Az érző és nyitott szívű gyermeket egy tekintettel, egy arckifejezéssel vagy egy szóval elég figyelmeztetni ahhoz, hogy irányt váltson. Akinek viszont elromlott a riasztórendszere, az fel sem fogja ezeket a jelzéseket.
KIRE HAT A FEGYELMEZÉS?
- A fegyelmezés arra a gyerekre hat, akinek működik a riasztórendszere
- A fegyelmezés arra a gyerekre hat, aki a hiábavalóság szívfájdalmát is érzi
- A fegyelmezés arra a gyerekre hat, aki kötődik az érte felelős felnőttekhez
- A fegyelmezés arra a gyerekre hat, akiben a jószándék már megvan
- A fegyelmezés arra a gyerekre hat, akiben a vegyes érzések belső konfliktust okoznak
Korábban már írtam, hogy akkor tudunk olyan anyák, apák, tanárok vagy nagyszülők lenni, amilyenre a gyerekeinknek szüksége van, ha a mienk a szívük. A gyermek ösztönösen engedelmeskedik annak, akihez függő viszonyban kötődik. A “jó” viselkedés nem a gyermek jólneveltségéből, hanem a kötődéséből fakad. Azt követi, azt utánozza, és annak igyekszik megfelelni, akihez kötődik.
Most továbbra is a könnyen nevelhető gyerekek tulajdonságaival foglalkozunk. Az a kérdés, hogy milyennek kell lennie egy gyereknek ahhoz, hogy hasson rá a fegyelmezés.
A könnyen nevelhető gyermek elővigyázatos
Az elővigyázatos gyermek érzékeny antennája felfogja a figyelmeztető jelzéseket; érzi, hogy veszélyes vizekre evezett. Ehhez arra van szükség, hogy elemi indulatainak egyike, a veszélyérzet el tudja végezni a munkáját: időben óvatosságra intse. Mind a három elemi indulat (a veszélyérzet, a frusztráció és a kötődési hajsza) a primitív, ösztönös magatartásformákért felelős limbikus rendszerben keletkezik.
Az a gyermek fogékony a figyelmeztetésre, akinek működik a riasztórendszere
Agyunk riasztórendszerét az amygdala irányítja, de a limbikus rendszer, sőt az egész szimpatikus idegrendszer azzal foglalkozik, hogy figyelmeztessen minket a veszélyre, és távol tartson a bajtól. A gyermek azért észleli, hogy valami nincs rendben, baj készülődik, mert a riasztórendszere felrázza: “Vigyázz!” Az aktiválódott szimpatikus idegrendszer hatására készültségi állapotba kerül: éber, körültekintő és elővigyázatos lesz.
De csak az a gyermek érzékeli a veszélyt, akinek jól működik a riasztórendszere. A figyelmes, körültekintő és elővigyázatos magatartás nem örökölt és nem is tanult jellemvonás, hanem a kellően érzékeny riasztórendszer eredménye. Az érző szívű gyermeket könnyebb nevelni, mint azt, aki nem érez semmilyen rossz érzést, amikor veszélyes, vakmerő dologra készül. Az érző szívű gyermeket egy tekintettel, egy arckifejezéssel vagy egy szóval elég figyelmeztetni ahhoz, hogy irányt váltson. Akinek viszont elromlott a riasztórendszere, az fel sem fogja ezeket a jelzéseket. Milyen jó szó is ez a vakmerő! Vak+merő! Fejjel megy a falnak, mert észre sem veszi, hogy ott van.
A riasztórendszert működésképtelenné teszi a túlhasználat
A veszélyérzet kellemetlen, rossz érzés, de nagy szükség van rá. Normális esetben a készültségi állapot a riasztást követő 20-30 percen belül kikapcsol. Ha viszont a sziréna folyton folyvást megszólal, az idegrendszer védekezésbe vonul és kiiktatja a nagy megrázkódtatással járó érzéseket (védekező érzéketlenség). A riasztórendszer kényes jószág. Nagyon sérülékeny. Az állandósult vészhelyzet gátolja a működését. Ha a gyermek tartósan stressz alatt van, az agya kikapcsolja a fenyegető és fájó érzéseket, és a riasztórendszer nem riaszt; a gyermeket egy idő után már nem rázza fel a veszély. Fel sem fogja, hogy baj van. Nem veszi észre a figyelmeztető jelzéseket, és egyáltalán nem érez félelmet. Ez pedig veszélyes állapot.
