Az erőt gyakran összekeverjük a sérthetetlenséggel. Azt szeretnénk, hogy a gyerekeink „ne vegyenek mindent a szívükre”, legyenek edzettek, vastagbőrűek, ne sírjanak. Azt hisszük, hogy a keménység majd megvédi őket az élettől – miközben éppen az élettől választja el őket.

Ahhoz viszont, hogy a gyermek valóban felnőjön, szüksége van az érző szívére. Paradox módon a fejlődés feltétele – az életerő, az alkalmazkodóképesség és a közösségi életre való alkalmasság előszobája – éppen az az érzékenység, az a sebezhetőség, amitől gyengének érezzük magunkat, nem pedig erősnek.

Az érés motorja: az emóció

Az érés motorja az emóció: az agy limbikus rendszerében keletkező érzelmi-indulati töltet, belső energia, amely felkavar és megindít. Akkor is hat ránk, ha nem éljük meg tudatosan – ha nem veszünk róla tudomást.

Az érzelmek és indulatok akkor is befolyásolják a hangulatot, az arckifejezést, a testbeszédet és a viselkedést, ha valakinek fogalma sincs arról, mi zajlik benne. Ilyenkor az emóció működik – de nem válik tapasztalattá.

Az emóció csak akkor hajtja előre az érési folyamatokat, ha érezzük is az érzelmeinket. Amikor a testünkben dolgozó érzelmi-indulati töltet tudatosul, az emóció érzéssé válik. Az átérzett, megélt érzések viszik előre az érésünket.

Ha az emóció az érés motorja, akkor az érzés az érés üzemanyaga.

A limbikus rendszer elemi indulatai – például a kötődési hajsza, a düh vagy a rémület – csak a megélt érzések formájában támogatják az érést: hogy a gyermek idővel önálló gondolkodású, akadályokat leküzdő, másokra is tekintettel lenni képes emberré nőjön fel.

A sebezhetőség tehát nem gyöngeség, hanem erő. A fejlődés előfeltétele. Csakhogy az érző szív sérülékeny.

Amikor az érzés túl nagy teher

Ha az érzések túl nehezek vagy fájdalmasak, az idegrendszer védekezni kezd. Védőpáncélt húz az érző szív köré, és a gyermek nem érzi a szívfájdalmát. Látszólag jól működik – nem sír, eszik, alszik. Időnként indulatosan viselkedik.

Ez a védekező állapot átmenetileg segít traumatikus helyzetekben – ez az eredeti funkciója. Te is ezért tudsz higgadtan cselekedni egy váratlan vészhelyzetben. Ha azonban a fájó érzések elleni védekezés tartóssá válik, az érés is elakad.

Érzelem vagy érzés… nem mindegy?

A hétköznapi beszélt nyelvben az érzelem és az érzés szavakat gyakran váltogatjuk. Itt azonban pontosítanunk kell, hogy jobban értsük a gyerekeket – és az érési folyamatokat.

Az emóció a limbikus rendszerben keletkező, tudattalan érzelmi és indulati reakció. Biológiai hajtóerő: mozgásba hoz, cselekvésre késztet, energiát ad. Akkor is erőteljes hatása lehet, ha valaki meg se tudja fogalmazni, mi zajlik benne.

Az ember különlegessége, hogy agyának fejlett prefrontális kérge képes érzelmi állapotát tudatosan felfogni, megélni és megnevezni. Az érzés az a tapasztalat, amelynek segítségével érzelmi állapotunkat kifejezzük: „szomorú vagyok”, „félek”, „hiányzol”.

A sebezhetőség ott jelenik meg, ahol a tudattalan emóció tudatosan megélt érzéssé alakul. Ezen a ponton indul el az érés.

Irányváltó érzések – az érés fordulópontjai

Az érés nem egyetlen folyamat. Párhuzamosan három különböző érési folyamat zajlik, és mindegyiket egy-egy irányváltó érzés táplálja. Ezek a sérülékeny – és többnyire fájdalmas – érzések belső fordulatot hoznak létre. Ha a gyermek nem tudja őket megélni, az adott érési folyamat elakad.

