Hogy lehet a frusztrációt jobb útra terelni?

GYÖKEREK sorozat » 5. rész: MIT KEZDJÜNK AZ INDULATOKKAL?

A fegyelmezés akkor hatékony, ha a gyereked saját belső fékeit sikerül előhívnod. 



1. Segíts, hogy megismerje a saját indulatait!

Ha gyerek korunkban nem tanultuk meg szavakkal kifejezni és jó helyen kiengedni a frusztrációt, akkor felnőttként is meggyűlik vele a bajunk. Tudatosan csak akkor leszünk képesek mederbe terelni frusztrált indulatainkat, ha a tudatunkba kerülnek; gondolni pedig csak olyasmire tudunk, amire vannak szavaink. A frusztrált érzéseket nemcsak indulatszavakkal lehet kifejezni, hanem olyan szavakkal is, amit a gyerekeink is utánozhatnak, pl.: “nem megy”, “mérges vagyok”, “dühös vagyok”, “nem sikerül”, “jaj, majdnem felrobbanok!” “annyira feszít a düh!” Kamaszok szokták mondani, ez is találó: “ki vagyok akadva”. A gyerekeiknek is szükségük van szavakra, hogy beszélni tudjanak a frusztrációjukról, mert azt fogják tudni majd kormányozni, amiről fogalmat tudnak alkotni. Ha elfog az a frusztrált érzés, és a szavak segítségével eljut a tudatomig, hogy valami nem megy, kezdek mérges lenni, kezdek dühbe gurulni, akkor nagyobb az esélyem, hogy uralkodom a mérges indulaton, még mielőtt az uralkodik rajtam.

A durva szavak használata is a felgyülemlett mérgező indulatok kiűrítését szolgálja, és azért van rá olyan nagy igény, mert érezzük, hogy meg kell szabadulnunk attól a kellemetlen feszültségtől. Amikor azonban az indulataink szóbeli kifejezése egyúttal mások bántását is jelenti, akkor a frusztrációs feszültség már támadó indulattá nőtt: szóbeli agresszióba. Még azok a szülők sem szeretik a gyerekeik szájából visszahallani a trágár szavakat, akikből trágár szavak formájában robban ki az indulat (de bármilyen cifrákat mond is valaki, az indulatai attól még nem távoznak, legföljebb másokra is átterjedve megsokszorozódnak).

Érzéseink és indulataink szóbeli kifejezésére viszont szükségünk van. Nem azért, mert a szavakkal együtt a gőz is távozik (bárcsak ilyen egyszerű volna), hanem azért, mert tudatosan csak azzal tudunk foglalkozni, amit szavak segítségével át tudunk gondolni. Ha a gyerekeink “csúnya” szavakat használnak, nem elég, ha leállítjuk a durva szavakat; mégfontosabb, hogy megtanítsuk őket, hogy a belső feszültséget, a frusztrációt hogy öntsék kifejező szavakba (törés-zúzás, verekedés helyett)! Ha csak leállítjuk a zavaró megnyilvánulásokat, akkor azt tanítjuk, hogy a negatív érzésekről nem beszélünk, illetve, hogy nem vagyunk kíváncsiak a negatív érzéseikre. Ez pedig nem egészséges üzenet. A biztonságot nyújtó kapcsolatban igenis kíváncsiak vagyunk a gyerekeink érzéseire, a negatívakra is. Meg akarjuk őket érteni, és mindenre kíváncsiak vagyunk, ami foglalkoztatja őket. Nem akarjuk őket elhallgattatni; kifejezetten bátorítjuk őket, hogy hozzánk jöjjenek a bajaikkal, és nekünk öntsék ki a szívüket, akkor is, ha nem szép a tartalma!

Már egy óvodást is megtaníthatunk arra, hogy felismerje magában a frusztrációt, és ki tudja mondani, hogy “nem megy”, “mérges vagyok”, “ingerült vagyok”. Ha a segítségünk (és a példánk) révén gyakorlatot szerez a frusztrációja felismerésében és megnevezésében, az ön- és közveszélyes tombolás helyett meg tudjuk tanítani a méreg kiengedésének egy-két testre szabott módjára is, amivel nem árt senkinek, még saját magának sem.

