A könnyen nevelhető gyerekekre az is jellemző, hogy elmozdíthatatlan akadályba ütközve át tudják érezni, hogy hiába igyekeznek: nem fogják elérni, amit akartak. A természet metszőollója távolítja el az olyan viselkedést, ami nem visz sehova.
KIRE HAT A FEGYELMEZÉS?
- A fegyelmezés arra a gyerekre hat, akinek működik a riasztórendszere
- A fegyelmezés arra a gyerekre hat, aki a hiábavalóság szívfájdalmát is érzi
- A fegyelmezés arra a gyerekre hat, aki kötődik az érte felelős felnőttekhez
- A fegyelmezés arra a gyerekre hat, akiben a jószándék már megvan
- A fegyelmezés arra a gyerekre hat, akiben a vegyes érzések belső konfliktust okoznak
Az érett személyiség kibontakozásához a rugalmas alkalmazkodás érési folyamata is hozzátartozik. Ez a természet metszőollója. Nemcsak az értelmetlen szélmalomharcot, hanem még a kezdetben természetes végtelen önközpontúságot és a “jár nekem” mentalitást is lenyesegeti a kibontakozó gyermekről.
Tudjuk, milyen érzés egy elmozdíthatatlan akadály falába ütközve nagyot koppanni. Sehogy nem megy, amivel próbálkozunk. Dühítő, amikor valami keresztülhúzza a számításainkat, megakadályozza hogy elérjük, amit akartunk, és korlátozza a lehetőségeinket. Dugába dőlnek a terveink. Valamit, ami fontos volt, örökre elveszítünk. Milyen nehéz felfogni, hogy tényleg nem érdemes tovább próbálkozni! Ha mélyen átérezzük, akkor belefájdul a szívünk, de felszabadul a rá vesztegetett energia. Elgyászolhatjuk és továbbléphetünk. A gyerekeink is így vannak ezzel. Már egy másfél-kétéves élete is telis-tele van frusztrációval. Időbe telik, mire képes lesz elengedni, ami nem megy – gondolj csak a “dackorszak” dühkitöréseire. Ahhoz, hogy feladja, ami nem sikerülhet (pl. felfogja, hogy amikor nemet mondtál neki, akkor tényleg NEM lesz meg az akarta), előbb mélyen át kell éreznie, hogy nincs mit tenni, mint sírni.
Veszteség és frusztráció
Egy kisgyermek minden nap beleütközik egy sor olyan akadályba, amelyet nem tud elmozdítani az útjából. Minél kisebb, annál gyakrabban. Olyasmit próbál kontrollálni, amire nem lehet hatással: a testvére nem hajlandó azt csinálni, amit ő akar. A lufi elszáll. A bögre, amit csak egy pillanatra engedett el, leesik és összetörik. Anya nemet mondott. A kishajó elsüllyedt. A fagyi leesett. A nagypapa meghalt. Sokféle veszteség ér egy kisgyereket:
A kisgyermek élete csupa frusztráció. A fejlődés útján való továbbhaladáshoz szüksége van arra a mélyen megrázó érzelmi felismerésre, hogy hiába rúgkapál, nem lesz meg az akarata. A rugalmas alkalmazkodás könnyes fordulata az értelmetlen és eredménytelen viselkedés megszűntetésének természetes és egészséges megoldása. Az adaptáció a veszteség csődélményén keresztül távolítja el a gyerekekből hiábavaló viselkedést… és belőlünk is.
Találkozás a hiábavalósággal
Akadályba ütközve az ember irányt változtat és új utat keres, de csak, ha felfogja, hogy tényleg nem folytathatja az útját az eredeti irányba.
Az élet labirintusában járva bennünket változtat meg minden olyan helyzet, amikor áthatolhatatlan, megmászhatatlan falakkal körülvett zsákutcában találjuk magunkat. A lemondás és az elengedés, a rugalmas alkalmazkodás képessége nagyon fontos az éretté válás folyamatában. Az ilyen helyzetek nevelik a gyermeket is. Az adaptálódás érési folyamatát támogatod olyankor is, amikor valamit nem engedsz meg neki, de vele maradsz, hogy a vigaszt nyújtó ölelésedben el tudja síratni, amit nem érhetett el.
Vállalod, hogy a hiábavalóság képviselője legyél?