Beteljesülés – az önállósulás kulcsa

Az önállósulás érési folyamata természetes módon bontakozik ki, amikor a gyermek kötődő éhsége jóllakik a kapcsolatban.

Ehhez azonban éreznie kell a beteljesülés hiányát is: „szükségem van rád”, „hiányzol”, „nem vagy elég közel”.

Aki nem tudja megélni a hiányt, nem tud igazán betelni sem. Az érző szívű, sebezhető gyermek, amikor kötődő éhségére a felnőtt válaszol, érzelmileg jóllakik és megnyugszik. A beteljesülés felszabadítja belső erőit az önálló felfedezésre.

Hogyan vezet a beteljesülés önállósuláshoz?
Az önállósulás érési folyamata →

Bánat – az alkalmazkodás útja

Az alkalmazkodás nem tanítható. Akkor halad előre, amikor a gyermek fájó szívvel tapasztalja meg, hogy az akarata nem teljesül.

A düh (frusztráció) még változtatni akar. A bánat akkor jelenik meg, amikor a gyermek belül is elengedi azt, amin nem tud változtatni. Ez a belső fordulat teszi lehetővé a rugalmas alkalmazkodást: a gyermek elfogadja a valóságot és továbbhalad.

A bánat és a csalódottság fájó érzésein keresztül vezet az út a rezilienciához, a veszteségekből való felépülés képességéhez.

Hogyan vezet a bánat rezilienciához?
Az adaptálódás érési folyamata →

A kettős érzések belső konfliktusa – az integrálódás kapuja

Az agy integratív működését jelzi, hogy az első felinduláshoz már ellentétes érzések is társulnak: törődés, részvét, aggodalom. Ez a belső konfliktus fékezi az impulzív viselkedést, és alapja az érzelemszabályozásnak.

Az erkölcsi integritás és a másokra is tekintettel lévő magatartás nem tanítás vagy fegyelmezés eredménye, hanem az érés gyümölcse.

Hogyan vezet a belső konfliktus megfontolt cselekvéshez?
Az integrálódás érési folyamata →

Amikor érezni túl fájdalmas – védekezés a sebezhetőség ellen

Ha az irányváltó érzések túl nagy terhet jelentenek, az idegrendszer nem az indulatot kapcsolja ki, hanem az érzést. A limbikus reakció nem jut el a tudatos feldolgozásig. A gyermek működni tud – de fejlődni nem.

A védekezésnek egymásra épülő fokozatai vannak.

Észlelési védekezés: védekező vakság

A figyelem beszűkül. A gyermek „nem hallja”, „nem veszi észre”, „nem emlékszik”. Ez nem szándékos, hanem az idegrendszer megoldása a túl fájdalmas tapasztalat elkerülésére.

Érzelmi védekezés: védekező érzéketlenség

Az érzések eltompulnak. Marad az indulat – nyugtalanság, düh és vakmerőség. A gyermek már nem veszi fel a dolgokat, a kamasz laza, de csak azért, mert páncélt húzott a szívére.

Kapcsolati védekezés

Amikor maga a kapcsolat válik fájdalmassá, az idegrendszer a kötődést fordítja meg. A gyermek eltávolodik, kontrollál, vagy a kortársaihoz kötődik át. Ez a védekezési mód az érés legmélyebb rétegeit érinti.

Hogyan hat a védekezés az érési folyamatokra?
Védekezés és elakadások →

Mit jelent ez a felnőtt szerepére nézve?

Az érző szívet nem lehet módszerekkel kialakítani. A sebezhető, fájó érzések ott maradnak meg, ahol érzelmi biztonság van.

A felnőtt feladata nem az indulatos viselkedés megszüntetése büntetéssel vagy a szeretet megvonásával, hanem a biztonságot nyújtó kapcsolat megteremtése és fenntartása, amelyben a gyermek megengedheti magának az érzést.

Az érző szív védőpajzsa a biztonságot nyújtó kapcsolat.

Amikor az érzések újra megélhetővé válnak, az érés folyamatai maguktól megindulnak. A nevelés alapja ezért nem a módszer, hanem kapcsolat. Vagy: ezért “kapcsolatra épülő” a KÉK nevelés.