A testvérkonfliktusokat nem könnyű jól kezelni. A szülő egyfelől úgy érzi, hogy meg kell védenie a támadás alatt álló felet. De a másik is tele van frusztrációval! Ővele mi legyen? Hogy lehet a gyerekeket úgy átvezetni a konfliktusaikon, hogy közben mindkettőjükkel megőrizzük a jó kapcsolatot?
A testvérkonfliktusok esetében sem az a megoldás kulcsa, hogy MIT CSINÁLJAK, mi lehet a gyorsan ható módszer? Azt a kérdést tegyük föl magunknak, hogy MIT KELLENE LÁTNOM, amit még nem látok? Milyen indulat vagy ösztönkésztetés irányítja a gyerekem viselkedését, amikor beleköt a testvérébe vagy rivalizál vele?
Akkor jutunk előre, ha a kötődés meglévő erőit fogjuk be a vitorlánkba. Ha ez sikerül, akkor kevesebb rendszabályozásra lesz szükség, mert a saját kötődő ösztöneik természetes úton fogják a testvéreket békésebb kapcsolatra rendelni.
Felnőttként azt hisszük, hogy a kistestvér a gyerek számára is a legnagyobb ajándék. Lesz valakije, akivel együtt nőhet fel. Emlékszem egy beszélgetésemre a két és fél éves elsőszülöttemmel. Megcsodáltuk a nagyszülők zöldségeskertjét, aztán leültünk egy kopott kőlépcsőre:
– Hogy érzed magad, Noémi?
– Hát, jól… meg egy kicsit szomorú is vagyok.
– Miért vagy szomorú, picim?
– Mert nincs testvérem.
– Hm… milyen testvért szeretnél?
– Hát, egy olyan kicsit…
A szép álom gyorsan szertefoszlik, amikor pár év múlva rendszeresen gyötrik egymást ugyanezek a gyerekek. Igazán jól jönne valami gyorsan ható trükk. De az a helyzet, hogy a gyerekek egymással való konfliktusaira is a kötődés és az ÉRÉS a valódi megoldás, ami viszont nem következik be egyhamar, és ügyes fogásokkal sem lehet siettetni. Addig pedig vezetésre, felügyeletre és segítségre szorulnak. A témát három részre osztottam:
A TESTVÉRKONFLIKTUSOK c. sorozat
- Mit tegyünk, ha a gyerekek időnként nehezen jönnek ki egymással?
- Mit tegyünk, ha állandó és súlyos a testvérkonfliktus?
- Hogy lehet a testvérféltékenységet megelőzni?
- Ha a gyerekek időnként nehezen jönnek ki egymással, először is:
NE HAGYD ŐKET MAGUKRA, hogy oldják meg, ahogy tudják!
Amikor a gyerekek nem tudnak egymással zöld ágra vergődni, szükségük van egy felnőttre, aki közbelép és rendet teremt . Egyszerűen lépj közbe és állítsd le a veszekedést:
– Elég, kész, ennek itt most vége.
– Hagyjátok abba a veszekedést!
– Nem engedem, hogy megüsd a testvéredet!
– Nem kiabálhatsz ilyen szavakat a testvéredre!
Egy fékevesztett gyerektől hiába várod, hogy uralkodjon magán, amikor nem képes rá, mert az érzelmei uralkodnak rajta. Azon próbálj változtatni, amin lehetséges: az érzelmeit kiváltó körülményeken! Könnyítsd meg számára a civilizált viselkedést: amennyire lehet, ne is engedd kísértésbe. Amíg a testvérek nem tudják kezelni az olyan helyzeteket, ahol együtt vannak, ne engedd, hogy egy felnőtt közvetlen felügyelete nélkül legyenek egymás közelében.
Ne görcsölj rá arra, hogy a gyerekek maguktól is jól bánjanak egymással és úgy kezeljék a konfliktusos helyzetet, ahogy már ezerszer tanítottad és megmutattad. (Én leginkább ebben hibáztam annak idején a saját gyerekeimmel.) Legyél jelen, lépj közbe, és nyugodtan lehetsz kreatív is.
Ha pl. a kicsi folyton lerombolja, amit a nagy épít, természetes, hogy a nagyban gyűlik a méreg. Van olyan hely a lakásban, ahova elvonulhat legózni magára hagyhatja a félkész művet anélkül, hogy valaki elrontaná?
A veszekedő gyerekek szétválasztását is próbáld megszégyenítés nélkül megoldani:
– Most tartunk egy kis szünetet.
– Segíteni fogok nektek abban, hogy valami mással foglalkozzatok, mert amit most csináltok, az nem működik.
– Nem engedem, hogy bántsátok egymást. Úgy látom, most szükségetek van egy kis időre egymás nélkül.
