Milyen gyereket könnyű nevelni?

Milyen gyereket könnyű nevelni?

KrisztinaBP

A könnyen nevelhetőség nem örökletes, nem tanult, nem a hozzáértésünkön, a lelkiismeretességünkön, még csak nem is a szeretetünkön múlik. 

GYÖKEREK sorozat » 1. rész: A SZÜLŐI HATALOM FORRÁSA

Miért bírunk olyan nehezen a gyerekeinkkel?

Szülőként, pedagógusként azon fáradozunk, hogy a jövő nemzedékének tagjai, a ránk bízott gyerekek ne csak megnőjenek, hanem valóban felnőjenek; érett, virágzó és gyümölcstermő emberré teljesedjenek ki (ld. A CÉL – Amit ne tévesszünk szem elől). Ez szent felelősség és rengeteg munka. Akkor tudjuk elvégezni, ha tudunk rájuk hatni. E téren viszont egyre nehezebb a dolgunk. Egyre nehezebben boldogulunk velük, mert egyre kevésbé hallgatnak ránk.

Amikor nem bírunk velük, cselhez vagy erőszakhoz folyamodunk. Tudni szeretnénk, hogy mit kell csinálni, amikor a gyerek pont az ellenkezőjét teszi annak, mint amit mondunk neki. “Mit csináljak? Mi legyen a következmény? Hány percre küldjem a szobájába? Mitől tiltsam el? Mit helyezzek kilátásba, hogy megtegye, amit mondok? Hogy fogalmazzak? Ráijesszek? Megvesztegessem?”

Azért van annyi bajunk a gyerekekkel, mert nincs természetes hatalmunk. A hatalom egyszerűen hatóerőt jelent. Hatóerő nélkül nem tudunk hatni a gyerekeinkre.

Ha volna természetes hatalmunk, nem kellene trükköznünk. Nem kellene kijátszanunk a gyerekeinket. Evezhetnénk egy csónakban. Élvezhetnénk a kapcsolatunkat. Élvezhetnénk a társaságukat, és ők is a miénket, miközben felelősséggel tudnánk ellátni szülői feladatunkat.

Hogy lehet az, hogy olyan sok családban nem hallgatnak a szülőkre a gyerekek? Honnan származik az a természetes hatalom, ami nélkül nem hallgatnak ránk a gyerekeink? Ki az, akinek a gyerekek kényszer nélkül is szót fogadnak? Kire hallgat a gyerek?

Az, hogy a gyerekeink nevelése egyre nehezebb, annak a jele, hogy a nevelés valami fontos feltétele hiányzik. Nem kellene, hogy a nevelés ilyen nehéz legyen. Évezredek óta csináljuk. Életünk természetes, intuitív, ösztönös része lehetne, ahogy az is volt, úgy 100 évvel ezelőttig. Ma viszont egyre nehezebben bírunk a gyerekeinkkel. Pedig sose volt ennyi információnk a nevelésről. Rengeteg a könyv, a blog, és az ismeretterjesztő műsor. Sose volt ennyi szakértő, aki megmondja, mit csináljunk. Sose tudtunk ennyit a gyerekek fejlődéséről. És, sose volt ilyen kevés gyerek a családban. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy mi, mai szülők, nehezebben boldogulunk a gyerekeinkkel, mint a dédszüleink a nagyszüleinkkel. Valami hiányzik, és ha vissza akarjuk szerezni, tudnunk kell, mi az, amit elveszítettünk. Minek a hiánya teszi olyan nehézzé a nevelést?

Mi a titok?

Sokszor már a kérdésfeltevés is segít, hogy rájöjjünk a bajaink okára. Kezdjük egy könnyebb kérdéssel:

Mi teszi könnyűvé a nevelést?