A mélyen rejtőző érzelmek és indulatok felszínre hozásában a jobb agyféltekés tevékenységek is segíthetnek: a gyermek játékában és rajzában ugyanis mindig megjelennek a félelmei, feszültségei, lelki küzdelmei. Amit nem tud elmondani, azt kijátssza és kirajzolja magából. Értő figyelemmel kísérjük tehát a gyerekeink spontán játékát, rajzait és minden más önkifejező alkotását! A feszült, indulatos kisgyereknek már azzal sokat segítünk, ha több lehetőséget teremtünk az önkifejező játékra, rajzolásra, vagy bármi más spontán önkifejező tevékenységre! Ne irányítsuk, de figyeljük meg, mit játszik, mit rajzol, mi foglalkoztatja a képzeletét, miről álmodik! Ezen kívül pedig szokjunk rá a saját érzelmeink és indulataink szavakba öntésére is, mert a gyerekeink szókincse, szóbeli önkifejező készsége úgy fejlődik, hogy bennünket utánoznak. A fogalmi gondolkodást pedig a beszéd fejleszti.

Vezessük be az érzelmek kifejezésére szolgáló szavakat a család hétköznapi szótárába; már ezzel mindennapos gyakorlatunkká válik a frusztráció felismerése. Hadd lássák tőlünk a gyerekeink, hogy egészséges módon is ki lehet fejezni (szavakkal) és ki lehet engedni (könnyekkel) a mérget, ami azért gyűlt fel bennünk, mert egy akadály elmozdítására nincs hatalmunk. Az “egészséges” kifejezés és kiengedés azt jelenti, hogy kimondjuk, amit érzünk, és nem arra használjuk a szavakat, hogy jól elagyabugyáljunk velük másokat.

Fontos, hogy legyenek szavaink a frusztrációra (“nem megy”, “mérges vagyok”, “dühös vagyok”, “nem sikerül”, “jaj, majdnem felrobbanok!” “annyira feszít a düh!”), és nap mint nap használjuk is ezeket a szavakat, hogy a gyerekeink eltanulják őket tőlünk. Az óvodában és az iskolában is szükség volna rá, hogy a gyerekek megtanulják a frusztrációjukat szóban kifejezni. “Nem vág ez az olló! Annyira feszít a düh!” “Nagyi odaadta az utolsó sütit a testvéremnek! Annyira csalódott vagyok!” Minden szülőnek, minden vezetőnek szüksége volna erre a tudományra.

A dühös gyerek nem tanítható, tehát bármit tanítunk, azt ne olyankor tegyük, amikor épp dühöng, hanem olyankor, amikor béke van és nyugalom. És ne felejtsük el, hogy a jó példa ragadós, mert a gyerekek a legkönnyebben utánzással tanulnak. Ellesik tőlünk a dolgokat. Az önnevelés tehát nagyon hatékony módja a gyereknevelésnek.

Tanítsd meg az érzelmek szókincsét

“Mérges lettél, mert nem sikerült.” “Mérges lettél a Zsófira.” „Fájt a szíved, amikor elbúcsúztunk.”
“Mesélj, mi minden sikerült ma, minek örültél?”
“Mesélj, mi nem sikerült? Mi bosszantott, mi zavart? Mitől lettél mérges?”

Csak azon az indulaton tudunk uralkodni, amiről van fogalmunk. Magunkkal kell kezdenünk, mert a gyerekeink elsősorban utánzással tanulnak. Ha saját magunkban elérjük ezt a változást, a családunkban is esni fog az agresszió szintje. El tudjuk képzelni, mekkorát változna a családunk légköre, ha a támadó feszültséget sikerülne kiszellőztetni belőle? És mekkorát változnának a közösségeink: az óvoda, az iskola, a gyülekezet, a munkahely, a város, az ország, a világ, ha megszűnne az agresszió? Milyen lenne a közlekedés, a vásárlás, a sorban állás, a politikai diskurzus, ha a résztvevők nem egymásra okádnák a mérges indulataikat?