Ilyen hangnemben beszélj, nyugodtan, de határozott fellépéssel. És ne csak beszél, hanem cselekedj is. Vezesd a gyerekeket a lakás két külön pontjára, ahol nem törvényszerű, hogy az egyik zavarja a másikat. A határokat is jelöld ki világosan:
– Zsolti, most itt (és mutasd meg a kijelölt területet) játsszál. Fél hat van, hatkor vacsorázunk. Miklós addig olvas. Ne menj oda hozzá.
– De én a Miklóssal akarok játszani!
– Miklós most egyedül olvas. Nincs kedved egyedül játszani? Gyere a konyhába, és csináljuk meg együtt a vacsorát!
– Azt most nem lehet. Itt játszhat egyedül, például folytathatod, amit a legóból elkezdtél éoíteni… Vagy jöhetsz velem, én szeretek veled ételt készíteni a konyhában. A kettő közül választhatsz.
Nem kell túlmagyarázni a dolgokat. Nem kell súlyos következményeket kilátásba helyezni arra az esetre, ha valaki mégis megszegi az utasítást. De legyél jelen. Addig ne menj vissza a konyhába, amíg a gyerekek el nem foglalják a helyüket általad kijelölt védőkorlátok mögött. Ami késhet, az a vacsora. De ha rutinoddá válik a gondoskodó vezető nyugodt, de határozott fellépése, hangja és testtartása, akkor a gyerekek is nyugodtabbak lesznek, és az efféle helyzetmegoldások nem tartanak tovább egy-két percnél.
Ha már komoly határsértés történt, például a gyerekek csúnya dolgokat kiabáltak egymásra és össze is verekedtek, akkor az ügyet rendezni is kell. De nem azonnal. A további megbeszélésére érdemes egy későbbi időpontot kitűzni (aznap este, vagy a következő nap), amikor a kedélyek már lecsillapodtak, de még emlékeznek a történtekre. A viharos helyzet nem alkalmas a nevelésre. Csak nyugodt lelkiállapotban lesznek képesek a gyerekek meghallani és befogadni, amit mondasz. És ha valakinek bocsánatot is kell kérnie, amiért a másikat bántotta, az is csak nyugodt lelkiállapotban lehetséges, amikor igazából már a belátás is, és a megbocsátás is megszületett a gyerekekben, és csak ezek kimondására kell őket rávezetni, miután tisztáztátok az ügyet.
Érzelmi sebet okozhat egy gyereknek, ha a felnőttjei olyankor is magukra hagyják a testvérével, amikor a másik bántja, gyötri, vagy piszkálja. Ilyenkor BE KELL AVATKOZNUNK, mert minden gyereknek szüksége van arra, hogy számíthasson a felnőtt védelmére, a korlátok és határok kijelölésére és fenntartására, az ügyek igazságos megoldására. Minden gyereknek szüksége van egy jelenlévő felnőtt gondoskodó vezetésre.
Ha valamelyik gyereket rendszeresen és folyamatosan magára hagyod a testvérével való küzdelemben, a beléd vetett bizalma és hozzád fűződő kapcsolata is meg fogja sínyleni.
Figyelj oda a kapcsolatodra mind a két gyermekkel!
Ne játszd a döntőbíró szerepét, amikor egy helyzet nem teljesen világos és egyértelmű! Ha a közbelépésed arról szól, hogy kinek volt igaza és ki volt a hibás, legalább az egyik, de akár mind a kettő úgy fogja érezni, hogy igazságtalan vagy és a másikkal kivételezel… az ügy pedig egy pillanat alatt a kettőtök konfliktusává alakul.
Ehelyett hallgasd meg mindkét gyerek történetét, és akármilyen ellentmondásos és zavaros, ismerd el mindkettőjük frusztrációját. Például:
– Luca, te azért lettél mérges, mert a Dóri rád kiabált.
– Dóri, te azért lettél mérges, mert a Luca ellökött.
Ne csak azt közöld, hogy rosszul kezelik a problémát (“Hagyjátok abba a veszekedést!”), hanem azt is, hogy érted őket; például így:
– Látom, milyen mérgesek vagytok egymásra, úgyhogy most én segítek nektek megosztozni ezen a játékon.
Ha ezt nem szarkasztikus, vagy vészjósló hangon mondod, hanem sikerül mindkettőjük mellé odaállnod érzelmileg, akkor előbb-utóbb feldereng bennük, hogy tényleg velük vagy. Idáig el kell jutnod ahhoz, hogy a viselkedési problémájukkal is hatékonyan tudj foglalkozni: úgy, hogy ők is együttműködjenek veled, és, mivel egyiknek sem a másik ellenében segítesz, azonos oldalon találják magukat. Senki nem ellenség, akit kell legyőzni.