Anya NEMet mondott. Azt mondta: “Ebből elég. Ezt most el kell tőled vennem”… “Van itt egy szabály”… “Nem lehet”… “Nincs több.” Mi történik, amikor a gyermek ilyesmit hall? Frusztrálódik, igen. Dühös lesz. De ahhoz, hogy végül kikeveredjen belőle, előbb fel kell fognia, mélyen át kell éreznie, hogy olyasmivel áll szemben, ami ellen esélytelen a küzdelem. Át kell éreznie, hogy nincs mit tenni; ezt a dolgot el kell siratni és el kell engedni.
Ez is a mi csodálatos felelősségünk része. Szülői feladatkörünkhöz az is hozzátartozik, hogy időnként nemet kell mondanunk, és ki kell tartanunk mellette. Amikor a gyereknek az a JÓ, hogy ne kapjon meg valamit, ne tehessen meg valamit, ne mehessen el valahova, ne azt egye, amit megkívánt, egyszóval, hogy ne teljesüljön a vágya, nemet kell neki mondanunk. Ezzel viszont beletaszítjuk a gyermeket a veszteség-élményébe. Ami jótékony hatással lesz a fejődésére, de csak a biztonságot nyújtó kapcsolat védelmében. Ha viszont magára marad a dühével vagy a fájó szívével, vagy még meg is szidjuk, akkor kiaknázatlanul marad a nagyszerű fejlődési lehetőség; a könnyes fordulat nem történik meg, és a kapcsolatunknak is ártunk.
Fontos, hogy ha úgy látod jónak, merj nemet mondani, de ezzel még nem végezted el a nevelés munkáját. Ahhoz, hogy az alkalmazkodás megtörténjen, maradj a gyermekkel a veszteség élményében, amíg a zsákutcában toporog és dühöng, és várd meg, amíg a dühe sebességet vált és bánatosan sírva nem fakad. Ez mindig tovább tart, mint amennyi időd van rá. De a természet metszőollója akkor fejti ki hatását, ha a gyermek dühöngése bánatos elengedésbe fordul és átszakad a gát: kisírja a mérgét, megkönnyebbül és továbblép.
A kicsi gyereknél egyértelmű jel árulja el, hogy felfogta: elmozdíthatatlan falba ütközött.
Amikor végre felfogja, hogy Anya komolyan beszélt, és tényleg nem kapja meg azt az ollót, és tényleg nem lesz még egy mese, és tényleg elfogyott a süti, és tényleg nem lehet a kisbabát visszavinni oda, ahonnan jött, akkor a limbikus rendszer jeleket küld a könnymirigyeknek, és a szeme megtelik könnyel. Az áhított változás meghiúsulása megérinti a gyermek szívét, és sírásra indítja. Megjelennek az elengedés könnyei.
A szívbeli változást hozó fegyelmezés szívfájdalommal is jár. Minden korban és kultúrában hozzátartoztak a könnyek. Miért?
A fegyelmezés szinte mindig a vágyak hiábavalóságával szembesít
Ha a veszteség nem indítja bánatos sírásra, vagy legalább a lelke mélyén nem okoz neki bánatot, akkor az alkalmazkodás természetes folyamata nem tudja elvégezni a munkáját a gyermek szívében. Mély érzelmi irányváltás nélkül a gyermek nem hagyja abba a sikertelen próbálkozást; folytatja tovább, ami nem vezet sehová.
Rohanó életünk nem könnyíti meg, hogy újra meg újra kimondjuk a nemet, és aztán ki is várjuk a szükséges könnyeket. Ha nem lehetünk a gyerekeink mellett a fontos pillanatokban, ha sok dolgunk van olyankor is, amikor együtt vagyunk, és kénytelenek vagyunk rövidre zárni az ügyeket, akkor alkalmunk sincs arra, hogy a szív indítékait megcélzó fegyelmezésnek e fontos eszközét, a természet metszőollóját rendeltetésszerűen használjuk. Így viszont nagyon ritkán kerül sor arra, hogy a gyermekeinket előre mozdítsa a fejlődés útján egy-egy füstbement terv, veszteség és kudarc. A rugalmas alkalmazkodóképesség hiánya az elkényeztetett gyerekek baja: nem bírják elviselni, hogy valami nem úgy történik, ahogy elképzelték.