  • Egy olyan gyerek, aki hallgat ránk. Egyértelmű: egy olyan gyereket, aki hallgat ránk, sokkal könnyebb nevelni. Aki tőlünk akarja megtudni, hogy milyen legyen, hogy viselkedjen, hogy járjon, hogy beszéljen, azt nagyon könnyű nevelni.
  • Könnyűvé teszi a nevelést az olyan gyerek is, aki bízik bennünk. Sőt, aki nemcsak bízik, hanem ránk bízza magát.
  • Megkönnyíti a nevelést, ha a gyerekünk tőlünk vár segítséget és útbaigazítást. Minden gyereknek szüksége van tájékozódási pontra (világító toronyra, akinek a segítségével eligazodhat). És ha mi vagyunk azok a számára, ha hozzánk fordul a kérdéseivel és a gondjaival, akkor könnyű lesz nevelni. De ha nem kéri a segítségünket, ha nem tőlünk várja a kérdéseire a választ, akkor nem tudunk neki segíteni. Ha megpróbáljuk, zavarni fogja, hogy beleszólunk az életébe.
  • Könnyebb a nevelés, ha a gyerekünk hozzánk akar hasonlítani: hozzánk méri magát, és nekünk akar megfelelni.
  • Könnyebb a nevelés, ha a gyerekünk szeret velünk lenni és kedveli a társaságunkat. Nehéz viszont olyan valakiről gondoskodni, aki nem szívesen van velünk.
  • Könnyebb a nevelés, ha a gyerekünk otthon érzi magát velünk. Minden gyereknek szüksége van hátországra, támaszpontra, biztos bázisra. Ha melletted úgy érzi, hogy “itt vagyok itthon, ide tartozom”, könnyű lesz nevelni.
  • Könnyű azt a gyereket nevelni, aki követ bennünket. Az élet fontos dolgaiban vezetnünk kell. Az értékrendünket akkor tudjuk átadni, ha vezetni tudjuk a gyerekeinket. A kultúránk továbbadása nem történik meg, ha a gyerekben nincs hajlandóság arra, hogy minket kövessen. Mi tesz minket a gyerekünk vezetőjévé? Az, hogy utánunk akar jönni.
  • És végül: könnyű nevelni azt, aki megosztja a titkait. Aki az ügyeit nem a hátunk mögött intézi. De nehéz az olyan gyerek nevelése, aki szerint abból nem lehet baj, amiről nem tudnak a felnőttek.
    Akkor van nehéz dolgunk a neveléssel, ha ezek a tulajdonságok nem illenek a gyerekeinkre. Minél inkább illenek, annál könnyebb őt nevelni.

A nevelés kulcskérdése tehát:

Mitől lesz ilyen egy gyerek?

Van, aki ilyennek születik? Nem, úgyhogy ne a párunk családjában keressük a hibás géneket.

Ha ezek velük született tulajdonságok volnának, akkor állandóak lennének. Amelyik gyerek hallgat az egyik szülőre, az a másikra is hallgatna. De nem ezt tapasztaljuk. Az egyik szülőre hallgat, a másikra nem. Az egyik nagyszülővel megosztja a titkait, a másikkal nem. Sőt, egyik nap szeret velünk lenni, a másik nap undok és bezárkózik. Ezek itt nem öröklött és nem állandó tulajdonságai egy-egy gyereknek. A hiányuk sem örökletes.

Talán meg lehet tanítani egy gyereket arra, hogy ilyen legyen? Nem! Ezekre a tulajdonságokra nem tanulás útján tesz szert egy gyerek. Nem lehet megtanítani arra, hogy ilyen legyen, de ha már ilyen, akkor sok mindenre meg lehet tanítani.

Ha egy gyerek ezeket a tulajdonságokat hozza a tanárnak, akkor nagyon tanítható is lesz. Nyitott lesz, és a tanár hatni tud rá.

Na várjunk csak. Nem is velünk született, és nem is tanítható? Egyik sem?