Mondjuk a nagyobb gyereknek nehéz napja volt az iskolában. Már hetek óta küszködik, te pedig rájössz, hogy az onnan hozott frusztrációt “veri le” a testvérén. És ez általában olyankor fordul elő, amikor a kisebb valamivel tényleg bosszantja. Mindkettőjük szempontja érthető, és egyikük sem ártatlan. Ezt az ügyet is akkor fogod tudni jól kezelni, ha mindkét gyerek érzi, hogy vele vagy, nem ellene. Úgy is leállíthatod a nagyobbat a kisebb jelenlétében, hogy közben nem szégyeníted meg. A kicsiben se kelted azt az érzést, hogy a beavatkozásod az ő megmentését szolgálja, vagy az ő győzelmét jelenti.
– Úgy látom, nehéz napod lehetett. Tele vagy mérges feszültséggel, aminek ki kell jönnie. De nem engedem, hogy bántsd a kistestvéredet. Gyere, segítek, hogy úgy jöjjön ki az a sok feszültség, hogy ne ártson senkinek.
Ilyenkor nagyon hasznos a valódi játék (az indulatok árnyékszéke). Irányítsd a nagyobbat olyan tevékenységbe, amelyben aktívan és élvezettel levezetheti a felgyűlt feszültségét anélkül, hogy valakit bántana.
Őt kell jól ismerned ahhoz, hogy tudd, mi az indulatok megfelelő árnyékszéke a számára: egy labda, amit rúghat, egy csomó kő, amit a kijelölt helyen dobálhat. Van, akinek a hangszer, a festés, az írás, a futás, vagy a dobolás segít, hogy az indulatait biztonságosan kiengedje.
Ha arra is oda tudsz figyelni, hogy közben megismerje és felismerje a saját indulatait, akkor méginkább segítesz neki a jövőben jobban kezelni őket. Az éretlen viselkedést az emóciók, a szív nyers indulatai vezérlik, ezért a nevelés is a szívre irányul.
Akármilyen szerepet játszottak a veszekedésben, fontos, hogy mindkét gyerekeddel külön is éreztesd, hogy továbbra is szereted őket és örülsz nekik (hídépítés). Annak ellenére, hogy nem ártatlanok, és már megint kiakasztóan viselkedtek. Ez a legfontosabb olyankor is, amikor a testvérkonfliktusok fő tünete nem a veszekedés, hanem a versengés vagy a féltékenység.
A gyerekek akkor jönnek ki a legjobban egymással, ha mindannyian az értük felelős felnőttek körül “keringenek” (mint a bolygók a Nap körül). Minden gyerek számára a felnőtt kell hogy legyen a legfontosabb, nem a többi gyerek. Ha a bolygók egymás körül keringenének, kitörne a káosz és a zűrzavar. Összeütköznének, felrobbannának, mi pedig meghalnánk. Mi lehet a titka a naprendszer harmonikus működésének? Az, hogy az összes bolygó a Nap körül kering a saját pályáján.
Ha a gyerekeid körülötted keringenek, akkor a kötődésük kötött pályán tartja őket, és nem ütköznek össze. A többgyerekes családokban és a gyerekcsoportokban is a “naprendszer” volna a rend és a nyugalom kulcsa (rendet persze terrorral is lehet teremteni, nyugalmat viszont annál kevésbé). Egyszerre több gyerekkel is úgy lehet igazán jó hangulatban boldogulni, ha külön-külön kötődésbe vonod mindegyiket.
JÓSZÁNDÉK: a jó kapcsolat segítségével belülről hozd elő a szükséges motivációt!
Rendesen viselkedni persze nemcsak szívből lehet, hanem úgy is, hogy valaki megjátssza magát. Igyekszik az elvárásoknak megfelelni, hogy több szeretetet kapjon, vagy mert fél a büntetéstől, miközben a szíve nem változik. Jutalmazással és büntetéssel is el lehet érni, hogy a gyerek ne bántsa a testvérét – legalábbis ne úgy, hogy rajtakapják. De attól még ugyanúgy utálja.
Minél mélyebben kötődik hozzád, annál jobban tudsz hatni a gyerek szívére. Az éretlen gyerekeknél, akik még nem jutottak el odáig a fejlődésben, hogy morális szempontok alapján mérlegeljék, hogy mit tegyenek és mit ne, a mély kötődés az a hajtóerő, amelynek révén cselekvésre indítja őket az őszinte jószándék. Akkor is, amikor a testvérük bosszantja őket. Az éretlen, de hozzád kötődő gyerek meglévő jószándékát úgy tudod felszínre hozni, hogy számítasz az együttműködésére:
– Legközelebb nekem szólj, amikor segítségre van szükséged! Számíthatok rád?
