Hogyan hatástalanítsd a vetélytársakat?

GYÖKEREK sorozat » 4. rész: A KÖTŐDÉS SÖTÉT OLDALA és a RIVÁLIS KÖTŐDÉSEK

Mit tudsz csinálni, ha a kamasz lányod odaadja a szívét egy fiúnak, aki nincs rá jó hatással?

Mit tudsz csinálni, ha a volt házastársad új párja a gyerekeidnek is szeretne második apja vagy anyja lenni, és a kapcsolatok rettenetesen polarizálódnak?

Mit tudsz csinálni, ha az örökbefogadott gyermeked megszállottan érdeklődik a biológiai szülei iránt, akikkel még nem találkozott és soha nem is fog? Vagy, ha nevelőszülő vagy, és a gyermek nem tud közel kerülni hozzád, mert úgy érzi, hogy akkor hűtlen lesz a biológiai szüleihez?

Amikor fennáll a veszély, hogy egy rivális kapcsolat miatt ellened fordul a gyermek, inkább segíts neki, hogy egyszerre mindkét kötődését fenn tudja tartani! Valamilyen formában azt éreztesd és értesd meg vele, hogy nem muszáj választania: szeretheti azt a másikat is és téged is. Lehet neki két anyukája vagy két apukája. Olyankor fontos ez, amikor a gyermeket kétfelé húzzák a kötődései, és fennáll a veszély, hogy végül a riválisod el fogja tőled hódítani. Ha a riválisod olyan helyzetben van, hogy nem lehet tőle megszabadulni, a vetélkedés rosszul sülhet el. Bölcsebb stratégia, ha a kétfelé húzást szűnteted meg.

Ha a vetélytársakat nem lehet kiiktatni, semlegesítsd a vonzerejüket!

Teremts olyan helyzetet, hogy a gyermek rajtad keresztül kötődhessen a riválisodhoz!

Tegyük fel, hogy az örökbefogadott gyermeked biológiai anyja iránt fellobbant lelkesedése már a hozzád való kötődését is veszélybe sodorja. Ez az anya csak a fejében létezik, a gyermek soha nem fog találkozni vele, te viszont csak úgy tudod megtartani a kötődését, ha inkább segíted, mint akadályozod, hogy hozzá is kötődjön. „Biztosan nagyon hasonlítasz rá. Olyan szép kis orrod van, és a gyönyörű szemeid! Szülőanyukádnak lehetett ilyen!” Mit érsz el ezzel? Létrehozod a hasonlóság alapján való kötődést. Ha olyan gyermeket nevelsz, aki bírósági döntés alapján nem találkozhat a biológiai anyjával, aki hol az utcán él, hol a börtönben, a gyermek hozzá való ábrándos kötődése akkor is akadályozhatja, hogy fel tudd nevelni. Ellenséges partvonalról nem lehet nevelni, csak kötődő kapcsolatban. Előfordulhat, hogy a teljesen alkalmatlan szülőhöz való érzelmi kötődését is támogatnod kell ahhoz, hogy barát legyél, ne ellenség. És hogy tudod ehhez a vérszerinti szülőhöz való kötődését támogatni, ha a gyermek (szerencsére) igazából nem is találkozhat vele?

A felszínesebb kötődési módok révén, mint a hasonlóság, vagy a fontosság. (A kötődés hatféle módjáról itt írtam.) Legyél az összekötő kapocs, aki segít a gyereknek, hogy továbbra is közel érezhesse magához az elveszített édesanyját, akihez még most is kétégbeesetten ragaszkodik. Ha sikerül, a gyermek felenged és megnyugszik, mert nincs egyedül: ott vagy mellette, ráadásul a kötődő mágnes azonos végén.

Jó példa erre az Édesek és Mostohák c. film (Stepmom; Julia Roberts, Susan Sarandon). Az Édesanya és a Mostohaanya nincsenek jóban, ami természetes, mert a Mostoha az a nő, akiért az Apa elhagyta a gyerekek Édesanyját. De az Édesanya megtudja, hogy halálos beteg, és tovább kell adnia a kötődés stafétabotját a Mostohának. Nagyszerű, ahogyan csinálja, és intuitív. Segíti a gyerekeit, hogy mindkettőjükhöz kötődhessenek. Fáj a szíve, persze, amikor látja, hogy a gyerekei egyre jobban megszeretik a Mostohát, de tudja, hogy nagy szükségük lesz rá a jövőben.

Akár tetszik, akár nem, Apa új élettársa is részt fog venni a gyermekeid nevelésében. Ez ellen semmit nem tehetsz. Azért viszont tehetsz valamit, hogy “ez a nő” ne tudja aláásni a gyermek kapcsolatát veled, vagy az apjával. Ha a gyermek azt látja, hogy nem lettetek ellenfelek, hanem egy csapatban játszotok, akkor sem az apját és az új élettársát nem kell utálnia a te kedvedért, sem téged nem kell utálnia az apja kedvéért. Nem a mi felnőtt konfliktusunk számít, hanem az, hogy a gyermek nyugodtan szerethessen minden felnőttet, aki gondot visel róla, mert neki erre van szüksége.

A riválisodat is vedd be a csapatodba

Ha a legjobb barátja miatt távolodik el tőled a gyermeked, ha egy új szerelem miatt fordít hátat neked, teremts kapcsolatot a riválisoddal, és érd el, hogy ne ellenséges térfélen játsszon, hanem a te csapatodban. Ha meghódítod a gyermeked barátait, akkor ő is visszatér hozzád. Ha őt nem tudod elérni, mert már másokhoz kötődik, akkor azokat a másokat állítsd magad mellé, akikhez átkötődött helyetted.

Persze csak olyankor, amikor hiába próbálod kihúzni a rivális kötődésből, mert oda már túl erősen kötődik, és egészen addig ellenséges veled szemben, amíg a szembenállás fennmarad. Amikor hiába mondanád neki, hogy „Rám nagyobb szükséged van, mint a barátaidra! Nem engedem, hogy velük barátkozz, mert miattuk elfordulsz tőlem és nem fogsz tudni felnőni!” Mert az volna az ideális, ha le tudnád választani a gyermeket azokról a rivális kötődésekről, amelyek elszakítják tőled. De ha ez nem lehetséges, ha a kötődő ösztön hatalmas erőivel nem tudod felvenni a harcot, akkor jobb, ha beveszed a riválisodat is a csapatodba, mint ha elveszítenéd miatta a gyermeked kötődését.

