Hogy veszítheti el egy gyerek a könnyeit?

ADAPTÁLÓDÁS: találékonyság, teherbírás, talpra állás c. sorozat:

1. Ha nem tudunk változtatni, mi magunk változunk
2. Az érés könnyes útja
– A hiábavalóság élménye: holtpont, nyugvópont, fordulópont
– Útkeresés és átalakulás
– Az elengedés: amikor a küzdelem nyugalomba fordul, az agy felszabadul a probléma megoldására
3. A gyermek, aki elveszítette a könnyeit
4. Az adaptálódás jelei
5. Az elapadt könnyek és a kemény szív tütenei
6. Hogy pótoljuk az elapadt könnyeket? Mit tegyünk, ha a gyermek védekezővé vált a sebezhetőség ellen?

Hogy veszítheti el egy gyerek a könnyeit?

1. Nem mehet oda a választott vigasztalójához

A választott vigasztaló kötődéselméleti kifejezés, és azt jelenti, hogy a gyermeknek csak olyan a valaki tud vigaszt nyújtani, akihez erősen kötődik. Általában mindenkinek van legalább egy választott vigasztalója. Még nekünk, felnőtteknek is sokat jelent, ha van olyan valaki az életünkben, akihez nyugodtan odamehetünk, kiönthetjük neki a szívünket és elsírhatjuk előtte a bánatunkat. Ha viszont az a valaki, akihez kötődünk, nem veszi jó néven, hogy neki sírunk, akkor nem találunk helyet a könnyeinknek.

A gyerekek könnyei elapadnak és a szívük megkeményedik, ha nincs senkijük, akinek nyugodtan /a legkisebb elutasítás és megszégyenítés veszélye nélkül) kisírhatják magukat, amikor veszteség vagy csalódás éri őket. Szükségük van valakire, akire tényleg számíthatnak; aki a fájó szívüket gyengéden betakarja és megmelegíti.

Nem könnyű sírni. Egy 3-4 éves már nehezen fakad sírva mások előtt. Attól tart, hogy nem biztonságos. Mi lesz, ha kinevetik? Mi lesz, ha kicsinek és gyengének fogják tartani? Már a 2-3 évesek többségét is érte már elég rossz tapasztalat ahhoz, hogy csak egyetlen egyvalaki előtt merjen sírni: azelőtt, akihez bizalma van; akihez a legjobban kötődik. Szerencsés, ha a kötődő ösztöne egy egy olyan felnőttet választ, aki a könnyeit is szívesen fogadja; akinél minden következmény nélkül nyugodtan sírhat.

Néha vigyázok Julian nevű unokámra. A legtöbbet akkoriban vigyáztam rá, amikor még kétéves sem volt. Rettenetesen hiányzott neki az anyukája. Nagyon kicsi volt, én pedig kénytelen voltam néhány dologban korlátozni a szabadságát. Amikor nemet mondtam neki, láttam rajta, hogy mélyen felkavarja a dolog, a kis szája is legörbült, de elnyelte a könnyeit, mert nem érezte magát elég biztonságban ahhoz, hogy sírjon. Biztonságban volt, hiszen a nagypapája vagyok, és nagyonis támogatom a könnyeket! Szívesen fogadtam volna, de nem én voltam a kiválasztott vigasztalója. Amikor az anyukája hazajött, Julian odarohant hozzá és bömbölni kezdett. Az anyukája volt az egyetlen, aki előtt sírni mert. Szerencsére ő is szívesen fogadta azokat a könnyeket. Miközben hüppögött, Julian el is panaszolta neki a bánatát: „Nagypapa nem engedte, hogy ezt és ezt csináljam!” Valahol ki kellett engednie az összegyűlt feszültséget, hogy alkalmazkodni tudjon egy olyan nagypapához, aki bizonyos dolgokat nem enged meg a házában. Előttem nem mert sírni. Képes volt a könnyeit 3-4 órán keresztül is benn tartani, amíg az anyukája vissza nem érkezett. Akkor aztán eleredt az eső!
– Dr. Gordon Neufeld története

Attól kezdve, hogy a gyermeked óvodába kerül, hosszú órákon keresztül benn kell tartania a könnyeit. Amikor aztán érte mész és megkérdezed tőle, hogy „milyen volt ma az oviban?”, megeshet, hogy kiszakad belőle a sírás. Egész nap visszatartotta, amíg biztonságban nem érezte magát veled, akkor viszont látszólag minden előzmény nélkül elkezd sírni. Ezt tekintsd óriási elismerésnek a kapcsolatotokra nézve, és nagyon jó jelnek, hogy még mindig megvan az érző szíve! Akkor is, ha az óvó néni a fejét csóválja:
– Mielőtt Anyuka megjött, még jól érezte magát. Egy könnyet sem ejtett egész nap.
Attól még nem érezte jól magát! Csak visszatartotta a könnyeit, mert nem volt senkije, akinél a sírást biztonságosnak érezte volna. Ha a gyermeked akkor kezd el sírni, amikor újra veled lehet, akkor nálad érzi magát biztonságban. Te vagy a kiválasztott vigasztalója.

2. Rossz élménye fűződik a síráshoz: levegőnek nézik, megszégyenítik, lekicsinylik vagy megvádolják

A rossz élmények közé tartozik a szeparáció, pl. ha a választott vigasztalója elküldi vagy nem vesz róla tudomást, amikor sír (ezt sokat teszik, nehogy az odafigyeléssel, a gyengédséggel “megjutalmazzák” a sírásért). Rossz élmény, ha szégyellnie kell magát, amiért sír; pl. amikor azt hallja, hogy így csak a kicsik viselkednek. Rossz élmény, ha akaratosnak, hisztisnek, kényeskedőnek tartják, vagy megvádolják, hogy csak azért sír hogy sajnáltassa magát, vagy elérjen valamit. Egy idő után nem tud sírni az a gyermek, aki úgy érzi, hogy nem értik meg; hogy szégyen sírni, és ha sírva fakad, gyöngének, síró pityogónak, bőgő masinának tartják.