Akkor a titok nyitja nem lehet más, mint a hozzáértésünk. Az a gyerek lesz ilyen, akivel kellő szakértelemmel foglalkozunk. A szülőket ki kell képezni, és ha már nagyon tudják, mit kell csinálni, akkor hallgatni fognak rájuk a gyerekek. És nem! Van olyan szülő, akinek a négy gyereke közül háromra illenek ezek a tulajdonságok, a negyedikre viszont nem. Ugyanaz a szülő, ugyanannyi hozzáértéssel, és mégis nagyon nehezen bír ezzel az eggyel.

A nevelési könyvek elsöprő többsége arra a feltételezésre épül, hogy a gyerek arra hallgat, aki jobban ért hozzá; csak meg kell tanulni, hogy mikor mit kell csinálni és mit kell mondani. Csak a megfelelő sémát kell előhúznunk a zsebünkből, és minden menni fog.

Nagyon határozottan ki kell jelentenem, hogy ez tévedés. Nem az tud jól nevelni, aki elő tudja húzni a megfelelő sémákat.

Hát akkor?

Annak a szülőnek lesz ilyen a gyereke, aki elég felelősségteljes? Aki itt ül, egész biztos már most nagyon felelősségteljes szülő. Múlhat azon a nevelés sikere, hogy elég komolyan vesszük-e a dolgunkat?

Fontos a szülői felelősség, de még ez sem a döntő tényező. Sokan vannak, akik rettenetesen komolyan veszik a nevelést, lelkiismeretesek, felelősségteljesek, és a gyerekeik mégsem hallgatnak rájuk. Kezdünk kifogyni az ötletekből.

Talán a szülői szeretet hozza ki ezeket a tulajdonságokat a gyerekekből? És nem; de ha a gyerekünk nem ilyen, akkor nagyon kell őt szeretnünk, hogy el tudjuk viselni.

Nehéz egy olyan gyereket szeretni, akire nem illenek ezek a tulajdonságok. De a mi szeretetünk mégsem garantálja, hogy könnyen tudjuk nevelni a gyerekünket. Mégis jó irányban keresgélünk. A titok nyitja nem a szülő szeretete a gyermek iránt, hanem a gyermek szeretete a szülő iránt. A gyermek bizalma a szülőben. Azt a gyereket tudjuk nevelni, aki nekünk adta a szívét.

Szókratészt egyszer felelősségre vonták egyik tanítványa miatt: “Hogy lehet, hogy semmit se tudtál neki tanítani?” A mester azt felelte: “Nem tudtam tanítani, mert nem szeretett.” Ha még a tanítással is így van; mennyivel inkább így van a neveléssel! A gyermeknek bizalmi kapcsolatban kell lennie velünk ahhoz, hogy el tudjuk végezni a nevelés munkáját.

Akkor tudunk olyan anyák, apák, tanárok vagy nagyszülők lenni, amilyenre a gyerekeinknek szüksége van, ha a mienk a szívük! Ennyire egyszerű. A nevelés sikere vagy kudarca azon a kapcsolaton múlik, amely a gyereket a róla gondoskodó felnőtthöz fűzi.

A könnyen nevelhetőség nem örökletes, nem tanult, nem a hozzáértésünkön, a lelkiismeretességünkön, még csak nem is a szeretetünkön múlik. A gyerekünk hozzánk fűződő kapcsolata hatalmaz fel bennünket a nevelésére.

A gyerekünk belénk vetett bizalma az a láthatatlan köldökzsinór, amely fogadóképessé teszi: amelyen keresztül befogadja, sőt, magába szívja mindazt, amit átadunk neki. Ha elvész a bizalmi kapcsolat, nem fogadja be, amit tőlünk lát vagy hall. Akihez a gyereket személyes és bizalmi kapcsolat fűzi, az tud rá hatni: az rendelkezik elég hatalommal a neveléséhez.

GYÖKEREK sorozat » 1. rész: A SZÜLŐI HATALOM FORRÁSA