Milyen jelekből derül ki, hogy a gyerekünk, a kamaszunk idegrendszere védekezik a saját sebezhetősége ellen, és valahol elakadt benne az adaptálódás érési folyamata?

Mielőtt belemerülsz a részletekbe, hadd emlékeztesselek, hogy a kicsi gyerekeknél normális és természetes, hogy még éretlenek! Egy hároméves a korának megfelelő érettségi fokon van, amikor a háromévesek szintjén reagál, amikor nem teljesül az akarata. Rá még az életkoránál fogva jellemző sok vonás, amit itt olvashatsz.

A tizenhárom éves esetében ugyanez már azt jelzi, hogy érdemes figyelmesen elolvasnod a folytatást is. Egy felnőttnél pedig semmiképp nem jó az, ha valaki itt tart.

Lehet, hogy pont a gyerekeiddel való küzdelmeid kapcsán derül ki számodra, hogy te sem nőttél fel még teljesen. Igen, a szülői lét rákényszerít bennünket, engem is, hogy szembenézzünk a saját dolgainkkal. Ha eddig nem nőttünk fel, most muszáj lesz. Ha ezen az úton jársz, és vagy annyira őszinte magadhoz, hogy belásd, meg kellene tenned még egy kis utat a felnövéshez, tudd, hogy az érési folyamatok benned is folytatják, amit elkezdtek, ha az elakadásból ki tudsz keveredni. Azt javaslom, ehhez vedd igénybe egy önismereti kérdésekben jártas terapeuta segítségét. (Én nem vagyok pszichoterapeuta és a szakemberkeresést sem vállalom helyetted; légy szíves járj utána!)

Ezek a jelei annak, ha valaki megrekedt az éretlenségben a rugalmas alkalmazkodás terén

1. Merev kitartással teszi azt, ami nem működik

Újra és újra próbálja ugyanazt, ugyanúgy. Nem tágít; beszűkült tudata arra sarkallja, hogy küzdjön, amíg el nem éri, amit akar. Döngeti az akadály falát, elszántan és egyre dühösebben. Nem fogja fel, hogy vagy elérhetetlen célért küzd, vagy a módszerein kellene változtatni. Einstein szerint, amikor valaki újra meg újra ugyanazt teszi vagy mondja, de más eredményre számít, az maga az őrület. (Gondolom, nem kell különösebben győzködnöm senkit arról, hogy szülőként is hányszor beleesünk ebbe, és még azzal is áltatjuk magunkat, hogy csak következetesek vagyunk.)

2. Nem tanul a következményekből

Egy negatív következmény önmagában semmire nem tanít. Az tud belőle tanulni, akit érzelmileg is megérint, hogy az igyekezete nem a várt eredményt hozta. Akinek szívfájdalmat nem okoz az eredménytelenség vagy a rossz következmény, legföljebb dühíti vagy hidegen hagyja, az nem tanul belőle, akár természetes következményről van szó, akár büntetésről.

3. Nem használ neki a fegyelmezés

Ezt már kifejtettem korábban:

• Büntetés helyett a saját bánatát kellene megélnie
• A fegyelmezés arra a gyerekre hat, aki a hiábavalóság szívfájdalmát is érzi

4. Nem tanul a negatív tapasztalatokból

5. Mereven lecövekel a megszokott viselkedésminták, célok és kapcsolatok mellett, hiába nem működnek.

Sok felnőttet is ismerünk, akire ez jellemző. Bárki válhat ilyenné, akinek az idegrendszere védekezik a sebezhetőség (az érzelmi fájdalom veszélye) ellen – akinek keménnyé válik a szíve. És bárki ki is gyógyulhat ebből az állapotból, amikor agyának limbikus rendszere is felfogja, hogy nincs szüksége további védekezésre. (Hogy ezért mit tehetünk, azzal a folytatásban foglalkozunk.)

6. Nem tudja behozni a hátrányait; segítséggel sem halad a rendellenességei vagy fogyatékosságai kompenzálása terén.

Itt hasznos lehet megnézni, mit takar az inadaptáció fogalma

7. Amikor trauma, veszteség vagy sérülés sújtja, nem képes belőle felállni. Alulmarad; idővel és segítséggel sem történik meg a rugalmas visszapattanás.

8. Nagyon nehezen viseli a mindenki számára érvényes korlátokat és határokat.

Gyakran őszinte meggyőződése, hogy azok őrá valamilyen alapos ok miatt nem vonatkoznak.

9. Nagyon nehezen viseli, ha másképp történik valami, mint ahogy képzelte, ezért a környezetét is arra kényszeríti, hogy azt tegyék, amit ő akar (különben háború lesz).

A köztudatban is elterjedt a narcisztikus személyiség fogalma. Az önző, önközpontú, másokra tekintettel nem lévő emberekre könnyen aggatjuk ezt a jelzőt. E téma kifejtésére nem most fog sor kerülni, de addig is szeretném felhívni a figyelmedet, milyen nyilvánvaló az összefüggés az adaptálódás érési folyamatában való megrekedés és a narcisztikus viselkedés között! A narcisztikus módon beszűkült személyiség és viselkedése is az éretlenségben való megrekedés egyik tünete (ami egyesekben jelentkezik, másokban nem).

10. Hajlamos az indulatkitörésre: a támadó, agresszív magatartásra

Ha frusztrációs helyzetben valaki nem érzi, hogy a kívánt változás nem lehetséges, ahelyett, hogy fájó szívvel elengedné és másfelé fordulna, lecövekel és döngeti a csukott ajtót. Ilyenkor az egyetlen lehetséges kiút a felgyülemlett indulatok kitörése valamilyen támadó magatartás (agresszió) formájában.

Amikor menet közben elmozdíthatatlan akadályba ütközünk, éreznünk kell a bánat vagy a csalódás fájdalmát ahhoz, hogy nyugvópontra jussunk és irányt tudjunk változtatni (alkalmazkodás: adaptáció). Máskülönben a frusztráció agresszióhoz vezet. Erről szól Az agresszív viselkedés problémája

A fentiek az adaptálódás érési folyamatának elakadása következtében fellépő éretlenség jelei. Ez nem azt jelenti, hogy mindez egytől egyig jellemző valakire, aki megrekedt az éretlenségben. Általános és jellegzetes képet szerettem volna megrajzolni, ami pontosan senkire nem jellemző, viszont összefoglalja azok jellemzőit, akiknek a nehezen kezelhető viselkedése mögött valószínűleg ez lehet a probléma gyökere. Azt szeretném, ha látnád, hogy igazi probléma nem a riasztó viselkedés, hanem az, hogy ez a gyerek (vagy felnőtt) megrekedt az éretlenségben.

A megoldást is itt keresd.

Sorozatunk befejező részében azzal foglalkozunk, hogy mit tehetünk, ha a gondjainkra bízott gyermeken ismerjük fel a fenti jeleket? Hogy érdemes bánnod azzal a gyerekkel, akinek elapadtak a könnyei és emiatt – a jelekből úgy tűnik – nem képes az élete akadályaihoz, váratlan helyzeteihez rugalmasan alkalmazkodni?