Ápolj jó kapcsolatot valakivel, aki jóban van mindkét féllel

Amikor a két szülő harcban áll egymással, sokat segíthet, ha van valaki, mondjuk egy Nagymama, akihez továbbra is mindketten kötődnek. Ha a Nagymama továbbra is jóban van Anyával is és Apával is, és a gyermek érdekében egyikőjüktől sem fordul el, akkor ő a megoldás kulcsa. Amikor a gyermek fontos kötődései egymás ellen fordulnak, akkor szüksége van valakire, aki mindkettőjükkel képes a jó kapcsolatot fenntartani, mert ő lesz a megoldás a gyermek számára! Ha a gyermek felnéz erre a Nagymamára, akkor látja a mintát maga előtt, hogy neki sem muszáj közülük választani! Szabad továbbra is mindkettőjüket szeretni.

Támogasd a mélyebb kötődési módokat, mert ezeket kevésbé veszélyeztetik a riválisok

Az igazi megoldás a mélyebb kötődés. Ha a gyermek már az érzelmi intimitás és a pszichológiai intimitás révén is képes kötődni; ha már a szívét is neked adta és a legbensőbb gondolatait is veled osztja meg, akkor nem vagy másra cserélhető. Egy ilyen kapcsolattal más nem tud versenyre kelni. A kortársak biztos nem, mert hozzájuk a hasonlóság alapján kötődik, ami annyira felszínes, hogy nem vetekedhet azzal, akinek a szívét odaadta.

A rivális kötődések problémájának tehát a mélyebb kötődés az igazi megoldása.A legjobb megelőzés pedig az érző szív megóvása, mert amíg a szíve meg nem keményedik, addig a gyermek kötődése is egyre mélyebbé válik (a kötődés mélyülése is egy természetes, magától zajló érési folyamat). Minél mélyebben kötődik hozzád a gyermek, annál kevésbé fenyeget a veszély, hogy valaki letéríti a körülötted keringő pályáról.

Amikor rivális kötődések jelennek meg a színen, miközben a gyermek nem kötődik hozzád elég mélyen, a vetélytársakat pedig nem tudod kiiktatni az életéből, akkor arról gondoskodj, hogy a gyermek mindkettőtökkel jóban lehessen. Akkor is, ha nem különösebben kedveled az illetőt. Ne menj bele az ellenségeskedésbe, mert akkor a gyermek választásra kényszerül. Vetélkedés helyett inkább a kétfelé húzás megszűntetésére törekedj! Ne hagyd, hogy a rivális kötődések elidegenítsék tőled a gyerekeidet!

Hogyan építs kötődő falut a családod köré?

GYÖKEREK sorozat » 4. rész: A KÖTŐDÉS SÖTÉT OLDALA és a RIVÁLIS KÖTŐDÉSEK

A kötődő falu olyan kapcsolati háló, amely a szülőket támogatja a gyermekek felnevelésében. Régen a szülők a nagycsalád és a faluközösség segítségével nevelték föl a gyerekeket, ami ma már már csak nagyon keveseknek adatik meg. A gyermeknevelés sose volt egy-két emberre szabott feladat, tehát amikor gyermeket hozunk a világra, tudatosan meg kell szőnünk azt a kapcsolati hálót is, amely segít a felnevelésében. A rokonok, a szomszédok és a barátok, a gyülekezet köreiben keressük meg azokat, akikben megbízunk és akik iránt gyermekeink is bizalommal lehetnek. Amennyire lehet, próbáljuk őket közösséggé kovácsolni azzal, hogy együtt kirándulunk, meghívjuk őket vacsorázni, játszani – nem külön a gyerekekhez, hanem velünk együtt, közös programokra.

Vannak egyházi közösségek, amelyekbe a családok úgy tudnak beilleszkedni, hogy a kisgyerekekkel és a kamaszaikkal is együtt érezhetik jól magukat. Együtt szervezik a programokat, nem generációkra bontva; kirándulnak, tüzet raknak, bográcsoznak, esznek, beszélgetnek, énekelnek és imádkoznak, szükség esetén pedig van kire bízni a gyerekeket. Egy ilyen közösségben a frissen szült édesanyák is számíthatnak rá, hogy néhány héten keresztül, amíg meg nem erősödnek, valaki minden nap visz vacsorát a családjuknak. Van kitől segítséget kérni, ha valaki beteg lesz, baleset éri, váratlanul kórházba kerül, vagy pedig kimerül, elcsügged és lelkileg szorul megerősítésre. Érdemes csatlakozni egy ilyen közösséghez, ha pedig már tartozol valaholva, járulj hozzá a családos közösségi élet felpezsdítéséhez, amelyből az egyedülállókat és az idősebbeket se hagyjátok ki! Kevés olyan család van, ahol nem volna szükség még néhány nagynénire, nagybácsira, önkéntes nagyszülőre!

A kötődési váltócsapat egyik fontos funkciója, hogy a gyermek a távollétedben is, az óvodában és az iskolában töltött idő alatt is kötődő kapcsolaton belül maradjon, mert a fejlődés anyaméhe a kötődő kapcsolat. Törekedj tehát arra is, hogy a gyermeked rajtad keresztül ismerje meg az új óvónőit és tanítóit, sőt, lehetőleg a gyerekeket is, hogy a hozzájuk való kötődés ne váltsa ki belőlük a kötődés taszító erejét a te irányodba.

Azokkal a felnőttekkel is egyengesd a gyermek kapcsolatát, akiket nem volt alkalmad személyesen bevezetni az életébe! A tanárok is könnyebben válnak a segítőtársaiddá, ha bevonod őket a csapatodba. Mielőtt elmész a szülői értekezletre, gyűjts össze a gyerekektől minden olyan információt, amelyek alapján minden tanárral el tudod hitetni, hogy a gyermek szereti őt.