De hogy fogjunk hozzá?

Mellette állj, ne ellene!

Még nekünk, felnőtteknek is sokat segít, ha van egy védett helyünk, ahol kiengedhetjük a gőzt: ahol kinyithatjuk a szelepet és valakinek elmondhatjuk, ami frusztrál. Ha nincs ilyen, robbanásig nőhet bennünk a feszültség. A kicsik és az éretlenek támadó, agresszív viselkedését is úgy tudjuk megelőzni, ha segítünk nekik jó helyen (a mi biztonságot nyújtó jelenlétünkben) és elfogadható módon kiengedni a gőzt.

Sok gyereknek a feszültség fizikai levezetésére is szüksége van, és ennek a kitalálása a mi dolgunk. Segíthetünk, hogy a vulkáni láva olyan irányba törjön ki, ahol nem tesz kárt se másban, se saját magában. A stressz levezetésének legjobb eszköze a sok mozgás: a szabadban való szaladgálás, a fizikai munka vagy a sport. De az agresszió támadó indulat: nemcsak cselekvésre indítani, hanem törni-zúzni, pusztítani, bántani akar. Ha olyan gyerekkel vagy kamasszal van dolgunk, aki élőlényekre támad (a szüleit rugdossa, gyerekeket ver, esetleg állatokat kínoz), először abban segítsünk neki, hogy az agressziót egy fokkal kevésbé ártalmas helyre eressze: van, akinél átmenetileg már azt is előrelépésnek kell tekintenünk, ha “csak” a berendezést töri össze.

A gyerekeket naponta sok frusztráció éri. Sok-sok akadályba ütköznek. Sok mindent nem szabad. Sok vágyuk nem teljesülhet. Sok próbálkozásuk kudarcba fullad, mert nem elég ügyesek. De a dühbe gurulás, a hiszti és a támadás nem az egyetlen lehetséges kiút. Ha mérgesek vagyunk, nem muszáj dühöngenünk, nem kell nekiesnünk valakinek vagy valaminek. Mást is lehet csinálni. Olyasmit, ami nemcsak kiereszti a mérget, hanem még az érettségünket is szolgálja.

2. Amikor a kívánsága teljesülhet, segíts neki!

0-indulatos-korforgalom-kiut1

A frusztrációs körforgalomból az első kiút: ha teljesül a CÉL – megvalósul a kívánt változás.

Ha a gyerekünk azért frusztrált, mert nem vág az olló, tudunk neki segíteni?

Meg tudjuk tanítani, hogy milyen szavakkal, hogyan kérjen segítséget, amikor valami nem működik?

Meghalljuk a hangját akkor is, amikor még nem hisztizve követel, hanem a normális emberi hangján kér tőlünk valamit? Még az ilyen kéréseket sem kell mindig teljesíteni; de halljuk meg és válaszoljunk!

3. Amikor a kívánsága NEM teljesülhet, hívd elő az elengedés könnyeit!

Mondd ki azt a NEM-et, és tarts ki mellette… a gyereked így szembesül a valósággal: amit akart, az nem fog megtörténni. Ne magyarázkodj, csak tarts ki, együttérző és türelmes hangulatban. Ezzel az adaptálódás fejlődési folyamatát segíted.

Maradj vele, amíg teljesen át nem érzi, hogy nincs mit tenni, ez a nem tényleg NEM. De az egyértelmű nemet együttérzéssel mondd ki, ne ingerülten! Úgy állj mellette, hogy ő is érezze: nem ellene vagy, akkor sem, ha éppen megakadályozod a leghőbb kívánságát. Érez együtt vele! Lehetőleg ne tereld el a figyelmét, inkább abban segíts, hogy a kis szívét átjárja a fájdalom: hiába akarja, amit akar, az akadály áthághatatlan. Addig maradj vele a hiábavalóság falánál, addig nézzen szembe a valósággal, amíg mélyen, az érzéseiben is megéli, hogy itt már nem lehet mit tenni, mint sírni.

