Mit tegyünk, ha a gyermek védekezővé vált a sebezhetőség ellen?
Ha egy gyerek már védekezővé vált (a szíve megkeményedett és már nem tud sírni, mert szinte semmi nem képes megfájdítani a szívét), akkor elakadt a lelki-érzelmi fejlődése.
Tanítással, neveléssel senkit nem lehet érettebbé tenni. Az érést nem a nevelés, hanem az érési folyamatok mozdítják előre. Ilyenkor az elakadt érési folyamat újraindítása a cél.
A bevett nevelési módszerek ezeknél a gyerekeknél kicsit se működnek, mert amíg be vannak szorulva a védekezésbe és emiatt az éretlenségbe is, nem hat rájuk se a szép szó, se a fenyegetés. Ne újabb szankciókon törd tehát a fejed, hanem azt a kérdést tedd fel magadnak, hogy miképp tudnád pótolni azt, ami hiányzik? Mivel tudsz neki segíteni, hogy kiszabaduljon ebből az elakadt állapotból?
Hogy kompenzáld az elakadt könnyeket?
Csökkentsd a frusztrációt, ahol csak lehet, a támadó (agresszív) indulat számára pedig terems elfogadható kiutat
– senki számára nem ártalmas, de az agresszív indulatok kiengedésére alkalmas tevékenység formájában, megengedett és kijelölt keretek között (pl. játék, sport, drámajáték, dobolás, dobálás, rugdosás, valaminek az összetörése, szétrombolása, zenélés, éneklés, üvöltözés, szabadtéri festés, sikerrel is járó nehéz fizikai munka, stb.)
Az agresszív viselkedés problémája →
Hogy lehet a frusztrációt jobb útra terelni? →
Ne a gyereket próbáld megváltoztatni (amit nem lehet), hanem a helyzetet (amit lehet)
Amikor a könnyek elapadtak, az adaptáció érési folyamata nem áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy a nevelés munkáját végezzük. Itt most nem a jó és egészséges nevelés eszköztárában kell keresgélnünk, hanem azon kell törnünk a fejünket, hogy hogyan kompenzáljunk.
Mivel pótoljuk a hiányzó érési folyamatokat? Hogy tudunk hatni egy olyan gyerekre, aki elveszítette az érző szívét?
Ha a gyermek vagy a kamasz zár az irányodba, nem tudsz rá közvetlenül hatni. Nem tudod a szívét megérinteni. Te se tudsz úrrá lenni rajta, ha nincs önuralma. Éles helyzetekben viszont szükség lehet arra, hogy változást érj el a viselkedésében, amire nagyobb esélyed van, ha eleve tudod, hogy a kudarcra ítélt közvetlen ráhatás helyett valami máson érdemes változtatni, ami hatni fog rá.
Ha a kontrollvesztett gyereket nem tudod irányítani, a körülményein próbálj változtatni – például vezesd az üzletből, vagy vezesd el a vacsoraasztaltól, ha emberek közé nem való a viselkedése. Gondold végig, hogy a környezete, illetve a körülményei megváltoztatása jelentene-e átmeneti segítséget? Tudod-e így korlátozni azt, akire közvetlenül nem tudsz hatni?
De tudd, hogy az ilyesminek nincs nevelő hatása, egy megszégyenítő jelenet pedig további bekeményítést idézhet elő. Az indulatos viselkedés valódi orvossága az, ha a gyermeket elvezeted a könnyeihez. De éppen ez az, ami egyelőre nem lehetséges, amíg az elakadt könnyeket kell kompenzálnod.
Ha következményeket helyezel kilátásba, NE azért tedd, hogy megtanítsd a leckét
Hanem miért? Azért, mert ez válik a javára, és mert felelős szülő vagy.
Mit jelent ez? Ha a gyermek szíve kemény, akkor nem érez bánatot. Nem lesz szomorú, ha elveszel tőle valamit, vagy eltiltod valamitől. Nehéz dolgod lesz a fegyelmezés terén.
De ez nem azt jelenti, hogy nem kell tapasztalnia a tettei következményét, mert úgyse lesz szomorú és úgyse tanul belőle.
Ha nem tud úgy játszani a homokozóban, hogy bele ne kössön másokba, ne engedd oda, amikor mások is ott vannak.
Ha nem tudja abbahagyni a tévézést vagy a gépezést, akkor tegyél róla, hogy ne használhassa ezeket az eszközöket.
