőnek, mint gondoskodó vezetőnek, szintén az érettségre jutásban kellene segítenie a gondjaira bízott gyereket. Ugyanez vonatkozik mai világunkban a pedagógusokra is, akikre átruházzuk szülői feladataink egy részét, amikor hosszú órákra rájuk bízzuk a gyerekeinket. Nevelni annyit jelent, mint előhozni a gyerekből, ami benne van, ahogy a kertész is a már meglévő potenciált hozza elő a növényből, amit gondoz.

Sem életet, sem fejlődést nem tudunk előidézni. Nevelői munkánk minden valódi gyümölcse Isten alkotása, és akkor végzünk jó munkát, ha az alkotó iránti kellő alázattal a ránk bízott feladatot végezzük, nem mást. A nevelés kertészeti munka. Nem az a feladatunk, hogy embert faragjuk a gyerekünkből. Azt Isten már elvégezte: emberré formálta és a fejlődés további programját is beleírta. A fejlődő emberpalántát pedig ránk bízta. Nem azért, hogy embert faragjunk belőle, hanem, hogy tápláljuk és gondozzuk. Gondoskodjunk arról, amire az éretté fejlődéséhez szüksége van, hogy fel is tudjon nőni, ki is tudjon teljesedni, mire megnő.

kertesz-kek-neveles

paideia = nevelés, művelés, nemesítés, edzés, fegyelmezés

Az Újszövetség görög paideia (főnév) és paideuo (ige) szavai lényegében mindent jelentenek, amit ma tág értelemben a nevelés, művelés, nemesítés, képzés, edzés vagy fegyelmezés alatt értünk. A emberfő kiművelését, a jellem nemesítését és az akarat edzését  egyaránt jelenti (akár megpróbáltatás, viszontagság vagy veszteség útján is). Ez az egész emberre vonatkozó művelés a bizalmi kapcsolat közegében történik a gyerek-szülő, növendék-tanító, tanítvány-mester kapcsolatokban, és ugyanez zajlik a mentorált-mentor,  kliens-coach viszonyokban is. Az ember az elutasítástól, a megszégyenítéstől és a félelemkeltéstől mentes bizalmi kapcsolatokban fejlődik. Egy másik bibliai példa: a pásztor csak az őt bizalommal követő juhokat tudja vezeti az “igazság ösvényén” (Zsoltárok 23:3). Akik nem ismerik a hangját, nem is követik (János 10).

A paideia kapcsolatra épül, és lehetetlenné teszi minden, ami a kapcsolatot rongálja: az elutasítás, a megszégyenítés vagy a fenyegetés. Nincs köze a büntetéshez vagy a fenyítéshez (és a jutalmazáshoz sem, ami a kapcsolat nélküli motiváció eszköze). A belsőt, az indítékok székhelyét célozza meg, ami akkor lehetséges, ha a belsőhöz hozzáfér: ha az, akiért felelős, megnyílik előtte. A látható változás, pl. a fegyelmezett viselkedés ugyanis (az érett ember többi jellemvonásával együtt) belülről fakadó gyümölcs. A belső helyett a gyümölcs mechanikus kialakítását megcélzó, viselkedésközpontú módszerek a behaviorista tanuláselmélet eszköztárába illenek, ami szöges ellentétben áll a kapcsolatra épülő, fejlődésközpontú szemlélettel.

paideia – nevelés, művelés, nemesítés, edzés, fegyelmezés

“Ti apák pedig ne ingereljétek (parorgizo)[1] gyermekeiteket, hanem neveljétek (ektrepho)[2] az Úr tanítása szerint fegyelemmel (paideia)[3] és intéssel (nouthesia)[4].
– Efezus 6:4

16“A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra (didaskalian)[7], a feddésre (elegmon)[8], a megjobbításra (epanorthosin)[9], az igazságban való nevelésre (paideia)[3];
17hogy az Isten embere tökéletes (artios)[10] és minden jó cselekedetre felkészített (exartizo)[11] legyen.”
– 2Timóteus 3:16-17

paideuo – fenyít?

