Címke: agresszió

Az önállósuláshoz hasonlóan az adaptálódás érési folyamatának témáját is néhány jellemvonás felsorolásával kezdem, amelyeket mindannyian szívesen látnánk a gyerekeinkben és saját magunkban is.

Az érett ember (a jól adaptálódott személyiség) néhány jellemvonása

• használ neki a korrekció (ha kijavítják a hibáit)
• tanul a saját hibáiból
• találékony és talpraesett (nehéz helyzetben is feltalálja magát, megoldást talál a problémáira)
• teherbíró és rugalmas (reziliens)
• felismeri, hogy hiába törekszik valamire
• kompenzálja a hátrányait és hiányosságait (a veleszületett fogyatékokat is)
• a kudarc és a csalódás megerősíti (nem pedig tönkreteszi)
• szembenéz és megküzd a stresszel
• el tudja fogadni a korlátokat és a határokat
• el tudja fogadni, hogy nem mindig az történik, amit akar
• akkor sem támad másokra, amikor frusztrált
• el tudja engedni a meg nem valósítható elképzeléseit
• ha le is sújtja valami, képes talpra állni

Nagyon örülnénk, ha a gyerekünk tanulna a hibáiból. A pedagógia is azt feltételezi, hogy minden gyerek tanul a hibáibólpedig még a felnőttek is újra meg újra elkövetik ugyanazt a hibát. Nem magától értetődő, hogy tanulunk a hibáinkból; nyilván való, hogy sokan nem tanulnak. Vannak, akik csak egyszer csinálnak meg egy szamárságot, mások viszont lépten-nyomon beleesnek ugyanabba a hibába. Folyton javítgatjuk a gyekekeket… az iskola leggyakrabban használt nevelési módszere is a korrekció. De keveseknek használ. Sok gyerek inkább leereszt és elcsügged, amikor kijavítják a hibáját. Vajon mitől függ, hogy valaki képes-e tanulni a hibáiból?

A találékonyság különösen hasznos tulajdonság. Óriási előny, ha valaki nehéz helyzetben is feltalálja magát, és megoldást talál az olyan problémákra is, amelyekkel korábban nem találkozott. Az életképesség egyik kulcsa ez a tulajdonság… de honnan ered? Hogy tehetnének rá szert a gyerekeink?

Mindannyian korlátok és határok között élünk, a gyerekek meg különösen, mert nem elég, hogy olyan kicsik, még mi is kénytelenek vagyunk léptem-nyomon korlátozni őket a szabadságukban és határt szabni a vágyaiknak. Egyes gyerekek együtt tudnak élni az életük korlátaival, mások viszont nem tudnak beletörődni. Nagyon nehéz olyan gyereket nevelni, aki nem tudja elfogadni a korlátokat és a határokat. Mit is mondunk azokra a gyerekekre, akik nem bírják elviselni, ha nem az történik, amit akarnak? Akaratosak. El vannak kényeztetve. Nagyon nehéz velük bánni.

Rengeteg gyereket sújt trauma, veszteség és nélkülözés ezen a földön. Az egyik felépül belőle és helyreáll a lelki egyensúlya, a másik tartósan sérül. Sok gyerek komoly fogyatékkal jön a világra. Mások különösen hátrányos környezetből indulnak. De közülük is van, aki megtalálja a módját, hogy az akadályok ellenére is teljes életet éljen, a többség viszont nem lesz képes behozni a hátrányt, és tönkremegy az élete. Vajon mi okozhatja a különbséget? Miért van az, hogy az egyik gyerekből rugalmas és teherbíró, reziliens felnőtt lesz, a másikból nem?

Öröklik a fenti a tulajdonságokat a gyerekek? Vagy meg kellene őket tanítanunk arra, hogy ilyenek legyenek? Kutatási eredmények, követéses vizsgálatok sora bizonyítja, hogy nem a génállomány határozza meg, hogy ki rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal. Meglehet, hogy két felnőttben mindez megvan, a gyermekükben pedig szinte egyik sincs meg, és rengeteg a példa ennek fordítottjára is. Nem örökletesek tehát ezek a tulajdonságok, de csődöt mondanak a viselkedésre irányuló nevelési módszerek is. A fent felsorolt értékes tulajdonságokat se tanítással, se jó példával nem lehet kialakítani. Hát akkor honnan jön a találékonyság, a teherbírás és a talpra állás képessége?