Agyunk, hogy megkíméljen az elviselhetetlen fájdalomtól, beadja az érzéstelenítőt: védekezik a sérülékenységünk, a sebezhetőségünk ellen. Ha a folyamatos kiszolgáltatottság, a nem szűnő veszélyérzet nagyobb érzelmi fájdalmat okoz, mint amennyit tartósan el bír viselni, a gyermek agya is gondoskodik az önvédelemről. Csökkenti az érzékenységét. Ezzel együtt pedig nemcsak a veszélyérzetét, hanem a gyengéd érzéseit is elveszíti a gyermek. Sem a figyelmeztető jelzések, sem a gyengédség jelei nem jutnak el hozzá. Hiába a jóindulatú figyelmeztetés: a vesztébe rohan. Vakmerő, meggondolatlan és figyelmetlen. Nem szólal meg a lelkiismerete. Ha ilyen gyerekkel van dolgunk, nagyon fontos, hogy értsük: ez nem a gyermek saját jellemvonása, hanem a túlterheltség miatt kiakadt, védekező érzéketlenségben szenvedő riasztórendszer, bibliai kifejezéssel a kemény szív hibája.
A nehezen kezelhető gyerekek és a deviáns fiatalok egyik jellemző vonása, hogy a riasztórendszerük nem működik rendesen. MRI felvételeket lehet készíteni az agyukról; szemmel látható a különbség.
Bal oldalon az egészséges kapcsolatokkal rendelkező gyermek agya, jobb oldalon pedig egy árvaházból kikerült gyermek agya látható, amely a stressz elleni védekezésre rendezkedett be. A védekező agy jóval kevesebb aktivitással reagál ugyanolyan körülmények között ugyanarra az ingerre. Különösen szembetűnő a különbség a két halántéklebeny területén (bekarikázott részek), a limbikus rendszer kapujában. A gondoskodó felnőttel való személyes kapcsolatot nélkülöző gyerekek agya alig reagál, amikor félniük kellene. Nem félnek semmitől. Nagyon nehéz őket nevelni, mert a tetteik következménye sem érdekli őket. Az agyuk nem regisztrálja, hogy veszélyben vannak, és nem is figyelmezteti őket, hogy kerüljék el a közelgő veszélyt vagy veszteséget.
Nem arról van szó, hogy az agyuk valamilyen veleszületett rendellenességben szenved. Csak állandósult bennük az önvédelmi, fájdalomcsillapító üzemmód. Úgy is fogalmazhatunk, hogy védőkérget növesztettek a szívük köré. De az ilyen gyerek állandóan bajba keveredik. Nem tud vigyázni. Fel se tudja fogni, hogy veszélyes vizekre evezett.
Vonzódni kezd a félelmetes élményekhez
Ha tartósan kell védekeznie a riasztó érzésekkel szemben, a riasztórendszere is tartósan érzéketlenné válik. (Ne érts félre: a tartós nem azt jelenti, hogy végleges és visszafordíthatatlan.)
Amikor valakinek csökkentett üzemmódban működik a riasztórendszere, akkor ijesztő helyzetben sem fél, csak az adrenalin szintje emelkedik meg. Ez pedig nemhogy nem kellemetlen, hanem kifejezetten jó érzés. A gyermek tehát félelmetes filmeket akar nézni, és félelmetes dolgokat akar csinálni. Amikor valaki itt tart, akkor egy rémálom érte felelős, róla gondoskodó felnőttnek lenni.
Azért lesz ilyen valaki, mert nem fegyelmezték eleget? Nem fogták elég szigorúan? Rossz példát mutattak neki?