A kis dolgokon keresztül kezdjük gyakorolni. A bánatos húrokat pengessük meg, hogy a szíve kis felhőiből leessen némi csapadék. A kemény, dühös, követelődző indulatokat vigasztaló szavakkal olvaszd meg! Még a hangoddal is a bánat húrjait pengesd! Együttérzéssel, vigasztalással segítsd át a frusztrált gyereket azon a fordulóponton, ahol a dühe bánattá olvad, amit már el tud sírni.
– Nagyon szomorú vagy, mert elszállt a lufid. Jaj, annyira sajnálom!
– Igen, tudom, mennyire fáj a szíved, mert nem engedtelek el a Balázsékhoz. Szerettél volna elmenni!

adaptacio-konnyek

Lassan észre fogod venni, hogy a gyerekedben a kemény, dühös küzdelem egyre hamarabb adja át a helyét az elengedés könnyeinek, és ettől a ponttól kezdve már a helyreállás, a fejlődés útján halad. De ehhez a bizalmi kapcsolatból merített lelkierő szükséges. Kapcsolat nélkül a technika önmagában nem működik.

4. A támadó indulat megfékezéséhez hívd elő az ellentmondásos indítékokat!

Juttasd eszébe a saját ellentétes indítékai és szándékai, amelyek (idővel) belülről fékezik meg a támadó indulatot. Az önfegyelem születését, az integrálódás fejlődési folyamatát segíted.

integracio-ellentmondasok

Ezt is megelőzés gyanánt tedd, ne a viharban. Miután helyreállt a rend és a nyugalom, térj vissza a történtekre:
– Beszélnünk kell arról, hogy megverted a kishúgodat. Tudom, hogy egyrészt igazán szeretsz vele játszani, másrészt viszont amikor undok veled, akkor kedved lenne megverni. Bosszantó tud lenni a húgod. De tudom, hogy szereted is.

Az önszabályozás kifejlődéséért azzal teszel sokat (fegyelmezésed hosszú távon akkor hatékony), ha a gyereked saját belső fékeit sikerül előhívnod. Ezt úgy érheted el, hogy tudatosítod benne azt a másik szempontot, azt az ellentétes indítékot és szándékot, ami szintén benne van, szintén a sajátja, csak az agresszív indulat mellett nem jut az eszébe. Ezzel vezeted rá, hogy egyszerre kétféle akarat van benne: egyrészt el akarja kalapálni a bosszantó kishúgát, másrészt viszont vigyázni akar rá, mert szereti. Ha már nemcsak a támadó indulatot, hanem az egyidejűleg meglévő másikat is megéli, akkor a saját belső konfliktusa fogja megfékezni az indulatos magatartását. (Itt persze fontos, hogy olyasmit juttassunk eszébe, ami valóban megvan benne, nem a mi felnőtt szempontjainkat adjuk a szájába.)

Minél érettebb valaki, annál inkább képes megfékezni magában az agresszív (támadó) indulatot. Az érett ember már több szemszögből, azaz perspektívában látja a dolgokat. Ez a bölcs belátás képessége, ami a megfontolt cselekvés (önszabályozás, önfegyelem) kulcsa.

Az integrálódás érési folyamata során alakul ki az a képességünk, hogy az ellentmondásos indítékaink, a különféle szempontjaink egyidejű belátása következtében belső konfliktust élünk át. Ambivalens érzésekre van szükségünk ahhoz, hogy megfontoltan tudjunk cselekedni (ambivalencia = ellentétes érzések egyidejű megjelenése ugyanazzal a tárggyal szemben). Ez az, ami belülről megfékez, mert a belső küzdelem ad pár másodperc gondolkodási időt. Ez a döntő pillanat, amikor eldönthetjük, hogy mégsem fogjuk bántani azt, akinek legszívesebben leharapnánk a fejét. Az 6 és 7 éves kor között bekövetkező fejlődési ugrás előtt egy kisgyerek még nem kap gondolkodási időt az agyától , mert az éretlen prefrontális kéreg egyszerre csak egy érzést, egy nézőpontot, egy gondolatot képes eszébe juttatni. Az erős indulat visz mindent; ezért dühöngenek annyit a kisebb gyerekek. Azok is, akik különben tudnak szépen viselkedni.