Amikor anno a szülőiről hazaértem és a kamasz lányom megkérdezte, hogy „Na, mit mondott rólam az Éva néni?” kiválasztottam az egyetlen kedves dolgot, amit a matektanárnőjétől hallottam: „Meg van elégedve azzal, ahogy az óráján szerepelsz.” Lényegében róla is ugyanezt mondtam tanárnőjének. Néha nagyon kellett igyekeznem, hogy találjak valami jót. Érdemes egy picit még ezekért a nem természetesen fűződő kapcsolatokért is tenni, ha remélhető, hogy másnap melegebb mosollyal néznek egymásra és mindkét részről elindul valamiféle kötődő kapcsolat. Már a következő dolgozatra is nagyobb lelkesedéssel fog készülni a gyerek; dolgozni akar a tanára kedvéért, mert a jó tanulás nemcsak az intelligencián múlik, hanem azon is, hogy kötődik-e a tanárához. A kötődés ébreszt benne vágyat, hogy jobban megfeleljen neki.

Szeretnéd a gyermeket valamilyen sportra vagy fejlesztő foglalkozásra járatni? Rendben; de mielőtt ott hagyod az idegen felnőttel, teremtsd meg a kettőjük működő kapcsolatát! A kötődés stafétabotját is add át a felnőttnek, hogy a gyermek élménye az legyen, hogy egy szerethető, megbízható ismerős tanítja, akitől nyugodtan tanulhat. A kötődő gyermek akkor tud élete új szereplőihez is kötődni, ha a hozzád való kötődését a másik felnőttre is kiterjeszted.

Nem olyan a rokonságod, hogy szükség esetén rájuk tudod bízni a gyermekedet? Esetleg nincs is családtag a közelben, mert messzire költöztetek? A hiányzó rokonok helyére a felnőtt barátaidat is a családba fogadhatod.

Noémi lányom az Óperenciás tengeren is túl él a kis családjával. A mi nagy családunk egyetlen tagja sincs a közelében, és a fiú szülei is messze laknak. A gyülekezetük révén viszont van baráti társaságuk, akikkel gyakran találkoznak. A barátok többsége még egyedülálló, de vannak köztük kisgyerekes családok is. A harmincas egyedülálló “fiúkat” rendszeresen meghívják vacsorára, és sokszor még a hétvégi kiruccanásokra is a „nagycsaláddal” mennek. Mivel a gyerekek számára a szülők barátai szinte családtagok, szükség esetén nyugodtan meg lehet kérni valamelyik „nagynénit” vagy ”nagybácsit” egy kis alkalmi gyerekvigyázásra. Nagy ritkán persze megjelenik náluk az óvilági rokonság is szerény személyünkben. Az itthoni nagy családját persze nagyon hiányolja Noémi, de amikor kiköltözött, sok energiát fektetett abba, hogy egy jó gyülekezetet is keressen és ápolja a kapcsolatait. Ma már, 11 év múltán kipróbált kapcsolati háló veszi körül őket.

A mai világ új jellemzője a társadalmi mobilitás. De másik országba sem kell ahhoz költöznöd, hogy egy munkalehetőség miatt távol kerülj a vér szerinti családodtól. Ahol a családoddal otthonra találsz, ott szánj időt és energiát kapcsolatépítésre olyan megbízható emberekkel, akik be tudják tölteni a hiányzó nagyszülők, nagybácsik és nagynénik helyét. Muszáj, mert a gyermeknevelés nem 1-2 személyre szabott feladat.

A gyerekeid barátainak a szüleivel is próbálj személyes kapcsolatot tartani, illetve törekedj arra hogy a gyereked legjobb barátai azokból a családokból kerüljenek ki, akikkel jóban vagy és az értékrendetek is hasonló! Ezt is sokkal könnyebb természetes úton, a közös élményekből fakadt kötődések útján elérni, mint magyarázatokkal, tiltással és veszekedéssel. A család ereje c. könyvben Dr. Neufeld elmesélte, ahogy kapcsolatot építettek a középiskolás lányuk, Bria barátaival és a szüleikkel. A közösség, amelyben a fiatalok közel maradhattak a szüleikhez, mellesleg máig is virul… pedig a gyerekek már régen felnőttek. A kötődő hálózat felépítésével a szülők megoldották, hogy a gyerekek egymás házában sem egymás körül keringtek, hanem a felnőttjeik körül. Amikor pedig a család egy évre Franciaországba utazott, Bria barátait is vendégül látták néhány hétre. A barátok szülei nyugodtan elengedték őket, mert tudták, hogy miközben a kamaszaik Bria családjával együtt jól érzik magukat egy távoli országban, tőlük és az értékrendjüktől sem távolodnak el, mert ugyanabban a kötődő faluban vigyáznak rájuk továbbra is.

 

Videó: A kötődés gyökerei

GYÖKEREK sorozat » 2. rész: A KÖTŐDÉS GYÖKEREI

A kecskeméti Szülők Szombatja második előadása videofelvételről, benne:

Hogy lehet egyre mélyebb és nyitottabb a gyermek szülőhöz fűződő kapcsolata?

– A kötődés hat fejlődési szakasza Dr. Gordon Neufeld nyomán: testközel (érzékszervek), hasonlóság, összetartozás-lojalitás, fontosság, érzelmi intimitás (szeress), lelki intimitás (ismerj meg)
– Mi akadályozhat meg egy gyermeket abban, hogy mélyebb kötődésbe essen az érte felelős felnőttekkel?
– Sebezhetőség és védekezés – miért hátrál ki egy gyermek a kapcsolatból?
– Miért és hogyan óvd a gyermekeid érző szívét?
– Miért ne használj elkülönítő (szeparációs) nevelési módszereket?
– Hogy orvosolhatod a gyerekek szeparációs problémáit?

Bővebben

Hogy veszítheti el egy gyerek a könnyeit?

ADAPTÁLÓDÁS: találékonyság, teherbírás, talpra állás c. sorozat:

1. Ha nem tudunk változtatni, mi magunk változunk
2. Az érés könnyes útja
– A hiábavalóság élménye: holtpont, nyugvópont, fordulópont
– Útkeresés és átalakulás
– Az elengedés: amikor a küzdelem nyugalomba fordul, az agy felszabadul a probléma megoldására
3. A gyermek, aki elveszítette a könnyeit
4. Az adaptálódás jelei
5. Az elapadt könnyek és a kemény szív tütenei
6. Hogy pótoljuk az elapadt könnyeket? Mit tegyünk, ha a gyermek védekezővé vált a sebezhetőség ellen?

Hogy veszítheti el egy gyerek a könnyeit?