Egyáltalán nem! Azért ilyen, mert valamilyen tartós stressz hatására (amihez a stabil személyes kapcsolat hiánya is elég) kiakadt a riasztórendszere. Vagy megbízhatatlanul működik, vagy egyáltalán nem. Nem jutnak el hozzá a külvilág figyelmeztető jelzései, és nem hat rá a figyelmeztető szó, a felemelt hang, a vészjósló arckifejezés, sőt a büntetéssel való fenyegetőzés sem. Az hisszük, hogy mégnagyobb hangerőre, mégszigorúbb tekintetre, mégijesztőbb büntetésre volna szükség, pedig ebben az állapotban az ilyesmi csak tovább ront a helyzeten. Kétségbeejtő szélmalomharc a fegyelmezés bevett eszközeit alkalmazni azoknál a gyerekeknél, akiknek nem működik a riasztó rendszere.
Miért fontos az érző és nyitott szív?
A jól működő riasztórendszer a lelki épség illetve az érző és nyitott szív jele. Az érző szívű gyermek időben képes felfogni még a finomabb figyelmeztető jelzéseket is, különösen, ha olyan felnőttektől érzeknek ezek a jelzések, akikhez függő viszonyban kötődnek. Rendezett kötődő kapcsolatban az érző szívű gyermek körültekintő, elővigyázatos és figyelmes. Arra kellene tehát a nevelés során törekednünk, hogy a gyerekeink szíve továbbra is érzékeny és képlékeny maradjon.
“Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!”
– Példabeszédek 4:23
Sajnos legtöbbször nem erre figyelünk. A jó viselkedést fontosabbnak tartjuk, mint az érző szív megőrzését. Még nevelés címén is stresszeljük és ijesztgetjük a gyerekeket, mert el akarjuk venni a kedvüket a rossz viselkedéstől. De a nemes cél sem szentesíti a káros eszközöket.
Érdemes elolvasni a Példabeszédek könyvének egész negyedik fejezetét (itt). Azzal kezdődik, hogy “Hallgassatok, fiaim, az atyai intésre”, meg “Támaszkodjék szavaimra szíved, tartsd meg parancsaimat, és élni fogsz!” – és aztán kiderül belőle, hogy a szófogadásnak, az intés befogadásának is az érző szív az előfeltétele.
Minél fontosabb vagy a gyermeked számára, annál jobban fájnak neki a tőled kapott sebek. Ha rendszeresen érik fájó hatások tőled (lekicsinylő szavak formájában; azzal, hogy nem tudsz rá odafigyelni; vagy annál fogva tartod sakkban, ami a legdrágább a számára), védőpáncélt növeszt a szíve köré, hogy ne érezze a fájdalmat. Ezzel nemcsak azt éred el, hogy egy idő után nem hallja meg a figyelmeztetést, és nem hat rá ugyanaz a büntetés, ami eleinte még hatott, hanem azt is, hogy érzéketlenné válik. Kérgessé, keménnyé válik a szíve. A kemény szívről sok szó esik a Bibliában is, érdemes megnézegetni.
Azzal kell foglalkoznunk, ami fontosabb. Mi a fontosabb? Az érző és nyitott szív, vagy a jó viselkedés?
Meg kellene óvnunk a gyerekeinket a védekező vakságtól, a kérges szív vakságától, hogy lássa, érzékelje, amikor veszély közeleg. A kérges, kemény szívű gyermek már nem mond olyanokat, hogy “Megijedtem!” “Félek!” Vakmerő lesz, nem óvatos. Érző és nyitott szívre, finom antennákra van a gyermeknek szüksége ahhoz, hogy meghallja a figyelmeztetést, időben megijedjen és elkerülje a bajt.
Az a gyerek veszi észre, hogy rossz irányba halad, akinek jól működik a riasztórendszere, azaz nem keményedett meg a szíve. A bajt is az tudja elkerülni, aki még időben kapcsol és irányt változtat.
KÉK nevelés 