– Legközelebb Marcit is engedd fel az ugrálóra. Egyszer te, egyszer ő. Rendben?
– Legközelebb a szavaidat használd, ne az öklödet! Rendben? Számíthatok rád?
A pillanat hevében attól még könnyen elfelejti a legmélyebb jószándékát is egy éretlen kisgyerek. De ha a jószándék korábban már tényleg megszületett benne, akkor, ha bántotta is a testvérét, utólag – amikor lecsillapodik és megnyugszik – őszintén bánni fogja. Szomorú lesz, hogy olyat csinált, amit nem akart. Hosszú távon ezen az úton ébred rá, hogy nemcsak szeretne, de tud másképp is viselkedni. A te kívánságaidat viszont csak olyankor veszi a szívére, amikor kötődik hozzád. Ne egy leszidás keretében, hanem a jó kapcsolat melegében kéred meg valamire.
Ne felejtsd el ezen kívül, hogy az érzelmileg túlterhelt gyereket könnyen félreviszik az indulatai, akkor is, ha már sokkal jobban is tud viselkedni. Ez a felnőttekkel ugyanígy van. Az önuralom az érzelmi érettség gyümölcse, és az igazi gyümölcs nem egyik napról a másikra terem, és ha már megvan, akkor sem hibátlan. Hosszú időt és türelmet igényel. Erős kapcsolatot kell fenntartanunk a gyerekeinkkel, hogy haladni tudjanak az érés útján, és elfogadják tőlünk az irányítást, amíg fel nem nőnek.
Folytonos könyörgés és parancsolgatás helyett
RENDSZER, rutin és jó szokások segítségével tarts rendet a kicsik életében!
Ha sokat veszekszenek, gondold át az egész rendszert, amelyben az életük zajlik. Lehet, hogy szükség lesz néhány új szokás vagy rutin bevezetésére.
Ha magukra hagyjuk a gyerekeket, valószínű, hogy rövidesen összevesznek azon, hogy ki birtokolhat egy játékot vagy egy másik embert. Ez rendszeresen megtörténik a játszótéren ugyanúgy, mint az órák szünetében; mindenütt, ahol éretlen gyerekek felnőtt felügyelet nélkül maradnak egymás társaságában.
A kicsik és az éretlenek életét meghatározó rendszer fontos eleme a folyamatos felnőtt felügyelet. Mindig jelen kell lennie egy felnőttnek, aki szükség esetén közbelép és gondoskodó vezetőként segíti a gyerekek egymás közötti interakcióit. A nagyobbaknál az is elég, ha a felnőtt hallótávolságra van, de közbelép, ha rosszul bánnak egymással.
Jó, ha családi szabályaink is vannak, de a gyerekek a szabályok végrehajtásának módján is össze tudnak veszni. Érdemes tehát a szabályok elvi hangoztatása helyett rutinszerűen begyakorolni az előre átgondolt házirendet, hogy egyértelmű legyen, hogy miben mikor ki lesz az első, mikor és hogyan történik a váltás, hogyan osztozunk a közös dolgokon. Kevesebb lesz az ütközés, ha a balesetveszélyes útszakaszokon jól begyakoroljuk a „közlekedési” szabályokat.
Egymás iránt is ébreszd fel a testvérek kötődését!
Jobban fognak egymáshoz kötődni, ha felhívod a figyelmüket arra, hogy mennyi közös van bennük, milyen sok mindenben hasonlítanak (hasonlóság: a 2. életévben kezdődő kötődési mód). Tovább mélyítheted az egymás iránti kötődésüket azzal is, hogy közös feladatot bízol rájuk, vagy együtt játszol velük (összetartozás-lojalitás: a 3. életévben kezdődő kötődési mód).
Ha van köztük legalább 2-3 év korkülönbség, az idősebbet arra is könnyű rávezetni, hogy beleélje magát a “nagy testvér” szerepébe ahelyett, hogy a vetélytársat látná a testvérében. Segítő és gyámolító nagytestvérként nem verseng és nem is féltékenykedik, mert gondoskodásra indítja a kötődés ‘alfa’ ösztöne.
A testvérféltékenység megelőzése is a kötődés felébresztésével a legkönnyebb, erre tehát a sorozat 3. részében még visszatérünk.
A TESTVÉRKONFLIKTUSOK c. sorozat
- Mit tegyünk, ha a gyerekek időnként nehezen jönnek ki egymással?
- Mit tegyünk, ha állandó és súlyos a testvérkonfliktus?
- Hogy lehet a testvérféltékenységet megelőzni?
KÉK nevelés 