Mit tegyek, amikor a gyerekem rosszul viselkedik?

Hogy kezeljük a viselkedési problémákat? Mit tegyünk, amikor a gyerek helytelenül viselkedik vagy átlépi a kijelölt határokat? Nincs kérdés, amit gyakrabban hallanék, mint azt, ami úgy kezdődik, hogy “Mit csináljak, amikor…”

A megoldás kulcsa: azt kell megértenünk, hogy a helytelen viselkedés az ösztönök és az indulatok mélyebb rétegeiből, a belső indítékokból (bibliai kifejezéssel: a szívből) ered. Ez az, amiért a megoldásnak a szív belső indítékait kell megcéloznia, nem pedig a felszínen megjelenő tünetet, a zavaró viselkedést. Az indítékok változása nélkül hiába küzdünk a problémás viselkedés ellen.

A tett színhelyén az feladatunk, hogy ne okozzunk kárt, miközben leállítjuk a problémás viselkedést! Ha sikerül a viharos helyzetből úgy kihajóznunk, hogy épségben maradt, ami a legfontosabb: nem rongáltuk a kapcsolatunkat, nem tettünk kárt senki méltóságában, és megelőztük, hogy a villongásból világháború legyen, akkor megtettük, amit ott és akkor tenni kell.

Ha a gyerekünk a kijelölt határokat lépte át, szóljunk rá határozottan, de (fontos!) megszégyenítés vagy félelemkeltés nélkül:
– Így nem beszélhetsz a testvéreddel.
– Ezt a szót nem használjuk a mi családunkban.
– Tíz perccel ezelőtt szóltam, hogy kapcsold ki a tévét.

Amikor szólunk, ne mulasszuk el áthidalni azt a szakadékot (szeparáció-érzést), ami a konfliktus okoz a gyerekben, és arra készteti, hogy elhúzódjon tőlünk. Valamivel emlékeztessük őt arra, hogy – noha amit tett, az nem elfogadható –, a kapcsolatunk továbbra is ugyanaz marad, mert a kapcsolat fontosabb, mint a viselkedés vagy a teljesítmény. A szakadék áthidalását szolgálják az ilyen mondatok:
– Ne aggódj, még mindig az apád vagyok. Ezt az ügyet később még meg kell beszélnünk. De fél óra múlva foci, ugye nem felejtetted el?

Ez áthidalja a kapcsolatban keletkezett törést. A gyerek megérti, hogy nem szeretjük kevésbé azért, mert megszegte a szabályt, megbántott, kárt vagy bosszúságot okozott. Érzi, hogy ellenünk követett el valamit, amikor átlépte az általunk kijelölt határokat. Tudni akarja, hogy még mindig ugyanúgy szeretjük-e. Mielőtt foglalkozunk a helytelen viselkedéssel / szabályszegéssel, tudtára kell adnunk, hogy bármi történt is, és bármi lesz a következmény, a kapcsolatunk erősen áll a helyén. Ha ezt tudja, ha a szakadékot áthidaltuk és a kapcsolat helyreállt, egy csónakban evezve foglalkozhatunk a történtekkel.

Ne azonnal, a tett színhelyén próbáljunk leckét tanítani, tanulságot levonni, nevelni! Ne az incidens kellős közepén akarjuk megvalósítani a nevelési céljainkat!

Konfliktushelyzetben felnőttet is, gyereket is érzelmi hullámok dobálnak. Tanítani és tanulni pedig csak nyugodt lelkiállapotban és jó kapcsolatban lehet. Ráadásul bölcsebb megoldást tudunk kitalálni, ha adunk magunknak elég időt ahhoz, hogy lecsillapodjunk, és nyugodtan átgondoljuk a dolgot. A gyerekünk is fogékonyabb lesz arra, amit mondunk neki, ha a helyreállt kapcsolat biztonságos közegében beszélgetünk. Az engedetlen, helytelen, szabályszegő viselkedéssel tehát ne azonnal (a tett színhelyén, forró fejjel) foglalkozzunk, hanem térjünk rá vissza később, miután megnyugodtunk, a kapcsolati szakadékot helyreállítottuk, és volt időnk átgondolni, mi történjen. Az azonnaliság elve az idomító módszerek sajátja. A rövid emlékezetű galambok és patkányok esetében valóban van értelme; a KÉK nevelésnek azonban nem része.

Amikor eljön az ideje, hogy megbeszéljük a történteket, először ébresszük fel a gyerek kötődését (szemkontaktus, mosoly, bólintás), és csak utána térjünk a tárgyra. Próbáljuk a előhívni a saját, már meglévő jó szándékát. Ha korábban már elvetettük benne a helyes értékrend magjait, és ezek már kezdenek meggyökerezni, kezdenek a saját indítékaivá és szándékaivá válni, akkor remélhetjük, hogy valahol a gyerekünk lelke mélyén van némi a törekvés a jóra, ami valóban a sajátja. A jó viselkedést ezekből a jó indítékokból, ezekből a jó szándékokból segítünk neki belülről előhozni. Akkor is, amikor az ügyet megbeszéljük. Biztonságot nyújtó kapcsolatban juthatunk el oda megszégyenítés, félelemkeltés és érzelmi manipuláció nélkül, hogy ne akarja ő sem azt a problémás viselkedést, amiből az ügy keletkezett, és akarja ő is a jót tenni helyette. A jó kapcsolat közege alkalmas arra, hogy belülről előbukkanjon az őszinte jószándék, ami a sajátja. Hogy mennyire sikerül majd megvalósítania, az az érettségétől függ. Legyünk vele türelmesek, és igyekezzünk folyamatosan biztosítani az érési folyamathoz szükséges feltételeket: a biztonságos kapcsolatot, a nyugodt légkört és a szabad játékot.

Az tehát a döntő kérdés, hogy akar-e a gyerekünk úgy viselkedni (ha másért nem, legalább a hozzánk fűződő kapcsolata miatt), ahogy tanítottuk. Ha akar (ha él benne a jószándék), akkor minél érettebb lesz, a tettei annál inkább összhangba kerülnek a szándékával. Teljesen még a szándékok szintjén sem lesz “jó” sohasem (gondoljunk csak magunkra); ezért van szükségünk Isten szeretetére, kegyelmére és megváltó művére (amelyet Jézus vitt véghez a kereszten).

Mégis fontos, hogy az igazság ösvényein járjunk a jó pásztor nyomában, és vezessük a gyerekeinket is.

“Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm.
Füves legelőkön nyugtat engem, csendes vizekhez terelget.
Lelkemet megvidámítja, és az igazság ösvényein vezet az ő nevéért.”
– Zsoltárok 23:1-3

A másik fontos feladatunk pedig, hogy a biztonságos kapcsolat fenntartásával folyamatosan óvjuk a szívüket a megkeményedéstől.

“Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!”
– Példabeszédek 4:23

Amíg a gyerekünk érzékeny és nyitott szívvel tud hozzánk kötődni, addig befogadja, amit tőlük lát, tanul és tapasztal; elfogadja azt is, amikor kijavítjuk, és elviseli, hogy korlátozzuk. De a szívéhez csak addig jut el tőlünk bármi, amíg NEM védekezik a sebezhetőség ellen.

A KÉK nevelésben a viselkedési problémákat ott kezeljük, ahonnan jönnek: a szív mélyén, az indítékok szintjén, a gyökereknél. A nevelés hosszútávú feladat. A problémás viselkedés okait pedig hosszú távon nem az incidens közben alkalmazott gyors fogások oldják meg!

Beszélgetnünk kell vele a viselkedéséről, az indítékairól és a szándékairól, de előbb várjuk meg, míg lecsillapodnak a kedélyek (a miénk is), és át tudjuk gondolni, mit is kérdezzünk és mondjunk.

“Mit csináljak, amikor…?” A válasz:

  • Ne tegyél kárt a kapcsolatban.
  • Szólj rá (állítsd le a megengedhetetlen viselkedést), de ne tegyél vagy mondj olyasmit, amitől szégyellhetné magát, vagy megijedhetne, hogy már nem szereted annyira).
  • Hidald át a köztetek keletkezett szakadékot – a kapcsolat fontosabb, mint a viselkedés és a teljesítmény.
  • Igyekezz minél előbb kijutni a “viharból”.
  • A beszélgetéssel várd meg, amíg helyreáll a béke és a kapcsolat. Adj magadnak elég gondolkodási időt.
  • Aktiváld a kapcsolatot (szemkontaktus, mosoly, bólintás) – ld. behívó tánc.
  • Ülj le vele beszélgetni. A probléma gyökerével foglalkozz: a gyereked belső indítékaival és szándékaival.
  • Ébreszd fel benne a saját jó szándékát – ezzel tereled vissza a helyes útirányba.

Dióhéjban ez a KÉK (kapcsolatra épülő) fegyelmezés lényege.