5. Óvd az érző szívét – olvaszd meg a védekezés páncélját!

Az egészséges nevelés, amelynek hosszú távú célja a gyermek éretté fejlődése, nem a csúnya tünetek felületes eltüntetésére, hanem a szívre irányul és belülről kifelé hat. A legmélyebb beavatkozás az önvédelmi rétegek megolvasztása.

Amikor egy gyerek megtalálja a saját bánatát azzal kapcsolatban, amin nem tud változtatni, akkor a kemény, akaratos düh megolvad és bánatos könnyek formájában távozik. Amikor a gyerek frusztrációi ezen az úton oldódnak meg, a szíve érzékenysége, nyitott és befogadó puhasága is megmarad. Ez az a “módszer”, amivel a legtöbbet tehetjük azért, hogy megóvjuk az érző szívét – a bizalmi kapcsolat közegében. A lehető legtöbbet ezzel teszel a gyermeked jövőjéért.

“Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!”
– Példabeszédek 4:23

Az érés anyaméhe (és az érző szív védőpajzsa) a biztonságot nyújtó kapcsolat. Ez az a védett környezet, ahol még a kamasz is teret kap a fejlődéséhez, hogy ne másokhoz próbáljon idomulni, hanem virágzó és gyümölcsöző önmagává nőjön fel.

kapcsolat-vedopajzs

A gyerekek testileg-lelkileg-értelmileg akkor fejlődnek, ha gyerekek lehetnek és sok időt tölthetnek szabad játékkal. A valódi játékhoz nyugalomra van szükségük, a nyugalmat pedig az teremti meg a számukra, hogy bízhatnak a róluk gondoskodó felnőttekben. A feltétel nélküli szeretet melegében levetik magukról a védekezés vastag rétegeit. Ha nem védekeznek, akkor ki fognak nyílni, ha kinyílnak, akkor tudjuk őket táplálni, és ha elég táplálékot szívnak magukba, akkor fognak fejlődni.

szel-nap-kek-neveles

Mit tegyünk tehát?

A támadó viselkedést hidaljuk át feltétel nélküli szeretettel, és a valódi problémával foglalkozzunk, ami a SZEPARÁCIÓ! Amikor a gyermek kívánsága nem teljesülhet és frusztrált lesz, akkor (a SZEPARÁCIÓ okozta védekezés miatt) nem enged utat a bánatának, és a frusztrációból támadó indulat lesz.

A biztonságot nyújtó kapcsolatban viszont megszűnik a SZEPARÁCIÓ: a gyereknek nem kell védekeznie. Nyugodtan idejöhet hozzánk és elsirathatja a bánatát. A kemény indulat (düh) átalakul gyengéd érzelemmé (bánat, csalódottság), ami már nem romboló, nem robbanékony.

A biztonságot nyújtó kapcsolatban érlelődik az agy, és ha minden rendben zajlik, akkor a maga idejében, (valamikor a hatodik-hetedik életév során) a prefrontális kéreg érése révén megjelenik a belülről fakadó önuralom első csírája.

A feladatunk tehát annyi, hogy a támadó viselkedést feltétel nélküli szeretettel hidaljuk át, és a valódi problémával foglalkozzunk, ami a SZEPARÁCIÓ. Teremtsük meg és tartsuk fenn a biztonságot nyújtó kapcsolatot.



GYÖKEREK sorozat » 5. rész: MIT KEZDJÜNK AZ INDULATOKKAL?