Az elengedés könnyei és a vigasztalás
Azzal nem tudsz egy gyereket elkényeztetni, hogy túlságosan szereted. Azzal sem, ha azon vagy, hogy jól menjenek a dolgai. Azzal kényeztetjük el a gyerekeinket, hogy nem vállaljuk fel a hiábavalóság képviselőjének hálátlan szerepét, amikor pedig kellene. Félünk a gyerekek sírásától, nehezen viseljük a konfliktust, nem érünk rá, van elég bajunk anélkül is… így aztán jól meggondoljuk, hogy kimondjuk-e azt a nemet. És ha mégis, akkor is csak ritkán van türelmünk kivárni az elengedés bánatos könnyeit.
Az élet labirintusában a zsákutcának az a szerepe, hogy megértsük: erre most nem lehet továbbmenni. Nem lehet úgy, ahogy akarjuk. Ahányszor nekimegyünk a falnak, annyiszor vész kárba az igyekezetünk. Ha viszont felfogjuk, hogy hiába küzdünk, az agyunk eltávolítja a sehova sem vezető viselkedést. A hiábavalóság csődélményében pedig csak annyit tehetünk, hogy jól kisírjuk magunkat. Mi, felnőttek sokszor csak befelé sírunk, a gyerekek viszont a teljes szívüket beleadják a bánatos zokogásba. Erre a pontra kellene őket gyengéden és határozottan eljuttatnunk, amikor nem teljesülhet az akaratuk. Ide már nagyon közel van a megnyugvás és a felszabadult továbblépés. Addig viszont nem látsz mást, csak a falat, ami az utadban áll.
Mi a szülő szerepe az alkalmazkodás folyamatában?
- Képviseli a hiábavalóságot (mer nemet mondani és korlátozni);
- A csődélményben marad a gyermekkel, amíg fel nem adja a küzdelmet;
- Vigaszt nyújt neki, hogy el tudja sírni az elengedés könnyeit.
Mit él át a gyermek?
Van valaki az életemben, aki nem fél a könnyeimtől, és aki a karjába vesz – mert aki az elengedés könnyeit sírja, annak hiányzik, hogy valaki a karjába vegye. A biztonságos érzelmi kapcsolatban ki tudja sírni magát, és meghiúsult vágyai ellenére is érző, nyitott és sebezhető marad a szíve. Sírni fog, de nem dühében, hanem bánatában, utána pedig megkönnyebbül és megnyugszik.
A veszteségeinket így dolgozzuk fel mi, felnőttek is. A gyerekeinkben és bennünk is az érésnek ezen a könnyes útján alakul ki a reziliencia: a lelki nyugalmunk visszanyerésének képessége. Isten bennünket is ezen a természetes úton fegyelmez.
– Máté 11:28
Az akadályokhoz és veszteségekhez való rugalmas alkalmazkodás az egyik legfőbb jellemformáló folyamat, ami az emberi lélekben zajlik. Mi a szülő szerepe? Az, hogy bábáskodjunk a születésénél: segítsük és támogassuk a rugalmas alkalmazkodás érési folyamatát!
Az elengedés könnyei tartják a gyermek szívét érző és nyitott állapotban
A kemény szívet nem, csak az érző szívet indítja bánatos sírásra az, amin nem lehet változtatni. Az erőszakos, agresszív, vakmerő gyerekek az érző szívükkel együtt a könnyeiket is elvesztették. Amíg vissza nem nyerik, nem is lehet őket átvezetni a dühöngésből a szomorúságba. Őket csak dühíti, de nem teszi bánatossá a veszteség és a korlát. Rémálom a nevelésük. Mindig fegyelmi problémákhoz vezet, ha egy frusztrált gyerek szíve túl kemény ahhoz, hogy könnyen át lehessen vezetni a dühös küzdelemből a bánatos zokogásba.
Mire van szüksége egy dühösen toporzékoló gyereknek?
Arra, hogy megismerje, milyen érzés megvigasztalódni egy biztonságos kapcsolatban. Valakinek eléggé kell őt szeretnie ahhoz, hogy határozottan képviselje számára az akadály és a veszteség áthatolhatatlan falát, de a vigasztaló vállát is felkínálja… mert a kivezető út innen indul.
KÉK nevelés 