3. A hiábavalóság fájó érzése fenyegető következményekkel jár

Elapadnak a gyermek könnyei, ha a sírásért büntetik vagy bántják.
– Ne is próbálj meghatni a könnyeiddel! Ha nem hagyod abba, gondoskodom róla, hogy legyen miért sírnod!

Amikor a gyermeket túl sok káros stresszhatás (elszakadás, megszégyenítés, fenyegetés) éri abban a kapcsolatban, amely a biztos menedék, a vigasztalás és a megnyugvás helye a számára, akkor védekezésbe vonul a sebezhetősége ellen. Védőpáncélt növeszt a szíve köré és nem fog sírni.

A sírás mélyen emberi dolog, és mindenkinek szüksége van rá. A gyermek nem azért sír, mert kényes kis bőgő masina. A kisfiú sem lányos, amikor sír – a fiúknak is kellene sírniuk. Nem volna szabad rosszallóan néznünk arra a felnőttre, aki ölbe veszi a síró gyerekét! Elismerést érdemelne, amiért olyan biztonságot nyújtó kapcsolatot tudott vele kialakítani, amelyben nyugodtan lehet sírni is. De kevesen értik a sírás jelentőségét. Reggel elvisszük a gyereket az új óvodába, és elkezd bömbölni, mert nem akar bemenni. Üvölt és tiltakozik, mert fél és dühös, és nagyobb ez a stressz, mint amennyit el tud viselni; de ilyenkor még nem az elengedés könnyeit sírja. A dühe átfordul szomorúságba, amikor Anya indulni készül, és a kisfiú ekkor már fájdalmasan zokogja az elengedés könnyeit. Ekkor lép közbe az óvónő:
– Anyuka, tessék csak ideadni! Nem fog sírni; meglátja, nem lesz semmi baj!
És a kisfiú valóban abbahagyja a sírást, amint az óvónő átveszi.

A helyében én is abbahagynám! Én se sírok idegenek ölében! A kisfiú nem azért hagyta abba a sírást, mert az óvónő szakszerű fogása csodát művelt vele! A sírásnak azért szakadt vége, mert néla már nem biztonságos dolog sírni. Ez nem előrelépés. Sőt, ha a felnőttek meg akarnak szabadulni a kisfiú könnyeitől, akkor egyre nagyobb veszélybe sodorják. A fejlődés alapfeltétele a biztonságot nyújtó kapcsolat, és egy gyerek annak a karjaiban érzi magát biztonságban, elég biztonságban ahhoz, hogy elsírja a bánatát is, akihez kötődik.

4. Védekezővé vált a sebezhetőség ellen, és már meg sem fájdul a szíve

A legtöbb gyerek a sebezhetőség elleni védekezés miatt veszíti el a könnyeit, amikor a környezete szerint a sírás szégyen, és megszégyenítik miatta. “Csak a kicsik sírnak!” “Csak a lányok sírnak.” A bánatot manapság szégyen kimutatni, mert azt hisszük, hogy a gyöngeség jele. Nem értjük, hogy a gyerekeknek milyen nagy szükségük van arra, hogy eleget sírjanak, legalább az első 5-6 életévben. Az utóbbi időben több tudományos kutatás zajlott a rezilienciával kapcsolatban. Szinte havonta jelentek meg újabb adatok arról, hogy a kisgyerekeknek eleget kellene sírniuk ahhoz, hogy sikeresen tudjanak alkalmazkodni a körülményeikhez, és rugalmas, teherbíró felnőtté cseperedjenek, aki egy összeomlás után ismét felépül; aki talpra tud állni, miután elesett.

Csak az a baj, hogy a csalódás és a bánat, a hiábavalóság fájdalmas érzésései nagyon sérülékeny érzések. Akkor érzünk ilyet, amikor valamin nem tudunk változtatni, hiába akarunk. Min akarunk változtatni? Ami veszéllyel fenyeget és árthat nekünk. Amivel szemben sebezhetőnek, gyengének és kiszolgáltatottnak érezzük magunkat! És ha egy gyermek már védekezővé vált a sebezhetősége ellen, akkor a bánat és a csalódás fájó érzéseit sem érzi, és az elengedés könnyei is elapadnak.

A gyermek elveszíti a könnyeit. A sebezhetőség elleni védekezés a leggyakoribb oka annak, hogy egy gyermek elveszíti a könnyeit. Amikor megüti magát és nagyon fáj valamije, vagy ha nagyon dühös, akkor tud még sírni, habár a legsúlyosabb esetek, a büntetőintézetek lakói már semmitől nem tudják elsírni magukat. Az elengedés bánatos könnyei viszont elapadnak, ami hatalmas veszteség.

Miért baj az, hogy egy gyermek elveszíti a könnyeit?

Egyrészt azért, mert akkor nem teremnek meg az adaptálódás gyümölcsei. Azok az emberi tulajdonságok, amelyeknek az adaptálódás érési folyamata révén kellene kifeljődniük, érző szív nélkül, az elengedés könnyei nélkül nem fognak kifejlődni. Minél fiatalabb életkorban apadnak el a könnyek, annál kevésbé lesz valaki találékony, teherbíró és reziliens; annál kevésbé lesznek rá jellemzőek ezek a tulajdonságok:

De van egy másik veszteség is.

A szív az érés motorja (erről már volt szó itt és itt és itt). Az érési folyamatokat a szívből kiinduló érzelmi-indulati töltet, az emóció mozgatja. Az adaptálódás azért “az érés könnyes útja“, mert ezt az érési folyamatot az érző szív fájó érzései, a bánat és a csalódás mozgatják előre. Az önállósulás folyamatát pedig a beteljesülés örömteli érzése hozza lendületbe.

De az ábrán az is látszik, hogy az önállósuláshoz vezet egy hosszabb és nehezebb út is, ami nem olyan pozitív és örömteli, és ez a beteljesülés meghiúsulásának átérzése. Ezt a másik utat mutatja az a görbe nyíl, amelyik az adaptálódásból kiindulva vezet az önállósuláshoz. És ez a másik veszteség.