1. Nem mehet oda a választott vigasztalójához

A választott vigasztaló kötődéselméleti kifejezés, és azt jelenti, hogy a gyermeknek csak olyan a valaki tud vigaszt nyújtani, akihez erősen kötődik. Általában mindenkinek van legalább egy választott vigasztalója. Még nekünk, felnőtteknek is sokat jelent, ha van olyan valaki az életünkben, akihez nyugodtan odamehetünk, kiönthetjük neki a szívünket és elsírhatjuk előtte a bánatunkat. Ha viszont az a valaki, akihez kötődünk, nem veszi jó néven, hogy neki sírunk, akkor nem találunk helyet a könnyeinknek.

A gyerekek könnyei elapadnak és a szívük megkeményedik, ha nincs senkijük, akinek nyugodtan /a legkisebb elutasítás és megszégyenítés veszélye nélkül) kisírhatják magukat, amikor veszteség vagy csalódás éri őket. Szükségük van valakire, akire tényleg számíthatnak; aki a fájó szívüket gyengéden betakarja és megmelegíti.

Nem könnyű sírni. Egy 3-4 éves már nehezen fakad sírva mások előtt. Attól tart, hogy nem biztonságos. Mi lesz, ha kinevetik? Mi lesz, ha kicsinek és gyengének fogják tartani? Már a 2-3 évesek többségét is érte már elég rossz tapasztalat ahhoz, hogy csak egyetlen egyvalaki előtt merjen sírni: azelőtt, akihez bizalma van; akihez a legjobban kötődik. Szerencsés, ha a kötődő ösztöne egy egy olyan felnőttet választ, aki a könnyeit is szívesen fogadja; akinél minden következmény nélkül nyugodtan sírhat.

Néha vigyázok Julian nevű unokámra. A legtöbbet akkoriban vigyáztam rá, amikor még kétéves sem volt. Rettenetesen hiányzott neki az anyukája. Nagyon kicsi volt, én pedig kénytelen voltam néhány dologban korlátozni a szabadságát. Amikor nemet mondtam neki, láttam rajta, hogy mélyen felkavarja a dolog, a kis szája is legörbült, de elnyelte a könnyeit, mert nem érezte magát elég biztonságban ahhoz, hogy sírjon. Biztonságban volt, hiszen a nagypapája vagyok, és nagyonis támogatom a könnyeket! Szívesen fogadtam volna, de nem én voltam a kiválasztott vigasztalója. Amikor az anyukája hazajött, Julian odarohant hozzá és bömbölni kezdett. Az anyukája volt az egyetlen, aki előtt sírni mert. Szerencsére ő is szívesen fogadta azokat a könnyeket. Miközben hüppögött, Julian el is panaszolta neki a bánatát: „Nagypapa nem engedte, hogy ezt és ezt csináljam!” Valahol ki kellett engednie az összegyűlt feszültséget, hogy alkalmazkodni tudjon egy olyan nagypapához, aki bizonyos dolgokat nem enged meg a házában. Előttem nem mert sírni. Képes volt a könnyeit 3-4 órán keresztül is benn tartani, amíg az anyukája vissza nem érkezett. Akkor aztán eleredt az eső!
– Dr. Gordon Neufeld története

Attól kezdve, hogy a gyermeked óvodába kerül, hosszú órákon keresztül benn kell tartania a könnyeit. Amikor aztán érte mész és megkérdezed tőle, hogy „milyen volt ma az oviban?”, megeshet, hogy kiszakad belőle a sírás. Egész nap visszatartotta, amíg biztonságban nem érezte magát veled, akkor viszont látszólag minden előzmény nélkül elkezd sírni. Ezt tekintsd óriási elismerésnek a kapcsolatotokra nézve, és nagyon jó jelnek, hogy még mindig megvan az érző szíve! Akkor is, ha az óvó néni a fejét csóválja:
– Mielőtt Anyuka megjött, még jól érezte magát. Egy könnyet sem ejtett egész nap.
Attól még nem érezte jól magát! Csak visszatartotta a könnyeit, mert nem volt senkije, akinél a sírást biztonságosnak érezte volna. Ha a gyermeked akkor kezd el sírni, amikor újra veled lehet, akkor nálad érzi magát biztonságban. Te vagy a kiválasztott vigasztalója.

2. Rossz élménye fűződik a síráshoz: levegőnek nézik, megszégyenítik, lekicsinylik vagy megvádolják

A rossz élmények közé tartozik a szeparáció, pl. ha a választott vigasztalója elküldi vagy nem vesz róla tudomást, amikor sír (ezt sokat teszik, nehogy az odafigyeléssel, a gyengédséggel “megjutalmazzák” a sírásért). Rossz élmény, ha szégyellnie kell magát, amiért sír; pl. amikor azt hallja, hogy így csak a kicsik viselkednek. Rossz élmény, ha akaratosnak, hisztisnek, kényeskedőnek tartják, vagy megvádolják, hogy csak azért sír hogy sajnáltassa magát, vagy elérjen valamit. Egy idő után nem tud sírni az a gyermek, aki úgy érzi, hogy nem értik meg; hogy szégyen sírni, és ha sírva fakad, gyöngének, síró pityogónak, bőgő masinának tartják.

3. A hiábavalóság fájó érzése fenyegető következményekkel jár

Elapadnak a gyermek könnyei, ha a sírásért büntetik vagy bántják.
– Ne is próbálj meghatni a könnyeiddel! Ha nem hagyod abba, gondoskodom róla, hogy legyen miért sírnod!

Amikor a gyermeket túl sok káros stresszhatás (elszakadás, megszégyenítés, fenyegetés) éri abban a kapcsolatban, amely a biztos menedék, a vigasztalás és a megnyugvás helye a számára, akkor védekezésbe vonul a sebezhetősége ellen. Védőpáncélt növeszt a szíve köré és nem fog sírni.

A sírás mélyen emberi dolog, és mindenkinek szüksége van rá. A gyermek nem azért sír, mert kényes kis bőgő masina. A kisfiú sem lányos, amikor sír – a fiúknak is kellene sírniuk. Nem volna szabad rosszallóan néznünk arra a felnőttre, aki ölbe veszi a síró gyerekét! Elismerést érdemelne, amiért olyan biztonságot nyújtó kapcsolatot tudott vele kialakítani, amelyben nyugodtan lehet sírni is. De kevesen értik a sírás jelentőségét. Reggel elvisszük a gyereket az új óvodába, és elkezd bömbölni, mert nem akar bemenni. Üvölt és tiltakozik, mert fél és dühös, és nagyobb ez a stressz, mint amennyit el tud viselni; de ilyenkor még nem az elengedés könnyeit sírja. A dühe átfordul szomorúságba, amikor Anya indulni készül, és a kisfiú ekkor már fájdalmasan zokogja az elengedés könnyeit. Ekkor lép közbe az óvónő:
– Anyuka, tessék csak ideadni! Nem fog sírni; meglátja, nem lesz semmi baj!
És a kisfiú valóban abbahagyja a sírást, amint az óvónő átveszi.

A helyében én is abbahagynám! Én se sírok idegenek ölében! A kisfiú nem azért hagyta abba a sírást, mert az óvónő szakszerű fogása csodát művelt vele! A sírásnak azért szakadt vége, mert néla már nem biztonságos dolog sírni. Ez nem előrelépés. Sőt, ha a felnőttek meg akarnak szabadulni a kisfiú könnyeitől, akkor egyre nagyobb veszélybe sodorják. A fejlődés alapfeltétele a biztonságot nyújtó kapcsolat, és egy gyerek annak a karjaiban érzi magát biztonságban, elég biztonságban ahhoz, hogy elsírja a bánatát is, akihez kötődik.

4. Védekezővé vált a sebezhetőség ellen, és már meg sem fájdul a szíve

A legtöbb gyerek a sebezhetőség elleni védekezés miatt veszíti el a könnyeit, amikor a környezete szerint a sírás szégyen, és megszégyenítik miatta. “Csak a kicsik sírnak!” “Csak a lányok sírnak.” A bánatot manapság szégyen kimutatni, mert azt hisszük, hogy a gyöngeség jele. Nem értjük, hogy a gyerekeknek milyen nagy szükségük van arra, hogy eleget sírjanak, legalább az első 5-6 életévben. Az utóbbi időben több tudományos kutatás zajlott a rezilienciával kapcsolatban. Szinte havonta jelentek meg újabb adatok arról, hogy a kisgyerekeknek eleget kellene sírniuk ahhoz, hogy sikeresen tudjanak alkalmazkodni a körülményeikhez, és rugalmas, teherbíró felnőtté cseperedjenek, aki egy összeomlás után ismét felépül; aki talpra tud állni, miután elesett.

Csak az a baj, hogy a csalódás és a bánat, a hiábavalóság fájdalmas érzésései nagyon sérülékeny érzések. Akkor érzünk ilyet, amikor valamin nem tudunk változtatni, hiába akarunk. Min akarunk változtatni? Ami veszéllyel fenyeget és árthat nekünk. Amivel szemben sebezhetőnek, gyengének és kiszolgáltatottnak érezzük magunkat! És ha egy gyermek már védekezővé vált a sebezhetősége ellen, akkor a bánat és a csalódás fájó érzéseit sem érzi, és az elengedés könnyei is elapadnak.

A gyermek elveszíti a könnyeit. A sebezhetőség elleni védekezés a leggyakoribb oka annak, hogy egy gyermek elveszíti a könnyeit. Amikor megüti magát és nagyon fáj valamije, vagy ha nagyon dühös, akkor tud még sírni, habár a legsúlyosabb esetek, a büntetőintézetek lakói már semmitől nem tudják elsírni magukat. Az elengedés bánatos könnyei viszont elapadnak, ami hatalmas veszteség.

Miért baj az, hogy egy gyermek elveszíti a könnyeit?

Egyrészt azért, mert akkor nem teremnek meg az adaptálódás gyümölcsei. Azok az emberi tulajdonságok, amelyeknek az adaptálódás érési folyamata révén kellene kifeljődniük, érző szív nélkül, az elengedés könnyei nélkül nem fognak kifejlődni. Minél fiatalabb életkorban apadnak el a könnyek, annál kevésbé lesz valaki találékony, teherbíró és reziliens; annál kevésbé lesznek rá jellemzőek ezek a tulajdonságok:

De van egy másik veszteség is.

A szív az érés motorja (erről már volt szó itt és itt és itt). Az érési folyamatokat a szívből kiinduló érzelmi-indulati töltet, az emóció mozgatja. Az adaptálódás azért “az érés könnyes útja“, mert ezt az érési folyamatot az érző szív fájó érzései, a bánat és a csalódás mozgatják előre. Az önállósulás folyamatát pedig a beteljesülés örömteli érzése hozza lendületbe.

De az ábrán az is látszik, hogy az önállósuláshoz vezet egy hosszabb és nehezebb út is, ami nem olyan pozitív és örömteli, és ez a beteljesülés meghiúsulásának átérzése. Ezt a másik utat mutatja az a görbe nyíl, amelyik az adaptálódásból kiindulva vezet az önállósuláshoz. És ez a másik veszteség.

A gyermek könnyei általában azért apadnak el, mert amikor az elviselhetőnél nagyobb fájdalmat okoznak neki a kapcsolatokból származó káros stresszhatások (a túl sok elszakadás, megfélemlítés vagy megszégyenítés), akkor védekezővé válik sebezhetőség ellen. De a gyengéd érzéseivel együtt a nemcsak a bánatát, hanem a beteljesülés örömét is elveszíti, és már akkor sem tud örülni, amikor szeretik, teljesülnek a vágyai és sikerülnek a dolgai. Így tehát dupla veszteség éri. Ha az érzelmi fájdalmat már nem érzi, akkor nemcsak a hiábavaló törekvéseit nem tudja elengedni, hanem a szeretetteljes kapcsolatban sem tud megnyugodni, mert sem a bánat, sem az öröm nem jut ez a szívéhez – egyiket sem érzi. Ilyen értelemben is igaz, hogy a gazdag egyre gazdagabb lesz, a szegény pedig egyre szegényebb. Ha a sebezhetőség elleni védekezés miatt megkeményedik a szíve, sokkal többet veszít az elapadt könnyeinél. Ha a szívét már nem lehet megfájdítani, akkor boldoggá tenni sem lehet. Nem lehet kielégíteni, mert nem érez semmit.

Amikor egy gyermek elveszíti a bánatát, vele együtt az örömét is elveszíti.

A beteljesülés, latinul szaturáció azt jelenti, hogy valami tele van, teljes, beteljesült, kielégítő és megnyugtató. A latin szótő, a szat pedig azt jelenti, hogy fordulópont. De van egy másik jelentése is: a bánat! A latinok számára egy és ugyanaz volt a kettő. A beteljesülés és a bánat ugyanannak az éremnek a két oldala, és az átélésük fordulópont. Nyugvópont. Mindkettőt éreznünk kell ahhoz, hogy fejlődjünk: a beteljesülés örömét is, és a hiány fájdalmát is.

Amíg egy gyermek a hiábavaló törekvéseit nem tudja bánatosan elengedni, és amíg nem tud belenyugodni abba, hogy a vágya nem teljesült, addig a kapcsolataiban sem tud megnyugodni és feltöltődni.

Az öröm és a bánat együtt jár. Az éhség és a jóllakás is. Aki nem éli meg a beteljesületlenség fájdalmát, az nem éli meg a beteljesülés örömét sem.

Nem kellene féltenünk a gyerekeket attól, hogy a meg nem valósult vágyaik miatt szomorúak lesznek. Nem a fájó érzések ártanak nekik, hanem az, ha egyedül maradnak az érzéseikkel. Ha mindig megpróbáljuk őket megmenteni mindentől, ami felzaklatná őket, különösen a szomorúságtól, akkor egyre kevésbé fognak tudni alkalmazkodni az élet kihívásaihoz. Egyre kisebb lesz a teherbíró képességük. Ha nem tudják elsiratni a hiábavaló vágyaikat, ha nem tudják elengedni a veszteségeiket, akkor nem is tudnak felgyógyulni és ismét talpra állni.

De milyen veszteségekkel, milyen hiábavalóságokkal kell egy gyereknek szembenéznie? Legközelebb ezzel folytatom…

ADAPTÁLÓDÁS: találékonyság, teherbírás, talpra állás c. sorozat:

1. Ha nem tudunk változtatni, mi magunk változunk
2. Az érés könnyes útja
– A hiábavalóság élménye: holtpont, nyugvópont, fordulópont
– Útkeresés és átalakulás
– Az elengedés: amikor a küzdelem nyugalomba fordul, az agy felszabadul a probléma megoldására
3. A gyermek, aki elveszítette a könnyeit
4. Az adaptálódás jelei
5. Az elapadt könnyek és a kemény szív tütenei
6. Hogy pótoljuk az elapadt könnyeket? Mit tegyünk, ha a gyermek védekezővé vált a sebezhetőség ellen?

Hogy lesz a kötődésből önállóság?

Hogy lesz a kötődésből önállóság? A függésből függetlenség? Lehet, hogy ez a legizgalmasabb kérdés a nevelésben!

Az uralkodó szélirány szerint a gyerekeknek először le kell válniuk a szülőkről ahhoz, hogy felnőjenek. Ha egy gyereknek valami miatt otthon kell maradnia, mindenki aggódni kezd, hogy mi lesz vele, hogy fog így felnőni? Hiszen ahhoz előbb le kellene válnia a szülőkről! Ennek pont az ellenkezője igaz.

Már korábban eljutottunk odáig, hogy a szív az érés motorja (itt és itt), és hogy az érési folyamatokat a szívből kiinduló érzelmi-indulati töltet, az emóció mozgatja. Az önállósulás folyamatát a beteljesülés érzése viszi előre. Az ábrán látszik, hogy van hátsó bejárat is, egy hosszabb és nehezebb út, ami nem olyan pozitív és örömteli… később erre is kitérünk.

Anya, amikor így ölelsz, repülni is tudok!

A beteljesülés érzése olyankor jelenik meg, amikor a kötődő éhség átmeneti időre megszűnik. Amikor a szeretetéhség kielégül, a gyermek nyugvópontra jut. [Hogy teremtsük meg a gyermekkor nyugalmát?] Amikor (akár felnőttként is) azt tapasztaljuk, hogy a legfontosabb kapcsolatunkban többet kapunk, mint amennyit keresünk, akkor nagyon biztosnak érezzük azt a kapcsolatot. Valaki jobban elfogad és jobban szeret, mint mi saját magunkat. Ilyen biztos bázissal a hátunk mögött tölt el a beteljesülés érzése és újult erővel szárnyalhatunk. Visszatér belénk a régi érdeklődés, visszatér az alkotókedv. Amikor egy kisgyerek érzi ezt, akkor szalad el játszani.

A beteljesülés érzése minden életkorban szárnyakat ad az embernek, de a kicsik átlátszósága miatt náluk könnyebben megfigyelhető. Ezt élte át az a négyéves is, aki boldogan lubickolt az anyukája ölelésében, és azt mondta: “Anya, amikor így ölelsz, repülni is tudok!” Anya, amikor így ölelsz, felemelkedem! Ilyenkor úgy érzem, hogy nagy dolgokra vagyok képes. Az ilyen pillanatokban jelenik meg a vállalkozókedv is. Anya, amikor így ölelsz… amikor magamba szívom a szeretetedet és feltöltődöm vele, akkor tudok repülni! Így kap szárnyakat a kíváncsiság és a kreativitás: az ember feltöltődik valakinek a szeretetével, megszabadul a kötődés munkájától és elszalad “játszani”. Persze az éhségét is éreznie kell valakinek ahhoz, hogy a beteljesülés érzése mozgásba hozza, nem mindegy tehát, hogy megvan-e még az érző szíve: képes-e még érezni a szívfájdító érelmeit is, vagy már érzéketlenné vált velük szemben. Most viszont térjünk vissza a gyökerekhez.

A gyerekek szárnyait a kötődő gyökerek teszik erőssé

Dr. Neufeld ábrája egyszerre mutatja a három érési folyamatot, és a gyermek kötődő gyökereit, ahogy egyre mélyebbre nyúlnak a kapcsolat talajába. Korábban a kötődés és az érési folyamatok kölcsönhatását ábrázoltuk ezzel [“Magától terem a föld…”]. Most nézzük meg, hogy táplálják a kötődés egyre mélyebbre hatoló gyökerei az önállósulás folyamatát:

1. Testközel. A kisbaba az érzékszervein keresztül tapasztalja az anya közelségét: a bőrérintkezés, a szaglás, a hallás és a látás útján. Ez a csodálatos élmény adja neki az első lendületet, hogy elinduljon az önállósulás útján: akarjon járni és beszélni. A szárnyaló lendület innen kapja az első lökést. A belülről kiáramló hajtóerő ezen a szinten még nagyon hullámzó (hol felerősödik, hol visszahúzódik). De ahogy a gyermek újabb gyökereket ereszt, egyre meghatározóbb lesz. Eleinte még kicsi a lendület, mert a fejlődés anyaméhe (a kapcsolat) ezen a szinten még nagyon szűkös mozgásteret ad: amikor a kapcsolatot a testközel jelenti, akkor a kisgyerek néhány méterre elmerészkedik a mamájától és pánikba esik. Még nincs helye a kalandozásnak. Hogy jut tovább? Nem a leválását kellene támogatni, hogy jobban fejlődjön? Ma ez az uralkodó nézet. “Menjen a gyerek bölcsibe, oviba, mert le kell válnia az anyáról ahhoz, hogy tovább fejlődhessen!” Nem?… Nem, nem és nem! Nem leválásra, hanem mélyebb kötődésre van szüksége!

2. Hasonlóság. Ha egy fokkal mélyebbre is eresztek gyökeret, a hasonlóság szintjén is kötődöm, akkor már azzal is közelebb érzem Anyát magamhoz, hogy olyan vagyok, mint ő: én is úgy járok, úgy beszélek, úgy eszem és úgy öltözködöm. Most már nem kell minden pillanatban mellette lennem. Egy kicsit több terem nyílik az kimerészkedésre. Most már egy picit messzebbre mehetek anyukámtól. Nekivághatok az útnak, mert amíg utánozhatom, addig magam mellett érzem anyukát. Egy fokkal nagyobb az érés anyaméhe. Hosszabb a köldökzsinór. De várjunk csak; ha ugyanolyan vagyok, nincs helye a különbözőségnek! Most ugyanaz vagyok, mint ő. Ha egyek vagyunk, egyet is kell értenem Anyával. Hogy juthatok tovább? Úgy, hogy mélyebb gyökereket is eresztek.

3. Összetartozás és lojalitás (hűség). Ha ezen a szinten is tudok kapcsolódni, már nem vagyok egy és ugyanaz Anyával, de hozzá tartozom. Birtokba veszem. Ő az enyém… és máris több helyem van a kalandozásra. Valamivel nagyobb lett az anyaméh, hosszabb lett a köldökzsinór. Már nem muszáj Anyát másolnom; nem kell mindenben hozzá igazodnom. Van némi terem a különbözőségre. De még mindig muszáj vele egyetértenem, mert a lojalitás egyetértést jelent. Ugyanazon az oldalon kell állnunk, nem különbözhetünk össze… hacsak nem eresztek ennél is mélyebb gyökereket a kapcsolatunk talajába.

kotodesbol-onallosag3-kekneveles

4. Fontosság. A negyedik életévben már úgy próbálok Anyához kötődni, hogy fontos leszek neki. Arra törekszem, hogy sokat jelentsek, és azt figyelem, hogy elég különleges vagyok-e a szemében. Ha azt érzem, hogy én vagyok Anya legnagyobb kincse, megnyugszom és boldog vagyok, mert tudom, hogy akar engem. Így már az se zavar, ha néha nem értünk egyet. Ha tudom, hogy fontos vagyok neki, akkor már nyugodtan össze is különbözhetek Anyukámmal, mert nem ezen múlik a kapcsolatunk.

De mi lesz velem, ha már serdülő vagyok, és még mindig csak a felszínes szinteken tudok kötődni: az érzékszerveken keresztül (úgy, hogy együtt vagyunk), a hasonlóság útján (olyan próbálok lenni, mint azok, akiknek az elfogadására áhítozom), vagy az összetartozás útján (aki nincs velünk, az ellenünk van)? Ha felszínes szinten tudok csak kötődni, a kapcsolataimban nincs helye a különbözőségnek!

Ilyenkor az történik, amit a kamaszok lázadásának tartunk. Az éretlen, kamasz azért “lázad”, mert a felszínesen megélt kapcsolatban nincs elég helye a kibontakozásra! Ha nem értünk egyet vele, ha nem tetszik nekünk is az, ami neki tetszik, úgy érzi, hogy őt magát nem fogadjuk el, és vége a kapcsolatnak. Minél mélyebben és sebezhetőbben tud kötődni egy kamasz, annál több helye van kapcsolaton belül is a különbözőség számára. Fordítva is így van: minél érettebben kötődik egy szülő, annál inkább képes az önmagát kereső kamasz viselt dolgait szeretettel elviselni.

5. Szeretet (érzelmi intimitás). Ha a kapcsolat stabil marad, akkor a kötődés újabb gyökeret ereszthet, a korábbinál is mélyebbet: ideális esetben már valamikor az ötödik életév végefelé előbuzog a gyermekből az érzelmi szeretet első nagy áramlata. Ha érzem, hogy szeretnek, akkor azokat az időket is át tudom vészelni, amikor nem érzem, hogy elég fontos és különleges vagyok. A kapcsolat a biztos bázisom marad, mert az érzelmi kapocs megvan.

6. Mély megismerés (lelki intimitás). A kötődés legmélyebb és legérzékenyebb szintjén már az tölti meg a szeretettankomat, hogy mélyen ismer és ért engem az, aki fontos nekem. Amikor azt érzem, hogy ismernek, látnak és értenek, akkor kapja a legtöbb teret az egyéniségem. Aki ismer és szeret, annak a tükrében megláthatom magam. Végre felfedezhetem, hogy ki vagyok igazán! Sőt, meg is mutathatom, mert azt, aki szeret, érdekli, hogy mi van bennem! Abban a kapcsolatban mutathatom meg magam a lehető legteljesebb mértékben, amelyikben a legmélyebb intimitást, megértést és feltétel nélküli szeretetet is tapasztalom. Itt egyszerre lehetek hasonló és különböző, mert az egység és a különbözőség számára is van hely. A legmélyebb kötődés és a legkiforrottabb egyéniség itt már együtt lehet jelen. Legkorábban a hatodik életév során juthat el valaki a kötődésnek erre a szintjére, és felbecsülhetetlen segítség egy gyereknek, ha már így kötődik, mire elkezdi az iskolát! Soha nem késő, de a legtöbb ember sajnos egész életében ismeri meg a kötődésnek ezt a mély és sebezhető módját.

A leválás az önállósághoz vezető út?

Hogy lesz tehát a kötődésből önállóság? Le kell választani a kisgyereket a szüleiről ahhoz, hogy jól fejlődhessen? A válasz: NEM! A kötődés nem akadályozza, hanem táplálja a különbözővé válás folyamatát. A gyermeknek nem kell előzetesen leválnia Anyáról és Apáról ahhoz, hogy felnőjön. Olyan nincs, hogy egy gyerek túlzottan kötődik! Csak olyan van, hogy túl bizonytalanul, vagy túl felületesen kötődik, de sose kötődik túl mélyen. Sose kötődik túl odaadóan, túl nyitottan és védtelenül. Egy gyerek soha nem kötődik túlzottan. Minél inkább kötődik, annál több támogatást kap az önállósága, annál több teret kap az egyénisége. A kötődés táplálja az önállóságot, és ad helyt az egyéniségnek.

Hogy válik tehát az ember másoktól különböző önmagává? Nem úgy, hogy gyorsan elhagyni kényszerül a fészket, hanem úgy, hogy biztonságos fészekben lakik. Nem attól nő fel egy gyerek, hogy elmegy otthonról, hanem attól, hogy van otthona! Se egy madarat, se egy gyereket nem kell kilökni a fészekből ahhoz, hogy szárnyalni kezdjen! Ha van otthonod, akkor van egy hely, egy repülőtér az életedben: egy biztos bázis, egy támaszpont, ahonnan újra meg újra felrepülhetsz. Kedvet kapsz a repüléshez, szabadon tudsz szárnyalni, mert tudod, hogy a biztos bázis a helyén marad, és amikor elfáradsz, nyugodtan visszatérhetsz.

Ha viszont a hátországban, a fészekben zavar keletkezik, akkor minden energiád, amit a szárnyalásra fordítanál, visszairányul a kötődésre. Amint bizonytalanná válik a háttér, a támaszpont, minden kifelé irányuló kíváncsiság és érdeklődés visszavonul. Eltűnik a belülről fakadó lendület, eltűnik a belső motiváció. Ha az üzemanyag-utánpótlás bizonytalan, nem lehet repülni. A bázison kell maradni. Ilyenkor a gyermek abbahagyja a szárnyalást és megint a túlélésért küzd: a kötődés munkáját végzi és kapaszkodik.

Egyéniség a kapcsolatból születik

Egy gyerek életében akkor teremtődik meg a fejlődéshez szükséges nyugalom, amikor a kötődő gyökerei bőségesen találnak tápanyagot; amikor újra meg újra üzemanyagot kap az „érés motorja” és megtelik a szeretettank. A nyugalom megteremtésével védi és táplálja a gyerekeink fejlődését az érés gyönyörű, természetadta anyaméhe: a kapcsolat, amelyből az egyéniség születik.

Minél mélyebben kötődik egy gyerek, annál nagyobb teret kap az egyénisége.
Minél biztosabb bázist talál bennünk, annál több szabadsága lesz a világ felfedezésére.
Minél kielégítőbben tölti fel a kapcsolat, annál több bátorsága lesz másoktól különbözni.
Minél jobban bízik, minél inkább tud függeni, annál több ereje lesz függetlenné válni.

A szülőkhöz fűződő mély és kielégítő kapcsolat nem tartja vissza a gyerekeket az önállósulástól, sőt! Ha tehát néha kétségbe vonjuk a kötődés szerepét a csecsemőkoron túl: óvodáskorban, iskoláskorban, serdülőkorban, mert nem azonnal látszik az eredménye, véssük jól a szívünkbe, hogy az önállósulás folyamatát nem a korai leválás, hanem az egyre mélyülő kötődés táplálja.

Az autonóm (belülről vezérelt és értelmes célokért cselekvő) személyiséggé érés annak a gyereknek megy a legkönnyebben, akit mélyen gyökerező kapcsolat fűz a róla gondoskodó felnőttekhez. A gyermek szárnyait a kötődő gyökerek teszik erőssé. Támogassuk a függését, hogy legyen ereje függetlenné válni!

Hogy tudjuk ezt megvalósítani a gyakorlatban? Mit csináljunk? Erről lesz szó december 9-én a következő Szülők Szombatján.

________________________
A kéz nélkül született, örökbefogadott és szeretett pici lány, Vasilina Facebook oldala

Simon András grafikáját a művész engedélyével használom. Munkái a simongaleria.hu oldalon megvásárolhatók.

A társas agy

A szeretet pszichológiája – bevezetés a kötődéselméletbe

Életünk kezdeti szakaszán agyunkat a kapcsolataink formálják, a biztonságos kötődés pedig még idősebb korban is gyógyítja a megsebzett elmét.

Bővebben

Mit csináljak, ha parancsolgat a gyerekem?

Egyre több olyan gyerekkel találkozunk, aki beragadt a domináns szerepbe: még a felnőtteket is utasítgatja, és dühbe gurul, ha valaki nem hajol meg az akarata előtt. A többi gyerektől is elvárja, hogy azt csinálja, amit ő mond. Követel, parancsokat oszt és dirigál. Erősnek és függetlennek látszik, pedig nem az. Valami hiányzik neki, és ez okozza a bajt.

Bővebben

Hogy lehet helyrehozni a nem túl jó kapcsolatot?

Amikor kiderül, hogy a gyerekünk problémás viselkedése valójában a nem megfelelő kapcsolatunk tünete, magától értetődik a kérdés: Mit tegyünk, hogy újra közel kerüljünk egymáshoz? Hogyan javítsunk a kapcsolaton? Nincs túl késő? Nem az elején kellett volna mindent másképp csinálni? Meddig lehet helyrehozni a kapcsolatot? Bővebben

A FOLYAMAT – Ahogy a gyermek teljes érettségre juthat

Az érés folyamata, amelynek során a gyermekben megvalósul az emberi potenciál, spontán zajlik, de nem elkerülhetetlen. A szükséges feltételek hiányában a gyermek csak megnő, de nem nő fel igazán. Az érett ember nem a gének műve, de nem is a nevelés vagy a csoportos szocializáció eredménye.

Bővebben