Kifejlődik, de nem mindenkinél

A fent felsorolt tulajdonságok mindegyike gyümölcs. Belülről fejlődnek ki, természetes úton azokban, akikben kifejlődnek. Minden csecsemőben megvan ezeknek az emberi vonásoknak a csírája, mert mind az emberi potenciál részei. Egy érési folyamat gyümölcsei: az ADAPTÁLÓDÁS érési folyamatáé.

Annak ellenére, hogy minden gyerek rendelkezik e vonások lehetőségével, sokan mégis elveszítik a rugalmas alkalmazkodás képességét. Már a születés utáni hetekben is el lehet veszíteni, és ezek a babák nem is haladnak tovább a körülményekhez való sikeres alkalmazkodás, az adaptálódás útján. Egy ilyen gyereket aztán nagyon nehéz nevelni, mert nem tudja elfogadni, hogy valami nem úgy történik, ahogy akarta. Mereven ragaszkodik a követeléseihez, mert nem tudja elengedni a megvalósíthatatlan elképzeléseit. Ha egy kudarc vagy csalódás földhöz vágja, nem nem tud talpra állni.

Az agresszív viselkedés problémája kapcsán már volt szó az adaptálódás folyamatáról. Amikor egy gyermek agresszív, szinte biztosra vehető, hogy az alkalmazkodóképessége elakadt a fejlődésben. Az agresszív viselkedés a nem megfelelő adaptálódásra utal.

A körülményekhez való alkalmazkodás érési folyamata

Az adaptáció rugalmas alkalmazkodást, alakulást, formálódást jelent. Hétköznapi értelemben azt a gyermeket tekintjük alkalmazkodónak, aki szépen beilleszkedik és igazodik az elvárásokhoz. Személyiségfejlődési szempontból viszont az adaptálódás (magyarul rugalmas alkalmazkodás) a nehéz körülmények hatására való átalakulás érési folyamata, amelynek során a gyermek találékony, teherbíró, és újra talpra állni képes felnőtté válik.

Az adaptálódás, a rugalmas alkalmazkodás nem igazodás, nem beilleszkedés, hanem átalakulás: transzformáció. Rajtunk változtat az, amin nem tudunk változtatni. Ilyenkor maga az agy változik, és vele a személyiség belső tulajdonságai. Amikor valaki pusztán igazodik az elvárásokhoz, beilleszkedik az új csoportba, vagy megszokja az új körülményeket, akkor talán más szokásokat vesz fel, másképp viselkedik, mint azelőtt, de a személyisége nem változik. Az adaptálódás viszont mélyen ható és átalakító érési folyamat, amelynek során az agy és a személyiség változik. Mi magunk formálódunk át minden alkalommal, amikor olyan akadályba ütközünk, amelyen nem áll módunkban változtatni, és ilyesmiből sok adódik mindannyiunk életében. Egy gyermek rengeteg mindennel találja szemben magát, amin nem tud változtatni. A rugalmas alkalmazkodás tehát belső átformálódással járó és tudattalanul zajló fejlődési folyamat.

Érzelmi fordulat, nem tudatos változtatás. Az érett személyiséggé válásnak ezt a nélkülözhetetlen és fájdalmas folyamatát nem az értelem és nem az akarat irányítja; az adaptálódás az emberi lélek nem tudatos rétegeiben zajló érzelmi fordulatok sorozata. A limbikus rendszer (az „érzelmi agy”) e folyamatos belső alakulás színtere. Ha tudatosan irányítható logikus folyamat volna, akkor a kisbabák és a kisgyerekek nem tudnának alkalmazkodni, pedig az alkalmazkodás szempontjából az első öt életév a legfontosabb időszak! Az embergyerek pontosan azért születik annyira kialakulatlan állapotban (a többi emlőshöz képest), hogy legyen elég alkalma a legkülönfélébb körülményekhez alkalmazkodni. Ezért is olyan nagyszerű dolog, hogy az adaptálódás tudattalanul zajlik, és semmilyen akarati döntésnek vagy logikus megfontolásnak nincs benne szerepe.