Mondj nemet, és tarts is ki mellette!
De ne azért, hogy tanuljon belőle – amíg az érző szívét vissza nem nyeri, a következmény, a büntetés nem fogja meghatni.
Ne büntetésből korlátozd pl. a képernyős kütyük használatát (hogy megemlegesse és tanuljon belőle), hanem azért, mert ártanak neki abban a formában és mennyiségben, ahogy használja őket. Te vagy az érte felelős felnőtt, ő a gyerek, aki rád van bízva, tehát te döntöd el, hogy mit engedsz meg és mit nem.
Nem elég jó indok, hogy „azért, mert büntetést érdemelsz.” Ha úgy érzed, hogy meg kell indokolnod, mondd nyugodtan azt, ami a tiltás tényleges oka: „mert nem tesz jót neked.” Ami árt neki, azt nyugodtan korlátozd és tarts ki. Miért is? Mert felelősségteljes, jó szülő vagy, és nem engedhetsz meg olyasmit, ami árt.
Legyenek határok és védőkorlátok a rád bízott gyerekek életében. Legyenek következményei a tetteiknek. Szükségük van felelős felnőttre az életükben, és te az vagy. A gyerekeken nem kell uralkodnod, és nem is lehet – de legyél úrrá a káoszon!
Ne arról beszélj, amit nem csinál jól! Arra hívd fel a figyelmét, amit jól tesz!
Ahelyett, hogy folyton azt magyaráznád, ami nem jó (hogy mit hibázott és milyen rossz hatása van a tetteinek), vedd észre és mutass rá arra, amit jól tesz! Még véletlenül is csinál valami jót. Hadd lássa, hogy ezt is észreveszed, és ő nemcsak rossz lehet a szemedben. Ez a hozzáállás át tudja formálni a fellépésedet, amikor olyan gyereket nevelsz (akár szülő vagy, akár pedagógus), akinek elapadtak a könnyei és megkeményedett a szíve.
Fogd kézen és vezesd végig egy-egy nehéz élethelyzet labirintusán
Ne magyarázatokkal próbálnád vele megértetni, hogy miért nem működik az, amit csinál.
A labirintusról itt írtam bővebben: Adaptálódás: az érés könnyes útja →
Erre a könnyes útra volna szükség az éréshez, de egy olyan gyerek, akinek a könnyei elapadtak, nem tud az élet labirintusában önállóan közlekedni. És vele a labirintus váratlan és bosszantó zsákutcáiból való kitalálás is más, mint az érző szívű gyerekekkel. Szinte a fordítottja. Hogy vezetheted végig ezt a gyereket a nehéz élethelyzetek labirintusán?
Figyelj és mutass rá mindenre, amit a fejlődésben elakadt gyerek vagy kamasz (akár véletlenül is) jól csinál.
– Ez de jól sikerült!
– Öröm volt látni, amikor ezt és ezt csináltad.
– Észrevetted, milyen jól reagált a nővéred, amikor ma reggel így és így bántál vele?
Ne számíts arra, hogy magától is tanulni fog a tapasztalataiból
A rossz tapasztalatok, a negatív következmények, amelyekből az érző szívű gyerek tanul, a kemény, páncélba zárult szív esetében tovább ronthatják a helyzetet.
Fontos megértened, hogy a tapasztalat önmagában nem tanít. A hibáiból csak az tanul, akinek fájdalmat okoz a rossz tapasztalat. De azoknak a gyerekeknek, akiknek elapadtak a könnyei, már semmi nem fáj. Azért apadtak el a könnyeik, mert nem éreznek szívfájdalmat.
Mivel a kudarc nem jótékony, inkább pusztító hatással van azokra, akik nem tanulnak belőle, a siker legyen a húzóerő!
Ezzel elérkeztünk e minisorozat végére. A záró gondolat, amit érdemes megjegyezni:
Ahhoz, hogy felszabadítsd az adaptáció elakadt érési folyamatát, először abban segíts a gyerekednek (vagy a kamaszodnak), hogy újra érezni tudja a hiábavalóság fájó érzéseit: a bánatát és a csalódását.
Nem keményebb eszközöket kell tehát bevetni, hanem a gyermek érző szívét kell megszabadítani a védekező páncéltól ahhoz, hogy visszakapja a könnyeit, és ezzel – az elakadásból kijutva – tovább haladjon a fejlődés útján.
Folytatás: