A CÉL – Amit ne tévesszünk szem elől

Azért nevelünk, hogy a gyerekünk teljes érettségre jusson. Ne csak megnőjön, hanem fel is nőjön; azzá az érett önmagává, aki emberi mivoltánál fogva lehet. Mennyire más ez, mint amikor a jó viselkedést tűzzük ki célul!

Dr. Neufeld nevéhez fűződő kötődéselméleti-fejlődéslélektani megközelítés összefoglalása:

  1. A CÉL – Amit ne tévesszünk szem elől
  2. A FOLYAMAT – Ahogy a gyermek érett személyiséggé válhat
  3. A PROBLÉMA – Ami közös a nehezen kezelhető gyerekekben
  4. A DÖNTÖ TÉNYEZŐ – Ami a fejlődést mozgásban tartja
  5. AZ AKADÁLY – Ami a fejlődés útját elállja
  6. A KAPCSOLAT – Amelyben teljesülnek a fejlődés feltételei

Leaf-Line-Divider-280

Valamit mindig el akarunk érni a gyerekeinkkel. A szándék akkor is bennünk van, ha nem gondolunk rá – és hat a kapcsolatunkra. A szülők legtöbbször a gyerekeik problémás viselkedésével akarnak valamit kezdeni, amikor nevelési kérdésekre keresnek választ.
Amikor rákérdezek:
– Tulajdonképpen azt akarja, hogy jobb legyen a gyereke?
A válasz valahogy így hangzik:
– Igen, ez az. Azt szeretném elérni, hogy jobban viselkedjen.
Ez a célkitűzés nem egészen egyezik az enyémmel. Kezdjük tehát azzal, hogy mi is a cél!

A nevelés hosszú távú célja

A fejlődéslélektani megközelítés szerint azért nevelünk, hogy a gyerekünk teljes érettségre jusson. Ne csak megnőjön, hanem fel is nőjön; azzá az érett önmagává, aki emberi mivoltánál fogva lehet. Mennyire más ez, mint amikor a jó viselkedést tűzzük ki célul!

Minden embergyerekben megvan az emberi potenciál – az a lehetőség, hogy érett ember legyen, mire felnő – a magzati alkohol szindrómával született, és az autizmussal élő gyerekekben is. Minden csecsemőből lehet érett ember, ha van felnőtt az életében, aki a fejlődése feltételeiről gondoskodik. Mégis az a helyzet, hogy nem mindenki nő fel, aki a felnőttkort eléri. Napjainkban egyre több a koros gyerek. Nem a bennük lévő lehetőségekkel, hanem a lehetőségek megvalósulása körül van a baj.

A cél a teljes érettségre jutott ember.

  • NEM a viselkedés
  • NEM az osztályzat
  • NEM a beilleszkedés

A nevelés célja NEM a viselkedés

A nevelés célja nem az, hogy a gyerek illedelmesen viselkedjen. A pillanatnyi magatartásánál fontosabbak a hosszú távra szóló kérdések: kibontakozóban van-e a veleszületett emberi potenciál? És ha nem, mi akadályozza? Érett-e annyira, amennyire az adottságai és a kora alapján lehet? Ha nem, mi állja az útját? Ez teljesen más szemlélet, mint amikor minden pillanatban azzal vagyunk elfoglalva, hogy a viselkedését javítgassuk.

Mit fogunk másképp csinálni, ha ezt a célt tűzzük magunk elé? Az éretté fejlődésre hogy hatnak vajon a szeparációs fegyelmező módszerek? Az éretté fejlődésre hogy hat a logikus következményekkel való büntetés?

A nevelés terén hajlamosak vagyunk a rövidtávú gondolkodása. “Azt szeretném, hogy jobban viselkedjen.” A legjobban a skizofrén gyerekek viselkednek.

Nem kellene hagynunk, hogy a napi problémák eltereljék a figyelmünket a nevelés hosszútávú céljáról: hogy a gyerek azzá az érett önmagává nőjön fel, akiben megvalósulnak az emberi mivoltánál fogva magában hordozott lehetőségek. Miféle lehetőségek? Azok az emberi lehetőségek, amelyeket Isten, mint képmásának hordozójába, benne is elhelyezett.

A nevelés célja NEM az osztályzat

A nevelés célja nem az, hogy a gyerek jó jegyeket szerezzen az iskolában. Ez is egy olyan óhaj, ami eltereli a figyelmünket a hosszútávon fontos célról: hogy felnőtt legyen, érett személyiség. Az iskolának is van ebben szerepe. Lényeges szerepe lehet egyes gyerekeknél, de nem mindenkinél. Sokak esetében akadályozó tényező.

Tegyük fel a kérdést: Milyen szerepe lehet ennek az iskolának ennél a gyereknél az emberi lehetőségek kibontakoztatásában? Segíti, vagy akadályozza a fejlődését? Ez az igazi kérdés, és nem az, hogy mi módon szerezhetne jobb jegyeket. Nem attól lesz valaki emberarcú, virágzó és gyümölcstermő ember, hogy elsajátítja az előírt tananyagot, és megfelel az éppen érvényes oktatásügyi elvárásoknak.

A nevelés célja NEM a beilleszkedés

A nevelés célja nem az, hogy a gyerek megfeleljen a legtöbb ember elvárásainak, azaz a társadalmi normáknak. Van olyan irányzat, amely szerint a társadalmi megfelelés a fő nevelési szempont. E szemlélet egyik meghatározó alakja a 20. században B.F. Skinner amerikai pszichológus volt, a behaviorista pszichológiai irányzat ismert képviselője. De John Locke angol filozófus, az empirizmus egyik úttörője már a 17. században megalapozta a viselkedésmódosításra törekvő nevelés filozófiáját.

A behaviorizmus azt tartja fontosnak, hogy a gyermek mindenek előtt legyen “normális”, azaz feleljen meg a társadalom elfogadott normáinak. Rettegnek az egyéniségektől. Leginkább az érdekli őket, hogy miképpen lehet a gyerekeket olyanra formálni, amilyennek a társadalmi hasznosság szempontjai szerint lenniük kellene. Számukra erről szól a nevelés.

John Dewey amerikai pragmatikus filozófus szintén nagy hatást gyakorolt a nevelésről alkotott elképzeléseinkre The School and Society (Iskola és társadalom, 1899) c. könyvével. Úgy tűnik, a mai napig nem tudunk szabadulni vélekedésétől, mely szerint az iskola illeszti a gyerekeket a társadalomba. És tényleg beilleszti. Minél hangsúlyosabb a társadalmi elvárásoknak való megfeleltetés igénye a nevelésben, annál inkább visszatartja a gyereket az éretté fejlődéstől; annál kevésbé járul hozzá ahhoz, hogy később valóban a társadalom építő, alkotó tagja legyen.

Emberi lehetőségek, amelyek az érési folyamatok során valósulnak meg

Egy háromszög segítségével a legfontosabb elemeire bontva, letisztult formában lehet bemutatni egy dolog lényegét, ezért fogalmazzák meg olyan gyakran három pontban a filozófiai elméleteket is. Egy átfogó elmélet igyekszik a tárgyát minden oldalról körüljárni. Ha a leírás túl sokoldalú, akkor az elmélet még nem elég letisztult; még nem világos, mi benne a legfontosabb. A mi háromszögünk az emberi potenciál lényegét ábrázolja: ilyenek lehetnénk, ha érett személyiséggé nőhetnénk fel:

A gyereknek, mire a nevelése befejeződik és kirepül a családi fészekből, önálló, rugalmas, és együttélésre alkalmas (jól szocializált) felnőtté kell válnia. Ennek a lehetősége, az emberi potenciál meg is van minden csecsemőben.

erett-ember

önállóan is életképes

Az érett ember másoktól különböző önmagaként képes élni; felelősséget vállal a döntéseiért, a saját fejével gondolkodik, és megáll a saját lábán.

A magzat szervezete arra törekszik, hogy biológiailag életképes legyen, mire megszületik. A köldökzsinórt elvágják, már önállóan veszi a levegőt… de újdonsült önállósága csak az életképesség kezdete. Az önállósulás útját végig kell járnia élete összes többi területén. Amikor eljön az ideje, járni és beszélni kezd, szobatiszta lesz, később önállóan eszik. A pszichés fejlődés terén is legalább ennyire fontos, hogy valaki önállóan is életképessé váljon. Az önállósulás is az emberi potenciál része, a lehetőségek egyike, amelyeket az ember magában hordoz.

Az újszülött teljes mértékben függ a róla gondoskodó felnőttektől. Ez a kiindulópont; az érés folyamata a teljes függéssel, az anyával való egységgel kezdődik. A kérdés: hogyan jut el valaki oda, hogy másoktól különböző önmagaként tudjon közösségben élni? Ez volna a nevelés egyik hosszútávú célja.

rugalmas alkalmazkodásra képes (reziliens)

Az érett ember képes rugalmasan alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.

A gyerekkor folyamán sok lelki sebet gyűjthet be az ember. Elutasítják, szembesül a saját korlátaival és fogyatékosságaival, nélkülöz és veszteségek érik. Minden gyerek számos megkerülhetetlen akadállyal és csalódással találkozik, már csak azért is, mert másoktól függ, korlátozottak a képességei, és nem lehet meg mindig az akarata.

Életünk természetes része, hogy különféle sárkányokkal kell megküzdenünk, miközben meg akarjuk szerezni a kincseket, ami a javunkra válik, mert a bennünk rejlő emberi potenciál része a reziliencia is: a rugalmas alkalmazkodás, a megküzdés és a helyreállás képessége.

Aki jól fejlődik, az képes lesz a nehéz élethelyzetekkel úgy megküzdeni, a veszteségeket úgy feldolgozni, hogy ne roppanjon bele. A megváltozott körülményekhez alkalmazkodva ő maga változik, és ennek köszönhető, hogy az egyensúlya kudarcok és traumák után ismét helyreáll. A nagy egyéni különbségek ellenére is elmondható, hogy az emlősök közül az ember tud a legjobban alkalmazkodni. A rugalmas alkalmazkodás óriási fejlődési lehetőséget hordoz, ami bennünk rejlik, de ami – valami miatt, amiről később még szó lesz – sokakban kiaknázatlan marad.

A reziliencia kialakulása egy élethosszig tartó fejlődési folyamat, az adaptálódás része. Az életképességhez hasonlóan a rugalmas alkalmazkodás képessége – és vele együtt a kellő stressztűrés is – csak kevés gyerekben fejlődik ki annyira, hogy kellő teherbírással vágjanak neki felnőtt életüknek. Ez volna a nevelés másik hosszútávú célja.

együttélésre alkalmas (szocializált)

Az érett személyiség kapcsolatban sem veszíti el önmagát. Enélkül nem tudná magát odaadni másik-központú szeretetben.

A kisgyerek még kifejezetten udvariatlan és tapintatlan… vagyis őszinte és nem diplomatikus. Ami a szívén, az a száján. “Nézd, milyen kövér az a néni!” “Neked miért olyan büdös a szád?” “Fúj, de rossz ez a fasírt!” Még nem tud egyszerre önmagára is és másokra is tekintettel lenni, ezért nem is alkalmas arra, hogy egy közösség építő tagja legyen. Még nem jól szocializált. A négyéves, aki békésen megfér, vagy jól kijön a társaival, még nem feltétlenül bánik velük figyelmes és építő módon. Ha pedig arra törekszik, hogy a másik jól érezze magát, akkor saját magáról feledkezik meg. A békés egymás mellett élés még nem jelenti azt, hogy a gyerek jól szocializált. Az sem, ha valakinek kedves és megnyerő a modora.

Az érett ember együttlétre és különlétre egyaránt képes. Úgy tud odafigyelni másokra, hogy közben nem veszíti el a saját határait, és másoktól sem várja el, hogy mindenben hozzá alkalmazkodjanak. Az integrálódás fejlődési folyamata vezet idővel a valódi szocializációhoz.

Gondoljunk csak bele, mit jelenthet ez a házasságban! Egy egész élet is kevés ahhoz, hogy eljussunk ide. Nem könnyű jól szocializált társas lénnyé válni, de a lehetőség megvan mindannyiunkban. És igen, a szocializáció is a nevelés hosszútávú céljai közé tartozik, mert az érett személyiség része.

Az önállóság, az alkalmazkodás és a szocializáció folyamatai juttatják az embert teljes érettségre. Senki nem születik felnőttnek, de mindannyian a felnőtté válás lehetőségével születtünk. A nevelés célja nem más, mit az, hogy a gyerekeink eljussanak a teljes érettségre: virágzó és gyümölcstermő önmagukká nőjenek fel, mire eljön az ideje.

Ugyanezt a célt bibliai megközelítésben itt foglaltam össze: Mit jelent nevelni?

Folytatás: