Mit csináljak, ha parancsolgat a gyerekem?

Egyre több olyan gyerekkel találkozunk, aki beragadt a domináns szerepbe: még a felnőtteket is utasítgatja, és dühbe gurul, ha valaki nem hajol meg az akarata előtt. A többi gyerektől is elvárja, hogy azt csinálja, amit ő mond. Követel, parancsokat oszt és dirigál. Erősnek és függetlennek látszik, pedig nem az. Valami hiányzik neki, és ez okozza a bajt.

II-2-21-nyugalom-kekneveles

Minden kapcsolat tagjait két szerep egyikére rendeli a kötődő ösztön (kötődési dominancia). A függő szerep azt írja elő, hogy bizalommal nézzünk fel a másikra, biztonságot keressünk nála, kövessük és útmutatást várjunk tőle. A gondoskodó ‘alfa’ szerep pedig válaszol erre: utat mutat és gondot visel. A gondoskodó vezető személye a válasz a rá hagyatkozó fél számára. Nem arról van szó, hogy ő tudja mindenre a választ, hanem arról, hogy ő maga a válasz, aki biztonságot nyújt és mutatja az utat.  A kötődő ösztön indít bennünket erre a kölcsönös táncra.

Miért parancsolgatnak és követelőznek ezek a gyerekek?

Amikor az értük felelős felnőttektől nem biztonságos függeni, vagy amikor a szülő nem találja meg magában a kötődő ösztön ‘alfa’ szerepét (a pásztort), akkor a gyerek ösztönösen az üresen álló alfa helyet foglalja el a kapcsolatban. Amikor nincs, aki biztonságot nyújtson és vezessen, a gyerek a felnőtt helyére kerül és irányítani kezd.

Ebben a helyzetben már háromévesen mindenkit dirigál, kioszt és utasít. Ha ebbe a szerepbe tartósan beleragad, ő lesz az, akit ‘alfa gyereknek’ nevez a szakirodalom, a viselkedését pedig ‘alfa komplexusnak’. Egyre több ilyen gyerekkel találkozunk. A hagyományos kultúrákban a fiatal szülők még át tudták venni a saját szüleiktől, nagyszüleiktől, és a közösség többi tagjától, hogy milyen biztonságot sugárzó magatartással járkál egy apa és egy anya a gyerekei között. Ilyen környezetben a gyerekek természetesen zökkentek az egészséges fejlődésüket szolgáló kerékvágásba: bizalommal néztek fel az értük felelős felnőttekre, és biztonságot találtak náluk. Vezetést vártak az értük felelős felnőttektől, és követték őket. Útmutatást vártak a szüleiktől és még néhány felnőttől, és hallgattak rájuk. Belülről erre indította őket a kötődő ösztön, kívülről pedig erre tanította őket a környezetük.

Mit csináljunk, ha parancsolgat és követelődzik a gyerekünk?

A gyerekünknek azt kell tapasztalnia, hogy biztonságos dolog tőlünk függeni, nyugodtan ránk bízhatja magát és számíthat ránk; mi fogunk róla gondoskodni.

Mindannyiunkban megvan az a bizonyos alfa ösztön, amely belülről segít, hogy gondoskodó vezetői legyünk a gyerekeinknek. Felnőttként meg kell találnunk és elő kell hoznunk magunkból meglévő kötődő ösztönünknek ezt a részét. Gyerekünk legfőbb szükséglete a biztonságot nyújtó kapcsolat, és ezt tőlünk, érte felelős felnőttektől kellene megkapnia. A követelőző, parancsolgató magatartás megoldása tehát nem a trükközés vagy a büntetés, hanem mi magunk, személyesen.

Amikor a felnőtt betölti a gondoskodó vezető szerepét a gyereke életében, és a kapcsolat táncában vezetni kezd (ld. behívó tánc), a gyerek nyugalmat talál a kapcsolatban. Amikor a szülők betöltik a szerepüket, a gyerekek is a helyükre kerülnek. Biztonságot nyújtó kapcsolatban az ‘alfa gyerek’ is a felnőttre fog hagyatkozni, megnyugszik, követni kezdi, és abbahagyja a dirigálást.