7“Szenvedjétek el a fenyítést (paideia)[3], hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít (paideuo)[3a] az apja?
8Ha pedig fenyítés (paideia)[3] nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak.
9Azután: testi apáink fenyítettek (paideuo)[3a] minket, és tiszteletben tartottuk őket, nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk?
10Mert ők rövid ideig, a saját elgondolásuk szerint fenyítettek (paideuo)[3a], ő pedig javunkra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk.
11Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés (paideia)[3] nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa.”
– Zsidók 12:7-11

A Zsidókhoz írt levél 12. fejezetét sokszor idézik érvként amellett, hogy a gyermeknevelés elengedhetetlen része a fenyítés vagy büntetés is. Az üldözés terhe alatt álló zsidó-keresztény közösségnek szóló levélben azonban szó sincs büntetésről. Egy radikálisan új gondolat jelenik meg benne: ismerjétek fel és fogadjátok el, hogy az a nehéz helyzet, amibe kerültetek, Isten nevelőeszköze! Nem büntet, hanem nevel, sőt edz. Edzi az akaraterőt, nemesíti a jellemet. Miért is büntetné őket? Nem az a levél témája, hogy valamiben vétkeztek, hanem az, hogy legyen elég erejük, kitartásuk megfutni a pályát annak ellenére, hogy a hitükért üldözik őket. Tanulságos olvasmány Lovas András református lelkész erről szóló prédikációja: Fenyítés?!

A nevelés célja

Meggyőződésem szerint nemcsak a szülői, hanem az óvodai és az iskolai nevelés célja is a gyerekek személyiségfejlődésének előmozdítása: a magukkal hozott emberi potenciál megvalósulása.

“A nevelés célja elősegíteni annak a személynek a kibontakozását, akit Isten egyedinek teremtett.”
– Pálhegyi Ferenc (idézet a Mitől keresztyén a pedagógia? c. előadásból)

A szülőnek és a pedagógusnak mindenekelőtt azon kell fáradoznia, hogy a gyermek emberi mivoltában fokozatosan kiteljesedjen, és ne legyen kevesebb, mint akinek Isten megalkotta. Amit Pál a Szentírás szerepéről és céljáról ír, azt érdemes a nevelés céljának is tekintenünk, hiszen a teljes Írás “Istentől ihletett” könyveit is azért kaptuk, hogy éretté és gyümölcsözővé fejlődjünk.

“…hogy az Isten embere tökéletes (artios)[10] és minden jó cselekedetre felkészített (exartizo)[11] legyen.”
– 2Timóteus 3:17

A NEVELÉSRE VONATKOZÓ ÚJSZÖVETSÉGI SZAVAK RÖVID MAGYARÁZATA:
[1] görög parorgizo (G3949) – frusztrál (kielégítetlen dühre ingerel)
[2] görög ektrepho (G1625) – táplál, gondoz, növel, az érés feltételeiről gondoskodik, “nevelés”
[3] görög paideia fn. (G3809) – művelés, nemesítés, edzés, önfegyelemre nevelés (amit egy személyi edző, coach vagy a mentor csinál); gyakorlás személyes irányítással, “nevelés” (sok helyen fenyítésnek fordítják, ferdítik)
[3a] görög paideuo ige (G3811) – művel, nemesít, edz, fegyelmez, gyakoroltat; tévesen: “fenyít”
[4] görög nouthesia (G3559) – figyelemfelhívás, szóbeli figyelmeztetés a lehetséges következményekre, “intés”
[5] görög apeile (G547) – “fenyegetés”
[6] görög prosopolepsia (G4382) – elfogultság, részrehajlás, kivételezés, “személyválogatás”
[7] görög didaskalian (G1319) – ismeretek átadása, “tanítás”
[8] görög elegmon (G6031) – helyesbítés, korrekció; nem igazán jó fordítás a “feddés”
[9] görög epanorthosis (G1882) – helyreállítás, javítás “megjobbítás”
[10] görög artios (G739) – érett, teljes, befejezett, kész, alkalmas, “tökéletes”
[11] görög exartizo (1822) – ellátott, felszerelt, “felkészített”

A FOLYAMAT – Ahogy a gyermek teljes érettségre juthat

Az érés folyamata, amelynek során a gyermekben megvalósul az emberi potenciál, spontán zajlik, de nem elkerülhetetlen. A szükséges feltételek hiányában a gyermek csak megnő, de nem nő fel igazán. Az érett ember nem a gének műve, de nem is a nevelés vagy a csoportos szocializáció eredménye.

Bővebben