A gyermek könnyei általában azért apadnak el, mert amikor az elviselhetőnél nagyobb fájdalmat okoznak neki a kapcsolatokból származó káros stresszhatások (a túl sok elszakadás, megfélemlítés vagy megszégyenítés), akkor védekezővé válik sebezhetőség ellen. De a gyengéd érzéseivel együtt a nemcsak a bánatát, hanem a beteljesülés örömét is elveszíti, és már akkor sem tud örülni, amikor szeretik, teljesülnek a vágyai és sikerülnek a dolgai. Így tehát dupla veszteség éri. Ha az érzelmi fájdalmat már nem érzi, akkor nemcsak a hiábavaló törekvéseit nem tudja elengedni, hanem a szeretetteljes kapcsolatban sem tud megnyugodni, mert sem a bánat, sem az öröm nem jut ez a szívéhez – egyiket sem érzi. Ilyen értelemben is igaz, hogy a gazdag egyre gazdagabb lesz, a szegény pedig egyre szegényebb. Ha a sebezhetőség elleni védekezés miatt megkeményedik a szíve, sokkal többet veszít az elapadt könnyeinél. Ha a szívét már nem lehet megfájdítani, akkor boldoggá tenni sem lehet. Nem lehet kielégíteni, mert nem érez semmit.

Amikor egy gyermek elveszíti a bánatát, vele együtt az örömét is elveszíti.

A beteljesülés, latinul szaturáció azt jelenti, hogy valami tele van, teljes, beteljesült, kielégítő és megnyugtató. A latin szótő, a szat pedig azt jelenti, hogy fordulópont. De van egy másik jelentése is: a bánat! A latinok számára egy és ugyanaz volt a kettő. A beteljesülés és a bánat ugyanannak az éremnek a két oldala, és az átélésük fordulópont. Nyugvópont. Mindkettőt éreznünk kell ahhoz, hogy fejlődjünk: a beteljesülés örömét is, és a hiány fájdalmát is.

Amíg egy gyermek a hiábavaló törekvéseit nem tudja bánatosan elengedni, és amíg nem tud belenyugodni abba, hogy a vágya nem teljesült, addig a kapcsolataiban sem tud megnyugodni és feltöltődni.

Az öröm és a bánat együtt jár. Az éhség és a jóllakás is. Aki nem éli meg a beteljesületlenség fájdalmát, az nem éli meg a beteljesülés örömét sem.

Nem kellene féltenünk a gyerekeket attól, hogy a meg nem valósult vágyaik miatt szomorúak lesznek. Nem a fájó érzések ártanak nekik, hanem az, ha egyedül maradnak az érzéseikkel. Ha mindig megpróbáljuk őket megmenteni mindentől, ami felzaklatná őket, különösen a szomorúságtól, akkor egyre kevésbé fognak tudni alkalmazkodni az élet kihívásaihoz. Egyre kisebb lesz a teherbíró képességük. Ha nem tudják elsiratni a hiábavaló vágyaikat, ha nem tudják elengedni a veszteségeiket, akkor nem is tudnak felgyógyulni és ismét talpra állni.

De milyen veszteségekkel, milyen hiábavalóságokkal kell egy gyereknek szembenéznie? Legközelebb ezzel folytatom…

ADAPTÁLÓDÁS: találékonyság, teherbírás, talpra állás c. sorozat:

1. Ha nem tudunk változtatni, mi magunk változunk
2. Az érés könnyes útja
– A hiábavalóság élménye: holtpont, nyugvópont, fordulópont
– Útkeresés és átalakulás
– Az elengedés: amikor a küzdelem nyugalomba fordul, az agy felszabadul a probléma megoldására
3. A gyermek, aki elveszítette a könnyeit
4. Az adaptálódás jelei
5. Az elapadt könnyek és a kemény szív tütenei
6. Hogy pótoljuk az elapadt könnyeket? Mit tegyünk, ha a gyermek védekezővé vált a sebezhetőség ellen?

Hogy lesz a kötődésből önállóság?

Hogy lesz a kötődésből önállóság? A függésből függetlenség? Lehet, hogy ez a legizgalmasabb kérdés a nevelésben!

Az uralkodó szélirány szerint a gyerekeknek először le kell válniuk a szülőkről ahhoz, hogy felnőjenek. Ha egy gyereknek valami miatt otthon kell maradnia, mindenki aggódni kezd, hogy mi lesz vele, hogy fog így felnőni? Hiszen ahhoz előbb le kellene válnia a szülőkről! Ennek pont az ellenkezője igaz.

Már korábban eljutottunk odáig, hogy a szív az érés motorja (itt és itt), és hogy az érési folyamatokat a szívből kiinduló érzelmi-indulati töltet, az emóció mozgatja. Az önállósulás folyamatát a beteljesülés érzése viszi előre. Az ábrán látszik, hogy van hátsó bejárat is, egy hosszabb és nehezebb út, ami nem olyan pozitív és örömteli… később erre is kitérünk.

Anya, amikor így ölelsz, repülni is tudok!

A beteljesülés érzése olyankor jelenik meg, amikor a kötődő éhség átmeneti időre megszűnik. Amikor a szeretetéhség kielégül, a gyermek nyugvópontra jut. [Hogy teremtsük meg a gyermekkor nyugalmát?] Amikor (akár felnőttként is) azt tapasztaljuk, hogy a legfontosabb kapcsolatunkban többet kapunk, mint amennyit keresünk, akkor nagyon biztosnak érezzük azt a kapcsolatot. Valaki jobban elfogad és jobban szeret, mint mi saját magunkat. Ilyen biztos bázissal a hátunk mögött tölt el a beteljesülés érzése és újult erővel szárnyalhatunk. Visszatér belénk a régi érdeklődés, visszatér az alkotókedv. Amikor egy kisgyerek érzi ezt, akkor szalad el játszani.

A beteljesülés érzése minden életkorban szárnyakat ad az embernek, de a kicsik átlátszósága miatt náluk könnyebben megfigyelhető. Ezt élte át az a négyéves is, aki boldogan lubickolt az anyukája ölelésében, és azt mondta: “Anya, amikor így ölelsz, repülni is tudok!” Anya, amikor így ölelsz, felemelkedem! Ilyenkor úgy érzem, hogy nagy dolgokra vagyok képes. Az ilyen pillanatokban jelenik meg a vállalkozókedv is. Anya, amikor így ölelsz… amikor magamba szívom a szeretetedet és feltöltődöm vele, akkor tudok repülni! Így kap szárnyakat a kíváncsiság és a kreativitás: az ember feltöltődik valakinek a szeretetével, megszabadul a kötődés munkájától és elszalad “játszani”. Persze az éhségét is éreznie kell valakinek ahhoz, hogy a beteljesülés érzése mozgásba hozza, nem mindegy tehát, hogy megvan-e még az érző szíve: képes-e még érezni a szívfájdító érelmeit is, vagy már érzéketlenné vált velük szemben. Most viszont térjünk vissza a gyökerekhez.

A gyerekek szárnyait a kötődő gyökerek teszik erőssé

Dr. Neufeld ábrája egyszerre mutatja a három érési folyamatot, és a gyermek kötődő gyökereit, ahogy egyre mélyebbre nyúlnak a kapcsolat talajába. Korábban a kötődés és az érési folyamatok kölcsönhatását ábrázoltuk ezzel [“Magától terem a föld…”]. Most nézzük meg, hogy táplálják a kötődés egyre mélyebbre hatoló gyökerei az önállósulás folyamatát:

1. Testközel. A kisbaba az érzékszervein keresztül tapasztalja az anya közelségét: a bőrérintkezés, a szaglás, a hallás és a látás útján. Ez a csodálatos élmény adja neki az első lendületet, hogy elinduljon az önállósulás útján: akarjon járni és beszélni. A szárnyaló lendület innen kapja az első lökést. A belülről kiáramló hajtóerő ezen a szinten még nagyon hullámzó (hol felerősödik, hol visszahúzódik). De ahogy a gyermek újabb gyökereket ereszt, egyre meghatározóbb lesz. Eleinte még kicsi a lendület, mert a fejlődés anyaméhe (a kapcsolat) ezen a szinten még nagyon szűkös mozgásteret ad: amikor a kapcsolatot a testközel jelenti, akkor a kisgyerek néhány méterre elmerészkedik a mamájától és pánikba esik. Még nincs helye a kalandozásnak. Hogy jut tovább? Nem a leválását kellene támogatni, hogy jobban fejlődjön? Ma ez az uralkodó nézet. “Menjen a gyerek bölcsibe, oviba, mert le kell válnia az anyáról ahhoz, hogy tovább fejlődhessen!” Nem?… Nem, nem és nem! Nem leválásra, hanem mélyebb kötődésre van szüksége!

2. Hasonlóság. Ha egy fokkal mélyebbre is eresztek gyökeret, a hasonlóság szintjén is kötődöm, akkor már azzal is közelebb érzem Anyát magamhoz, hogy olyan vagyok, mint ő: én is úgy járok, úgy beszélek, úgy eszem és úgy öltözködöm. Most már nem kell minden pillanatban mellette lennem. Egy kicsit több terem nyílik az kimerészkedésre. Most már egy picit messzebbre mehetek anyukámtól. Nekivághatok az útnak, mert amíg utánozhatom, addig magam mellett érzem anyukát. Egy fokkal nagyobb az érés anyaméhe. Hosszabb a köldökzsinór. De várjunk csak; ha ugyanolyan vagyok, nincs helye a különbözőségnek! Most ugyanaz vagyok, mint ő. Ha egyek vagyunk, egyet is kell értenem Anyával. Hogy juthatok tovább? Úgy, hogy mélyebb gyökereket is eresztek.

3. Összetartozás és lojalitás (hűség). Ha ezen a szinten is tudok kapcsolódni, már nem vagyok egy és ugyanaz Anyával, de hozzá tartozom. Birtokba veszem. Ő az enyém… és máris több helyem van a kalandozásra. Valamivel nagyobb lett az anyaméh, hosszabb lett a köldökzsinór. Már nem muszáj Anyát másolnom; nem kell mindenben hozzá igazodnom. Van némi terem a különbözőségre. De még mindig muszáj vele egyetértenem, mert a lojalitás egyetértést jelent. Ugyanazon az oldalon kell állnunk, nem különbözhetünk össze… hacsak nem eresztek ennél is mélyebb gyökereket a kapcsolatunk talajába.

kotodesbol-onallosag3-kekneveles

4. Fontosság. A negyedik életévben már úgy próbálok Anyához kötődni, hogy fontos leszek neki. Arra törekszem, hogy sokat jelentsek, és azt figyelem, hogy elég különleges vagyok-e a szemében. Ha azt érzem, hogy én vagyok Anya legnagyobb kincse, megnyugszom és boldog vagyok, mert tudom, hogy akar engem. Így már az se zavar, ha néha nem értünk egyet. Ha tudom, hogy fontos vagyok neki, akkor már nyugodtan össze is különbözhetek Anyukámmal, mert nem ezen múlik a kapcsolatunk.

De mi lesz velem, ha már serdülő vagyok, és még mindig csak a felszínes szinteken tudok kötődni: az érzékszerveken keresztül (úgy, hogy együtt vagyunk), a hasonlóság útján (olyan próbálok lenni, mint azok, akiknek az elfogadására áhítozom), vagy az összetartozás útján (aki nincs velünk, az ellenünk van)? Ha felszínes szinten tudok csak kötődni, a kapcsolataimban nincs helye a különbözőségnek!

Ilyenkor az történik, amit a kamaszok lázadásának tartunk. Az éretlen, kamasz azért “lázad”, mert a felszínesen megélt kapcsolatban nincs elég helye a kibontakozásra! Ha nem értünk egyet vele, ha nem tetszik nekünk is az, ami neki tetszik, úgy érzi, hogy őt magát nem fogadjuk el, és vége a kapcsolatnak. Minél mélyebben és sebezhetőbben tud kötődni egy kamasz, annál több helye van kapcsolaton belül is a különbözőség számára. Fordítva is így van: minél érettebben kötődik egy szülő, annál inkább képes az önmagát kereső kamasz viselt dolgait szeretettel elviselni.

5. Szeretet (érzelmi intimitás). Ha a kapcsolat stabil marad, akkor a kötődés újabb gyökeret ereszthet, a korábbinál is mélyebbet: ideális esetben már valamikor az ötödik életév végefelé előbuzog a gyermekből az érzelmi szeretet első nagy áramlata. Ha érzem, hogy szeretnek, akkor azokat az időket is át tudom vészelni, amikor nem érzem, hogy elég fontos és különleges vagyok. A kapcsolat a biztos bázisom marad, mert az érzelmi kapocs megvan.

6. Mély megismerés (lelki intimitás). A kötődés legmélyebb és legérzékenyebb szintjén már az tölti meg a szeretettankomat, hogy mélyen ismer és ért engem az, aki fontos nekem. Amikor azt érzem, hogy ismernek, látnak és értenek, akkor kapja a legtöbb teret az egyéniségem. Aki ismer és szeret, annak a tükrében megláthatom magam. Végre felfedezhetem, hogy ki vagyok igazán! Sőt, meg is mutathatom, mert azt, aki szeret, érdekli, hogy mi van bennem! Abban a kapcsolatban mutathatom meg magam a lehető legteljesebb mértékben, amelyikben a legmélyebb intimitást, megértést és feltétel nélküli szeretetet is tapasztalom. Itt egyszerre lehetek hasonló és különböző, mert az egység és a különbözőség számára is van hely. A legmélyebb kötődés és a legkiforrottabb egyéniség itt már együtt lehet jelen. Legkorábban a hatodik életév során juthat el valaki a kötődésnek erre a szintjére, és felbecsülhetetlen segítség egy gyereknek, ha már így kötődik, mire elkezdi az iskolát! Soha nem késő, de a legtöbb ember sajnos egész életében ismeri meg a kötődésnek ezt a mély és sebezhető módját.

A leválás az önállósághoz vezető út?

Hogy lesz tehát a kötődésből önállóság? Le kell választani a kisgyereket a szüleiről ahhoz, hogy jól fejlődhessen? A válasz: NEM! A kötődés nem akadályozza, hanem táplálja a különbözővé válás folyamatát. A gyermeknek nem kell előzetesen leválnia Anyáról és Apáról ahhoz, hogy felnőjön. Olyan nincs, hogy egy gyerek túlzottan kötődik! Csak olyan van, hogy túl bizonytalanul, vagy túl felületesen kötődik, de sose kötődik túl mélyen. Sose kötődik túl odaadóan, túl nyitottan és védtelenül. Egy gyerek soha nem kötődik túlzottan. Minél inkább kötődik, annál több támogatást kap az önállósága, annál több teret kap az egyénisége. A kötődés táplálja az önállóságot, és ad helyt az egyéniségnek.

Hogy válik tehát az ember másoktól különböző önmagává? Nem úgy, hogy gyorsan elhagyni kényszerül a fészket, hanem úgy, hogy biztonságos fészekben lakik. Nem attól nő fel egy gyerek, hogy elmegy otthonról, hanem attól, hogy van otthona! Se egy madarat, se egy gyereket nem kell kilökni a fészekből ahhoz, hogy szárnyalni kezdjen! Ha van otthonod, akkor van egy hely, egy repülőtér az életedben: egy biztos bázis, egy támaszpont, ahonnan újra meg újra felrepülhetsz. Kedvet kapsz a repüléshez, szabadon tudsz szárnyalni, mert tudod, hogy a biztos bázis a helyén marad, és amikor elfáradsz, nyugodtan visszatérhetsz.

Ha viszont a hátországban, a fészekben zavar keletkezik, akkor minden energiád, amit a szárnyalásra fordítanál, visszairányul a kötődésre. Amint bizonytalanná válik a háttér, a támaszpont, minden kifelé irányuló kíváncsiság és érdeklődés visszavonul. Eltűnik a belülről fakadó lendület, eltűnik a belső motiváció. Ha az üzemanyag-utánpótlás bizonytalan, nem lehet repülni. A bázison kell maradni. Ilyenkor a gyermek abbahagyja a szárnyalást és megint a túlélésért küzd: a kötődés munkáját végzi és kapaszkodik.

Egyéniség a kapcsolatból születik

Egy gyerek életében akkor teremtődik meg a fejlődéshez szükséges nyugalom, amikor a kötődő gyökerei bőségesen találnak tápanyagot; amikor újra meg újra üzemanyagot kap az „érés motorja” és megtelik a szeretettank. A nyugalom megteremtésével védi és táplálja a gyerekeink fejlődését az érés gyönyörű, természetadta anyaméhe: a kapcsolat, amelyből az egyéniség születik.

Minél mélyebben kötődik egy gyerek, annál nagyobb teret kap az egyénisége.
Minél biztosabb bázist talál bennünk, annál több szabadsága lesz a világ felfedezésére.
Minél kielégítőbben tölti fel a kapcsolat, annál több bátorsága lesz másoktól különbözni.
Minél jobban bízik, minél inkább tud függeni, annál több ereje lesz függetlenné válni.

A szülőkhöz fűződő mély és kielégítő kapcsolat nem tartja vissza a gyerekeket az önállósulástól, sőt! Ha tehát néha kétségbe vonjuk a kötődés szerepét a csecsemőkoron túl: óvodáskorban, iskoláskorban, serdülőkorban, mert nem azonnal látszik az eredménye, véssük jól a szívünkbe, hogy az önállósulás folyamatát nem a korai leválás, hanem az egyre mélyülő kötődés táplálja.

Az autonóm (belülről vezérelt és értelmes célokért cselekvő) személyiséggé érés annak a gyereknek megy a legkönnyebben, akit mélyen gyökerező kapcsolat fűz a róla gondoskodó felnőttekhez. A gyermek szárnyait a kötődő gyökerek teszik erőssé. Támogassuk a függését, hogy legyen ereje függetlenné válni!

Hogy tudjuk ezt megvalósítani a gyakorlatban? Mit csináljunk? Erről lesz szó december 9-én a következő Szülők Szombatján.

________________________
A kéz nélkül született, örökbefogadott és szeretett pici lány, Vasilina Facebook oldala

Simon András grafikáját a művész engedélyével használom. Munkái a simongaleria.hu oldalon megvásárolhatók.

Várakozáson felül adjunk!

Parancsolgat és követelődzik a gyerekünk? Ne kevesebb, hanem több figyelmet, több közelséget, több törődést adjunk! Kapaszkodik belénk, amikor eljött az esti vagy a reggeli búcsú ideje? Ragaszkodjunk hozzá jobban! Tartsuk erősebben! Múljuk felül, amit a gyerek vár! Akkor nyugszik meg, ha telítődik.

Bővebben

Elégítsd ki a gyermek kötődő éhségét!

GYÖKEREK sorozat » 5. rész: SZEPARÁCIÓ és HÍDÉPÍTÉS

Amikor a kötődő éhsége kielégületlen, a gyermek nyugtalan lesz, kapaszkodós, féltékeny és ingerlékeny. Elkeseredetten próbálja magára vonni a figyelmet. A gyerekek “rossz” viselkedésének hátterében nagyrészt a szeretet utáni kielégítetlen szomjúság rejlik.

  1. Hidalj át minden szakadékot!
  2. Elégítsd ki a gyermek kötődő éhségét!
  3. Mellőzd a kapcsolatrongáló módszereket!

Társas lények vagyunk, ami azt jelenti, hogy szükségünk van kapcsolatra. A szeretet-szükségletünket más embereknek kell kielégíteniük. Nemcsak arról van szó, hogy az emlősöket a túlélésért vívott küzdelem arra ösztönzi, hogy egymás közelében maradjanak. A kisbaba nem a túlélésért, hanem a közelségért küzd, amikor sír, hogy vegyük fel, pedig már megetettük és tisztába tettük. És a szívünk mélyén mindannyian nagy csecsemők vagyunk. Ezt kell mgértenünk ahhoz, hogy az érzelmekre ne megfejthetetlen talányként tekintsünk.

“Csak akkor veszi kezdetét a valódi függetlenség keresése, ha a függési igényeket kielégítettük. Ha ellenállunk a függésnek, letévedünk a függéshez vezető útról, és sokkal később jutunk el a célunkhoz.” (Gordon Neufeld)

Ne felejtsük el, hogy az érettség és az önállóság is a kielégítő függés gyümölcse! Egy gyereknek még nincsenek érzelmi tartalékai. A róla gondoskodó felnőttek osztják meg vele a sajátjukat. A fejlődés elengedhetetlen feltétele a biztonságot nyújtó kapcsolat, amelyben a gyermek újra meg újra feltöltekezhet. Így válhat ő is érett felnőtté, akinek saját tartalékai vannak (amelyből ő is táplál majd másokat).

szeretettank-kekneveles

A szeretettank fogalma Ross Campbelltől származik, aki házasságterapeuta. Mint könyveiben kifejti, ha a szeretettankunk csordultig tele van a másoktól kapott szeretettel, akkor van miből szeretnünk másokat, és jó körülöttünk lenni. Ha a gyermek érzi, hogy szeretik, akkor boldog, szívesen szót fogad, nyugodtan elmerül a játékában, és még az akadályokkal is könnyebben megbirkózik. Amikor a tank kiürül, akkor nyugtalan lesz, kapaszkodós, féltékeny és ingerlékeny. Elkeseredetten próbálja magára vonni a figyelmet. Ha azt látjuk, hogy a gyerekünk nem bír magával, valószínűsíthetjük, hogy az érzelmi tartalékai elfogytak.

Minél jobban telítődik otthon, annál kevésbé akar jóllakni idegen helyen.
Minél mélyebb a kapcsolat, annál kevésbé pótolható mással.

Minden gyereknek kell legalább egyvalaki, aki gyönyörködik benne, figyel rá, és akivel meleg, bensőséges viszonyban lehet. Akinél fontosnak érezheti magát, akinek számít. Aki eloltja a szomját a hasonlóság, az összetartozás, a lojalitás és a fontosság iránt (ld. a kötődés gyökerei).

Ki lesz az a valaki, ha nem mi? Kitől kaphatja meg mindezt egy biztonságot nyújtó kapcsolaton belül? Ki más szereti őt annyira, hogy nem fogja kihasználni szomjas kiszolgáltatottságát? Ki máson keresztül sejthetné meg, hogy a mennyei Atya is gyönyörködik benne, “drágának és becsesnek” tartja (Ézsaiás 43), törődik vele és gondoskodik róla? Kitől tudja meg, hogy bízhat, mert nem fog visszaélni a bizalmával?

Ha otthon feltöltődhet a szeretettankja, nem fogja a szomjúsága olyanok karjaiba kergetni, akiknél nagy árat kell fizetnie a “tankolásért” (ld. kortárs-orientáció).

Nálunk van, ami a szomját oltja

“Anya, vegyél fel! Anya, gyere, nézd! Anya, én is jövök!” Hányszor halljuk ezt egy nap? “Anya, szeretlek” – mondja, és teljes erőből átfogja a lábadat, miközben épp igyekszel valahova. Percenként vág egy vicces pofát, és addig nem tágít, amíg fel nem nézel a munkádból és rá nem nevetsz. Hordja hozzád a rajzait, és mindet meg kell csodálnod. Egymás után hozza a könyveket, hogy abból is olvassál. Nem tudja, mire van szüksége; ezért nem azt mondja, hogy “szomjas vagyok, tölts belém egy kis szeretetet”!

kapaszkodik-kek-neveles

Te elfoglalt vagy és kezd benned felmenni a pumpa, ő pedig egyre vadabb. Már nyafog, rugdos, dobál, összetör valamit, vagy beleköt a testvérébe. Majdnem bánni kezded, hogy nem ültetted a tévé elé, mint annyi ismerősöd. Kénytelen vagy foglalkozni vele. De mit csinálsz? Dühösen kiabálsz? A sarokba küldöd? Ígérsz egy fenekest? Ha tudod, hogy mindenek előtt a szeretettankjának kell tele lennie, talán magadra erőltetsz egy kis nyugalmat, és szemrehányó mellékzöngék nélkül felveszed, magadhoz öleled, és úgy tartod a karjaidban, mint aki nem siet sehová. Mire megtelik a tank, a vad és követelődző gyerek megnyugszik és újra szót fogad. Újra el tud merülni a játékában, és újra tanítható lesz.

Az odafigyelés, a szeretet ugyanúgy termelődik bennünk, mint az anyatej. Minél többet adunk, annál több lesz megint. És ugyanúgy, mint az anyatejhez, a tápláló szeretethez is rajtunk keresztül, a személyes kapcsolatban kellene a gyerekeinknek hozzájutnia. A gyermeki agyat a szeretet táplálja; éretté fejlődésének legfőbb feltétele a biztonságot nyújtó kapcsolat. Teremtő Istenünk nagyszerűen kitalálta.

“Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék!
Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek.”
-János 7:37-38

“Ha segítségül hívod az Urat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok!
Az Úr vezet majd szüntelen; kopár földön is jól tart téged, és csontjaidat megerősíti.
Olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz.”
– Ézsaiás 58:9,11

“Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére,
hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal.
Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja.”
– Zsoltárok 1:1-3

Örökkévaló Atyánk folyamatosan adja a szeretetet és az odafigyelést, amire szükségünk van. A szeretteinken keresztül jut el hozzánk, és – ha ismerjük őt – közvetlenül is. A tiszta forrás, az élő víz a rendelkezésünkre áll. Nem kell kiizzadnunk; csak azt kell továbböntenünk a gyerekeinkbe, amit mi is úgy kaptunk, és ami – egy biztonságot nyújtó kapcsolatban – bennünk is termelődik, akárcsak az anyatej.

A gyerekeink töltögetése, locsolása is a “kertészeti” munkánk része. Nem kell sehová érzelmileg szomjasan elengednünk! Isten bennünket bízott meg a nevelésével: azzal, hogy tápláljuk, gondozzuk és eddzük (ld. Mit jelent nevelni?). Ha mi feltöltve tartjuk a szeretettankját, ha újra meg újra eloltjuk a szomját, nem szorul rá, hogy a barátokkal, a videojátékokkal vagy függőséget okozó pótszerekkel próbálja oltani!

Ha megértjük, hogy amikor “rosszalkodik”, többnyire valódi figyelmet kér tőlünk, szeretetet, amire igazán szüksége van, a legtöbb nyúzásra, nyafogásra, dühkitörésre és ideges összetűzésre nem is fog sor kerülni. Megelőzzük azzal, hogy feltöltve tartjuk a szeretettankját.

szeretettank-kek-neveles-01

Adjunk többet, mint amennyit kér vagy igényel!

A gyerekünknek folyamatosan hallania és éreznie kell a meghívást, hogy a mi asztalunkál egyen. Mégis, hányszor küldjük el egy-egy nap folyamán? Az olyan kapcsolat a termékeny nyugalom forrása, amelyben bőséges, a szükségleteken felüli a gondoskodás. Amelyben a gyermek többet talál, mint amennyit el tud fogyasztani (erről megint az anyatej jut szembe). Nyugodt lehet, mert Anya szeretete nem fog kiapadni.

A Bibliában a bőséges gondoskodás egyik jelképe a lakoma. Atyánk terített asztalán több van, mint amennyi elég az éhség és a szomjúság csillapításához. A szabadító Messiásban bőségesen gondoskodott rólunk. “Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek” – mondta Jézus (János 10:10).

Nem kimért. Többet ad, mint amennyi elegendő. Miért? Azért, mert a gondoskodó vezető, a pásztor sajátja a bőséges gondoskodás. Ő a nyugalom forrása, aki mellett nincs okunk aggodalomra. Jézus olyan pásztor, aki bőségesen gondoskodik. Ezt énekelte meg Dávid a huszonharmadik zsoltárban:

barany-pasztor-02-kek-neveles“Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.
Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget.
Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.
Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.
Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam.
Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az Úr házában lakom egész életemben.”
– Zsoltárok könyve 23.

A gyerekünk is akkor nyugodt, ha azt érzi, hogy több szeretet, több türelem, több elkötelezettség, több gondoskodás van a tarsolyunkban, mint amennyit el tud fogyasztani. Hadd olvassa ki a hangunkból és a mozdulatainkból, hogy nem kell aggódnia, nem maradhat szomjas! Tudjuk, mire van szüksége, és nálunk többet talál. Nem kell kikövetelni, és nem kell mással kipótolni. Jó lenne, ha még a serdülő is azt olvashatná ki a viselkedésünkből, hogy “Gyere haza, itt van a lakoma. A mi asztalunknál egyél. Nyugodj meg és bízzál bennünk. Bízd ránk magad; a mi dolgunk, hogy kielégítsük a szükségleteidet!”

Nagyszerű, ha olyan gyerekünk van, akinek a szeretettankját fel lehet tölteni. A jó hangulatú együttlétek alatt szinte érezzük, ahogy feltöltődik és megnyugszik. Amikor megtelt, megújult érdeklődéssel fordul a külvilág felé. Felbuzog benne a vállalkozó szellemű, szárnyaló energia, és már indul is, hogy felfedezzen vagy alkosson valamit. De nem mindenkit lehet ilyen eredményesen feltölteni. Van, akinek kilyukadt a szeretettankja. Szerető gondoskodásunk annyi eredményre vezet, mintha egy lyukas vödröt próbálnánk teletölteni. Mit kezdjünk vele?

Akinek kilyukadt a szeretettankja

Annak lyukas a szeretettankja, aki védekező állapotba került a saját sebezhetőségével szemben. A védekező állapot a kielégítő függés hiányából fakad. A fejlődéshez szükséges nyugalom, a gondtalan játékkal töltött gyermekkor hiányában az alkotó szárnyalás és az önállóvá fejlődés helyett megreked a fejlődésben a védekezésbe vonult gyerek.

Állandóan szirénázik a riasztórendszere, mert a saját idegrendszere számára az elviselhetőnél nagyobb elszakadást (szeparációt) él át. Agya csak úgy tud megbirkózni a fájdalommal, hogy beadja az érzéstelenítőt (az ACTH és a kortizol nevű stresszhormonok tartósan magas szinten tartásával). A kialakult stresszállapot gátolja az agyműködést és az emésztést, akadályozza a gyermek pszichoszociális fejlődését. Első jelei közé tartozik, hogy egymás után kapja el a kisebb-nagyobb fertőző betegségeket, mert az állandó stresszkészültség csökkenti a szervezet ellenállóképességét a betegségekkel szemben.

A sebezhetőség elleni védekezés tartóssá vált állapotában a gyermek már nem érzi a saját érzelmeit: már azt sem érzékeli, ha valaki nem tart igényt a társaságára. Mivel a társas érintkezés finom jelzéseit agya már nem érzékeli, a társai egyre jobban elutasítják. Vakmerővé válik, mert nem ijed meg semmitől, ezért a figyelmeztetésre is közömbösen reagál. A szeretet jelei iránt sem fogékony többé, érzelmi szomjúságát sem érzi. Nem jön oda hozzánk egy ölelésért, nem igényli a gyengédséget; eltűnnek a gyengéd érzései. Amikor valami nem megy neki, már nem sírja el magát bánatában, csak forr benne a düh. Egyre agresszívabban viselkedik. Ilyen állapotban nem lehet a szeretettankját feltölteni.

Ilyenkor nem az a helyzet, hogy nem adunk eleget, hanem az, hogy (a kertészeti példához visszatérve) olyan “kemény talajjá” vált, ami nem tudja magába szívni és befogadni, amit beletöltünk. Nem telik meg. Lepereg róla, vagy átfolyik rajta minden szeretet, amit ráöntünk, anélkül, hogy táplálná.

Mi a megoldás? Vissza kell fordítanunk a megkeményedés folyamatát, mert amíg tart, addig nem tud tovább fejlődni! Mindenek előtt azon kell dolgoznunk, hogy a szíve visszanyerje az érző képességét, mert az a baja, hogy megkeményedett: érzéketlenné vált, mert beleragadt a saját sebezhetősége elleni védekezésbe.

Távollétek előtt mindig tele tankkal engedjük el

A reggeli indulás előtt, ne csak a gyomrát töltsük meg! Lelkileg se indítsuk útnak éhesen és szomjasan! Néhány egyszerű családi szokás meghonosítása segít feltölteni a gyerekeink szeretettankját:

  • üljünk le együtt az asztalhoz reggelizni
  • búcsúzáskor öleljük és pusziljuk meg egymást, és mondunk valamit, ami előre vetíti a visszatérést
  • hetente többször is vacsorázzunk együtt az asztalnál, ne tálcáról a TV előtt
  • a közös étkezések alkalmával a jó hangulatú beszélgetésre törekedjünk; ne ilyenkor tegyünk fel kínos, vagy számonkérő kérdéseket
  • tartsunk távol minden elektronikus kütyüt a családi asztaltól – ha a gyerekeink sose látnak minket a telefonunkba mélyedni a tányér fölött, nem lesz olyan nehéz tőlük is elvárni, hogy a családi együttlétek alatt ne a kütyükkel foglalkozzanak

Miért annyira fontosak ezek a fenntartható, egyszerű szokások? Mert felszabadítanak bennünket arra, hogy a folytonos rendreutasítás helyett a gyerekeink szeretettankját tudjuk töltögetni. Akkor lesznek erősek és okosak a külvilágban, ha tele tankkal indulnak útnak. Teli szeretettankra van szükségük ahhoz is, hogy a kapcsolatunk biztonságot nyújtson számukra a távollét alatt: tudjanak tanulni, tudjanak magukon uralkodni, és a stresszel is legyen erejük megküzdeni. A szeretettankjuk feltöltésével gondoskodunk arról is, hogy a távollét ne eméssze fel a jó kapcsolatot!

  1. Hidalj át minden szakadékot!
  2. Elégítsd ki a gyermek kötődő éhségét!
  3. Mellőzd a kapcsolatrongáló módszereket!

GYÖKEREK sorozat » 5. rész: SZEPARÁCIÓ és HÍDÉPÍTÉS

A társas agy

A szeretet pszichológiája – bevezetés a kötődéselméletbe

Életünk kezdeti szakaszán agyunkat a kapcsolataink formálják, a biztonságos kötődés pedig még idősebb korban is gyógyítja a megsebzett elmét.

Bővebben

Előre adj valamit, amit elfogadhat és meg is tarthat!

A kapcsolatot az építi, ha olyan meghívást tudunk adni, amit nem kell kiérdemelni. Ami nemcsak azoknak szól, akik az elvárásoknak megfelelően teljesítenek. Amiből a gyermek megtudja, hogy örülsz neki, és gyönyörködsz benne, csak úgy.

Bővebben

Mi akadályozza, hogy egy gyermek “kötődésbe essen”?

A kötődés egyik fő akadálya a gyermek sebezhetőségével, lelki sérülékenységével függ össze. Elhatárolja magát a közelségtől, hogy ne kelljen éreznie a kapcsolatból származó fájdalmat. Minél többet jelent neki valaki, annál inkább megviseli a tőle érkező elutasítás, megszégyenítés vagy fenyegetés.

Bővebben

Mit tegyek, amikor a gyerekem rosszul viselkedik?

Hogy kezeljük a viselkedési problémákat? Mit tegyünk, amikor a gyerek helytelenül viselkedik vagy átlépi a kijelölt határokat? Nincs kérdés, amit gyakrabban hallanék, mint azt, ami úgy kezdődik, hogy “Mit csináljak, amikor…”

Bővebben

A FOLYAMAT – Ahogy a gyermek teljes érettségre juthat

Az érés folyamata, amelynek során a gyermekben megvalósul az emberi potenciál, spontán zajlik, de nem elkerülhetetlen. A szükséges feltételek hiányában a gyermek csak megnő, de nem nő fel igazán. Az érett ember nem a gének műve, de nem is a nevelés vagy a csoportos szocializáció eredménye.

Bővebben

A játék feltétele: A NYUGALOM (de milyen nyugalom?)

A gyermeknek ugyanúgy nem kellene rászolgálnia a szeretetünk jeleire, mint ahogy arra sem, hogy enni adjunk neki. Nem kell jónak lennie azért, hogy érezze: örömmel látjuk és minden körülmények között gondoskodunk róla.

Bővebben